Jn 14:21
Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.
Probléma
Aki Jézust szereti, annak a hagyományos katolikus fordítások szerint Jézus „kinyilatkoztatja magát” (B-D, SZIT, KNV), a hagyományos protestáns fordítások szerint pedig „kijelenti magát” (KB, ÚRK, ÚFO, RÚF), sőt, az EFO bővített megfogalmazásában ezt olvassuk: „megmutatom és kijelentem neki magamat, hogy igazán megismerjen engem”.
A fordítás alapján automatikus a kérdés, hogy Jézust mi ma hogyan szerethetjük úgy, hogy kinyilatkoztassa vagy kijelentse magát nekünk? Ráadásul a fordítás hivatkozási alap lett a spiritiszták számára, akik szerint ma is folytatódik a kinyilatkoztatás, és a prófétaság nem más, mint médiumitás. – Vajon mire utalt Jézus valójában, és mire nem?
Fordítás
Görög eredeti: kagó agapészó autón kai emfaniszó autó exmauton.
Formális fordítás: „…azt én is szeretni fogom, és láthatóvá fogom tenni / meg fogom mutatni neki magamat.”
Értelmező fordítás: „…azt én is szeretni fogom, és (feltámadásom után) láthatóvá teszem neki magamat.”
Szótári adatok: az itt álló görög ige az emfanizó = „láthatóvá, nyilvánvalóvá tenni”, visszautaló névmással „láthatóvá, szemlélhetővé tenni magát”; az ige gyökere az emfanész melléknév („szemmel látható, nyilvánvaló, szembeötlő”), ami az Újszövetségben csak a feltámadt Jézusra utalva fordul elő (ApCsel 10:40, Róm 10:20 vö. Ézs 65:1), illetve a fainó ige („láthatóvá válik, megjelenik, mutatkozik; láttat, mutat, szemléltet” stb.), és végül a fanosz főnév („világító eszköz”: fáklya, lámpás stb.).
Indoklás
Jézus ígérete az utolsó vacsora keretein belül, a tanítványaitól való búcsúbeszéden hangzott el. Bejelentette, hogy már csak egy kis ideig van velük, mert elmegy, és ahova megy, oda most még nem követhetik (13:31-38). Azzal nyugtatta őket, hogy nekik megy lakhelyet készíteni, és egy napon visszatér értük és magával viszi őket. Az odautat ismerik, mert ő maga az út, hiszen őbenne, a Fiúban az Atya van köztük (14:1-11). Arra buzdítja őket, hogy szeressék egymást, teljesítsék a parancsait, és a Szent Lélek velük marad, sőt, bennük lesz (14:12-17). Ekkor jelenti ki (14:18-19): „Nem hagylak titeket árván, (vissza)jövök hozzátok. Kis idő, és a világ nem lát többé, de ti látni fogtok engem [hümeisz de theóreite me], hogy élek [hoti egó zó], és ti is élni fogtok [kai hümeisz zészete].”
A „kis idő” a temetése és feltámadása közötti idő, amit követően „látni fogják őt, hogy él”. Így folytatja (14:20) „Azon a napon [en ekeié té hémera] megértitek / felfogjátok [gnószeszthe], hogy én az Atyámban vagyok, ti bennem, én pedig bennetek.” Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, arra utal a 21. vers: „Aki a parancsaimat elfogadja és teljesíti, az szeret engem (igazán), és az engem szeretőt az Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és (láthatóan) meg fogom mutatni neki magamat [kai emfaniszó autó emauton].”
Jézus gondolatmenete tehát a feltámadás körül forog, amelynek a világ nem lesz tanúja, csak akik szeretik őt, és engedelmeskednek neki. A tanítványok kérdése is ezt a logikát követi: „Uram, miért van az, hogy nekünk akarod megmutatni magadat láthatóan, és nem a világnak?”
Összefoglalva, a hagyományosan kijelentésként, kinyilatkoztatásként [vö. apokalüpszisz, revelatio] fordított, értelmezett és alkalmazott szó nem vonatkozik mennyei forrásból fakadó közlésre, hanem egyszerűen és egyértelműen a feltámadt Jézus szemmel látható megjelenésére, amit Jézus csak az általa kiválasztottaknak ígért és adott meg (ApCsel 1:3, 9:17, 13:31).
Pál apostol – a feltámadott Jézus megjelenéseit sorolva – hasonlóan fogalmazott: „láthatóvá vált” [ofthé ~ horaó = néz, lát stb.] (1Kor 15:5-8). Jézus mennyből való visszatéréséről azonban úgy írt, mint ami igazi „leleplezés” [apoklüpszisz] lesz, ami szintén a láthatóvá válásra utal (2Thessz 1:7).