© Békefi Bálint, Apológia Kutatóközpont (v.1. 2023. augusztus 24.) PDF
A szubjektivizmus szerint az életnek van (vagy legalábbis lehet) értelme, de ez nem egy tőlünk független, rajtunk kívül álló dolog. Mi magunk adunk az életnek értelmet azzal, hogy bizonyos dolgokra vágyunk, és vágyaink beteljesedésében örömünket leljük; illetve azzal, hogy terveket készítünk és célokat tűzünk ki magunk elé, majd ezek megvalósítására törekszünk.
Nevek és változatok
Egzisztencializmus. Egyes egzisztencialista filozófusok, különösen Jean-Paul Sartre (1905–1980), nagy hangsúlyt helyeztek az ember felelősségére és szabadságára abban, hogy saját életének értelmet adjon. Sartre számára nincs semmi rajtunk, embereken kívül, ami meghatározná természetünket vagy feladatainkat, így – ha őszinték vagyunk magunkkal – be kell látnunk, minden nap lehetőségek sokaságából választva hozunk döntéseket és jelölünk ki célokat önmagunk számára. Ha e szabadsággal tudatosan élünk, akkor meghatározhatjuk, hogy számunkra mit jelent értelmesen élni.
Logikai pozitivizmus. A logikai pozitivizmus a 20. század első felében volt népszerű filozófiai irányzat német és angol nyelvterületen. Legjelentősebb képviselői közé tartozik Ludwig Wittgenstein (1889–1951), Rudolf Carnap (1891–1970) és A. J. Ayer (1910–1989). A logikai pozitivizmus célja, hogy a filozófiát megtisztítsa az értelmetlen vitáktól, és a természettudományok szolgálatába állítsa. Ennek részeként csak olyan állításokat fogad el tényszerűnek, amelyek tudományos módszerekkel vizsgálhatók. Mivel az erkölccsel és az értékekkel, illetve az élet értelmével kapcsolatos állítások nem tűnnek ilyennek, a pozitivisták úgy vélték, ezekkel az emberek valójában saját viselkedésükről állítanak valamit, vagy csupán érzéseiknek, vágyaiknak adnak hangot.
Érvek
Az értelmesség szigetei. Majdnem mindenkinek vannak az életében olyan események, eredmények vagy élmények, amelyek egyértelműen értékesnek és értelmesnek tűnnek: családi és baráti kapcsolatok, egy gyermek felnevelése, egy önfeláldozó tett, ami sokak sorsán javít, egy csodálatos művészi alkotás elkészítése, vagy egy megvilágosító erejű tudományos felfedezés. A szubjektivisták szerint sokkal világosabb, hogy ezek (vagy legalább egy részük) valóban értelmes, mint az, hogy az értelmességhez szükség volna valamilyen alapvető, átfogó, transzcendens végcélra vagy értékre.
A nagy kép nem számít. Ehhez kapcsolódóan, a szubjektivisták elutasítják azt a gondolatot, az élet azért volna értelmetlen, mert kozmikus vagy örökkévaló nézőpontból jelentéktelennek tűnik. A szubjektivisták érvelése szerint ugyanis a kozmikus vagy örökkévaló perspektíva nem érdekesebb vagy fontosabb, mint az „itt és most” nézőpontja. Thomas Nagel kortárs amerikai filozófus megfogalmazásában: „Gyakran hallani, hogy semmi, amit most teszünk, nem fog számítani egymillió év múlva. De ha ez igaz, akkor ugyanezen az alapon most meg az nem számít, hogy egymillió év múlva mi lesz. Különösen az nem számít most, hogy egymillió év múlva nem fog számítani semmi, amit most teszünk.”1
Ellenérvek
Ld. még a nihilizmus melletti érveket.
Értelmetlen célok. A szubjektivizmussal szembeni fő ellenérvet bizonyos ellenpéldák alkotják. Ezek olyan (valós vagy elképzelt) esetek, ahol valakinek az élete tele van számára örömet okozó és céljai beteljesülését jelentő dolgokkal, és másnak sem okoz kárt – mégis nagyon nehéz lenne ezt az életet értelmesnek neveznünk. Képzeljünk el például egy embert, akinek élete középpontjában az áll, hogy fűszálakat számláljon (vagy valamilyen értéktelen dolgot, pl. kenyérmorzsát gyűjtsön), és ő ezt szenvedélyesen űzi is. Ha az élet értelme kizárólag egyéni mércétől függ, akkor ez az élet lehet éppen annyira értelmes, mint egy olyan emberé, aki a gyógyítás, a tudomány, vagy a szegénység felszámolása mellett kötelezi el magát, és ezekben eredményes is. Ha ezt a következményt elfogadhatatlannak tartjuk, akkor azt kell mondanunk, hogy az élet értelmességének mércéje nem pusztán szubjektív.
Keresztény értékelés
Isten eredeti célja az emberrel az volt, hogy Vele és más emberekkel közösségben élve dolgozzon és élvezze a teremtett világ javait (1Móz 1,26–30; 2,15–25; 3,8). Azonban a bűnbeesés következményei: a halandóság, az igazságtalanság, a kiszámíthatatlanság és az Istentől való eltávolodás fényében a földi örömök és tevékenységek céltalanná, értelmetlenné, „hiábavalóvá” váltak (1Móz 3,17–19; Préd 1,2–3; Róma 8,20–21). A szubjektivizmus ebből a szempontból egy végső soron sikertelen megoldási kísérlet a bűntől megrontott világban való élet értelmessé tételére – az Istennel megélt szeretetkapcsolat nélkül a nihilizmus logikusabb álláspont (Préd 2,1–15).
A valódi megoldás a földi élet látszólagos értelmetlenségére Jézus Krisztus megváltó munkája, aki kereszthalála és feltámadása által feloldotta a bűnbeesés következményeit, és visszatérésekor végleg helyreállítja, sőt megdicsőíti a teremtést (Róma 5,12–21; 8,18–25; 1Kor 15,20–26.50–57). A megtért ember földi élete nem értelmetlen, mert az evangéliumért végzett munka hasznos (1Kor 15,58), Istentől rendelt örökkévaló célja pedig az Ő csodálása és dicsőítése (Ef 1,5–14).
1 Nagel, Thomas (1971): The absurd. The Journal of Philosophy 68/20: 716.