2Kor 12:10
Ezért a Krisztusért örömem telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.
Probléma
Pál apostolnak nem volt könnyű élete. Áttérése és missziós küldetése, a Messiásba vetett hite miatt sok baj érte: üldözték, megverték, megkövezték, hajótörtést szenvedett, útjain nélkülözés és életveszély kísérte. Ez érthető, vállalható, de hogy valaki ebben az örömét lelje, az mazochizmusnak tűnik, és magyarázatra szorul. – Vajon milyen értelemben lehet valaki egyszerre erőtlen és erős?
Értelmezés
Korinthusban egyes hamis apostolok nyilvánosan megkérdőjelezték Pál apostoli felhatalmazását (2Kor 11:13). Pál szinte rákényszerül, hogy dicsekedjen, de származására és szolgálatára (11:22-23) és a neki adatott hatalomra csak röviden utal (12:12 13:3,10). Annál többet beszél fizikai szenvedéseiről és lelki szorongásairól (11:23-28), és hogy emiatt nem keserű, hanem együttérző lett: „Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen? Ki szégyenül meg úgy, hogy ne égnék én is?” (11:29).
Ha dicsekednie kell, sikerei helyett gyengeségével, például a siker hiányával is tud dicsekedni, hiszen előfordult, hogy népszerűség helyett menekülnie kellett (11:30-33). Kivételes természetfeletti tapasztalatról is be tud számolni, ami egyrészt csak vele történt, de nem róla szól (12:2-5), másrészt Isten elég gyengének ítélte őt ahhoz, hogy testi szenvedés révén óvja meg őt a büszkévé válástól (testébe „tövis” adatott, ami „a Vádló hírnöke”-ként alázatban tartotta). Bár háromszor is kérte a gyógyulást, Isten azt válaszolta neki, hogy legyen elég neki a kegyelem, az indoklás pedig ez volt: mert Krisztus hatalma Pál erőtlensége által ér célba (12:6-9). Ezek után mondta ki az apostol, hogy „Ezért a Krisztusért örömem telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (12:10)
Alkalmazás
Pál számára az erő nem egyenlő a hatalommal és a sikerrel, és Krisztus hatalma sem az őt feltétel nélkül minden rossztól, szenvedéstől megvédő hatalom, hanem a mindenen átvivő és megtartó hatalom.
Pál a fizikai szenvedések, betegségei (állandó útitársa dr. Lukács volt), az üldöztetések, a bántalmazások, a kiszolgáltatottság átélése révén egyrészt együttérzést tanult: ha Krisztus egyik testrésze fáj, az Krisztusnak fáj, tehát az egész testnek fáj (ld. 11:29). Másrészt alázatban maradt: elfogadta, hogy Isten gyengének látja őt a büszkeség kísértésével szemben, és esetében szükségesnek ítélt egy testi szenvedést, vsz. szúró fájdalmat („tövis”), amely a Vádló hírnökeként („sátán angyala”) emlékeztette Isten döntésére, hogy elég neki a kegyelem.
Az erőnek és a hatalomnak ez a páli felfogása segíthetne újragondolni az egyházban működő „erős”, „hatalmas” és „sikeres” vezetőkről való gondolkodásmódunkat. Attól, hogy Isten áll mögöttünk, még emberek vagyunk, emberek lehetünk.