A lélek vándorlása – a Bibliában?

© dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.2. 2014.06.08.) PDF

A létforatag (szamszára) mint a lélek testről testre vándorlása (transzmigráció) vagy ismétlődő testet öltése (reinkarnáció) egy ok-okozati alapon működő erkölcsi világtörvény (karma) alapján a posztvédikus indiai vallásosság szerves része. Kialakulása mögött a bráhmanák és upanisadok sajátos világ-, isten- és emberképe áll, csaknem háromezer éves fejlődése pedig igen eltérő hindu, buddhista és dzsáin változatokhoz vezetett. Nyugaton is valószínűleg indiai hatásra jelent meg egyfajta lélekvándorláshit. Először a görög Püthagorasz és Empedoklész tanította, illetve az orphikus misztérium-vallás, amely Platónra is hatott. A középkorban a zsidó kabbalisták adaptálták (gilgul), korunkban pedig a boszorkányok egy része, spiritiszták és ún. ezoterikus keresztények (antropozó-fusok, rózsakeresztesek stb.) tanítják. Így ma itt a nyugaton sokan vélik úgy, hogy

• a lélekvándorlás és a karma törvénye eredetileg a bibliai tanítás része volt, csak a későbbi századok egyháza utasította el
• a lélekvándorlás eredetileg a Biblia – különösen az Újszövetség – szövegében is benne volt, de későbbi zsinatokon úgy határoztak, kivágják őket
• kontár munkát végeztek, ezért a lélekvándorlás ma is kiolvasható, főleg  az Újszövetségből.

Válaszként elmondhatjuk, hogy a Szentírás szövegének célzatos meghamisítására semmiféle tárgyi bizonyíték nincs, sem ebben a témában, sem másban. A korai egyház tanítóinak kijelentései a lélekvándorlásról kivétel nélkül mind elutasítók – erről egy másik tanulmányunkban lehet olvasni („A lélek vándorlása – az óegyházban?”). Az alábbiakban pedig a gyakran bizonyítékként emlegetett bibliai mondatokat elemezzük – különös tekintettel az eredeti szövegekre, a szövegkörnyezetre és a kulturális háttérre.

1Móz 9:6 „Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja.”

Állítás Mózes a karmikus adósság törvényét fogalmazza meg: aki gyilkol, maga is gyilkos­ság áldozata lesz jelenlegi vagy következő életében. Szövegkörnyezet

• 1Mózes 9:1 Isten megáldotta Nóét és fiait, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasod-jatok, és töltsétek be a földet! 2 Féljen és rettegjen tőletek minden földi állat és minden égi madár, kezetekbe adom őket minden földi csúszómászóval és a tenger minden halá-val együtt. 3 Minden, ami mozog, ami csak él, legyen a ti eledeletek. Nektek adom mindezt éppúgy, mint a zöld növényt. 4 De húst az éltető vérrel együtt ne egyetek! 5 A benneteket éltető vért pedig számon kérem. Minden élőlénytől számon kérem azt, az embertől is. Számon kérem az ember életét: egyik embertől a másikét. 6 Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert. 7 Ti azért szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet, sokasodjatok rajta!

Cáfolat Először is, Isten a vízözönt túlélő egyetlen emberi családhoz beszél, egészen kivé-teles helyzetben. Másodszor, mivel a vízözön éppen az erőszakossággal megtelő emberi kultúra büntetése volt (1Móz 6:11), érthető, hogy az új világban a szaporodás parancsán és az ehető dolgok felsorolásán túl az élet, és különösen az emberi élet tisztelete a legfőbb parancs (4-5. vers). Harmadszor, nem egy világ-törvény, hanem személyesen Isten az, aki számon kéri az egyik embertől a másik életét – az esetleges emberi megtorlástól függetlenül. Negyedszer, az idézet a Káin utáni, barbárrá váló világ számára előre jelzi, hogy aki embert öl, annak az isteni számonkérésen túl emberi bosszúval is számolnia kell. Összefoglalva: a mondat üzenete szerint a gyilkosság számon lesz kérve; nem egy másik életben, hanem ebben a mostaniban, Isten és ember által egyaránt.

Jel 13:10 „Ha valakire fogság vár, fogságra jut; ha valakinek kard által kell meghalnia, kard által hal meg”

Állítás János a karma törvényszerűségéről beszél, miszerint az előző életből hozott adósság elkerülhetetlen. Szövegkörnyezet

• Jelenések 13:1 És láttam, hogy a tengerből feljön egy fenevad, tíz szarva és hét feje volt, szarvain tíz korona, és a fejein istenkáromló nevek. … 5 És adatott neki nagyokat mondó és istenkáromló száj, adatott neki hatalom a cselekvésre negyvenkét hónapon át; 6 és megnyitotta száját káromlásra Isten ellen, hogy káromolja az ő nevét és sátorát, azokat, akik a mennyben laknak. 7 Megadatott neki, hogy hadat indítson a szentek ellen, és legyőzze őket, megadatott neki a hatalom minden törzs és nép, minden nyelv és nemzet felett: 8 hogy imádja őt mindenki, aki a földön lakik, akinek neve nincs beírva a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta. 9 Ha valakinek van füle, hallja! 10 Ha valakire fogság vár, fogságra jut; ha valakinek kard által kell meghalnia, kard által hal meg. Itt van a helye a szentek állhatatosságának és hitének.

Cáfolat Először is, az egész 13. fejezet témája az Antikrisztus megjelenése: mindenkinek őt kell imádnia, és hadat indít a keresztények ellen, akik arra nem hajlandók. Másodszor, akiknek a neve be van írva a Bárány életkönyvébe, azok ellent tudnak állni, és a hívők előre tudatják, hogy ez az engedetlenség mibe fog kerülni: egyeseknek fogságba, másoknak a földi életébe. Harmadszor, a vers vége így hangzik: „Itt van a helye a szentek állhatatosságának és hitének!” Üzenete tehát nem minden emberre vonatkozik, hanem a hívők egy bizonyos időszakban élő csoportjának szól, akik Krisztusért vállalják a sorsukat. Összefoglalva: nem elkerülhetetlen „karmikus adósságról” van szó, hanem az antikrisztusi rendszerben elkerülhetetlen szenvedésről, amin Isten a hűségest átse­gíti.

Mt 7:2, Mk 4:24, Lk 6:38 „Amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek nektek.”

Állítás Jézus szerint az ember azt, ahogyan másokkal bánik, a karma törvényének meg-felelően visszakapja a jelenlegi vagy a következő életében. Szövegkörnyezet Jézus mondata Máté és Lukács, illetve Márk evangéliumában két eltérő helyzet-ben hangzik el:

• Máté 7:1 Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! 2 Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. 3 Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? 4 Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda. 5 Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.
• Lukács 6:35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. 36 Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. 37 Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. 38 Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.

Máténál és Lukácsnál Jézus a „Hegyi beszéd” részeként, az ellenségszeretet és a megbocsátás összefüggésében beszél a tökéletlen emberek egymás fölötti ítélkezése ellen.

• Márk 4:20 Akiknél a jó földbe hullott a mag: ezek hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincszoros, a másik hatvanszoros és némelyik százszoros termést hoz. 21 Ezután így szólt hozzájuk: Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék? 22 Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna. 23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja! 24 Ezt is mondta nekik: „Vigyázzatok, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak. 25 Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.

Márknál Jézus a magvető példázata után arra figyelmezteti hallgatóságát, hogy nem mindegy hogyan hallgatják őt. Egyrészt, a tanítását nem lehet titokban követni. Másrészt, minél több igazságot hajlandók a magukévá tenni, annál többet tudnak majd elfogadni, de ez fordítva is igaz. Cáfolat Először is, az ítélet nem egy személytelen „világtörvény”, hanem Jézus kezében van (János 5:21-22). Másodszor, Jézus nem is e törvény működéséről beszél, hanem emberek magatartásáról: ne ítélkezzenek egymás fölött, mert mindegyikükben található kifogásolni való. Végül, Jézus ráadást, megtetézett mértéket emleget, ami szintén ellentmond a „karmikus adósságkiegyenlítés” elvének.

Gal 6:7 „Amit vet az ember, azt fogja aratni is”

Állítás Pál azt tanítja, hogy az ember tettei karmikusan visszahatnak rá: jó vagy rossz tetteit a karma a jelenlegi vagy egy következő életben megjutalmazza vagy megtorolja. Szövegkörnyezet

• Galata 6:1 Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. 2 Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. 3 Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. 4 Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. 5 Mert mindenki a maga terhét hordozza. 6 Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. 7 Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: 8 mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. 9 A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. 10 Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.

Cáfolat Először is, Pál – a karma-tannal szemben – nem a hívő múltját tartja a meghatározónak, hanem a jelenét. Mivel benne él a Szentlélek (Galata 3:1-5, 5:16-25, 6:8), itt és most állandó döntési szabadsága, folyamatos választási lehetősége van. Másodszor, döntési szabadsággal éppen a múltja, régi bűnei és hajlamai ellenére rendelkezik: nincs új múltja, de a múltjától függetlenül dönthet a jövője felől. Ez a jövő kétirányú, ezért látnia kell, hogy még ebben az életében mi lesz a következménye annak, ha „a testének” vet (régi bűnös hajlamainak a „talajára”), vagy a Szentléleknek (az ő akaratának a „talajára”). Harmadszor, Pál nemcsak a hívő tetteinek az illetőre való visszahatásáról beszél, hanem arról is, hogy a tettek hogyan hathatnak másokra (lelki segítség, gyakorlati jótettek), és milyen következményekkel járnak Isten előtt. Negyedszer, a jövő csak mint örök élet vagy örök pusztulás kerül szóba, nincs utalás életek és halálok végtelen váltakozására.

Jn 9:1-41 „Ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?”

Állítás A tanítványok kérdésében a karma tanának ismerete sejthető, hiszen a vak a születése előtt nem vétkezhetett máshogy, csak előző életében. Szövegkörnyezet

• János 9:1 Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. 2 Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született? 3 Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. 4 Nekünk – amíg nappal van – annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. 5 Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. 6 Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, 7 majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.

Cáfolat Először is, a tanítványok nemcsak a vakon születettnek, hanem a szüleinek a vétkességére is rákérdeztek. Izraelben ugyanis közismert volt az egymás mellett élő és egymást követő generációk egységén, a „háznépen” levő isteni áldás vagy átok lehetősége (vö. Kóré, Áháb, Dávid, Éli, Fineás és háznépük eseteivel, vö. Máté 27:24-25, Apostolok cselekedetei 2:39, 1Korinthus 7:14). Tudták, hogy Isten a bűnt betegséggel is büntetheti, ezért egyes korabeli rabbik azzal próbálták magyarázni a születési rendellenességeket, hogy a magzat még az anyaméhben is vétkezhet. Másodszor, Jézus az eseményeket nem visszaforgatta, hanem előresegítette: lezárta tanítványai ok-firtató, más életében vájkáló gondolatait, és tagadta, hogy a helyzet oka a vak vagy a szülei vétkeiben keresendő. Ezután pedig feltárta, hogy ennek a nyomorúságos helyzetnek ő milyen értelmet tud adni: a világtalanul született meggyógyulása sosem látott csoda, Jézus egyik messiási jele lett (9:31-33), ami arról tanúskodott, hogy ő a világ világossága (9:5). Hasonló célja volt Jézusnak azzal is, hogy Lázárt nem meggyógyította, hanem halála után támasztotta fel, így bizonyítva, hogy ő maga a feltámadás és az élet (ld. János 11. fej.).

Mt 11:14, 17:12 – Illés és Keresztelő János esete

Állítás Jézus szerint Illés próféta Keresztelő Jánosban reinkarnálódott. Szövegkörnyezet

• 2Királyok 2:1-18 Illés mennybe való felragadtatása
• Malakiás 3:1.23-24 Illés eljövetelének ígérete
• Máté 11:1-14 János kérdése, Jézus tanúskodása Jánosról
• Máté 14:1-12 János halála
• Máté 17:1-13 Jézus a megdicsőülés hegyén, együtt Mózessel és Illéssel

Cáfolat Először is, a karma-tan szerint is kizárható, hogy Illés „szelleme” jóval Keresztelő János halála után a megdicsőülés hegyén újra egyik előző életének felismerhető sze­mélyeként, Illésként jelenjen meg. Másodszor, Illés nem halt meg: elevenen fel­ragadtatott a mennybe, mint egykor Énók (1Mózes 5:22-24). Illés tehát a testét nem hagyta a földön, hanem valamilyen ideiglenes létformát kaphatott, amely­ben aztán Jézus idején Mózessel együtt megjelent a megdicsőülés hegyén. Harmadszor, Jánosban nem Illés lelke, azaz személye volt, hanem Isten Lelke, akárcsak Illésen (ld. Lukács 1:15-17), hiszen a feladatuk ugyanaz volt: Izraelt visszatéríteni Istenéhez. Jézus csak ebben az értelemben azonosíthatta Jánost Illéssel. Végül, döntő, hogy maga János is csak ezt az illési útkészítő szerepet (Ézsaiás 40:3-5) vállalta magára, és ő tagadta, hogy Illés lenne (János 1:19-23).

Jak 3:6 „Életkörünk”

Állítás Jakab az orphikus misztériumvallásnak a lélekvándorlást jelölő kifejezését használta (trokhosz tész geneszeósz), tehát ő is hitt benne. Szövegkörnyezet

• Jakab 3:1 Testvéreim, ne akarjatok annyian tanítók lenni, hisz tudjátok, hogy ránk annál súlyosabb ítélet vár. 2 Mert sokban vétünk mindnyájan. Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni. 3 Ha ugyanis a lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket irányíthatjuk. 4 Lám, a hajókat is, bármilyen nagyok, bármilyen erős szelek hajtják is őket, a kis kormány oda irányítja, ahova a kormányos akarja. 5 Ugyanígy parányi testrész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat magáénak. Nézd, milyen kicsi a tűz, és milyen nagy erdőt felgyújt! 6 A nyelv is tűz, a gonoszság világa. A nyelv az a tagunk, amely egész testünket beszennyezi, és egész életkörünket lángba borítja, maga meg a pokoltól fogott tüzet. 7 Mert az összes vadak, madarak, csúszómászók és tengeri állatok természetét meg lehet szelídíteni, s meg is szelídíti az emberiség, 8 de a nyelvet senki emberfia nem képes megszelídíteni, az nyugtalan gonosz, tele van halálos méreggel. 9 Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve. 10 Ugyanabból a szájból áldás és átok száll. Testvéreim, ennek nem volna szabad így lennie! (A Szent István Társulat 1974-es fordítása.)

Cáfolat Először is, Jakab – zsidó és keresztény lévén – eleve ki lett volna zárva az orphi-kus kultuszból. Másodszor, maga a kifejezés az 1. századra már rég bekerült a görög közhasználatba, szólássá vált. Más bibliafordításaink szerint is egyszerűen „egész életünket” (ÚFO 1990, Ravasz), „egész életutunkat” (Békés-Dalos) vagy „egész életünk folyamát” (Káldi Neovulgáta) jelentette. Régies fordításával („életünk folyását”) Károli Gáspár „az élet menetére” gondolhatott, akárcsak a szószerintiségre törekvő Csia Lajos („az élet körforgását”). Ez utóbbi azonban, Vida Sándor verziójával („életünk körét”) és főleg a Szent István Társulat 1974-es fordításával („egész életkörünk”) együtt félreérthető. A SzIT 1974-es változata éppen szószerintiségében félrevezető, akárcsak a 2005-ös, javított verzió („változékony életünket”). Harmadszor, a szövegkörnyezetből is nyilvánvaló, hogy Jakab a kifejezést annak köznyelvi értelmében használta: egyszerűen a nyelvi bűnöknek (pletyka, rágalom, átok) mindenre kiterjedően romboló hatására utalt vele. Végül, a kifejezés az Újszövetségben csak itt fordul elő.

Jn 3:7 „Újonnan kell születnetek”

Állítás Jézus szerint az embernek sokszor meg kell születnie, amíg eléri „Isten országát”, azaz a lélek isteni állapotát. Szövegkörnyezet

• János 3:1 Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. 2 Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten. 3 Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. 4 Nikodémus ezt kérdezte tőle: Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét? 5 Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. 6 Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. 7 Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. 8 A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. 9 Nikodémus megkérdezte tőle: Hogyan történhet meg mindez? 10 Jézus így válaszolt: Te Izrael tanítója vagy, és ezt nem tudod? 11 Bizony, bizony, mondom néked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket.

Cáfolat Először is, a beszélgetés Jézus anyanyelvén, arámul folyt; az Újszövetség eredeti szövege viszont az ógörög nemzetközi köznyelvi változatán (koiné) íródott. A görög szövegben az „újonnan”-nak fordított szó eredetije (anóthen) több jelentésű: alapszava az anó (fent), határozói ragja a –then; jelentése helyhatározóként: „fentről”, időhatározóként: „kezdettől fogva” vagy „ismét, újonnan, újra”. A „felülről születni” fordítási lehetőség beleillik a szövegösszefüggés logikájába („Oda-fentről” = „az Égtől” = Istentől születni), illetve János szóhasználatába és a teljes Írás tanításába. Bár nem tudni, hogy az eredetileg arámul elhangzó beszélgetésben melyik szó állt („fentről” vagy „újra”), maga a beszélgetés segít ezt eldönteni. Másodszor, Jézus „Isten országának” a meglátásáról beszélt, ami mindkettőjük számára ugyanazt jelentette: „Isten királyságát”. Ez a Bibliában sosem elvont fogalom, és nem is a mennyre utal. Vagy konkrét, a Messiás által uralt földi teokráciát jelent (Máté 6:10 „Jöjjön el a te országod / uralmad … a földön is”), illetve ennek előízeként a Szentlélek által itt és most megtapasztalható lelki valóságot (pl. Róma 14:17). Lényeg, hogy Isten országának részesei csak a feltámadt igazak lehetnek. Nikodémus azonban hiába „Izrael tanítója”, farizeusi hitélete ellenére sincs esélye arra, hogy megláthassa Isten királyságát. Harmadszor, Nikodémus, aki „vénember” volt, izraelitaként egy életben gondolkodva és saját életére visszagondolva értetlenül is arra kérdezett rá, hogyan térhetne vissza: „megszülethetik ismét?” vagy „…másodszor?” (deuteron gennéthé­nai, 4. vers). Nikodémus tehát nem egy következő földi életre vagy földi életek sorára gondolt, hanem abban kételkedett, hogy az egyetlen földi életet újra lehetne kezdeni. Negyedszer, Jézus nem is valamiféle újabb földi élet szükségességéről beszélt, hanem lelki-szellemi születésről (vö. 6-8. vers). Nem újabb próbálkozásról, hanem egy minőségileg új élet megszületéséről. Nem úgy beszélt Nikodémussal, mint akinek erre valamikor a halál után lesz lehetősége, hanem mint akinek itt és most, ebben a földi életben van rá szüksége és lehetősége (János 1:10-13). Ugyanígy gondolkodva írták az apostolok, hogy Krisztusban „csak az új teremtés számít”, hiszen e nélkül a bűnös ember erkölcsi és lelki-szellemi értelemben „halott” (Efezus 2:1-12). Ezért szükséges felülről, magától Istentől újjászületni, hogy új teremtményekké legyünk (2Korinthus 5:17, Galata 6:15) egyszer s mindenkorra (Róma 8:19, 1János 3:1-4, 5:1).

Összefoglalás

A fenti bibliai szövegek az eredeti nyelv, az eredeti gondolatmenet és a kortárs zsidó kulturális háttér ismeretében nem igazolják azt az elméletet, hogy a zsidó és a keresztény vallás szentírásaiban a posztvédikus indiai vallásosság elemei (karma és szamszára) benne lettek volna. További, tanulmányozásra ajánlott bibliai szövegek a keresztény tanításról: Zsidókhoz 9:27, János 11:25, Kolossé 3:3, Filippi 3:20-21, 1János 3:2, 1Korinthus 15:54