Mt 4:4
Meg van írva, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.
Probléma
Jézus a szolgálatra való felkészülésként negyven napon át a pusztában tartózkodott, és böjtölt, végül megéhezett. Az ördög ekkor azzal kísértette, hogy ha valóban Isten Fia, a szavával változtassa a köveket kenyérré.
Jézus válaszát (Mt 4:4 Lk 4:4) rendszerint úgy értelmezik, hogy az „Isten minden igéje” kifejezés a Szentírásra vonatkozik. A Szentírás valóban lelki táplálék, de vajon az a tanulság Jézus válaszából, hogy pl. amikor éhezünk vagy böjtölünk, akkor olvassuk a Bibliát, vagy hogy nem csak a testünket, hanem a lelkünket is táplálni kell, vagy hogy a napi bibliaolvasás ugyanolyan fontos, mint a megélhetésért való napi munka? Tudjuk, mit jelent kenyérrel vagy kenyéren élni, de vajon itt mit jelent Isten szavával vagy szaván élni?
Értelmezés
Először is, a magyar „kísértés” szó mögött a peirazoó ige áll, amelynek jelentésköre: próbálni, vizsgálni, tesztelni, hitelesíteni, illetve bűnre csábítani. A jelentés attól függ, ki teszi, és mi a célja. Isten nem csábít bűnre, nem csábítható bűnre, és nem is tehető próbára, de Ő maga próbára tesz, vizsgál, tesztel embereket, hogy kiderüljön Számára vagy számunkra, hogy mi lakik bennünk. Az „ördög”, azaz a Vádló azonban azért visz bele próbára tevő helyzetbe, hogy Isten iránti engedetlenségre csábítson, hogy számára és számunkra is kiderüljön, milyen bűnösök vagyunk, aza kísért minket.
Másodszor, Jézust a Vádló
- egyfelől tesztelni akarta (ha Isten Fia vagy, akkor győzz meg róla),
- másfelől engedetlenségre és a saját imádatára akarta rávenni (a kereszthalál és feltámadás nélkül jusson hatalomra a Sátán előtti leborulással),
- az Atyát pedig kényszerhelyzetbe hozni (ha a Fiú elhiszi neki, hogy a 91. zsoltár a gondviseléssel való visszaélésre buzdít, akkor leveti magát a Szentély tetejéről, és vagy meghal, ha az Atya nem lép közbe, vagy az Atya megmenti, de egy ilyen nyilvános csoda után nem fogják keresztre verni).
Ez a kísértés nem arról szólt, hogy Jézus a hatalmát rosszkor vagy rosszra használja. Már éhes volt (időszerű lett volna), a táplálkozás pedig létszükséglet (célszerű is lett volna), később pedig első messiási jelként vizet változtatott borrá (Jn 2:9).
Jézus válasza az 5Móz 8:3 idézése volt: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik”. A szövegkörnyezet a honfoglalás előtti eligazítás, amelynek keretében Isten emlékezteti a népét, hogy
- negyven éven át hűségesen a gondjukat viselte, és közben a nép hűségét tesztelte: sanyargatta és éheztette, de azután mannával táplálta őket
- Isten így adta tudtára népének, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal, amit Ő mond.
A szövegkörnyezet alapján tehát mindaz, amit az ÚR mond, nem a Biblia egészére utal, hanem konkrétan a megígért földre való bevonulást illető parancsára és ígéretére, szavai megbízhatóságára. A Fiú sem akarta a saját kezébe venni a dolgokat, hanem (1) teljesen az Atyára bízta magát, és (2) önfegyelmet gyakorolt. Inkább hazagyalogolt, és otthon evett, vagy végül angyalok vittek neki ennivalót (vö. Mt 4:11 „angyalok mentek oda, és szolgáltak neki”).
Lényeg, hogy csak a Vádló számára volt kérdés, hogy ha ő valóban a Fiú, képes-e anyagot a szavával átváltoztatni. Önmagából indult ki: aki azért bukott el, mert hatalomra tört, annak a szemében csak a hatalom gyakorlása bizonyított bármit. Jézus istenfiúságát azonban más bizonyította:
- a parancsok és ígéretek ismerete („meg van írva”),
- az ebből fakadó önuralom, és az Atya iránti engedelmesség.
Tesz majd csodát, de nem akárkinek a kedvéért.
Alkalmazás
Fontos szem előtt tartanunk, hogy a Vádló nem pusztán egy embert, hanem a Fiút kísértette. Embereket a nyilvánvaló és a fel nem ismert gyengeségeikben tud kísérteni, a Fiúnak azonban a hatalmára apellált. Számunkra is vannak persze tanulságok, de nem minden szól közvetlenül rólunk. Éhség esetén egyikünk számára sem az a kísértés, hogy varázsoljunk vagy sem, a világ feletti uralmat sem szokták nekünk felajánlani, és a tizedikről sem szoktunk kiugrani, hogy kiderüljön, Isten megment-e…
Jézus magatartása azonban mindenképpen tanulság, példa:
(1) Jézus a Szentírást idézi („Meg van írva…”).
- Isten írásba adott ígéretei a valóságban igazítanak el, krízishelyzetben a helyes erkölcsi döntésünk alapjául szolgálnak. Nem véletlen, hogy a Lélek kardja az egyetlen támadó fegyverünk a szellemi-lelki közelharcban (Ef 6. fej.).
(2) Jézus pontosan idézi az Írást, és nem tűri az Írás szavainak átértelmezését.
- Egyfelől, nekünk is pontosan tudni kellene, hogy mi az, amit Isten valóban megígért, és mi az, amit nem. Vannak ugyanis dolgok, amiket csak mi értettünk félre, ismételgetünk egymásnak, és amikor a valósággal ütközünk, Istenre vagyunk kiakadva.
- Másfelől, a Gondviselőbe és ígéreteibe vetett bizalmunkból lelki erőnek kell fakadnia, erőnek saját magunkkal szemben, hogy Istennek engedelmeskedjünk, ne a zsigereinknek.
Az engedelmességet a teljesen emberré lett Fiúnak is tanulnia kellett: „azáltal, amit szenvedett, engedelmességet tanult” (Zsid 5:8), és bár „minden szempontból próbára lett téve, nem vétkezett” (Zsid 4:15). Mivel azonban „szenvedett, amikor megkísértetett, képes segítségére sietni azoknak, akik kísértetnek” (Zsid 2:18). Minden kísértésben azért érzünk feszültséget, mert a helyzet kétfelé húz. Ha tudjuk, mi történik, mi az igazi tét, mit ígért meg Gondviselőnk, és Kitől kérhetünk segítséget, akkor ez a feszültség lelki erővé, jellemmé válhat bennünk (vö. Jak 1:2-4)
Más, kapcsolódó szövegek: Zsid 4:12 2Tim 2:15