A Szentlélek teljessége

© dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont (v.1. 2019.07.05.) PDF

Amikor a Szent Lélek az emberben lakozást vesz, új életet ad neki, elkezdi belülről átformálni. De nem csupán az egyes hívőben akar munkálkodni, hanem a hívők között, és a hívőkön keresztül a nem hívő környezetükben is. Az egyház felépülésé­hez, működéséhez és hatékony szolgálatához egy folyamatosan megújuló termé­szet­feletti erőforrásra, a Szentlélek teljességére van szükség. Bár ezt minden felekezet vallja, a „Szentlélek-keresztség” fogalmáról eltérő felfogások léteznek, amelyek részben azért végletesek, mert sokszor inkább egymásra reagálnak, mint a Bibliára. Tanulmányunk a témával kapcsolatos bibliai fogal­makat, képeket, értelmezéseket, illetve félre­értéseket és fordítási hibákat tekinti át.

1. A Lélek kiöntésének ígérete

Isten ószövetségi ígéretei szerint egy napon a Lelkét „kiönti” minden hívőre (Jóel 3:1-2 stb.).

Az 1. században a Messiás előfutára, Keresztelő / Bemerítő János is azt hirdette, hogy bár ő csak vízbe merít, aki utána jön, az – hagyományos magyar fordításban – „Szentlélekkel fog keresztelni”, vagy pontos, magyaros fordításban: „Szentlélek­be fog merí­teni” [gör. baptizó = bemerít, belemárt, átitat] (Mt 3:11, Mk 1:8, Lk 3:16, Jn 1:33, ApCsel 1:5, 11:16).

Jézus a Lélek, mint víz metaforát használva hirdette, hogy olyan vizet ad [didómi], ami eloltja az ember (Isten utáni) szomját, sőt, örökre „buzgó forrássá” [pégé hüda­tosz hallomenu] „válik benne” [genészetai en autó] (Jn 4:14). Ezért aki szomjas, jöjjön/menjen [erkhomai] hozzá, és igyon [pinó], mert aki benne bízik, annak „belsejéből” [ek tész koiliasz] „élő víz”, azaz forrásvíz folyamai [potamoi … hüdatosz zóntosz] fognak ömleni (Jn 7:37-39). János szerint ezt a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni [lambanó].

Jézus a mennybe menetele előtt utasította a tanítványait, hogy maradjanak Jeruzsálemben, amíg el nem küldi azt, akit az Atya megígért: amíg – szó szerint – nem „öltöznek fel” [endüó] „erőt” [dünamisz] „a magasságból” [ex hüpszusz] (Lk 24:49), azaz erőt [dünamisz] fog­nak kapni [lambanó], amikor „megérkezik” vagy „rájuk tör” [eper­kho­mai] a Szent Lélek, és akkor a tanúi lesznek (ApCsel 1:8).

2. Az ígéretek beteljesedése

Pünkösdről tehát Jézus előre megmondta, hogy mi fog történni (Lk 24:49, ApCsel 1:5,8), és ami történt, azt Lukács leírta (ApCsel 2:2,4), Péter apostol pedig a tör­ténteket értelmezte a prédikációjában (ApCsel 2:17,33,38). Mind ugyanarról az eseményről szóltak, csak eltérő megfogalmazással.

2.1. Zsidók Jeruzsálemben

Érdemes tehát végig vennünk, hogy hogyan írtak pünkösdről azok, akik átélték, pontosított fordításban (a görög igék szótári alakjával, vonzataival):

• 1:5 nemsokára „Szentlélekbe [en pneumati hagió] lesztek merítve [baptizó]”
• 1:8 erőt kaptok, amikor „rátok [epi hümasz] tör [eperkhomai] a Szentlélek”
• 2:2 „hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás az égből” (vö. Jn 3:8 „a szél fúj, ahol akar…”), ami „betöltötte [pléroó] az egész házat”
• 2:4 „mind megteltek [piplémi + birt.] Szentlélekkel”
• 2:17 Péter szerint Isten jóeli ígérete teljesedett be: „ki fogok önteni” [enkheó] a Lelkemből” [apo tu pneumatosz mu] minden hívőre
• 2:33 Jézus megkapta az Atyától, és „kiöntötte” [enkheó] a megígért Lelket, a jeruzsálemiek ezt látták, hallották
• 2:38 ígéret a megtérőknek: „megkapjátok [lambanó] a Szentlélek ajándékát”, azaz aján­dékul a Szentlelket (őt magát, nem csupán az egyik ajándékát).

Ami a tetőn együtt levő hívőket illeti, a hagyományos lélekszám (120 fő) csak egy korábbi összejövetelnél olvasható (ApCsel 1:15), a „mindnyájan” (2:1) éppúgy vonatkoz­hat a Tizenkettőre (1:26) és asszonyokra (1:14), mint százhúszra.

• Lényeg, hogy pünkösdkor tíz apostol már újjá­szü­le­tett hívő volt, mert amikor Jézus megjelent köztük, azt mondta nekik: „vegyetek” [lambanó] Szentlelket, majd „beléjük fújt” [emfüszaó] (Jn 20:22, ue. 1Móz 2:7 LXX). Tamás ekkor nem volt jelen, Mátyást pedig utólag választották be a Tizenkettő közé.
• Tíz apostol tehát külön esemény­ként élte meg, hogy a Lélek rájuk tört, ki lett öntve rájuk, bele lettek merítve, ők beteltek vele, és így erőt öltöztek fel, erőt kaptak. Két apostol és mindenki más viszont mindent az újjá szüle­téssel egyszerre élt át: a Lelket teljességében vették.

Összefoglalva, a pünkösdi eseményt leíró kifejezéseket, képeket szinonimának tekint­het­jük, mert ugyanazt írják le: erőt kaptak a magasságból, a Magasságostól.

2.2. Samáriaiak

Fülöp evangelizálása nyomán a samáriaiak is megtértek, be is merít­keztek. Nagy jelentősége volt annak, hogy Samária „befogadta” vagy „átvette” [dekhomai] az Igét (ApCsel 8:14), mert Samária etnikailag és vallásilag kevert, a zsidókkal szem­­ben ellen­séges terület volt. A samáriaiaknak a zsidó apostolok tekintélyét kellett elfogadni (vö. Jn 4:22), a zsidóknak pedig bizonyosság kellett a samáriaiak meg­téréséről (vö. ApCsel 1:8).

• Péter és János tehát lement Jeruzsálemből, és imádko­zott értük, hogy ve­gyenek / kapjanak [lambanó] Szentlelket, mert még egyi­kükre sem  „hullt rá” [epi­piptó] (8:15-16).
• Az ima után a samáriaiak „kaptak / vettek [lam­banó] Szent­lelket” (8:17), illetve az Ég felől nézve „adatott” [didómi] nekik Szent­lélek (8:18). (A „részesültek a Szent­­lélek ajándékában” fordítás (ÚFO, RÚF) a 15. és 17 versben sajnos félrevezető.)

Samáriában Péter és János számára a Lélek „vétele” a Lélek „lehullását” jelentette. A samá­riaiak valóban hittek, be is merítkeztek, a Lélek már bennük volt, de még nem tört rájuk, nem lett kiöntve rájuk, nem teltek be vele úgy, mint a zsidók pünkösdkor, és az apostolok ezért imádkoztak.

• Fontos látni, hogy a Léleknek két ellenséges emberi közösséget kellett egye­síteni, és mindkét félnek szüksége volt érzékelhető bizonyítékra. Ha Simon mágus is látott (8:18) jelértékű megnyilvánulást (akármi volt is az), akkor az apostolok és a samáriaiak is.
• Ha a „Lelket venni” kifejezés csak arra vonatkozhatna, hogy valakiben ben­ne van-e egyáltalán a Lélek, azaz újjászületett-e, akkor kell olyan kér­dések­kel birkózni, hogy hívő és bemerített samáriaiakban miért nem volt benne a Lélek – de ez ellentmondana az egész Újszövetségnek.

2.3. Rómaiak

Ami a római Kornéliuszék esetét illeti, ismét két ellenséges emberi közösség egye­sí­tése volt a feladat. A zsidók számára szükséges bizonyítás részben előre történt (Péter látomása, ApCsel 10:1-16), részben menet közben.

• Péter még beszélt, ami­kor hirtelen „lehullt” [epipiptó] „mindenkire” [epi pantasz] a Szent­lélek (10:44), a Péterrel levők csodálkoztak is, hogy a Lélek róma­iakra is „kiöntetett” [en­kheó] (10:45). Péter ekkor kijelentette, hogy be kell őket meríteni, mert „meg­kapták” [lambanó] a Szentlelket, „mint mi” [hósz kai hémeisz] (10:47).
• Péter az apostoli tanácsban beszá­mol­va a történtekről ugyanígy fogal­ma­zott: a Lélek „lehullt” [epipiptó] „rájuk” [ep’autusz] (11:15), erre neki eszé­be jutott János ígérete: „de ti Szentlélekbe lesztek merítve” [baptizó] (11:16), azaz Isten ugyanúgy „(meg)adta” [didómi] nekik a Lélek ajándékát, „mint nekünk” [hósz kai hémin] zsidóknak, akik hittünk az Úr Jézus Krisz­tus­ban (11:17).

Korné­liuszék esetében tehát a Lélek „lehullása”, a Lélekbe „merülés” és a Lélek „adása” a szi­no­nima: egyszerre születtek újjá és lettek átitatva a rájuk hulló Lé­lekkel. A Lélek végleg áttört a Nép és a népek közötti falakon.

2.4. János-tanítványok

Végül, pünkösd után kb. 20 évvel (!) a kis-ázsiai Efezusban Pál „valamilyen” tanít­vá­nyokra [tinasz mathé­tasz] bukkant, és valamit hiányolhatott, mert rákérdezett, hogy „vet­tek-e” vagy „kaptak-e” [lambanó] Szentlelket, amikor hitre jutottak? (ApCsel 19:2) Mint kiderült, Keresztelő János tanítványai voltak, akik még nem is hallottak a Szentlélekről.

• Pál prédikációja nyomán Jézusban is hitre ju­tot­tak, be is merítkeztek (19:5). Amikor pedig Pál rájuk tette a kezét (imádkozott értük), „rájuk” [ep’autusz] „jött” [erkhomai] a Lélek (19:6).
• A Lelket venni / kapni jelentése itt más: Pál először arra volt kíváncsi, hogy egyáltalán van-e bennük Szentlélek, mert számára kiderült, hogy nem voltak újjászületett emberek. A bemerítkezés és ima után azonban „rájuk jött” a Szentlélek, és ismét jeleket adott.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy tíz apostol és a samáriaiak esetében a Lélek vétele után jött a Lélek teljessége, pünkösdkor két apostol és a többiek, illetve Kornéliuszék és a János-tanítványok esetében pedig a Lélek vétele és a betelés egyszerre történt. A Lélek fújt, ahol és ahogy akart.

3. Az újszövetségi szóhasználat

A szóhasználat változása figyelemmel követhető az evangéliumoktól a leve­lekig, de hogy ez fejlődés-e, az bizonytalan abból a szempontból, hogy az evangéliumok a levelek nagy részénél később lettek megírva, illetve szerzőik biztosan ismerték a mennybemenetel utáni első nemzedék (kb. i. sz. 33-64) szóhasználatát.

• Mt 3:11 – Szentlélekbe (és tűzbe) meríteni [baptizó]
• Mk 1:8 – Szentlélekbe meríteni [baptizó]
• Lk 3:16 – Szentlélekbe (és tűzbe) meríteni [baptizó]
• Lk 11:13 – Szentlelket adni [didómi], kérni [aiteó]
• Lk 24:49 – felölteni [endüó] erőt a magasságból
• Jn 1:33 – Szentlélekbe meríteni [baptizó]
• Jn 3:5 – Lélektől és víztől születni
• Jn 3:8 – a Szél [pneuma] fúj [pneó], amerre akar
• Jn 4:14 – vizet adni [didómi], ami buzgó forrásvízzé válik
• Jn 7:38 – forrásvíz folyamai ömlenek
• Jn 20:22 – rájuk fújni [emfüszaó] = Szentlelket kapni/venni [lambanó]
• ApCsel 1:5 – Szentlélekbe meríteni [baptizó]
• ApCsel 1:8 – a Szentlélek rájuk tör [eperkhomai]
• ApCsel 2:1-3 – szél [pnoé] zúgása az égből, Szentlélekkel megtelni [piplémi],
• ApCsel 2:17-18,33 – a Lelket kiönteni [enkheó]
• ApCsel 4:18.31 – Szentlélekkel megtelni [piplémi]
• ApCsel 8:15-16 – Szentlelket venni [lambanó] = a Lélek rájuk hull [epipiptó]
• ApCsel 9:17 – Szentlélekkel megtelni [piplémi]
• ApCsel 10:44-47 – a Szentlélek rájuk hull [epipiptó] = a Lelket kiönteni [enkheó] = a Lelket kapni/venni [lambanó] =
• ApCsel 11:16 = Szentlélekbe meríteni [baptizó] = a Lelket ajándékul adni [didómi]
• ApCsel 13:9 – Szentlélekkel megtelni [piplémi]
• ApCsel 19:2,6 – Szentlelket kapni/venni [lambanó], a Lélek rájuk jön [erkhomai]
• 1Kor 12:13 – Lélekbe meríteni [baptizó], Lélekkel megitatni [potizó]
• Ef 5:18 – Lélek által ki- vagy beteljesedni [pléroó]
• Tit 3:5 – a Lélek újjászülő, megújító fürdője [lutron].

Az iratokon tehát az alábbi alapvető motívumok követhetők végig:

• a Lelket, mint ajándékot az ember kérheti [aiteó], Isten (meg)adja [didó­mi], az ember pedig kapja/veszi [lambanó]
• a Lelket, mint lelki szomjúságot oltó vizet Isten kiönti [enkheó], az embert megfürdeti [lutron], belemeríti, mártja, átitatja [baptizó], vele megitatja [potizó], így az forrássá [pégé] válik benne, a Lélek az embert be tudja töl­teni [piplémi], illetve általa tud ki- vagy beteljesedni [pléroó]
• a Lélek munkálkodása gyakran hirtelen történés: Jézus megelevenítő lehe­letként beléjük fújja [em­fü­szaó], a Lélek rájuk jön [erkhomai], rájuk tör [eper­khomai], rájuk hull [epipiptó] a magasságból stb.

A témával kapcsolatos eltérő tanítások oka részben az, hogy egy kifejezésnek egy jelentést tulajdonítanak. Az eddigi­ek alapján azonban logikus lépésnek tűnik, ha ezen az előfeltételezésen túllépünk. Így elkerülhetjük azt, hogy ellentmondásba kerüljünk az Újszövetséggel, vagy ellentmondást teremt­sünk benne.

3.1. „A Lélek ajándéka”

A „Lélek ajándéka” birtokos esetben áll, és kétféle képpen érthető: mint a Lélektől kapott ajándék, vagy a Lélek, mint ajándék. A megtérők egyértelműen „a Szentlélek aján­dékát” veszik, azaz ajándékul magát a Szentlelket, és nem csupán a Lélek egyik szolgálati ajándékát (ApCsel 2:38, 10:45 vö. 11:16-17). Mivel a Lélek Isten ajándé­ka, ezért sem őt magát, sem az ő ajándékait nem lehet adni-venni (ApCsel 8:20).

3.2. A Lelket „venni” vagy „kapni”

A Leket Isten „adja” [didómi], mi pedig „(meg)kapjuk” vagy „vesszük”, ez utóbbi a görögben ugyanaz a szó [lambanó]. Egyfelől, a Lélek vétele-megkapása történhet a hitre jutáskor (Jn 7:37-39, 20:22, ApCsel 19:2), másfelől, a Lélek lehullására is utalhat (ApCsel 8:15-17, 10:44-47).

Végül, Jézus sze­rint, ha mi tudunk gyermekeinknek jót adni, mennyivel inkább „fog adni” [didómi] Szentlelket az Atya, „az őt kérőknek” [toisz aituszin auton] (Lk 11:13). Ez vagy a pünkösdről szóló ígéret, vagy azóta is minden hívő­re vonat­kozik. Utóbbi esetben, mivel a Lélek folyamatosan benne van a hívőben, talán arra utal, hogy a hívő a Lélek folyamatos megújító, tisztító, erősítő és vezető mun­kál­kodását kérheti, illetve hogy szükséges és természetes e függésben marad­nia.

3.3. A „Szentlélek-keresztség” vagy „Szentlélekbe merítés”

A magyar „Szentlélek-keresztség” vagy pontosabban Lélekbe merítés-merülés fo­galmához több, egymásnak ellentmondó felekezeti modell tapad.

Az eltérések fő oka, hogy két eltérő élménytípust (ld. első két pont) és egy állapot­leírást (ld. 3. pont) eltérően kötnek össze:

• ami a tíz apostol (Jn 20. ApCsel 2.) és a samáriaiak élménye (ApCsel 8.): a Lélek vétele után a Lélek teljességének vétele
• ami két apostol (ApCsel 2.), a rómaiak (ApCsel 10-11.) és a János-tanítvá­nyok (ApCsel 19.) élménye – a Lélek vétele és egyúttal teljessége
• ami minden hívő állapota: a Lélek újjászülő fürdője és az üdvösség (Tit 3.), a Lélekkel megitatva lenni és a Krisz­tus­ba tagozódás (1Kor 12.).

Talán használható szintézishez, a probléma feloldásához vezetne, ha

• nem bibliai „szakkifejezésekben” gondolkodunk, amelyeknek aztán csak egy je­len­­tést tulajdonítunk,
• hanem a bibliai képekben (ráhull, kiönt, belemerül, betelik, iszik),
• és azok jelentőségében (átalakul és erőt kap).

Például egy poharat bele lehet meríteni a lavór vízbe úgy is, hogy azonnal tele­megy, de úgy is, hogy először csak kevés víz megy bele (van benne), és csak később nyomjuk teljesen víz alá a száját (tele van vele). Ha az analógia helyes,

• akkor minden megtérő belemerül a Lélekbe és meg lesz itatva a Lélekkel, rész­ben vagy teljesen, újjá születik, megújul, Krisztusba tagozódik,
• és hitélete során a Lélek újra meg újra teljesen is betöltheti (ld. ApCsel), illetve folyamatosan kiteljesíti (Ef 5:18).

Mivel az Újszövetség egyedül a piplémi = „betölteni” igét használja ismétlődő egyéni vagy közösségi esemény leírására (ti. hogy „betelt a Lélekkel”), a többi szi­no­nimát (lehull, kiöntetik stb.) valamiért nem, ezért talán joggal javasol­ható, hogy az életünk során újra meg újra előforduló eseményre ezt a szót hasz­náljuk pl. az eltérő értelmezésekkel terhelt „Szentlélek-keresztség” fogalma helyett.

4. A Lélekkel megtelés módjai

Az Újszövetség eredeti szövegéből jól látszik, hogy a Lélekkel való betelés az emberrel mindig történik, tehát ilyenkor Isten cselekszik az emberrel. A görög ige [piplémi] mindig szenvedő szerkezetben áll: az ember betelik, betöl­tetik. Ezért nem szerencsés kifejezés a „betöltekezés”, ami se nem aktív, se nem passzív, hanem mediális alak, ami azt sugallja, hogy mi is aktívak vagyunk a dologban.

Az ApCsel szerint a Lélek váratlanul, maradandóan és is­mé­telten is betölthet:

• váratlanul, egyszeri történésként, de többször is – ld. az egész gyülekezetet Péterrel együtt (2:4), Pétert másodszor (4:8), a gyülekezetet ismét (4:31), Pált először (9:17) és másodszor (13:9)
• hosszabb-rövidebb időre maradandóan is – ld. a diakónusokat (6:3-5), közü­lük István vértanút (7:55), illetve Barnabást (11:24).

5. A Lélek teljességének hatásai

A Lélekkel való betelés, a Lélek teljessége hatást gyakorolhat…

• az ember értelmére: más nyelven való imára, prófétálásra és Isten magasz­talá­sára indíthatja (ApCsel 2:4, 10:46, 19:6); álmot, látomást, próféciát ad neki (2:16-18), illetve bölcsességet a közösség szervezéséhez (6:3-5)
• az ember érzelmeire: örömöt adhat egyénnek és egy egész közösségnek egy­aránt (ApCsel 13:52 vö. Róm 14:17), de haragra is indíthat (ApCsel 13:9 vö. Jn 2:13-17, de vö. Ef 4:26 és Jak 1:20)
• az ember akaratára: hitet adhat valakinek ahhoz, hogy másokat bátorítson szolgálatra (ApCsel 11:24), illetve közvetlenül is felbátoríthat egy egész közös­­séget (4:31)
• az ember testére, konkrétan gyógyulásként (ApCsel 9:13)
• az Istennel való kapcsolatára: Isten magasztalására indíthat (ApCsel 2:4), bölcsességre, Isten akaratának felis­merésére, magasztalásra, hálaadásra indít­hat (Ef 5:15-20)
• az ember másokkal való kapcsolatára: a bölcsesség ajándéka révén békes­sé­get adhat egy feldúlt közösségbe (ApCsel 6:3-5); tiszta gondolatokat, szava­kat, sőt, közös dicsőítést (Ef 5:19).

6. Összefoglalás

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy aki Jézusban hisz, az a Szentlelket megkapja / veszi – ez kell a lelki újjászületéshez, megújuláshoz, a Krisztus testébe tagozódás­hoz, az üdvösséghez. A Lélekkel való hirtelen betelés és a Lélek huzamosabb tel­jessége azon­ban a hatékony szolgálathoz adhat sokféle, rendkívüli erőt.

A Lélek egyfelől leszállhat spontán módon, ha nem is várjuk; másfelől imában kérni lehet a leszállását és teljességét – de sem magát a dolgot, sem a mikorját vagy a hogyanját nem szabad erőltetni, mert ez csak pszichés utánzatokhoz vezet.

Ha a Lélek betölt, az nem érzékelhetetlen, hanem a sokféle pozitív hatás révén fel­ismerhető, és nem csak egy jele van, hanem sokféle.

A Szentlélek teljessége nem arról szól, hogy mi minél többet birtoklunk a Lélekből („betöltekezés”), hanem arról, hogy Isten többet vesz birtokba belőlünk, hogy az átlagosnál sokkal közelebb von minket magához. Lényege, hogy amikor szükséges, akkor a hívő Istennel együtt, teljes összhangban gondolkodhat, érezhet, akarhat és cselekedhet, a hétköznapinál nagyobb mértékben. A Lélek teljessége tehát nem bizsergésről vagy kellemes érzésekről szól, hanem nagyon is gyakorlati dolgokról.

Végül, a Szentlélek Krisztus Lelke: akit a Lélek tölt be, az Krisztussal van tele, ezért csak krisztusi módon viselkedhet.

7. Félreértések, szélsőségek, hamis tanok

A Szentlélek-keresztséggel, a Lélek teljességével kapcsolatos eltérő modellek, fél­reértések, szélső­ségek és hamis tanok mögött

• részben fordítási hibák, részben választott értelme­zé­si lehető­ségek állnak,
• illetve az a magyarázatra szoruló tény is, hogy a Lélek megtapasztalá­sának hétköznapi és nem hétköznapi szintje is van,
• illetve ennek a lehetőségnek a tagadása bizonyos visszaélések miatt.

7.1. A pünkösdi szélvihar és a lángok csupán természeti jelenség volt?

Nem, az ApCsel 2:1-6 szövege kizárja annak a lehetőségét, hogy természeti jelen­sé­geket (vihar, tűz) értelmeztek volna természetfelettiként. Ha tüzet látunk, de nem ég semmi, az nem normális (ld. égő csipkebokor). Ugyanígy, ha süvöltő szelet hal­lunk egy házon belül, de nincs légmozgás, vagy nyelveket látunk lángolva megjelen­ni és a jelenlévők feje fölött eloszlani, az nem természetes történés.

• Először is, minden hirtelen történt [egeneto afnó]: az égből [ek tu uranu] olyan zaj/üvöltés [ékhosz] támadt, mint […hószper…] egy erős/erőszakos [biaiosz] szélroham [feromenész pnoész]. Nem azt állítja, hogy vihar tá­madt, hanem hogy olyan zaj támadt, ami üvöltő szélrohamhoz hasonlít­. És nem a környékre csapott le vihar: a hang az egész házat töltötte be [eplé­rószen holon ton oikon], ahol ültek, és a környék is azért futott össze, mert hallották a hangot [fóné] az épületből.
• Másodszor, a házon belül megjelentek nekik [ofthészan autoisz] „meg­osz­tott nyelvek” [diamerizomenai glósszai], „mint tűz” [hószei pürosz] – tehát nem lángnyelvek –, és egyenként rajtuk maradtak [ekathiszen]. Megteltek a Szentlélekkel, és „különböző nyelveken” [heteraisz glósszaisz] kezdték el Istent magasztalni, hogy a Lélek adta nekik (2:4,11). Ez Bábel megfordí­tá­sa: a nyelvileg megosztott em­beriséget Isten különböző nyelveken hangzó imával hívja egységre Jézus Krisztusban.

7.2. A Lélek-keresztség mindenkinek adatik – nincs többre szükség?

A Lélek-keresztség vagy inkább Lélekbe merülés valóban olyasmi, amit a Mes­siás minden­kivel művel, hiszen Lelkével megitatott embereket Krisztusba tagol (1Kor 12:13), és Lelkével megfürdetett embereket újjá szül és üdvözít (Tit 3:5). Akik azonban csak azokra az élmény-leírásokra figyelnek, amikor emberek a Lelket tel­jességében vették (rómaiak, János-tanítványok), ráadásul egyes karizmati­kus szél­ső­ségek elrettentik őket attól, hogy többre vágyjanak, azok szerint a megtéréskor minden megtörténik velünk, ami megtörténhet – többre nincs szükség.

• A Lélekbe merülés jelentősége az Újszövet­ségben valóban az újjászüle­téssel, az üdvösséggel, a Krisztus Testébe tago­zódás­sal is kapcsolatos.
• Ugyanakkor a Lélekbe merülés szinonimája a Lélekkel való betelés is, ez pedig ismétlődő és hosszabb-rövidebb ideig mara­dan­dó hatású történés, aminek sok­féle megnyilvánulása van (nem csak egy jele), és mind valami­féle szolgálattal kapcsolatos (nem érzésekről szól).

7.3. Létezik külön Szentlélek-keresztség és tűz-keresztség?

A Mt 3:11 és a Lk 3:16 előzményeként János azt állítja, hogy aki utána jön, az nála erőben és méltóság­ban is nagyobb, ő „csak vízbe” merít, de a Messiás „szent Lélekkel és tűzzel” [en pneumati hagió kai püri]. A sajátos kifejezésnek több ér­tel­mezése alakult ki, néhány talán ki is egészíti egymást.

• János külön Lélekbe merítésről, és külön tűzbe merítésről beszél. – A pár­huzamos helyek (Mk, Jn, ApCsel) azonban csak Lélekbe merítésről szólnak, külön „tűzbe merülés”-re utalás sincs.
• A tűz a Lélek olvasztó-tisztító munkálkodására utal, a helyes fordítás az egyet-kettővel (ún. hendiadüsz) nyelvtani alak révén „tüzes Szentlé­lek­kel”. – A Lélekbe és tűzbe merítés valóban egyetlen aktusnak tűnik, de Léleknek már van jelzője: szent. Az en pneumati hagió kai püri szó szerint „Lélekbe szentbe és tűzbe”. A hendiadüsz forma („az” – 1. főnév – „és” – 2. főnév) kötelező eleme az első főnév előtti névelő (pl. az Isten és Atya = az Atya Isten), bizonyításra szorul, hogy beleolvadhat-e a prepozícióba (en…).
• A Messiás pünkösdkor Lélekkel keresztelt, de az ítéletkor tűzzel fog „ke­resz­­telni”. – A Lk 3:17-beli csűr­be gyűjtés és poly­va­égetés valóban a későbbi ítélet képe, az „…és tűzzel” kiegészítés utalhat a tűztóra is (Jel 21:14-15).
• A Messiás pünkösd óta a megtérőket Lélekbe is meríti, a nem megtérőket tűzbe. – Az Újszövetség azonban a tűzre csak a végső ítélettel kapcsolatban utal, a Lélek embermentő munkálkodásával párhuzamos, ítéletes „tűzbe merítést” sehol sem említ.
• A Lélek itt még nem keresztény teológiai fogalom, hanem ószövetségi kép­ként „szél/lehelet/lélek” [héb. rúach ~ gör. pnoé/pneuma] jelentéssel áll, tehát: „szent széllel és tűzzel”. – Ez utalhat a kortársak által tapasztalt („tite­ket”) pün­kös­di szélre és lángnyelvekre, a 3:17-beli csűrbe gyűjtés az egy­ház korszakára, a munkát lezáró polyvaégetés pedig a végítéletre.

7.4. A Szentlélek Krisztus testébe keresztel, Krisztus pedig a Szentlélekbe?

Az 1Kor 12:13 „…egy Lélek által mi is mind egy testté kereszteltettünk”. Egyes angolszász tanítók szerint itt a Lélek az alany, ő az, aki keresztel, és nem egy testté, hanem az egy testbe kereszteli bele a hívőt. Ez azt jelentené, hogy aki megtér, azt „a Lélek a Krisztus testébe meríti”, és később a Krisztus meríti az illetőt a Lélekbe, ez a Lélekkel való betelés. Ez az értelmezés azonban nem állja meg a helyét.

• Eleve nem a görög szövegből, hanem az angol fordítás (baptized by … Spirit) sajátságából fakad: az angolban ugyanis szenvedő szerkezetben a by sze­mély­re és dologra is vonatkozhat. A görögben nem így van.
• A baptidzó (bemeríteni, keresztelni) ige ugyan szenvedő [ebaptiszthémen = „lettetek bemerítve”], de ilyen­kor a cselekvés alanya hüpo + birtokos eset­ben áll; itt azonban a Lélek [pneuma] en + részes eset­ben áll, ami a cselek­vés eszközére vagy inkább közegére utal, tehát a Lélek nem lehet az alany.
• Pál szerint „egyazon Lélekbe lettetek merítve” [ebap­tiszthémen en heni pneumati], ami megegyezik a Biblia egészének tanításával is (ti. a Messiás merít a Lélekbe), és elkerülhetünk egy képzavart is (testbe nem lehet belemerülni, csak vízbe).
• Ami a „testbe” (into one body) fordítást illeti, az eisz alapjelentése valóban „ba-/be-”, de a baptidzó vonzata (ti. amibe merülünk) a görögben a részes eset. Az eisz-nek tehát itt nem irány-, hanem célhatározói funkciója van: „egyazon Lélekbe merítve lettünk egy testté”, vagy „egyazon Lélekbe let­tünk merítve, hogy egy test legyünk.” Nincs tehát „Krisztusba merülés”, csak Lélekbe merülés, az is a Krisztus által.

7.5. Felszólít minket az Írás, hogy teljünk meg Szentlélekkel?

Az Ef 5:18 hagyományos fordításaiból úgy tűnik, mintha Pál apostol a bor helyett a Szentlélekkel való beteljesedésre, betelésre vagy eltelésre buzdítana. Egyesek­nek az kérdés, hogy mit tehetnének a Lélekkel való betelésért, mások a zsoltárok éneklésétől, dicséretektől és hálaadástól várnak ilyen hatást, ismét mások a fel­szólító módra hivatkozva („teljetek meg”) másoktól kérik számon kérik, hogy tele vannak-e a Lélekkel?

• A gazdag jelentéskörű pléroó (betölt, megtelik) ige vonzata (értsd: amivel megtelik valami) a magyartól eltérően mindig birtokos esetbe kerül, és ezt a fordítók máshol mindig figyelembe is veszik (pl. ApCsel 6:3).
• Itt azonban az ige szenvedő szerkezetű, és ilyenkor az alany hüpo + birto­kos esetben áll. Itt azonban a Lélek [pneuma] en + részes esetben áll, tehát a Lélek nem lehet az, akivel meg kellene telni, hanem „Lélek által” vagy „Lélekben” kell meg-, be- vagy eltelni, illetve be- vagy kiteljesedni.
• Nem az a kérdés, hogy borral vagy a Lélekkel vagyunk tele, hanem hogy melyik hogyan hat ránk? A „borban” [en oinó] mint közegben tönkre­me­nés, romlás, züllés van [aszótia], de „a Lélekben” [en pneumati] mint közeg­ben ki- vagy beteljesedés, a teljesség [pléróma] érzete és valósága.
• Pontosítva: „Ne részegüljetek meg bortól, amiben romlás / züllés van, in­kább a Lélek által / Lélekben  teljesed­jetek ki / legyetek teljes­sé: énekelve egymásnak zsoltárokat, himnuszokat és lel­ki ódákat, énekelve és zsol­tá­rozva szívetekben az Úrnak, hálát adva minde­nért.”

Az alkohol hatása a züllés, a kiüresedett kapcsolatok, a kárt pedig káromkodás követi. A Lélek hatására azonban Isten és ember, ember és ember kapcsolata teljessé válhat, az e feletti öröm és hála pedig a hívők gon­do­lataiban („szívetek­ben”) és összejövetelein („énekelve” stb.) is megjelenik.

7.6. A Lélek-keresztség bizonyító jele a nyelveken imádkozás?

A klasszikus pünkösdi és több karizmatikus közösség modellje szerint a Lélek-keresztség vagy inkább a Lélekbe merülés bizonyító jele a nyelveken való imádság, más pünkösdi és karizmatikus irányzatok szerint ez csak az egyik lehetséges jel.

• Az eddigiek alapján azonban úgy tűnik, hogy a Lélekbe merülés, a Lélekkel való betelés stb. szinonimák, illetve, hogy a jelenségnek sokféle hatása van.
• Ráadásul, mivel a Lélekbe merülésnek több szöveg üdvözítő jelentőséget tulajdonít, ha a jel egy karizma lenne, akkor a karizma birtoklása gya­kor­la­tilag üdvösségfeltétel lenne – amint ezt szélsőséges csoportok vallják is.