1. Több okunk is van rá

• Krisztus révén Isten az Atyánk lett, ezért a vele való viszonyunk természetes része, hogy a szavát és a hangját ismerjük, tiszteljük és szeres­sük (Zsolt 119, Jn 10:27)
• A Biblia Isten ihletett szava, hozzánk szóló üzenete (2Tim 3:16), és erről maga Isten győzött meg minket (ApCsel 16:14, 1Kor 1:30–2:5, 1Thessz 2:13).
• Ő maga parancsolja, hogy a saját érdekünkben ezt tegyük (Józs 1:8, Mt 28:20, 1Tim 4:13-16).
• Mi magunk is választ keresünk arra, hogy: honnan jövök? (Zsolt 100:3), miért vagyok itt? (Mk 12:28-31), hová megyek? (Jn 10:27-30, 14:1-3, Fil 3:12-14)
• Az örök életünk függ tőle (Mt 4:4, Jn 5:39, 6:63, 20:31, Róm 10:13-17, 2Tim 3:15, 1Pt 1:23).
• Nevelő hatása van ránk (2Tim 3:16-17).

2. Több célunk is van vele

• Bizonyosságot nyerjünk (Lk 1:4, 1Jn 1:1-4, 5:13, 2Kor 13:5,10)
• Lelkileg növekedjünk, érjünk (Zsid 5:11-6:1, 1Pt 2:2, ApCsel 20:32)
• Szent életet élhessünk (Zsolt 119:9, Jn 17:17)
• Életbölcsességre tegyünk szert (Jób 12:13, Zsolt 119:105.130, Péld 2:6, 1Kor 1:28-30, Kol 2:3)
• Hasznos tanulságokat vonhassunk le belőle (Róm 15:4, 1Kor 4:6, 10:6)
• Felkészítsen védekezni a kísértő ellen (Mt 4:5-7, Ef 6:17)
• Felkészítsen védekezni a hamis tanok ellen (Gal 1:6-9, 1Tim 4:1,6-7, 1Jn 2:26, 4:1,6)
• Mi magunk is egészségesen taníthassunk másokat (Tit 2:1, 1Tim 4:16, 2Tim 4:1-4)
• Istent dicsőíthessük azért, aki ő, amit tett, és amit tesz értünk (Róm 11:33-36, Ef 1:3-14).

3. Ehhez megfelelő hozzáállásra van szükség

• Olvassuk és hallgassuk Isten szavaként (1Thessz 2:13).
• Mindig mindennek utánajárva (Lk 1:3, ApCsel 17:11).
• Tisztelettel odafigyelve (2Pt 3:15-16, 1Tim 1:3-4).
• Szelídséggel befogadva (Jak 1:21).
• Engedelmeskedve (Róm 6:17).
• A tanultakat meg is cselekedve (Mt 7:24-27, Jak 1:22-25).

4. A Biblia tanulmányozását nem lehet „elvégezni”

• Ha meg is éljük a tanultakat (Lk 11:28, Jak 1:22-25), akkor a tudásunk folyamatosan mélyül, a „tiszta tejtől” a „kemény eledelig” (1Pt 2:2, Zsid 5:12-14, 1Kor 3:1-2).
• Folyamatos emlékeztetésre szorulunk (Jn 14:26, 2Pt 1:13).
• Csak így fog bennünk gazdagon „lakozni” és ránk hatni (Kol 3:16).

A Biblia szerint Isten teremtette az embert, ezért a szexualitás az emberi élet természetes része. A nemi különbözőség és a nemi élet a szeretet kinyilvánításának és az örömszerzésnek igazi istenadta eszköze, de az emberi öntörvényűség, az önzés és a gonoszság miatt régóta védelemre szorul. Az emberi kultúrák és az egyház története sajnos arról tanúskodik, hogy a nemi különbözőséget és a nemi életet nem mindig becsülték valódi értékének megfelelően. Akár eszeveszett istenítés, akár képmutató megvetés kísérte a nemiséget, férfiak és nők rengeteg fájdalmat okoztak már egymásnak, tudatosan és tudatlanul egyaránt.

Ha van olyan életterület, ahol nem mindegy, kinek milyen az erkölcse, akkor az a nemiség. Nem véletlen tehát, hogy Isten a Szentírásban részletesen foglalkozik a témával, és hisszük, hogy a bibliai parancsok és tilalmak, alapelvek és tanácsok segítenek eligazodni a legtöbb kérdést és problémát illetően. Jelen tanulmá­nyunk pusztán a bibliai szövegek rendszerező gyűjteménye, amelyek megértése sokszor további tanulmá­nyokat igényel.

Isten bizonyos témákról nem mondott semmit, tehát minden bizonnyal azt akarta, hogy mi gondoljuk végig. Például a Bibliában semmit sem olvashatunk az önkielégítésről, és a menyegző formai szempontból éppúgy nincs előírva, mint a szexuális együttlét technikai oldala.

A nemiséggel és a nemi élettel kapcsolatban különösen is igaz, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni annak az üzenetét, aki az egészet kitalálta. Nem neki teszünk vele szívességet, ha odafigyelünk rá, hanem magunknak. A tét az, hogy a nemi élet is valóban Isten dicsőségére és ember örömére szolgáljon.

1. Nemiség, párválasztás, jegyesség, házasság

(a) A nemiség

A nemi különbözőség velünk teremtett, és ezért természetes dolog.

• 1Móz. 1,27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. [Mt 19,4;  Mk 10,6]
• 1Móz. 2,25 Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.

Az öntörvényűvé válás a másik ember/nem előtti szembeni szégyenérzethez vezetett.

• 1Móz. 3,4 De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg!
• 1Móz. 3,5 Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.
• 1Móz. 3,6 Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett. [2Kor 11,3;  1Tim 2,14]
• 1Móz. 3,7 Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.

A nemiség egyik funkciója a szaporodás, a gyermek pedig Isten ajándéka.

• 1Móz. 1,28 Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen! [Zsolt 8,7-9;  115,16]
• 1Móz. 30,1 Amikor Ráhel látta, hogy ő nem tud szülni Jákóbnak, féltékeny lett Ráhel a nénjére, és ezt mondta Jákóbnak: Adj nekem fiakat, mert ha nem, belehalok!
• 1Móz. 30,2 Jákób haragra gerjedt Ráhel ellen, és így szólt: Talán Isten vagyok én, aki megtagadja tőled a méh gyümölcsét?
• Zsolt. 127,3 Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.

A nemiség másik funkciója a férj és feleség közötti kölcsönös örömszerzés.

• Péld. 5,18 Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek. [Préd 9,9]
• Péld. 5,19 Szerelmes szarvasünő és kedves őzike ő, keblei gyönyörködtetnek mindenkor, szerelmétől mindig mámoros leszel.
• Vö. Énekek Éneke

(b) Párválasztás, szerelem

A pár kiválasztása az ókori közel-keleti társadalomban többnyire a szülők döntése volt.

Ábrahám Izsáknak szerez feleséget: Rebekát

• 1Móz. 24,3 hadd eskesselek meg az ÚRra, az ég és föld Istenére, hogy fiamnak nem a kánaániak leányai közül hozol feleséget, akik között lakom,
• 1Móz. 24,4 hanem elmész hazámba, a rokonságomhoz, és onnan hozol feleséget a fiamnak, Izsáknak!

Hágár Ismaelnek szerez feleséget

• 1Móz. 21,21 Párán pusztájában lakott, anyja pedig Egyiptomból szerzett neki feleséget.

Lábán Jákóbnak adja Leát és Ráhelt

• 1Móz. 29,19 Lábán azt felelte: Jobb, ha hozzád adom, mintha más emberhez adnám. Maradj nálam!

Sikem Hámórnak adja Dinát

• 1Móz. 34,4 Majd ezt mondta Sikem az apjának, Hamórnak: Szerezd meg nekem feleségül ezt a leányt!

Júda Érnek adja Támárt

• 1Móz. 38,6 Júda feleséget vett elsőszülött fiának, Érnek. Az asszonynak Támár volt a neve.

Júda nem adja Támárt Sélának

• 1Móz. 38,11 Ekkor azt mondta Júda Támárnak, a menyének: Maradj özvegyen apád házában, amíg felnő a fiam, Sélá. Mert így gondolkodott: Ne haljon meg ő is, mint a bátyjai! Támár elment, és apja házában lakott.
• 1Móz. 38,26 Júda megnézte, és ezt mondta: Igaza van velem szemben, mert nem adtam őt a fiamhoz, Sélához. Többször azonban nem hált vele Júda.

Reuél Mózesnek adja Cippórát

• 2Móz. 2,21 Mózes jónak látta, hogy ott maradjon annál a férfinál, az pedig Mózeshez adta lányát, Cippórát.

Káléb Kenaznak adja Akszát

• Józs. 15,16 Akkor ezt mondta Káléb: Aki megveri és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak adom a lányomat, Akszát feleségül.
• Józs. 15,17 Otniél, Káléb öccsének, Kenaznak a fia foglalta el azt, és így neki adta a lányát, Akszát feleségül.

Saul Dávidnak ígéri a lányát

• 1Sám. 18,27 elindult és elment Dávid az embereivel együtt, és levágott kétszáz embert a filiszteusok közül. Elhozta Dávid az előbőrüket, és odaadta az összeset a királynak, hogy a király veje lehessen. Ekkor hozzá adta Saul a leányát, Míkalt feleségül.

Ugyanakkor – szülőtől függő mértékben – nyilván a fiatalok érzelmei is számítottak.

Rebeka döntése

• 1Móz. 24,57 Azok ezt mondták: Hívjuk ide a leányt, és kérdezzük meg őt magát!
• 1Móz. 24,58 Odahívták Rebekát, és azt kérdezték tőle: Elmész-e ezzel az emberrel? Ő azt felelte: Elmegyek!

Jákób szerelme

• 1Móz. 29,17 Lea gyenge szemű volt, Ráhel pedig szép termetű és szép arcú volt.
• 1Móz. 29,18 Ezért Ráhelt szerette meg Jákób, és ezt mondta: Szolgálok neked hét esztendeig a kisebbik leányodért, Ráhelért. [Hós 12,13] 1Móz. 29,19 Lábán azt felelte: Jobb, ha hozzád adom, mintha más emberhez adnám. Maradj nálam!
• 1Móz. 29,20 Így szolgált Jákób Ráhelért hét esztendeig, de ez csak néhány napnak tűnt neki, annyira szerette őt.

Míkal szerelme

• 1Sám. 18,28 Saul azonban látta, és tudta, hogy az ÚR Dáviddal van, és Míkal, Saul leánya szereti őt.

Mindenki azzal házasodhat, „akivel akar”, de ez azt is jelenti, hogy neki kell tudni, kivel tud és akar a továbbiakban együtt élni – de „csak az Úrban”, azaz hívőnek hívő legyen a társa. A jó házasság alapja a két összeillő személyiség, a kölcsönös vonzalom és a közös világkép.

• Ef. 5,21 Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.
• Ef. 5,22 Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak;
• Ef. 5,23 mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is.
• Ef. 5,24 De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben.
• Ef. 5,25 Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, [Kol 3,19;  1Pt 3,7]
• Ef. 5,26 hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje,
• Ef. 5,27 így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.
• Ef. 5,28 Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét az önmagát szereti.
• 1Pt. 3,7 És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba.
• 1Kor. 7,5 Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni.
• 1Kor. 7,39 Az asszonyt törvény köti, amíg él a férje, de ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet ahhoz, akihez akar, de csak az Úrban.

(c) Jegyesség

A jegyesség a házasságra tett ígéret, jogilag már házasság, de felbontható volt; feltétele a szüzesség volt.

• 5Móz. 22,16 Mondja ezt a lány apja a véneknek: Feleségül adtam lányomat ehhez az emberhez, de meggyűlölte,
• 5Móz. 22,17 és most álnokul azzal vádolja, hogy nem találta szűznek a lányt, pedig itt vannak lányom szüzességének a bizonyítékai. Ezután terítsék ki a ruhát a város vénei elé.
• Lk. 1,26 A hatodik hónapban pedig elküldte Isten Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe,
• Lk. 1,27 egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó férfinak, Józsefnek volt a jegyese. A szűznek pedig Mária volt a neve.
• Mt. 1,18 Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől.
• Mt. 1,19 Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el.

A jegyességi letétet a vőlegény fizette jövendő apósának, de egy részét a menyegzőre fordították.

• 1Móz. 31,14 Ekkor megszólalt Ráhel és Lea, és ezt mondták neki: Van-e még valami részünk vagy örökségünk apánk házában?
• 1Móz. 31,15 Nem számítunk-e idegeneknek? Hiszen eladott bennünket, és a vételárat egészen elköltötte.
• 1Móz. 34,12 Kérjetek tőlem bármekkora mátkapénzt és ajándékot, megadom, amennyit kívántok, csak adjátok hozzám feleségül a leányt!
• 2Móz. 22,15 Ha valaki elcsábít egy szűzleányt, aki még nincs eljegyezve, és vele hál, akkor jegyajándékkal jegyezze el magának feleségül.
• 2Móz. 22,16 De ha az apja semmiképpen sem akarja hozzáadni, akkor annyi pénzt kell fizetni, amennyi a hajadonok jegyajándéka szokott lenni.

(d) Házasságkötés

Megjegyzés: a polgári esküvőt az egyház elfogadja, a hívő közösség előtti áldáskérés természetes szokás, de nincsenek formai előírások. A templomi esküvő, illetve az egyházi esküvő állami elismerése csak 10. sz. után alakult ki és nálunk a 19. sz-ig tartott, de még ma is van olyan ország, ahol az állam ilyen joggal ruház fel egyházi személyt (pl. USA).

A házasság szövetségkötés egy férfi és egy nő között egy életre.

• Péld. 2,17 aki elhagyja ifjúkorának társát, és megfeledkezik az Isten előtt kötött szövetségről.
• Mal. 2,14 Ezt kérdezitek: Miért nem? – Azért, mert az ÚR a tanúja annak, hogy hűtlen lettél ifjúkorodban elvett feleségedhez, pedig ő a társad, feleséged, akivel szövetség köt össze.

A házassággal új család jön létre, ezért közösségi ügy és a közösség ünnepe, de a házasság megkötésére, a menyegzőre vonatkozóan nincsenek formai előírások.

• 1Móz. 29,22 Lábán össze is gyűjtötte annak a helynek valamennyi lakóját, és lakodalmat rendezett.
• Bír. 14,12 Sámson ezt mondta nekik: Feladok nektek egy találós kérdést. Ha meg tudjátok fejteni a lakodalom hét napja alatt, és kitaláljátok, adok nektek harminc inget és harminc öltözet ruhát.
• Zsolt. 45,14 Csupa dísz a királylány odabent, arannyal van átszőve ruhája.
• Zsolt. 45,15 Hímzett ruhákban vezetik a királyhoz, szüzek, barátnői követik, így vonulnak hozzád.
• Jer. 16,9 Mert ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Majd meglátjátok, hogy még a ti időtökben véget vetek ezen a helyen a hangos, vidám örvendezésnek, a vőlegény és menyasszony örömének! [Jer 7,34;  Jel 18,23]
• Jer. 25,10 Megszüntetem náluk a vidám örvendezés zaját, a vőlegény és a menyasszony örömét, a malomzúgást és a mécsvilágot. [Jer 16,9;  Jel 18,23]
• Mt. 25,1 „Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására.
• Mk. 2,19 Jézus ezt mondta nekik: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek.
• Jn. 2,1 A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja. […]
• Jn. 2,3 Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: „Nincs boruk.” […]
• Jn. 2,9 Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt,
• Jn. 2,10 és így szólt hozzá: „Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort.”
• Jn. 3,29 Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé.

Menyegzői ruha: ünnephez ünnepi ruha jár, de nincsenek formai előírások.

• 1Móz. 29,25 Jákób csak reggel látta, hogy Lea van vele. Akkor ezt mondta Lábánnak: Mit tettél velem? Hát nem Ráhelért szolgáltam nálad? Miért csaptál be engem?
• Zsolt. 45,14 Csupa dísz a királylány odabent, arannyal van átszőve ruhája.
• Zsolt. 45,15 Hímzett ruhákban vezetik a királyhoz, szüzek, barátnői követik, így vonulnak hozzád.
• Zsolt. 45,16 Ujjongó örömmel vezetik őket, úgy vonulnak be a királyi palotába.

Nászéjszaka: a véres lepedő vagy ruhadarab igazolta a lány szüzességét, amelyet a szülei tettek el. Megjegyzendő: a nők eleve fiatalon mentek férjhez; nem léteztek a fogamzásgátlás mai eszközei; eleve akartak is gyermeket, mert áldásnak tekintették őket, nem akartak gyereket „véletlenül”, tehát a házasság előtti szex felelős kerülésével önmagukat  és jövendő gyermeküket is védték; a házasság két család és vérvonal egyesülése: a menyegző napján egy „harmadik féltől” gyereket várni a leendő férj és családja durva megszégyenítése lett volna.

• 5Móz. 22,16 Mondja ezt a lány apja a véneknek: Feleségül adtam lányomat ehhez az emberhez, de meggyűlölte,
• 5Móz. 22,17 és most álnokul azzal vádolja, hogy nem találta szűznek a lányt, pedig itt vannak lányom szüzességének a bizonyítékai. Ezután terítsék ki a ruhát a város vénei elé.

Jegyesek, friss házasok és a hadkötelesség elhalasztása.

• 5Móz. 20,7 Vagy van-e olyan ember, aki eljegyzett egy leányt, de még nem vette el? Az menjen vissza a házához, nehogy másvalaki vegye azt el, ha ő meghal a harcban. [5Móz 24,5]
• 5Móz. 24,5 Ha valaki új házas, ne vonuljon hadba, és ne vessenek rá semmiféle terhet. Maradjon otthon kötelezettség nélkül egy évig, és örüljön feleségével, akit elvett. [5Móz 20,7]

(e) A házasság

Az ember társas lény, a házasság a fizikai, pszichés és szociális igények kielégítésére lett kitalálva.

• 1Móz. 2,18 Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. [Préd 4,10 ]
• 1Móz. 2,21 Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére.
• 1Móz. 2,22 Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az ÚRisten, és odavitte az emberhez. [1Kor 11,8]
• 1Móz. 2,23 Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.
• 1Móz. 2,24 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté. [Mt 19,5;  Mk 10,7-8;  Ef 5,31]
• Préd. 4,9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van.
• Préd. 4,10 Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki.
• Préd. 4,11 Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg?
• Préd. 4,12 Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.
• 1Kor. 7,2 A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje.
• 1Kor. 7,9 Ha azonban nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni.
• 1Kor. 11,7 Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő az Isten képe és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dicsősége. [1Móz 1,26-27]
• 1Kor. 11,8 Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. [1Móz 2,18-23]
• 1Kor. 11,9 Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért.
• 1Kor. 11,10 Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy méltóságának jelét viselje a fején, az angyalok miatt is.
• 1Kor. 11,11 De az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül.
• 1Kor. 11,12 Mert ahogyan az asszony a férfiból van, úgy a férfi is az asszony által van, mindkettő pedig Istentől van.
• Ef. 5,31 „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” [1Móz 2,24]

A nemi vágy és a házasok rendszeres szexuális együttléte a természetes: az egyik a másiké, a másik az egyiké; a cél a közös élvezet.

• 1Kor. 7,1Amikről pedig írtatok, azokra ezt válaszolom: jó a férfinak asszonyt nem érinteni.
• 1Kor. 7,2 A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje.
• 1Kor. 7,3 A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt.
• 1Kor. 7,4 A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; s ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.
• 1Kor. 7,5 Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni.

A házasság megbecsülendő, a házasélet tisztán megőrzendő – házasságtörés, szexfüggés, egyoldalú aszexualitás stb. nélkül.

• 1Thessz. 4,3 Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól,
• 1Thessz. 4,4 hogy mindenki szentségben és tisztaságban tudjon élni feleségével, [1Pt 3,7]
• 1Thessz. 4,5 nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent;
• Zsid. 13,4 Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten. [Ef 5,5; 1Thessz 4,3-8]
• Róm. 13,13 Mint nappal illik, tisztességben járjunk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem szeretkezésben és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben,
• Róm. 13,14 hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne. [Ef 4,24;  Gal 3,27]

(f) Férj és feleség

Férfi és nő egyenrangú, egy csapatot alkotnak. Adottságaik és különbségeik miatt azonban eltérő feladataik és felelősségeik vannak.

• 1Móz. 2,18 Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. [Préd 4,10 ]
• Péld. 31,10 Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. [Péld 12,4 ]
• Péld. 31,11 Ura szívből bízik benne, vagyona el nem fogy.
• Péld. 31,12 Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát.
• Péld. 31,13 Szerez gyapjút és lent, és jókedvűen dolgozik kezével.
• Péld. 31,14 Hasonló a kereskedők hajóihoz: távolból is hoz eledelt.
• Péld. 31,15 Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének, és rendelkezést szolgálóinak.
• Péld. 31,16 Ha az a szándéka, mezőt vásárol, keze munkájával szőlőt telepít.
• Péld. 31,17 Megkeményíti derekát, megfeszíti karjait.
• Péld. 31,18 Érzi, milyen hasznos tevékenysége, éjjel sem alszik el mécsese.
• Péld. 31,19 Ügyesen kezeli a guzsalyt, tenyerében tartja az orsót.
• Péld. 31,20 Tenyere nyitva van a nyomorult előtt, kezét nyújtja a szegénynek.
• Péld. 31,21 Nem félti háza népét a hóeséskor sem, mert egész háza népe meleg ruhába öltözött.
• Péld. 31,22 Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete.
• Péld. 31,23 Férjét jól ismerik a városkapukban, ahol az ország véneivel ül együtt.
• Péld. 31,24 Finom inget készít, és eladja, övet is ad el a kalmárnak.
• Péld. 31,25 Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.
• Péld. 31,26 Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít.
• Péld. 31,27 Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés.
• Péld. 31,28 Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri:
• Péld. 31,29 Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!
• Péld. 31,30 Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az URat félő asszony dicséretre méltó.
• Péld. 31,31 Hadd élvezze munkája gyümölcsét, dicsérjék tetteiért minden helyen!
• Ef. 5,21 Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.
• Ef. 5,22 Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; [Kol 3,18;  1Pt 3,1]
• Ef. 5,23 mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is.
• Ef. 5,24 De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben.
• Ef. 5,25 Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, [Kol 3,19;  1Pt 3,7]
• Ef. 5,26 hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje,
• Ef. 5,27 így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.
• Ef. 5,28 Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét az önmagát szereti.
• Ef. 5,29 Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat,
• Ef. 5,30 minthogy tagjai vagyunk testének.
• Ef. 5,31 „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” [1Móz 2,24]
• Ef. 5,32 Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.
• Ef. 5,33 De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.
• Kol. 3,18 Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. [Ef 5,22;  1Pt 3,1]
• Kol. 3,19 Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák. [Ef 5,25;  1Pt 3,7]
• Kol. 3,20 Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban. [Ef 6,1-4]
• Kol. 3,21 Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek.
• 1Pt. 3,1 Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, [Ef 5,22;  Kol 3,18]
• 1Pt. 3,2 felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre.
• 1Pt. 3,3 Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, [1Tim 2,9]
• 1Pt. 3,4 hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt.
• 1Pt. 3,5 Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek,
• 1Pt. 3,6 ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől. [1Móz 8,12]
• 1Pt. 3,7 És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba. [Ef 5,25;  Kol 3,19 ]
• 1Tim. 2,8 Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül.
• 1Tim. 2,9 Ugyanígy az asszonyok is, tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával, [1Pt 3,3;  Ézs 3,16]
• 1Tim. 2,10 hanem azzal, ami az istenfélelmet valló asszonyokhoz illik: jó cselekedetekkel.
• 1Tim. 2,11 Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal. [1Kor 14,35-36]
• 1Tim. 2,12 A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben.
• 1Tim. 2,13 Mert Ádám teremtetett először, Éva csak azután, [1Móz 2,7. 21-22]
• 1Tim. 2,14 és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe.
• 1Tim. 2,15 Mégis megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmarad józanul a hitben, a szeretetben és a szent életben.
• 1Tim. 5,8 Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.

(g) Nemi élet és higiénia

Megjegyzés: az élettel kapcsolatos nedvek testen kívüli megjelenése – szülés, menzesz és közösülés révén – rituálisan tett „tisztátalanná”, azaz istentiszteletre alkalmatlanná (nem maga a szex volt „mocskos”).

Nemi élet tilalma menses idején.

• 3Móz. 18,19 Ne közeledj nőhöz havi tisztátalansága idején, hogy fölfedd a szemérmét. [3Móz 20,18]
• 3Móz. 20,18 Ha valaki havibajos asszonnyal hál és fölfedi annak a szemérmét, föltakarja a forrását, és az asszony is fölfedi vérének forrását, mindkettőjüket ki kell irtani népük közül.

Nemi élet, higiénia és rituális tisztaság.

• 3Móz. 15,16 Ha egy férfinak magömlése van, mossa meg egész testét vízben, és legyen tisztátalan estig.
• 3Móz. 15,17 Mossanak ki vízben minden ruhát és mindenféle bőrt, amelyre a magömlés került, és legyen az tisztátalan estig.
• 3Móz. 15,18 És ha egy asszonnyal magömléses férfi hált, mosakodjanak meg vízben, és legyenek tisztátalanok estig.
• 3Móz. 15,19 Ha egy asszonynak folyása van, vérfolyás a testében, hét napig számít havi tisztulásban levőnek, és mindenki tisztátalan legyen estig, aki érinti őt.
• 3Móz. 15,20 Tisztátalan mindaz, amin fekszik havi tisztulása idején, és tisztátalan, amin ül.
• 3Móz. 15,21 Ha valaki a fekvőhelyéhez ér, mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, és legyen tisztátalan estig.
• Róm. 13,14 hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne. [Ef 4,24;  Gal 3,27]

Szülés és rituális tisztaság.

• 3Móz. 12,2 Így szólj Izráel fiaihoz: Ha egy asszony fogan, és fiút szül, tisztátalan lesz hét napig, ugyanolyan tisztátalan, mint a havi tisztulás idején.
• 3Móz. 12,3 A nyolcadik napon metéljék körül a fiú szeméremteste bőrét. [1Móz 17,12;  Lk 2,21 ]
• 3Móz. 12,4 Még harminchárom napig maradjon otthon az anya, míg megtisztul a vértől. Semmiféle szent dolgot nem érinthet, a szent helyre sem mehet be, míg el nem telnek tisztulásának a napjai.
• 3Móz. 12,5 Ha pedig leányt szül, két hétig lesz olyan tisztátalan, mint a havi tisztuláskor, és hatvanhat napig kell otthon maradnia, míg megtisztul a vértől.

2. Házassági problémák kezelése

(a) Házasságtörés, válás, válólevél, különélés

Házasságtörés: a társadalmi-jogi norma szerint a nemi élet természetes, áldásos helye a házasság keretein belül van.

• 2Móz. 20,14 Ne paráználkodj! [3Móz 20,10;  Mt 5,27;  19,18;  Mk 10,19;  Lk 18,20;  Róm 13,9;  Jak 2,11]
• 3Móz. 18,20 Honfitársad feleségével ne közösülj, mert tisztátalanná teszed magad vele. [3Móz 20,10]
• 3Móz. 20,10 Ha valaki férjes asszonnyal paráználkodik, a felebarátja feleségével paráználkodik, halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő. [2Móz 20,14;  3Móz 18,20;  5Móz 15,18]
• 5Móz. 22,22 Ha rajtakapnak valakit, hogy férjes asszonnyal hál, mindkettőjüknek meg kell halniuk: a férfinak is, aki az asszonnyal hált, meg az asszonynak is. Így takarítsd ki a gonoszságot Izráelből! [3Móz 20,10;  Jn 8,5]
• Péld. 5,1 Fiam, figyelj bölcsességemre, hallgasd meg értelmes szavaimat!
• Péld. 5,2 Maradj megfontolt, és ügyelj, hogy ajkad okosan szóljon!
• Péld. 5,3 Mert színméz csepeg a más asszonyának ajkáról, és ínye simább az olajnál. [Péld 2,16;  6,24;  7,5]
• Péld. 5,4 De a végén keserű lesz, mint az üröm, éles, mint a kétélű kard. [Préd 7,26]
• Péld. 5,5 Lábai a halál felé visznek, léptei a holtak hazájába tartanak. [Péld 7,27]
• Péld. 5,6 Nem az élet ösvényét járja, téves úton jár, és maga sem tudja.
• Péld. 5,7 Most azért, fiaim, hallgassatok rám, ne térjetek el attól, amit mondok!
• Péld. 5,8 Messze kerüld el az ilyen nőt, ne közelíts háza ajtajához,
• Péld. 5,9 különben másoknak kell adnod méltóságodat, és éveidet a kegyetleneknek;
• Péld. 5,10 bitorlók élik föl életerődet, és kereseted idegen házába kerül.
• Péld. 5,11 Nyögni fogsz majd a végén, amikor tönkremegy tested és életed.
• Péld. 5,12 És ezt mondod: Miért is gyűlöltem az intést, miért utáltam szívből a feddést?
• Péld. 5,13 Miért nem hallgattam tanítóim szavára, miért nem figyeltem oktatóimra?
• Péld. 5,14 Majdnem belekerültem minden rosszba, amit egy társaság vagy csoport elkövethet.
• Péld. 5,15 A magad kútjából igyál vizet, és csörgedező vizet a magad forrásából!
• Péld. 5,16 Ne folyjanak forrásaid az utcára, és patakjaid a terekre!
• Péld. 5,17 Egyedül tiéid legyenek, ne oszd meg másokkal!
• Péld. 5,18 Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek. [Préd 9,9]
• Péld. 5,19 Szerelmes szarvasünő és kedves őzike ő, keblei gyönyörködtetnek mindenkor, szerelmétől mindig mámoros leszel.
• Péld. 5,20 Miért mámorosodnál meg, fiam, a más asszonyától, miért ölelnéd idegen asszony keblét?
• Péld. 5,21 Mert az ÚR látja az ember útjait, és figyeli minden lépését. [Jób 31,4;  34,21;  Jer 16,17]
• Péld. 5,22 Saját bűnei fogják meg a bűnöst, és saját vétkei kötözik meg.
• Róm. 7,3 Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek számít, ha más férfié lesz, de ha meghalt a férje, megszabadul a törvényes kötöttségtől, és már nem házasságtörő, ha más férfié lesz.
• Gal. 5,19 A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás,
• 1Kor. 6,9 Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, [Ef 5,5]

A szexuális bűnök – mint minden más bűn (Mk 7:18-23) – gondolatban kezdődnek.

• Péld. 6,24 Ez őriz meg a rossz nőtől, az idegen nő hízelgő nyelvétől. [Péld 2,16;  5,3]
• Péld. 6,25 Ne kívánd meg szépségét szívedben, és ne fogjon meg szempilláival! [Mt 5,28]
• Mt. 5,27 „Hallottátok, hogy megmondatott: Ne paráználkodj! [2Móz 20,14;  5Móz 5,18]
• Mt. 5,28 Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.
• Mt. 5,29 Ha a jobb szemed visz bűnre, vájd ki, és dobd el magadtól, mert jobb neked, ha egy vész el tagjaid közül, mintha egész tested vettetik a gyehennára.
• Mt. 5,30 Ha pedig jobb kezed visz bűnre, vágd le, és dobd el magadtól, mert jobb neked, ha egy vész el tagjaid közül, mintha egész tested vettetik a gyehennára.”
• 2Pt. 2,13 Ez lesz gonoszságuk bére. Ezek gyönyörűségnek tartják a naponkénti dőzsölést: szennyfoltok és szégyenfoltok ők, akik álnokságaikban tobzódnak, amikor együtt lakmároznak veletek.
• 2Pt. 2,14 Szemük parázna vággyal van tele, és telhetetlenek a bűnben, elcsábítják az állhatatlan lelkeket, szívük gyakorlott a kapzsiságban, átok gyermekei.

Házasság előtti nemi élet vádja: a házasság előtti szex bűn és szégyen volt.

• 5Móz. 22,13 Ha valaki feleséget vesz, és bemegy hozzá, de azután meggyűlöli,
• 5Móz. 22,14 és álnokul megvádolja, rossz hírét terjeszti, és ezt mondja: Feleségül vettem ezt a nőt, de amikor bementem hozzá, nem találtam szűznek,
• 5Móz. 22,15 akkor fogja a lány apja és anyja a lány szüzességének a bizonyítékait, és vigyék a város véneihez a kapuba.
• 5Móz. 22,16 Mondja ezt a lány apja a véneknek: Feleségül adtam lányomat ehhez az emberhez, de meggyűlölte,
• 5Móz. 22,17 és most álnokul azzal vádolja, hogy nem találta szűznek a lányt, pedig itt vannak lányom szüzességének a bizonyítékai. Ezután terítsék ki a ruhát a város vénei elé.
• 5Móz. 22,18 A város vénei pedig fogják meg azt az embert, és büntessék meg.
• 5Móz. 22,19 Bírságolják meg száz ezüstre, és adják azt a lány apjának, mert rossz hírét terjesztette egy izráeli szűznek. A nő maradjon a felesége, és nem szabad elbocsátania egész életében.
• 5Móz. 22,20 De ha igaz volt a vád, és a lány nem volt szűz,
• 5Móz. 22,21 akkor vigyék a lányt apja házának a bejáratához, és kövezzék halálra a város férfiai, mivel gyalázatot követett el Izráelben azzal, hogy paráználkodott apja házában. Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!

Válás csak házasságtörés esetén: a válólevél a nőt védte, bizonyította, hogy nem ő tört házasságot, hanem a férje küldte el valamiért.

• 5Móz. 24,1 Ha valaki feleségül vesz egy lányt, és férje lesz annak, de később nem találja kedvére valónak, mert valami ellenszenveset talál benne, akkor írjon válólevelet, adja azt az asszony kezébe, és úgy küldje el a házából. [Mt 5,31; 19,7-8;  Mk 10,4]
• Mt. 5,31 „Megmondatott ez is: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet. [5Móz 24,1-4;  Mt 19,7;  Mk 10,4]
• Mt. 5,32 Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el.” [Mt 19,9;  Mk 10,11-12;  Lk 16,18;  1Kor 7,10-11]
• Mt. 19,3 Ekkor farizeusok mentek oda hozzá, hogy kísértsék, és megkérdezték tőle: „Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?”
• Mt. 19,4 Ő így válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” [1Móz 1,27]
• Mt. 19,5 Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. [1Móz 2,24;  Ef 5,31]
• Mt. 19,6 Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” [1Kor 7,10-11]
• Mt. 19,7 Erre azt mondták neki: „Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki?” [5Móz 24,1]
• Mt. 19,8 Jézus így válaszolt nekik: „Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt.
• Mt. 19,9 Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.”
• Mk. 10,11 Ő ezt mondta nekik: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el feleségül, házasságtörést követ el ellene; [1Kor 7,10-11]
• Mk. 10,12 és ha az asszony bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, szintén házasságtörést követ el.”
• Lk. 16,18 Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.” [Mt 5,32;  19,9;  1Kor 7,10-11]

Különélés újraházasodás nélkül: nem házasságtörés, hanem tartós, végleges békétlenség miatt és esetére.

• 1Kor. 7,10 A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy az asszony ne váljon el a férjétől. [Mt 5,32; 19,9]
• 1Kor. 7,11 Ha azonban elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki a férjével. A férfi se bocsássa el a feleségét.

Vegyes vallású házaspár esetében a cél az együtt maradás, világnézeti okból a nem keresztény fél válhat.

• 1Kor. 7,12 A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el.
• 1Kor. 7,13 És ha egy asszonynak hitetlen férje van, és ez kész vele élni, ne hagyja el a férjét.
• 1Kor. 7,14 Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek.
• 1Kor. 7,15 Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk.
• 1Kor. 7,16 Mert mit tudod te, asszony, vajon megmentheted-e a férjedet? Vagy mit tudod te, férfi, vajon megmentheted-e a feleségedet?
• 1Pt. 3,1 Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, [Ef 5,22;  Kol 3,18]
• 1Pt. 3,2 felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre.

(b) Újraházasodás, visszaházasodás, özvegység

Újraházasodás lehetősége: csak ha a másik fél meghalt vagy házasságot tört.

• Mt. 19,9 Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.
• 1Kor. 7,39 Az asszonyt törvény köti, amíg él a férje, de ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet ahhoz, akihez akar, de csak az Úrban.
• Róm. 7,2 Például a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint; de ha meghal a férfi, akkor fel van mentve a törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte.
• Róm. 7,3 Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek számít, ha más férfié lesz, de ha meghalt a férje, megszabadul a törvényes kötöttségtől, és már nem házasságtörő, ha más férfié lesz.

Visszaházasodás tilalma az elsőt követő házasságok esetén.

• 5Móz. 24,1 Ha valaki feleségül vesz egy lányt, és férje lesz annak, de később nem találja kedvére valónak, mert valami ellenszenveset talál benne, akkor írjon válólevelet, adja azt az asszony kezébe, és úgy küldje el a házából. [Mt 5,31;  19,7-8;  Mk 10,4]
• 5Móz. 24,2 Ha az elmegy a házából, és egy másik emberhez megy feleségül,
• 5Móz. 24,3 de a másik férj is meggyűlöli, válólevelet ír neki, a kezébe adja, és elküldi a házából, vagy ha meghal a második férj, aki feleségül vette,
• 5Móz. 24,4 akkor nem veheti újra feleségül az első férje, aki elküldte őt, mert az ő számára tisztátalanná vált az asszony. Utálatos dolog az ilyen az ÚR előtt. Ne kövess el ilyen vétket azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked örökségül!
• Jer. 3,1 Majd ezt mondta: Ha valaki elbocsátja feleségét, és az eltávozva férjétől egy másik férfié lesz, vajon visszatérhet-e megint hozzá? Nem válna-e ezzel gyalázatossá az ország? Te pedig, aki sok barátoddal paráználkodtál, vissza akarsz térni hozzám? – így szól az ÚR. [5Móz 24,1-4 ]

Özvegység: a magukra maradt idősebb özvegyeket a közösség segíti anyagilag. Az idősebb özvegyek tanítsák a fiatalokat. A fiatal özvegyek házasodjanak meg újra, de legyen hívő párjuk.

• 1Tim. 5,3 Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld.
• 1Tim. 5,4 Ha pedig egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét becsüljék meg, és hálájukat szüleik iránt róják le, mert ez kedves az Istennek.
• 1Tim. 5,5 A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig Istenben reménykedik, és kitart a könyörgésben és imádkozásban éjjel és nappal.
• 1Tim. 5,6 A kicsapongó pedig már életében halott.
• 1Tim. 5,7 Ezekről a dolgokról is rendelkezzél, hogy feddhetetlenek legyenek.
• 1Tim. 5,8 Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.
• 1Tim. 5,9 Az özvegyasszonyok közé csak olyat szabad bejegyezni, aki nem fiatalabb hatvan évesnél, aki egy férfi felesége volt,
• 1Tim. 5,10 aki mellett jó cselekedetei tanúskodnak, ha gyermekeket nevelt fel, ha vendégszerető volt, ha a szentek lábát megmosta, ha nyomorultakon segített, ha mindenféle jó cselekedetre kész volt.
• 1Tim. 5,11 A fiatalabb özvegyeket pedig ne jegyezd be, mert ha Krisztus ellenére feltámad bennük a vágy, férjhez akarnak menni.
• 1Tim. 5,12 Ezek ítéletet vonnak magukra, mert előző fogadalmukat megszegték.
• 1Tim. 5,13 Egyszersmind semmittevők is, akik megszokják, hogy házról házra járjanak; de nemcsak semmittevők, hanem fecsegők is, a más dolgába avatkoznak, és olyanokat beszélnek, amilyeneket nem kellene.
• 1Tim. 5,14 Azt akarom tehát, hogy a fiatalabb özvegyek menjenek férjhez, szüljenek gyermekeket, vezessenek háztartást, és ne adjanak semmi alkalmat az ellenségnek a gyalázkodásra.
• 1Tim. 5,15 Mert egyesek már a Sátánhoz hajlottak.
• 1Tim. 5,16 Ha egy hívő asszonynak özvegyasszony hozzátartozói vannak, segítse őket, ne terheljék a gyülekezetet, hogy az a valóban özvegyeket segíthesse.
• Tit. 2,2 hogy az idős emberek legyenek mértékletesek, tisztességesek és józanok, a hitben, a szeretetben és az állhatatosságban egészségesek;
• Tit. 2,3 ugyanígy az idős asszonyok is szentekhez illően viselkedjenek; senkit se rágalmazzanak, ne legyenek mértéktelen borivás rabjai, tanítsanak a jóra;
• Tit. 2,4 neveljék józanságra a fiatal asszonyokat, hogy ezek is szeressék a férjüket és gyermekeiket,
• Tit. 2,5 és józanok, tiszták, háziasak, jók, férjük iránt engedelmesek legyenek, nehogy miattuk érje gyalázat Isten igéjét.

(c) Többnejűség

Az ideál mindig is egy férfi és egy nő házassága volt és maradt

• 1Móz. 2,24 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté. [Mt 19,5;  Mk 10,7-8; Ef 5,31]

A mózesi törvény előtt – pl. Hammurabi kódexe szerint – csak egy feleség lehetett, de ha annak nem lehetett gyermeke, akkor egy ágyastól született gyermek jogilag az övének számított.

Lámek, Káin erőszakos leszármazottja

• 1Móz. 4,23 Egyszer ezt mondta Lámek a feleségeinek: Ádá és Cillá, hallgassatok szómra! Lámek asszonyai, figyeljetek mondásomra! Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt.

Héber ősatyák (lásd részletesen alább!)

• Ábrahám felesége, Sára meddő volt, ezért szolgálólánya, Hágár révén akart magának gyermeket, hogy ő és vagyonuk független maradjon. Jákóbot az apósa becsapta, de nem hagyta el Leát, és ragaszkodott szerelméhez, Ráhelhez is.

A mózesi törvény után – a sógorházasság (ún. levirátus) intézménye a törzsi birtokviszonyok megtartását célozta – el lehetett utasítani, de ez szégyennel járt.

• 5Móz. 25,5 Ha testvérek laknak együtt, és közülük az egyik meghal fiúgyermek nélkül, akkor az elhunytnak a felesége ne menjen hozzá idegen férfihoz. A sógora menjen be hozzá, és vegye feleségül mint sógora. [1Móz 38,8;  Ruth 4,5;  Mt 22,24]
• 5Móz. 25,6 A születendő első gyermek viselje az elhunyt testvér nevét, hogy ne töröljék ki annak a nevét Izráelből.
• 5Móz. 25,7 De ha annak a férfinak nincs kedve elvenni a sógornőjét, akkor a sógornője menjen el a vénekhez a kapuba, és mondja ezt: A sógorom nem akarja fenntartani a testvére nevét Izráelben, nem akar engem elvenni. [Ruth 4,7-8]
• 5Móz. 25,8 A város vénei hívják oda a férfit, és beszéljenek vele. És ha állhatatosan azt mondja, hogy nincs kedve elvenni,
• 5Móz. 25,9 akkor lépjen oda hozzá a sógornője a vének szeme láttára, húzza le a sarut a férfi lábáról, köpje szembe, és ezt mondja: Így kell bánni azzal az emberrel, aki nem akarja építeni testvére háza népét!
• 5Móz. 25,10 És nevezzék őt és háza népét Izráelben sarutlannak.

Az örökösödési rendet nem befolyásolhatták az érzelmek.

• 5Móz. 21,15 Ha valakinek két felesége van, és az egyiket szereti, a másikat pedig gyűlöli, és ha fiút szül neki mind a szeretett, mind a gyűlölt, de a gyűlöltnek a fia az elsőszülött, [1Móz 29,30-32]
• 5Móz. 21,16 akkor – ha majd felosztja birtokát a fiai között – nem teheti elsőszülöttjévé a szeretett feleség fiát a gyűlöltnek a fiával szemben, aki elsőnek született,
• 5Móz. 21,17 hanem a gyűlölt feleség fiát kell elsőszülöttnek elismernie, és annak kétszeres részt kell adnia mindenéből, mert férfierejének első termése az; őt illeti az elsőszülöttségi jog. [1Móz 49,3]

Az ágyasság és a kétnejűség esetei természetesen sok feszültséggel jártak.

Ábrahám és Sára, illetve Hágár esete (1Móz 16. fejezet)

• Sára saját gyereket akart, legalább jogilag, hogy őt és vagyonukat ne Ábrahám rokona örökölje; ezért bevitte Ábrahámhoz Hágárt, az egyik szolgálólányt; amikor az terhes lett, Sárát lenézte, mire Sára elűzte volna; az ágyas-szülés intézménye akkoriban elfogadott volt.

Jákób két feleségének (Lea és Ráhel) esete (1Móz 29-30. fejezet)

• Jákóbot becsapták, Leát adták hozzá, pedig Ráhelt szerette; amikor a nővérek egymással versengtek, még szolgálólányaikat (Zilpa, Bilha) is felhasználták arra, hogy minél több saját gyerekük lehessen, legalább jogilag; az ágyas-szülés intézménye („az én térdeimen fog szülni”) akkoriban elfogadott volt, de a mózesi törvény nem erősíti meg, és több példát nem is látunk rá.

Elkáná két feleségének (Anna és Peninna) esete (1Sám 1. fejezet)

• Nem tudjuk a helyzet okát, vsz. sógorházasság volt; itt is a gyermeket szülő asszony nézte le a meddőt, pedig férjük mindkettőt szerette.

Néhány izraeli uralkodó többnejűsége: politikai érdekházasságok és egyéni bűnök mind bajt okoztak.

Gedeon bírának hetven fia volt sok feleségtől (Bír 8:30)

• A győztes népvezér nem vállalta a vezetést, hanem nyugdíjba ment, de a midjáni zsákmány révén hajlott a bálványimádásra; mind a hetven fia meghalt, amikor Abimelek magához ragadta a hatalmat (Bír 8:26-31).

Dávid királynak nyolc főrangú felesége (1Krón 3:1-10) és tíz másodrangú felesége volt (1Sám 15:16)

• Dávid elsőrangú feleségei: Míkal, Abigail, Ahinóam, Betsabé (Batsúa), Maaká, Haggit, Abitál, Eglá. Egyik fia, Absolon ellene támadt, és meggyalázta a másodrangú feleségeit (2Sám 16:22).

Salamon királynak hétszáz főrangú, háromszáz másodrangú felesége volt (1Kir 11:1-10) (nyilvánvalóan túlzó adatok)

• Salamon szerette az idegen nőket, és vénségére azok isteneit is a magáévá tette; Isten többször is figyelmeztette, megparancsolta neki, hogy ne tegye, de nem engedelmeskedett.

Roboám királynak tizennyolc felesége és hatvan másodrangú felesége volt (2Krón 11:21)

• Ő Salamon fia és utódja volt, akiről Isten előre megmondta, hogy az ő idejében az ország kettészakad.

(d) Szexuális tilalmak, tabuk

Vérrokonok egymás között (fajtalanság).

• 3Móz. 18,6 Senki se közeledjék egy vér szerinti rokonához sem azért, hogy fölfedje annak szemérmét. Én vagyok az ÚR.
• 3Móz. 18,7 Apád szemérmét és anyád szemérmét föl ne fedd; anyád ő, ne fedd föl a szemérmét.
• 3Móz. 18,8 Apád feleségének a szemérmét föl ne fedd, apádé az a szemérem. [3Móz 20,9-21;  3Móz 20,11;  5Móz 23,1;  27,20]
• 3Móz. 18,9 Nővérednek, apád leányának, vagy anyád leányának a szemérmét föl ne fedd, akár otthon született, akár máshol született. [3Móz 20,17;  5Móz 27,22]
• 3Móz. 18,10 Fiad leányának vagy lányod leányának a szemérmét föl ne fedd, mert a te szemérmed az.
• 3Móz. 18,11 Apád felesége leányának a szemérmét föl ne fedd, mert apádnak a szülöttje, a te nővéred ő.
• 3Móz. 18,12 Apád nővérének a szemérmét föl ne fedd: apád vérrokona ő. [3Móz 20,19-20]
• 3Móz. 18,13 Anyád nővérének a szemérmét föl ne fedd, mert anyád vérrokona ő.
• 3Móz. 18,14 Apád testvérének a szemérmét föl ne fedd, feleségéhez se közeledj: nagynénéd ő.
• 3Móz. 18,15 Menyednek a szemérmét föl ne fedd; fiadnak a felesége ő, föl ne fedd a szemérmét. [3Móz 20,12]
• 3Móz. 18,16 Testvéred feleségének a szemérmét föl ne fedd, testvéredé az a szemérem. [3Móz 20,21]
• 3Móz. 18,17 Egy asszonynak és leányának a szemérmét föl ne fedd. Fiának a leányát és lányának a leányát el ne vedd, fölfedvén szemérmüket, mert vérrokonok ők. Fajtalanság ez. [3Móz 20,14;  5Móz 27,23]
• 3Móz. 20,17 Ha valaki feleségül veszi a nővérét, apjának a lányát, vagy anyjának a lányát, és meglátja annak szemérmét, és az is meglátja az ő szemérmét: gyalázat az. Ki kell irtani őket népük szeme láttára. Mivel nővérének a szemérmét fedte föl, bűnhődnie kell. [5Móz 27,22]
• 3Móz. 20,19 Anyád nővérének vagy apád nővérének a szemérmét föl ne fedd! Ha valaki a vérrokonát takarja így fel, együtt kell bűnhődniük.
• 3Móz. 20,20 Aki nagynénjével hál, az a nagybátyja szemérmét fedte föl. Bűnhődni fognak vétkükért, gyermektelenül halnak meg.
• 3Móz. 20,21 Aki elveszi testvérének a feleségét, vérfertőzést követ el. Testvérének a szemérmét fedte föl, gyermektelenek lesznek.
• 5Móz. 23,1 Ne vegye el senki apja feleségét, és ne emelje fel apja takaróját! [3Móz 18,8;  2Sám 16,22;  1Kor 5,1]

Nevelőanya és fia, após és meny között.

• 3Móz. 20,11 Ha valaki apjának a feleségével hál, apjának a szemérmét fedte föl, halállal lakoljanak mindketten, vérük rajtuk. [3Móz 18,8;  5Móz 23,1;  27,20]
• 1Kor. 5,1 Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő; hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. [3Móz 18,8;  20,11;  5Móz 23,1;  27,20]
• 3Móz. 20,12 Ha valaki a menyével hál, halállal lakoljanak mindketten. Förtelmességet követtek el, vérük rajtuk.

Házasságkötés lánytestvérekkel vagy anyával és lányával egyszerre.

• 3Móz. 18,18 Ne végy feleségül egy nőt a nővére mellé, hogy vetélkedés ne támadjon, ha még életében fölfeded mellette a másiknak a szemérmét.
• 3Móz. 20,14 Ha valaki feleségül vesz egy nőt az anyjával együtt, fajtalanság az. Égessék meg a férfit az asszonyokkal együtt. Ne legyen ilyen fajtalanság köztetek! [3Móz 18,17;  5Móz 27,23]

Azonos neműek között (homoszexualitás) – ld. külön tanulmányunkat!

• 3Móz. 18,22 Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az.
• 3Móz. 20,13 Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk.
• 1Móz. 19,4 Lefekvés előtt a város férfiai, a sodomaiak, körülvették a házat; ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül.
• 1Móz. 19,5 Bekiáltottak Lótnak, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd ismerjük őket. [3Móz 18,22; Bír 19,22-24; Róm 1,27]
• Bír. 19,22 Miközben ők jól érezték magukat, a város férfiai, elvetemült emberek, körülvették a házat, az ajtóhoz tódultak, és ezt mondták annak az öregembernek, a házigazdának: Hozd ki azt a férfit, aki a házadba jött, hadd ismerjük őt. [1Móz 19,4-8;  Hós 9,9; 10,9 ]
• Mt. 10,14 Ha pedig valaki nem fogad be titeket, meg sem hallgatja szavaitokat: menjetek ki abból a házból vagy városból, még a port is verjétek le lábatokról. [ApCsel 13,51]
• Mt. 10,15 Bizony, mondom néktek: elviselhetőbb sorsa lesz Sodoma és Gomora földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.”
• Lk. 17,28 Éppen úgy lesz, mint ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek; [1Móz 18,20; 19,24-25]
• Lk. 17,29 de amely napon Lót kiment Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és elpusztított mindenkit.
• Lk. 17,30 Ugyanígy lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik.
• Róm. 1,26 Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel,
• Róm. 1,27 ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.
• 1Kor. 6,9 Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok [adikoi = nem igazak] nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők,  sem bujálkodók, sem fajtalanok, 10 sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.
• 1Tim 1,9 És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok, a paráznák, fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami ellenkezik az egészséges tanítással…
• 2Pt. 2,6 Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek. [1Móz 19,24]
• 2Pt. 2,7 Viszont az igaz Lótot megszabadította, aki szenvedett az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől. [1Móz 19,1-16]
• 2Pt. 2,8 Mert ennek az embernek az igaz lelke napról napra gyötrődött közöttük gonosz cselekedeteiket látva és hallva. (…)
• 2Pt. 2,10 Különösen azokat, akik tisztátalan vágyaik után mennek, és az Isten felségét megvetik. Ezek vakmerők, elbizakodottak, akik attól sem rettennek vissza, hogy dicsőséges hatalmakat káromoljanak…
• Júd. 1,7 Ugyanígy Sodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik. [1Móz 19,1-24]

Állattal (bestializmus).

• 3Móz. 18,23 Semmiféle állattal ne közösülj, mert tisztátalanná teszed magad vele. És asszony se álljon meg állat előtt, hogy párosodjék vele. Förtelem az. [2Móz 22,18;  3Móz 20,15-16;  5Móz 27,21 ]
• 3Móz. 20,15 Ha valaki állattal közösül, halállal lakoljon, és az állatot is öljétek meg! [2Móz 22,18 ]
• 3Móz. 20,16 Ha egy asszony bármiféle állathoz megy, hogy párosodjék vele, öld meg az asszonyt is meg az állatot is! Halállal lakoljanak, vérük rajtuk.

3. Egyéb bűnök és helyzetek kezelése

(a) Elcsábítás, nemi erőszak, fogoly nővel való bánásmód

Szűz lány elcsábítása: feleségül kellett venni, vagy anyagilag kárpótolni a családot.

• 2Móz. 22,15 Ha valaki elcsábít egy szűzleányt, aki még nincs eljegyezve, és vele hál, akkor jegyajándékkal jegyezze el magának feleségül. [5Móz 22,28-29]
• 2Móz. 22,16 De ha az apja semmiképpen sem akarja hozzáadni, akkor annyi pénzt kell fizetni, amennyi a hajadonok jegyajándéka szokott lenni.

Nemi erőszak eljegyzett és el nem jegyzett szűz lányon. Megjegyzendő: a törvény alapja, hogy a városban akkoriban volt segítség, nem lehetett utólag erőszakra hivatkozni.

• 5Móz. 22,23 Ha valaki a városban találkozik egy jegyben járó szűz leánnyal, és vele hál,
• 5Móz. 22,24 vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak a kapujába, és kövezzétek őket halálra! A lányt azért, mert nem kiáltott a városban, a férfit pedig azért, mert erőszakot követett el a más asszonyán. Így takarítsd ki a gonoszságot a magad köréből!
• 5Móz. 22,25 De ha a mezőn találkozik egy férfi egy jegyben járó lánnyal, és megragadja a férfi, és vele hál, akkor csak a férfinak kell meghalnia, aki vele hált.
• 5Móz. 22,26 A lányt azonban ne bántsátok, mert a lánynak nincs halálos vétke. Olyan dolog ez, mint amikor valaki rátámad embertársára, és meggyilkolja azt.
• 5Móz. 22,27 Hiszen a mezőn találkozott vele; ha kiáltott is a jegyben járó lány, nem volt, aki megszabadítsa.
• 5Móz. 22,28 Ha valaki egy el nem jegyzett szűz lánnyal találkozik, megragadja, és vele hál, és rajtakapják őket, [2Móz 22,15-16]
• 5Móz. 22,29 akkor az a férfi, aki vele hált, adjon a lány apjának ötven ezüstöt, a lány pedig legyen a felesége, mivel erőszakot követett el rajta; nem is szabad elbocsátania egész életében.

Hadviselési törvény: fogoly nővel való bánásmód, házasságkötés, illetve válás. Megjegyzés: háborúban a nemi erőszak tiltott; foglyot a gyász (ld. hajnyírás, körömvágás) letelte után feleségül lehet venni.

• 5Móz. 21,10 Ha háborúba vonulsz ellenséged ellen, és kezedbe adja azt Istened, az ÚR, és foglyokat is ejtesz,
• 5Móz. 21,11 ha látsz a foglyok között egy szép termetű nőt, akit megkedvelsz, és feleségül akarsz venni,
• 5Móz. 21,12 akkor vidd be a házadba, és az nyírja le a haját, és vágja le a körmét.
• 5Móz. 21,13 Azután vesse le magáról azt a ruhát, amelyben foglyul ejtették, és lakjék a házadban, de hadd sirassa apját és anyját egy hónapig, és csak azután menj be hozzá. Így légy a férje, ő pedig a feleséged.
• 5Móz. 21,14 Ha pedig később nem tetszik neked, bocsásd őt szabadon! Pénzért nem adhatod el, és ne bánj vele durván, hiszen a magadévá tetted.

(b) Prostitúció

• 1Móz. 34,31 De ők azt mondták: Hát szabad úgy bánni a mi húgunkkal, mint valami paráznával?!
• 3Móz. 21,7 Parázna és meggyalázott nőt ne vegyenek el. Olyan nőt se vegyenek el, akit a férje elbocsátott, mert Istenüknek vannak odaszentelve. {Léviták}
• 5Móz. 23,18 Ne legyen szent helyeden parázna nő Izráel leányai közül, se parázna férfi Izráel fiai közül! [1Kir 15,12;  2Kir 23,7;  Hós 4,14 ]
• 5Móz. 23,19 Ne vidd a parázna nő bérét, se a parázna férfi keresményét Istenednek, az ÚRnak a házába, semmiféle fogadalom címén, mert mindkettő utálatos Istened, az ÚR előtt.
• 1Kir. 14,24 Még férfiparáznák is voltak az országban. Elkövették azoknak a népeknek minden utálatosságát, amelyeket kiűzött az ÚR Izráel fiai elől. [5Móz 23,18;  2Kir 23,7;  5Móz 18,9-12]
• 1Kir. 15,12 Kikergette a férfiparáznákat az országból, és eltávolította az összes bálványokat, amelyeket elődei készítettek. [1Kir 14,23-24]
• Péld. 6,24 Ez őriz meg a rossz nőtől, az idegen nő hízelgő nyelvétől. [Péld 2,16;  5,3]
• Péld. 6,25 Ne kívánd meg szépségét szívedben, és ne fogjon meg szempilláival! [Mt 5,28]
• Péld. 6,26 Mert a parázna nő csak egy darab kenyérre, de a férjes asszony drága életedre vadászik.
• Ez. 16,32 Te házasságtörő asszony, aki az ura helyett idegeneket fog magának!
• Ez. 16,33 Minden paráznának fizetséget adnak, de te magad adtál fizetséget minden szeretődnek: megfizetted őket, hogy jöjjenek hozzád mindenünnen paráználkodni.
• Ez. 16,34 Paráznaságod fordítva történt, mint más asszonyoké: nem te utánad jártak paráználkodni; te adtál bért, és nem neked adtak bért; veled tehát fordítva történt.
• Hós. 4,10 Esznek majd, de nem laknak jól, paráználkodnak, de nem szaporodnak, mert elhagyták az URat, nem ügyelnek rá. [Mik 6,14;  Hag 1,6]
• Hós. 4,11 Paráznaság, bor és must elveszi az észt.
• Hós. 4,12 Népem a fától kér tanácsot, és a bot ad neki kijelentést. A parázna lelkület tévelygésbe visz, paráználkodnak Istenük tisztelete helyett. [Jer 2,27;  Hós 5,4 ]
• Hós. 4,13 Hegytetőkön áldoznak, dombokon tömjéneznek, cserfa, nyárfa és tölgyfa alatt, mert kellemes az árnyékuk. Ezért paráznák leányaitok, és házasságtörők menyeitek. [Ez 20,28;  Hós 1,2]
• Hós. 4,14 Mégsem büntetem meg leányaitokat, bár paráznák, menyeiteket sem, bár házasságtörők, mert a férfiak is félremennek a paráznákkal, és együtt áldoznak a kéjnőkkel. Az ilyen értelmetlen népnek el kell pusztulnia. [Ám 2,7]
• Mt. 21,31 Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát?” „Az első” – felelték. Jézus erre ezt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek: a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.
• Mt. 21,32 Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de nem hittetek neki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek neki. Ti azonban ezt látva még később sem gondoltátok meg magatokat, hogy higgyetek neki.”
• Lk. 7,37 Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudta, hogy asztalhoz telepedett a farizeus házában, kenetet hozott egy alabástromtartóban. [Mt 26,6-7;  Jn 12,3]
• Lk. 7,38 Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente kenettel.
• 1Kor. 6,15 Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Krisztus tagja? Most tehát azok, akik a Krisztus tagjai, parázna nő tagjaivá legyenek? Szó sem lehet róla!
• 1Kor. 6,16 Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert – amint az Írás mondja – „lesznek ketten egy testté.” [1Móz 2,24]

4. Kivételes élethelyzetek

(a) Kivételes szolgálat

A próféta Isten üzenetének eleven illusztrációja.

Jeremiás esete: ne legyen családja (az üzenet: Isten büntetése a zsidó családokat fogja súlytani)

• Jer. 16,1 Majd így szólt hozzám az ÚR igéje:
• Jer. 16,2 Ne végy senkit feleségül, ne legyenek fiaid és leányaid ezen a helyen!
• Jer. 16,3 Mert ezt mondja az ÚR a fiakról és a leányokról, akik ezen a helyen születnek, az anyákról, akik szülik, és az apákról, akik nemzik őket ebben az országban:
• Jer. 16,4 Halálos betegségben halnak meg, nem gyászolják meg, és nem temetik el őket, trágyává lesznek a föld színén. Fegyver és éhínség miatt lesz végük, holttestük pedig az ég madarainak és a föld vadállatainak lesz az eledele.
• Jer. 16,5 Mert ezt mondja az ÚR: Ne menj be gyászolók házába, siratni se menj, részvétet se mutass irántuk! Mert elveszem a békességet ettől a néptől – így szól az ÚR -, a szeretetet és az irgalmat.

Hóseás esete: prostituált legyen a felesége (az üzenet: Isten úgy érzi, mintha a felesége – azaz Izrael – prostituált lenne)

• Hós. 1,2 Amikor az ÚR szólni kezdett Hóseáshoz, ezt mondta Hóseásnak az ÚR: Menj, végy feleségül egy parázna nőt, és legyenek gyermekeid a paráznától, mert rútul paráználkodik ez az ország, hátat fordít az ÚRnak. [5Móz 23,17;  Hós 3,1]
• Hós. 1,3 Ő elment, és elvette Gómert, Diblaim leányát; az teherbe esett, és fiút szült neki.
• Hós. 1,4 Akkor ezt mondta neki az ÚR: Nevezd el Jezréelnek, mert már csak egy kis idő, és megbüntetem Jéhú házát a jezréeli vérontás miatt, és véget vetek Izráel háza királyságának. [2Kir 10,1-14]

A nemi élettől való tartózkodás mint karizma és önkéntes vállalás – a házasságot tiltók azonban képmutatók.

• Mt. 19,9 Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.”
• Mt. 19,10 Erre így szóltak hozzá tanítványai: „Ha ilyen a férfi helyzete az asszonnyal, akkor nem jó megházasodni.”
• Mt. 19,11 Ő azonban így válaszolt: „Nem mindenki képes elfogadni ezt a beszédet, csak az, akinek megadatott. [1Kor 7,7-17]
• Mt. 19,12 Mert vannak nemzésre alkalmatlanok, akik így születtek, és vannak nemzésre alkalmatlanok, akiket az emberek tettek ilyenekké, és vannak olyanok, akik önmagukat tették nemzésre alkalmatlanná, a mennyek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el!” [1Kor 7,32-35 ]
• 1Kor. 7,7 Szeretném ugyanis, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy. [Mt 19,12]
• 1Kor. 7,8 A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig ezt mondom: jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is.
• 1Kor. 7,9 Ha azonban nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni.
• 1Tim. 4,1 A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak;
• 1Tim. 4,2 és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben.
• 1Tim. 4,3 Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői.

(b) Vészhelyzet

Tanácsok üldöztetés idejére: a szerelem ne váljon a Krisztus melletti elkötelezettség próbájává (a rómaiak családtag kínzásával próbálták rávenni a családfőt a hittagadásra).

• 1Kor. 7,25 A hajadonokról ugyan nincs rendelkezésem az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint aki az Úr irgalma folytán hitelt érdemel.
• 1Kor. 7,26 Azt tartom tehát jónak a küszöbön álló megpróbáltatások miatt, hogy jó az embernek úgy maradnia, amint van.
• 1Kor. 7,27 Feleséghez vagy kötve? Ne keress válást. Feleség nélkül vagy? Ne keress feleséget.
• 1Kor. 7,28 De ha megnősülsz, nem vétkezel, és ha férjhez megy a hajadon, nem vétkezik. Az ilyeneknek azonban gyötrelmük lesz a testben, én pedig szeretnélek ettől megkímélni titeket.
• 1Kor. 7,29 Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert a hátralevő idő rövidre szabott. Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna,
• 1Kor. 7,30 és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak valamit, mintha nem volna az az övék,
• 1Kor. 7,31 és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert e világ ábrázata elmúlik.
• 1Kor. 7,32 Azt szeretném, hogy gond ne terheljen titeket. Aki nőtlen, az az Úr dolgaival törődik: hogyan legyen tetszésére az Úrnak.
• 1Kor. 7,33 Aki viszont megházasodott, az a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a feleségének;
• 1Kor. 7,34 ezért élete megosztott. A nem férjes asszony és a hajadon az Úr dolgaival törődik, hogy szent legyen testében is, lelkében is, aki pedig férjhez ment, a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a férjének.
• 1Kor. 7,35 Ezt pedig éppen a ti javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy feddhetetlenül élhessetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.
• 1Kor. 7,36 Ha pedig valaki azt gondolja, hogy tisztességtelenül bánik jegyesével, és más nem tudja magát fékezni, valósuljon meg ez a dolog, és tegye meg, amit kíván, nem vétkezik, éljenek házasságban.{Lásd 193. oldal lábjegyzet!}
• 1Kor. 7,37 Aki azonban szilárd elhatározásra jutott, és a szükség nem kényszeríti, mert hatalma van saját kívánsága felett, és úgy döntött szívében, hogy jegyesét megőrzi: jól teszi.
• 1Kor. 7,38 Azért, aki feleségül veszi jegyesét, az is jól teszi, de aki nem veszi feleségül, még jobban teszi.

A Szentírás az ember egész életével, így a nemi erkölcs kérdéseivel is foglalkozik. Mivel az Izraelt és az egyházat körülvevő ókori kultúrákra és azok szokásaira is reagál, egész sor tilalmas dolgot sorol fel, illetve más etikai témakörökbe tartozó bűnök között sorolja fel őket. Egyszerre állítja, hogy az ember bármelyik miatt Isten ítélete alá esik, de azt is, hogy Istenhez bármiből vissza lehet térni. Isten az embert mindig is szét akarta és tudta választani és a bűnétől – ha az ember nem akart azonosulni egy bűnnel, bármelyikkel.

1. Ószövetség

A héber Biblia első 11 fejezete világmagyarázatot ad, hogyan jött létre a világ, az ember, a család, a népek, a foglalkozások stb. A héber ha-ádám nem személynév, jelentése „az ember”. Az 1Móz 1:27 és 5:1-2 szerint, amikor Isten megterem­tet­te ha-ádám-ot, hímneművé [zákár] és nőnemű­vé [n’qébá] teremtette őket, és ádám-nak, azaz embernek nevezte őket (nem csak a férfit). Ugyanakkor az 1Móz 3:20 szerint „az ember” (ádám), ti. a férfi a „nő”-nek (íssá) azt a nevet adta, hogy „Éva” [chavvá = „életadó”), mert ő az „anyja” (ém) minden emberi „élet”-nek vagy „család”-nak [cháj]. Ezért az új család egy férfi és egy nő természetes testi-lelki összekapcsolódásából jön létre (1Móz 2:24).

1.1. Általános szexuáletika

Az izraelitáknak a nemi erkölcsről adott tanítás – a környező kortárs kultúrákkal szemben – szexuális tilalom alá helyezte az ellenkező neműek ruházatát, mások házastársát, a saját rokonokat, a menzesz idejét, a saját testüket eladókat, az azonos neműeket és az állatokat.

3Móz 18,1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2 Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! 3 Ne cselekedjetek úgy, ahogyan Egyiptomban szokás, ahol laktatok. És ne cselekedjetek úgy, ahogyan Kánaán földjén szokás, ahova beviszlek benneteket. Ne kövessétek a szokásaikat! 4 Az én törvényeim szerint cselekedjetek, az én rendelkezéseimet tartsátok meg, és azokat kövessétek! Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! 5 Tartsátok meg rendelkezéseimet és törvényeimet, mert aki megcselekszi azokat, él általuk. Én vagyok az Úr! 6 Senki se közeledjék egyetlen vér szerinti rokonához sem azért, hogy fölfedje annak szemérmét. Én vagyok az Úr!

• 7 Apád szemérmét és anyád szemérmét ne fedd föl: anyád ő, ne fedd föl a szemérmét.
• 8 Apád feleségének a szemérmét ne fedd föl: apádé az a szemérem.
• 9 Testvérednek: apád leányának vagy anyád leányának a szemérmét ne fedd föl, akár otthon, akár máshol született.
• 10 Fiad leányának vagy lányod leányának a szemérmét ne fedd föl, mert saját szemérmed az.
• 11 Apád felesége leányának a szemérmét ne fedd föl: apád szülöttje, a saját testvéred ő.
• 12 Apád nővérének a szemérmét ne fedd föl: apád vérrokona ő.
• 13 Anyád nővérének a szemérmét ne fedd föl, mert anyád vérrokona ő.
• 14 Apád testvérének a szemérmét ne fedd föl, feleségéhez se közeledj: saját nagynénéd ő.
• 15 Menyednek a szemérmét ne fedd föl: fiadnak a felesége ő, ne fedd föl a szemérmét.
• 16 Testvéred feleségének a szemérmét ne fedd föl: testvéredé az a szemérem.
• 17 Egy asszonynak és leányának a szemérmét ne fedd föl. Fiának a leányát és lányának a leányát ne vedd el, hogy fölfedd a szemérmüket, mert vérrokonok ők. Fajtalanság ez.
• 18 Ne végy feleségül senkit a testvére mellé, nehogy vetélkedés támadjon, ha még testvére életében fölfeded a szemérmét.
• 19 Ne közeledj nőhöz havi tisztátalansága idején, hogy fölfedd a szemérmét.
• 20 Honfitársad feleségével ne közösülj [s’kóbet], mert tisztátalanná teszed magad vele. 21 Gyermekedet ne add oda, hogy elégessék Moloknak; ne gyalázd meg ezzel Istened nevét! Én vagyok az Úr!
• 22 Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az.
• 23 Semmiféle állattal ne közösülj [s’kóbet], mert tisztátalanná teszed magad vele. És asszony se álljon meg állat előtt, hogy párosodjék vele. Förtelem az.

24 Ne tegyétek magatokat ezek közül semmivel se tisztátalanná! Mert azok a népek tették magukat mindezekkel tisztátalanná, amelyeket kiűzök előtetek. … 27 Mert az előttetek fekvő föld lakói elkövették mindezeket az utálatosságokat, azért lett tisztátalanná az a föld. 28 Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek levő népeket. 29 Mert aki csak egyet is elkövet ezek közül az utálatosságok közül, azt mind ki kell irtani népe közül, ha ilyet követ el.

1.2. Transzvesztitizmus

5Móz 22:5 Nő ne viseljen férfiholmit, férfi se öltözzék női ruhába, mert utálja Istened, az Úr mindazokat, akik ilyet tesznek.

1.3. Homoszexualitás, pederasztia, prostitúció, házasságtörés

1Móz 19,4 Lefekvés előtt a város férfiai, a sodomaiak, körülvették a házat; ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül. 5 Bekiáltottak Lótnak, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd ismerjük őket. [jáda = észrevesz, hall/tanul, megismer, tapasztal – szexuális értelemben is ~ közösül]

3Móz 18,22 Férfival ne hálj [sákav = lefeküdni ~ közösülni] úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az.

3Móz 20,13 Ha valaki férfival hál [sákav] úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk.

Bír 19,22 Miközben ők jól érezték magukat, a város férfiai, elvetemült emberek, körülvették a házat, az ajtóhoz tódultak, és ezt mondták annak az öregembernek, a házigazdának: Hozd ki azt a férfit, aki a házadba jött, hadd ismerjük [jáda] őt.

2. Újszövetség

Az Újszövetség visszautal az ószövetségi történetekre és tartja annak tanítását.

Mt 10,14 Ha pedig valaki nem fogad be titeket, meg sem hallgatja szavaitokat: menjetek ki abból a házból vagy városból, még a port is verjétek le lábatokról. 15 Bizony, mondom néktek: elviselhetőbb sorsa lesz Sodoma és Gomora földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.”

Lk 17,28 Éppen úgy lesz, mint ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek; 29 de amely napon Lót kiment Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és elpusztított mindenkit. 30 Ugyanígy lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik.

2Pt 2,6 Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek. 7 Viszont az igaz Lótot megszabadította, aki szenvedett az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől [aszelgeia = arcátlanság, feslettség, kicsapongás] 8 Mert ennek az embernek az igaz lelke napról napra gyötrődött közöttük gonosz cselekedeteiket látva és hallva.

Júd 7 Ugyanígy Sodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak [ekporneüó = kéjelegni], és idegen más test [szarkosz heterasz] utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik.

Róm 1,18 Isten ugyanis kinyilatkoztatja a maga haragját a mennyből az igazság útját álló gonosz emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, 19 mert ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. 20 Láthatatlan valóját, azaz örök hatalmát és istenségét meglátja alkotásain az értelem a világ teremtésétől fogva. Ezért nincs mentségük, 21 mert bár Istent ismerték, mégsem dicsőítették vagy áldották mint Istent, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és sötétség borult oktalan szívükre. 22 Akik bölcseknek mondják magukat, bolonddá lettek, 23 és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával. 24 Ezért kiszolgáltatta őket Isten

• szívük vágyaiban a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét egymással csúfot űzzenek [atimazó = tiszteletlen, megvető, gúnyt űz, megcsúfol] a testükből [szóma = test ~ egész lény].

25 Az ilyenek Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. 26 Ezért kiszolgáltatta őket Isten

• gyalázatos szenvedélyeiknek: mert asszonyaik a nőneműek [thélüsz = nőnemű; vö. güné = nő, feleség] lecserélték a természetes érintkezést a természetellenesselre, [tén füszikén thrészin eisz tén para füszin]
• 27 ugyanúgy a férfiak hímneműek [arszén = hímnemű; vö. androsz = férfi, anér = férj] is elhagyták a női nemmel / nőneművel való természetes érintkezést,
• és egymás iránt ébredt lángolt fel [ekkaió = fellángol, elemészt] a vágy bennük: férfiak férfiakkal fajtalankodnak hímneműek más hímneműekkel vétenek az erkölcs ellen [aszkhémoszüné = nemi illem / erkölcs elleni vétek],

de el is veszik tévelygésük [plané = bolyongás, tévelygés] méltó büntetését önmagukban.

1Kor 6,9 Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok [adikoi = nem igazak] nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek:

• sem paráznák prostituáltak és prostituáltakhoz járók [pornosz = prostituált / prostituálthoz járó férfi; vö. porné = prostituált nő; porneia = prostitúció],
• sem bálványimádók, sem házasságtörők [moikhosz = házasságtörő; moikheia = házasságtörés – ti. más házastársával],
• sem bujálkodók [malakosz = puha, lágy, gyenge ~ puhány, kéjelgésre könnyen rávehető férfi; Károli: „pulyák”],
• sem fajtalanok férfival lefekvő (férfia)k [arszenokoitész « arszén = hímnemű, koité = lefekvés, nászágy ~ közösülés (vö. coitus), azaz homoszexuális, pederaszta férfiak; Károli: „férfiszeplősítők”],

10 sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.

1Tim 1,9 És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok,

• 10 a paráznák = prostituáltak és prostituáltakhoz járók [pornoisz],
• a fajtalanok = férfival lefekvő (férfia)k [arszenokoitaisz],

az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami ellenkezik az egészséges tanítással…

Összefoglalva

Isten szava az egyiptomi és kánaái, illetve a görög és római kultúrával  szemben sok más szexuális bűn között ítéli el a homoszexuális aktust és életvitelt, mert

• Isten szemében utálatos,
• nem természetes érintkezés,
• a testiség-nemiség kigúnyolása,
• a nemi erkölcs elleni vétek,
• a mózesi Törvény megszegése.

Büntetése az Ószövetség szerint – Izrael teokratikus államának idején – halál volt. Az Újszövetség szerint aki így él, és ezzel az életvitellel nem hagy fel, nem örökli Isten országát, azaz nem üdvözül. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a Biblia nem tanít a homoszexuális jellegű jellegű vágyakról – hiszen minden helytelen, hetero- vagy homoszexuális és nem szexuális jellegű, de helytelen vágy ellen ugyanúgy küzdeni kell és lehet –, csak aktív kiélésüket ítéli el ugyanúgy, mint bármely más helytelen vágyét. A Biblia – korunk társadalmával ellentétben – nem foglalkozik kiemelten a homoszexualitás témájával, csupán más szexuális bűnök között említi. Talán sosem volt még olyan emberi társadalom, amely a szexuális zavarok olyan széles skáláját termelte volna ki, mint a „szexuális forradalom” utáni modern nyugat, tehát vannak olyan magatartászavarok és élethelyzetek, amelyeket a Szentírás konkrétan nem említ. A bibliai ember- és családkép, illetve szexuáletika azonban ezeket illetően is eligazítást tud adni.

A feltámadt Krisztus azt parancsolta az apostoloknak, hogy tegyék tanítvánnyá a népeket. Kérdés azonban, hogy mit jelent a tanítványság? Miben tért el Jézus kora tanítóitól? Lehet ma is úgy tanítványozni, ahogyan ő tette? Mit jelentett Jézus követése, amikor szó szerint utána lehetett menni, és mit jelentett később Jézus utánzása? – Annak idején a tanítványokat nevezték el keresztényeknek, de ma százmilliók nevezik magukat kereszténynek anélkül, hogy tanítványok lennének. Lehetünk-e azonban tanítványok úgy, hogy nem tudjuk, amit a Szentírásból tudni lehet a tanítványságról? Sokan vélik úgy, hogy a tanítványság egyenlő a liturgián való részvétellel, vagy bibliai tanítások rendszeres hallgatásával, vagy evangelizá­ciós odaszántsággal, vagy etikai és politikai állásfoglásokkal. Az egyház állapotát tekintve azonban valami fontos biztosan hiányzik. Szükséges tehát a Szentírás adatai – azaz a RÚF 2014 pontosított fordítása alapján – újra átgondolni, mit jelent ma nekünk a tanítványság, hiszen másokat is erre fogunk hívni.

1. Ószövetség

Az izraelita vallás Isten kinyilatkoztatásán alapul. Lényege egyfelől az Isten paran­csainak való engedelmesség, másfelől Isten megismerése az egyéni és közösségi élet által hozott kihívások és erkölcsi döntések folyamatában.

Isten és népe között voltak rendszeres és alkalmi közvetítők, mint a szertartá­sokat végző papság és az aktuális üzenetet átadó próféták. Ugyanakkor az izraelita vallást az Isten-ember viszony közvetlen személyessége jellemzi. Az evangéliu­mokban látható mester-tanítvány viszonyra nemigen látunk példát.

1.1. A próféták kora

A hódító birodalmak korában fellépő próféták körül mindenesetre kisebb tanít­vá­nyi kör alakult ki, bár tevékenységükről nagyon keveset tudunk meg, és az sem minden szövegben világos, hogy a fordításainkban szereplő „próféta tanítványok” kifeje­zés – szó szerint „próféta fiak” [bné ha-növiim] – mikor fed rokoni, és mikor szakmai kap­csolatot (1Kir 13:11 20:35, 2Kir 2:3,5,7,12 4:1,38 5:22 6:1 9:1 vö. Ám 7:14).

Konkrétan a „tanítvány” kifejezés ritkán fordult elő, a lámad (tanulni, gyakorolni, szokni) ige két változataként, és már ez is mutatja, hogy a tanulás ekkoriban nem csupán ismeretszerzésről szólt. A talmid (tanuló, gyakorló) szó csak egyszer szerepel, és „gyakorlott” templomi énekesekre utal (1Krón 25:8). A limmud (tanult, gyakorlott, hozzászokott) változattal is csak néhányszor találkozunk:

• a Jer 2:24 pusztákhoz „szokott” [limmúd] vadszamárhoz hasonlítja a népet, amely a 13:23 szerint a jó helyett teljesen „kitanulta” vagy „megszokta” [limmúd] a rosszat
• az Ézs 8:16-ban a próféta a tanítást lepecsételi „tanítványai” szá­mára, az 50:4 szerint az ÚR adja neki a „tanultak nyelvét” [lösón limmudim], hogy tudja, hogyan támogassa az elfáradtakat; reggelente felébreszti, hogy úgy hallgassa „mint a tanítványok” [ka-limmudim]: az ÚR megnyitja a fülét, ő pedig nem lázad, nem fordít hátat neki, és az emberek ellenállását is tűri (50:5-6); az 54:13-ban azt reméli, hogy Isten hűsége révén egyszer Izrael fiai mind „JHVH tanítványai” [limmúdé JHVH] lesznek (vö. Jer 31:33-34).

A tanítványság tehát nem elméleti képzettséget vagy térítő aktivizmust jelentett, hanem erkölcsi magatartást: gyakorlottságot az Istennek való engedelmes­ségben, erkölcsi értékek megélésében és képviselésében (vö. hithősök, Zsid 11).

Életmódról van szó, aminek leggyakoribb bibliai képe az „út” [derek] és a „járni” [hálak] igéből képzett „járás” [halakah], azaz „életmód”, ami a zsidó életviteli szabálygyűjtemény neve is lett. Az ÚR útjainak ismerete és a rajtuk való járás állandóan visszatérő téma a törvényben (5Móz 30:15-16 stb.), a zsoltárok imáiban (Zsolt 1, 23, 25 stb.) és a próféták prédikációiban (Mik 6:8 stb.). Ezért lett később az út és a rajta való járás a Krisztus-követés, a keresztény életmód metaforája is.

1.2. A zsinagógák kora

A fogság után századokban terjedt el a zsinagóga-rendszer, az Írások módszeres tanítása pedig heti istentisztelet része lett. Ekkorra a zsidók többsége már az arámit beszélte, de héberül imádkozott. A zsinagógában a héber szöveg felolva­sását annak arámi fordítása (a targum) követte, majd a szöveg értelmezése és alkalmazása. Mivel az írástudók rendszeresen tanítottak, tevékenységük sokévi képzést igénylő hivatássá, megélhetéssé vált, társadalmi megbecsülésük pedig megnőtt, valamikor Jézus korában megjelent a rabbi! megszólítás.

• Ez a rav = „nagy”, átvitt értelemben „nagyszerű”, azaz „kitűnő” jelentésű szóból származik, amit korábban is használtak tiszteletteljes megszólítás­ként a fő eunuchtól a hajóskapitányig bármilyen vezetőre (pl. Jer 39:13, Dán 1:3, Jón 1:6), de vallási vezetőre, konkrétan tanítóra [héber moreh, arám maran] csak az 1. sz-tól.
• A rav-hoz tehát bensőséges viszonyt kifejező birtokos személyragot csatol­tak, így született a rabbí = „Mesterem!” (Jn 1:38) és rabbénú = „Mesterünk!” megszólítás. A még nagyobb tiszteletet kifejező rabbán változat viszont csak a Nagytanács, a „szanhed­rin” vezetőjét illette.
• A héber rabbí arám változata a rabbúni (csak Mk 10:51, Jn 20:16).
• A mai haszid rebbe pedig a középkori, jiddis közegben létrejött változat.

A kor mester-tanítvány, tanár-diák viszonyának fő jellemzői az alábbiak voltak:

Rabbihoz az ment tanulni, aki maga is rabbi akart lenni, hiszen tanítónak lenni hivatás és megélhetési mód volt.

A tanítványok (talmidim) választották a lehetőleg neves rabbit, aki a megfe­lelő ajánlással rendelkező és jó képességű fiúkat vette fel. Lányokat soha.

A tanítványoknak kötelességük volt a rabbi tiszteletteljes szolgálata és ellátása, a képzésért fizetniük kellett.

A tanítás tipikusan tanterem­ben történt, a fő tanítási módszer az ismétlés, a memorizálás volt.

A tananyag a bibliai nyelvek és szövegek beható ismeretén kívül a nagy rabbik hittani és erkölcstani véleményének, vitáinak, döntéseinek ismerete volt, a Jézus utáni századokban formába öntött Talmúd anyaga.

2. Újszövetség

János és Jézus fellépésével, a 12 különleges küldött (apostol) tekintélyével és a nemzetközi egyház kiépülésével a tanítványság gyakorlata és fogalmi köre az ószövetségi és a zsinagógai időszakhoz képest több szempontból megváltozott.

Máté, Márk és János evangéliumában a rabbi szó 15x, a rabbúni 2x fordul elő (Mk 10:51, Jn 20:16), a szó görög értelmezése pedig rendszerint a didaszkalosz = tanító (Jn 1:38 stb. – megszólító alakban didaszkale! = „Tanító!”). Lukács evangéliumában a rabbi szó nem szerepel, helyette a didaszkalosz (pl. Lk 2:46), illetve egy a görög kultúrában ismertebb kifejezés áll, az episztatész = tkp. aki odaáll, odafigyel, gondoskodik, azaz felügyelő, vezető, mester (megszólító alakban episztata! = „Mester!” csak Lk 5:5 8:24,45 9:33,49 17:13).

Izrael eleve „Istentől tanított” nép (Ézs 53:14), a Fiú megtestesülése révén szó szerint is (Jn 6:45 didaktoi theu). Kezdjük tehát a tanítás-tanulás fogalomkörével.

Az emberi tanító is „tanít” [didaszkó], a „tanítás” [didakhé] kifejezés pedig hol a tanítás folyamatára utal (Mk 4:2 12:38, 1Kor 14:6, 2Tim 4:2), hol a tartalmára, a jézusi és apostoli tanra (Mt 7:28-29, ApCsel 4:42 5:28, Róm 16:17 stb.). A tananyagot leíró másik, ritka szó a tanulság [didaszkalia], amit az Istennel való együttélés századai alatt keletkezett történetekből lehet levonni: „amit korábban megírtak, a mi tanulásunkra okulásunkra [didaszkalia] lett megírva, hogy az Írásból kitartást és bátorítást merítve reménységünk legyen.” (Róm 15:4; vö. 12:7, ahol viszont a didaszkalia karizma: tanítás, mint bibliai tanulságok levonása).

A tanítvány nyilván „tanul” [manthanó], de ez az ige a tanítványsággal kapcsolatos kevés szövegben nem pusztán ismeretszerzésre utal, hanem az élet dolgainak megtanulására. Konkrét tanulságok levonására, életbölcsesség megszerzésére, ami a jellemfejlesztés és sorsformálás alapja. Íme a példák:

• Az Úrtól azt kell megtanulni, hogy milyen az Úr: már az Ószövetségből is ki lehetett volna hallani apai szeretetét (Jn 6:45), és hogy irgalmat akar, nem áldozatot – mert így képes magához hívni a bűnöst (Mt 9:13), és hogy szelíd és alázatos szívű – mert az igazi vallásosság nem teher (Mt 11:2).
• Az apostoli (pásztori) levelekben is élettanulságokról van szó: az özvegy gondviselő erőfeszítései méltók a gyermekei hálájára, megbecsülésére (1Tim 5:3), különösen sürgős szükség esetén kell a jótettekben példát mutatni, gyümölcsöt teremni (Tit 3:14), az elégedettség pedig a bőség és ínség körülményei közepette tanulható meg (Fil 4:11-13 vö. Péld 30:8).
• Még maga a Fiú is – akinek Jézusban emberré válva kettős, isteni és emberi termé­szete volt – abból „tanult” engedelmességet, amit elszenvedett (Zsid 5:8), de nem a kereszten, hanem még előtte, egész emberi életében.

A „tanítvány” [mathétész] szó az evangéliumokban és az ApCsel-ben 261-szer fordul elő, ami mutatja a szó nagy jelentőségét. A ritka igei alak [mathéteüó] jelen­tése „tanítvánnyá válni” (Mt 13:52 27:57) vagy „tanítvánnyá tenni” (Mt 28:19, ApCsel 14:21). A mathétész szót a görög kultúrában a filozófiai iskolák tanulóira és a misztériumkultuszok tagjaira használták, de az Újszövetségben

• egyes izraeliták „Mózes tanítványai”-nak nevezik magukat (Jn 9:28), és Jézus szerint van írástudó, aki „a mennyek országának tanítványa lett” (Mt 13:52), illetve a farizeusok [prusim = „elkülönülők”] lelkiségi mozgalmának is voltak „tanítványai” (Mk 2:18)
• Keresztelő János és Jézus követőinek ez az általános megjelölése
• Pálnak is gyorsan lettek helyi tanítványai (ApCsel 9:25), de a jeruzsálemi tanítványok nehezen hitték el róla, hogy már ő is tanítvány (9:26)
• végül, a tanítványokat nevezték el kereszténynek [khrisztianoi = Krisztus hívei, krisztusiak, ApCsel 11:26].

2.1. János és tanítványai – az útkészítés

János, „a bemerítő” [Ióannész ho baptisztész] onnan kapta a nevét, hogy folyóvízbe merítette azokat a zsidókat, akik tüzes prédikációi hatására az életüket újra akarták gondolni, és Istenhez vissza akartak térni, mielőtt baj lesz.

A vízbe merítés előzménye volt a nők számára kötelező rituális fürdés [miqve] a havi tisztulás idején, illetve a népek közül a Népbe „betérők” fürdője, amikor víz alá merülve mosták le magukról a múltat. János azonban maga merítette be az embereket, ráadásul zsidókat, mintha a visszatérők más vallásokból betérők lennének, tehát a rítus formája aláhúzta üzenete sürgető komolyságát (Mt 3:5-12).

János a Magasságos prófétája volt, és egész Izraelhez lett küldve (Lk 1:76-77, Jn 1:29-31), hogy utat készítsen az érkező ÚR számára (Ézs 40:3). Nem magáról tanúskodott, hanem arról, akinek az előfutára volt (Mk 1:7-8), a személyét illető kortárs spekulációkat pedig tagadta (Jn 1:19-27).

János a pusztában élte igénytelen életét, és a Jordán mellett vándorolva prédikált, hogy azonnal be is meríthesse az Úrhoz visszatérni vágyókat (Mt 3:1,4, Lk 3:3, Jn 3:23). A lakott területekről tódultak ki hozzá az emberek, és ő bárkinek elmondta, min kellene változtatnia, azaz bárkiben látta a változás lehetőségét, még ha vám­szedő, katona (Lk 3:10-14) vagy uralkodó is volt az illető (Mk 6:17-18). Ugyanak­kor voltak saját tanítványai is, akik valószínűleg követték útjain, akiket imádkoz­ni (Lk 11:2) és böjtölni (Mk 2:18) tanított, akik rabbinak szólították (Jn 3:26), és tanítását a júdeaiakkal szemben képviselték (Jn 3:25). Amikor Jánost bebörtönöz­ték, meglátogatták (Mt 11:2), kivégzése után pedig el is temették (Mk 6:29).

János Jézust is bemerítette (Mt 3:13-17), és a Lélek egyértelmű vezetése alapján (Jn 1:32-34) tanúságot tett mellette tanítványainak (3:22-30), akik közül kettő Jézus tanítványa is lett (1:35-39). János ezt nem bánta, hiszen Jézus előfutárának tartotta magát. Jézus szerint János prófétánál is több volt: a valaha élt legnagyobb ember (Mt 11:7-11), aki Illés „lelkével és erejével” munkálkodott (Mt 11:14 vö. Lk 1:16-17). János nagy hatását mutatja, hogy Kis Ázsiában még pünkösd után két évtizeddel is léteztek elszigetelt jánosi közösségek (ApCsel 18:24-25, 19:1-7).

János szolgálata egyszerre hasonlított az ószövetségi prófétákéra és Jézuséra, hiszen a két szövetség között átmeneti funkciót töltött be.

2.2. Jézus és tanítványai – az út

Jézust is sokan szólították rabbinak, tiszteletből vagy színből, de minden fontos szempontból eltért kora rabbijaitól, ezért tanítványának lenni is mást jelentett.

2.2.1. Ki lehetett Jézus tanítványa?

Jézushoz nem lehetett beiratkozni, az elhívástörténetek (pl. Jn 1:35-51) tanúsága szerint mindig ő maga választotta ki azokat, akiket tanítani akart.

Jézus meg is mondta tanítványainak, hogy nem ők választották őt, hanem ő válasz­totta ki őket bizonyos célból, feladatra: emberhalászatra (Mt 4:19), gyümölcster­mésre (Jn 15:16), a róla való tanúságtételre (ApCsel 1:2-8), a népek tanítvánnyá tételére (Mt 28:19-20).

Bár nyilván óriási feladatról és felelősségről van szó, a válogatás szempontjai között bizonyára nem szerepelt az ajánlólevél a jó családi háttérről és a képessé­gekről (vö. 1Kor 1:26). Származásukat tekintve vagy mind galileaiak voltak, vagy csak az áruló Júdás volt júdeai. Jézus egy részüket korábbról is ismerhette (pl. Andrást és Simont, Jánost és Jakabot), másokat egyszerűen felszólított a követésre (Mátét/Lévit és Fülöpöt), de a tanítványok is hoztak magukkal ismerőst (pl. Fülöp Natanaélt/Bertalant). A többiek és a Hetvenkettő elhívásáról semmit sem tudunk, valószínűleg ők is az említett módokon kerültek a csapatba.

Jézusnak más okból sem lehetett akárki a követője. Miután Jézus megvendégelt ötezer embert (Jn 6:1-14), királlyá akarták tenni, de Jézus a tó túlsó partján fekvő Kapernaumba ment. Ott a zsinagógában rákérdeztek, hogy mit tud felmutatni, miért bízzanak benne, és a manna csodájára utaltak, ami már meggyőző lenne (6:28-31). Jézus azt válaszolta, hogy ő a mennyből jött, ő csak az Atya akaratát teszi, ő az élet mennyei kenyere, és akiket az Atya ad neki, az mind hozzá megy, őket nem küldi el, sőt, ő fogja feltámasztani őket (6:35-40). A döbbenetes kijelentésen zúgolódóknak úgy folytatta, hogy senki sem mehet hozzá, „ha nem vonzza az Atya” (6:44), tehát a Fiút elküldő Atya húz oda, vonszol, vonz [helküó] egyeseket a Fiúhoz. Hogy értsék, mire gondol, Ézsaiást idézi – saját személyé­ben – beteljesedett próféciaként: mindenkit Isten fog tanítani, és „aki az Atyára hallgatott és tőle tanult”, az mind Jézushoz megy (6:45). Eszerint, akik az Írások (az Ószövetség) alapján Istenben Atyát láttak, és Istenre úgy hallgattak, tőle úgy tanultak, mint apjuktól, azokat az Atya „vonzza” a Fiúhoz, abban az értelemben is, hogy az Atya miatt mennek a Fiúhoz (vö. 14:8-11), nem a kenyér miatt (6:26). Jézus a témát tovább fejtegette és hallgatósága jelentős részét el is vesztette (6:46-60). Sok tanítványa is otthagyta (6:66), de Jézus „kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt”, majd visszautalt az Atya húzó, vonzó szerepére: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha ez nem adatott meg neki az Atyától” (6:64-65).

A fenti szakasz a keresőkről és a tanítványokról is szólt, hogy végső soron miért lett vagy nem lett, maradt vagy nem maradt valaki Jézus követője. Minden zsidó hallhatta az Írásokból megszólaló Atyát, de nem mindenki hallgatott rá, és tanult tőle. Jézus, a Magvető tudta, mi történik: a mag számára létezik „jó föld” és „rossz föld” egyaránt (Mt 13:18-23 vö. ApCsel 17:11).

• Bár az egyház is célorientált közösség, mi nem válogathatunk az emberek között, mint Jézus, és azt sem tudhatjuk, ki marad hívő. Vallástalan vagy más vallású embereket igyekszünk elérni a Jó Hírrel, hogy újjászületve Isten gyermekeivé váljanak, azok maradjanak, és végezzék szolgálatukat.
• Ránk is vonatkozik a magvető példázata, mert az evangélium hallgatóinak megvannak az elvárásaik (Mt 11:20, 1Kor 1:22), ezért az Üzenet egyesek­nek Isten ereje, másoknak bolondság (1Kor 1:18), az üzenet átadóin is vagy Krisztus jó illatát érzik, vagy bűzt (2Kor 2:14-16), és vagy nemesen visel­kednek (ApCsel 17:11) vagy ellenségesen (ApCsel 17:5-8, 2Tim 4:14-15).

Jézus tehát a rabbiktól eltérően olyan feladatorientált csoportot épített, amelyben a tagságnak lelki feltétele volt. Az „önkéntes” követőknek ezért személyre szóló és számukra teljesíthetetlen feltételeket szabott. Például le kellett volna mondani­uk az egzisztenciális biztonságról (Mt 8:19-20), vagy a társadalmi elvárásoknak való megfelelésről (Mt 8:21-22), vagy akár az életükről – különben „nem méltók” hozzá (Mk 10:37-39, Mt 16:24-25). Úgy tűnik, ők (akkor) „rossz föld” voltak.

• Ma az egyházban két evangelizációs véglet látható: vagy „olcsóvá” teszik az evangéliumot, elhallgatva a tanítványság árát, vagy „elit” tanítványokat szeretnének képezni, eleve elrettentve vagy kirúgva a „méltatlanokat”.
• Az egyház is feladatorientált közösség, de arra a szimbolikus létszámú különleges tanúnak szánt csoportra épül (Ef 2:20), akiknek az elhívásakor alkalmazott szűrő (Jn 6:44-45,65) ma már nem érvényes. A Kereszt óta ugyanis a Fiú mindenkit magához húz, vonszol, vonz (Jn 12:32 helküó vö. 1Jn 2:2, 1Tim 2:1-7 stb.) a Kereszt üzenetével (1Kor 2:1-9, 1Jn 4:7-10).

Jézusnak nem volt formális képzettsége (Jn 7:15), tanítványai többsége egyszerű ember volt, de később a farizeus írástudóból lett Pál apostol egymaga írta meg az Újszövetség felét. A teológiai műveltség tehát nem volt sem feltétel, sem akadály.

• Ma az egyházban azonban a tanítók számára kötelező a bibliai-teológiai képzés. Az Írások tudatos és felelős értelmezése, alkalmazása érdekében nem csak képességekre és készségekre, hanem arra a tudásra is szükség van, amely segít áthidalni az ókori Írások és a mi korunk közötti 2-3000 éves nyelvi, műfaji, kulturális és történelmi szakadékot.

Jézus nagyon eltérő foglalkozású, személyiségű, lelkiségű, egymással szemben előítéleteket tápláló embereket válogatott össze. Nem kérdezte meg őket, hogy akarnak-e együtt dolgozni. Mivel férfiakra különösen igaz, hogy vállvetve, közös feladatok végzése közben barátkoznak össze, a Jézussal való három évi együttlét, a közös élmények, tanulságok és feladat révén a csapat össze is forrt (ApCsel 1:14).

• Ma az egyházban is megélhető a számunkra láthatatlan Jézussal és egymás­sal való közös munkálkodás – legalábbis inspiráló feladatok, tudatos és őszinte egymásra utaltság, össze­szokás és kölcsönös tisztelet esetén.

Jézus a kiválasztott tanítványokból kisebb-nagyobb, szimbolikus létszámú tanít­ványi köröket is kiválasztott, eltérő feladatokra. Különleges tanúnak és képvise­lőnek a Tizenkettőt (vö. tizenkét törzs), bizonyos eseményekhez hiteles tanúnak a Hármat (Péter, János, Jakab), a városokba kiküldve pedig a Hetvenkettőt (a népek bibliai száma). E csoportok jelentősége a tanúskodás és a tanbeli alap­vetés volt, szimbolikus számuk is szolgálatuk egyszeri és maradandó jelentőségét mutatja (vö. Mt 19:28, ApCsel 1:21-26 2:42, Gal 2:2,9, Ef 2:20, Jel 21:14).

• Ma az egyházban van, aki ideális modellt lát a tanítványok számában (a tanítványozó csoport 3+1 vagy 12+1 fős legyen), vagy Jézus kb. háromévi szolgálatában (három éven át kell tanítványozni), de az Újszövetségben egyik szám sem tűnik utánzandó módszertani elemnek. A kis gyülekezeti csoportok haszna azonban nem kérdéses.

Jézusnak a rabbiktól eltérően nők is lehettek a követői (Mk 15:40-41), azaz tanít­ványai (ApCs 9:36 mathétria = női tanítvány). A női tanítványok egy részéről pedig tudjuk, hogy anyagi­lag támogatták Jézus és a Tizenkettő vándorlását (Lk 8:1-3). Erre szükség is volt, mert Jézus nem csupa tehetős embert hívott el, szolgálataiért nem kért pénzt, nem is letelepedve, tanteremben tanított, így sokszor nem tudták előre, hol fognak aludni, és mit fognak enni. A Tizenkettő tehát egzisztenciálisan ezeknek a nőknek a támogatására, általában a gondviselésre (Mt 12:1, Lk 22:35) és Jézus alkalmi csodáira (Mt 14:15-21 15:32-38) volt utalva. Ez is a tan­anyag része volt (Mt 16:5-10), de úgy tűnik, csak erre az időszakra (Lk 22:25-38).

Ahogy a vándorló életformája idején az alkalmi ellátás igénye volt jogos (Lk 10:7), az egyház helyi gyülekezeteinek létrejöttével az állandó szolgálatot végzők eltartása lett az (1Tim 5:18 vö. 2Thessz 3:9), de az átutazók alkalmi ellátása is megmaradt (Róm 15:28, Fil 2:25,29, 2Jn 10-11, 3Jn 5-8).

2.2.2. Milyen módszerrel tanított Jézus?

Az Írásokat idézve és magyarázva nem hagyományokra vagy más – nála nagyobb tekintélyű – rabbik véleményére hivatkozott, hanem saját felhatalmazással, saját tekintéllyel lépett fel, amikor a kortárs Szóbeli Tan elhajlásait korrigálta („Hallot­tátok… Én azonban azt mondom…” ld. Mt 5:22,28,32,34,39,44 vö. 7:24-28), vagy amikor az ő tanítását és tetteit kérték rajta számon (pl. Mt 21:23, Jn 20:2 vö. ApCsel 4:7). Tanítása és kiléte mennyei eredetét pedig jelértékű csodák sorával bizonyí­totta (pl. Mk 2:1-12, „Én vagyok…” mondások Jn-ban stb.).

• Az egyház ma nem a saját tekintélyével lép fel, hanem a Krisztustól kapott felhatalmazással és üzenettel, illetve a Lelkétől kapott karizmákkal.

Az Írásokat és az új üzenetet nem ismételgetéssel memorizáltatta, hanem – mai szóval élve – igazi élménypedagógiával: váratlan, személyes átéléssel.

Ennek egyik gyakori eszköze volt a példázat, mint műfaj. Ha az emberekkel meg akart értetni valamit, elmondott nekik egy történetet, amelynek a segítségével kívülről láthatták meg saját magukat – vagy éppen az Istent. A tanulságot így ők maguk ismerték fel, a csattanó révén önkéntelenül, váratlanul.

• Az egyházban ma már – a kulturális szakadék miatt – sajnos nem minden példázat érthető azonnal, vagy könnyen félreértelmezhető, ezért több is értelmezésre szorul (mint amikor magyarázni kell a viccet). A műfaj kellő kreativitással és tanbeli hűséggel ma is alkalmazható.

Jézus tanítói módszerének másik, váratlan átélést segítő eszköze az volt, hogy nem tanteremben tanított, hanem gyakorlatilag bárhol és bármikor. Vándorlásuk legkülönfélébb helyzeteiben demonstrálta, valójában milyen Isten, és milyenek az embe­rek. Tanítványai – akár magával vitte őket, elküldte őket valahova, vagy csak együtt voltak vele – sosem tudhatták, mi fog történni, de állandóan olyasmi érte őket, ami próbára tette az Istenről, a normálisról, az emberről és önmagukról szóló elképzeléseiket, és valami újat kellett megtanulniuk.

• Az egyház ma ezt ugyanígy megélheti, bár mi hitben járunk, mert Jézust nem látjuk (2Kor 5:7). Először is, az élet által hozott legkülönfélébb helyze­tekben eszünkbe juthatnak tanításai, parancsai, és levonhatjuk – le is kell vonnunk – a tanulságokat. Másodszor, az evangelizáció spontán változata is így működik: néhány hívő elindul egy településen, nem tervez semmit, de nyi­tott mindenre, elérhető mind Isten, mind az emberek számára, és istenadta spontán helyzetek, beszélgetések révén adja tovább a Jobb Hírt.

Jézus módszerének harmadik, rendkívüli eleme az volt, hogy nem csupán példát mu­tatott, hanem szó szerint megtestesítette a tananyagot:

• lényében eleve maga az isteni Szó [logosz] lett hús-vér emberré (Jn 1:14), a Fiúban az Atya Képét [eikón] szemlélhetjük (2Kor 4:5 vö. Jn 14:9)
• amit tanított, arra eleven, gyakorlati példát is mutatott, pl. a szolgálatra (Mk 10:45 vö. Jn 13:13-15), az egymás iránti szeretetre (Jn 3:34-35) stb.
• amit saját magáról állított, azt tettekkel igazolta (ld. „Én vagyok” mondások, pl. Jn 11:25 vö. 43).

Végül, ugyancsak rendkívüli módon, Jézus a hatalmából átadott a tanítványainak is, hogy természetfeletti jelekkel demonstrálják: Isten uralma Jézusban közel jött (Lk 10:16 vö. Mt 10:1, Lk 10:1,17-20).

• A tanítványok ekkor még csak a gyógyításhoz és az ördögűzéshez kaptak emberfeletti hatalmat, hogy Isten uralmának közelségét és Jézus messiás-voltát bizonyítsák. Pünkösd után azonban a Lélek az egyházban sokféle kegyajándékot [khariszmata] kezdett osztogatni az ő akarata szerint (ld. 1Kor 12–14. fejezetek stb.), immár a nemzetközi missziót erősítve.

Jézus személyisége, tanítása, csodái és élménypedagógiája hatására sokan hittek benne egy ideig, de Izrael nagy része végül ellene fordult. Ő és szolgálata nem volt „ellenállhatatlan” abban az értelemben, hogy mindenkire olyan kényszerítő hatást gyakorolt volna, hogy lénye és tanítása előtt egy életre térdet hajtson. A magvető példázata szerint Jézus ennek tudatában volt: hallgatóságának reakciója híven tükrözte előzetes hozzáállásukat, aktuális lelki állapotukat (Mt 13:18-23).

• Ma az egyház helyzete hasonló: az evangélium Isten hatalmi területe (Róm 1:16, 1Kor 1:24), és hirdetése nem csak akkor „hatásos”, ha hallatán az emberek megtérnek. Az üzenet ma is egyeseket vonz, másokat taszít, attól függően, hogy milyen a lelki állapotuk (Mt 13), és mik az elvárásaik (1Kor 1:18,22-23 2:14 stb.), illetve a Lélek dönti el, hogy kit, mikor és hogyan szólít meg (1Kor 1:24-25,28 2:2,4-5,9,13 stb.).
• Mivel tehát az emberek lelki állapota változhat, Jézus és az apostolok evangelizáló szolgálatában is helye volt – és az egyház szolgálatában ma is helye van – a változást segítő érveknek és élményeknek: a hitvédelemnek, a Lélek hívőkről ehető gyümölcseinek, esetenként ajándékainak.

2.2.3. A mester-tanítvány viszony

A kortárs rabbik tanítványaival szemben Jézus követői sosem végeznek a tanulmá­nyaikkal, nem válnak rabbivá, mesterré (Mt 23:8). Egész életükben a tanítványai maradnak, mert Jézus követése élethivatás (Mk 1:16-20 10:28). Nem válhatnak egymás számára azzá, ami mindnyájuk számára csak Krisztus lehet.

A kor farizeus írástudóival szemben, akik élvezték a társadalmi megbecsülést, és ha rabbinak szólították őket (Mt 23:1-7), Jézus a tanítványságot új viszonyrend­szerbe helyezte, amely túlmutat a megszokott tanár-diák, diáktársi és kollegiális viszonyokon. Ezt a szöveget is érdemes részletesen megvizsgálni.

Mt 23:8 „De ti ne hívassátok magatokat mesternek rabbinak [rabbi], mert egy a ti mesteretek egy tanítótok [didaszkalosz] van, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. 9 Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok van, aki a mennyben van a mennyei…”

• Nem hívathatják magukat rabbinak, hiszen a Fiúban maga Isten tanítja őket, tehát egy, közös Tanítójuk van (Jn 6:45). – Ez nem mond ellent annak, hogy ma az egyházban szükség van (többek közt) tanítókra [didaszkalosz] a közös szolgálathoz, a lelki növekedéshez (Ef 4:11-16 stb.), vagy hogy a keresztény közösség egy tanítót megtisztelő címmel illessen.
• A Fiúba vetett hit által Isten Családjába kerülnek be, ezért mind testvérekké válnak, tehát egy, azaz közös és mennyei Apjuk van (Mt 6:9). Ilyen közösségi értelemben a földön senkit sem hívhatnak „apjuk”-nak. – Ez nyilván nem mond ellent annak, hogy az ember biológiai apja marad az apja, ha zsidó, akkor Ábrahám is marad az őse, a másokért felelős vezetőkben pedig legyen apai szeretet (ld. alább Pál apostol példáját).

23:10 „Ne hívassátok magatokat tanítóknak oktatónak [kathégétész] se, mert egy a ti tanítótok oktatótok van: a Krisztus…”

• A kathégétész szó csak itt fordul elő az Újszövetségben, mai szóval kb. instruktort jelent, aki irányít, utasít, oktat. Mivel Jézus maga „az út” (ld. alább), ő az, aki a hívőket egyéni és közösségi életükben is egész életükben vezeti, oktatja. – Ez nem mond ellent a teológiai és vallásoktatásnak, hiszen csak pár éven át oktatnak néhány tantárgyat, sem a tanácsadás egyes for­máinak (pl. coaching), hiszen csak alkalmilag segítenek tovább lépni.

23:11 „Aki a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok [diakonosz]! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.”

• A Messiásban maga az ÚR lett emberré, aki szolgálni jött és szolgálni tanít (Mk 10:45), ezért a tanítványai a szolgái maradnak, még ha barátainak is nevezi őket, mert bevonja őket a dolgaiba, terveibe (Jn 15:14-15).
• Ugyanakkor egy vezetőt veleszületett képességei, megszerzett tudása, gyakorolt készségei és karizmái miatt lehet nagyra becsülni, tisztelettel megszólítani, hiszen Ura vagyonával jól gazdálkodik (Lk 12:42, 1Pt 4:10).

Ez a közös munkálkodás azonban egy olyan világban kezdődött el, amelyik ellenállt a Jó Hírnek, Jézust nem fogadta el Krisztusnak. Bár rabbinak és talmidnak lenni mindig is társadalmi megbecsülést jelentett, Jézus követőire – Jézus miatt – ugyanúgy ellenállás és üldözés várhat, mint Jézusra, hiszen a tanítvány nem nagyobb a mesterénél (Mt 10:16-42 Jn 15:18-21 16:1-4 vö. 1Pt 5:9).

Mindez alapján érthető, hogy csak az vált igazi tanítvánnyá, aki (1) ahhoz tartotta magát, amit Jézus mondott, és (2) hagyta, hogy az átformáló erővel hasson rá (Jn 8:31-32 vö. 1Thessz 1:5-6). Bár ma bárki kereszténynek nevezheti magát anélkül, hogy valóban tanítvány lenne, elgondolkodtató, hogy először tanítványokat nevez­tek kereszténynek (ApCsel 11:26 khrisztianosz = krisztusi, Krisztus híve)

2.3. Apostoli kor – az utánzás

A tanítvány [mathétész] szó nagyon sokszor fordul elő az evangéliumokban és az ApCsel-ben, de érdekes módon az apostoli levelekben és a Jelenésekben egyszer sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy tanítványság, mint életforma megszűnt volna:

• a Feltámadt parancsa eleve az volt, hogy tegyenek a tanítvánnyá minden népet (Mt 28:19 vö. ApCsel 14:21-22)
• az ApCsel által felölelt évtizedekben íródott az apostoli levelek többsége; ezek nem hallgatnak a tanítványságról, csupán más szavakkal tanítanak róla, konkrétan a követés helyett az utánzás, kísérés fogalmával
• a jézusi tanítványképzés sajátossága, az úton járás, mint életmód ugyanúgy érvényben maradt – és a mai napig érvényes.

Az „út”, mint az Istennel való kapcsolat képe az ószövetségi háttérnek megfele­lően János szolgálatában is megjelent. János részéről „utat készíteni” a közelgő ÚR számára azt jelentette, hogy az embereknek előre szólt: lélekben és életmódban készüljenek fel arra, aki utána jön (Mt 3:3).

Az ÚR azonban Jézusban megjött, és amikor ő azt mondta, hogy ő maga „az út” [hé hodosz], ezt nem jánosi értelemben, az ÚR-ral való találkozásra való sürgető előkészületként értette, hanem az ÚR-ral való találkozás utáni, egész életen át tartó követés, utánzás értelmében.

Jézus alapvetően vándortanító volt. Háromévnyi intenzív szolgálata alatt több­nyire úton volt, és arra szólított fel embereket, hogy mindent otthagyva kövessék őt: így lettek Jézus követői (Mt 4:19 deüte opiszó mu! = „Gyertek utánam!”; 9:9 akoluthei moi! = „Kövess engem!”).

A Fiú tehát emberré lett, és a benne bízóknak ő a visszaút az Atyához. Jézus maga az út [hé hodosz], maga a valóság [hé alétheia] és maga az élet [hé zoé] is (Jn 14:6). Aki őt követi, az a Valóságban járhat, az Életet élheti: az ember az istenemberrel az Istenhez jut.

• Ezért volt a kereszténység első neve „az Út” (ApCsel 19:9). Saul is „ezt az Utat” üldözte halálra (22:4), illetve „azokat, akik az Úté” (9:2).
• Később Pálként is azt vallja, hogy „azon Út szerint” szolgálja ősei Istenét, amelyet a zsidók többsége most eretnekségnek tart (ApCsel 24:14 vö. 2Pt 2:2), és az őt kihallgató Félix helytartó is sokat tudott „az Útról” (24:22).

Az úton nyilván menni, járni kell [peripateó = körüljár, járkál, megy, átvitt értelemben valamilyen életet él]. Bár több bibliafordítás tartalmilag helyesen fordítja a peripateó igét így: „(valahogyan) élni” (pl. Fil 3:17-18), nem asszociálunk az út képére, a haladásra és a fejlődésre, az irányra és a végső célra, a lábnyomokra és az útitársakra – pedig a tanítványság éppen ezekről szól.

Az „út” és az „úton járás” motívuma tehát az apostoli korban is eleven, de a levelek (eredeti szövegének) szóhasználatában érdekes hangsúlyváltozás figyelhető meg: a járás (életmód) megmarad, de a követést felváltja az utánzás, a kísérés.

Az evangéliumokban még tipikus a konkrét értelemben vett követésre utaló szavak használata [opiszó mu = utánam!; akolutheó = követni], hiszen a Fiú szó szerint a földön járt, utána lehetett menni. Útközben azonban nem csak egyszeri jelentőségű, hanem példaértékű dolgokat tett és életet élt. Ezt látjuk alapvető motivációjában, hogy értünk közülünk egy lett (Mk 10:45 vö. Fil 2:5-11), ami olyan példamutató tettekben is megjelent, mint a lábmosás (Jn 13:15 hüpodeigma = tkp. amit megmutatnak, azaz minta, példa; a hüpodeiknümi = titokban mutat, jelez, megmutat jelentésű igéből).

A következő nemzedék számára tehát már nem csak (1) az ószövetségi történetek tanulságai szolgáltak pozitív vagy negatív példaként (1Kor 10:6,11, Jak 5:10-11, 2Pt 2:6,22), hanem (2) az evangéliumokban látható jézusi értékrend és viselkedés is az utánzás tárgya lett, illetve (3) azok az utánzók is, akiket érdemes kísérni, mert példakövetésük példaértékű (ld. alább).

Az apostoli levelek visszatérő témája ezért az Atya, a Krisztus, a példamutató apostolok, más hívők, egész közösségek utánzása. Ezt az evangéliumokban még nem szereplő szavak használata jelzi: az „utánozni” [mimeomai] ige, az „utánzó” [mi­métész], sőt „utánzótárs” [szünmimétész], és a „példa” vagy „minta” [tüposz = le­nyomat, minta, példa; a tüptó = ütni, nyomni jelentésű igéből] és „példakép” vagy „modell” [hüpotüpószisz]. Lássuk tehát az erről szóló szövegeket – ismét pontosított fordításban.

Minden hívőre vonatkozik, hogy Isten szeretett gyermekeiként legyenek „Isten követői utánzói” (Ef 5:1 mimétai tu theu). Amennyire természetes egy gyermek részéről a szülőjét utánozni, olyan természetes a hívőknek Isten utánzása.

• A szövegkörnyezet szerint az istengyermekség a Krisztusban valóságos „új ember” olyan tulajdonságaiban jelenik meg, mint az igazmondás, mielőbbi megbocsátás, jótékonykodás, építő beszéd, önuralom, jóság és irgalom (4:20-32), illetve a tisztaság, tisztesség és tiszta beszéd, hálaadás (5:2-6).

Az 1Kor 4:15-16 szerint „Ha tanítómesteretek [paidagógosz] sok ezer volna is Krisztusban, apátok [patér] nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti apátok [patér] Krisztus Jézusban. Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim utánzóim! [mimétai mu]”.

• A korinthusiak Pál igehirdetésén keresztül tértek meg (vö. 2:1-5), és most sem megszégyeníteni akarja őket, hanem szerető apaként inteni.
• A paidagogosz ugyanis csak (rab)szolga volt, akire rábízták a gyereket, hogy amíg kiskorú, elkísérje az iskolába, gondozza, fenyítse, fejlődését felügyelje, a szülőknek jelentse.
• Pál azonban a hívők nevelésében Krisztust utánozza, ezért ismétli meg később: „Legyetek követőim utánzóim, ahogyan én is Krisztusé.” (11:1)

A Fil 3:17-18-ban így ír: „Legyetek követőim utánzó társaim [szünmimétai], és azokra figyeljetek, akik úgy élnek [peripateó = járni], ahogyan mi példát [tüposz] adtunk nektek. Mert sokan élnek [peripateó = járni] másképpen… akik Krisztus keresztjének ellenségei…”

• A szövegben két életmód áll egymással szemben, és csak az egyik Krisztus útja. A szövegkörnyezet alapján Pál és mások életmódja azért példaértékű, mert Krisztus megragadta őket, mert a mennyei jutalomra előre tekintve céltudatosan futnak (3:13-14), mert tudják, hogy már most mennyei polgárjoguk van, és visszavárják Krisztust, aki majd új létformát ad nekik (3:20-21). Hitük, identitásuk, reménységük, életmódjuk egységben van, és az ilyen osztatlan szív – nevezhetjük integritásnak is – példamutató.
• Sajnos vannak azonban a közösségben ellenpéldák is, akik – életmódjuk alapján – inkább az ellenségei mindannak, amit Krisztus keresztje jelent. Keresztények is szeretnének lenni, de valami mást jobban akarnak.
• Pál életében azonban a hit, a szó és a tett egységben volt, ezért mondhatta: „Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!” (4:19)

Az 1Thessz 1:5-7 szerint az evangélium nem csak szavakban jutott el közéjük, hanem a Lélek erejével és bizonyosságával, ráadásul „Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben, ti pedig a mi követőinkké utánzóinkká [mimétai hémón] lettetek és az Úréi [kai tu Küriu], amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok az Igét. Példává [tüposz] is letettek minden hívő számára.”

• Amikor Pál a szegény thesszalonikaiak közé érkezett, számukra ingyenessé tette az evangéliumot, amikor apai-anyai szeretettől indítva (2:7,11) két­kezi munkával tartotta el magát (2:9). A mindenről lemondó Úr (Fil 2:5-11) és önellátó apostola olyan kettős példát adott nekik, hogy ők is példává lettek más közösségek számára a hitben, az evangelizációban és Krisztus várásában (1:8,10). Pál utánzói az Úr utánzói is lettek, hiszen Pál az Urat utánozta. Aki a mintát tényleg követi, maga is mintává válhat.
• Pál példájának helyi jelentőségét mutatja a 2Thessz is. Az apostoli intés szerint távol kellett tartaniuk magukat azoktól, akik nem a Páléktól kapott hagyomány szerint, azaz dolgosan élnek (3:6,8). „Magatok is tudjátok, hogyan kell követnetek utánoznotok [mimeomai] minket, hiszen nem tét­lenkedtünk közöttetek.” (3:7) „Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő utánzandó [mimeomai] példaként [tüposz]…” (3:9)

Az öreg apostol olyan fiatal pásztoroknak is írt, mint Timóteus és Titusz, akik elkísérték útjain, és utánozták őt Krisztus utánzásban. Nekik is példamutató, fejlődő lelki életet kell élniük, hogy mások is kísérhessék és utánozhassák őket.

Az 1Tim 4:12-ben ezt olvassuk: „Senki se nézzen le fiatalságod miatt, hanem légy példa [tüposz] a hívőknek szóban és viselkedésben, szeretetben, hitben és tiszta­ságban.” Timóteus legyen az ellenkezője annak, amit egyesek „a fiatalokról” gondoltak. Szánja oda magát a tanításra (4:13), ne hanyagolja el karizmáit (4:14). Ezekkel törődjön, foglalkozzon, hogy „előrehaladása” /  „növekedése” [prokopé] mindenki előtt nyilvánvaló legyen (4:15). Ügyeljen, figyeljen [epekhó]  önmagára és a tanításra, hogy így önmagát és hallgatóit is megmentse (4:16).

• A lelki és jellembeli előrehaladás, fejlődés, növekedés természetesen nem csupán a fiatal lelkészek munkaköri leírásához tartozik, hanem maga a keresztény életút, olyasmi, ami mindenki számára természetes lenne.
• A fejlődés, növekedés éppúgy nem titkolható, mint a hiánya. Megfigyelhető mind önmagunkon, mind másokon. Önmagunkhoz képest azonban csak akkor fejlődünk, ha olyanhoz mérjük magunkat, akit magunknál többre tartunk, és másokat sem önmagunkhoz mérünk (Fil 2:3, 2Kor 10:12 12:6).

A 2Tim 3:10-11 szerint „Te azonban követőjé­vé lettél kísértél engem [parakolu­theó = mellette megy, kísér] a tanításban [didaszkalia], vezetésben [agógé], szán­dékban, hitben, türelemben, szeretetben, állhatatosságban, üldöztetésben és szen­vedésben, amely engem Antiókhiában … ért / velem Antiókhiában … történt…”

• Timóteus munkatársként kísérte Pált, és ugyanúgy közelről figyelhette, hogyan visel­ke­dik az apostol különféle élethelyzetekben, mint ahogy az apostolok fi­gyelhették Jézust, amikor mentek utána.
• Timóteus is hitelesnek láthatta Pált, és ennek nem mond ellen, hogy Pál is tudatában volt a hitelességének. Ezt egyikük sem látta az alázat hiányának, hiszen mindketten tudták, mindez kinek köszönhető (1Kor 1:31).

Az evangéliumok Jézus és apostolai viszonyára talán azért nem használják az utánzás és kísérés fogalmát, mert az apostolok szó szerint Jézus után mentek, követték őt különféle helyzetekbe, amelyekben ugyan többnyire leszerepeltek, de Jézus így mutatta meg, mi normális, és mi nem az. Az evangéliumi történetek tehát csak azt tárják elénk, amiben Jézust utánozni kellene, azt már nem, hogyan (nem) sikerült ez az apostoloknak. Az ő későbbi, személyes fejlődésükről az Újszövetség többi részében és a korai egyház életrajzi feljegyzéseiben olvashatunk.

Az Apostolok cselekedetei és az apostoli levelek idején azonban Timóteus és Titusz már Pál mellett ment, utánzótársként [szünmimétész] kísérve őt Krisztus követésében és utánzásában. A többi apostol is ezt tette, és bár róluk keveset tudunk, biztosan ők is a példamutatásban hittek (ld. alább).

• A példaláncolat természetesen Istennel kezdődik: meg akar mutatni vala­mit Önmagáról, illetve arról, hogy mire képes emberekben. Így lett Saul áttérése az irgalom „demonstrációja” (1Tim 1:16 hüpotüposz), tanítása Pál apostolként pedig az egészséges tan „modellje” (2Tim 1:13 hüpotüposz). Természetesen minden egyes hívő élete példa valamire.

Pál a Tit 2:6-8 szerint így buzdította Tituszt is: „Az ifjakat ugyanígy intsd józanság­ra mindenben, te magad mutass [parekhó] példát [tüposz] a jótettekben, a taní­tásban romlatlanságot és méltóságot. Beszéded legyen egészséges és feddhetet­len…”

• Pál és fiatal munkatársai viszonya, a kísérés és utánzás ma is példaadó. Több egyházban is kialakult az a rendszer, hogy a lelkészi elhívást érző fiatalok még teológiai tanulmányaik előtt egy helyi gyülekezet lelkészének segítenek, hogy a gyakorlatban, személyes példát figyelve láthassanak bele a lelké­szi szolgálatba. Optimális esetben nem elmegy a kedvük az egésztől, hanem – akár pozitív, akár vegyes az élmény – megerősödnek elhívásuk­ban, és később ők is pozitív példává válnak a rájuk bízottaknak.

Péter így írt az 1Pt 5:1-5-ben: „A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedéseinek tanúja és eljövendő lelepleződni készülő dicsőségének részese, legeltessétek pásztoroljátok [poimainó] az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, mint Isten / Isten (akarata) szerint [kata theon – a korai görög kéziratokban szerepel], ne nyerészkedésből, hanem készségesen az ügy iránti lelkesedésből; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei [tüposz] a nyájnak. És amikor megjele­nik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.”

• Péter presbitertársnak nevezi magát, pedig apostoli tekintéllyel ír (1:1). De éppen azért, mert tanúja volt az Úr dicstelen szenvedésének, és mert egy napon osztozni fog az Úr dicsőségének lelepleződésében, nem felettesként utasítja őket, hanem kollégaként kéri őket példamutatásra. Kényszerűség, haszonvágy és uralkodhatnék helyett maga Isten szolgál számukra mintául az önkéntes, elkötelezett szolgálatra.

Végül, a Zsid 6:11-12-ben a szerző így bátorítja olvasóit: „De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, hogy végül a reménységben teljes meggyőződésre [pléroforia] (jusson), hogy ne lusták legyetek, hanem kövessétek azokat azoknak az utánzói [mimétész], akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.

• Az előzményben (1-8) említett hitehagyókkal szemben Isten igazságosan ítéli meg a hívők, azaz hűségesek tetteit, szeretetét és szolgálatát (9-10).
• Amire még szükség van, az ígéretek komolyan vétele, az igyekezet, a remény, a hűség és a kitartás, ami céltudatos életvitelt követel: jövőképet, sorstudatot, döntések sorát, azaz jellemet. Ha korunk egyházából valami hiányzik, az pontosan a jellemfejlesztés, és ha valami kiábrándító, az a nyilvános életet élő vezetők látványos jellembeli hiányosságai, botrányai.

A Zsid 13:7 is, a testvéri szeretet és az erkölcsös, megelégedett életre való buzdítás után így folytatja: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdetik nektek. Figyeljétek életük végére életmódjuk / tevékenységük [anasztrofé] vég­eredményét [ekba­szisz], és kövessétek utánozzátok hitüket a hitet!”

• A vezetőket szükséges „alaposan megfigyelni” [anatheóreó]. A hit, amit hir­detnek, nem lehet csupán tananyag. A hitükből fakadó forgolódásuk, azaz tevékenységük, vagy viselkedésük, azaz életmódjuk [anasztrofé] pedig jól mutatja, mi lesz hitéletük „kimenetele” vagy „eredménye” [ekbaszisz].

Összefoglalás

Krisztus tanítása, váltságműve és a Lelkének embereket újjászülő, átformáló mun­kál­kodása olyan alap, amire jellemek és sorsok épülhetnek fel.

A hívőnek kísérhető és utánozható példára van szüksége: egyfelől a tökéletes Jézusra, másfelől tökéletlen, de – hozzá hasonlóan – lelkileg változó, fejlődő, érlelődő embertársakra, akik bizonyos szempontból előtte járnak, ezért melléjük szegődve velük együtt lehet menni Jézus után. Jézusra, de emberekre is, akiket – ha nem is mindenben, de bizonyos dolgokban mindenképpen – érdemes utánozni. Mester ugyanis csak egy van.

A kísérés és az utánzás a levelek szerint nem korlátozódik csupán különböző szintű vezetők kapcsolatára. Mindenképpen szükség lenne rá a lelkészképzésben, de a különféle gyülekezeti szolgálatokban a vezetés többi szintjén is.

A probléma az, hogy korunk egyházában egyfelől ritka a tudatos tanítványképzés, másfelől azonban olyan tanítványozó mozgalmak születtek, amelyek túl sok visszaéléshez vezettek. Ha csupán egy tekintély és felelősség alapú erkölcsi elszámoltató rendszert építünk ki, egy struktúrát, akkor nem feltétlenül alakul ki a közös tevékenység közbeni személyes példamutatás, a közös hitbeli és jellembeli fejlődés, az őszinte, átlátszó, fényt átengedni képes életek egymásra hatása, hanem a manipuláció, a kontroll miliője. Emberi játszmák – Isten uralma helyett.

Az Írásokban és az egyházban egész életek állhatnak előttünk hiteles példaként. A példaadó sorsok mögött azonban jellemek, a jellemek mögött döntések sora áll, a döntések mögött értékrend, az értékrend felett pedig a valóságról (Is­tenről) alkotott kép. Ezt fontos megérteni, ezért megfordítom a sorrendet:

• a valóságról (Istenről, milyenségéről) alkotott képünk határozza meg,
• hogy mi érték, és mi nem, ebből következik,
• hogy mi helyes, és mi helytelen, így
• az élet hozta döntések sorából épül fel, alakul ki a jellemünk,
• a jellemünkből fakadóan pedig bizonyos dolgok megtörténnek velünk, más dolgok nem, tehát mindez kihat a sorsunkra, az életünkre és életünk másokra gyakorolt hatására.

Ha ezt az összefüggést nem látjuk, akkor azt sem fogjuk érteni, hogy miért nem változnak meg az emberek a legbiblikusabb tanítás és a legfelemelőbb liturgia hatására sem. Például nem lehet helyes etikai döntést elvárni attól, akinek az értékrendje hibás, mert a valóságról (Istenről) alkotott képe hiányos, egyoldalú, illetve ebből fakadóan önmagáról is rosszul gondolkodik, és valójában fogalma sincs arról, honnan lehetne ereje a helyes döntésekhez.

A tanítványozás lényege ugyanis nem az emberek evangelizálása, újjászületése, tanítása, liturgián való részvételre, jótettekre, tanúságtételre való buzdítása, hanem az, amit mindez szolgál: az emberformálás, jellemfejlesztés, sorsépítés – ami hosszú távban, életútban való gondolkodást követel.

Ez azonban a valóságról, és annak mindent meghatározó szereplőjéről, az Istenről való gondolkodásunkkal kezdődik. Aki meg akarja ismerni Istent, nézzen Jézusra, figyelje meg őt, a szavait, a tetteit, a viselkedését, mert Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán ragyog fel, aki Isten képmása, ikonja. Tehát hogy Isten milyen nagy­szerű, azt onnan tudhatjuk meg, hogy megismerjük Krisztust, és mivel ő Isten ikonja, ahogyan a képmását szemlél­jük, Lelke által mind ugyanarra a képre formálódunk át [metamorfeó = átalakul, átformálódik] (2Kor 3:17-18, 4:4-6), nem is akármivé, hanem isteni természet részesévé válva (2Pt 1:4).

Isten megismerése ma (1) az Írások olvasásából, tanításának értő megéléséből, élő megértéséből fakad, (2) életünk kihívást jelentő helyzeteiben tétetik próbára és eleve­ne­dik meg, és (3) figyelem­mel kísérhetjük más hívők életében.

Bár Jézustól eltérően mi nem vagyunk a megtes­tesült Isten (Jn 1:14), tanít­vány­ságunk hitelesítő jegye nem kevesebb, mint hogy Isten bizonyos tulajdonságai a jellemünkben és az életünkben mások számára is meg­tapasztalható módon megnyilvánulnak, tapasztalhatóvá, „fogyaszt­hatóvá” válnak.

• Ha a Lélek által élünk, a Lélek szerint is kell élnünk. Világos, hogy „a test”, értsd: „az ember Isten nélkül” mikre képes, akárcsak büntetése (Gal 5:19-21). A Lélek viaskodik bennünk a vágyakkal, indulatokkal, félelmekkel, és ha neki engedelmeskedünk (5:17,24), akkor gyümölcsöt terem bennünk: csupa hétköznapi csodát, amelyek nyomorult világunkban istenélménynek számítanak (5:22-23).

A mi Urunk megismerésével ugyanis nem csupán kegyelem és békesség adatik nekünk (2Pt 1:2). „Az ő isteni hatalma [theia dünamisz] mindennel megajándéko­zott [dóreiszthai = (amikor király vagy isten) adományoz] minket az életre és a kegyességre az istenfélő élethez azáltal, hogy megismerjük őt, aki a saját dicsősé­gével és erejével kiválóságával [idia doxa kai areté] hívott el minket” (1:3). A mondat értelmezéséhez fontos jól értenünk a szavakat:

• Az euszébeia szó jelentése „istenfélelem” [szebomai = félni, tisztelni], és a hitben élt életre, vallásos életre utal (2Tim 2:2, ApCsel 10:7, 2Pt 2:9 stb.). Az 1:2-ben álló zóé kai euszébeia formahű fordítása „(az) élet és isten­félelem”, de „istenfélő / vallásos élet”-ként is fordítható.
• Az areté szó a görög etikában az erények, a jellem szokatlan „kiválóságát” jelentette, amit „az isteni” manifesztációjának, csodának tekintettek, hiszen nagy tettekben is megnyilvánul (vö. 1Pt 2:9 tasz aretasz). A doxa jelentése dicsőség és dicséret is, a doxa és az areté pedig azért olvasható gyakran együtt, mert a kiválóság jutalma a dicséret és a dicsőség. Amit még tudni kell, hogy a két fogalom itt részes esetben áll, azaz Urunk ezekkel hívott minket magához (bár ilyesmire is, 1Pt 5:10, Fil 3:21).
• A bűneinkért meghalt és feltámadt Krisztus tehát hív, hogy megismerjük egyedülálló, csodálatra méltó jellemét (kiválóságát), és hogy felfogjuk, számunkra ez milyen sokat jelent (ebből fakad a dicséret). Így ajándékoz meg minket az istenfélő élethez szükséges isteni erővel.

Az 1:4 szerint „ezek (ti. dicsősége és kiválósága) révén kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk (az ígéretek által) isteni természet részeseivé [theiasz koinonoi füszeósz] válhassatok, megmenekülve attól a pusztulástól, amit a kívánság okoz a világban…”

• Krisztus kiválósága és dicsősége egy olyan világban jelenik meg, amelyre a kívánság [epithümia] romlást, pusztulást [fthora] hoz. Ismét két út áll előttünk: a rabság és az önuralom, az örök halál és az örök élet útja.
• Mindkét út nyomot hagy rajtunk, mindkét út átváltozással jár: vagy ember alattivá válunk (mert valójában többre lettünk teremtve), vagy ember felettivé válunk (emberi lehetőségeinkhez képest). Ez a metamorfózis a Krisztus és Lelke bennünk való munkálkodásának eredménye (2Kor 3:18).

Tanítvánnyá kell válnunk, hogy másoknak segíthessünk ebben. De ehhez muszáj jól értenünk a bibliai fogalmakat, átlátni a folyamatot, tudatosítani, ami a mi dolgunk, felfogni az egésznek a jelentőségét, és boldogan kifizetni az árát.

Természetesen minden­ki­nek mindenképpen ajánlott valami rendszeres mozgás (pl. úszás, kocogás, túrázás) vagy valamelyik sport (pl. labdajátékok, atlétika). Ez azonban nem csupán a test számára hasznos, hanem komoly szerepe van a mentális munkabírás és az érzelmi kiegyensúlyozottság, illetve a hitélethez szükséges küzdőszellem megőrzésében.

Van azonban néhány mondat a Bibliában, amit egyes keresztény közösségekben a testedzés és az ápoltság témájával hoznak kapcsolatba, és ezekre a szövegekre hivatkozva azt állítják: Istennek nem tetszik az ilyesmi. Ezért a nők megjelenését, öltözetét szigorú szabályok közé szorítják, a rendszeres testedzést, a verseny-sportot, és különösen a küzdősportokat vagy az önvédelem gyakorlását nem tartják összeegyeztethetőnek a tanítványsággal.

Egy másik tanulmány a „Harci utak, küzdősportok, önvédelem” témakörét igyekszik átfogóan ismertetni, ez azonban a hivatkozott bibliai mondatok alkalmazását vizsgálja. Mivel egyes bibliai mondatok ebben a témában is „önálló életre” keltek egyes közösségekben, szükséges ellenőrizni a fordítások pontosságát, visszahelyezni a mondatokat eredeti gondolatmenetükbe, és utánanézni a kijelentések mögötti kulturális háttér­nek. Nem mindegy, hogy a hívők etikai kérdésekben mivel kerülnek szembe: a Szentírással vagy annak hibás értelmezésével.[1]

1. Testápolás

Róm 8:5

• KB Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak, a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira.
• SZIT A testi ember bizony testiekre vágyik, a lelki ember ellenben lelkiekre törekszik.
• RÚF Mert akik test szerint élnek, a test dolgaira törekszenek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaira.

A mondat önmagában, első hallásra azt sugallja, hogy a lelki (vallásos) ember a Szentlélek dolgaival (vallásos célokkal, tevékenységekkel) törődik, ilyesmikre gondol, ezekre vágyik, ezekre törekszik – és nem „a test dolgaira” vagy „a testiekre”, amik nyilvánvalóan bűnös dolgok, a „testi ember” pedig bűnös.

Kérdés azonban, hogy pontosan mit értett Pál apostol „a test dolgai” vagy „a testiek” és „a testi ember” fogalma alatt? Valójában mi áll szemben „a Lélek dolgaival” vagy „a lelkiekkel” és „a lelki emberrel”?

Ha ugyanis itt a fizikai test dolgairól, pláne vágyairól lenne szó, és az állna szemben a lelki élet dolgaival, akkor az ideális vallásos ember elhanyagolt, elhízott, legyengült vagy vágytalan lenne. A szövegkörnyezet és az eredeti kifejezések jelentése szerint másról van szó.

• A Róm 8:5 egy gondolatsor közepén áll, ami még a 7. fejezetben indul. A 7:14-24-ben Pál a mózesi törvénnyel vagy a lelkiismerete parancsaival szembesülő, de annak engedelmeskedni nem tudó ember belső vívódásáról szól. A 7:25-től a 8:14-ig pedig arról a szabadságról, ami a Krisztus-hit és a Lélek általi újjászületés eredményez az életében.
• A „test” fogalma végig etikai értelemben szerepel: a „test” (héber bászár, görög szarx) fogalmának jelentése ugyanis az ember önmagában, Isten nélkül. Ha így olvassuk végig pl. a Gal 5:19-21 bűnlistáját, ahol „a test csele­ke­detei” közé tartozik a szexuális bűnöktől és függésektől kezdve a pogány vallási kultuszon és köztörvényes bűntetteken át az önzésig és az irigységig minden olyasmi is, aminek semmi köze a fizikai testünkhöz. A Gal 5-ben nem csak, a Róm 8-ban pedig egyáltalán nem testi dolgokról (KB, RÚF) és főleg nem vágyakról (SZIT) van szó, hanem arról, hogy az ember önmagában, egyedül, Isten Lelkének segítsége nélkül nem képes követni Isten parancsait. Az ember vagy a Szentlélek akarata szerint él, vagy a régi, zsigerből jövő hajlamait követi. Erről kell döntenie, és újjászületve dönthet is.

A Róm 8:5-ben tehát nem a fizikai test és a vallásosság áll szemben, hanem két-féle vallásosság: amikor az ember még önerőből igyekszik Istennek megfelelni, és amikor már maga Isten ad neki ehhez erőt.

1Tim 4:8

• KB Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete.
• SZIT A test gyötrésének ugyanis kevés a haszna, de az istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő élet ígérete kapcsolódik hozzá.
• RÚF Mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség viszont mindenre hasznos, mert megvan benne a  jelen és a jövendő élet ígérete.

A régies Károli fordítás alapján úgy tűnik, hogy a test gyakorlása, azaz a test-edzés, a tornázás haszon­talan dolog a kegyességhez vagy istenfélelemhez képest.

Kérdés azonban, hogy az edzettségnek, a fittségnek milyen értelemben, miért „kevés a haszna”? A vallásosság talán pótolhatja az egészséges életvitelt és a jó megjelenést? A szövegkörnyezet és az eredeti kifejezések jelentése szerint másról van szó.

• Az újabb fordítások eleve pontosabbak: ez a szöveg ugyanis a fizikai test  „sanyargatásának” vagy „gyötrésének” haszontalanságáról szól. Az eredeti görög kifejezésben (hé szómatiké gümnaszia) egyrészt a szóma („egész tes­tünk, lényünk”), másrészt a gümnaszia szó áll, ami az 1. században a vallási fogalom volt, az asz­ké­zis szinonimája. Bár ebből képeztek a modern „gimnasztika” szót, ezt és mai jelentését nem szabad visszavetíteni egy 1. századi vallási szövegbe.
• A 8. vers szövegkörnyezetéből is kiderül, hogy Pál nem a sportot, hanem az általa kritizált gnosztikus tévtanítók démoni eredetű hazugságait (4:1-2), meseszerű mítoszait (4:7), illetve a házasélet és egyes ételek tiltását (4:3) állítja szembe az igazi istenfélelemmel, ami áldásnak vesz és hálásan él minden jó dologgal, amit Isten teremtett (vö. Kol 2:20-23).

Az 1Tim 4:8-ban tehát nem a sport és a vallás áll egymással szemben, hanem két vallás: egy gnosztikus irányzat és a kereszténység.

Róm 13:14

• KB …és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.
• ÚFO …a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.
• SZIT …és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.
• RÚF …a testet pedig ne úgy kényeztessétek, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.

Első olvasatra úgy tűnhet, hogy a fizikai test (görög szarx) „gondozása” vagy „kényeztetése” rossz dolog, mert bűnbe visz. Ha valóban így lenne, akkor az élet-szentség biztos jele a fizikai ápolatlanság és elhanyagoltság, vagy a kívánságok hiánya lenne.

Kérdés azonban, hogy mit ért az eredeti szöveg a test „ápolásán”, „gondozásán” vagy „dédelgetésén” és „kényeztetésén” (a kettő nem ugyanaz!), és hogy az eredetiben csak „kívánságok”-ról van szó (KB) vagy „bűnös kívánságok”-ról?

• A KB régies, magyartalan kifejezésmódja és a modern, értelmező fordítások szerint sem általában a test gondozása vagy kényeztetése elítélendő, hanem olyan gondozása, ami valamilyen kívánságokhoz vezet.
• A görög pronoia alapjelentése „gondoskodás”, Isten esetében „gondvi­se­lés” (a pronoeó = „előre gondolni valamire”, „gondoskodni valamiről” igéből). Az  újabb fordítások ezt negatív értelem­ben veszik: a test túlzásba vitt gondozása „dédelgetés” vagy „kényeztetés”.
• A görög epithümia jelentése „vágy(ódás)” vagy „kívánság”, és szövegkörnyezettől függően ez is kaphat pozitív vagy negatív jelentést. Esetünkben is a vágyakozás mértéke (függés) vagy tárgya nem helyénvaló (tiltott dolog).
• Az újabb fordítások talán a szűkebb szövegkörnyezet (13:11-13) bűnlistája miatt óvnak „bűnös” kívánságok „ébredésétől” vagy „gerjedésétől”. Mégsem lehet egyszerűen a kívánság tárgya a rossz, hiszen a Bibliában nem az alkohol, a nemi élet és az ambíció tiltott dolog, hanem az irántuk érzett kívánság mértéktelensége (részegeskedés, bujálkodás, irigy viszálykodás).
• Krisztus tanítványa éljen tisztességes életet, mert az alkoholtól, szexualitástól és ambícióktól függő élet méltatlan hozzá és Urához. „Inkább öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust” – azaz, amiképpen a ruha „teszi” az embert, mert befolyásolja a megjelenést, a viselkedést, a kommunikációt, úgy éljenek úgy, mint akik „Krisztusban” járnak-kelnek (13:14a). Ezután hangzik el az elemzett figyelmeztetés.

A Róm 13:14 vége nem általában a fizikai test gondozása, az ápoltság, az egészség vagy az állóké­pes­ség megőrzése ellen szól, hanem a vágyak feletti uralomról, mert mértéktelen túlzás és függés esetén pusztítóvá válnak.

1Pt 3:3-4

• KB A kiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való, hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, a mi igen becses az Isten előtt.
• SZIT Ékességüket ne külsőségekben keressék, abban, hogy hullámos a hajuk, arany ékszereket aggatnak magukra vagy drága ruhákat viselnek. Az Isten szemében a rejtett ember az értékes: romolhatatlan szelídségével és nyugodt lelkével.
• RÚF Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása, vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes Isten előtt.

Első olvasásra úgy tűnik, hogy rendes keresztény nő ékessége nem a külseje, hanem a jelleme (nyugodtsága?), tehát ne menjen fodrászhoz, ne viseljen ékszert (vagy csak aranyat ne, vagy kizárólag a jegygyűrűt?) és ne legyen sokféle vagy drága ruhája (csak néhány, olcsó és jellegtelen?).

Kérdés azonban, hogy a nemes jellem tényleg csak jellegtelen megjelenéssel járhat együtt? Minden divatos hajviselet és ékszer tiltott? Hol a határ? A szöveg-kör­nyezet megint segít eligazodni.

• Péter olyan keresztény feleségeknek ad tanácsot ad, akiknek a férje nem engedelmeskedik Istennek. Az ő kérdésük ez volt: hogyan nyerjék vissza Istennek a férjüket? Mit tehetnek ennek érdekében, és mit ne tegyenek?
• A szöveg nem általában a jó megjelenés, az egyéni ízlést tükröző hajvise-let, a make-up, ruha szabása és színe vagy az ékszerek ellen szól. Péter csak azt magyarázza, hogy nem ez fogja a férjüket visszatéríteni Istenhez. A szép viselet, hajviselet és ékszer mind külső dolog: feltűnő, de levehető. Nincs vele semmi baj, csak önmagában nem elég. A belső, levehetetlen lelki szépségük az, aminek egy napon fel kell tűnnie a férjüknek.

Az 1Pt 3:3-4 nem az ápolt, szép megjelenés vagy az ékszerviselés ellen szól, hanem arra figyelmeztet, hogy melyik vonzerő képes visszafordítani a hívő asszony engedetlen férjét Istenhez: nem a külseje, hanem a jelleme.

2. Sport

Az egészséges életformának a helyes táplálkozáshoz mellett a rendszeres test-mozgás is része. Hogy ezt valaki hobbiként csinálja (tömegsport) vagy hivatás-ként (sportoktatás, versenysport), az már mindenkinek a saját lelkiismereti döntése, egyéni hivatása.

A testépítést (Body Building) eleve egy 19. századi amerikai keresztény ifjúsági szervezet (YMCA) találta ki („Izmos Keresztény­ség” program), akármi is lett belőle napjainkra. Ráadásul világszerte szinte minden sportágban sok keresztény élsportoló van, aki igen nehéz környezetben él és dolgozik mint só és világosság.

Érdemes Pál hozzáállását példának venni: „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává” (1Kor 6:12). Tehát akinek a sport – vagy bármi más – túl nagy lelki függést jelent, vagy károsítja a szervezetét, akkor el kell gondolkodnia, hogy érdemes-e, illetve milyen feltételekkel és formában érdemes folytatni.

A testünk a Szentlélek temploma (1Kor 6:19), ezért általánosítva kijelenthető, hogy nem szabad sem elhanyagolni, sem veszélynek kitenni, sem tudatosan károsítani. Hogy ez kinek mit jelent, azt mindenki maga gondolja végig.

3. Küzdősport

Ami a küzdősportokat illeti, nem egy keresztényben erős előítélet él velük szemben. A kocogás, az úszás és a labdajátékok rendben vannak, de kinek kell a birkózók karfiolfüle, a boxolók betört orra, a karatésok kotyogós térde? Nem vadul meg, aki vad dolgokat gyakorol, és birkózni, gáncsolni, ízületeket csavarni, ütni, rúgni is megtanul? És nem butul el, akinek a fejét állandóan neurongyilkos ütések érik? Vajon a küzdősport jó vagy rossz hatással van az egészségre és a jellemre?

Talán meglepő, de Pál apostol szerint a keresztény hitélet is küzdelem, amelyben külső ellenség (az ördög és a világ) és belső árulás (a „test”, azaz a régi hajlamok) ellen egyaránt helyt kell állni. Egy fiatal lelkésznek ezt írta: „Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája. Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta” (2Tim 2:3-4). A hívők lelki fegyvereit pedig egy katona fegyverzetéhez hasonlítja: az üdvösség sisakja, a megigazulás mellvértje, a hit egész testet takaró pajzsa, a való igazság széles bőröve, az evangélium vasalt talpú saruja, a Lélek rövid kardja egy római gyalogos felszerelését írja le (Ef 6:10-18).

Amikor pedig a saját életútjának lelki küzdelmeiről ír, futóhoz és ökölvívóhoz hasonlítja önmagát: „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág” (1Kor 9:26). Pál Istene és a mi Istenünk is ugyanaz: „Az ÚR vitéz harcos…” (2Móz 15:3, Ézs 42:13).

A küzdősportok más (ugyanilyen hasznos) sportágaknál közvetlenebb módon segíthetnek a hitéletben nélkülözhetetlen küzdőszellem kialakításában és fenntar­tásában. A test-test elleni küzdelemben ugyanis nem csupán fizikai, hanem mentális síkon is folyik, nem csak a test, hanem az egész ember részt vesz benne. Ezért a küzdelem mindig többre tanít, mint a megfelelő mozdulatok és az időzítés elsajátítására: magát a jellemet is formálja.

• Megtanít az ellenfél józan tiszteletére, saját korlátaink felismerésére, és arra, hogyan lépjünk túl rajtuk – e nélkül nincs egészséges önbizalom.
• Megtanít látni a célt, hogy a célhoz vezető utat is akarni kell, és hogy ehhez nekünk is segítségre van szükségünk – e nélkül pedig az embernek sosem lesz része egészséges sikerélményben.
• Megtanít arra, hogy nem csak adni, hanem kapni is lehet, és hogy nem az a legény, aki adja, hanem aki bírja (mármint a pofont).
• Megtanít ara, hogy az emberi test milyen törékeny, hogy az erőszakoskodás megvetendő dolog, és hogy magunkat, szeretteinket és az ártatlanokat is meg kell védeni.

4. Önvédelem

Az ember a Biblia szerint Isten képére és hasonlatosságára, azaz Isten képviselőjéül lett teremtve, aki az életét Istennek köszönheti. Amióta azonban az ember öntörvényű lett (majd ő dönti el, mi jó és mi rossz, neki vagy másnak), Istennek újabb és újabb törvényekkel kellett aktívan beavatkoznia az emberi közösség egyre erőszakosabbá váló életébe (ld. 1Móz 6:5).

4.1. Erőszak és bibliai jogtörténet

Már a Biblia elején olvashatunk erőszakról, a Kain által orvul megölt Ábelről (a héber Hebel név jelentése: Lehelet). Isten elítéli Kain féltékenységből fakadó test-vérgyilkosságát (1Móz 4:8), ugyanakkor Kaint megbélyegzi, hogy elejét vegye az emberi önbíráskodásnak, és ne ölhesse meg bármikor bárki (4:18).

Aztán láthatjuk a kainita Lámek esztelen és gátlástalan énvédelmi görcsét, amely aránytalanul brutális önvédelemhez vezetne: még egy gyereket is megölne, ha az megütné őt (4:23). A szöveg nem is szorul kommentárra.

Jóval később, a mózesi törvény idején Isten a Tízparancsolatban nem általában véve az emberölést tiltotta (hiszen voltak háborúk és a bűnözőket kivégezték), hanem az aljas indítékból, előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságot tiltotta. A 2Móz 20:13 szó szerinti fordításban így hangzik: „Nem fogsz gyilkosságot elkövetni!” A gyilkosság ugyanis Izraelben, a népek világosságául létrehozott teokratikus közösségben nem fordulhatott elő.

Egy másik érdekes mózesi törvény a nemi erőszakról (5Móz 22:23-29) azért helyezett kilátásba büntetést a városon belül állítólag megerőszakolt, de nem sikoltozó lány számára, mert eleve olyan városközösséget feltételez, amelyben aki segítséget kér, kiabál, az azonnal kap is segítséget, fizikai védelmet. (Mai elidegenedett, közönyös nagyvárosi életünk ettől igen távol került.)

A közismert „szemet-szemért” elv (2Móz 21:23-25) sem adok-kapok bunyóra vagy végenincs bosszúállásra szólít fel, hanem az arányos elégtételről szól („életet kell adni életért, égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért”), méghozzá nem a személyes bosszú, hanem a hivatalos közösségi eljárás keretein belül. A közösségnek ráadásul nem csak a büntetés, hanem a jó útra térítés is feladata volt: „Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót!” (Ézs 1:17)

Összefoglalva, az izraelita állam létküzdelmének és polgárháborúinak korszakában természetesen nem volt kérdés, hogy az ember gyakorolhat-e önvédelmet vagy sem: aki nem védekezett, az meghalt. Sok ószövetségi harcos vált az újszövetségi keresztények számára is a hit hősévé (Zsid 11:32-34).

Később Keresztelő János sem azt követelte a katonáktól, hogy hagyják ott a szak-májukat, hanem hogy ne erőszakoskodjanak, ne zsaroljanak, és elégedjenek meg a zsoldjukkal (Lk 3:14). Jézus a római százados hitét még például is állította (Mt 8:5-10). Az új szövetség eljövetelével azonban bizonyos dolgok megváltoztak. Egyrészt a hívők immár nemzetközi közössége szét lett szórva a nagyvilágba, különféle állam- és jogrendszerek uralma alá. Ezért csak általános alapelvek kerültek rögzítésre: kötelességük engedelmeskedni a hatóságoknak (Róm 13:1-7, 1Pt 2:13), ameddig a lelkiismeretük engedi (ApCsel 5:29), és általában minden emberrel a jó kapcsolatra kell törekedniük, amennyire rajtuk múlik (1Thessz 5:15, Róm 12:17-18).

Első látásra nehezen értelmezhetők Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzott szavai (Lk 22:31-39). Közölte tanítványaival, hogy a Sátán meg akarja rostálni őket, és hogy Péter is háromszor meg fogja tagadni (külső ellenség, belső árulás). Ezután emlékezteti őket, hogy az évek során, amíg együtt jártak, semmire sem volt gondjuk, „Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen” (22:36), ugyanis Jézuson mindennek be kell teljesedni (megölik). „Erre így szóltak: Uram, íme, van itt két kard. Ő pedig azt felelte: Elég!”, és elmentek az Olajfák hegyére.

Egyes írásmagyarázók szerint Jézusnak a tanítványai értetlenségből lett elege (de mit értettek félre?), mások szerint a két tőrről gondolta, hogy kezdetnek elég lesz (úgyis elfutottak). A szöveg belső kontrasztja („most azonban”) a helyzet megváltozásáról szól: mostantól magukra lesznek utalva.

Az Újszövetség elsősorban arról beszél, mint tegyen a hívő, ha Krisztus miatt éri igazságtalanság és üldöztetés (ld. alább). A hétköznapi fizikai önvédelemről – talán a Lk 22-n kívül – semmit sem mond, bár néhány részlet első látásra mintha erről tanítana. Érdemes ezeken a szövegeken is újra elgondolkodni.

4.2. Igazságtalanság és ellenségeskedés kezelése

Ami az aktív önvédelmet illeti, sokan hivatkoznak a Hegyi Beszéd egyes kijelentéseire (Mt 5-7, Lk 6. fejezet). Vajon Jézus tényleg mindenkinek mondta volna, hogy szeresse az ellenségeit, ne ítélkezzen mások felett, hagyja, hogy szidalmazzák, pofon vágják, kifosszák? Ha így lenne, kérdés, hogy hova jutna az a társadalom, ahol soha senki sem lép fel a gonoszság, a bűnözés ellen?

Jézus azonban nem mindenkinek beszélt, és nem a köztörvényes bűnözők keze-léséről. A tanítványait tanította arra, hogy hogyan kezeljék, ha a többi zsidó miatta ellenséges velük szemben. Őt ugyanis már a Beszéd előtt meg akarták ölni. A szöveg nem a köztörvényes bűnözőkhöz való hozzáállásról szól, hanem a vallási ellenségeskedés krisztusi kezeléséről.

Jézus leggyakrabban idézett tanítása: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosz emberrel…” (Mt 5:38-39a)

• Jézus a már említett mózesi törvényt idézi, amely a méltányosság, az arányos kártérítés igazságos elvét mondja ki. Nem ez ellen érvel, hanem valami több érdekében.
• Jézus szerint ugyanis a dolgoknak nem kell feltétlenül eljutni odáig, hogy közösségi kezelést igénylő jogi esetté váljon. Az igazságérzet és az ellenség iránti szeretet (Mt 5:44) együtt olyan önfegyelmet és tartást adhat, amely megelőzheti a konfliktusos helyzet továbbfejlődését. Az az igazi győztes, aki nem engedi a hadüzenetet csatározássá fajulni.

„…hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is” (Mt 5:39b).

• Jézus egyszeri, nyilvánvalóan jogtalan, visszakézből adott pofonról beszél, nem arról, hogy mit tegyünk, ha valaki nekünk esik az utcán, és elkezd ököllel csépelni.
• A kézfejjel adott pofon célja a – rendszerint mások előtti – megalázás. Akit azonban igazságtalanul ütnek arcon, az tudja, hogy a másiknak ehhez nincs erkölcsi alapja: erre nem szolgált rá. Az odatartott másik arc és a fenntartott szemkontaktus rá kell hogy ébressze az illetőt: ha még egyet üt, erkölcsileg semmisül meg, főleg mások előtt. Ilyen helyzetben kiderül, ki az erősebb: az, aki nem elfut, nem is visszaüt, hanem a helyén marad, és úgy dönt, hogy később megelégszik egy bocsánatkéréssel, mert nem akarja, hogy a dolog verekedéssé fajuljon.
• Mit tett Jézus, amikor kihallgatás közben minden ok nélkül szájon ütötték? Nem várt passzívan egy újabb pofonra, hanem indoklást követelt, és senki sem merte megkérdőjelezni az igazát: „Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?” (Jn 18:22-23).

Jézus két másik példája is arról szól, hogy ne hagyjuk a dolgokat elmérgesedni.

„Ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsóruhádat, engedd át neki a felsőt is!” (Mt 5:41).

• Itt sem arról van szó, hogy a hívő mindig mondjon le minden jogi önvédelemről, és hagyja, hogy kihasználják. A helyzet nem az, hogy „még az alsó-ját is” el akarják venni, hiszen akkor értelmetlen lenne a felső ruhát felajánlani. Piti, kicsinyes pereskedésről van szó, hiszen ne felejtsük, hogy a tét az alsója; ilyenkor azonban egy meglepően nagylelkű ajánlat (a felső-ruha átadása) megelőzheti a pénzt, időt, lelket felemésztő pereskedést.

„Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre!” (Mt 5:42).

• A római katonák megszállt területen az arra járókat a felszerelésük cipelé­sére foghatták. Ilyenkor muszáj volt segíteni: egy mérföldön át. De mi van, ha ennél messzebb kellett menni, és a katona nem talál mást a közelben, csak gyereket, gyenge nőt, öreget, vagy senkit, és úgy érzi, hogy fenyegetőznie kell? Ha az ember ilyenkor önként felajánlja, hogy viszi tovább, akkor egyrészt másokon segít, és talán a katona is megenyhül.

Pál apostol is így tanított: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval” (Róm 12:21, 1Pt 2:12,15). Ez a cselekvő jóság a Krisztus-követés része (1Pt 2:19-20). Ez egyfelől lelkiismereti döntésből fakad, amihez lelki erő és önuralom kell („gerinc”), másfelől a másik ember megérteni akarásából, illetve az Isten jelenlétébe, hatalmába és bölcsességébe vetett hitből.

• Ha a hívő a jézusi ellenségszeretet parancsát követi, akkor lehetőséget teremt arra, hogy az, aki vele valódi ok nélkül ellenséges, végül elszégyellje magát, azaz magától változtasson a helyzeten (Róm 12:20).
• Ha a hívő valamit jogszerűen és tiszta lelkiismerettel megtehet ügye érdekében, akkor ki kell állnia igazáért (Róm 13:1-7, ApCsel 16:11-39). Ha ez rajta kívül álló okból lehetetlen, és az igazságtalan helyzet fennmarad, vagy nem történik jogos kártérítés, akkor nem szabad bosszút állnia, hanem mindent Istenre kell bíznia, aki be is avatkozhat (ApCsel 12:6-11), bosszút is állhat (Róm 12:19), és végül a megtérő bűnösnek meg is bocsáthat (ApCsel 7:54-60).
• Ha szellemi harcról van szó (vö. Ef 6:10-18), amelyben az ellenségeskedő ember mögött ellenséges szellemi erő áll (pl. 1Tim 4:1-2), az ember iránti  szereteten kívül az ima az hathatós eszköz (pl. ApCsel 3-4. fejezet stb.).
• Ha a hívő a hite miatt szenved üldöztetést és bántalmazást, Isten kezében kell tudnia és hagynia magát (Lk 6:20-49, 1Pt 4:12-16).

Végül megjegyzendő, hogy Isten országa, királysága, uralma nem szorul emberi, földi eszközökre sem ahhoz, hogy terjedjen, sem ahhoz, hogy megvédje magát. Ennek legjobb példája Jézus elfogatásának a története (Jn 18:6,36). Amikor a tanítványok a Mestert meg akarták védeni, Péternek elképesztő ügyetlenséggel sikerült is levágnia az egyik templomszolga fülét. Jézus azonnal leállította az akciót (Lk 22:49-51), ami egyrészt Isten tervét akadályozta volna (Jn 18:11, Mt 26:54), másrészt a jelenlevő angyali seregek, tehát a valós erőviszonyok miatt szükségtelen is volt (Mt 26:53), harmadrészt ilyenkor maguk hívők is garantáltan bajba kerülnek (Mt 26:52).

[1] Az alábbiakban idézett magyar bibliafordítások: KB (Károli Biblia, 1908), SZIT (Szent István Társulat, 2003), ÚFO (Magyar Bibliatársulat, 1990) és RÚF (Magyar Bibliatársulat, 2014).

Az emberiség életének Káin és Ábel óta sajnos mindig is része volt az erőszak és a háborúskodás. Az évezredek során a harc körülményei és eszköztára folyama­to­san változott, a spontán, foggal-körömmel-bunkóval történő verekedéstől a kifinomult pusztakezes és fegyveres technikák ezreit felvonultató ázsiai harci művészetekig. Ez utóbbiakat ma már nem csak filmek­ből ismerhetjük. Hazánk­ban sok évszázados harci módszere­ket, ezek modern változatait, önálló és kevert irány­zatokat, komoly kulturális és vallási háttérrel rendelkező, illetve ilyesmivel elv­ből nem is foglalkozó iskolákban egyaránt lehet tanulni. Keresztények számára ebben a témában több etikai kérdés is tisztázásra vár. Egy másik tanulmány a bibliai etika alapján foglalkozik a témával („Testápolás, test­edzés, küzdelem és önvédelem a Bibliában”), ebben a cikkben azonban általános kérdésekre keressük a választ. Például mi az ázsiai harci utak vallási háttere? Mi a különbség a harci út, küzdősport és önvédelem között? Miért hagy­ták abba egyesek, és miért folytatják mások? Milyen feltéte­lekkel szabad bármelyiket elkez­deni? Hol vannak a határok? Ismerkedjünk meg tehát a harci utak, küzdő­spor­tok és az önvédelem világával! [1]

1. Az ázsiai harci művészetekről

Amit ma „harci művészet”-nek hívunk, az mind ázsiai eredetű: japánul Budo („a harc útja”), kínaiul Wushu („harcművészet”) vagy Kungfu / Gongfu („készség”). A legtöbb ázsiai, középkori vagy újkori eredetű harci művészet katonai eredetű (ld. szamurájok), így a legkülönfélébb fegyverek­től a kézitusáig, a páncélban úszás­tól a fogolykötözésen át a sebvarrásig mindent tartalmazott. Még ennél is átfogóbb rendszerré vált Japánban az ún. nindzsák titkos, gerillaharcra, merényletre való képzése. A fegyverhasználattól eltiltott parasztok és szerze­tesek önvédelmi módszerei is a pusztakezes (ütő, rúgó, lefogó, gáncsoló, dobó), illetve a vándorbottal és szerszámokkal (kés, evező, cséphadaró, ültetőfa, sarló, balta) való hatékony küzdelemre készítettek fel. A cél mindig a túlélés volt, ezért nem léteztek „csak védekező” rendszerek, ahogy azt a mai nyugati civil elképzeli. Az ázsiai rendszerek eredetileg mind igen komplex képzést nyújtottak. Mivel a harc nem csak fizikai, hanem mentális képzést is igé­nyel, a katonák és a szerzetesek szellemi kép­zését az orszá­guk­ban uralkodó vallási-filozófiai irányzat biztosí­totta: Kíná­ban a taoizmus, a konfucianizmus és a chan buddhizmus, ez utóbbi változatai Japánban (zen) és Koreá-ban (seon), illetve Japánban a sintó is. Ugyanitt kell megemlíteni, hogy Kínában a kungfu iskolá­kat eleve „külső” (wai) vagy „belső” (nei) rendszerként tartják nyilván. A legtöbb rendszer külső, azaz a harcban a testi erőnek, a megfelelő technikának és az idő­zítésnek tulajdonít döntő szerepet. A néhány belső iskola azonban (Tai Chi Chuan / Tai Ji Quan, Pa Kua / Ba Gua, Hsing I / Xing Yi) ugyanilyen fontosnak vagy fontosabbnak tart bizo­nyos taoista spekulációkat (az öt elem) és a chi / qi ener­giát, aminek felgerjesz­tését és használatát külön gyakorlatok célozzák (chikung / qigong).

1.1. Változások a 20. században

A 20. században az ázsiai harci művészetekről általánosságban elmondható, hogy az új, tömeges civil igényeknek megfelelően a pusztakezes képzés vált hangsú­lyossá, legalábbis a nyugaton elterjedt iskolák többségében ez terjedt el. További hangsúlyváltás Japánban, hogy egyes iskolák nagy tanítói a technikai gyakorláson felül erős hangsúlyt helyeztek a gyakorlás szellemi útként való felfogására, így lett a „mód­szer”-ből (-jutsu / -jitsu) „út” (-do), pl. Aikijutsu-ból Aikido. (A Jujutsu-ból kialakított Judo azonban például ma már csak sport.) A jelentősebb japán és koreai rendszereket áttekintve ma már az alábbi „műfa­jok­ról” lehet beszélni: Főleg ütéseket-rúgásokat alkalmaznak:

• Japánban a Karate
• Koreában a Taekyon, Taekwondo

Főleg fogásokat-dobásokat alkalmaznak:

• Japánban a Sumo, Judo, Aikido

Ütéseket-rúgásokat és fogásokat-dobásokat egyaránt alkalmaznak:

• Japánban a Jujutsu, Taijutsu, Kempo
• Koreában a Hapkido

Kizárólag fegyvereket alkalmaznak:

• Japánban a Kenjutsu (kardvívás), Iaido (kardrántás), Kendo (bambuszkardvívás), Bojutsu (botvívás), Kyudo (íjászat) stb.

Az eredeti komplex – pusztakezes és fegyveres – képzést nyújtják:

• Japánban a Ninjutsu
• Koreában a Hwarangdo.

Természetesen ma is van közöttük átfedés. Erede­tileg a Judoban is voltak ütések, és a Karatéban is dobások, bár ezeket ma már csak magasabb szinten gyakorolják. Az Aikido pedig, bár a Jujutsu­ra hasonlít, a fakardvívást is tanítja, mert mozgásrend­sze­re részben arra épül. Ráadásul nem kevesen gyakorol­nak több rendszert, kiegészítő céllal. Kínában a tradicionális kungfu és wushu iskolák képzése ma is komplex, puszta­kezes és fegyveres. Nem ismert olyan iskola, amely csak fegy­veres vagy csak pusztakezes kép­zést nyújt. Egyes rendszerek puszta­ke­zes anyaga azonban – főleg a ren­dé­szeti kiképzés igényeit szolgálva – önálló képzésként is megjelent (pl. a Shao­lin­ból önállósodott a Jujutsu-szerű Chin Na / Qin Na). Minden iskolára sajátos stratégia, forma, edzési módszer, segédeszköz és fegy­ver használata jellemző. Ahány isko­la, annyi hangsúly: távol-, közel- vagy belharc; főleg kéz- vagy lábmunka; vadállatok moz­gásának elvont imi­tálása vagy inkább az emberi anató­miára épülő mozdulatok stb. A nyu­ga­ton legelter­jedtebb kungfu stílus, a főleg kö­zel­har­cos, pusztake­zes rend­szer­ként ismert Wing Chun / Ving Tsun az erede­ti­leg dzsunka ­haj­tásá­ra szolgá­ló hosszú bot és a kantoni pil­lan­gó­kés használatát is oktatja. Ezek önmaguk­ban nem túl hasz­no­sak a mai nyugaton, de itt is egymásra épül a pusz­­takezes és a fegyveres mozgás. Más iskolák azonban még mindig középkori fegyverek tucatjait tanít­ják, fizikumot és koordinációt fejlesztő, illetve hagyományőrző céllal. A pusztakezes képzés irányába történő hangsúlyváltozásnak több oka is van.

• Először is, a katonai arzenál drasztikus módon megváltozott. A hagyományos fegyverek – a kés kivételével – a modern háborús konfliktusokból vagy kiszorultak (íj, kard, pajzs, balta stb.), vagy átalakultak (pl. lándzsa helyett szurony).
• Másodszor, a zártkörű, többnyire férfiak számára nyitott harcművészeti iskolák kései leszármazottai ma civil férfiak, nők és gyerekek tömegeit oktatják, akiknek eltérő fizikai és mentális képességeik vannak.
• A legtöbb hagyomány­őrző iskola anyagának megfelelő, művészi szintű elsajátítása még ma is minimum egy-két évtizedbe kerül, és még ma is használják a régi fegyvereket. A mai civilek azonban erre egyrészt nem érnek rá, másrészt inkább a mai kézifegyverek (kés, bot, baseball-ütő, vipera, pisztoly, elektromos sokkoló) elleni védekezés érdekli őket.
• Az ázsiai iskolák családi és nemzeti kincsként őrizték tudásukat, a 20. század közepétől azonban nyugati civilek tömegeit is oktatják, akik a közép­kori vagy újkori Távol-Kelettől nagyon eltérő világban élnek.

1.2. Világnézeti hátterük

Az ázsiai harci művészetek a sajátos ázsiai kultúrák részei­ként fejlődtek ki. Kidolgozóik vallási, filozófiai és esztétikai eszméi nem csupán e rendsze­rek elméleti alapjaira és a mentális kép­zésre, hanem például a formagyakorlatok mozdulatainak számára vagy a technikák formai megjele­nésére is hatottak. Most pedig tekintsük át a jelenleg hazánkban is gyakorolt, jelentősebb irányzatok általános világnézeti, vallási, szellemi hátterét, de hangsúlyozni kell, hogy ennek megjelenése klubtól és oktatótól függően igen eltérő mértékű:

• A kínai kungfu / wushu iskolák háttere a tao­iz­mus (Tai Chi / Tai Ji, Hsing I / Xing Yi, Pa Kua / Ba Gua), a buddhiz­mus (Shaolin Chuan // Siu Lam Kuen, Choi Li Fat), vagy ezek és konfucianizmus (Wing Chun / Ving Tsun).
• A japán rendszerek spirituális háttere a zen budd­­hizmus (Karate, Kempo, Kenjutsu, Kendo, Iaido, Kyudo), a sintó animizmus (Sumo), a sintó egyik újkori, Omotokyo nevű szektája (Aikido), vagy az Amida buddhiz­mus, a sintó és a taoista mágia keveréke (Ninjutsu). Megjegyzendő, hogy bár az első Judo edzésnek egy zen buddhista kolostor adott helyet, nem­zetközi elterjedtsége és olimpiai sporttá válása révén világ­nézetileg telje­sen semleges. Ez jellemzi a nyugati Jujutsu iskolákat is.
• A koreai iskolák spirituális hátterében a koreai népi vallásosság, a taoiz­mus és a konfucianiz­mus keveréke áll (Hwarangdo, Taekyon, Taekwondo és Hap­kido), de a kínai és a japán iskolákhoz képest elhanyagolható világ­nézeti missziótudattal érkeztek a Nyugatra, a Taekwondo (WT) pedig olimpiai sportág lett.
• A thaiföldi box (Muay Thai), illetve a fülöp-szigeteki (Kali / Escrima / Arnis) és maláj-indonéz komplex harci rendszerek (Silat) spirituális háttere a theraváda buddhiz­mus és a helyi animizmus.

Végül, két nem ázsiai irányzat is működik hazánkban, amely sajátos kulturális missziót teljesít. A brazil Capoeira afro-amerikai zenei és tánc eleme­ket ötvöz akrobatikus harci elemek­kel, egyes iskolák­ban a Brazil Jiujitsu-val is. A magyar Baranta pedig történelmünk külön­bö­ző kor­szakainak lovas és gyalogos, fegyve­res és kézi­tu­sa hagyományait igyekszik felelevení­teni történészek, nép­rajzosok és egy magyar mester által alapított Kempo stílus segít­ségével (baranta.org).

1.3. Kulturális missziójuk

Az ázsiai harci művészeteket évszázadokon át csak ázsiaiak tanulhatták, művé­sze­­tü­ket családi és nemzeti kincsnek tekintették, féltékenyen őrizték. A 19. sz-ban a nyugat az addig elszigetelt Kínát és Japánt bevonta a világ gazdasági és kulturális vérkeringésébe. A 20. század közepétől pedig a nyugat saját identitás­vál­sága miatt szinte mindenre nyi­tott lett, ami távol-keleti, így a harci utakra is. Ezért az ázsiai mesterek a hetvenes évek óta – részben Bruce Lee hatására – már büszkén adják át tudásukat a nyugatiak­nak, és sokuk tudatos kulturális missziót is teljesít. Ez több téren is megnyilvánulhat:

• a gyakorlók kötelező ruházatában (pl. japán parasztruha, kínai papucs, színes övek stb.),
• a sajátos mester-tanít­vány viszonyban (az alapító képe előtti szertartásos tisztelgés, családtag-titulusok, udvariassági gesztusok),
• a mentális felkészítésben (meditáció),
• az elsajátítandó háttérfilozófiá­ban (taoizmus, buddhizmus),
• különféle – fiziológiai vagy spirituális – értelmezésű energiák használatában (csikung, kiai).

Ami az oktatást illeti, itt a nyugaton gyakorlatilag az egyes oktatótól függ, hogy mindebből mennyi kerül bele az oktatásba. Ugyanakkor elmondható, hogy bizonyos („belső”) irányzatok eleve jobban hajlanak a misztikára, így például a kínai Tai Chi és a japán Aikido. A Karate, a Kempo és általában a japán fegyveres rendszerek természetes módon nyitottak a zen buddhizmusra. Ami a gyakorlásban való fejlődést illeti, akik elérték mindazt, ami elérhető a fizikai gyakorlás és a mentális képzés révén, azok egy kis része szükségét érzi továbblépni a spiritualitás területére. Van, akinek ez komoly vallási kereséssé válik, mások azonban emberfelettinek tűnő képességek megszerzését célozzák.

1.4. Nyugati fogadtatásuk

Harc természetesen itt a nyugaton is mindig volt, a lovagok, közkatonák, illetve rendőrök itt is kaptak és kapnak kiképzést, ahogy az alvilági bűnözőknek is megvoltak a maguk „nem reguláris” módszereik és eszközeik (pl. a boxer). Az euró­pai rendszerek – az ázsiaiakhoz képest – eleve kevésbé kifinomultak voltak, és a hadviselési módszerek, eszközök drámai megváltozásával részben feledésbe is merültek. Néhány módszer sportosított – szabályok közé és védőfelszerelésbe szorított – formában fenn­maradt. Ilyen a kard-, tőr- és párbajtőr­vívás, a görög-római eredetű kötött és szabadfogású birkózás, illetve a brit ököl­vívás (Boxing). Egyedül a rúgásokat is tartalmazó francia boxnak (Savate) és sétabot vívásnak (Canne) maradt fenn, illetve lett felélesztve verseny­sport és civil önvédel­mi változata is (La Savate Défense). Ez utóbbi a séta­bo­ton kívül a bot, kés, tőr, illetve a szék és a kabát önvédelmi használatát is tanítja. Az olimpiai és a tömegsport mellett pedig megjelent a profi bunyósokat alkal­ma­zó szórakoztató ipar. Ez olyan hibrid rendszereket hozott létre, mint a pankrá­­ció, ami az ógörög olimpiaitól az európai alvilá­gon át az amerikai show-műsorokig hosszú utat tett meg, vagy a 70-es években szü­le­tett amerikai Kick Box, ami a nyu­gati boxot és a karatés lábtechnikát ötvözi, illetve a 90-es években született Mixed Martial Arts (MMA) és a ketrecharc. Ami a modern nyugati katonai és rendfenntartó kiképzést illeti, már az első világháború után megjelent az igény, hogy a közel­harcban (CQC, Close Quarter Combat) a nyugati ököl­vívást és a birkózást a japán Jujutsu-val ötvözzék, a 2. világháború után pedig a filippínó (Kali) és a maláj (Silat) kés- és botharccal is. Egyes kiképző tisztek komoly fejlesztő munkássága révén hibrid rend­szerek jelentek meg. Oroszor­szág­ban kialakult a Judot az orosz birkózással ötvöző Sambo, Ang­liá­­ban a British Jujitsu, Kanadában a Defendu (ma: Defendo), Izraelben a KaPaP és a Krav Maga, végül Finnországban a skandináv Defendo. Sambónak, a Defen­dónak és a Krav Magának civil önvédelmi, antiterrorista és személyvédelmi válto­za­ta is létre­jött. Képzési anyaguk a keleti harci rendszerekből csak a mai körülmé­nyek között használható és gyorsan elsajátítható elemeket vette át. A rövid kiképzési idő miatt, illetve az új élethelyzetekre új, tudomá­nyos mód­szereket kellett kifejleszteni. A mentá­lis felkészí­tést illető­en is inkább a mai nyugati embert és kul­túráját job­ban isme­rő fizio­ló­gi­ai és pszichológiai kuta­tá­sokban bíznak. Az ázsiai harcművészeti iskolák mai nyugati tanítványainak nagy része – a korszellemnek megfelelően – eleve vonzódik a távol-keleti kultúra, esztétika és világnézetek iránt. Ezért pozitívan értékeli az általános nyugati élethelyzettől idegen elemeket is, mint amilyen a japán parasztruhában való mezítlábas mozgás, a tatamin térdelve birkózás vagy a középkori kínai fegyverekkel való gya­korlatozás. Van, akit az egészből kizárólag, vagy elsősorban a mozgásművészet érdekel: élvezi az esztétikus mozdulatsorokat, tehát a gyakorlást inkább sportnak, az önkifejezés, az egészségmegőrzés eszközének tekinti. Másokat maga a küzdelem, az európai boxnál, birkózásnál kifinomultabbnak tekintett technikák vonzanak. Nem kevés azonban azoknak a nyugatiaknak a száma, akik mindezen túl a gyakorlást életük részévé, életformává teszik, egyesek pedig valame­lyik ázsiai világnézetet, vallást is magukévá teszik. E vonzalom hiányában azonban elsősorban a gyakorlati szempontok döntenek, ezért sok nyugati inkább az olyan misztikamentes, valóban sportnak tekinthető (pl. Judo, Kick Box, Taekwondo) vagy életszerű önvédelmi célt szolgáló nyugati és közel-keleti rendszerek után néz (pl. Defendo, Krav Maga). Mindenesetre elgondolkodtató az a természetesség, amellyel európai fiatalok tömegei például japán parasztruhába bújnak, megtanulnak több tucat japán, kínai vagy koreai szakkifejezést, hagyják magukat ezen a nyelven dirigáltatni, meghajolnak vagy leborulnak az edzőtermek oltárai, az alapítók képei előtt, vegetáriánussá válnak, csikungoznak vagy elkezdenek hinni a karmában. (Kérdés, hogy vajon hány ázsiai fiatal fogadná ugyanilyen természe­tes­séggel, ha néger baptista edzője, akitől boxot, birkózást vagy kosárlabdát akar tanulni, Jézust megszólító, közös imára szólítaná fel a tréning előtt?)

2. Összehasonlítás

2.1. Az önvédelem és a harci művészetek

Tagadhatatlan, hogy minden ázsiai harcművészetnek van önvédelmi ér­té­ke, de köz­is­mert, hogy a mai, nyugati hétköznapok­ban való használ­ható­ságuk eltérő mér­té­kű. Oka van annak, hogy a nyugati katonai és rendé­szeti kiképzés mely ázsiai rend­szerekből merít (pl. Jujutsu, Wing Chun, Chin Na, Kali), és melyek­ből nem. A modern önvé­delmi rend­szerek is okkal nem tart­ják magukat harcművészet­nek. Az igazi különbség azon­ban nem techni­kai, hanem az alapvetően más igények és mód­szer­tan. Az első nagy különbség a jogi szempont. A harci művésze­tek har­ci művé­szetek, többségük katonák számára, háborús időkre lett kifejlesztve, ami a tech­nikában és a taktikában is megjelenik. A katona és a rendőr ugyanis mindig más jogi helyzetben van, mint a civil. Az előb­bit az állam fegyverzi fel, és hatal­mazza fel arra, hogy valakit megkeressen, elfogjon vagy akár meg is öljön. Civil azonban csak védekezhet, közben be kell tartania az ará­nyosság elvét, csak végveszélyben ölhet, és bíróság előtt is kell elszá­mol­nia. Logi­kus, hogy a katonának és rendőr­nek, illetve az ön­magát vagy másokat védeni kény­sze­rülő civil­nek eltérő stratégi­á­ra és eszköztárra van szüksége. Ennek ellenére a legtöbb ázsiai harcművészeti iskola egyszerűen nincs tekintettel az adott nyugati ország jogszabályaira. Ehhez kapcsolódik a második szempont, a felelősség kér­dé­se. Bár a hivatásos és a civil eszköztára nem lehet azonos, a harcművészeti iskolákban ma civileknek a régi katonai módsze­reket tanítják, szinte változtatás nélkül. Ezt bizonyítja, hogy a karate vagy kungfu versenyeken az edzéseken gyakorolt technikák többsége tiltott. Bár a hagyományos ázsiai harcművészeti iskolák a katonai vagy családi jellegű hierarchia révén felelősséget is vállaltak tanulóikért, ez ma a nyuga­ton ritkán fordul elő. Elvben léteznek közismert elvek (pl. „Karatés nem támad először”), de az iskolák többségében nincs etikai és jogi ismeretterjesztés a tanultak alkalmazhatóságáról. Pedig naivitás azt hinni, hogy a tanulta­kat senki sem használja rosszra. Mivel ma gyakorlatilag bárki tanulhat harcművészetet, ha kifizeti a tandíjat, és az edzésen nem okoz problémát, az iskolai, utcai, szórakozó­helyi erőszakos jelenetekben sajnos túl gyakori lett a láthatóan képzett verekedő. Ezért, bár az önvédelem oktatás eredetileg a civilek egymás­ közötti, hirtelen fel­in­dulásból fakadó verekedéseire, illetve rablók, betörők fenyegetése és táma­dása ellen kívánt felkészíteni, napjainkra feladattá vált a harcművésze­tekben jártas bűnözők elleni stratégia és taktika kidolgozása is. A harmadik nagy különbség abban rejlik, hogy a harci művésze­tek gyakorlása életstílust követel. A kifejezetten művészi mozgás megszerzéséhez hosszú évek, évtizedek csiszolgató munkájára van szükség. A civil önvédelemre való felkészítésben erre nincs sem idő, sem szükség. A fizikai elvárások terén az átlagember­ből kell kiindulni: férfiak és nők, fiatalok, középkorúak és idősebbek szá­mára egyaránt elsajátítható, személyre szabható tech­nikákra van szükség. Nincs szük­ség csonttörő kemény­ségre, kifino­mult moz­gás­­­kul­túrára, többezres technikai repertoárra, hanem kevés, bármilyen helyzetben, bemelegítés nélkül, zsigerből működő technika és a valós élethelyzetekre építő taktika kell. Negyedszer, a mai harcművészeti iskolák többségében mindent megtesznek a stressz elkerülése érdekében. A gyakorlók rendszerint tornateremben, tiszta és méltó­sá­got adó ázsiai ruházatban gyakorolnak; vezényszóra, egyszerre mozognak, és kiál­tanak; titulusok, rangok, etikett, tiszteletadás a helynek, a mesternek és egy­más­nak – általában ilyen a miliő. Ennek hatása azonban – az izzadás, a harcias gesz­tu­sok és koncentrációs kiáltások elle­nére – a kiszámíthatóság, a belső nyuga­lom fenntartása, azaz végső soron az adrena­lin­-men­tesség. A vészhelyzetben is működő önvédelem tanulásához azonban elengedhetet­len a realitáshoz való minél teljesebb közelség. Ez az edzés során is szükségessé teszi a nyugati hétköznapok környezetét, ruházatát, zaját, és a mai, valós életben előfor­duló helyszínekre és helyzetekre való felkészülést (utca, lift, autó, repülő, diszkó, konyha, busz). Sok ázsiai rendszerben azonban eleve olyasmikre készítik fel az embert, amivel itt a nyugaton nemigen találkozik. Nekünk ugyanis nem tata­min, hanem betonon kell esni, és nem térdelünk, hanem két lábon állunk. Nem is bam­buszkarddal vagy lándzsával, hanem bicskával vagy viperával esnek nekünk, illetve ritkán van hely nagy ívű dobásokhoz, ugró és forduló rúgásokhoz. A fegy­ver­viseléshez engedély kell, és ha az ember túl keményen véde­­kezik, és az odaérke­ző rendőrök, tanúk nála találják a támadótól elvett fegyvert, ő kerülhet bajba. Ugyanígy kizárólag valóság-közeli stressz alatt lehet megtanulni kezelni a pulzus­szám és az adre­na­lin-szint hirtelen megugrását. Ennek hatására ugyanis csőlátás, csőhallás alakul ki, a mozgás-koordinációból pedig az ázsiai rendsze­rekre oly jellemző finommotorikus mozgás eltűnik. Nyilván nem állandó harckészültségre van szükség, hanem arra, hogy az ember baj ese­tén ne ki-, hanem bekapcsoljon. Az sem lehet célja a civilnek, hogy addig harcol­jon, amíg minden támadót sorra le nem rugdos, mint a filmekben. Az egyetlen igazi cél minél gyorsabban kikerülni a veszély­helyzetből, és épségben hazajutni, illetve másnak segíteni ebben.

2.2. Az önvédelem és a versenyszerű küzdelem

A régi harcművészek békeidőben iskolákat nyit­hattak és bemutatókon kápráztat­hat­ták el a civileket. A háború azonban megválto­zott, és a háborúkat nem harcmű­vé­szek vívják – talán csak a speciális alakulatoknál találni modern szamurájokat. A legtöbb harcművész tehát meg­marad az edző­te­remben. Jól tudja, hogy a tananyag nagy része eredetileg „éles” technika volt, ami nem versenyre való, de ma már a modern harctéri körülmények között sem igen alkalmazható. Akik nem akarnak csak a klub falai között gyakorolni, és kedvelik a megmérettetést, azok is csak egymást hívják ki, de nem az utcán, hanem intézményesített, szabályok közé szorí­tott, sportszerű versenyekre. Persze akad olyan is, aki modern gladiátorként vagy inkább bérverekedőként a brutális és jól jövedelmező bunyókra specializá­lódik (pl. ketrecharc), de ők nagyon kevesen vannak. A sportszerű verse­nyeken az éles techni­kák ter­mé­szetesen tiltva vannak. Inkább cserepet, fát, betont vagy jeget törnek, zúz­nak kézzel, lábbal, fejjel, azt bizo­nyítva ezzel, hogy mire lenné­nek képesek egy emberi testtel szemben, illetve hogy mi min­dent kibír a saját testük. Mindenki más indíték­ból teszi: virtusból, a megmé­rettetés ked­vé­ért, pénzért, igen ritkán vallási praxis részeként. De nincsenek is sokan: egyetlen versenyzőre sok tíz­ezer­ egyszerű gyakorló jut. Mi a fő különbség a küzdősport és az önvédelem között? A sportszerű küzdelmet élvezetből gya­korol­ják, az önvédelemre azonban min­denki csak rákénysze­rül. A versenysport mindent megtesz azért, hogy a sporto­lók fair play verse­nyez­hesse­nek egymással, az önvédelem azonban vész­helyzet, amit normális ember igyek­szik elkerülni, és amiben rászorul a versenyeken tiltott módszerekre. Itt ugyanis nincs súlycso­port­beosztás, a támadó mindig nagyobb, erősebb, sőt, többen van­nak. Nincs korlátozott menetidő, a támadás többnyire váratlanul alakul ki, és gyor­san le is zajlik – a dolgok másodperceken múlnak. Nincs kötelező védőfelszerelés sem, általában súlyos testi és lelki sérülésre vagy még rosszabbra van kilátás. Nincsenek szabályok, tehát bármi megtörténhet, sem drukkerek, mert ritka a segítség, sem díjak, mert az igazi tét az, hogy az ember megússza a bajt, és épségben hazaérjen.

2.3. Az önvédelem és az utcai verekedés

Az utca – megfelelően szocializált emberek számára – nem a magamutogatás, erő­fitogtatás vagy megmérettetés helye. Az utcán ugyanis más jogi helyzet ural­ko­dik, mint a harctéren, az edzőteremben vagy a versenyen, és a tét is más: az ember tulajdona, önmaga és szerettei testi épsége vagy élete. Az önvéde­lem tehát a verekedéssel ellentétben a társadalom által elismert értékek megvédé­sé­ről szól. A valóság-közeli önvédelmi képzés a tanulókat nem csupán ütni és rúgni tanítja meg, hanem a potenciálisan veszélyes élet­hely­zetek felismerésére is. Képessé kell válniuk bizonyos szitu­ációk elkerülésére. Ha ez nem sikerül, akkor pedig stratégiára van szükség. Meg kell tanulni az ún. asszertív kommunikációt is, ami segíthet a konfliktust a szavak szintjén tartani, és megelőz­ni a fizikai erőszakot. Ha pedig a helyzet mégis elfajul, akkor nem csak a megfelelő technikák elegendő mennyiségű gyakor­lá­sára, hanem kontrollált agresszióra is van szükség. Egy dolog ugyanis a helyzetfelismerés és a technika ismerete, de mit kezd az ember a saját pulzusának és adrenalin-­szintjének váratlan megemelkedé­sé­­vel és annak hatásaival? Csak ilyen összetett tréninggel lehet megszerezni azt a belső kontrollt, aminek segítségével az ember nem fagy le (nem válik kiszolgál­ta­tottá), de nem is hevül túl (nem válik aránytalanul brutális­sá). Az önvédelemre kény­szerülő hívő nem szűnhet meg Krisztus tanítványának lenni, és országa jog­szabályait is be kell tartania. Végül, önvédelmet nem csupán saját magunk megvédése érdekében érdemes tanulni, hanem azért is, hogy másoknak segíteni tudjunk. Sajnos túl sok férfi, nő, iskolás és nyugdíjas marad egyedül, mert nincs, aki kiálljon mellette, nincs, aki megvédje.

3. Tanácsok

3.1. Akik abbahagyták

Sokan vannak, akik egy harcművészet gyakorlása után keresztény hitre térnek, és az egészet végleg abbahagyják. Az okok legalább olyan sokfélék, mint maguk az életutak, de a beszámolók rendszerint az alábbi három terü­letet érintik.

• Világnézeti ok – Az illető a megtérése előtt például buddhistaként vagy taoistaként gyakorolta a harci művészetet. Mivel számára vallás és edzés teljesen egybefonódott, az adott világ­nézettel együtt annak sajátos spirituális mód­szereit (pl. zen, csikung) és a harci „út” életstílusszerű gyakor­lá­sát is elveti.
• Erkölcsi ok – Az illető immár Krisztus tanítványaként úgy ítéli meg, hogy a jelleme negatív irányba változott (büszkeség, erőszakosság, magamutogatás, mások kontrollálása stb.), illetve ebben az irányban erősödne tovább, ha folytatná a gyakorlást.
• Egészségi ok – Az illető (maradandó) fizikai károsodást vagy sérülést szerzett a gyakorlás során, vagy valaki másnak okozott ilyesmit, ezért úgy dönt, hogy nem akar még egyszer ilyen helyzetbe kerülni.

Bármelyik ok is volt a döntő, igen sokan jutnak arra, hogy ami a fizikai gyakorlás szem­pontjából hasznos volt, az megvan egy küzdősportban is, ezért inkább azt választják, tehát egyszerűen sportágat váltanak. Vannak ugyanakkor olyanok is, akik szintén keresztény hitre tértek, de folytat­ják a gyakorlást. Például Amerikában sok keresztény harcművészeti, küzdősport és önvé­del­mi iskola, illetve több olyan missziószervezet is létezik, amely harcművészek és küzdősportolók között szolgál. Érveik rendszerint a következők…

• ők szét tudják választani a fizikai gyakorlást a vallási-világnézeti háttértől,
• nem észlelnek önmagukon jellembeli torzulást,
• a technikákon és a taktikán bibliai etikai szempontok alapján változtattak,
• a harcművészek közötti jelenlétüket a Krisztusról való tanúságtétel lehető­sé­gé­nek tekintik.

Amint látható, leginkább a személyes faktor a döntő: ami az egyiknek kísértés, a másiknak nem az, és mindegyiknek tisztelnie kell a másik álláspontját. Aki a folytatás mellett dönt, annak mindenesetre ajánlott időnként végiggondolni, hogy miért is kezdte el annak idején a gyakorlást, és mit lát benne hasznosnak ma, Krisztus tanítványaként? Érdemes újra meg újra ellenőrizni, hogy az edzés milyen testi és lelki hatást gyakorol az emberre.

3.2. Akik elkezdenék

Először is, mindenki őszintén gondolja végig, hogy miért akarja csinálni?

• Tényleg csak fitt akar lenni, vagy inkább kemény fickó/lány?
• Tényleg önvédelmet szeretne tanulni, vagy csak bosszút akar állni valakin?
• Tényleg az önuralom-fejlesztés eszközét látja benne, vagy csak a fokozatával és a tudásával szeret(ne) mások előtt büszkélkedni?
• Mennyi időbe, pénzbe, energiába fog kerülni a dolog?
• És honnan fogja mindezt elvenni: a családtól, a hivatástól, a hitélettől?
• Hol lesz a határ, és mi lesz a garancia arra, hogy nem lépi át?

Másodszor, saját testi adottságainak ismeretében utána kell néznie, hogy

• milyen fizikai képességek kellenek az adott rendszer elsajátításához (eleve erőteljes alkatot követel, vagy elég az átlagos fizikum),
• milyen élettani, fizikai hatást gyakorol a rendszer magára a gyakorlóra (gerinc, csontok, ízületek, idegrendszer)?

Harmadszor, általában mindenhova be lehet ülni megnézni egy edzést. Ilyenkor a saját szemünkkel is meggyőződhetünk arról, hogy milyen a helyi oktató, edző, mester, instruktor személyisége: jó pedagógus vagy diktátor, sportember vagy üzletember, toleráns vagy fanatikus? Ezután pedig érdemes beszélgetni is az oktatóval, és feltenni neki néhány kérdést:

• Része a képzésnek valamelyik távol-keleti világnézet megismerése és átvétele? Milyen az oktató saját világnézeti meggyőződése? – Így kiderülhet, ha hívő, névleges keresztény, teljesen vallástalan vagy egy keleti vallás odaadó híve.
• Van-e meditáció az edzések előtt és után, és ha igen, miről van szó: csak relaxációról (lenyugvás, fókuszálás) vagy például egy buddhista módszer­ről (zen)?
• El kell-e sajátítani bizonyos erő, energia (chi/ki) használatát? Ezt minek tartja az oktató: fiziológiai, pszichoszomatikus jelenség­nek vagy emberfeletti, spirituális erőnek? És milyen alapon ítéli meg?

Negyedszer, a fenti szempontokat érdemes menet közben, időnként ellenőrizni. Ami a motivációt illeti, jó ha a gyakorlónak van valakije, aki ismeri, figyelemmel kíséri, és szükség esetén helyre teszi. Ami a testi igénybevételt illeti, probléma esetén a háziorvos­sal vagy szakorvossal (sportorvos, reumatológus) is érdemes konzultálni.

3.3. Vészjelek

Bármely – harcművészeti, küzdősport és önvédelmi – rendszerre, iskolára, klubra, edzőre és oktató­ra érvényes, hogy ott kell hagyni, ha kiderül, hogy

• a klubban nem csupán fegyelem van (ami szükséges és építő), hanem a fokozatok hierarchikus alkalmazása vagy a brutálisan harcias mentalitás az alacsonyabb fokozatú vagy gyengébb tanulókkal szembeni tiszteletlenség­hez, lelki vagy fizikai megalázáshoz, visszaéléshez, sérüléshez vezet
• az edzésen szerzett tudással a tanulók a klubon kívül az iskolában vagy az utcán visszaélnek
• az ilyesmi ellen az oktatók, edzők nem lépnek fel, bár tudnak róla.

Általában az ázsiai harcművészeti iskolák eleve nem szívesen ajánlhatók, ha a rendszerről általában tudható, vagy a helyi klubról, oktatóról kiderül, hogy

• a képzésbe vallási-világnézeti elemeket is belekevernek, mint pl. a zen-buddhista meditáció vagy taoista spekulációk, amelyeknek nem csak elméleti jelentőségük van (ezek ui. más vallások eszméi vagy gyakorlatai)
• a képzésnek része a misztikus magyarázattal ellátott energetikai mód­szerek (pl. csikung, kiai) alkalmazása
• a képzésbe nem csak a pusztakezes önvédelem, hanem az ázsiai szúró, vágó és ütő fegyverek használata is kötelezően beletartozik – ezek ui. a gyakor­lott tanulókra is igen veszélyesek lehetnek.

3.4. Ajánlható rendszerek

A bibliai etika alapján a sportolás, a sportoktatás és a versenysport, illetve a civil önvédelem tanulása és oktatása olyasmi, amit Krisztus tanítványaként is minden további nélkül űzni lehet. Ezért – világnézeti semlegessé­gük és egészség­megőrző hatásuk miatt – főleg az alábbi rendszereket tudjuk ajánlani: Küzdősportként vagy versenysportként

• Különösen férfiaknak ajánlható az olimpiai sportággá vált európai birkó­zás (birkozoszov.hu) vagy a „cselgáncs”, a japán Judo (judo.hu). A nők több­sége a birkózó jellegű sportokat az állandó testkontaktus miatt eleve nem szíveli, de mindig vannak kivételek.
• Az elsősorban ütő-rúgó iskolák közül férfiaknak és nőknek egyaránt ajánlható az olimpiai sportág koreai Taekwondo (wtftaekwondo.hu) esetleg az amerikai Kick-Box (kickbox.hu) vagy a francia Savate (savate.hu), de ezek bármelyike csak light contact (érintéses) vagy semi-contact (fél­erő­vel) szabályrendszerben, kesztyű-lábtyű, fog­védő, férfiak­nak szuszpenzor, nők­nek mellvédő használatával.
• Tizennégy év alatti gyermekeknek elsősorban az olimpiai sportág birkózás, Judo vagy Taekwondo ajánlható (ld. mob.hu).
• Aki számára csak ázsiai iskola elérhető, annak az átlagos fizikummal is űzhető Shito Ryu, Wado Ryu vagy Shotokan karate ajánlható.

Civil önvédelemként

• Gyakorlatilag bárki számára ajánlható a két legelterjedtebb, hazánkban is oktatott rend­szer: a rendé­sze­ti hátterű skan­dináv Defendo (defendo.hu) és a katonai hátterű izraeli Krav Maga (krav-maga.hu).
• A hazai Defendo és Krav Maga gyermek önvédelmi oktatást is nyújt (Safe Kid és Krav Junior programok), illetve mindkét iskola szervez hétvégi szemináriumokat csak nőknek.
• Aki számára csak ázsiai iskola elérhető, annak az átlagos fizikummal is űzhető nyugati Jujutsu (jujitsu.hu), illetve a nőknek különösen megfelelő Wing Chun/WingTsun/Ving Tsun kungfu iskolák ajánlhatók.

Végül megjegyzendő, hogy az általános tapasztalat szerint a tinédzserek az itt említett rendszerek bármelyikét gyakorolva (ön)fegyelmet tanulhatnak, és az agresszivitásuk is levezetődhet. Az esetleges visszaélések ellen természetesen csak az edző, a szülők és a pedagógusok kooperációjával lehet fellépni.

3.5. Problémás rendszerek

Keresztény szempontból a következő elemek jelenthetnek „problémát”: a túl harci­as mentalitás, az átlagos fizikumúak számára egészségkárosító hatás, a fegy­verek veszélyessége, a zen meditáció és a misztikus értelmezésű energetikai gya­korlatok. Bizonyos rendszerek ezért eleve nem szívesen ajánlhatók, a következő indoklással:

• Közismert keménységük, az átlagnál sokkal magasabb, akár egészségkárosító hatású fizikai igénybevétel, az átlagnál harciasabb menta­litás miatt: európai box, Muay Thai (thai boksz), Kempo, Goju Ryu és Kyokushin karate, Brazil Jujitsu.
• A fegyverhasználati képzést is nyújtó ázsiai rendszerek, e szúró, vágó és zúzó fegyverek fizikai veszélyessége miatt: a japán Kobudo és Ninjutsu iskolák, a tradicionális kínai kungfu iskolák, a filippínó és maláj kés- és botharc rendszerek (Kali, Silat).

A fegyveres rendszerek közül sportként elvileg a japán Kendo (bambuszbotvívás) ajánlható, mert a nyugati víváshoz hasonlóan mind szabályrendszere, mind a védőfelszerelés elegendő fizikai védelmet nyújt. Az edzéseken azonban erőteljesen megjelenik a kulturális háttér, és teljesen természetes a zen alkal­ma­zása. Bár ismeretes, hogy ezt fókuszáló céllal, imaelőkészületként keresztény szerzetesek is alkalmazzák, maga a zen mint tudat-kiürítő módszer eredetileg nem „világnézetileg semleges technika”. Ugyanakkor az is igaz, aki edzés elején vagy végén csak koncentrál vagy pihen, az valójában nem is a zent gyakorolja. Általában a kínai wushu vagy kungfu iskolákban természetes a taoista misztika (elméleti, vagy gyakorlati szinten is), a chan buddhista meditáció (többnyire pihentető vagy a feladatra fókuszáló céllal), illetve a csikung gyakorlása egészség­megőrző vagy harci céllal. A probléma összetett:

• A „csi” fogalmának ázsiai definíciói (a fengshuitól az akupunktúrán át a különféle kungfu iskolákig) igen eltérőek. Vagy csak fiziológiai-pszichoszomatikus vagy misztikus-spirituális jelenségnek tekintik.
• Ázsiai mesterek szerint az energia helytelen használata egészség­károsí­tó hatású. Képzett oktató nélkül veszélyes vele foglalkozni.
• A mesterek azonban közismerten rivalizálnak egymással. De hogyan döntsük el mi, hogy melyikük a kókler? És mibe kerül, mire kiderül?

E bizonytalanságok miatt a csikungot alkalmazó rendszerek eleve kerülendőnek tűnnek. Kivétel talán a tajcsis formagyakorlat, a misztikus magyarázatok nélkül, egész­ség­megőrző céllal – a lágy mozdulatsorozatnak ugyanis valóban van feszült­ség­oldó és ízületerősítő hatása –, de a WingTsun iskola felfogása szerint is légzőgyakorlatról van szó, amely az oxigént az egész testbe eljuttatja, és védi a belső szerveket (edzés végén levezetésként használják). A kínai „csi” japán megfelelője a ki, amire az Aikidóban is szokás hivatkozni. Az Aikido mozgásrendszere esetében kézenfekvő a ki fogalmának fiziológiai-kinetikai értelmezése. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy az alapító (Ueshiba) egy sintó szekta (Omotokyo) tagja volt, és a ki fogalma alatt ennél jóval többet értett (spirituális valóságot és erőmegnyilvánulást), több Aikido nagymester pedig a zen gyakorlója. Energetikai témában tehát a fokozott óvatosság ajánlatos, illetve a helyi oktató kikérdezése, hogy szerinte mi micsoda, hogyan működik, és mit szolgál. Lehet, hogy teljesen misztika-mentesen áll ezekhez a dolgokhoz, vagy meggyőződése, hogy e nélkül nem is működik az egész.

3.6. Orvosi szempontok

Mielőtt azonban bárki bármibe is belekezdene, konzultáljon a háziorvosával, gyógy­tornásszal vagy reumatológussal, hogy fizikailag mire alkalmas, mire nem. Ugyancsak konzultálni kell a leendő oktatóval, hogy az edzéseket milyen korosztály látogathatja, milyen ruházat és védőfelszerelés ajánlott vagy kötelező, általá­ban mire kell figyelni, és mi mennyibe kerül.

Magyar szakirodalom

• Blomberg, Catharina: Szamurájok – Japán harcos nemességének történelmi és vallási háttere (Szenzár, Budapest, 2001)
• Clark, Angus: Csi-kung – Titkok nélkül (Scolar, Budapest, 2008)
• Galla Ferenc: Judo önvédelem (Sport, Budapest, 1970)
• Fu-nian, Yu – Schwanberger József: A Taijiquan művészete (Lunarimpex, Budapest, 1997)
• Hua-ching, Ni: Tao, a leheletfinom, egyetemes törvény (Lunarimpex, Budapest, 2004)
•  Jóvér Béla, Borbély Attila: Szamurájok útján – A budo sportok történelme (Medicina, Budapest, 2007)
•  Jwing-Ming, Yang: Chi Kung (Lunarimpex, Budapest, 1996)
• Leyrer Richárd, Szabó Julianna: A kungfu királya – Bruce Lee és a Jeet Kune Do (Lapkiadó Vállalat, 1987)
• Lichtenfeld (Sde-Or), Imi – Yanilov, Eyal: Krav-Maga – Hogyan védekezzünk fegyveres támadás ellen? (Jaffa, Budapest 2006)
• Lowry, Dave: A harci művészetek lelkiségéről haladóknak (Édesvíz, Budapest, 2000)
• Kelemen István: Ju-jutsu – A modern önvédelem útja (Sportpropaganda, Budapest, 1983)
• Show, Scott: Szamuráj zen (Lunarimpex, Budapest, 2000)
• Shaoyu, Liang: Xingyiquan (Lunarimpex, Budapest, 2005)
• Stevens, John: Az Aikido eszenciája – Ueshiba Morihei szellemi tanításai (Szenzár, Budapest, 1998)
• Ueshiba, Kisshomaru: Az aikido szellemisége (Hunor Vállalkozás, 1999)
• Ujvári Miklós: A dél-kelet ázsiai harci művészetek (magánkiadás, Budapest, 1986)

[1] A japán és koreai kifejezések átírása: s = sz, sh = s, w = v, y = j, j = dzs, ch = cs, ts = c; ae = nyílt e, eo = rövid a, oo = ú. A kínai szavakat a nyugati, majd a hivata­los kínai átírás szerint (chikung / qigong), néha magyarosan (csikung), alapvetően a pekingi dialektusban, ritkán a kantoniban is (pl. Shaolin // Siulam). A japán hosszú magánhangzókat és a kínai hanglejtéseket nem jelöltem.