Róm 8:28
Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.
Probléma
A mondatot általában a gondviselésre, rossz élethelyzetek jó élethelyzetté válására alkalmazzák. Ha Istent szeretjük, bármit hoz az élet, a dolgok valahogy mindig összeállnak a javunkra: vagy eleve minden a javunkat szolgálja, vagy előbb-utóbb minden a javunkra lesz, vagy végül Isten minden rosszból kihoz valami jót. Van aki tényleg így éli meg: ha az ember szereti Istent, előbb-utóbb minden klappol. Mást azonban – bár ő is szereti Istent – egész életére kiható tragédia, maradandó sérülés vagy jóvá tehetetlen kár éri. Ilyenkor merül fel a kérdés, hogy ez mitől lenne a javára? Vagy csak nem szerette eléggé az Istent?
A szöveg fordításai között jelentős eltérések vannak. Vajon minden eleve a javunkra „van” (KB, ÚRK), a javunkat „szolgálja” (B-D, RÚF) vagy csak majd valamikor a javunkra „válik” (KNV, SZIT)? Vajon akikre ez igaz, azok Isten „végzése” (KB, ÚRK, KNV), vagy „terv” (EFO), vagy „saját elhatározása” (SZIT), sőt, „örök elhatározása” (RÚF) szerint lettek elhívva (KB, ÚRK, RÚF, B-D, KNV), sőt, „kiválasztva” (SZIT)? És a megszentelődés mint cél (ld. B-D, KNV) miért nem jelenik meg minden fordításban? – Vajon mi áll az eredetiben, és miről szól Pál apostol gondolatmenete?
Fordítás
Görög eredeti: oidamen de, hoti toisz agapószi ton theon panta szünergei [ho theosz] eisz agathon, toisz kata protheszin klétoisz úszin
Formális fordítás: „Tudjuk ugyanis, hogy az Istent szeretőknek minden dolog együttműködik a javukra / az Istent szeretőkkel (ő / az Isten) minden dolgot illetően együttműködik a javukra, azokkal akik szándék(a) szerint elhívottak…”
Értelmező fordítás: „Tudjuk ugyanis, hogy azokkal, akik Istent szeretik, mindenben együtt munkálkodik a javukra, azokkal, akik egy bizonyos szándékkal vannak elhívva…”
Szótári, nyelvtani adatok:
- A szöveg értelmezése és fordítása alapvetően attól függ, hogy az alany micsoda (panta = „minden dolog”) vagy kicsoda (Isten).
- Az állítmány a szünergei (E/3) ige alapjelentése „együttműködni” vagy „együtt munkálkodni” (vö. szünergosz = munkatárs), illetve szövegkörnyezettől függően „segíteni”, akár „cinkosnak lenni”. Az ige vonzatai: akivel/amivel az együttműködés történik, vagy részes esetbe kerül (ld. újszövetségi használat) vagy meta + birtokos esetbe kerül (amire nincs újszövetségi példa), az együttműködés területe pedig – tehát amit illetően, amilyen téren valakik együttműködnek – tárgy esetbe.
- A panta a „minden…, az egész…, az összes…” jelentésű pasz/pasza/pan melléknév többes számú, semleges nemű, alany vagy tárgy esetű alakja. Ezért a panta lehet alany („minden dolog”), és a panta szünergei értelmezhető így: „minden együttműködik / támogat…”, de ha Isten az alany, akkor többes szám, tárgy esetben állva az együttműködés területe („minden dolgot illetően”, azaz mindenben, minden téren).
Szövegkritikai adatok:
- A RÚF 2014 („azoknak minden a javukra szolgál”) lábjegyzetében olvasható, hogy „Egyes kéziratok szerint: azokat Isten mindennel a jóra segíti.”
- Valójában nem „egyes kéziratok”-ban, hanem a Római levél legrégebbi fennmaradt másolataiban és idézeteiben szünergei ho theosz áll, tehát a szünergei alanya „az Isten”, és nem „minden dolog” – ld. P46 (kb. 175-225), Órigenész kommentárja (3. sz eleje), Codex Alexandrinus és Codex Vaticanus (4-5. sz).
- A szünergei ige újszövetségi használata személyes vagy megszemélyesített alanyt feltételez, ezért még ha a ho theosz „későbbi betoldás” lenne – ahogy nem az, inkább „későbbi hiány” –, akkor is érthető lenne a másolók egyértelműsítő szándéka. A …ho theosz a 3. sz. elején csak Alexandriai Kelemennél, a 4. sz-tól azonban a Codex Sinaiticus-tól Euszébiuszon át Augustinusig hiányzik. A 4-5. sz-tól pedig ez lett a többségi változat a latin, kopt, örmény és más fordításokban is.
Indoklás
A mondat értelmezése során végső soron arra a kérdésre keressük a választ, hogy kik vagy mik működnek együtt? A dolgok egymással, a dolgok az Istent szeretőkkel, Isten a dolgokkal, vagy Isten az őt szeretőkkel?
Ennek eldöntéséhez először is a szünergein ige jelentéskörével és vonzataival kell tisztában lennünk. A szünergein hagyományos fordításai ugyanis – amelyekben a „minden” az alany, és minden dolog a hívők a javára „van” (KB, ÚRK), vagy „válik” (KNV, SZIT), vagy „összedolgozik” (EFO, Csia Lajos) illetve a javukat „szolgálja” (B-D, RÚF), vagy őket jóra „segíti” (Buday Gergely) – több okból sem elfogadhatók.
Először is, az állítmány nem utalhat pusztán történésre, hogy ti. önmagukban mind a dolgok nekünk valahogy „összejátszanak” a javunkra.
- Maguk a dolgok nem képesek együttműködni sem egymással, sem Istennel, sem velünk „a javunkra” [eisz agathon], mert a dolgoknak nincs erkölcsi céljuk, a megszentelődés mögött pedig Valaki áll.
- A pantaalanyként való értelemezése tehát nem felel meg a bibliai világképnek, sem a hívő tapasztalatnak, ezért az együttműködés alanya csak Isten lehet, Isten pedig – elvileg – vagy a dolgokkal működik együtt, vagy a hívőkkel. Az előbbi világképi szempontból szorulna magyarázatra, de nyelvtanilag eleve kizárható (a panta nem részes esetben áll). Az utóbbi viszont nyelvtanilag is tökéletes (a toisz részes esetű) és eleve bibliai tanítás.
Másodszor, az állítmány nem utalhat kívülről jövő, egyoldalú segítésre vagy támogatásra, hogy Isten nélkülünk hozná össze a dolgokat a javunkra.
- A kívülről való, egyoldalú segítést, támogatást ui. más igék fejezik ki: boéthein= „segítségére sietni” (pl. Mt 15:25, Mk 9:22.24, ApCsel 21:28), eparkein = „segítséget nyújtani” (pl. 1Tim 5:10.16), antilambanó = „gondját viselni, felkarolni” (pl. Lk 1:54, ApCsel 20:35), hüpolambanó = „felkarolni, támogatni” (3Jn 8).
- Nem szabad tehát figyelmen kívül hagyni sem Pál szóválasztását (a szün= „együtt” vagy „közösen” tartalmi elemet), sem a megszentelődésről szóló bibliai tanítást, amiben az embernek igenis tudatos, aktív szerep jut (ld. Róm 6–8. fejezet).
A szünergein ige újszövetségi előfordulásai mindig hívők és hívők (1Kor 16:16) vagy Isten és hívők (2Kor 6:1 vö. Mk 16:20), illetve hit és tettek (Jak 2:22) közös munkákodásáról vagy együttműködéséről szólnak. A szünergosz jelentése is mindenhol „munkatárs”, akár ember emberé (Róm 16:3,21, 2Kor 1:24 8:23, Fil 2:25 4:3, Kol 4:11, Filem 1.24, 3Jn 8), akár ember Istené (1Kor 3:9, 1Thessz 3:2).
Végül kérdés, hogy konkrétan mire vonatkozik a „minden” és a „javunkra” kifejezés? A „mindenben” vagy „minden dolgot illetően” kifejezést rendszerint a gondviselésre alkalmazzák, minden rossz dologra, ami embert az életben érhet. Pál apostol azonban a 6-8. fejezetekben végig a hitéleti fejlődésről, megszentelődésről beszél:
- negatív oldalról a bűnökkel való küzdelem (8:1-9) és halandó voltunk tudata (10-17), a nyomorúságok, üldöztetések, veszedelmek és démoni erők (31-39) ellenállása jelenik meg
- pozitív oldalról azonban a Lélek belső átalakító munkálkodásának szükségszerű hatásai: a felszabadulás bűn, a törvény és az ítélet alól (8:1-15), az istengyermekség tapasztalata, az egyéni és kozmikus megdicsőülés reménysége (16-25), végül a kitartáshoz szükséges hivatástudat és Isten végső győzelmének tudata (26-39).
Istennek is, nekünk is van részünk abban, hogy mindazt, ami ér minket, hogyan kezeljük, és milyen hatása lesz ránk. Isten nem nélkülünk dolgozik a lényünkben, hanem együttműködik velünk. Isten szándéka [protheszisz] ugyanis nem kevesebb, mint istenképűségünk helyreállítása:
- „akik egy bizonyos szándékkal vannak elhívva…” – A prothesziszigei gyökere a protithémi = „kitesz, nyilvánosság elé állít; maga elé helyez, elhatároz; rászánja vagy elhatározza magát (+ főnévi igenév)”; a protheszisz átvitt értelemben „szándék, elhatározás, feladat”, tehát a kata protheszin = „szándék / feladat szerint”, magyarosan „(egy bizonyos) szándékkal / feladatra elhívottak”. A fordítások sajátos betoldásai (RÚF: „örök…”, SZIT és EFO „saját…”) nincsenek ott a görögben, tartalmilag feleslegesek is; a protheszisz pedig nem terv (EFO), végzés (KB, KNB), rendelés (B-D).
- „…mert akiket korábbról / előre ismert, azokról előre elhatározta…” – A proginoszkó= korábban ismer, előre tud — nem „eleve kiválaszt” (ld. RÚF – hasonlóan az 1Pt 1:2-ben is a kiválasztás kata prognószin theu patrosz = „az Atya Isten korábbi ismerete / előre tudása alapján” történt). A proorizó = előre elhatározni/eldönteni; gyökere a horosz = „határ”, horizó = „elhatárolni, el- vagy meghatározni”.
- „…hogy Fia képéhez hasonlóvá [szümmorfusz tész eikonosz tu hüiu autu] legyenek, hogy az elsőszülött legyen a sok testvér között…” – A szümmorfosz= hasonló alakú, megjelenésű (vö. morfé = felismerhető alak); az eikón = kép(más), prótotokosz = elsőszülött
- „…mert akikről (ezt) előre elhatározta, azokat elhívta, akiket elhívott, azokat igazzá tette, akiket igazzá tett, azokat meg is dicsőítette…”
Összefoglalva, nem egyszerűen az életben minket érő dolgoktól kell várnunk, hogy valamiképpen mind a javunkra váljanak, hanem Istentől, aki mindenben velünk együtt munkálkodik a javunkra. Az a „jó” ugyanis, ami az életünkben isteni szándékként megjelent, nem kevesebb, mint az istenképűségünk restaurációja, a Fiú képéhez hasonlóvá válás folyamata (8:29-30). Pál tehát nem mindannak a túléléséről beszél, amit az élet hozhat, hanem mindannak a megéléséről, amit az élet nem hozhatott volna, csak Krisztus evangéliuma.