Mt 5:22
Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik testvérére, megérdemli az ítéletet, aki pedig azt mondja testvérének: Ostoba! – megérdemli, hogy a nagytanács elé kerüljön; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.
Probléma
Úgy tűnik, Jézus olyan bűnnek tekinti a haragot és a sértegetést, amiért az ember halált érdemel, sőt, nem üdvözül. Ugyanakkor Jézus is lebolondozott másokat (Mt 7:26, 23:17), illetve Dávid (Zsolt 4:5) és Pál apostol (Ef 4:26) szerint haragudhatunk – csak ne vétkezzünk. Kérdés, hogy miért ilyen komoly a másik emberrel szembeni indulat jézusi megítélése, és vajon nem mond-e ellent Jézus önmagának, illetve Jézusnak Dávid és Pál?
Értelmezés
Jézus mondata a Hegyi Beszédben, a boldog-mondások és hívei evilági jelentősége (5:1-6) után, egy gondolatmenet részeként hangzott el (Mt 5:17-48). Ebben az Írott törvény egyes parancsait és alapelveit védte kortárs értelmezési hagyományokkal szemben („Hallottátok, hogy megmondták a régieknek…”), méghozzá a saját tekintélyével („Én ellenben azt mondom nektek…”). Ezeket a témákat emeli ki: gyilkosság (5:21), házasságtörés (5:27), hamis eskü (5:33), az arányos büntetés elve és a konfliktus csökkentés (5:38), végül a felebarát és az ellenség iránti szeretet (5:43).
Az 5:22 szövegkörnyezete az aljas szándékból vagy véletlenül elkövetett gyilkosság témája. Ez a Tízparancsolatban (2Móz 20:13) szűkszavú tilalom: „Ne kövess el gyilkosságot!” [ló tircách , görög ú foneüszeisz], amit a hagyomány egészített ki: „mert aki gyilkosságot követ el, megérdemli az ítéletet”.
Jézus a tilalmat a bibliai kereten belül értelmezi. Először is, „testvérek” – értsd: Isten népén belüli hittestvérek – közötti ügyként tárgyalja. Másodszor, Jézus tovább megy: már az is, aki haragra gerjed, és ostobának vagy bolondnak nevezi testvérét, méltó az ítéletre, a nagytanácsra (a szanhedrin főben járó ítéletére), sőt, a gyehenna tüzére, azaz Isten ítéletére. Harmadszor, szerinte a testvérek közötti harag, panasz, békétlenség és ellenségesség Isten számára elfogadhatatlan: még az istentisztelet előtt ki kell békülniük egymással, és nem hagyhatják az ellenségeskedést bírósági üggyé fajulni (vö. 5:23-26).
Alkalmazás
Az Ószövetség szóhasználata különbséget tesz az általános értelemben vett „ölés” és a „gyilkosság” fogalma között. Az ölés alapvetően csata közben, jogos halálbüntetésként vagy állat feláldozásakor történik [hárag, sáchat, náká, mút igék], a gyilkosság [rácách ige] azonban az aljas szándékból (vagy a véletlenül) elkövetett emberölésre vonatkozik, mint a Tízparancsolatban, és mint itt, Jézus tanításában.
Jézus szerint – és a modern kriminálpszichológia egyetért vele – a másikkal szemben fenntartott és táplált ellenséges indulatok, illetve az illető folyamatos sértegetése, címkézése [arám réká = ostoba, idióta; arám mórá / görög mórosz = bolond] egyenes út a tettlegességhez, a gyilkossághoz (vö. 1Sám 20:7).
Fontos látni, hogy Jézus itt nem a mindennapi kisebb-nagyobb haragjainkról beszél, mint Dávid és Pál, hiszen (1) a harag belénk teremtett védelmi mechanizmus, az egyik alapérzés, aminek a szintje temperamentumtól függ, (2) okkal-joggal haragudhatunk meg (akárcsak Isten, vö. Kol 3:5-6), de (3) indulatból nem szabad bűnt elkövethetni, hanem (4) le kell csillapítani magunkat, hogy nyugodtan alhassunk (Zsolt 4:5-9, Ef 4:26). A hirtelen harag tehát lehet természetes, de a harag nem olyasmi, amit következmény nélkül vagy büntetlenül lehet magunkban ápolni, fenntartani.
János apostol, aki – testvérével, Jakabbal együtt – egykor maga is „mennydörgő” (Mk 3:17, Lk 9:54), azaz hangos, indulatos alak lehetett, időskori levelében így fogalmazott: „Aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos…” (1Jn 3:14-15)
Végül megjegyzendő, hogy amikor Jézus bolondnak nevezte azokat, akik csak meghallgatják, de nem teszik, amit mond (Mt 7:26), csak az ószövetségi kifejezésmódot követte. A Zsoltárokban, Példabeszédekban az „bolond”, aki tudja, mit kellene tennie, mégsem teszi, érti Isten parancsát, de nem engedelmeskedik. Jézus sem egyes hallgatói mentális képességeit kérdőjelezte meg (ami mentség lenne), hanem az erkölcsi magatartásukat (amire nincs mentség).