Nihilizmus

© Békefi Bálint, Apológia Kutatóközpont (v.1. 2023. augusztus 24.) PDF

A nihilizmus (lat. nihilum = ‘semmi’ szóból) az a filozófiai álláspont, amely szerint az életnek nincsen értelme. Ezt gyakran az élet végességével, a szenvedés nagy mértékével vagy a természetfeletti nemlétével indokolják. Abban megoszlik a nihilisták véleménye, hogy az élet értelmetlensége mennyire ad okot az elkeseredésre.

Nevek és változatok

Pesszimizmus. A pesszimizmus mint filozófiai irányzat lényege, hogy az élet alapvetően rossz, elsősorban szenvedésből áll, és ez a szenvedés nem szolgál semmilyen nagyobb célt. Ráadásul az értelmes életre való – szükségszerűen sikertelen – törekvés csak további szenvedést eredményez. A javasolt megoldás a szenvedést okozó élethelyzetektől, illetve az azokhoz fűzött viszonyulásainktól való minél nagyobb mértékű függetlenedés – de nem az értelmes élet reményében, hanem a szenvedésünk csökkentésének érdekében. Ez a pesszimista felfogás jellemzi keleten a buddhizmust, nyugaton pedig egyes ókori szkeptikusokat, illetve a modern korban Arthur Schopenhauer (1788–1860) filozófiáját. A pesszimizmus egy ismert mai képviselője David Benatar (szül. 1966), aki bár nem tagadja, hogy vannak az életet értelemmel gazdagító dolgok, mégis amellett érvel, hogy összességében minden ember élete több rosszat tartalmaz, mint jót, így jobb lett volna nem megszületnünk (antinatalizmus).

Abszurdizmus. Az abszurdizmus legszorosabban Albert Camus (1913–1960) francia íróhoz kötődik, és tekinthető – a pesszimizmus ellenpárjaként – a nihilizmus optimista változatának. Camus az értelmet kereső ember és az értelmet nélkülöző univerzum kapcsolatát nevezi abszurdnak. Javasolt megoldása: fogadjuk el, hogy az élet értelmetlen, és tanuljuk meg mégis örömünket lelni benne. Az abszurdizmus leghíresebb megfogalmazása Sziszüphosz ókori mítoszához kapcsolódik, akinek büntetésképpen örökkön-örökké egy sziklát kell felgörgetnie egy hegyre, ami a csúcshoz érve mindig visszagurul. Camus számára mindnyájunk élete sziszüphoszi, ám ez nem muszáj, hogy elkeserítsen bennünket: „Boldognak kell elképzelnünk Sziszüphoszt.”¹

Érvek

Mechanikus világkép. A nihilizmus egyik fő motivációja az a tudományból levezetett mechanikus világfelfogás, amely szerint a világegyetem, benne velünk, emberekkel, és mindennel, ami számunkra fontos, tökéletesen leírható úgy, mint egy meghatározott szabályszerűségek mentén zakatoló gépezet. Ez a világkép többféleképpen vezethet nihilizmushoz:

1. Determinizmus. Ha a világegyetem minden eseménye kérlelhetetlenül következik a korábbi eseményekből és a természeti törvényekből, a cselekedeteink és döntéseink végső soron nem a „sajátjaink”, hanem már az univerzum kezdetekor eldőltek. Így nem vagyunk többek, és életünk nem jelentősebb, mint bármilyen egyéb fizikai reakció vagy természeti jelenség.
2. Személytelenség. Az értelmes élet összetevői – az öröm és a szenvedés, a jó és a rossz, a kapcsolatok és a célkitűzések – tudathoz és személyességhez kötődő fogalmak. A mechanikus világkép szerint viszont a világunk alapvetően gépies, ezért a tudatosság és a személyesség pusztán apró, ideiglenes anomáliák. Az ember könnyen bele is ütközhet ezek korlátaiba, amikor azt tapasztalja, hogy életének eseményei nem illeszkednek értelmes és igazságos rendszerbe: az, hogy mennyi sikert és kudarcot, boldogságot és szenvedést él át, nem függ szorosan az érdemeitől vagy erkölcsösségétől.

Az emberélet jelentéktelensége. A világegyetem (térben és időben vett) méretének léptékével nézve egy ember földi élete szinte láthatatlanul kicsi mind időtartamában, mind hatásának kiterjedésében. A „nagy kép” szempontjából az emberélet végső soron jelentéktelen: szinte semmit nem befolyásol az, hogy hogyan élünk és mit érünk el. A nihilisták számára ez a „nagy kép” tükrözi azt, ahogyan végső soron az élet értelméről gondolkodunk kell – ebből pedig az következik, hogy az életnek nincsen sok értelme.

Ellenérvek

Lásd még a szubjektivizmus melletti érveket.

Véletlen és emergencia. Vannak, akik tagadják, hogy a tudományos, materialista világképnek olyan következményei lennének, mint ahogy a nihilisták gondolják. Egyrészt sokak szerint a modern tudomány nem determinista, mert a kvantumjelenségek terén elfogadja a véletlenszerűséget. Másrészt vitatják, hogy a világ alapszintű személytelensége és értéksemlegessége miatt el kéne vetni az emberi síkon tapasztalható személyességet és értékeket. Hiszen számos tulajdonságról tudjuk, hogy annak ellenére valóságosak, hogy a világ legalapvetőbb szintjén nem léteznek: például egy sziklafal kemény, egy festmény pedig színes, pedig az atomok sem nem kemények, sem nem színesek. (Azt a jelenséget, amikor egy rendszer olyan tulajdonságokkal bír, amivel az alkotóelemei nem, emergenciának hívják.) Kétséges azonban, hogy a véletlenszerűség alkalmas-e az erkölcsi döntések megalapozására, illetve hogy az alapszintű értelmesség hiánya nem szorítja-e szűk korlátok közé az élet emergens értelmét.

A természetfeletti lehetősége. Sok nihilista kiindulópontként kezeli, hogy sem Isten, sem halál utáni élet nem létezik, ezek a meggyőződések pedig fontos szerepet játszanak az élet értelmének tagadásában. Azonban bár a filozófia történetének bizonyos korszakaiban valóban bevett volt ez a kiindulópont, Isten és a túlvilág létezése távolról sem lezárt kérdés, és számos érv hozható fel mellettük.² Elhamarkodott tehát a nihilizmust ilyen alapokon elfogadni.

Keresztény értékelés

A nihilizmus felismeri azt a bibliai igazságot, hogy a bűnbeesés következményei – a halandóság, az igazságtalanság, a kiszámíthatatlanság és az Istentől való eltávolodás – fényében a földi örömök és tevékenységek céltalanná, értelmetlenné, „hiábavalóvá” váltak (1Móz 3,17–19; Préd 1,2–3; Róma 8,20–21). Az ószövetségi Prédikátor könyve érzékletesen fejti ki a nihilista felismerést (2,1–3.9–15):

Ezt gondoltam magamban: Megpróbálom, milyen az öröm, és élvezem a jót. De kitűnt, hogy ez is hiábavalóság. A nevetésre azt kellett mondanom, hogy esztelenség, az örömre pedig azt, hogy mit sem ér. Majd azt gondoltam ki, hogy borral vidítom magam, de csak úgy, hogy eszemet a bölcsesség vezesse. Oktalan dolgokhoz fogok, hogy meglássam: jó-e az az embereknek, amit véghezvisznek az ég alatt egész életük során. …

Naggyá lettem, és felülmúltam mindazokat, akik elődeim voltak Jeruzsálemben. De megmaradt a bölcsességem is. Nem tagadtam meg magamtól semmit, amit megkívánt a szemem. Nem vontam meg szívemtől semmi örömöt, hanem szívből örültem mindannak, amit fáradsággal szereztem, hiszen ez volt a hasznom minden fáradozásomból. De amikor szemügyre vettem minden művemet, amelyet kezemmel alkottam, és fáradozásomat, ahogyan fáradozva dolgoztam, kitűnt, hogy mindaz hiábavalóság és hasztalan erőlködés; nincs semmi haszna a nap alatt.

Azután arra törekedtem, hogy meglássam: mit ér a bölcsesség meg az esztelenség és az oktalanság, és hogy mit tesz az az ember, aki a király után következik. Csak azt, amit azelőtt is tett. Úgy láttam, hogy hasznosabb a bölcsesség az oktalanságnál, ahogyan hasznosabb a világosság a sötétségnél. A bölcs ember nyitott szemmel jár, a bolond pedig sötétben botorkál. De arra is rájöttem, hogy ugyanaz lesz a sorsa mindegyiküknek. Azért ezt gondoltam magamban: Ha az én sorsom is az lesz, ami a bolondé, akkor mit ér az, hogy én bölcsebb vagyok? És ezt mondtam magamban: Ez is hiábavalóság!

A nihilizmus azonban csak részigazság, a földi élet látszólagos értelmetlenségére ugyanis van megoldás: Jézus Krisztus megváltó munkája, aki kereszthalála és feltámadása által feloldotta a bűnbeesés következményeit, és visszatérésekor végleg helyreállítja, sőt megdicsőíti a teremtést (Róma 5,12–21; 8,18–25; 1Kor 15,20–26.50–57). A megtért ember földi élete nem értelmetlen, mert az evangéliumért végzett munka hasznos (1Kor 15,58), Istentől rendelt örökkévaló célja pedig az Ő csodálása és dicsőítése (Ef 1,5–14).

1 https://www.nkp.hu/tankonyv/irodalom_12_szoveggyujtemeny/lecke_01_010

2 Timothy Keller (2012): Hit és kételkedés: Meggyőző érvek Isten mellett. Budapest: Harmat – Kolozsvár: Koinónia; Peter J. Williams (2020): Biztosak lehetünk az evangéliumokban? Budapest: Evangéliumi Kiadó; William L. Craig (2021): Értelmes hit. Budapest: Pünkösdi Teológiai Főiskola.