Materializmus

© Békefi Bálint, Apológia Kutatóközpont (v.2. 2023. augusztus 24.) PDF

A materializmus (lat. materia = ‘anyag’ szóból) azt az álláspontot jelenti, amely szerint az anyag, a test az egyetlen alapvető valóság, és a lélek, az elme vagy a tudat¹ – amennyire ezek léteznek – teljességgel visszavezethetők a testre. A materializmus értelmezhető pusztán a test és a lélek viszonyában, vagy tágabban az egész világra (ezzel kizárva pl. a kísértetek létezését), legáltalánosabban pedig Istenre, vagyis az Ő létének tagadására is. – A test alapozza meg a lelket.

Nevek és változatok

Ókori görög atomizmus. Az ókori görög atomisták a világ alkotóelemeit különböző alakú és méretű, szabad szemmel láthatatlanul apró, oszthatatlan (gör. atomosz) részecskékkel azonosították. A nagyobb dolgok tulajdonságait az atomok és kombinációik sajátosságai magyarázzák. Az emberi lélek szintén atomokból áll, így halandó. Az istenek, ha léteznek is, az emberek életével nem foglalkoznak, ezért a vallásosságnak nincs sok értelme. Az egyik első atomista Démokritosz (Kr. e. 460–370) volt, az atomista világkép gyakorlati vetületét pedig később Epikurosz (Kr. e. 341–270) dolgozta ki, aki a visszafogott örömök élvezetét határozta meg végső célul.

Hindu materializmus. Az ó- és középkori indiai filozófia egy vallásellenes irányzata, a lókájata vagy csárváka iskola elutasította minden természetfeletti létezését. Amellett érveltek, hogy az egyedüli megbízható megismerési mód az érzékelés, emiatt pedig csak az anyagi világ létezését fogadták el. Úgy vélték: minden, ami létezik, a négy őselem – tűz, víz, föld, levegő – kombinációjából áll össze. Anyagtalan lélek tehát nincs, a tudat pedig szintén nem több, mint az őselemek elegye. Materialista világfelfogásukhoz tudományos érdeklődés és szabados erkölcsiség társult.

Újkori európai materializmus. Az újkor tudományos eredményeinek hatására népszerűvé vált René Descartes (1596–1650) mechanikus természetfelfogása, amely az anyagi világot az emberalkotta gépezetek mintájára képzelte el: kiterjedt, szilárd dolgok rendszere, amelynek működését természeti törvények irányítják. Míg Descartes az anyagi világ mellett Istenben és halhatatlan emberi lélekben is hitt, mások, például Thomas Hobbes (1588–1679), a lélek létezését elutasították. A teljes körű, Isten létét is elvető materializmust a francia felvilágosodás egyes filozófusai – többek között Denis Diderot (1713–1784) és d’Holbach báró (1723–1789) – képviselték.

Kortárs fizikalizmus. A 20. századi fizika eltávolodott az anyag korábbi meghatározásaitól, amelyek például a kiterjedést (alak és méret) tartották alapvető jellemzőjének. Ez az eltávolodás a szóhasználatban is lecsapódott: a kortárs filozófiában azt az álláspontot, amely szerint csak a fizika által ismert dolgok léteznek, materializmus helyett inkább fizikalizmusnak szokás hívni. A fizikalizmus a lélek helyett főleg az elmével vagy a tudattal foglalkozik. Több változatát különböztethetjük meg annak alapján, hogy pontosan mit állít az elme és a fizikai világ (elsősorban az idegrendszer) kapcsolatáról.

Eliminativizmus. Az eliminativizmus szerint van egy hétköznapi, részben tanult fogalmi keretrendszerünk a tudatos életünkről – ez az úgynevezett „népi pszichológia” –, amelynek fényében tapasztalatainkat értelmezzük. Ezen keretrendszer szerint tudatos életünk többek között sajátos tapasztalati jelleggel bíró gondolatokból, vágyakból és érzelmekből épül fel, amelyekhez más emberekhez képest különleges hozzáférésünk van. Az eliminativisták szerint ez a „népi pszichológia” nagyrészt téves, az pedig, hogy tapasztalataink által igazoltnak látjuk, félreértelmezés vagy illúzió eredménye. Tudat tehát a szó hétköznapi értelmében nem létezik.
Azonosságelmélet. Az azonosságelmélet (más néven reduktív fizikalizmus) szerint a lelki és tudati állapotok azonosak bizonyos fizikai állapotokkal. Hasonlóan ahhoz, hogy a vízről idővel megtudtuk: nem más, mint H₂O-molekulák csoportja, mostanra azt is kimondhatjuk, hogy a fájdalom nem más, mint – némi leegyszerűsítéssel – Aδ- és C-idegrostok tüzelése. Az azonosságelmélet egyes képviselői szerint a tudomány előrehaladtával hasonló pontossággal fogjuk tudni leírni az érzelmek és a gondolatok fizikai felépítését is. Mások szerint ilyen általános megfeleltetések nem tehetők, de egyenként minden tudatállapot azonosítható egy testi állapottal.
Nemreduktív fizikalizmus. A nemreduktív fizikalizmus szerint bár a valóságot kizárólag fizikai dolgok alkotják, mégsem „fordítható le” minden valóságos jelenség pusztán fizikai fogalmakból álló kifejezésekre. Lehetséges például, hogy a pénz tárolásának és mozgatásának minden módja végső soron pusztán részecskék mozgatása és tulajdonságaik változtatása, mégsem feleltehető meg a „jövedelem” semmilyen konkrét fizikai rendszernek. Hasonlóan – érvelnek –, hiába nem több az elme részecskék sajátos halmazánál, mégsem biztos, hogy a tudatos tapasztalatok leírhatók fizikai fogalmakkal.

Érvek

Ld. még a dualizmus és az idealizmus elleni érveket.

A fizikai világ oksági zártsága és az energiamegmaradás törvénye. A fizika megdöbbentő pontossággal képes megjósolni fizikai események kimeneteleit, illetve fizikai rendszerek jövőbeli állapotait. Sokak szerint ennek az a magyarázata, hogy a fizikai eseményeknek, illetve állapotváltozásoknak kizárólag fizikai – a fizikai elméletekben szereplő – okai vannak. Ebből viszont az következik, hogy az agyi eseményeknek is kizárólag fizikai okai vannak, tehát nem befolyásolhatja azokat anyagtalan lélek vagy elme. Egy hasonló érv az energiamegmaradás törvényéből indul ki, amely szerint fizikai rendszerekben az összenergia (pontosabban az energia és a tömeg bizonyos módon értelmezett összege) állandó. Ha a tudat vagy a lélek oksági befolyásához szükséges, hogy energiát közöljön az aggyal – és többek szerint nehéz elképzelni más módot –, akkor az energiamegmaradás törvénye az efféle oksági befolyást kizárja. Egyes dualisták és idealisták szerint viszont nincs sok bizonyíték arra, hogy az agy okságilag zárt volna, illetve hogy az energiamegmaradás érvényesülne benne. Mások a kvantumfizika pusztán valószínűségi törvényei által nyitva hagyott résekbe igyekeznek beilleszteni a lélekkel való kölcsönhatást.

Az idegrendszer és a tudat szoros összefüggése. A biológia, az agykutatás és társterületeik mára részletesen feltárták, hogy a testben lévő állapotok és események hogyan függnek össze tudatos állapotokkal és eseményekkel: például a fájdalomérzet az Aδ- és C-idegrostok tüzelésével, az öröm pedig pár hormon – dopamin, szerotonin, endorfin, oxitocin – jelenlétével.² Még szuggesztívebbek azok a felfedezések, amelyek az agy károsodása és a lelki-mentális élet sérülései között tárnak fel kapcsolatot: az agykéreg idegsejtjeinek sorvadása például a rövidtávú emlékezet leépülését okozza (az Alzheimer-kórban), a frontális lebeny sérülése pedig a személyiség – érzelemszabályozás, társas viselkedés, motiváció – jelentős megváltozását. Ezeknek az összefüggéseknek a legjobb magyarázata a materialisták szerint az, hogy a tudat az idegrendszer „terméke”. A dualisták szerint viszont az agy és a lélek működése közötti összefüggések akkor sem meglepők, ha a kettő egymástól külön, de szoros kölcsönhatásban létezik.

Ellenérvek

Ld. még az idealizmus melletti érveket.

A tudat nem-anyagi jellemzői. A tudatos tapasztalataink világa egészen más jellegűnek tűnik, mint amit a természettudományok az anyagi világról elénk tárnak. A mai fizika a világot mennyiségi és harmadik személyű kategóriákban írja le: objektív számértékeket rendel részecskék vagy terek tulajdonságaihoz, és matematikai összefüggésekkel írja le azok kölcsönhatásait. Ezzel szemben a tudatos tapasztalat minőségi és első személyű: a színek, az ízek vagy az érzelmek sajátos „milyen ezt átélni” jelleggel rendelkeznek, ami nem írható le pusztán mennyiségi és harmadik személyű fogalmakkal. Ha például még sohasem kóstoltunk édeset, hiába tanulnánk meg mindent az ízlelés fizikájáról és biológiájáról, mégsem tudnánk elképzelni, hogy milyen az édes íz. Ez azt sugallja, hogy a tudatos tapasztalat nem „fér bele” az anyagi világ fizikai leírásába, tehát kívül kell álljon azon.

A test és az elme különválásának lehetősége. Ha az elmét teljességgel a test alkotja, hozza létre, vagy alapozza meg, akkor lehetetlen, hogy az elme test nélkül létezzen, valamint hogy két tudatállapot testi eltérés nélkül különbözzön. Ezzel szemben több érv azt állítja, hogy a test és az elme efféle szétválása elképzelhető – ha pedig valami elképzelhető, arról van okunk azt gondolni, hogy lehetséges is. Ez az érvcsoport sokat vitatott, ugyanis kérdéses, hogy a materializmus milyen értelemben vett lehetőséget tagad, és hogy arra nézve mennyire megbízható forrás az elképzelhetőség. A legnépszerűbb elképzelhetőségből vett érvek a következők:

Felcserélt érzetminőségek. A piros színt kétféleképpen is megközelíthetjük. Egyrészt gondolhatunk arra a sajátos élményre vagy minőségre, amit pirost látva átélünk. Ez nem biztos, hogy szavakba önthető, de ismerjük, hogy miről van szó: valamilyen pirosat látni, és másmilyen zöldet. Másrészt gondolhatunk olyan dolgokra, amiket látva ezt a színélményt megtapasztaljuk: például egy érett paradicsomot természetes megvilágításban. Egyesek szerint elképzelhető, hogy valaki más ugyanazt a paradicsomot nézve eltérő érzetminőséget tapasztal meg – például azt, amit mi zöldnek hívunk –, anélkül, hogy az agya vagy a szeme különbözne a miénktől. Ez kétségbe vonhatja azt, hogy a fizikai tulajdonságok minden tudatos tulajdonságot meghatároznak.
Filozófiai zombik. Nevezzünk filozófiai zombinak azt embert, aki „kívülről nézve” teljesen olyan, mint mi – ugyanolyan teste van és ugyanúgy viselkedik –, viszont nem rendelkezik az imént tárgyalt érzetminőségekkel. Nincs első személyű perspektívája, vagy ha van is, az teljesen „semmilyen.” Ha elképzelhető, hogy ilyen filozófiai zombik létezzenek, az ugyanazt támasztja alá, mint az előző érv: a materialisták állításával ellentétben a fizikai tulajdonságok nem határozzák meg a tudatos tulajdonságokat.
Test nélküli létezés. A filozófiai szkeptikusok szerint lehetséges, hogy minden, amit a külvilágról tudni vélünk, téves. Lehet, hogy agyak vagyunk egy tartályban, akiket tudósok stimulálnak félrevezető ingerekkel, vagy egy gonosz démon téveszt meg bennünket. Széles körben elismert, hogy az efféle filozófiai szkepticizmus nem cáfolható teljes bizonyossággal. Viszont ha nem tudjuk kizárni, hogy mindenben tévedünk a külvilággal kapcsolatban, akkor azt sem tudjuk kizárni, hogy tévedünk a testünk létezésével kapcsolatban. Ilyen értelemben tehát elképzelhető, hogy bár létezünk, mégsincs testünk.

Az időn átívelő személyes azonosság. Emberi kapcsolatainknak és elköteleződéseinknek, tervezgetéseinknek és nosztalgiázásunknak, a szerződési és büntetőjognak mind előfeltételezése az, hogy az élete során az ember végig ugyanaz a személy marad. Azok, akik az embernek egy állandó anyagtalan részt is tulajdonítanak (a dualisták és az idealisták) erre az anyagtalan részre hivatkoznak mint az időn átívelő személyes azonosság alapjára. Materialista keretek között viszont nehezen találni ilyen alapot. A két fő javaslat és problémáik a következők:

Biológiai folytonosság. Egy ember azért ugyanaz a személy gyermek- és időskorában, mert a teste ugyanaz. Ennek a megoldásnak gyengéje, hogy az emberi test alkotórészei folyamatosan cserélődnek (sejtszinten is, de atomi szinten még inkább), néhány év alatt pedig jelentős részük lecserélődik.
Pszichológiai folytonosság. Egy személy azonosságát személyiségének, gondolkodásának és kiemelten emlékeinek folytonossága adja. Ebből kiindulva nehéz számot adni olyan esetekről, amikor súlyos sérülés vagy betegség miatt a személyiség megváltozik, vagy az emlékek jelentős része elveszik. Kevesen mondanák, hogy onnantól egy másik emberről van szó: házastársa özvegy, életbiztosítását fizessék ki, ha pedig addig börtönben ült, engedjék szabadon, hiszen másvalaki bűneiért ne bűnhődjön.

Az emberi racionalitás. A gondolkodást akkor nevezhetjük racionálisnak, ha valamely következtetésre azért jutunk el, mert logikai kapcsolatot fedeztünk fel bizonyos gondolataink között. Ha az elménk nem más, mint idegrendszerünk valamely állapota vagy működése, akkor a gondolkodás is végső soron fizikai folyamat: részecskék kölcsönhatása a természeti törvényeknek megfelelően. Egy következtetés belátása tehát megmagyarázható kizárólag fizikai tényezőkre való hivatkozással – így viszont logikai tényezőknek már nincs terük szerephez jutni a magyarázatban, ezért a gondolkodásunk nem racionális – szól az érv. Azonban vitatott, hogy nem lehetnek-e egyes fizikai magyarázatok egyszersmind logikai magyarázatok is.

A Hempel-dilemma. A 20. századi német filozófusról elnevezett dilemma a materializmus meghatározását vonja kétségbe. Ha feltesszük a materialistának a kérdést, hogy szerinte mi is az a „matéria”, ami létezik, kétféleképpen válaszolhat.

Adhat egy felsorolást, amely szerint léteznek – mondjuk – elemi részecskék (vagy húrok vagy terek), téridő és természeti törvények. De miért lenne ebben igaza? A materializmus vonzerejét természettudományos megalapozottsága hivatott adni – azonban jó okunk van azt gondolni, hogy a fizika még nem jutott el a világ alkotóelemeinek végleges listájához. (A részecskefizika standard modellje ugyanis hiányos, a „mindenség elméletének” pedig még nincsen általánosan elfogadott változata.)
A materialista másik opciója, hogy a válaszadást a jövő fizikusaira hárítja: az létezik, amiről a végleges, tökéletes fizika majd azt mondja. Ekkor viszont a materializmus megszűnik tartalmas álláspontnak lenni a világ természetével kapcsolatban. A hétköznapi értelemben vett materializmus egyik sajátossága, hogy bizonyos dolgok létezését kizárja: nincsenek szellemek, nincsen halált túlélő lélek, és nincsen Isten sem. Azonban nincs mi garantálja, hogy a jövőbeli tökéletes fizikában ilyen dolgok nem fognak szerepelni. Hasonlókra akad példa a fizika történetében: Newton például Isten folyamatos beavatkozásával magyarázta, hogy a csillagok nem zuhannak egymásba a gravitáció ellenére; a kvantumfizika egyes korai értelmezői pedig a tudatot számították a világ alapvető alkotóelemei közé.

A Hempel-dilemma szerint tehát a materializmus fő vonzereje a tudományos alátámasztottsága, azonban mivel nem lehet megmondani, hogy a jövőben a tudomány milyen dolgok létezését fogja elfogadni, ezért nem létezhet tartalmas és jól alátámasztott materializmus.

Keresztény értékelés

A keresztény hittel természetesen ellentétes a materializmusnak azon formája, amely kizárja Isten létezését vagy csodás beavatkozásainak lehetőségét. Egyes keresztény teológusok és filozófusok szerint az viszont elfogadható álláspont, hogy a teremtett világ – az embert is beleértve – pusztán anyagi alkotórészekből épül fel. Ez a felfogás azonban nehezen tud számot vetni azokkal az újszövetségi igékkel, amelyek szerint az embernek lelke is van, ami el tud válni a testétől (ezekről bővebben ld. dualizmus, bibliai embertan).

1 Ezt a három fogalmat a továbbiakban nagyjából szinonimaként kezeljük. Az egyes nézetek részleteitől függ, hogy mennyire különböztetik meg őket.

2 Ezek a példák pontosabban szólva az érzetek kiváltó okait nevezik meg, a tudatállapotok ezen bemenetek agyi feldolgozása függvényében még eltérhetnek.