2Kor 3:16-17
De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel. Az Úr pedig a Lélek…
Probléma
A 16. vers egyes fordítások szerint „ha majd megtérnek” – ti. a zsidók – az Úrhoz, levétetik róluk a lepel (SZIT, BD, ÚFO, RÚF, ÚRK), más fordítások E/3-ben fogalmaznak, vagy általánosan: „ha valaki megtér az Úrhoz…” (Simon Tamás László), vagy mintha konkrét személyre vonatkozna: „de amikor az Úrhoz fordul, elvétetik a lepel” (KNV vö. KB). Kérdés, hogy Pál a zsidók jövőbeli megtéréséről és ennek lelki áldásairól prófétál, vagy általában bárki megtéréséről, vagy valami másról van szó? Az is kérdés, hogy a 17. vers kijelentése – „az Úr pedig a Lélek” – hogyan értendő? Isten vagy Krisztus és a Szentlélek egy személy lenne, vagy azzá lett? A 16. és 17. vers összefügg, hogyan értelmezhetjük őket jól?
Fordítás
Görög eredeti: (16) hénika de ean episztrepszé prosz kürion, periaireitai to kalümma. (17) ho de küriosz to pneuma esztin…
Formális fordítás: Amikor pedig visszatér az Úrhoz, levétetik a lepel. Az Úr pedig a Lélek…
Értelmező fordítás: „Amikor azonban visszatér az Úrhoz, lekerül róla a lepel”. (Az idézetben) az „Úr” pedig a Lélek…
Indoklás
Azok a fordítások, amelyek T/3-ben és feltételes jövő időben fordítanak, mintha Pál a zsidókról prófétálna („ha majd megtérnek”), figyelmen kívül hagyják, hogy az episztrefó (visszafordul, visszatér) E/3. személyben és jelen időben áll [episzterpszé], és hogy a mondat idézet, amely Mózesre utal. Minden újszövetségi görög szövegkiadás is a 2Móz 34:34 idézeteként vagy erre való utalásként értelmezi a mondatot.
A 2Móz 34-ben, miután Mózes felment az Úrhoz beszélni, mindig ragyogó arccal tért vissza, ezért amikor a néppel beszélt, inkább leplet tett az arcára. Amikor azonban visszament az Úrhoz beszélni, a leplet levette magáról.
Pál a 2Kor 3:16-ban a 2Móz 34:34-et idézi vsz. saját görög fordításában: „Amikor azonban visszatér az Úrhoz, lekerül róla a lepel”, és a 3:17-ben erre utal vissza: ebben az idézetben „az Úr” pedig a Lélek, az Úr Lelke, aki által mi is fedetlen arccal szemléljük az Urat. Ahogyan Mózes arca az Úr jelenlétében az ő leplezetlen dicsőségében fürdött, úgy a hívők is mind fedetlen arccal tükrözik vissza az Úr dicsőségét a Lelke által, és ettől át is változnak.
A 2Kor 3 gondolatmenetében ui. végig ellentétek párhuzamát követhetjük.
- Mózes is az Úrral beszélt, és az arca ragyogott egy ideig, de a Jézus-hívők az Úr dicsőségét maradandóan tükrözik vissza (3:17).
- A Mózes által átadott Törvény szolgálata a zsidók számára halálos ítéletté lett, hiszen a betű öl, de a Lélek szolgálata a Jézus-hívők számára megigazulássá lett, hiszen a Lélek megelevenít.
- Bár a törvény szolgálata is dicsőséges volt, a Lélek szolgálata még dicsőségesebb (vö 3:4-11).
- Mózes egy bizonyos helyen magát az Urat látta, a Jézus-hívők pedig világszerte egyazon Lélek által mind az Úr képére formálódnak át az Úr Lelke által.
- A párhuzam legtöbb eleme tehát ellentétes, de az Úr dicsőségének tükrözése közös elem.
Végül, az ókori és modern modalista eretnekség értelmezésével szemben (Isten egykor Atya volt, aztán Fiúvá lett, végül Lélekké, és megszűnt Atya és Fiú lenni) Pál itt nem „azonosítja” az Úr (JHVH) személyét a Szentlélekkel („az Úr = a Lélek”), mintha Isten – aki Atya, Fiú, Szentlélek – „a Lélekké” vált volna. Csupán párhuzamot von Mózes közvetlen istenélménye és a Krisztus-hívők „fedetlen” vagy „leplezetlen”, azaz közvetlen Lélek-élménye között. Az Úr Lelke általi élmény természetesen az Úrral való élmény, de ettől még „az Úr” nem „a Lélek”, hiszen maradt Atya és Fiú is.