Jn 1:12
Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében…
Probléma
A szöveg elterjedt értelmezése szerint Jézust „a szívünkbe” kell befogadni. Evangelizációkon is ezzel a kiegészítéssel bátorítják a nem hívőket: „Fogadd be Jézust a szívedbe!” Mivel a „szív” fogalma a magyarban elsősorban az érzelmekről vagy az ösztönösről szól, sokan úgy vélik, Jézust befogadni annyi, mint „a megtérők imája” közben valamit érezni (ld. alább a Jel 3:20 elemzését). Érzelmi beállítottságú emberek számára az érzések hiánya vagy utólagos csökkenése hitbeli válságot okozhat, vagy ellenkezőleg, érzelmek válhatnak a hit bizonyítékává. – Kérdés, hogy a szöveg tényleg ilyesmiről szól?
Értelmezés
Először is, a kiegészítés („a szívükbe” vagy „a szívedbe”) sem az eredetiben, sem a fordításokban nem szerepel, tehát csupán a szöveghez tapadt értelmezési-hivatkozási klisével van dolgunk.
Másodszor, az értelmezésben segítenek az az előző mondatok (1:10-11), amelyek szerint az Ige a saját világába jött, de az övéi nem ismerték fel, és nem is fogadták el őt. A Jn-t végigolvasva pedig láthatjuk, konkrétan mit jelentett a megtestesült Ige fel nem ismerése, el nem fogadása. A többség megfigyelte, elcsodálkozott a tettein és a szavain, egy ideig talán hitt is benne, de inkább vitatkozott vele, viselkedésén felháborodott, tanítását és tekintélyigényét elutasította, végül pedig meg akarta ölni.
Logikus, hogy Jézust „befogadni” ezeknek az ellenkezője: megismerni az evangéliumi történetet, megvizsgálni Jézus viselkedését, elgondolkodni a tanításán, fel- és elismerni a tekintélyigényét, elfogadni halálának és feltámadásának történetiségét és jelentőségét, rádöbbenni élő voltára és jelenlétére, végül rábízni az életet és az örök sorsot.
Alkalmazás
Jézus „befogadása” tehát a kereső és a hívő közösség szempontjából is időigényes folyamat. Nem csupán az evangélium egyszeri elmondása (a hívők oldaláról), és nem is csupán felkavaró vagy megnyugtató érzés átélése (a kereső oldaláról). A folyamat optimális végeredményeként maga Isten cselekszik: egy emberi lényt örökbe fogad, és Lelkével újjászüli. Teljesen egyéni azonban, hogy ez mikor és hogyan történik meg, illetve milyen élményekkel jár – vagy nem jár – együtt.
Nem vitás, hogy sokan lettek tanítványok azok közül, akik egy evangelizáción „Jézust befogadták a szívükbe”, de ez nem igazolja ezt az értelmezést. Közismert ugyanis, milyen sokan nem lettek tanítvánnyá azok közül, akik éreztek valamit, feltették a kezüket, netán elismételték „a megtérők imáját”. Egyfelől tehát nem szabad az emberektől azért elvárni szívbéli felbuzdulást, hogy azonnal látható legyen az evangelizáció eredménye, másfelől naivitás az ilyesmit elegendőnek tartani.