Mt 21:21-22
Jézus így válaszolt nekik: Bizony, mondom nektek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nem csak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz. És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.
Probléma
Jézus mondata a 22. versben általános kijelentés, ezért van, aki a kijelentést abszolút értelemben értelmezi. Eszerint mindenki minden élethelyzetére vonatkozik, és az imameghallgatás egyetlen feltétele a „hittel” való kérés. Ha ez valóban így lenne, akkor az imára adott „nem” oka nyilván a hitünk hiánya lenne. Sok hívő azonban nagyon is hisz, mégsem adatik meg neki, amit kért. Akkor ők mégsem hívők? Vagy csak nem volt elég hitük? Vagy nem volt eléggé valamilyen a hitük? – Tényleg mindig a hitünkön múlik, vagy mástól is függ, hogy mit válaszol Isten? És miben kell hinnünk: Istenben vagy a hitben, vagy az ima meghallgatásában?
Értelmezés
Először is, az ima pozitív meghallgatásának – azaz teljesítésének – feltételeiről a Szentírásban több szöveget is találunk, amelyek mind konkrét élethelyzetekben fogalmazódtak meg. A szereplők vagy címzettek egyes feltételekkel tisztában voltak, másokkal nem, ezért e szövegek egyike sem sorolja fel az összes feltételt, és egyik sem abszolutizálható mint „a” feltétel, együtt mégis teljes képet adnak.
Ami tehát a kérő imákat illeti, eleve tudni kell, hogy van, amit nem emberektől kell kiharcolni, hanem Istentől lehet várni (Jak 4:2). Atyánkat pedig Jézus nevében, a Fiútól kapott felhatalmazással szólíthatjuk meg (Jn 16:24). Kérni a belé vetett hittel kell (Mt 21:22), nem kételkedve (Jak 1:5-8), gondviselésének tudatában (Mt 6:8), általános akaratának ismeretében (1Jn 5:14), és nem önző vágyaink szolgálatában (Jak 4:3). Istennek azonban lehetnek olyan tervei, amelyek miatt nem, nem akkor, vagy nem úgy hallgatja meg az imát, ahogyan várjuk (pl. ApCsel 16:6-10). A hit, azaz bizalom tehát fontos, de korántsem az egyetlen feltétel.
Másodszor, Jézus mondata is konkrét helyzetben hangzik el: földi szolgálata utolsó napjaiban, a népével való konfrontáció csúcsán. Bevonult Jeruzsálembe, szamárháton, elfogadta, hogy a tömeg prófétaként és Dávid utódaként (királyként) üdvözölje (21:9-11), majd a Szentély területén a népek számára fenntartott udvarról kiűzte az árusokat és a vásárlókat (21:12-13), betegeket gyógyított, végül a felháborodott írástudókkal közölte, hogy a gyerekek is felfogják, mi történik, csak ők nem (21:14-16). A felfordulást és a város otthagyva elment Bethániába, és ott töltötte az éjszakát (21:17).
Máté a fügefa megátkozásának jelenetét a Mk 11-hez képest leegyszerűsítette: amikor Jézus reggel visszaindult Jeruzsálembe, egy út menti fügefán nem talált termést. A levelek miatt feltételezhető, hogy Jézus a fán joggal kereste a közkedvelt korai zöld fügét. Mivel nem talált rajta semmit, megátkozta a fát, ami el is száradt. A megdöbbent tanítványoknak ekkor mondta: „Ámen, ámen, mondom nektek: ha van hitetek, nem csak a fügefával tehettek ilyet, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz. És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.” (21:21-22)
Jézus sok hétköznapi tettének lett szimbolikus, spirituális, prófétai jelentősége (pl. Mt 12:1-8, Jn 4:1-34). A fügefa is Izrael gyakori bibliai szimbóluma (Ész 34:4, Jer 24:1-10, Hós 2:14, 9:10, Jól 1:7 stb.), Jézusnak ráadásul már elhangzott egy példázata a terméketlen fügefáról és reménykedő tulajdonosáról (Lk 13:6-9). A testté lett Igét elutasító Izrael és a fügefa gyümölcstelensége közötti párhuzam tehát magától adódik.
Ha szem előtt tartjuk, hogy a tanítványokra napokon belül milyen hitbéli megpróbáltatás vár (ld. Jn 13-18. fej), akkor az is érthető, hogy a fügefa esetéből kiindulva miért buzdítja őket „hittel” imádkozásra. Meg kell tanulniuk Istenben bízni, ha a lehetetlennel akarnak szembenézni.
A „hegymozgatás” illusztrációjával a tanítványok már korábban is találkoztak: amikor a holdkóros fiút nem tudták meggyógyítani, Jézus a „mustármagnyi”, azaz minimális hitet kérte számon rajtuk (Mt 17:20). Sok évvel később pedig Pál apostol is ezzel példálózott: „ha teljes hitem is van, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, de…” (1Kor 13:2).
A 21-22. vers általános megfogalmazása: „ha van hitetek és nem kételkedtek … mindazt, amit imában hittel kértek, megkapjátok” nem értelmezhető abszolút kijelentésként, bárminemű imakérés egyetlen vagy legfőbb feltételeként.
Jézus ui. nem valamilyen (erős, buzgó stb.) hitet kért, hanem egyáltalán hitet („ha van hitetek”), azaz kételkedés nélküli bizalmat, akárcsak később Jakab: „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.” (Jak 1:5-8)
Alkalmazás
A „hittel kérés” két illusztrációjával (faátkozás, hegymozgatás) Jézus nyilván nem azok kedvében akart járni, akik eleve szerettek volna fügefákat átkozni vagy hegyeket tengerbe dönteni. Konkrétan sikeres faátkozásra és hegymozgatásra nincs is történelmi példa, hiszen eleve szándékosan túlzó képek, amelyek a lehetetlent akarják illusztrálni. Igen, a Fiú erre is képes volt, de éppen ezért ő a hit tárgya: őbenne kell hinni, aki képes a lehetetlenre – nem a saját hitünkben vagy az imameghallgatásban.
Akkor kérünk ui. valamit hittel, azaz bizalommal Istentől, ha a kérésünkre adott válaszában is bízunk. Akár igent mond, akár nemet – akármit. A kételkedés, a kétlelkűség Jakab tanításában sem az ima meghallgatásában való bizonytalanság (hiszen minden imát meghallgat), hanem az Isten válaszában, így az Isten jellemében való bizalmatlanság. Mert akármennyire is bízunk Istenben, a kérés csak kérés. A kérésre adott válasz pedig Isten döntése.
Ezért az igazi kérdés az, hogyan viseljük el Isten döntését? Ez pedig attól függ, ismerjük-e, és milyennek ismerjük Istent?