1Kor 11:29-30
Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan.
Probléma
A legtöbb protestáns és katolikus fordításban az áll, hogy – az úrvacsorázás méltatlan módja miatt, Isten ítéleteként – a korinthusi hívők közül sokan legyengülnek, megbetegednek, sőt: „meghalnak” (csak KB: „alusznak”). A 10-11. fejezetből tudjuk, hogy a helyi hívők nem várták meg egymást, és míg az egyik éhezett, a másik tele ette-itta magát, ez pedig nyilván rombolta a Krisztus Testében való közösséget. Nem becsülték meg „az Úr testét”, amit egyesek úgy értelmeznek, hogy az eucharisztia az, ami a hívőt gyógyítja és élteti, a bűnöst megbetegíti és megöli, mások pedig úgy értelmezik, hogy a Krisztus Teste mint közösség iránti érzéketlenségük miatt büntette őket Isten ilyen kegyetlenül.
Kérdés azonban, hogy Isten tényleg szükségesnek látta legyengíteni, megbetegíteni, sőt, megölni „elég sok” vagy „számos” [hikanoi] gyermekét a liturgikus érzék és az empátia hiánya miatt? Tényleg ilyesmire volt szükség ahhoz, hogy Pál rá tudja venni őket: amikor összejönnek, előbb egyenek otthon és várják meg egymást (11:34)? Mindez hogyan egyeztethető össze Isten kísértéseken átsegítő irgalmával (10:13) és nevelési céljával, hogy a hívők ne vesszenek el a világgal együtt (11:32)? Mi történt Korinthusban?
Fordítás
Görög eredeti: 11:30 dia tuto en hümin polloi asztheneisz kai arrósztoi kai koimóntai hikanoi
Formális fordítás: 11:30 Ezért közöttetek sokan erőtlenek és betegek és alszanak számosan.
Értelmező fordítás: 11:30 Ezért közöttetek sokan erőtlenek, betegek és elég sokan alszanak.
Indoklás
A szövegnek két értelmezése van: ami Korinthusban történt, az vagy fizikai megtorlás (testi betegség vagy halál), vagy spirituális következmény (lelki gyengeség és alvás). A fő kérdés pedig az, hogy az ilyen mértékű fizikai büntetés mi módon szolgálhatja Isten nevelő célját? Mit tanul meg az, aki a fenyítéstől kórházba kerül vagy belehal?
Ami a görög szöveget illeti, a koimaó ige jelentésköre aktív alakban: „nyugalomba helyez, ágyba fektet, elaltat, megnyugtat”, esetenként szépítő kifejezés a gyilkosság helyett. A 11:30-ban álló passzív alak jelentésköre pedig „lefekszik, elalszik, lenyugszik” vagy „megszűnik valamit csinálni”, esetenként szépítő kifejezés lehet a „meghal” vagy „elhuny” helyett (pl. 1Kor 15:18 vö. Jn 11:11-14 stb.).
A szót az Újszövetség is vagy a lefekvés, alvás értelmében használja, vagy átvitt, szépítő értelemben, a meghalás helyett, és sok fordító ezekre az esetekre gondolva fordít itt is alvás helyett halált.
A szövegkörnyezet (11:17-34) világos: a korinthusiak eleve „a kárukra” jönnek össze, veszekednek, „nem az Úr vacsoráját” eszik (11:20), hanem ki-ki a sajátját. Nem várják meg egymást, és míg az egyik éhezik, a másik lerészegedik. Pál emlékezteti őket Krisztus váltságára és eljövetelére (11:23-26), és figyelmezteti őket, hogy ne úrvacsorázzanak méltatlan módon [anaxiósz], hanem vizsgálják meg magukat, hogy a megfelelő módon [hútósz] ehessenek és ihassanak az Úr asztalánál.
Pál szerint (11:30) az eddigi gyakorlat az oka annak, hogy közülük sokan [en hümin polloi] „gyengék” [aszheneisz] és „betegek” [arrósztoi] és „alszanak” [koimóntai]. A 11:29 szerint „ítéletet” esznek-isznak, illetve a 11:34 is azt állítja, Isten azért ítél, mert nevel, hogy a hívők el ne vesszenek a világgal együtt.
Vitatott azonban, hogy Pál képletesen vagy részben konkrétan fogalmaz. Ha képletesen, akkor „közöttük sokan” lelki téren, azaz hitben gyengültek le, betegedtek meg, és „elég sokan” el is aludtak. Ha szó szerint értendő megtorlásról van szó, akkor a liturgikus vagy közösségi érzéketlenség három szintjére (?) adott három isteni reakciót tapasztalták meg.
Vagy pedig csupán arról van szó, hogy az erő elvesztése, a megbetegedés és az alvás a lelki érzéketlenség három lépésének vagy szintjének a képe. Ez pedig nem az Úr „büntetése”, hanem ítéletes következménye: akik így állnak az Úr Testéhez, azok számára a lelki erő, a lelki egészség és a lelki elevenség forrása szépen elapad. A komoly apostoli intés azonban csak megítél, nem elítél, és az életet szolgálja, nem a halált indokolja. Ha végre felismerik, mi történik, és mi az oka, visszatérhetnek az Úrhoz és egymáshoz. Ez a cél, nem az, hogy elvesszenek az élők számára.