Ef 2:8
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka…
Probléma
Pál mondatából úgy tűnhet, hogy a hit az, ami nem tőlünk van, hanem Isten ajándéka. A hit [pisztisz] bibliai fogalma szövegkörnyezettől függően elhívést, bizalmat, hűséget, hitelességet, alkalmi bizonyosságot vagy a keresztény hitet is jelentheti. Ha az üdvözítő hit olyasmi, amit csak Istentől lehet kapni, akkor egyfelől csak az jutna hitre és maradna hűséges, akinek Isten ezt megadja – tehát minden nem hívő és hitehagyott Istent okolhatná. Másfelől magyarázatra szorulna az összes olyan szöveg, ahol Isten az emberektől kéri számon a hitet és a hűséget – az embertől pedig csak azt lehet számon kérni, amiért ő felel, ami rajta múlik. – Vajon a hitre vonatkozik az ajándék szó?
Értelmezés
Először is, az egész 2. rész, így az első tíz vers gondolatmenete is éles ellentétekre épül. Pál a hívőket egyfelől a múltjukra emlékezteti (erkölcsi halál állapota, e világi életmód, érzékek rabsága, Isten haragjára méltó állapot), másfelől a forduló pontra (Isten gazdag irgalma, nagy szeretete, mérhetetlen kegyelme), illetve annak üdvözítő hatására (Krisztussal együtt életre keltve, jótettekre újrateremtve).
Kétszer is (2:5,8) állítja, hogy „kegyelemből van” üdvösségünk, tehát üdvösségünk puszta lehetősége is Istennek köszönhető. A 8. versben először azt állítja, hogy „kegyelemből” [en khariti] „lettetek megmentve” [szeszószmenoi] „hit által” [dia piszteósz], de amikor így folytatja: „ez nem tőletek van” [kai tuto uk ex hümón], az „ez” nem a hitre utal vissza, több okból sem:
- a tutomutató névmás semleges nemben áll, tehát nem vonatkozhat sem a kegyelemre [hé kharisz], sem a hitre [hé pisztisz], mert mindkettő nőnemű főnév
- a magyar „ez” közelre mutató névmás, ezért érezzük úgy, hogy az előző tagmondatra és a hitre vonatkozik, de a görög tutojelenthet „ez”-t és „az”-t is
- vonatkozhat azonban az egész előző tagmondatra, és akkor a kegyelemből, hit által való megmenekülésre, az üdvösségünkre utal, vagy pedig a második tagmondat végén álló, semleges nemű „ajándék”-ra [to dóron].
Az ajándék [dóron] fogalma valóban kizár bármilyen ellenszolgáltatást, és az ajándékozó szándékáról, tettéről szól. Nem olyasmi tehát, amit azért kap az ember, amit elért vagy kiérdemelt (vö. 9. vers: „nem tettekért, hogy senki se dicsekedjék” (vö. Róm 3:24, dórean = ajándékba, ingyen).
Alkalmazás
A hit a Bibliában nem érdemszerző „cselekedet”, amivel dicsekedni lehetne (Róm 3:27), hanem az üdvösség elfogadásának természetes és szükséges módja: a megajándékozott és ajándékának örülő ember reakciója. Ajándékot is azért veszünk át örömmel, mert meg vagyunk lepve („De Isten…”), megérezzük az ajándékozó jó szándékát („gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért”, „irántuk való jóságából”), és felfogjuk az ajándék értékét („halottak voltunk bűneinkben”, „haragra méltók voltunk”, de „Krisztussal együtt életre keltett … a mennyei világba ültetett”, „az ő alkotása vagyunk”).
Mivel minden okunk megvan az ajándékozóba vetett bizalomra, hit által, azaz bizalommal átvehetjük ajándékát. Elhittük az üzenetet, bízunk feladójában, lehetünk megilletődve, megdöbbenve, de hogy elhisszük a hírt, az nem érdem, nem lehet vele dicsekedni.
Hinni, bízni és hűnek lenni a továbbiakban is az embernek kell, ez az ember feladata, ezért kéri rajta számon olyan sokszor az Isten (4Móz 14:11 20:12 2Kir 17:14 Zsolt 78:21-22 Mt 21:32 Lk 1:20 22:67 Jn 3:12,18,36 5:38,47 6:64 8:24,43,46 16:9 ApCsel 19:9 28:24 Róm 9:32 2Thessz 1:10 2:12 1Pt 4:17 1Jn 5:10 Júd 5).
Mindez természetesen nem zárja ki, hogy Isten a hívők élete során sokszor átsegít a hitetlenségünkön azzal, hogy helyzeteken változtat, vagy lelki erőt ad elviselni őket, vagy a jelenlétét érezteti stb.
Más, kapcsolódó szövegek: 1Kor 12:9 2Thessz 3:2 Róm 12:3