Róm 12:3
…arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.
Probléma
Úgy tűnhet, hogy Pál apostol szerint a hitet Isten adja, de „mértékkel” adja, azaz eltérő mértékben. Ha a „hit” fogalma alatt az üdvösséghez szükséges hitet értjük, akkor egyrészt csak az jut hitre és marad hűséges, akinek Isten ezt megadja, de kérdés, hogy akkor miért eltérő mértékű a hit, amit ad, és eleve miért követel az embertől hitet? Ha pedig a „hit” fogalma alatt itt a szolgálathoz szükséges hitet értjük, akkor ez azt jelenti, hogy semmi helye nincs az önbizalomnak? – Vajon mire akar figyelmeztetni az apostol?
Értelmezés
A bibliai hit [pisztisz] fogalma szövegkörnyezettől függően elhívést, bizalmat, hűséget, hitelességet, alkalmi bizonyosságot vagy a keresztény hitet is jelentheti. Itt a Róm 12-ben is a gondolatmenet segít eldönteni, miről van szó.
Pál először is arra bátorít, hogy az egész lényünket szánjuk oda Isten oltárára, ne hagyjuk, hogy a világ a saját képére formáljon minket, hanem megújult elmével váljunk képessé megítélni, mi Isten akarata (12:1-2).
Pál szerint azonban az ambícióinkat még az Istennek való önátadásba is képesek vagyunk átmenteni, ezért folytatja kijózanító figyelmeztetéssel: „A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.” (12:3)
A figyelmeztetést pedig így indokolja: „Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is…” (12:4-6)
Alkalmazás
Pál nem az üdvösséghez szükséges hitről beszél, hanem arról, hogy Isten és az Egyház szolgálata közben ne gondoljunk magunkról többet, mint kellene, tehát az önhittség és az önmegvalósítás kísértésétől óv.
Az önbizalom egészséges és fontos, mert arról szól, hogy tudatában vagyunk annak, mire vagyunk képesek, és mire nem – azaz jól kell látnunk a határainkat. Isten és az Egyház szolgálatához ugyanis több kell.
- Először is, túl nagy a feladat, nem elég az emberi, át kell lépnünk a határainkon.
- Másodszor, túl sok a feladat, amikhez sokféle emberre és karizmára van szükség.
- Ezért a Test tagjaiként szükségszerű az egymásra utaltságunk, illetve hogy a saját feladataink elvégzéséhez személyre szabott „hitet”, azaz megfelelő adag „istenbizalmat” kapjunk.
A „hit mértéke” [metron piszteósz] tehát az, ami alapján a szolgátunkról gondolkodunk kell: a saját feladatunkhoz, hivatásunkhoz szükséges adag istenbizalom, amit tőle kérhetünk és kaphatunk. Azért nem egyforma mértékben, mert más a dolgunk. Isten mutatja meg, mi a mi dolgunk, ő ad hozzá megfelelő karizmát, és ő ad hozzá megfelelő hitet. Ezért nincs mivel dicsekednünk, csak a kegyelmén ámulhatunk.
Más, kapcsolódó szövegek: Ef 2:8 1Kor 12:9 2Thessz 3:2