Jehova

A bibliai héber istennév betűiből [JHVH] és az Adonáj („az Úr”) szó magánhangzóiból a középkorban keletkezett hibrid kifejezés. A héber írás kezdetben nem jelölte a magánhangzókat, ezért Isten neve is négy betűként [JHVH, Jod-Hé-Vav-Hé] jelenik meg a Tanakh / Ószövetség szövegében. Csak a kora középkorban látták el a szöveget magánhangzókkal, és a JHVH alá-fölé az Adonáj („az Úr”) szó magánhangzó jeleit tették. Így amikor a Szentírást olvasva a négy betűhöz értek, JHVH-t olvastak, de Adonáj-t mondtak. Egyes középkori keresztény teológusok ezt félreértve mégis összeolvasták a JHVH betűit az Adonáj magánhangzóival, így jelent meg többek között a „Jehova” alak.

# Jehova Tanúi tanításában „Isten személyneve” lett.

# Az Utolsó Napi Szentek tanításában Jehova a Fiú (Jézus Krisztus) „neve” (ahogy az Atya „neve” Elohim).

MEGJEGYZÉS: Héber fülnek a „Jehova” ugyanolyan lehetetlenül hangzik, mintha a magyar iSTeN szó mássalhangzóit összeolvasnánk az UrAm magánhangzóival: „USTAN”. A „Jehova” műszó az európai nyelvekben mégis átment a köztudatba, egyes bibliafordításokban (pl. Károli) és a költészetben is megjelent.

Nem találta meg amit keresett?