Jerikó lerombolása és a régészeti leletek – konzervatív megközelítések

© Békefi Bálint, Apológia Kutatóközpont (v.1. 2016.09.29) PDF

1. Bevezetés

1.1. A bibliai narratíva

Józsué könyvének 6. fejezetében a következőket olvassuk:

• Jerikó olyan alaposan be volt zárva Izráel fiai miatt, hogy se ki, se be nem mehetett senki. … Józsué, Nún fia hívatta tehát a papokat, és így szólt hozzájuk: Vegyétek föl a szövetség ládáját, hét pap pedig vigyen hét kosszarvból készült kürtöt az Úr ládája előtt. A népnek pedig ezt mondta: Vonuljatok föl, járjátok körül a várost, és a fegyveresek vonuljanak az Úr ládája előtt! Úgy is történt, ahogyan Józsué megmondta a népnek. A hét pap, aki a hét kosszarvból készült kürtöt vitte, az Úr előtt vonult, és fújta a kürtöket, az Úr szövetségládája pedig utánuk haladt. A fegyveresek a kürtöket fúvó papok előtt haladtak, az utóvéd pedig a láda után ment, és egyfolytában fújták a kürtöket. A népnek azonban megparancsolta Józsué: Ne kiáltsatok, a hangotokat se lehessen hallani, és egy szó se jöjjön ki a szátokból addig, amíg azt nem mondom nektek, hogy törjetek ki csatakiáltásban. Akkor aztán kiáltozzatok! … A hetedik napon pedig az történt, hogy pirkadatkor fölkeltek, és a szokott módon megkerülték a várost, most azonban hétszer. Csak ezen a napon kerülték meg hétszer a várost. Amikor hetedszer fújták meg a papok a kürtöket, ezt mondta Józsué a népnek: Kiáltsatok, mert nektek adja az Úr a várost! … Ekkor kiáltani kezdett a nép, és megfújták a kürtöket. És amikor meghallotta a nép a kürtzengést, hatalmas harci kiáltásban tört ki, és a kőfal leomlott. A nép pedig bevonult a városba, mindenki egyenest előre, és elfoglalták a várost. Kardélre hánytak, kiirtottak mindent, ami a városban volt: férfit és nőt, ifjat és öreget, marhát, juhot és szamarat. (Józsué 6,1.6–10.15–16.20–21; RÚF)

A szöveg állításai viszonylag világosak: Józsué és az izráeli nép felvonult a zárt és fallal védett Jerikó városa ellen, majd egy különleges, Isten által megszabott eljárás (a város meghatározott módú megkerülése hét egymás utáni napon) követése után az izráeliek elfoglalták a várost, majd kiirtották annak lakóit. Waltke három elemét emeli ki a bibliai leírásnak, amelyek régészetileg vizsgálhatók: (1) az izraeliták támadásakor a falak leomlottak (Józs 6,20), (2) az izraeliták felégették a várost (Józs 6,24), és (3) nem sokkal később a várost újra elfoglalták először a benjáminiak, majd Eglón (Józs 18,21; Bír 3,12–14 vö. 5Móz 34,3). (Waltke 1972, p. 39)

Az elmúlt bő fél évszázadban azonban a régészeti feltárások egy komoly és bizonyos szempontból meglepő problémát állítottak a történészek elé: a legtöbb kutató számára úgy tűnik, hogy Jerikó városa – bár létezett – már jóval a kivonulás ideje előtt elpusztult, és csak valamivel azután épült újra. Tehát a bibliai leírás szerint egy olyan várost romboltak le a zsidók Józsué vezetésével, ami akkorra már hosszú ideje ott sem volt!

Érthető módon azok számára, akik a Bibliának nagy tekintélyt tulajdonítanak, és az ószövetségi narratívákat történelmi igazságigénnyel rendelkezőnek tekintik, ez a kérdés nagy jelentőséggel bír. Belátható, hogy ha bebizonyosodik, hogy Jerikó városa valóban nem állt Józsué idejében, a szöveg hitelessége erősen csorbul, és ezzel az arra épülő – fundamentalista és evangelikál, a továbbiakban konzervatív – ke­resz­tény világnézet alapjai megkérdőjelezhetővé válnak. Ezt nem hangulat­kel­tés­ként írom, sem pedig azért, hogy delegitimáljam azon keresztények hitét, akik kevésbé ragaszkodnak az ószövetségi leírások történelmi, literalisztikus értel­me­zé­séhez – sokkal inkább az a célom, hogy megértsük, mi motivál számos kon­zer­va­tív keresztény régészt, történészt, ószövetséges tanárt arra, hogy alternatív ma­gya­rázatokat keressen.[1]

1.2. A régészeti leletek

A Jerikó területén fekvő Tell-esz-Szultán régészeti lelőhelyen az elmúlt bő másfél évszázadban számos régészeti feltárást végeztek. Először Charles Warren végzett ott ásatásokat 1867 és ’68 között, majd 1907 és 1909 között, illetve 1911-ben egy osztrák-német régészeti kutatócsoport Ernst Sellin és Carl Watzinger vezetésével folytatta a munkát.

Sellin és Watzinger arra jutott, hogy Jerikó a középső bronzkor végén, i. e. 1550 körül pusztult el. Az 1930-as években azonban John Garstang brit régész, kételkedve az eredményeikben, maga is ásatásokba kezdett, és a IV-es számmal jelölt városnál vályogtéglából készült falak romjaira talált, amelyeket megkö­ze­lí­tő­leg i. e. 1400-ra datált, és Józsué hadjáratával, illetve egy feltételezett föld­ren­géssel kötötte össze. Mind Sellinék, mind Garstang úgy tartották, hogy az általuk megállapított dátum után Jerikó hosszú ideig lakatlan vagy kevéssé lakott maradt.

Kathleen Kenyon Jerikó romjainál

Talán nem meglepő módon Garstang ered­ményei nagy feltűnést keltettek, kritikus hangok is felmerültek, így Gar­stang megkérte egy tanítványát, Kathleen Kenyont, hogy végezzen saját vizsgálódásokat a lelőhelyen. Kenyon 1952 és ’58 között folytatott ásatásokat, és tanárától erősen eltérő konklúziókra jutott. Konkrétan a Garstang által vizsgált falak lerombolásának idejét egy évezreddel korábbra datálta, mint ő, de nem is tartotta a IV-es város részének. Magának a városnak a pusztulását pedig Sellinnel és Watzingerrel egyetértve i. e. 1550 körülre tette. (Garstang és Kenyon egyetértettek abban, hogy egy bizonyos középső épület, valószínűleg falak nélkül, a 14. századig fennmaradt.) (Cline 2012, pp. 99–100; Provan et al. 2003, pp. 174–5)

2. Konzervatív megközelítések

A konzervatív megoldási kísérletek megértéséhez szükséges tudnunk, hogy ezekben a körökben már hosszú ideje vita dúl a kivonulás és a Kánaánba érkezés időpontjának tekintetében. Míg egy nem elhanyagolható kisebbség a kritikai konszenzussal egyetértve az i. e. 13. századra teszi ezeket az eseményeket, számos evangelikál ószövetséges, ill. régész – elsősorban az 1Kir 6,1-re hivatkozva – egy korábbi, a 15. század közepére eső időpontot támogat a kivonulásra, ebből következően pedig egy 15. század végit Jerikó lerombolására (a vitához ld. Waltke 1990; Wood 2005; Hoffmeier 2007).

Ezzel természetesen járnak egyéb nehézségek; mindenesetre a jelen dolgozat kérdését úgy fogom vizsgálni, hogy nem részesítem előnyben az egyik nézetet a másikkal szemben, és maguknak a honfoglaláshoz rendelt dátumoknak a nehézségeit nem vonom bele a Jerikó régészeti kérdéseire adott magyarázatok kiértékelésébe. Érthető módon a régészeti eredmények és a bibliai leírás közötti feszültség feloldására adott próbálkozások eltérnek annak függvényében, hogy a megfogalmazóik melyik kronológiát támogatják. Ez indokolja azt, hogy ebben a dolgozatban is ennek megfelelően osztom fel a megközelítéseket.

2.1. A kivonulás kései dátumához

A kivonulásnak és Jerikó feltételezett lerombolásának datálásában a kritikai közvéleménnyel egyetértő konzervatívok adottnak veszik Kenyon eredményeit, elfogadva, hogy Jerikót hozzávetőleg i. e. 1550-ben lerombolták.[2] Az általam vizsgált kutatók azzal is egyetértenek, hogy nincsenek régészeti bizonyítékok arra, hogy az izraelita betelepülés idején ott jelentős város állt volna. Ezek után azonban amellett érvelnek, hogy a terület földrajzi jellemzői és Jerikó bibliai leírása alapján nem is várhatjuk, hogy ilyen bizonyítékokat találjunk. (Ha ez igaz, akkor természetesen Jerikó lerombolásának történetiségét sem pro, sem kontra nem ítélhetjük meg a régészet alapján – az egyetlen forrás Józsué könyve marad.) A következőkben az erre vonatkozó érvelésüket foglalom össze.

Kenneth Kitchen szerint „egy ókori településhalom évszázadokon át tartó, természetes okok és emberi pusztítás által végbemenő eróziója eredményezheti a lelőhely bizonyos szintjein az elfoglalásra vagy a pusztításra utaló bizonyítékok elvesztését.” (Kitchen 2003, p. 183) Kenyonra és Bienkowskira hivatkozva a város 15. századi pusztulása után egy 14-13. századi ismételt betelepülést lát a régészeti eredményekben, azonban az ezt alátámasztandó régészeti leletek – mondja Kitchen – minimálisak, noha nem elhanyagolhatók.

Hogy ezt miért nem meglepő, azt a következő gondolatmenettel szemlélteti: tudjuk, hogy a középső és a késő bronzkori települések között nagyságrendileg kétszáz évig volt elhagyatott a város, és ezalatt is a középső bronzkori réteg nagyon súlyosan erodálódott. Ehhez képest Jerikó a 13. századi elpusztítása után négyszáz évet kell várnunk, míg Aháb idejében újraépítik a várost (1Kir 16,34)[3] – mennyivel inkább számíthatunk ekkor az erózió közel teljes pusztító munkájára! (Kitchen 2003, p. 187)

Azonban az, hogy mit várunk a régészeti leletektől, nagyban függ attól, hogy mit keresünk. Vagyis: a Józsué könyvében található leírás alapján milyen lehetett az a Jerikó, amit az izráeliták állítólag leromboltak? Kitchennek a 187–8. oldalon olvasható rövid gondolatainak sokkal részletesebb kifejtését találjuk Richard Hess szintén konzervatív ószövetséges egy tanulmányában (Hess 2008)[4], amely bár nem foglal állást a kivonulás és a honfoglalás időpontjának tekintetében, gondolatmenete mégis Kitchenébe illeszkedik.

Hess célja az volt, hogy exegetikai és kortörténeti alapokon felvázolja, hogy milyen volt Jerikó városa Józsué könyvének leírása szerint – vagyis félretéve mind a vallásos hagyományokat, mind a régészeti eredményekből esetlegesen származó elvárásokat. Először rámutat, hogy a ’város’ szót, amely a héberben Jerikót jellemzi (עִיר), más ószövetségi helyek használják kis településre (Józs 3,16), Betlehem falvára (1Sám 20,6), sátortáborokra (Bír 10,4 vö. 1Krón 2,22–23), sőt – és ez Hess tézise szempontjából fontos lesz – erődökre is (2Sám 12,26; 2Sám 5,7.9; 1Krón 11,5.7).

Jerikó méretére nézve megállapítja, hogy elég kicsinek kellett lennie ahhoz, hogy az izráeli népnek, miután egy nap alatt hétszer megkerülte, maradjon még ereje a lerohanásához. A Tell-esz-Szultánban feltárt romok is a viszonylag kis méretet támasztják alá.[5] Hozzávéve ezekhez Jerikó stratégiailag jelentős elhelyezkedését és azt a tényt, hogy a szöveg Ráhábon kívül egyetlen hadászathoz nem köthető személyt sem említ explicit módon, Hess szerint nem valószínűtlen, hogy a „város” valójában egy erődítmény lehetett.

Tézisével szemben a legkritikusabb pontnak Hess azt tartja, hogy Józsué könyvének szövege több helyen beszél Jerikó „királyáról” (מלך), ami arra utal, hogy ez az uralkodó városa lehetett, alattvalói pedig az azt körülvevő településekben élhettek. Hess ellenvetése kettős: egyrészt megállapítja, hogy a vizsgált korban jelenlegi tudásunk szerint Jerikó környéke elhagyatott volt, másrészt vitatja a ’király’ szó szűk jelentéstartományát. A következőkben az utóbbira vonatkozó érvelését foglalom össze.

Az Amarna-levelek egyike

Az i. e. 14. század közepéről számos a kánaáni uralkodók és Egyiptom fáraója közötti levélváltás maradt fenn akkád ékírásos formában. Hess megállapítja, hogy míg a királyokat jelölő héber szó akkád megfelelőjét ezekben a levelekben elsősorban a fáraóra alkalmazzák, addig például Hácór uralkodója magát is „királynak” (šarru) nevezi – miközben elismeri a fáraó feljebbvaló voltát. Emellett az Amarna-levelezésben megtalálható egy a héber kifejezéssel megegyező (mlk) gyökű nyugat-sémi szó, amely valamiféle felügyelő, óvó, gondviselő szerepet fejez ki, ezzel a héber szóra nézve tágabb jelentést sugallva. Igei formában egy 13. századi ugariti szövegben ugyanezt a gyököt ’uralkodik’, ’hatalmat gyakorol’ jelentésben találjuk, amely bárkire vonatkozhatott. Főnévként pedig Ríbaddinak, Büblosz királyának egy a fáraóhoz írott levelében olvashatjuk, hogy a szerzője a fáraó egyik parancsnokára, Piwurira is „királyként” hivatkozik.

Elfogadhatónak (még ha nem is szükségesnek) tűnik tehát az az értelmezés, amely Jerikót egy viszonylag kicsi, elsősorban hadászati célú és lakosságú településként írja le, nem pedig a sokak képzeletében élő sokemeletes, bevehetetlen falakkal körülvett nagyvárosként.[6] Ennek a régészeti relevanciájához azonban kulcsfontosságú megvizsgálnunk a városfalak kérdését.

A legfontosabb információ, amit a szövegből megtudunk a Jerikót körülvévő fal jellegéről, hogy Ráháb háza a falban, a falon vagy a falnál volt olyan módon, hogy a kémeket az ablakából leeresztve kijuttathatta a városfalon kívülre (Józs 2,15). Hess leírása szerint kétféle abban a korban előforduló konstrukció tehette ezt lehetővé: vagy a fal két „réteggel” rendelkezett, tehát tulajdonképpen két fal vette körül a várost, a közöttük levő teret pedig részben házakkal töltötték ki; vagy a fal maga egymással érintkező, a város belsejét körülvevő vályogtégla házak külső falaiból állt (vö. Kitchen 2003, pp. 187–8). Az, hogy Ráháb kötélen engedte le a kémeket, arra enged következtetni, hogy a háza vagy legalább két emelet magasságú volt, vagy a (ti. dombon épült) város egy olyan pontján állt, ahol a falon kívüli talaj a lejtés miatt messze volt még akár egy első emeleti ablaktól is.

A régészeti leleteken természetesen csak annyit kérhetünk számon a bibliai történet hitelessége tekintetében, amennyit a bibliai szöveg maga állít. Hess érvelése szerint pedig a szövegnek egy tartható, sőt természetes értelmezése szerint Jerikó egy viszonylag kis méretű erőd volt, melynek falát könnyen lehet, hogy két emeletnél nem magasabb vályogházak alkották.

Visszakanyarodva Kitchen érveléséhez, ha – sok populáris elképzeléssel szemben – „mindössze” ennyi lenne Jerikó városa, tekintetbe véve az erózió jelentőségét, nem meglepő, hogy a 13. századi településnek kevés nyoma maradt. Hess ezt két további példával erősíti meg. Hácór romjainál hatalmas kaput találtak, azonban az azt rögzítő falnak nem maradt nyoma; Megiddónál emellett a III. Thotmesztől (vagy Thutmózestől) fennmaradt egyiptomi leírás ellenére, amely beszámol a város elpusztításáról, erre az állapotra utaló réteget nem tártak fel a régészeti lelőhelyen. Mindezek alapján Hess és Kitchen konklúziója az, hogy a régészeti bizonyítékok hiánya a 13. századi Jerikó tekintetében nem elégséges alap a bibliai narratíva diszkreditálásához.

2.2. A kivonulás korai dátumához

Az evangelikál és fundamentalista ószövetségesek többsége nem osztja a fenti gondolatmenetet. Ők Jerikóval kapcsolatban egy a köztudatban élőhöz hasonlóbb felfogást képviselnek, és a bibliai települést azzal a várossal azonosítják, amelynek lerombolását Kathleen Kenyon az i. e. 16. század közepére datálta. Azonban ezek a konzervatív bibliatudósok közel egységesek abban, hogy Jerikó izráeliek általi elpusztításának ideje az i. e. 15. század végére esik – ennek megfelelően ők Kenyon kormeghatározásának helyességét vitatják.

Említésre méltó újradatálási kísérletek már a ’70-es és ’80-as években is történtek  (Bimson 1978; Waltke 1972; L. J. Wood és O’Brien 1986, pp. 74–78), azonban a mai véleményekre a legnagyobb hatást egyértelműen Bryant Wood, az inerrantista Associates for Biblical Research munkatársa munkája tette, így a következőkben ezt fogom bemutatni. Wood a késő bronzkori kánaáni agyagedények régészetéből doktorált, ez is tekinthető a szakterületének, így mindenképpen kompetensnek nevezhető a vizsgált témában. Eredményeit ő egy bibliai régészettel foglalkozó intézet folyóiratában publikálta először egy cikkben, majd – a következő számban – Piotr Bienkowski (Bienkowski 1990) kritikájára adott válaszcikkében. (B. G. Wood 1990a, 1990b) A továbbiakban az érvelésének fő vonalait mutatom be.[7]

Wood először is azzal kezd, hogy Kenyon munkájával és konklúzióival kapcsolatban fogalmaz meg bizonyos kételyeket. Megjegyzi, hogy Kenyon feltárásainak teljeskörű publikálására egészen halála utánig nem került sor, így csak az 1981–’83-ban kiadott kötetek birtokában lehetséges a leleteinek független értékelése és értelmezése. A számára leglényegesebb kérdésre, hogy hogyan jutott Kenyon arra a következtetésre, hogy Jerikót már i. e. 1550 körül elpusztították, a következő választ adja.

Több késő bronzkori (I. szakasz, i. e. 1550–1400) kánaáni város, elsősorban Megiddó romjai között találhatók Ciprusból importált agyagedények, amelyek alapján Kenyon kísérletet tett a kor fazekassága tipológiájának rekonstrukciójára. Azonban nem talált Jerikóban ezeknek a jellemzőknek megfelelő kerámiákat, így arra következtetett, hogy ebben az időszakban Jerikó már nem állt. Wood szóvá teszi, hogy Kenyonnál alig találja a helyi agyagedények elemzését, pedig azokból Garstang sokat feltárt, és Wood kulcsfontosságúnak tartja azokat a város pusztulásának datálásához. Woodnak további ellenvetése Kenyon módszertanával szemben az, hogy a kereskedőút melletti nagyváros, Megiddó mintájára a félreeső, kis Jerikóban, sőt – figyelembe véve mind Garstang, mind Kenyon ásatásainak helyét –, Jerikó egy szegényebb részén a drága importáru hiányából bármiféle következtetést levonni megalapozatlan.

Kenyon és utána sokan Jerikó lerombolásának okául vagy az Egyiptomból kiüldözött, menekülőfélben lévő volt uralkodó csoportot, a hükszoszokat javasolják, vagy pedig éppen a hükszoszokat üldöző egyiptomi sereget. Azonban Wood rámutat, hogy a hükszoszoknak nem lett volna okuk elpusztítani egy olyan várost, ahol menedéket kerestek, arra pedig nincs írásos bizonyíték, hogy az egyiptomiak a délnyugat-kánaáni Saruhennél tovább üldözték volna őket. Továbbá tudható, hogy az egyiptomiak által folytatott ostromok hosszú ideig tartottak (Saruhen 3 év, Megiddó 7 hónap) – azonban Jerikónál az égett törmelékek alatt számos gabonával teli korsót találtak; ez ellentmond egy hosszas ostrom velejáróival. Bienkowski kritikájára válaszul Wood elismeri, hogy a város pusztulását okozhatta más kánaáni városokkal folytatott háborúskodás, azonban írásos bizonyíték erre sincs.

A fenti előzetes megjegyzések után Wood a bizonyítékok négy csoportját vonultatja föl Jerikó késő bronzkori lakottsága mellett: a fazekasság, a rétegtan, a szkarabeuszok és a radiokarbon kormeghatározás területéről. Röviden bemutatom ezeket is. Wood a fazekasság témáját, az agyagedény-leleteket tartja a legnagyobb jelentőségűnek, azonban ennek részleteinek, a középső bronzkori és késő bronzkori, illetve az ezek bizonyos szakaszaira utaló jellemzőknek a bemutatására, amelyet Wood második cikkében részletesen megtesz, itt nincs lehetőség.

Jerikónál talált festett edénytöredékek

Nagy vonalakban azonban elmondható, hogy Wood mind a Kenyon, mind a Garstang által feltárt edények között talál olyanokat, amelyek szerinte egyértelműen a késő bronzkor I. szakaszára, a 15. század második felére utalnak. Sőt, felhívja a figyelmet azokra a vörössel és feketével festett, úgynevezett bikróm kerámiákra, amelyeket szintén Garstang talált meg, és amelyek valószínűleg éppen a Kenyon által hiányolt ciprusi importáruk lehettek.[8] Az ő idejében azonban ezeknek a jelentősége még nem volt világos, így sem ő, sem Kenyon nem fordított kiemelt figyelmet rájuk – utóbbi talán azért, mert nem is tudott róluk.

A második érv Jerikó 15. századi jelenléte mellett sztratigráfiai, vagyis rétegtani. A középső bronzkor III. szakaszának kezdete (i. e. 1650) és Jerikó elpusztulása közötti időszakban Kenyon húsz építészeti fázist különített el. Ebből több viszonylag hosszú volt, és az egész alatt három nagyobb és tizenkét kisebb rombolás történt, volt torony, amit pedig legalább négyszer újjáépítettek, hogy aztán hét alkalommal újjáépített lakóegységek kövessék. Wood érve ezzel kapcsolatban egyszerű: Kenyon kronológiájával mindennek mindössze száz év alatt le kellett zajlania, ez azonban túlságosan kevésnek tűnik.

A három szkarabeusz és III. Thotmesz pecsétnyomója (jobb alsó)

A harmadik érv a szkarabeuszokat érinti. Ezek apró egyiptomi amulettek, amelyek a szkarabeuszbogár alakjának mintájára készültek, és gyakran valamilyen feliratot tartalmaztak. Garstang egy olyan sorozatot talált ezekből Jerikó egy temetőjének feltárásakor, amelyeken a 18.-tól egészen a 14. századig számos fáraó neve olvasható volt. Wood első cikke szerint ez önmagában bizonyíték Kenyon ellen, azonban Bienkowski kritikájára válaszul árnyalta az érvét.

Ugyanis egyrészt ha a város a 14. században is állt még, az Wood elképzelésével sem fér össze, másrészt pedig – erre Bienkowski mutat rá – Egyiptomban amulettként rég elhunyt fáraók szkarabeuszai is használatban voltak, tehát jóval később is odakerülhettek. Kenyon elfogadja ezt az ellenvetést, azonban rámutat arra, hogy a szkarabeuszok egyikén Hatsepszut fáraó (i. e. 1503–1483[9]) neve található; ő azonban halála után becsmérlés és feledtetés tárgya volt, így nem hivatkoztak rá jó szerencse elnyerése érdekében. Ez viszont arra utal, hogy szkarabeusza még életében került a jerikói sírba – akkor tehát a városnak lakottnak kellett lennie.

A negyedik, és egyben utolsó érv a radiokarbon kormeghatározásé. Jerikó romjainak a megfelelő részéből egy faszéndarabnak megvizsgálták a 14-es szénizotóp-tartalmát, és ez alapján i. e. 1410 ± 40-re datálták. Wood ezek mellett kiemeli a bibliai történet és a feltárt Jerikó jellemzői közötti szoros egyezéseket: a lerombolása kevéssel aratás után következett be (Józs 3,15 vö. a feltárt sok véka búza); az ostrom rövid volt; a falak úgy omlottak le, hogy az izráeliek be tudtak menni; a várost nem fosztogatták ki (Józs 6,17–18); viszont felégették (Józs 6,20). Mindezek, ha a régészeti bizonyítékok megengedik az egyidejűséget, valószínűvé teszik a bibliai narratíva hitelességét.

Wood kutatási eredményeit számos komoly konzervatív kollegája támogatja (Hoffmeier 1999, p. 7; Longman és Dillard 2006, p. 125; Provan et al. 2003, pp. 175–6, 344: fn. 200; Waltke 1990, p. 192), bár akad kritikusa is (Kitchen 2003, p. 544: fn. 79). Szélesebb szakmai körökben nem terjedt el a javaslata, sőt – a tudományos vita támogatása szempontjából – sajnálatos módon kritikát is keveset kapott.[10] Képzettségét és érveit tekintve azonban nem magyarázhatjuk ezt pusztán dilettantizmussal vagy az érvei komolyan vehetetlen voltával – a tényleges okokról azonban kevés elképzelésem van.[11]

Mindenesetre egy kritikát érdemes megemlítenünk, mégpedig a radiokarbon kormeghatározással kapcsolatban. Kiderült, hogy a British Museum laboratóriumában kalibrációs problémák voltak 1980 és ’84 között, amelyek következtében az ott végzett mérések – köztük az is, amelyre Wood hivatkozott – nem tekinthetők megbízhatónak. (Bowman et al. 1990) Néhány évvel később ismét végeztek kormeghatározást a Kenyon ásatásaiban feltárt gabona- és faszénmintán, amely alapján azok az i. e. 1750 és 1500 közötti időszakból származtak. (Bruins és van der Plicht 1995)

Azonban még frissebb, a lelőhelyen akkor dolgozó olasz munkacsoport által 2000-ben végzett datálás két különböző mintára az i. e. 1347 ± 85, ill. 1597 ± 91 korokat mutatta. (Nigro és Marchetti 2000, pp. 206–7, 330, 332)[12] Ezekből valószínűleg nem vonható le nagyobb konklúzió annál, hogy a radiokarbon kormeghatározás ebben az esetben nem fog segíteni a vita eldöntésében. Wood másik három érvét ettől függetlenül kell megítélnünk.

3. Végkövetkeztetések

Ebben a dolgozatban igyekeztem feldolgozni azt, hogy prominens konzervatív bibliatudósok milyen megoldási kísérleteket nyújtanak annak a feszültségnek a feloldására, amelyet a Kathleen Kenyon által feltárt régészeti leletek okoznak Jerikó városa Józsué könyvében olvasható lerombolásának viszonylatában. Az eredményt számottevőnek tartom annyiban, hogy intellektuálisan valós súllyal bíró, nem pedig reménytelenül elfogult, amatörizmust mutató érveléseket találhattunk az evangelikál szakirodalomban. A konkrét verdiktet azonban nem lehet meghozni a tágabb vonatkozások – elsősorban a korai és kései kivonulás közötti vita – áttekintése nélkül, amelyre itt nem vállalkozom. Általánosságban azonban, tekintve a régészet gyors fejlődését, a fel nem tárt területek óriási arányát és az alternatív értelmezések lehetőségét, sem a vizsgált bibliai történet megtörténtét, sem a konzervatív bibliaszemlélet legitimitását nem tehetjük jelenleg függővé az arche­ológia aktuális állásától – azonban véleményem szerint a fentiek alapján beláthatjuk, hogy utóbbi az előbbiekben való hitre nem nyomhatja rá az irracionalitás bélyegét.

Irodalomjegyzék

• Bienkowski, P. (1990). Jericho Was Destroyed in the Middle Bronze Age, Not the Late Bronze Age. Biblical Archaeology Review, 16(5), 45–69.
• Bimson, J. J. (1978). Redating the Exodus and Conquest. Journal for the Study of the Old Testament.
• Bowman, S. G. E., Ambers, J. C., & Leese, M. N. (1990). Re-evaluation of British Museum radiocarbon dates issued between 1980 and 1984. Radiocarbon, 32(1), 59–79.
• Bruins, H. J., & van der Plicht, J. (1995). Tell es-Sultan (Jericho): Radiocarbon results of short-lived cereal and multiyear charcoal samples from the end of the Middle Bronze Age. Radiocarbon, 37(2), 213–220.
• Cline, E. H. (2012). From Eden to Exile: Unraveling Mysteries of the Bible. National Geographic Books.
• Hess, R. S. (2008). The Jericho and Ai of the Book of Joshua. In R. S. Hess, G. A. Klingbeil, & P. J. Ray Jr (Eds.), Critical Issues in Early Israelite History (pp. 33–46). Winona Lake, IN: Eisenbrauns.
• Hoffmeier, J. K. (1999). Israel in Egypt: The Evidence for the Authenticity of the Exodus Tradition. Oxford University Press.
• Hoffmeier, J. K. (2007). What is the Biblical Date for the Exodus? A Response to Bryant Wood. Journal of the Evangelical Theological Society, 50(2), 225–47.
• Kitchen, K. A. (2003). On the Reliability of the Old Testament. Grand Rapids, MI: Eerdmans.
• Longman, T. I., & Dillard, R. B. (2006). An Introduction to the Old Testament (Second Ed.). Grand Rapids, MI: Zondervan.
• Nigro, L., & Marchetti, N. (Eds.). (2000). Excavations at Jericho, 1998. Preliminary Report on the Second Season of Excavations and Surveys at Tell es-Sultan, Palestine (Quaderni di Gerico, 2). Roma: SK7.
• Provan, I. W., Long, V. P., & Longman, T. I. (2003). A Biblical History of Israel. Westminster John Knox Press.
• Waltke, B. K. (1972). Palestinian Artifactual Evidence Supporting the Early Date of the Exodus. Bibliotheca Sacra, 129, 33–47.
• Waltke, B. K. (1990). The Date of the Conquest. Westminster Theological Journal, 52(2), 181–200.
• Wood, B. G. (1990a). Did the Israelites Conquer Jericho? A New Look at the Archaeological Evidence. Biblical Archaeology Review, 16(2), 44–58.
• Wood, B. G. (1990b). Dating Jericho’s Destruction: Bienkowski is Wrong on All Counts. Biblical Archaeology Review, 16(5), 45–69.
• Wood, B. G. (2005). The Rise and Fall of the 13th-Century Exodus-Conquest Theory. Journal of the Evangelical Theological Society, 48(3), 475–89.
• Wood, L. J., & O’Brien, D. (1986). A Survey of Israel’s History. Harper Collins.

[1]      Felmerül a kérdés, vajon nem kell-e elutasítanunk ezeket a feloldási kísérleteket eleve, tekintve a képviselőik egzisztenciális függését egy bizonyos állásponttól, és az ebből fakadó elfogultságot. Több okból is úgy gondolom, hogy nem – ezek közül a legfontosabbak tömören a következők. Először is, semmilyen tudományos kutatásban nem érhető el a teljes semlegesség a kutató részéről; mind az előfeltevések, mind az érdeklődési kör, mind a kérdésfeltevések, mind a magyarázatok valószínűségének súlyozása függ az adott személy világnézetétől, személyiségétől, stb. Másodszor, ez nem zárja ki az alapos és őszinte kutatómunkát, ahogyan azt számos tudós munkájánál látjuk – így viszont erre nézve az ártatlanság vélelmét meg kell adnunk a konzervatív kutatóknak is. Harmadszor, egy probléma egzisztenciális relevanciája a tudóst akár alaposabb, mélyebb munkára is ösztönözheti, mint egy olyan kollégáját, aki számára az kevés jelentőséget hordoz. Mindezek miatt – nem vitatva, hogy káros elfogultság és a tények őszintétlen kezelése is megjelenhet ezekben a kutatásokban – nem tartom indokoltnak a konzervatív magyarázatok a priori elvetését vagy diszkreditálását.

[2]      „Az egész erőszakosan, részben tűz által elpusztult (…)” (Kitchen 2003, p. 187)

[3]      Kitchen nem ad számot a jelen dolgozat 2. oldalán Waltke-tól átvett bibliai utalásokról, amelyek Jerikó korábbi újjáépítésére látszanak utalni: Józs 18,21; Bír 3,12–14 vö. 5Móz 34,3.

[4]      A szakasz végéig minden Hessnek tulajdonított gondolat ebből a tanulmányból származik, így a továbbiakban az ugyanerre történő bibliográfiai hivatkozásokat mellőzöm.

[5]      Hess emellett kiemeli, hogy míg más településeket a narrátor nevez „nagy városnak” (Józs 10,2), illetve „fővárosnak” (Józs 11,10), Jerikóra vonatkoztatva nem találunk ilyen kifejezéseket.

[6]      Fölmerülhet a kérdés, hogy ha ez valóban így van, és a város önmagában kicsiny jelentőségű, miért szán rá Józsué könyvének szerzője egy ennyire hosszú leírást. Hess válasza az, hogy a zsidóknak ez az első olyan hadjárata, amelyben Józsué vezeti őket – kulcsfontosságú tehát meglátnia a népnek (és az olvasóknak), hogy Józsué mellett is ugyanúgy ott áll Isten, ahogyan Mózes mellett állt. A hosszú, részletes leírás ezen értelmezés szerint ennek megerősítéséül szolgál.

[7]      A következő szakaszban sem fogom ismételt hivatkozásokkal jelölni, hogy ezekre a cikkekre támaszkodom – elsősorban az elsőre alapul az itt következő összefoglaló, ahol a másodikból veszek át gondolatot, ott azt a főszövegben nyilvánvalóvá teszem. Az összefoglaló helyenként akaratlanul is, ahol egy téma eredeti tárgyalása is rövid, közel szó szerinti egyezéseket tartalmazhat Wood cikkeivel.

[8]      Ez azért nem áll ellentmondásban Wood korábbi érvével, miszerint nem jogos Jerikó szegénynegyedében ilyenekre számítanunk, mert ezek a domb keleti oldalának eróziós rétegeiből kerültek elő, és feltehetőleg az emelkedő fentebbi pontjáról, a palotából származtak – írja Wood.

[9]      Wood ezt a két dátumot adja meg uralkodása időpontjához – ez vitatott, de a vita nem érinti a Jerikó 15. század végi lerombolására vonatkozó bizonyíték értékét.

[10]   A nem konzervatív Eric Cline elismeréssel, bár nem meggyőződéssel mutatja be Wood munkáját: Cline 2012, pp. 101–2.

[11]   Egy lehetséges magyarázat magának a korai kivonulási dátumnak az általános elutasítottsága.

[12]   Ennek a hivatkozásnak a hitelességét nem állt módomban leellenőrizni, azonban két komolyan vehető weboldal is hivatkozik rá látszólag egymástól függetlenül: http://www.bible­ar­chae­ology.org/post/2008/08/Carbon-14-Dating-at-Jericho.aspx, http://www.apxaioc.com/
article/carbon-14-dates-jericho-and-des­truction-date. Utolsó elérési időpont mindkettőnél: 2016. 09. 20.