Lk 14:26
Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt, még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom.
Probléma
Az érthető, hogy az Urat szeretni kell, jobban mint mást vagy saját magunkat, de az, hogy Jézushoz csak az méltó, csak az lehet a tanítványa, akik „gyűlöli” a családtagjait és önmagát, magyarázatra szorul, mert nyilvánvalóan ellentmond Jézus más tanításának. – Vajon mire gondolt valójában, és ezt honnan tudhatjuk?
Fordítás
Görög eredeti: Ean tisz erkhetai prosz me kai ú miszei ton patera heautu kai tén métera kai tén günaika kai ta tekna kai tusz adelfusz kai tasz adelfasz eti te kai tén pszükhén heautu, ú dünatai einai mú mathétész.
Formális fordítás: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt, még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom.”
Értelmező fordítás: „Ha valaki hozzám jön, de nem szeret engem jobban apjánál, anyjánál, feleségénél, gyermekeinél, testvéreinél, sőt, saját magánál, az nem lehet a tanítványom.”
Indoklás
A szöveg formahű fordítása és szó szerinti értelmezése, alkalmazása ellen döntő érvek szólnak. Először is, maga Jézus a család iránti tiszteletre és szeretetre tanított (Mt 15:4-6 19:17-19 Mk 7:10-13 stb.), mi több, az ellenség iránti szeretetre (Mt 5:44 Lk 6:27,35), tehát eleve nem szólíthat fel ennek az ellenkezőjére.
Másodszor, tudjuk, hogy a beszélő (Jézus) anyanyelve héber vagy arám volt, a tárgyalt szöveg pedig ismert sémi szófordulat (hebraizmus), amelynek szó szerinti görög fordítása nem felel meg a görög (magyar, angol stb.) idiómának, ezért értelmezésre szorul. Az evangéliumokban éppen ezt látjuk: Lukács szó szerint adta vissza Jézus szavait („aki nem gyűlöli…”), Máté azonban a görög számára is egyértelműen fordított: „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám…” A szövegkörnyezet ui. a Jézus melletti vagy elleni tanúságtétel, az emiatt egymással szembekerülő családtagok, illetve ennek a helyzetnek a kezelése (Mt 10:32-36).
A héber is képes ugyanazt kifejezni, amit a görög, a magyar vagy az angol, csak más nyelvi eszközökkel teszi. Esetünkben az összehasonlítás kifejezésének a miénktől eltérő módjáról van szó. A bibliai héber ui. az összehasonlító fokozást („jobban, mint”) ellentéttel, tehát – számunkra végletes kifejezésekkel – fejezte ki. Konkrétan azt, hogy A „jobban szereti B-t, mint C-t” úgy tudta kifejezni, hogy A „B-t szereti, C-t gyűlöli”. Ha ezt saját idiómánk alapján végletes érzelmi alapállásként értelmezzük, félreérthetjük az üzenetet.
A „B-t szerette, C-t gyűlölte” formulára több bibliai példa is van. Az 1Móz 29:30-31 szerint Jákób „Ráchelt (jobban) szerette Leánál”, de az Úr látta Lea „megvetett/gyűlölt voltát” (a héber szana jelentésköre gyűlölet, megvetés, ellenségeskedés), és sorozatos gyermekáldással kompenzálta – nyilván Jákób aktív közreműködésével, ami pedig kizárja a gyűlölködést.
A Mal 1:2-3 kijelentését is – „Szerettem Jákóbot, Ézsaut gyűlöltem” – úgy szokták idézni, mint Isten alapvető és ellentétes érzelmi hozzáállását a két emberhez, pedig arról van szó, hogy amikor Isten Malakiáson keresztül bejelenti Izraelnek: „Szeretlek titeket”, és Izrael visszakérdez: „Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?”, Isten így válaszol: „Abból, hogy Ézsau (az edómiak őse) testvére volt Jákóbnak (az izraeliták ősének), mégis Jákóbot (Izraelt) szerettem, Ézsaut (Edómot) pedig gyűlöltem, hegyeit pusztasággá tettem…” Ez nem a két ős iránti rokon- vagy ellenszenvről szól, hanem a két testvér, és így két nép közötti választásról, hogy kivel kötött szövetséget (ld. Róm 9:11-13). Végül, íme a sógorházasság keretein belüli elsőszülöttségi jog védelméről szóló rendelkezés: „Ha valakinek két felesége van, és az egyiket szereti, a másikat pedig gyűlöli…” attól még az számít elsőszülöttnek, aki előbb született, nem az, hogy az apa melyik anyát szerette jobban (5Móz 21:15-17).
Ami a szövegkörnyezetet illeti, nem véletlen, hogy a szeretni-gyűlölni ellentétpár rendszerint a választással, a cselekvés szabadságával függ össze. Jézus a kortárs rabbikkal ellentétben nem volt választható, hanem ő választott ki egyeseket a maga céljaira (vö. Jn 15:16). Az önkénteseket azonban olyan választás elé állította, amely az elemi társadalmi elvárások figyelmen kívül hagyását és az egzisztencia feladását követelte volna tőlük (Lk 14:27-35 Mt 9:57-62). Jézus tehát nem a családjuk vagy a lelkük „gyűlöletére” szólította fel a sokaságot, amely vele ment, hanem figyelmeztette őket, hogy őt követni választást jelent, hogy kit szeretnek jobban: őt, vagy a családjukat és önmagukat? Őt követni akár az ember életébe is kerülhet, ezért folytatta így: „Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet a tanítványom.” (Lk 14:27) Tanítványai ui. számíthatnak rokonaik gyűlölködésére, árulására: „Kiszolgáltatnak titeket még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is, egyeseket heg is ölnek közületek, és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért.” (Lk 21:16-17). Aki tehát a család nyomására mégis végleg Jézus ellen fordul, az nem méltó hozzá. Ez azért hangzik keményen, mert az, de ne feledjük, hogy ezek a Fiú szavai, aki tudja, miről beszél (vö. Jn 1:11 Mk 6:4 Mt 13:57).