Mt 16:18
Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.
Probléma
Amikor Jézus megkérdezte tanítványait, hogy kinek tartják őt az emberek, és kinek tartják ők, a tanítványai, Simon azt válaszolja: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. Jézus szerint ez Istentől ihletett válasz, és új nevet ad Simonnak: „Te Péter [görögül Petrosz] vagy”, majd hozzáteszi: „…és ugyanezen a sziklán [petra] építem fel egyházamat, amelyen a pokol kapu sem fognak diadalmaskodni rajta.”
A hagyományos katolikus értelmezés szerint a „szikla”, akire az Egyház épül, maga Péter, illetve az ő utódai, Róma püspökei, a pápák. A hagyományos protestáns értelmezés szerint a „szikla”, amire az Egyház épül, Péter hitvallása. – Kérdés, hogy a vitának létezhet-e nem teológiai, hanem a bibliai szövegből fakadó megoldása? És vajon hogy jönnek ide a „pokol kapui”?
Értelmezés
Először is, a 16. fejezetben Jézust a farizeusok és a szadduceusok próbálták csőbe húzni: mennyei jelet követeltek tőle, ami igazolja, hogy ő a Messiás. Jézus nem elégíti ki az igényeiket: csak „Jónás jelét” kapják meg, akit elnyelt egy cet és a tenger, mégis életben maradt, tehát Jézus feltámadása lesz majd a jel. Jézus ezek után óvja a tanítványait a farizeusok és szadduceusok tanításától.
Másodszor, tudjuk, hogy Jézus nem akárhol, hanem Cezarea Filippi területére érve (16:13) teszi fel a kérdéseit: „Kinek mondanak engem az emberek?” azaz „Ki vagyok én az emberek szerint?” Megoszlanak a vélemények, de olyasvalakinek tartották, aki visszatért a halálból (Keresztelő János, Jeremiás vagy más próféta) vagy meg sem halt (Illés).
Jézus második kérdése (16:15): „És ti kinek mondtok engem?” azaz „Ki vagyok én szerintetek?” — Simon bar Jóna hitvallásra fakad: „Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia!” Jézus szerint (16:17) Simon boldog / áldott / szerencsés [makariosz] ember, mert ezt nem embertől hallotta, nem is önerőből jött rá: nem „test és vér”, hanem a mennyei Atya, az élő Isten leplezte le előtte.
Harmadszor, ennek Simon számára is olyan nagy a jelentősége, hogy Jézus új nevet ad neki (16:18): „Te Péter vagy [szü ei Petrosz], és ugyanezen a sziklán [epi tauté té petra] építem fel Egyházamat…”
Ami az új nevet illeti, a klasszikus görögben a petra jelentése szikla, nagy kőtömb, szirt, barlang volt; a petrosz jelentése viszont csak – kézbe vehető méretű – kő, kődarab. Ezért a görög szöveg formális fordítása ez: „Te Kő vagy, és ugyanezen a sziklán…” A petrosz (kő) és a petra (szikla) szembeállítása azonban fölösleges: Jézus arámul beszélt, és minden bizonnyal a kéfa szót használta, ami bármilyen méretű követ, sziklát jelentett. A névadás tehát így hangozhatott: „Te Kéfa (kőszikla) vagy, és ugyanezen a kéfán (kősziklán) építem fel egyházamat.” Végül, míg a zsidók között az arám Kéfa közhasználatú személynév volt (ld. 1Kor 1:12 Gal 1:18), a görögöknél a Petrosz („Kő”) nem volt személynév, csak „Péter” apostol révén és a kereszténység terjedésével lett az.
Nem kell tehát választanunk az apostol személye vagy hitvallása között. Az Újszövetség szerint az Egyház alapja, fundamentuma [themelion] egyfelől Jézus Krisztus személye (1Kor 3:11). Másfelől pedig a személyéről tanúskodó ószövetségi próféták és újszövetségi apostolok, tehát a hitvalló Péter és a többiek: „…az apostolok és próféták alapjára [themelion] épültetek, a csúcskő pedig Jézus Krisztus” (Ef 2:20), így a mennyei Jeruzsálemről is ezt olvassuk: „a város falának tizenkét alapköve [themeliosz] volt, a tizenkettőn a Bárány tizenkét apostolának neve.” (Jel 21:14).
Jézus szerint az egyházat „Hádész kapui [pülai hadú] sem fogják erővel lebírni vagy legyűrni [katiszkhüó = kata = le + iszkhüsz = erő, hatalom, képesség]. A görög vallásnak gazdag hiedelemrendszere volt a túlvilágról, és Hádész („láthatatalan”) isten kapuin keresztül próbáltak „a hádész” – a láthatatlan világ – lakóival kommunikálni. Csak azt nem tudták elképzelni, hogy valaki meghal és feltámad (vö. ApCsel 17:32), és hogy nem csak a héroszok, hanem bárki örök életet kaphasson, és hívő szeretteit is viszontláthassa. Pedig ez volt az evangélium, a mindennél jobb hír.
A kapuk védőművek: odakint tartják az ellenséget. Tehát az az értelmezés nem tűnik helyesnek, hogy „az egyház túléli a pokol támadását is”, vagy „ha be is kell mennie a pokol kapuin, élve kijön”, hanem hogy az Egyház támadja az alvilág kapuit a feltámadás és az örök élet Jó Hírével. Jézus éppen ezek után beszélt először a rá váró szenvedésről, halálról és feltámadásról (16:21-23).
Alkalmazás
Mindezek alapján, ami a későbbi századokban kialakult katolikus-protestáns dilemmát illeti, a vita fölösleges. Az ember és a hite, a hit és emberi hordozója nem szétválasztható – éppen az tartja fenn az Egyházat, hogy minden nemzedékben vannak, akik azonosulnak vele, minden ellenére. Simont a „péteri” hitvallás és az új név mint életfeladat hosszú, emberformáló úton vezette végig, hogy végül „kősziklává” váljon. Konkrétan a mártírhalálig [martüsz = „tanú”], akárcsak (János kivételével) a többieket, és így együtt lettek az Egyház fundamentumának [themelion] alapkövei [themelioi].
Ami pedig a hitvallást illeti, a helyzet, amibe Jézus került, a beszélgetés szavai és a gondolatmenet szervesen összefüggenek:
- Jézus feltámadásalesz majd felhatalmazásának bizonyító „jele”
- Jézust az emberek feltámadtvagy meg sem halt prófétának tartják
- Jézus Simon hitvallása szerint az élőIsten fia
- Jézus és tanítványai valahol ott állnak a görög alvilágkapuja fölött
- Jézus egyházának, értsd: feltámadásról, örök életről szóló üzenetének az alvilág sem tud ellenállni…
Jézus mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz bennem, ha meghal is, él.” (Jn 11:25) Ő az, aki megszabadította azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak (Zsid 2:15), akik tudhatják, hogy örök életük van (1Jn 5:13), hiszen az életük a Krisztussal együtt el van rejtve az Istenben (Kol 3:3).