Az angolszász Sacred Name – azaz „Szent Név” – és Hebrew vagy Hebraic Roots – azaz „Héber Gyökerek” mozgalommal, illetve az általuk kiadott bibliákkal és tanaikkal hazánkban egészen a közelmúltig nem kellett foglalkozni. A szentneves irányzatok közül Jehova Tanúi és az Új világ fordítás régóta közismert, de más szentneves és hébergyökeres csoportok is megjelentek, mint az Erev Shabbat és a Yahuah Útja, illetve olyan szentneves Újszövetségek, mint a B terv (Aposztróf Kiadó, 2024) és a Könyvről Könyvre Biblia (Új Remény Alapítvány, 2021-).

Jehova Tanúival és bibliájukkal már sokan találkoztak, a többi csoporttal csak kevesen, főleg online. Az Új világ fordítás csak a Tanúk saját terjesztésében kapható, a B terv bármely könyvesboltban, a Könyvről Könyvre Biblia viszont még keresztény könyvesboltokban is. Angolul pedig minden elérhető online.

A jelenség történelmi-lelkiségi gyökereinek, nyelvészeti-teológiai tévedéseinek azért szükséges utána járni, mert

• bár a keresztény hit zsidó vallási, kulturális és nyelvészeti gyökerei iránti érdeklődés jogos és hasznos, ez a mozgalom a keresőt félrevezeti
• a mozgalom bibliáiban nem szakember számára nehezen megítélhető módon a valós adatok tévedésekkel és szándékos hamisítással keverednek
• maga a mozgalom nehezen áttekinthetően sokszínű, és a hasonlóságok miatt a messiási zsidó mozgalommal könnyen összetéveszthető
• tévedéseik fölösleges hitéleti terheket, identitásbeli zavart és a gyülekezetekben szakadást tudnak okozni – a cél tehát a megelőzés.

Tanulmányunk egy sorozat része: „Isten neve”; „Jézus neve”; „Messiási mozgalom”; „Messiási bibliák”; „Szentneves bibliák”; „Az Új világ fordítás”

1. A mozgalom eszmevilága

A 19. századi amerikai millerita mozgalomból kinőtt „Szent Név” és „Héber Gyökerek” mozgalom egyazon teológiai-lelkiségi irányzat két ága vagy fázisa.

Dióhéjban, a mozgalom kulcsfogalmai a Név, a Tóra és Izráel. A mozgalom célja „helyreállítani” (1) az isteni Név (JHVH) fonetikus használatát, illetve (2) a Tóra „örök” és „mindenkire” érvényes parancsainak megtartását (értsd: a szombat mellett az évközi ünnepeket és a kóser étkezést), illetve „visszaadni” (3) a nem zsidó származású Jézus-hívők „izraelita” identitását. Szerintük erre azért van szükség, mert a kereszténység elgörögösödve „elpogányosodott”, ami látható történelmi zsidó- és törvényellenességében, pogány hitében (háromságtan), ünnepeiben (karácsony, húsvét) és bibliáiban (JHVH pótlása „Úr”-ral stb.).

Mint minden restaurációs mozgalom, ez is szélsőségre reagál, a maga ugyancsak szélsőséges módján. Tagsága más egyházakból, főleg karizmatikus és evangelikál gyülekezetekből tér át, és nyilván azért vonzó, mert valós igényeket is kielégít. A mozgalom az alábbi valós teológiai és lelkiségi problémákra reagál:

• az egyik a keresztény felekezetekben elterjedt helyettesítő teológia, amely szerint Isten elvetette a zsidóságot és az egyházzal pótolta; ez egyrészt a zsidókkal szembeni történelmi bűnökhöz vezetett, másrészt az egyházi kultúrában az Ószövetségtől, a zsidó vallás fogalmi és eszmei világától való eltávolodáshoz, félreértésekhez és általános ismerethiányhoz
• a mai amerikai szabadegyházi kultúra árnyoldala, amely a protestáns szlogenek, hitéleti klisék, az olcsó kegyelem és a lájtos tanítványság elleni reakcióként kitermelt egy réteget, amely nem csak beilleszkedni és ellenni akar, hanem spirituálisan éhes, mélyebb tudásra, komolyabb hitéletre vágyik, kíváncsi és a gyökereit keresi – ez a mozgalom pedig sok zsidó kulturális és nyelvészeti adatra, bibliai szövegre és összefüggésre hivatkozik, amelyek érdekesek, izgalmasak és igaznak tűnnek.

A mozgalom az utóbbi két évtizedben az egész világon terjedni kezdett, mert a teológiai ok mindenhol adott, a lelkiségi ok is mindenhol megjelent, az internet révén pedig szó szerint bárhova eljut – mint bármi más.

1.1. Sajátos tanok

Ami a Nevet illeti, Isten neve az Ószövetségben négy héber betű [ יהוה ], azaz JHVH. Mivel a pontos kiejtés különböző okokból feledésbe merült, az Ószövetség fordításaiban rendszerint a „Lord” vagy „Úr” szóval utalnak rá, kis kapitális betűformával megkülönböztetve az „Úr” [Adónáj] szó előfordulásaitól. A kiejtést illetően a 19. század óta (Gesenius) létezik szakmai konszenzus tudományos használatra („Yahweh” / „Jahve”), de senki sem állíthatja, hogy „ez Isten neve”.

A 19. század végén azonban egyes millerita hátterű tanítók az istennév bibliai „helyreállítását” tűzték ki célul, először csak az Ó-, majd az Újszövetségben is, méghozzá a szerintük helyes fonetikus formában (Jehovah, Yahweh, Yahuah stb.). Ehhez járult Jézus nevének „helyreállítása” (Yeshua, Yahshua, Yahusha stb.), végül az igény egy sor más vagy szinte minden bibliai név és kifejezés héber eredetijének kiejtés szerinti megjelenítésére a bibliai szövegben.

Ami a Tórát illeti, a millerita hátterű, de nem szombatos irányzat megmaradt a Név „helyreállításánál” (Jehova Tanúi), a szombatos irányzat fókuszában azonban a Név használata és a szombat mellett különös hangsúlyt kapott az évközi ünnepek és a kóser étkezés „helyreállítása” is.

A mozgalom 20. századi, hébergyökeres fázisában ezért szivárogtak be a Jézus-hívő nem zsidók „izraelita” identitása körüli spekulációk: ezek szerint az elveszett tíz zsidó törzs nem csupán az angolszász népek, hanem minden nép között ott vannak, és most a mozgalom révén visszatérnek zsidó gyökereikhez. Ez számukra azt igazolta, hogy a törvényt miért kell örökre, mindenkinek megtartani, azaz miért kell nem zsidó származásúaknak kvázi zsidóként élni.

• A többség „a törvény megtartása” alatt gyakorlatilag a szombat, az évközi ünnepek és az étkezési szabályok követését érti, illetve válogatott zsidó kulturális elemek átvételét, és nem többet. Egy kisebbség szerint azonban az izraelita identitásból logikusan következik az egész törvénynek való engedelmesség, a körülmetélkedéstől a vétekáldozati szertartásokig.
• A többség a Név és a Tóra hitéleti szerepének, illetve a Jézusban hívő nem zsidók izraelita identitásának helyreállításában engedelmességi kérdést lát, de egy jelentős kisebbség ezek elfogadását üdvösségi kérdésnek. Mindkét irányzat meggyőződése azonban, aki nem használja a Nevet, és nem követi a Tórát úgy, ahogyan ők, az engedetlen és bűnben él.

Az egész mozgalom vallja, hogy a kereszténység pogány istenképet, istenneveket és ünnepeket vett át. Ezért a mozgalomban kevesen vallják Isten háromságát, Jézus istenségét és a Lélek személy voltát, a többség mindezt tagadva ariánus, modalista, binitárius vagy unitárius jellegű teológiát vall.

Ez az eszmevilág jelenik meg a szentneves-hébergyökeres bibliák meghatározó sajátságaiban is, amelyek mögött a következő logika áll:

Állítás: Az istennév (יהוה JHVH), illetve más fontos név és kifejezés esetében

• a hagyományos, címmel való pótlás („az Úr”, „the Lord”), illetve a célnyelvi átírások és fordítások helyett
• szükséges az eredeti héber nevek, szavak „helyreállítása” az Ó- és az Újszövetségben is – héber írásjelekkel vagy kiejtés szerint
• illetve újra fel kell fedezni a héber betűk piktografikus jelentésrétegét

Indoklás: Ez azért szükséges, mert a görög Újszövetség…

• szövege az első századokban pogány hatásra meg lett változtatva: Isten héber betűkkel írt Neve eredetileg benne volt, de görög címekre lett cserélve (küriosz = Lord / Úr; theosz = God / Isten), vagy
• eleve csak fordítás – nem ihletett, mint az eredeti héber vagy arámi szöveg, illetve szókészlete részben pogány eredetű (pl. Iészusz = Zeusz), akárcsak az angol és magyar fordításoké (pl. „Isten” tkp. Istár).

Cél: A helyreállított Biblia révén végre…

• Istent a gyermekei az igazi nevén szólíthatják, és így közelebb kerülhetnek Istenhez, vagy
• Istenhez (JHVH) fognak imádkozni, és nem a Fiához (aki nem Isten), vagy éppen ellenkezőleg: így kiderül, hogy a Fiú „maga” JHVH
• helyreállhat az eredeti, héber vagy arám gyökerű – nem görög lelkiségű és pogány, hanem felekezetiségtől mentes – kereszténység.

Kiadótól függ, hogy melyik nevet, kifejezést tartja fontosnak visszahéberesíteni, hogy miért pont azokat, és hogy mi a szavak helyes kiejtése:

• egyes kiadók csak Isten és Fia nevét közlik „a helyes” kiejtés szerint, ezért az Úr / ÚR helyett Jehovah, Yahweh, Yahuah stb. áll, Jézus helyett pedig Yeshua, Yahshua, Yahusha stb.; más kiadók az olvasóra bízzák a kiejtést, és az egész Bibliában héber vagy paleo-héber betűk állnak a JHVH és Jézus helyett.
• más kiadók szinte minden személy- és köznevet, illetve számukra jelentős teológiai kifejezést vissza akarnak héberesíteni, héber szavakkal tűzdelve tele az angol vagy magyar fordítást, pl. theosz (God/Isten) helyett mindenhol „Elohim” áll, pneuma (Spirit/Lélek) helyett „Ruach”, eiréné (peace/béke) helyett „shalom”, hadész (underworld/alvilág) helyett „Sheol” stb. – az Ó- és az Újszövetségben egyaránt.

A fentiekből következően az is eltérő, hogy a keresztény bibliafordításokról mennyire negatív a véleményük:

• csak „hiba” a zsidók „babonás” névkimondási tilalmát követni, vagy
• Isten szavának „meghamisítása” Isten személynevét címmel pótolni, vagy
• a görög Újszövetség sok kifejezése [theosz, Iészusz, pneuma, hádész ] és a nemzeti nyelvű fordítások sok kifejezése (God / Isten, Jesus / Jézus, Spirit / Lélek, hell / pokol stb.) „valójában” mind „pogány” eredetű és tartalmú, a használatuk akaratlanul is „pogány kultuszhoz vezet”, ezért „az üdvösség érdekében” vissza kell térni a sémi kifejezésekhez.

A mozgalomhoz tartozók létszáma nehezen felbecsülhető. A nem-szombatos szentneves csoportok közül saját statisztikát csak Jehova Tanúi vezetnek, több mint nyolcmillió fővel ez a legnagyobb szervezet. A többi, többnyire szombatos hátterű, számtalan szentneves és hébergyökeres csoport, gyülekezet, misszió és szolgálat taglétszáma több tízezres, internetes holdudvara pedig százezrekben mérhető.

Összefoglalva, nem csupán marginális, dilettáns bibliafordításokkal van dolgunk, hanem egy többgenerációs restaurációs mozgalommal, amelynek irányzatai az eredeti Biblia és az eredeti kereszténység helyreállítóinak tekintik magukat. A mozgalomról még mindig kevés teológiai reflexió (IAMCS 2014, Dunning 2014, Solberg 2022, Gómez 2023), illetve bibliafordítói tanulmány (Unseth 2011) született, de az eddigi elemzések tanulságai egyértelműek.

1.2. Saját bibliák

A mozgalom megosztottsága és viszonylag kis lélekszáma ellenére igen jelentős az online jelenlétük és a kiadói tevékenységük. Manapság szinte mindegyik csoport és szerző saját Bibliát ad ki. Teheti, mert egyes régi, formahű angol fordítások (KJV, EMR, YLT, ASV) szövegén már nincs copyright, és a digitális szerkesztés révén a nevek, kifejezések gyorsan átírhatók, kicserélhetők, az eredmény pedig a világhálón ingyen, olcsó puhakötésben vagy éppen méregdrága bőrkötésben is publikálható. Úgy tűnik tehát, hogy pusztán a technikai lehetőségek révén ma már nincs szükség teológiai képzettségre, közösségi felhatalmazásra, számon kérhetőségre, és bárki kiadhat bibliát, felhasználva mások szellemi termékét. A szakmai kritikát pedig a kiadók vagy személyes sértésként élik meg, vagy egyszerűen lepereg róluk. Az 1950-es évek óta nyomják ezeket a „bibliákat”, az internet pedig csak segíti a terjedésüket…

1.3. Saját héber

Isten és Fia nevének „eredeti” és „helyes” kiejtése szinte mindegyik csoportban és bibliában más. Bármelyiket vesszük kézbe, kiderül, hogy JHVH „valójában” Jehovah, Yahowah, Yahweh, Yahuah, Yahvah, YaHuWah, Yahuweh, Yah Veh, Yahh, Yaohu, Yhuh, Yah’hawah vagy Ahayah. Jézus „valójában” Yahshua, Yahusha, YaHuShua, Yahwahshua, Yhwhhoshua vagy Yashayah.

Ez már önmagában is bárki másnak azt bizonyítaná, hogy valami alapból nem stimmel, de ők mind abban látják a problémát, hogy a többi szerző nem tud elég jól héberül, és mindegyiknek igaza van. Többségük az általuk ismert egyházakból kiábrándult, teológiailag képzetlen, a hébert műkedvelő szinten (sem) ismerő autodidakta laikus, aki életfeladatának érzi a bibliai nevek és szavak helyes kiejtésének rekonstrukcióját. Nyelvészeti kijelentéseikkel és érveikkel azonban minden gond nélkül átlépnek kiejtési, átírási és nyelvtani szabályokon, illetve nyelvtörténeti és szótári adatokon. Mintha nem léteznének zsidók, a héber nem lett volna a 3. századig, és nem lenne ma is beszélt nyelv, mintha nem léteznének akadémiai tanszékek, szótárak és kézikönyvek, nemzetközi ókortudomány, izraelita és keresztény bibliatudomány.

1.4. Saját igazság

A bibliai és nyelvészeti tudást a teológiai és akadémiai képzésben meg lehetne szerezni, de a mozgalom – korunkban tipikus módon – összeesküvés-elméletre épül, ami erős öntudatot ad, és az érdemi vitát igen nehézzé teszi.

Egyfelől, a tanítások gyakran ilyen szlogenekbe vannak csomagolva: „Amit az egyház nem akarja, hogy tudj!”, frissen meggyőzött hívei pedig így kiáltanak fel: „Ezt eddig miért nem mondta el senki?!” Nyilván nem azért, mert tévedés, hanem mert „pogány” vagy „ördögi” hatásra elnyomott, de most „újra felfedezett”, végre „leleplezett” igazság.

Másfelől, blogjaik, podcastjeik alapján tipikusnak mondható, hogy a rendszeres „római”, „babiloni”, „hellenizált” és „törvény nélküli” cinkével ellátott – azaz nem szombatos, nem kóser koszton élő, a mózesi törvény iránt „nyíltan engedetlen” – egyházakról, papokról, teológusokról minden rosszat el tudnak képzelni, a bibliahamisítástól a pogány vallási elemek és ünnepek átvételéig. Ami pedig megkérdőjelezné az ítéletük jogosságát, netán cáfolná, azt zsigerből elutasítják. Identitással vitatkozni különösen nehéz.

1.5. Kisajátított zsidóság

Talán ezen a ponton a legvilágosabb a különbség a messiási zsidó mozgalom, illetve a szentneves és hébergyökeres mozgalom között, amely önmagát, tanait és bibliáit oly gyakran „messiásinak” állítja be. Ezek az új mozgalmak ugyanis sajátos helyettesítő teológiákat vallanak: vagy a kereszténység helyettesíti Izráelt, vagy Izráel a kereszténységet.

A klasszikus helyettesítő teológia szerint ugyanis, mivel a zsidók elvetették Jézust, Isten is elvetette a zsidóságot, és a népek egyházával pótolta, ahogyan az új szövetség felülírta a régit. Ezt vették át például Jehova Tanúi, önmagukra vonatkoztatva az Ézs 43:10-et. A szombatos hátterű irányzat viszont éppen a mózesi törvény megtartásának vágyától jut el odáig, hogy önmagát Izráelnek lássa, sajátos tanaik (One Law, Two House stb.) ezt próbálják igazolni.

A helyettesítő teológiától függetlenül, az izraelita közösségek, az ökumené és az aliansz egyházai, illetve a messiási zsidó szövetségek egyetértenek abban, hogy az ábrahámi szövetség, illetve a sínai szövetség jeleként a mózesi törvény csak a zsidóknak adatott. A szinte kizárólag nem-zsidó származásúakból álló szentneves-hébergyökeres mozgalom tagjai azonban „az igazi” vagy „a lelki”, sőt, „genetikai” Izráelnek, kvázi zsidónak tekintik magukat. Eleve úgy vélik, hogy zsidónak lenni kiváltság, a héber szent, isteni nyelv, a bibliai, illetve zsidó kultúra a többi felett áll, és a többség meggyőződése, hogy nem zsidók zsidóvá válhatnak, sőt: ezt az identitást lopta el tőlük a népek egyháza („the gentile church”).

A mozgalmon belül ezért kutatnak sokan zsidó ősök után, változtatnak nevet, igyekeznek „zsidóként” kinézni, öltözködni és étkezni, szavajárásuk, prédikációik és imádságaik pedig tele vannak héber szavakkal (ún. „Hebrish”). Míg azonban a messiási zsidó közösségek közvetíteni próbálnak a rabbinikus judaizmus és a kereszténység között, ez az új mozgalom szemben áll a rabbinikus zsidósággal és a kereszténységgel egyaránt, valahol a kettő között, egy spirituális senkiföldjén.

2. A mozgalom térképe

A jelenség azért olyan sokszínű, mert több mozgalom érintkezésével alakult ki. A zsidó-keresztény és messiási zsidó, illetve a szentneves és hébergyökeres mozgalom között léteznek eszmei átfedések. Ezért élnek hasonló hitéletet (többé-kevésbé tartva a mózesi törvényt), és ezért adnak ki hasonló bibliákat (tele héber nevekkel, szavakkal). A különbségek azonban ettől még alapvető.

A háttérben tehát ott találjuk a 19. sz-ban felerősödő zsidó keresztény (Hebrew Christian), és a 2. világháború után, a hippi mozgalom idején megújuló messiási zsidó (Messianic Jews) mozgalmat, illetve a holokauszt óta tartó intenzív egyházi érdeklődést és teológiai kutatást a kereszténység zsidó alapjai, a misszió és a vallásközi kapcsolatok iránt (ld. „Messiási mozgalom”).

A közvetlen gyökér azonban a 19. sz-i, eleve hamis próféciaként induló, végváró millerita mozgalom, amely 1844 után további szombatos és nem szombatos adventista irányzatokra bomlott.

• A nem-szombatos adventista irányzatok közül 1874 után nőtt ki a russellista mozgalom, abból pedig 1931-ben Jehova Tanúi szervezete, akik 1950 óta saját Jehovás szentneves bibliájukat terjesztik.
• A szombatos adventista irányzatok közé tartozott a Church of God, Seventh Day (COG7D, 1863), amelyből az 1930-as években két alirányzat vált ki, amelyek a törvényből a szombatnál többet akartak tartani: a brit-izraelizmust is valló armstrongista Worldwide Church of God (1934), illetve a Sacred Name Movement első tanítói és csoportjaik (1938), akik 1950 óta a Jahvés, Jahuahos szentneves bibliákat kiadják.
• Az 1990-es évektől kezdett terjedni a Hebrew Roots Movement; volt WCOG tagok indították el, de ma már sok néven sokféle szentneves, független pronomiánus és messiási csoportot és szolgálatot ötvöz.

A mozgalom olyan nyelvészeti elméleteket is integrált, amelyek

• a görög szöveg és az angol fordítások pogány szókincsét állítják (Meyer, Koster), vagy
• a göröggel szemben a héber vagy az arámi elsődlegességét vallják (Lamsa, Meyer, Roth, Bauscher), vagy
• a héber írás hieroglifikus eredetére hivatkozva tulajdonítanak a bibliai betűknek és szavaknak rejtett, „piktografikus” jelentésréteget (Seekins, Benner, Horvath).

A mozgalom bibliáit külön tanulmányban ismertetjük, ld. „Szentneves bibliák”.

3. Millerita háttér

A „Sacred Name Movement”, azaz „szent név” mozgalom a 19. századi amerikai millerita mozgalomban gyökerezik. A mozgalom a Krisztus visszatéréséről szóló, hamisnak bizonyuló próféciák (1843-44) után kisebb-nagyobb és hosszabb-rövidebb életű, tovább szakadó  szektás csoportok sora jött létre.

3.1. A nem-szombatos irányzat (IBSA, WBTS)

A posztmillerita káosz egyik nem szombatos, háromságtagadó, végváró, és új dátumokat hirdető irányzata volt a Second Adventist csoport, amelyhez a presbiteriánus hátterű Charles Taze Russell (1852-1916) csatlakozott. Russell a követői számára hozta létre – hazánkban egykor Komoly Bibliakutatók néven működő – hálózatát (International Bible Students Association), amelynek kiadója az 1881-ben létrehozott Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat lett (Watchtower Bible and Tract Society).

Russell halála után Joseph Franklin Rutherford (1869-1942) vette át a Társulat vezetését, és autokrata módon átszervezte. 1931-ben a szervezet nevét is megváltoztatta: a régimódi russellistáktól való elhatárolódásként az Ézs 43:10-re hivatkozva felvették a „Jehova Tanúi” (Jehovah’s Witnesses) nevet. Rutherford kezdte el hangsúlyozni a „Jehovah” név használatának szükségességét, de őt nem a zsidó gyökerekhez való visszatérés motiválta, hanem az antitrinitárius adventista háttér: Isten („Jehova”) és Fia („Mihály arkangyal”) szétválasztása.

A Társulat sokáig használt fel más bibliákat a saját tanai igazolására (Young’s Literal Translation, 1898; American Standard Bible, 1901; Rotherham’s Emphasized Bible, 1902), de ez nyilván nem volt elég, mert szükségesnek látták saját biblia kiadását. Ez a harmadik elnök (Nathan Homer Knorr) idejében valósult meg, Frederick William Franz (1893-1992), a későbbi negyedik elnök szerkesztésében. 1950-ben kiadták az „Új világ fordítás” újszövetségi részét (New World Translation of Christian Greek Scriptures), 1961-ben pedig a teljes bibliát (NWT of Holy Scriptures).

Magyarul 2000-ben jelent meg a NWT újszövetségi részének fordítása, a „Keresztény Görög Iratok új világ fordítása” (KGI), 2003-ban pedig a „Héber-arámi Iratok” és a „Keresztény Görög Iratok” teljes, javított szövege: „A Szentírás új világ fordítá­sa” (ÚVF, 2003). Végül, a 2013-as angol revízió magyar fordítása 2017-ben jelent meg: „Szentírás – Új világ fordítás” (ÚVF, 2017) címmel.

Bár „csak” 8,5 millió Tanú van, a NWT-t több mint 210 nyelven, 240 millió példányban jelentették meg, azaz rengeteg kívülállóhoz is eljut. Bár csak a töredékük lesz Tanú, aki beleolvas, annak mindenképpen hat az istenképére.

A NWT/ÚVF elvi célja Isten nevének „helyreállítása”, így a JHVH helyett az egész Ószövetségben („Héber Iratok”) mindenhol a „Jehova” szó áll, sőt, az Újszövetségi részben („Keresztény Görög Iratok”) is 237-szer. Mivel a 237 esetnek csak kb. a harmada olyan ószövetségi idézet, amelyben szerepel a Név, és a többi esetben csak az „Úr” [adónáj] vagy az „Isten” [elóhím, él, elóah] szó áll a héberben, vagy nem is idézet, hanem Jézus vagy apostolai saját szavai, egyértelmű a Jehovára cserélés funkciója: hogy az olvasó nehogy „összetévessze” Istent és Fiát. A kiadó minden más fontos témát illetően is úgy alakította a bibliai szöveget, hogy az megfeleljen Az Őrtorony tanainak. Ennek érdekében szavakat told be és hagy ki, szótári adatokat és nyelvtani szabályokat hagy figyelmen kívül, és a korábbi kiadásokkal ellentétben már nem is indokolja meg a döntéseit a Függelékben.

Jehova Tanúi bibliáját külön tanulmányban ismertetjük, ld. „Új világ fordítás”

3.2. A szombatos irányzat (COG7, WCOG, AOY)

A háromságtant tagadó és szombatos – de a hetednapi adventista prófétanő, Ellen Gould White tanait elutasító – csoportok közé tartozott a Churches of God Seventh Day (COG7), amelyet a „biblikus unitárius” Gilbert Cranmer alapított (1863). Az egyik presbiter, Clarence Orvill Dodd (1899-1955) volt az első, aki számára rendkívül fontos lett Isten és Fia „eredeti” héber nevének használata, illetve a szombaton kívül a bibliai évközi ünnepek megtartása és az étkezési szabályok követése is. Nézeteit 1937-től publikálta a The Faith folyóiratban, amely révén őt tekintik a mozgalom atyjának.

Dodd gyülekezete önmagát a helyreállított egyháznak tekintette, és bár az 1920-as évekig sokféle tanítást és lelkiségi hatást megtűrtek, egy ponton túl nem tolerálták, hogy Dodd a szombaton túl más előírásokat is meg akar tartani, ezért megváltak tőle, ahogy Herbert W. Armstrong-tól (1892-1986) is, aki hasonlóan állt a törvényhez (szombat, ünnepek, kásrut, tized), de az ún. brit-izraelizmust is hirdette (az elveszett zsidó törzsek az angolszász népek), és aki 1934-ben saját egyházat alapított (Worldwide Church of God, WCOG).

A szentneves mozgalom második jelentős alakja a szicíliai Angelo Benedetto Traina volt (1889-1971). Katolikusból tért át, és egy ideig a pünkösdi Aimee Semple-McPherson teamjében dolgozott, de vonzották a millerita és szombatos tanok. A „szent név” eszméjével a Gospel Kingdom Assembly-ben (Irvington, NJ) találkozott, amely elutasította a páli leveleket, viszont izsóp-oldatos vízben keresztelt (hiv. Zsolt 51:9). Trainát egy helyi tag, a cseh August Sheffick oltotta be a – szerinte – pogány eredetű és blaszfém jelentésű „Krisztus” szó iránti gyűlölettel, illetve az eredeti héber nevek, szavak használatának fontosságával. Traina a héber személynevek és köznevek után kutatva az American Standard Version (ASV) Ószövetségében fedezte fel a „Jehovah” nevet. Később a „Yahveh” változatot kezdte használni, a Jézus név helyett pedig a „Yahoshuah” változatot. Traina az 1938-as első szentneves konferencián (Warrior, AL) a görög Iészusz és khrisztosz szavak ellenzőjeként „antikrisztusnak” nevezte magát.

Sheffick-nek sikerült Traina egyik követőjét, John Bigelow Briggs-t is meggyőznie az ügy fontosságáról. Briggs használta először a „Yahshua” („Yah + Hoshea”) változatot, és állítása szerint „Yahshua szent nevében” sikeresen imádkozott egy beteg kislányért. Briggs 1936-ban kezdett prédikálni a nevek (Yahveh, Yahshua) használatának fontosságáról, 1939-ben pedig Ditroit-ban létrejött az Assembly of YHVH. Bár ők is háromságtagadók voltak, háromszoros alámerítést gyakoroltak: Yahveh (az Atya), Yahshua (a Fiú) és Kadesh (a szent angyalok [sic]) nevében.

Traina és Dodd adta ki az első „szentneves” Újszövetséget 1950-ben (The Sacred Name New Testament), Traina pedig 1963-ban a teljes Bibliát (Holy Name Bible). Ez a King James Version szövege, de – mivel az angol God és Lord, a héber adón, adónáj és a görög Iészusz, khrisztosz, theosz szót is pogány istennévnek vélték – az Újszövetségben God [theosz] helyett Elohim, Eloah, El vagy Yahweh áll, LORD / Lord [küriosz] helyett Yahweh, Jesus helyett Yahshua, Jesus Christhelyett Yahshua the Messiah.

A mozgalom második nemzedékének meghatározó alakja Jakob O. Meyer volt (1934-2010). Holland anabaptista hátterét az 1950-es években hagyta ott, több szentneves csoportban is megfordult, átvette a Yahweh és Yahshua nevet, saját folyóiratot (Sacred Name Herald), majd rádióprogramot indított. Végül 1965-ben létrehozta a máig legnagyobb szentneves közösséget (Assemblies of Yahweh). Meyer – George Lamsa követőjeként – vehemensen propagálta a héber és az arámi elsődlegességét és ihletettségét a görög Újszövetséggel szemben, ami számára „csak fordítás” volt, „fordítás pedig nem lehet ihletett”. (Meyer ugyan elhatárolta magát a szentneves mozgalomtól, de ettől még oda tartozott.)

A mozgalom az olyan szövegeket, mint a Róm 10:13 („aki segítségül hívja az ÚR nevét, üdvözül) és ApCsel 4:12 („nem is adatott más név az ég alatt, amely által üdvözülnénk”) úgy értelmezi, hogy nem elegendő magát Istent segítségül hívni (a „név” szó ui. a héberben a „személy” szót pótolja), hanem a konkrét nevét kell tudni, és annak pontos kiejtését is (Jehova Tanúi ez utóbbit nem követelik meg). Mivel ez az igény a témát üdvösségkérdéssé teszi, a mozgalmon belül is feszültséget teremt, éppen a sokféle „helyes” kiejtés miatt. A mozgalom így csak lassan terjedt, és saját bibliáikat szinte csak a tagok használják.

4. Héber gyökerek

A Hebrew Roots Movement (HRM), azaz „héber gyökerek” mozgalom kezdetei a 70-es, 80-as évekre tehetők, de a 90-es években kezdett terjedni, és ma már nem csak szentneves és armstrongista, hanem számtalan független „pronomiánus” és „messiási” tanítás keveredik benne, fókuszában pedig a nem zsidók „izráelita” identitása áll, ami szükségessé teszi a törvény részleges vagy teljes megtartását.

4.1. Háttér

A mozgalom gyökerei is visszavezetnek a millerita hátterű és szombatos Church of God (7th Day) közösségig, ahonnan Dodd és Armstrong, a Worldwide Church of God (WCOG) alapítója is el lett küldve. Armstrong is a törvény (szelektív) megtartását követelte (szombat, ünnepek, kóser étkezés, tized stb.), de brit-izraelizmusa és végvárása miatt Dodd és Traina szakított vele.

A WCOG-ból váltak ki a hébergyökeres mozgalom úttörői: William Dankenbring (Triumph Prophetic Ministries), illetve Dean és Susan Wheelock (Hebrew Roots^TM). Hasonló lelkiséget képviselt Joseph Good (Hatikva Ministries) és Brad Scott (Wildbranch Ministries), illetve a következő nemzedék, amely többnyire WCOG, szentneves, független pronomiánus és messiási közösségi háttérből jön: Angus és Batya Wootten (Alliance of Redeemed Israel), Dean Cozzens (Open Church Ministries), Caleb Hegg (Growing in Messiah), Tim Hegg (Torah Resource), Edward Chumney (Hebraic Heritage Ministries), David Wilber (119 Ministries), Sheila Crawford (Shofar Ministries), Jim Staley (Passion for Truth), Zach Bauer (New2Torah), Monte Judah (Lion & Lamb Ministries), Lex Meyer (Unlearn the Lies), Scott McKenzie (The Pronomian), Michael Rood (A Rood Awakening International), Doug Hamp (The Way Congregation) stb.

4.2. Eszmevilág

A mozgalom megörökölte a szentneves bibliák és nyelvészeti spekulációk világát, de sajátos tanokat is hirdet. A hébergyökeres mozgalomhoz tartozók ugyanis, bár szinte kizárólag nem zsidó származásúak, úgy akarják követni a zsidó messiást, hogy zsidóként akarnak élni. Ebből fakad a két fő meggyőződés:

• a pronomiánus (pro-Torah, Torah Observant) álláspont, amely szerint a törvény „örök” és „minden népre” vonatkozik (ld. One Law theology),
• az elveszett zsidó törzsekkel, azaz „Izráellel” azonosulás, azaz izráelita / efraimita identitás (ld. British Israelism, Two House, Commonwealth of Israel theology).

Ezekből fakad az elhatárolódás a rabbinikus zsidóságtól és posztbiblikus hagyományaitól, illetve a trinitárius messiási zsidó szövetségektől és keresztény felekezetektől („We are not Jews, nor Christians, we are Israelites!”).

Az alábbiakban az angolszász mozgalom saját kulcsfogalmai alapján foglaljuk össze az alapvető meggyőződéseket. A mozgalom „pronomiánus” (lat. pro = -ért, gör. nomosz = törvény) teológiája az alábbi kifejezéseken, szövegeken és logikán alapul:

• „Eternal Sign” – amiképpen a szombat „örök jel” (2Móz 31:16), sok más is „örök rendelkezés” (2Krón 2:3 stb.); ami „örök”, az nem múlik el, és nem változhat meg; ezt bizonyítja, hogy Jézus és az apostolok is törvénytisztelő zsidóként éltek, és mai hívőknek is így kellene élni: minden baj oka az, hogy nem így élnek, nem engedelmeskednek a Tórának
• „One Law theology” – a zsidó állam területén egy törvény volt érvényben, és az egész törvény éppúgy kötelező volt az ott élő jövevényekre, mint a zsidókra (2Móz 12:48-49, 4Móz 15:13-16, 5Móz 29:9 stb.)
• „Renewed Covenant” – az Újszövetség az Ószövetség folytatása, és az Ó- vet fényt az Új-ra (nem fordítva); az „új” szövetség tkp. megújított mózesi szövetség, ami a mózesi törvény megtartására tesz képessé (Jer 31:31-33)
• vallják, hogy az üdvösség kegyelemből és hit által van (Ef 2:8-9), de a „valódi” hit tettekben nyilvánul meg (Jak 2:17), azaz megtartja a törvényt.

A mozgalom „izráelita” vagy „efraimita” identitása és ebből fakadóan a törvény megtartásának igénye az alábbi kifejezéseken, szövegeken és logikán alapul:

• „Ephraimite Nations” – Jákób áldásaként Efraimtól szó szerint „sok nép” származik (1Móz 48:19), nem csupán a zsidóság.
• „Two House” – Sokan eleve azért vonzódnak a Tórához, mert ők a leszármazottai az északi, izráeli királyságból elhurcolt és „elveszett” tíz zsidó törzsnek, amelyek „felszívódtak a népek között” (Hós 8:8 KJV swallowed up among the nations), de most visszatérnek gyökereikhez, izráelita identitásukhoz (nem csak a britek vagy csak az európaiak, hanem mindenféle nép közül).
• „Commonwealth of Israel” – Ráadásul, bár a déli és az északi királyság lakói is megszegték az Istennel kötött szövetséget (Jer 3:1-10, 11:1-14; bálványimádás = vallási „házasságtörés”), Isten Izráeltől „elvált” és válólevelet is adott neki (ld. asszír fogság és szétszóródás), Júdától is „elvált”, de válólevél nélkül, feltételesen visszafogadva (ld. babiloni fogság és visszatérés) (Jer 3:6-11, Hós 1:2.6-7, Ézs 50:1-2). Júda és Izráel fiait Isten úgy gyűjti össze ismét (Hós 2:1-3), hogy a messiás (mint Izráel férje) meghal, így Izráel ismét házasságot köthet Istennel (vö. 5Móz 24:1-4; az eredeti férjhez elvált – és más férfié lett – nő nem térhet vissza). Az izráelita identitásukhoz visszatérők „Izráel házának elveszett juhai” (Mt 10:16, 15:24) vagy „más juhok” újra az „egy nyáj” részei (Jn 10:16), és mivel mind „be lett oltva Izráel olajfájába” (Róm 11:17.24), és már nem „Izráel társadalmi közösségétől” távol (politeia ~ „commonwealth” Ef 2:12), hanem annak részeként él, nyilván meg kell tartania a törvényt.
• „No Gentiles in New Covenant” – az új szövetség „Júda és Izráel házával” köttetett, a szövegben nincs szó a népekről, tehát a Jézusban hívők se nem zsidók („Júda háza”), se nem keresztények („népek”), hanem ők az izraeliták („Izráel háza”), ezért meg kell tartaniuk a törvényt.
• „Two Sticks” – a messiás és a megújult szövetség révén újra egyesül a két királyság: „Júda és Efraim botja” (Ez 37:15-28), vagy „Izráel két háza” (Ézs 8:14), azaz Efraim (a népek) és Manassé (a zsidóság).

A törvénytartás büszke felvállalása ellenére a mozgalom valójában (1) válogat a mózesi törvényből (sabbát, móédím, kásrut), és (2) az izráeli(s)ta identitás áldásait az ábrahámi szövetség jele, körülmetélkedés nélkül akarják élvezni.

4.3. Bibliakiadások

A sokszínű mozgalom közösségeiben, szolgálataiban sokféle bibliát használnak:

• fundamentalista protestáns (ASV, NASB/Legacy Standard Bible), zsidóbarát (OneNewMan Bible) és messiási (pl. Tree of Life Version) bibliákat, bár ezek trinitárius kiadók és fordítók művei
• mérsékelt szentneves bibliákat, amelyekben יהוה vagy YHVH áll, a „helyes” angol kiejtés nélkül (pl. The Scriptures, Literal English Version)
• az „arámi elsődlegességére” építő kommentált (Roth: Aramaic-English NT, Esposito: Hebraic Roots Bible) fordításokat, illetve sorközi – vagy inkább szóközi héber gyorsszótárazott – kiadványokat (pl. Bauscher: Original Aramaic-English Peshitta NT).

5. Kritika

5.1. Átírt görög?

Különösen Jehova Tanúi vallási szervezetének kiadóvállalata, az Őrtorony Társulat állítja, hogy a ma ismert görög Újszövetség azért megbízhatatlan, mert a szövege az első századokban át lett írva. A szöveghamisításról szóló elmélet, vagy inkább vádirat a következő pontokból áll:

• a Keresztény Görög Iratok ihletett írói a Héber Iratok idézésekor átvitték a tetragrammatont a görög szövegbe;
• a konkrét idézeteken kívül legalább 155 más esetben is eredetileg a tetragrammaton állt a szövegben;
• Máté először héberül írta meg az evangéliumát; héber evangéliumába átvette a tetragrammatont, amikor a Héber Iratokból idézett;
• a Talmud eretneknek minősített zsidó-keresztény iratokról szól; a Talmud szerint a zsidók ilyen keresztény iratokat is megsemmisítettek;
• a 2-3. századi pogány származású keresztények gyűlölték az isteni nevet; és 237 esetben küriosz-ra és theosz-ra cserélték ki a tetragrammatont;
• a Keresztény Görög Iratok eredeti szövege így nem maradt fenn sértetlenül; a keresztények ezért tévesztik össze Jézust Jehovával.

Mivel egyik állítás sem bizonyítható, a Társulat „indoklása” csupán feltevések és vádak, azaz rágalmak egymásra épülő halmaza.

5.2. Pogány görög?

A szentneves bibliák egyik típusa nem csupán Isten és Fia nevére koncentrál, nem is csupán az Ószövetség vagy a zsidó-misszió miatt igyekszik a héber gyökereket rekonstruálni, hanem azért, mert az Újszövetség görög szövegében és az angol fordításban is pogány eredetű és tartalmú szavakat vél azonosítani. Esetükben a visszahéberesítés mögött „purista” motiváció áll: a szent szöveg megtisztítása a pogány hatásoktól.

Az irányzat fő ideológusa a dél-afrikai Institute for Scripture Research (ISR) alapítója, Chris J. Koster volt (?-1995). Az általa szerkesztett „The Scriptures” más szentneves „fordítások” alapja is lett, például a HalleluYah Scriptures szinte egy az egyben átvette a szövegét. Koster könyve – „Come Out of Her My People” – ISR, 1986) – szentneves és hébergyökeres körökben régóta alapműnek számít, elméletét kritika nélkül átveszik, igazságként ismétlik, újra meg újra kiadják.

Koster elmélete részben átvett, részben eredeti elemekből épül fel:

• Jézus és a kortárs zsidók arámiul beszéltek, Máté pedig „eleve héberül” írta evangéliumát. A görög Újszövetség tehát „eleve csak fordítás”.
• Szinte minden fontos görög kifejezés azonban – a theosz-tól a küriosz-on és a hádész-on át a khrisztosz-ig – „valójában” pogány eredetű és tartalmú. A görög Újszövetség tehát „eleve nem lehet ihletett”.
• Az angol fordításokban megszokott bibliai kifejezések (God, Christ, Lord, hell, church, justice, holy stb.) a közismert keresztény szimbólumokhoz (kereszt, hal, horgony) és ünnepekhez (karácsony, húsvét) hasonlóan mind „eleve pogány eredetűek és tartalmúak”.
• A pogány istenneveket kimondani sem szabadna, nemhogy Istennel összekapcsolni (2Móz 23:13, Józs 23:6-7, Zsolt 16:4). A görög Újszövetség és az abból készített angol fordítások „beszennyezik” Isten szavát.
• Szükséges a görögösített neveket és görög kifejezéseket „az eredeti héber” formájukra vagy megfelelőjükre cserélni az egész – angol vagy más nemzeti nyelvű – Újszövetségben, pl. theosz / God = Elohim; küriosz / Lord = Adonai / יהוה; Iészusz / Jesus = Yeshua; hádész / Hell = Sheol

Először is, bár Jézus és a kortárs palesztinai zsidók valóban főleg arámul beszéltek, Jézus és tanítványai is minden bizonnyal tudtak görögül, és okkal írták az Újszövetséget is görögül. Az Újszövetségből eleve csak Jézus egy-egy mondata, beszédei és beszélgetései lehetnek arámiból készült fordítások. Az evangéliumok összes elbeszélő része, az ApCsel, az összes levél és a Jelenések is eleve görögül íródott, méghozzá vegyesen zsidó és nem zsidó származású hívőknek. Zsidó íróik mégsem féltek attól, hogy írásaiknak és egyes kifejezéseknek a kortárs nem zsidó hívők és keresők „pogány” jelentést fognak tulajdonítani.

Másodszor, Máté „héberül” írt evangéliumáról Papiasz apostoli atya írt 130 körül. A fennmaradt töredékben így fogalmazott: en hebraidi dialektó ta logia szünetakszato = „a zsidó kifejezésmód szerint állította össze a beszédeket” (Ókori keresztény írók 1. kötet: Apostoli atyák, 228. oldal).

• Papiasz nem a glóssza (nyelv) szót használja, hanem a dialektosz-t (beszélgetés, vitatkozás; beszédmód, nyelvjárás, idegen kifejezés, nyelv).
• Görögül a hebraiosz = „zsidó”; hebraisz = „zsidó nyelv” (ApCsel 21:40, 22:2, 26:14); hebraiszti = „zsidó nyelven”, de ez a kifejezés minden előfordulása arámi (!) névre, szóra utal (Jn 5:2, 19:13.17.20, 20:16, Jel 9:11, 16:16).
• té hebraidi dialektó = „zsidó nyelvjárásban / nyelven”, vsz. arámiul, ui. mindig jelen van nem zsidó hallgatóság (ApCsel 21:40, 22:2, 26:14).

Máté evangéliumában gyakoriak a tipikus sémi szófordulatok és az arámi szavak, mondatok, a „zsidó nyelvi kifejezésmód” (idióma) pedig a zsidó vallási kultúrát nem ismerő görög olvasó számára valóban idegenül hathatott. Ha létezett is volna egy héber szövegű Mt, valószínűleg igény hiányában nem maradt fenn.

Harmadszor, ami a bibliai görög és az angol kifejezések „pogány eredetét” illeti, a Koster által hosszasan felsorolt „bizonyítékok” vallástörténeti szempontból csupán ellenőrizhető tárgyi tévedések, ellenőrizhetetlen magánvélemények és nem kényszerítő erejű érvek halmaza. Például, csak mert a theosz (isten) szóval az 1. században vagy a korábbi századokban pogány istenekre is utaltak, ez nem jelenti azt, hogy a Biblia istenére nem szabad vele utalni. Az Ószövetség és annak ógörög fordítása (Septuaginta) is rendszeresen használja az elóhím és a theoi szót más istenekre – egyszerűen különbség van köznév és tulajdonnév között.

Negyedszer, a bibliai hivatkozás, hogy a pogány istenneveket kimondani sem szabadna (2Móz 23:13, Józs 23:6-7, Zsolt 16:4), nem csak a szövegkörnyezetet hagyja figyelmen kívül, hanem a teljes Bibliát. Abban ugyanis egyrészt rengeteghamis isten neve olvasható, másrészt semmi sem utal benne arra, hogy e nevek helyett mást kellene mondani, vagy fújozni, netán sípolni. Aki az ilyen fokú nyelvi purizmust a saját nyelvére és a hétköznapokra is alkalmazni akarja, az egyáltalán nem tudna kommunikálni a „tisztátalan” szavaktól való félelemtől. Ez a pogány hatásoktól való paranoiás félelem – Izzy Abraham találó kifejezésével élve – egyszerűen „paganoia”.

5.3. Héber gyökerek?

Ma a zsidók ismét a héber Bibliát olvassák fel, héberül imádkoznak, és Izraelben a héber modernizált változata [ivrit] az anyanyelvük, így a mai zsidók számára készült Újszövetségekben is héber nevek, szavak olvashatók. A messiási zsidó közösségek és a szentneves-hébergyökeres mozgalom számára az Újszövetség „eredeti, zsidó jellege” automatikusan héber nyelvi közeget jelent. A héber Ószövetség folytatása is ideálisan egy visszahéberesített Újszövetség, a teljes Biblia pedig egységesen héber nevekkel és szavakkal teli Biblia. Bár mindez nyilvánvalónak tűnik, nem feltétlenül jogos.

Az egyház 1. századi „zsidó gyökerei” ugyanis nem héber, hanem alapvetően arámi és görög nyelvi gyökerek:

• Jézus beszélgetései és beszédei eleve arámiul hangzottak el (bár egyes részek akár görögül is, ld. „Miatyánk”), de
• Jézus arámi vagy görög anyanyelvű zsidó tanítványai
• az új, nemzetközi, zsidókból és nem zsidókból álló közösség számára
• ezeket is görögre fordították,
• és bár egyes arámi szavakat, mondatokat megőriztek,
• az Újszövetség összes többi részét eleve görögül fogalmazták.

Az egész közel-keleti tranzit-térség lakosságához hasonlóan a Jézus-korabeli Iudaea provincia zsidósága is többnyelvűvolt. Jeruzsálemnek is többnyelvű állandó lakossága volt, az ünnepekre hazalátogató, nem arámi vagy héber anyanyelvű zsidó rokonok és prozeliták pedig tovább színesítették az összképet.

A hébert csak a déli Júdeában, Jeruzsálemben beszélték, de már ez sem a bibliai héber volt, hanem az egyszerűbb, korai rabbinikus héber, amit 200 körül már senki sem beszélt. Mindenhol máshol az arámi volt a zsidók anyanyelve, így Jézusé és galileai tanítványaié is (csak az áruló Júdás volt Jézus földije, júdeai).

A diaszpórában élő zsidók mind a helyi nyelveket beszélték. A hagyományőrzők körében a héber a formális imádság nyelvévé vált, ezért is keltettek pünkösdkor nagy feltűnést a galileai Jézus-hívők, akik a liturgikus héber vagy köznyelvi arámi helyett minden más nyelven magasztalták Istent (ApCsel 2:7-11).

A Római Birodalom katonai és adminisztratív hatalmának, jelenlétének szimbolikus jele volt a latin használata. A Szentély udvarán latin és görög nyelvű tábla tiltotta a belépést a nem zsidók számára, és Jézus feje fölé is háromnyelvű vádiratot szögeztek (Jn 19:20), a helyi „zsidó nyelven” [hebraiszti], azaz héberül vagy arámiul, a birodalmi „római nyelven” [rómaiszti], azaz latinul, illetve a „hellének” nyelvén [helléniszti], azaz görögül, hogy mindenki értse.

A kor és a térség közvetítő, illetve kulturális nyelve ugyanis a rómaiak és minden nép számára a görög volt. Görögül érteni és beszélni mindenkinek muszáj volt valamennyit, ha írni nem is.

• Galileában József és Jézus biztosan nem élt meg csupán a názáreti falusi megrendelésekből. A közeli samáriai főváros, majd nagyváros, Szeffórisz viszont görög kultúrájú volt, ezért tudniuk kellett görögül kommunikálni.
• Az apostolok neve általában héber (Jaakóv, Jochánán, Jehúda, Simón, Léví) vagy arámi volt (Kéfa, Simón bar Jóna, Tómá, Mattai, Bar Tolmai), de két görög is előfordul (Andreasz, Filipposz). A külföldön élő, csak görögül beszélő zsidók ez utóbbiakhoz fordultak segítségért, eleve a nevük vagy a nyelvtudásuk miatt (Jn 12:20-23).
• Amikor Jézus a mennybe való hazatérését említette, a tömeg úgy értette félre, hogy „a görögök közé” megy tanítani (Jn 7:35), tehát feltételezték róla, hogy tud görögül.
• Pilátus is tolmács nélkül vallatta Jézust. Nem valószínű, hogy a helytartó leereszkedett volna az arámi használatához, vagy hogy Jézustól latinul követelt volna választ. Sokkal valószínűbb, hogy görögül beszéltek.

5.4. Eredeti arámi?

Egyes szentneves-hébergyökeres kiadók azt állítják, hogy angol fordításuk „az eredeti arámi Újszövetségből” készült. Elöljáróban ki kell jelenteni, hogy ilyesmi nem létezik, valójában későbbi szír fordítások angol fordításairól van szó.

Az arámi és a héber két külön, de rokon észak-nyugati sémi nyelv. Arám területe és az arámi nyelv kb. 4000 éves múltra tekint vissza, legkorábbi írásos emlékei az i.e. 10-8. századból maradtak ránk. Az arámi a térség állandó közvetítő nyelve volt, az i.e. 7-4. század között pedig hivatalos birodalmi nyelv is.

A zsidók ősatyák „nomád arámiak” voltak (5Móz 26:5), ezért nem is Kánaánból, hanem az Arám területén maradt rokonságból házasodtak (1Móz 24:3-4, 28:1-5). A babiloni fogság után a zsidóságban annyira elterjedt az arámi nyelv használata, hogy amikor a héber Bibliát (amelyben kb. 260 arámi vers, kb. 600 arámi szó van) héberül felolvasták, arámira kellett fordítani, hogy értsék (Neh 8:8).

• A fogság után kialakult zsinagóga rendszerben az istentiszteleten a felolvasó mögött állt a fordító [meturgemán], aki a Tórát mondatonként, a többi szöveget három mondatonként fordította. Ez felkészülést igényelt, és a szó szerinti vagy értelmező fordításokat Jézus korában kezdték leírni.
• A Targumím („fordítások”) idővel annyira népszerűek lettek, hogy a héber eredeti érdekében szükségesnek látták korlátozni a használatukat. Számunkra viszont nagyszerű értelmezés-történeti forrásul szolgálnak.

Jézus korára tehát a térség zsidó köznyelve – Júdea kivételével – az arámi volt, a közösségi és egyéni istentisztelet nyelve a héber és az arámi.

• A görög Újszövetség – túl az arámi személy- és helységneveken – Jézus több arámi mondatát és kifejezését is megőrizte (Mk 5:41, 7:34, 14:36, Mt 5:22, 6:24, Lk 16:13, Jn 20:16, 1Kor 16:22).
• Jézus még a kereszten sem héberül imádkozott a Zsolt 22:1 szavaival, hanem anyanyelvén, arámiul kiáltott fel [héber: Élí, Élí, lamá azaftání; arámi fordítása: Eláhí, Eláhí, lemá sebaqtání; ennek görögös átírása: Elói, Elói, lema szabakhthani].

Az arámit a kereszténység születése utáni századokban is használta a rabbinikus zsidóság (ld. Midrás, Talmud), és még a jóval későbbi, középkori kabbalista misztika is „ősi” (mű)arámi irattal igyekezett előállni (Zóhár).

Az időszámításunk utáni századokban a kései arám egyik keleti, Edessza környéki dialektusából kialakult a saját ábécével rendelkező szír nyelv.

• Ahogy annak idején az „arámi” nyelv is Arám területéről kapta a nevét, úgy a „szír” nyelv is Szíriáról, így görögül a szüriszti – azaz „szír nyelven” – valójában azt jelenti: „arámi nyelven”.
• Ennek ellenére látni kell, hogy az Ószövetség birodalmi arámija, a Jézus-korabeli galileai arámi, a 3-5. századi egyházi szír és a modern, Szíriában és Irakban beszélt neo-arámi dialektusok a nyelv történetének külön fázisai, amelyek nem azonosíthatók.

A térség ortodox és keleti egyházainak szentírásában és liturgikus szövegeiben, sajátos, szír ábécékkel őrződött meg a „klasszikus szír”, a szír egyházi nyelv. A középkorban kialakult „neo-arámi” nyelveket (ún. szúrit, turojo) ma is milliók beszélik, elszigetelt szíriai falvakban pedig fennmaradtak régies dialektusok (pl. Malúlában). Bár sémi nyelvek lévén, a hangzásbeli hasonlóság nyilvánvaló (héber sálóm, arámi slám, szír slama / slomo), egyik ma beszélt szír dialektusra sem mondhatjuk, hogy „ez volt Jézus nyelve”, az 1. századi galileai arámi rekonstrukciójához pedig túl kevés a forrás.

Bár az 1. századi egyházi kultúra nyelvészeti szempontból nem rekonstruálható, nincs is rá szükség, mert fennmaradt a görög Újszövetség, amire építeni lehet, ha maximálisan figyelembe vesszük a héber Bibliát és a kortárs arámi bibliafordítói és zsinagógai gyakorlatot, mint eszmei hátteret és értelmezési keretet.

5.5. Elsődleges arámi?

Ami az „Aramaic Primacy Theory”, azaz a göröggel szemben az „eredeti arámi Újszövetség” elsődlegességét valló elméletet és ezen alapuló kiadványokat illeti, ez is a galileai arámi és a szír nyelv azonosításán áll és bukik, hiszen a valóságban nem tudnak felmutatni 1. századi, eredeti arámi Újszövetséget, csak sokkal későbbi szír szövegeket.

Megjegyzendő, hogy a keleti kereszténység szír ágának történelmi okokból több önmegnevezése és ragadványneve is van, amelyekben keveredik az etnikai, nyelvi és felekezeti identitás. Ezért szírnek, asszírnak, káldnak és helyenként neo-aráminak is nevezik önmagukat és nyelvüket, de ez nem jelent az 1. századi arámival való nyelvi azonosságot vagy egy 1. századra visszavezethető arámi szöveghagyomány folytonosságát.

A keleti, szír nyelvű egyházak Bibliája az ún. Pesitta („egyszerű”; a keleti szír Mappaqtá Pesíttá vagy nyugati szír Mafaqto Fsitto jelentése „egyszerű változat”). Ószövetségi része valamikor a 2. században készült a héberből, valószínűleg izraelita fordítók munkája nyomán. Az Újszövetség a görögből készült, de szövege és kánonja annak igen korai állapotát tükrözi. Több részlet, amelyről csak a 19-20. századi szövegkritikai kutatás révén derült ki, hogy későbbi betoldás a görögben, a szír fordításban eleve nem is szerepelt (Mk 16:9-20, Lk 22:17-18, Jn 7:53–8:11, ApCsel 8:37, 15:34, 28:29, 1Jn 5:7).

A latin és a görög egyházrésztől való 5. századi elszakadás, illetve a 7. századi iszlám hódítás utáni elszigeteltség miatt a szír kánon is az első három évszázad helyi bizonytalanságait tükrözi, illetve sajátos utat járt be.

• Tatianosz a 2. század közepén Mt, Mk, Lk és Jn görög szövegét szírre fordítva szőtte össze híres evangélium-harmóniáját, amelynek szír (!) címe Evangelion daMchalte, azaz „Kevert Evangélium”, görögül Diatesszarón, azaz „Négyből”. Műve szír nyelven csak idézetek szintjén, elsősorban Szent Efrém 4. századi kommentárjában maradt fenn.
• Korai népszerűsége ellenére a 4-5. században végül mind a négy evangéliumot lefordították görögből szírre [Evangelion daMparse, azaz „Elválasztott evangélium”], így a Pesitta fennmaradt kézirataiban már eleve ezek olvashatók.
• A Pesitta Újszövetségébe 22 irat tartozott: a Mt, Mk, Jn és Lk, az Apcsel és annak folytatásaként a Jak, 1Pt, 1Jn, végül Pál levelei, köztük a Zsid. A Szír Ortodox Egyház és a Kelet Egyháza (más néven Asszír vagy Káld Egyház) liturgiája csak ezekből idéz, és a Kelet Egyháza a mai napig csak 22 iratot ismer el kánoninak. Az ún. „nyugati öt” irat (2Pt, 2Jn, 3Jn, Júd, Jel) csak 616-ban, Harqeli Tamás görögből készült fordítása után került bele a Szír Ortodox kánonba.

A Pesittát a nyugati egyház csak a 16. században ismerte meg, a szír pap, Mardini Muse („Moses Mardinus”) révén. Mivel az Oszmán Birodalomban a nyomtatást vallási okból tiltották, Muse Európába jött át a szír Újszövetséget kinyomtatni. Ez végül 1555-ben – I. Ferdinánd császár anyagi támogatásával – sikerült is, majd Rómában maradt szír nyelvet és kultúrát tanítani (Collegio dei Neofiti).

Az egész Pesitta első angol fordításai (1849 John Wesley Etheridge; 1851 James Murdock) után 1905-ben jelent meg a United Bible Societies első kritikai kiadása. A legújabb tudományos, kritikai kiadás, amely végre az eredeti szír kánont és fejezetbeosztást tükrözi, 2020-ban jelent meg George A. Kiraz szerkesztésében, a Gorgias Press kiadónál, „Syriac-English New Testament” címmel.

Mindezek alapján az Aramaic Primacy elmélet teljes egészében elvethető, a mozgalomban terjesztett „Aramaic-English” és „Original Aramaic” Újszövetség-kiadások eleve nem lehetnek azok, aminek eladják őket, legjobb esetben a ma ismert szír szöveg régi vagy közelmúltbeli angol fordításainak a koppintásai.

• Az elmélet első jelentős ideológusa az iraki származású, önmagát „asszír” kereszténynek hirdető, valójában eretnek nézeteket is valló dr. George Lamsa, az Aramaic Bible Center (ABC) alapítója volt. Az Újszövetséget valójában a szír Biblia alapján igyekezett „helyreállítani”, először a kifejezések szintjén, majd saját kiadású fordítással is előállt, azt állítva, hogy „az eredeti arámiból” készült (The Holy Bible from Ancient Eastern Manuscripts, 1933, reprint: Harper & Row, 1984).
• Lamsa írásmagyarázati-nyelvészeti kijelentéseit és fordítását az egységes és éles szakmai kritika ellenére még ma is nyomják, mert laikusok még mindig mérvadónak tekintik. Az „Aramaic” használata mögött azonban valójában a már említett szír nemzeti-felekezeti identitásra kell gondolni, nem a Jézus által beszélt arámira.

Az Aramaic Primacy elméletre épülő bibliakiadásokat külön tanulmányban ismertetjük, ld. „Szentneves bibliák”

Összefoglalva, a héber és az arámi elsődlegességét vallók a görög szöveg mögé akarnak nézni, egy még régebbi réteget akarnak feltárni, és erre az alapra felépíteni a szerintük eredeti épületet. Nem veszik észre, hogy ezt a nyelvi és kulturális alapot Jézus közvetlen tanítványai – velük ellentétben – tökéletesen ismerték, és hogy erre az alapra építettek is: a görög Újszövetséget.

5.6. Piktografikus értelem?

A szentneves-hébergyökeres mozgalom legújabb nyelvészeti „felfedezése” a Biblia „mélyebb” értelmezéséhez a „Hebrew Word Pictures” (Seekins 1994), „Ancient Hebrew” (Benner 2005) vagy „az Atya nyelve” (Horvath 2013).

Az i.e. 15. sz-i proto-sínai vagy ókánaáni írásról van szó, és a szerzőket a héber betűk „mögött” álló, egyiptomi hieroglifákra visszavezethető képek érdeklik, illetve az ezeknek tulajdonítható „jelentés”. Számukra a héber „tulajdonképpen három nyelv”: a szótári jelentés alatt numerikus és piktografikus jelentésréteget is látnak.

A „piktografikus” jelentésre hazai példát hozva, Alan Horvath (2013) nyomán a Könyvről Könyvre Biblia 1. kötetének végén a „Magyarázatok” az „Arám, héber képes betűk értéke, jele, jelentése” szekcióban közli a proto-sínai írásjeleket, héber nevüket (pl. Jod, Hé, Vav), számértéküket (10, 5, 6) és „jelentésüket”:

• [ y ] Jod = Kar és kéz – Munka (amit vki végez), cselekvés (amit vki tesz), imád, dob
• [ h ] Hé = Férfi felemelt kezekkel – Tisztelet, megilletődés. Nézd! Íme!, lehelet, lélegzet vagy sóhaj (mint csodálkozásnál, megilletődésnél), kinyilatkoztatás, a Ruahnak az 5. dimenziója („Az Atya Szellem, és keresi azokat, akik Szellemben imádják” Jn. 4:23), gyakran használják határozott névelőként és birtokos jelzőként.
• [ w ] Vav = Sátorszeg – Egy szög vagy kampó, hozzáadni vmit vagy biztonságossá tenni vmit, férfi száma (fizikálisan), gyakrabban használják, mint bármely más betűt, mint egy összekötőt, ami és-t vagy összekapcsolt-at jelent.

Ezek alapján a „Jahve” [jod-hé-vav-hé] istennév jelentése „Íme a kéz, íme a szög” lenne, amennyiben (1) valamiért nem a héber olvasási irányt követjük (ui. kéz-íme-szög-íme), és (2) valamiért pont ezeket a jelentéseket választjuk ki a többi közül (lehetne pl. munka-tisztelet-biztonság-tisztelet vagy imád-lélegzet-imád-kapcsolat stb.). Hasonló módon jut el Horvath és a KKB a „Jesua” jelentéséhez: „Aki teremt, Aki megsemmisít, Aki megvéd és aki ismer téged és vágyik arra, hogy megtapasztald ŐT!” Stb.

A képekhez szubjektív módon társított fogalmakból leszűrt spekulatív mondatok értékeléséhez elég egy kis nyelvtörténet.

Ami a numerikus jelentést illeti, az ókori héber (görög, latin) ábécék betűinek azért volt számértékük, mert kezdetben nem voltak külön számjegyeik. Nyugati kultúránk is a számokat csak a középkorban, arab közvetítéssel vette át Indiából.

• A betűk számértéke a héberben: alef = 1, a bét = 2, gimel =3, dálet = 4; a görögben alfa = 1, béta = 2, gamma = 3, delta = 4 stb.
• A Bibliában bizonyos számoknak (pl. 1, 3, 4, 6, 7, 10, 12, 40) kulturális képzettársítások révén szimbolikusjelentőségük van, pl. a 7 a nyugalom, elégedettség, teljesség száma vö. sabbát.
• Az i.e. 6. sz-i püthagoreusok találmánya volt a betűknek adott számérték, amit a zsidók csak az e. 1. sz-ban (!) vettek át a görögöktől [geometria / grammateia ~ arámi gimatrijjá = „gemátria”]. A Biblia értelmezéséhez pedig először az i.sz. 2. sz-i (!) „Harminckét módszer barajtája” című hermeneutikai műben szerepel, mint a 29. módszer.
• A kommentátorok a gemátriát vagy elutasították, vagy csak óvatosan használták, pl. ha egy szakaszon, történeten belül egy szó számértéke megegyezett egy másik szóéval, ebben összefüggést láttak, és további érvként használták a szöveg alapján kialakított értelmezéshez, de sosem vált önálló, irányadó értelmezési módszerré vagy értelmezési réteggé.
• A rabbinikus judaizmus – föld, szentély, papság és áldozatok híján – a századok során a Biblia szó szerinti értelmezésétől egyre távolodva a szöveg spekulatív értelmezésére is rákényszerült, de még a középkori kabbalisták misztikája is számmisztika volt, nem „képmisztika”.

Ami a piktografikus jelentést illeti, bár az egyiptomi gyökerekre való hivatkozás jogos, az erre épített elmélet figyelmen kívül hagyja az írás- és nyelvtörténetet.

• Az egyiptomi írás kezdetben valóban képírás volt, de már a hieroglifikus („szent véset”) írás is fogalom-, szótag- és hangírás keveréke
• Az ebből leegyszerűsített, nádtollal papiruszra írható hieratikus („papi”) változat pedig 24 mássalhangzót, azaz hangokat jelölő betűírás
• Ebből jött létre az ún. proto-sínai [ a b g d …] vagy ókánaáni ábécé (15-11. sz.), amelyre a piktografikus jelentés hívei hivatkoznak.
• Az ókánaánit követő főniciai ábécé (11-6. sz.) változata volt az ún. paleo-héber [ a b g d …] írás, ami aztán a görög [ A B G D ] és latin ábécé alapja is lett. Mivel a zsidók az egyiptomi, majd a főniciai számokat használták, ekkoriban – és a héber kánon lezárulásáig – a hangokat jelölő betűknek képi jelentésük már régóta nem, számértékük pedig még sokáig nem
• A zsidóság körében a paleo-hébert az i.e. 6. század körül váltotta fel az arámi írás (i.e. 8-4. sz), amelyből végül lassan a ma is ismert héber kvadrát-írás kialakult.

Tehát képekből lettek a betűk, amik sokáig csak hangokat jelöltek, és végül, időszámításunk kezdete körül számokat is, de sohasem képeket. A betűk alakja idővel többször is módosult, mert az írás iránya megváltozott, maguk a jelek elfordultak, egyre elvontabbak, egyszerűbbek lettek, és már csak a betűk héber neve őrzi, hogy az eredeti kép mit ábrázolhatott. [MEGJ. a PDF verzióban láthatók a speciális betűk!]

• Például az „a” betű héber neve alef, ami eredetileg ökörfejet [a] ábrázolt, de a héberben [ℵ] lett, a görögben pedig [A].
• Ugyanígy, a „b” hangot jelölő betű héber neve bét, ami eredetileg házat [b] ábrázolt, de a héberben [ℶ] lett, a görögben pedig [B] stb.

Az évezredekkel ezelőtti képírásos háttérből tehát nem következik, hogy létezne a héber betűknek és szavaknak valamiféle eredeti „piktoriális” jelentése vagy értelmezési rétege, amit fel kellene vagy lehetne fedezni.

• Az egyes betűk mögött álló rajz valóban valami konkrét dolgot ábrázol, de hogy ennek milyen jelentősége és hány jelentése lehetséges egy adott kifejezésen, mondaton és gondolatmeneten belül, az teljesen szubjektív.
• A szerzők még abban sem egységesek, hogy egyes betűk konkrétan mit ábrázolnak, nemhogy ki mire asszociál róluk, és szerinte ez milyen irányba befolyásolja egy héber kifejezés, név vagy akár mondat értelmezését.
• Nincs történelmi nyoma annak, hogy a zsidók valaha is visszafordították volna az írástörténetet, és a hangokat jelölő betűkbe a képek „mögöttes” jelentése alapján „mélyebb” értelmet láttak volna bele. Ilyesmit még a középkori kabbalista misztika sem keresett a szövegben.

A héber betűk és szavak képi jelentését hirdető „Proto Hebrew”, „Ancient Hebrew” és „Otiyot” szerzők, illetve a HalleluYah Scriptures párhuzamos English / Hebrew / Paleo-Hebrew / Proto-Hebrew kiadásainak, illetve a betűk képéhez fűzött fogalmi társításoknak és jelentéseknek annyi közük van Isten szavához, mint a csillagoknak az állatövi jegyekhez: szabad asszociációs játék.

5.7. Örök törvény?

A szentneves és különösen a hébergyökeres mozgalom Tóra-értelmezésére épül saját „Pronomian” vagy „pro-Torah” és „Torah Observant” identitásuk, illetve a keresztény egyházak címkézése az „Antinomian”, „anti-Torah” vagy „lawless” szavakkal, mintha azok Tóra-ellenesek vagy törvény-nélküliek lennének.

Ha az apostolok a hébergyökeres logikát követték volna, minden Jézusban hitre jutó nem zsidó származásút körülmetéltek és teljes törvénytartásra köteleztek volna – amint ezt a júdeai farizeus hátterű testvérek követelték (ApCsel 15:1.5). Az apostoli tanács azonban – a Szent Lélek vezetésével – ennek pontosan az ellenkezőjét tette (ApCsel 15:5 vö. 10-11,19-21,28-29), és Pál apostol is azzal fenyegette a törvény által megigazulni és körülmetélkedni akaró nem zsidókat, hogy ha körülmetélkednek, akkor az egész törvényt meg kell tartaniuk, és a messiástól elszakadnak, a kegyelemből kiesnek (Gal 5:1-4).

A törvény és a próféták beteljesedése

A Mt 5:17-20 szerint Jézus valóban nem azért jött, hogy „érvénytelenítse” [katalüó = felold, feloszlat, megszüntet, befejez] „a törvényt és a prófétákat” – tehát az Írásokat, nem csupán a törvényeket (ld. ApCsel 13:15, Róm 3:21) –, hanem hogy azokat „beteljesítse” [pléroó = teletölt, teljessé tesz, kiegészít]. Mit jelent az Írások Jézus általi „beteljesítése”?

• A folytatás szerint az ég és a föld „elmúlik” [parerkhomai = itt: elmúlik (időben)], de a törvényből egyetlen írásjel sem „múlik el” [parerkhomai = itt: érvényét veszíti], „amíg minden meg nem lesz” [heósz an panta genétai], tehát amíg (!) Isten írásba adott ígéretei, jövendölései be nem teljesednek Jézus által.
• Ezért, aki a legkisebb parancsot [entolé] is eltörli, és anélkül tanít – Jézus jelen időben beszél és az Írott Tant a Szóbeli Tannal esetenként felülíró kortárs írástudókra, farizeusokra utal –, az a legkisebb lesz Isten országában, aki viszont megtartja cselekszi és tanítja is [poiészé kai didaxé], az nagy lesz. Ha azonban be akarnak lépni Isten országába, akkor a tanítványainak olyan igaz életet kell élniük, amely felülmúlja az írástudókét és a farizeusokét.

Jézus tehát egyrészt a héber Írásokra utal, amelyek ígéreteit beteljesíteni jött, és amelyek addig nem is veszítik érvényüket, amíg be nem teljesíti őket, vagy általa teljes értelmet nem nyernek. Másrészt a kortárs zsidó vallásosság felülmúlásáról beszélt, ami azonban szerinte nem lehetséges a megváltás, az új szövetség és a lelki újjászületés – éppen az általa beteljesítendő ígéretek nélkül. Beteljesedésük után sok törvény érvényét is vesztette (ld. alább), de Jézus szavai „nem múlnak el”, azaz nem veszítik érvényüket [parerkhomai] (Mt 24:35).

A beteljesedés és a változások

Az ígéretek beteljesedése és az új, nemzetközi gyülekezet megszületése többféle változást hozott:

• a zsidósággal, mint néppel kötött ábrahámi szövetség jele (körülmetélés) természetesen megmaradt (Jn 7:22, ApCsel 7:8, 16:1-3, Róm 3:1-2, 9:3-5), de a jelentősége az üdvösség szempontjából megszűnt (ld. Róm 2:25-29, 3:29-30, 4:9-12, Gal 2:1-9, 5:1-12, 6:12-15, Ef 2:11-18, Fil 2:2-11, Kol 2:11.13, 3:11), ezért zsidónak a körülmetélést utólag eltüntetni, nem zsidónak utólag elvégezni tilos (Gal 2:3, 5:2-4, 1Kor 7:17-20)
• a teokratikus állam igazgatási törvényei, a lévita papság és az áldozati kultusz érvényét vesztette (Zsid 7–10. fejezetek), ráadásul a Szentélyt lerombolták, majd a zsidókat is száműzték Júdea provinciából (ezzel még a legtöbb hébergyökeres tanító is egyetért)
• az erkölcsi alapelvek és parancsok egy része érvényben maradt, ezeket az Újszövetség idézi és megismétli; a messiás és apostolai új parancsai (pl. Mt 28:19-20, Jn 13:34, 14:15.21, 15:4.10, 1Jn 2:7-11, 3:21-24, 2Pt 3:2, Róm 13:1, 14:1-6, 1Kor 7:17-24, 11:23-26, 14:37-38 stb.) a korábbi etikai parancsokat is összefoglalják (Mt 22:36-40, Róm 13:9-10, Gal 5:14) vagy felülmúlják (Mt 5:43-48, Jn 15:12, Ef 5:25, Róm 12:21, 1Jn 4:7-12 stb.).

Örök rendelkezés?

Eleve kérdés, hogy ha pusztán az „örök” [ólám] szó kizárná a változást, akkor a mozgalom miért nem akar minden parancsot megtartani, amihez az „örök” jelző kapcsolódik? Miért pont a szombat, és az engesztelő nap miért nem? Ha viszont csak egy „örök” rendelkezés is megszűnt, akkor nem lehet az ólám abszolút örök értelmezésére hivatkozni – a héber nyelv és a bibliai tanítás szerint sem.

Az „örök” szó számunkra kezdet és/vagy vég nélkülit jelent, de a bibliai kifejezésmódtól idegen a mai filozófiai-tudományos terminológia a maga egyezményesen definiált és abszolút jelentésű szavaival. A jobb híján sokszor „örök”-nek fordított héber szó [ólám] jelentése sem abszolút értelmű, hanem a térben vagy időben nem beláthatóra utal. A szó szövegkörnyezettől függő, konkrét jelentései azonban bibliafordításainkban hol megjelennek, hol nem:

• az emberi emlékezet óta létező, „régi” vagy „ősi” vagy pedig a jövőben is várható, „mindig is” (pl. a teremtett világ jelenségei, ld. zsoltárok)
• egy emberi életen belül „végleg” (pl. 1Sám 1:22), „soha többé” (pl. 2Móz 14:13) vagy „egy életen át” (pl. 2Móz 21:6, 1Sám 20:23, 27:12)
• emberöltők során át, azaz nemzedékről nemzedékre (pl. 1Móz 17:9, 2Móz 3:15, 12:17.42, 20:31, 40:15 stb.) de nem abszolút örökre (ld. papság, szertartások, ünnepek)
• abszolút értelemben „örök”, amikor Istenre vonatkozik (Zsolt 90:2 stb.)

A mózesi törvény a kivonulás után, a Sínai hegyen adatott, tehát volt kezdete (Mt 19:8, Gal 3:17, Róm 5:13), és több „örök” rendelkezés érvényessége véget is ért. Például a messiás engesztelő áldozata révén

• a lévita papság megszűnt (2Móz 29:9, 40:15 vö. Zsid 7:14-18 vö. 1Pt 2:4-10), és érvényét vesztette az összes rájuk vonatkozó vagy általuk végzett rendelkezés és szertartás (Zsid 7:12), mint pl. az engesztelő nap (3Móz 16:34 vö. Zsid 10:10.18),
• ugyanakkor érvénybe lépett az új szövetség (Jer 31:31-34 vö. Mt 26:28, Mk 14:24, Lk 20:22 vö. Zsid 9:15, 2Kor 3:6), és minden, ami vele együtt jár.

5.8. Egy törvény minden népnek?

Egyes hébergyökeres tanítók elsősorban arra hivatkoznak, hogy Izráelben mindenkire egy törvény, értsd: az egész törvény vonatkozott (One Law theology).

Isten kiválasztotta Ábrahámot, és gyermeket adott neki, saját népet hozott létre, hogy az ő „szent népe”, azaz a saját népe, a föld minden más népétől elkülönített, választott népe legyen (2Móz 19:6, 3Móz 20:26, 5Móz 7:6, 14:2, 26:19, 28:9, Zsolt 114:1-2, 1Sám 12:22 stb. vö. 1Kor 1:2, 1Pt 2:9).

Az ábrahámi szövetség után évszázadokkal jött az Egyiptomból való kivonulás, a Sínai-hegyen pedig a mózesi törvény. A kivonuláskor valóban „sok keverék nép” is együtt ment a zsidókkal (2Móz 12:38), de Isten még a tizedik csapás és peszách előtt azt parancsolta, hogy a bárány húsából csak azok ehetnek, akik született izráeliták és azok a nem zsidó származású jövevények és rabszolgák, akik körülmetélkednek (2Móz 12:43-48), azaz be akarnak lépni az Ábrahámmal és utódaival kötött szövetségbe. Tehát nem a származás vagy a státusz számított, a szövetség és annak jele.

A Sínai-hegynél, amikor Isten átadta Mózesnek a törvényt, csak született vagy betért izráeliták lehettek jelen. Az egész törvény csak a zsidóságnak adatott, ezért Isten az egész törvény megtartását nem követelte meg sem más népektől (Zsolt 147:20), sem a zsidó állam területén élő külföldiektől – bár van néhány szöveg, amelyre a hébergyökeres tanítók hivatkoznak, de alaptalanul.

• 3Móz 24:22 „Ugyanaz a törvény Egy rendelet [mispat echád] vonatkozzon nálatok mind a jövevényre, mind a született izráelire”, de (1) nem az egész Tóráról van szó (a „one law” fordítás pontatlan), hanem egy mindenkire érvényes rendeletről [mispát = döntés, ítélet; rendelet, intézkedés, törvény; igazságszolgáltatás], amely (2) olyan köztörvényes bűnökre vonatkozóan, mint az istenkáromlás, emberölés, megnyomorítás vagy más állatának leölése (ld. 3Móz 24:10-23)
• 4Móz 15:16 „Ugyanaz a törvény és rendszabály Egy utasítás és egy rendelet [tórat achat u-mispát echád] vonatkozzék rátok és a köztetek tartózkodó jövevényre is”, de (1) bár itt a tóráh szó is szerepel, alapvetően instrukciót jelent, és nem mindig – itt sem – a Tórára (1-5Móz, 1Móz–Mal) vonatkozik, (2) a szövegkörnyezet a különféle áldozatok elkészítésének módja (ld. 15:1-21), ami a zsidók között letelepedett jövevény [gér] teljesen elégetett hálaáldozatára is vonatkozik (15:14).

Maga a tény, hogy a jövevényekre egyes rendelkezések külön kitértek, bizonyítja, hogy külföldinek számítottak, akikre nem vonatkozott a Tóra minden előírása, ennek pedig előnye és hátránya is volt. Például a jövevények megehették azt is, amit a zsidók nem (5Móz 14:21), de a jövevények tartozását nem kellett hétévente elengedni, mint a zsidó testvérekét (5Móz 15:1-3), és a jövevényektől lehetett kamatot szedni, a zsidó testvérektől nem (5Móz 23:20-21).

A törvény a zsidók között sem volt „mindenkinek ugyanaz”: bizonyos parancsok kizárólag férfiakra, nőkre, szegényekre, katonákra vagy papokra vonatkoztak, illetve csak a vándorlás idején vagy a zsidó állam korában voltak érvényben.

A Tóra a zsidó állam nemzeti alkotmánya volt, akkor is, ha a sok parancs között, amelyek (1) egy igen sajátos vallási, kulturális és éghajlati környezetre reagáltak, és (2) egyedi helyzetekre vonatkoztak vagy az egész zsidó kultúrát hoztak létre, sok örökérvényű tanítás és erkölcsi alapelv is ki lett mondva, amelyeket az Újszövetség is megismétel vagy elmélyít, nem is beszélve a zsidók egyedülálló istenélményeinek tanulságairól, amelyek szintén minden Jézus-hívőnek szólnak, sőt, róluk is (Róm 15:4, 4:23-25, Zsid 11:39-40, 2Kor 3:3, 4:13 stb.).

5.9. Megújított vagy új szövetség?

Az új szövetség (Jer 31:31-34) a hébergyökeres értelmezésben „megújított” mózesi szövetség (Renewed Covenant), de ezt nem támasztja alá sem a Jer 31 héber szövege, sem görög fordításai és az apostoli tanítás. A héber chádás és a görög kainosz jelentése is „új”. Az új szövetség eleve „nem olyan szövetség”, mint a kivonulás utáni sínai-mózesi szövetség, hanem más jellegű. Van folytonosság, de minőségi változás is:

• Isten népe a bűnök végleges eltörlése és a parancsok belsővé válása révén az általános istenismeret és engedelmes hitélet egészen új szintjére léphet (vö. Zsid 10:16-17),
• a messiás vére által szabad belépést kap a mennyei szentélybe a kárpiton át az általa „megújított / újonnan megnyitott [enekainiszen], újkeletű [proszfatosz] és élő” úton (Zsid 10:19-20).

A 2Kor 3. fejezet szerint Mózes és a Sínai-hegyi szövetség szemben áll Jézussal és az új szövetséggel: betű és Lélek, halál szolgálata és megigazulás szolgálata, múló dicsőség és azt felülmúló, növekvő, maradandó dicsőség, eltakart ragyogás és fedetlen arccal szemlélés, egyemberes szolgálat és mindenki átformálódása (2Kor 3:4-18).

A Zsid 7–8. fejezet szerint a régi szövetség eleve nem volt hibátlan (8:7), senkit sem tudott tökéletessé tenni (7:11.19). Az új megjelenése a korábbit „elavulttá teszi” [palaioó], így az „elavulva és megöregedve” közel kerül az „eltűnéshez” [afaniszmosz] (8:13), mert az új szövetség „különb” [kreittón] (Zsid 7:22, 8:6).

Az Ef 2. fejezet szerint a választott nép (körülmetéltek) és a (körülmetéletlen) népek nem csupán elkülönültek és távol voltak egymástól (2:11-13), hanem ellenségesek is voltak egymás iránt. Krisztus úgy teremtett békességet, úgy tette „eggyé a kettőt”, hogy „testében” „a kereszten” (2:15-16, azaz engesztelő áldozata révén) „lebontotta a falat” közöttük, konkrétan „érvénytelenítve” [argosz = tétlen, haszontalan; katargeó = erejét elveszi, feloldoz alóla, érvénytelenít, semmivé tesz] „a tételes parancsokból álló törvényt” [tén nomon tón entolón en dogmaszin] (2:15). Az új szövetség ára tehát a messiás élete volt.

A Gal 3–4. fejezet szerint a törvény alatt felnőtt Pál apostol számára olyan a régi szövetség és a törvény – a megigazulás szempontjából –, mint egy ókori „nevelő” [paidagógosz; paisz = gyerek, agó = visz, vezet], aki a gyereket iskolába vitte, fegyelmezte, és a szülőnek beszámolt a fejlődéséről; a törvény őrizte, amíg a messiásba vetett hit útja le nem lepleződött (3:23-24 vö. Róm 3–4. fejezet), és akiben hitre jutva az ember már nincs a nevelő uralma alatt (3:25-26), mert szolgából örökös, gyerekből fiú lett (4:1-7).

5.10. Sabbát, móédím, kásrut

A szentneves-hébergyökeres „trió” egyrészt önkényes válogatás a Tóra „örök” parancsai és a konkrét előírásai közül, másrészt az Újszövetség ezekről is szól: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért (kásrut), ünnep (móéd), újhold (chódes) vagy a szombatok (sabbát) miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.” (Kol 2:16-17).

Sabbát – szombat és/vagy vasárnap?

A sabbát mint heti ünnep nem csak a teremtésre (2Móz 20:8-11), hanem az egyiptomi szabadulásra is emlékeztetett (5Móz 5:12-15). Az Újszövetség azonban a Tízparancsolatot, mint egészet nem ismétli meg, de a tízből kilencet idéz, vagy legalább utal rájuk – csak a szombat megtartását nem parancsolja sehol, sem a szombattal kapcsolatos parancsokat, a szombat-éveket stb.

A vasárnap nem „írta felül” a szombatot, a teremtést vagy fogságból szabadulás ünnepét. Az apostoli időkben a zsidó Jézus-hívők szabadon követhették a sabbát előírásait, de Jézus-hívőként a hét első napján külön istentiszteletre jöttek össze más zsidókkal és nem zsidókkal. Nem „a vasárnapot” ünnepelték, hanem a feltámadást, az új kezdetet: azt, ami történt, és aznap, amikor történt. Ezért jött össze a nemzetközi egyház kezdettől fogva „a hét első napján”, azaz vasárnap:

• a görög szöveg a héber kifejezésmódot követi: h. sabbát = szombat, sabbátót = szombatok; a t.sz. elvont fogalmat képezhet = „a hét…”, de az e.sz. alak is utalhat „a hét”-re (pl. Lk 18:12, 1Kor 16:2); mivel a sabbát a referenciapont, a héber a hét többi napját sorszámokkal jelöli, pl. „első nap” [jóm risón] = vasárnap stb.
• általában a görögben is t.sz. áll pl. Mt 28:1 opsze szabbatón té epifószkuszé = „(szombatok ~) a hét után hajnalban”; Jn 20:19 té hémera té mia szabbatón = „(szombatok ~) a hét utáni első napon”; ApCsel 20:7 en té mia tón szabbatón = „a (szombatok ~) a hét első (napján)”; 1Kor 16:2 kata mian szabbatu = „a szombat [e.sz.] utáni első (nap) szerint”, azaz „minden szombat utáni első (napon)” – azaz minden vasárnap
• a sabbát szimbolikus, végidőbeli jelentősége – Isten népének teljes nyugalma és békessége – még várat magára (Zsid 4:9).

Móédim – az évközi ünnepek

Ami a bibliai évközi ünnepeket [móédím] illeti, Isten ezek is csak a zsidóságnak adta, és az Újszövetség ezeket sem ismétli meg vagy írja elő, több okból sem.

• A tavaszi és őszi ünnepek a térség vetési-aratási munkálataihoz kapcsolódtak, és érvényben maradtak, amíg és amikor zsidók ott éltek és dolgoztak, ahogy a mai Izraelben is állami ünnepek. A sokféle éghajlati viszony, termelési ritmus és megélhetési forma között élő nem zsidó Jézus-hívők számára elvesztették eredeti jelentőségüket.
• A három zarándokünnepet (peszách, sávuót, szukkót) eleve Jeruzsálemben kellett ünnepelni, amit a világszerte élő keresztény közösség eleve nem tudott volna megtartani (ahogy a hébergyökeres közösségek sem).
• Az ünnepekhez áldozatok is kapcsolódtak, amelyek – a messiás egyszer s mindenkorra felajánlott engesztelő áldozata után – érvényüket vesztették, csak előre mutató, prófétai jelentőségük maradt meg.

Az ünnepek a messiás előképéül szolgáltak, Jézusban teljesedtek be, nyertek teljes értelmet. Isten testté lett Szava közöttünk lakozott sátorozott (Jn 1:14 vö. szukkót, a sátoros ünnep), szolgálata elején bejelentette a jóbél évét („jubileumi” 50. szombatév, Lk 4:18-21), a sabbát Uraként lépett fel (Mk 2:27-28), peszách előestéjén páska-bárányként ajánlotta fel magát (Jn 1:29, 1Kor 5:7, 1Pt 1:19) chag ha-moci (kovásztalan kenyér; 1Kor 11:23-24) napján a sírban volt, jóm-habikkurím (első kéve) ünnepén feltámadt, főpapként a mennyei szentélyben fejezte be az engesztelést (jóm ha-kippurím, Zsid 9. fejezet), sávuót (hetek, pünkösd) ünnepén pedig elküldte Lelkét (ApCsel 2. fejezet). (A posztbiblikus ünnepekkel itt nem foglalkozunk, mert a hébergyökeres mozgalom sem.)

Kásrut – az étkezési szabályok  

Ami az étkezési szabályokat [kásrut] illeti, az Újszövetség nem írja felül a törvényt, de nem is írja elő mindenki számára, több okból sem.

A Mk 7:19 szerint „Jézus tisztának nyilvánított minden ételt”, és bár ebből első pillantásra úgy tűnhet, hogy felülírta az evésre „alkalmas” [kásér, jiddisül kóser] és tisztátalan étel közötti különbséget (3Móz 11. fejezet), nem ez történt.

• Jézustól nem azt kérdezték, hogy mit (nem) lehet megenni, hanem hogy a tanítványai miért nem mosnak kezet evés előtt? (Mk 7:1-5)
• Jézusnak sem a kézmosással és a rituális tisztasággal volt problémája, hanem a képmutató vallásossággal: morális tisztátalanságukkal, amely miatt az isteni parancsot emberi hagyományokra cserélik (Mk 7:6-13).
• Jézus szerint tehát nem attól válik valaki tisztátalanná, ami a mosdatlan kezéről a gyomrába kerül, hanem attól, ami a tisztátalan szívéből kijön, azaz gondolataiból fakadó bűnöktől (Mk 7:14-23).
• Itt nem a kóser és a nem kóser ételekről van szó, hanem a rituális és morális tisztaság közötti különbségről, és az utóbbi fontosságáról.

A kásrut – zsidók számára – az apostoli időkben egyéni választás kérdése lett, az új multikulturális közösségben ugyanis fontosabb volt tekintettel lenni egymásra (ld. Róm 14).

• Péter tisztátalan ételekkel teli látomásakor azzal tiltakozott Jézus evésre felszólító parancsa ellen, hogy sosem evett tisztátalan ételt (ApCsel 10:10-14). A látomás persze nem a kóser ételekről szólt, hanem a népek közül származó Jézus-hívők, tehát emberek tisztaságáról (ld. Kornéliusz).
• Péter később együtt is evett nem zsidókkal, de Jakab küldötteitől félve elkülönült tőlük, amiért Pál megfedte: ha zsidó [iudaiosz] létére népek módjára [ethnikósz] és nem zsidó módra [úkhi iudaikósz] él (a nem-zsidó környezetben), akkor hogyan vehet rá népeket arra, hogy zsidó módra éljenek [iudaizein]? Akár csak együtt evett külföldiekkel, akár az ételüket is elfogadta, Péter nem „az evangélium valósága” szerint járt el, mert azt hitte: a nem zsidókkal való asztalközösség veszélyezteti a zsidók közötti szolgálatát (Gal 2:11-14). Szabad emberként viselkedett, de amikor megjelentek a vallásukat szigorúan követők, nekik akart megfelelni. Viselkedését más zsidók is átvették, feltehetően megszakítva a nem zsidókkal való asztalközösséget, ezért kellett mindenki előtt megfeddeni.
• Ami a zsidó és nem zsidó származású Jézus-hívők együttélését és közös étkezését illeti, az apostoli tanács döntése szerint (ApCsel 15. fejezet) a nem zsidóknak is tilos bármilyen nem kivéreztetett hús (bálványnak áldozott vagy megfulladt állat húsa), de csak ennyi lett megtiltva, a vér élethordozó és áldozati funkciója miatt (3Móz 17:11-12).
• Pál szerint (Róm 14. fejezet) konkrétan a húsevés és annak kerülése, illetve általában az, hogy kinek mi ehető, egyéni lelkiismereti döntés kérdése. Fontos azonban odafigyelni a másik lelkiismeretére (Jn 13:35 vö. Róm 14:19-21), illetve nem szabad hagyni, hogy bárki elítélje a másikat „étel és ital” miatt (Kol 2:16-17,20-23).

Az egyház sokféle éghajlati és kulturális környezetben terjedt el, az étkezéssel kapcsolatos előírások minimális szinten tartása szükségszerű volt.

5.11. A népek izráelitái?

A „brit-izraelizmus” és a hébergyökeres mozgalom „izráelita” vagy „efraimita” identitás-igényét az izraelita zsidóság, a messiási zsidó szövetségek és a keresztény egyházak okkal utasítják el. Ez is egyfajta helyettesítő teológia, csak itt nem az egyház veszi át Izráel helyét, hanem Izráel az egyházét. Régen egy zsidónak el kellett veszítenie a nemzeti identitását, ha Jézusban hitre jutott, most pedig nem zsidóknak kellene ugyanezért feladni a nemzeti identitásukat.

Ami az efraimita nemzetek (Ephraimite Nations) elméletét illeti, ez egyrészt szó szerint értelmezi Jákób áldását, amit József elsőszülött fia, Manassé helyett Efraimra mondott: „[Manassé] is nagy néppé lesz … de kisebbik testvére nagyobb lesz nála, és utódaiból sok-sok nép [meló-haggójím = népek teljessége] támad majd.” (1Móz 48:19), másrészt a gójim szót automatikusan a pogány népekre (gentiles) való utalásnak veszi.

• A gój (nép) kifejezés nem feltétlenül vonatkozik a nem zsidó népekre. Maga a zsidóság is Isten saját, külön népe, azaz „szent nép” [gój qadós] (2Móz 19:6, 5Móz 7:6, 14:2, 28:9, Dán 12:7).
• A többes számú gójím alak valóban sokszor a nem zsidó népekre vonatkozik, de az ősatyáknak adott áldásokban szereplő népek „sokasága” [hamón gójím 1Móz 17:4], „közössége” [qahal amím 1Móz 48:4] és „teljessége” [meló haggójím 1Móz 48:19] kifejezés ugyanarról: rengeteg utódról szól – nem a föld különféle népeiről, sem a köztük szétszóródó és identitásukat évezredekre elvesztő izráelitákról.
• Ábrahámtól valóban több sémi nép származott (arabok, móábiak, ammóniak, edómiak, midjániak stb.), de etnikailag ők sem tartoztak a héberek [ivrím] közé.
• Az Ábrahám hitét követő Jézus-hívő zsidók és nem zsidók viszont mégis Ábrahám gyermekei közé számítanak (ld. Róm 3–4. Gal 3. fejezet).

Ami az elveszett tíz zsidó törzs (Lost Ten Tribes) sorsát illeti, Salamon után a monarchia kettévált a déli Júda és az északi Izráel királyságára, az asszírok a 8. sz-ban Izráel és Samária területéről deportálták a lakosságot. Így a Júda, a Benjámin és Júda déli területén élő Simeón, illetve a saját terület nélküli Lévi törzs kivételével az északi nyolc zsidó törzs jelentős része elveszett (2Kir 17:1-23, 5Móz 29:27), de a Biblia szerint nem mind, és nem maradék nélkül (2Krón 30:1-20 vö. Lk 2:36, Róm 11:1).

A 16. század óta protestánsok között újra meg újra megjelenő elmélet szerint az elveszett törzsek leszármazottai az európai árja népek, vagy csak az angolszász népek (brit-izraelizmus, ld. WCOG). A hébergyökeres mozgalom változata szerint az elveszett izráeli törzsek mindenféle népbe beolvadtak. Még mindig léteznek britek és ausztrálok, akik szerint Dávid trónján II. Erzsébet után III. Károly ül, és míg az észak-amerikai „Christian Identity” csoportok szerint az európai fehérek, a „Black Hebrews” közösségek szerint az afro-amerikaiak az „igazi” izraeliták.

• A genetika egyik verziót sem igazolja, de ennek, úgy tűnik, nincs jelentősége. Az amerikai hébergyökeres tanítók természetesnek veszik, hogy európai származású amerikaiak „lappangó izráeliták” lehetnek, és abba sem gondolnak bele, hogy nem csak nekik, hanem az afrikai, ázsiai és dél-amerikai Jézus-hívőknek is sémi géneket kellene hordozniuk.
• Az egész hébergyökeres teológia ezen a modern tudomány által nem igazolható, csak cáfolható téveszmén alapul, de a Bibliára is csak úgy tudnak hivatkozni, hogy bibliai kifejezéseket újradefiniálnak.

Az Izráel háza (House of Israel) kifejezésben automatikusan az északi törzsekre való utalást látnak, pedig, bár e törzsek Izráel területén éltek, az „Izráel háza” kifejezés a Bibliában nem csak rájuk, hanem a tizenkét törzsre, az egész zsidóságra (is) vonatkozik. Ezt látjuk a királyságok előtti korban (2Móz 1:21, 16:31, 40:38, 3Móz 17:3.8.10, Józs 21:45, Ruth 4:11, 2Sám 1:12, 16:4 vö. 1Kir 12:21 stb.), de néha még utána is (Zsolt 98:3, 115:12, 135:19, Ézs 46:3).

Az Újszövetség is általában a zsidókat érti az „Izráel háza” kifejezésen, nem az északi törzseket, ráadásul a tizenkét törzsről jelen időben beszél:

• Jézus úgy küldte ki a Tizenkettőt, hogy a „Pogányokhoz Népekhez vezető útra ne térjetek le, samaritánusok városába ne menjetek be, inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz” – azaz csak zsidók lakta településekbe mehettek, és nem a népek között szétszóródott izráelitákat kellett felkutatniuk (Mt 10:5-6).
• Amikor egy kánaáni asszony kért tőle segítséget, először így utasította vissza: „Nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz” – azaz a zsidókhoz (Mt 15:24). A Jó Pásztor szerint „más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók … és lesz egy nyáj, egy pásztor” (Jn 10:16). Más juhai 1. sz-i jelen időben „vannak”, és nem a 20-21. sz-ban „lesznek” – nyilván itt is a nem zsidó népekre gondolt (vö. Ef 2:11-22).
• Tanítványainak ezt ígérte: „rátok hagyom a királyságot, ahogyan az én Atyám rám hagyta azt; hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és királyi székekbe ülve ítéljétek Izráel tizenkét törzsét.” (Lk 22:29-30). Jakab is a levele elején „üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek”, akiket „testvéreim”-ként szólít meg (Jak 1:1-2). Pál apostol is Agrippa király előtt azzal védekezett, hogy a júdeaiak a feltámadás reménysége miatt vádolják, amit „…atyáinknak ígért Isten. Ennek a teljesülését reméli tizenkét törzsünk is, éjjel-nappal állhatatosan szolgálva Istennek.” (ApCsel 26:6-7)
• Ami az északi törzseket illeti, Mária és József Jeruzsálemben találkoztak idős prófétanővel, Annával, aki Ásertörzséből származott (Lk 2:36). Pál apostol pedig „Izráel népéből, Benjámin törzséből” származott, és mivel Benjámin déli törzs volt, az „Izráel népe” Pálnak is általában zsidót jelenthetett, nem északi törzsi származást (Róm 11:1, Fil 3:5, 2Kor 11:22).
• Pünkösdkor pedig, amikor sávuót ünnepére az összes környező országból hazalátogattak a zsidók, Péter apostol a hallgatóságát így szólította meg: „Zsidó férfiak!” (andresz Iudaioi ApCsel 2:14), „Izráelita férfiak! (andresz iszraelitai 2:22), és igehirdetését így fejezte be: „tudja meg tehát Izráel egész háza…” (pasz oikosz Iszraél 2:36), számára tehát a júdeai vagy zsidó, az izraelita és Izráel egész háza egyet jelentett, és bár a hallgatóság nagy része külföldön élt, tudatában voltak zsidó és izráelita mivoltuknak.
• Az Újszövetség sok áldást kapcsol a messiás halálához, de hogy „az elvált Izráel visszaházasodását” tette lehetővé, arról egy szót sem szól.

A „zsidó” (Jew) szóban sok hébergyökeres tanító automatikusan a déli királyság nevét (House of Judah) látja. A szó valóban Júda törzsének és törzsi területének nevére vezethető vissza, és a két királyság korában elsősorban „júdeait” jelentett (pl. 2Kir 16:6). A júdeai [jehúdí] azonban a héber [ivrí = zsidó] szinonimája is volt (pl. Jer 34:9), a fogság után pedig júdeait és általában zsidót is jelentett (pl. Eszt 3:6.10, Ezsd 4:12, 5:1.5, Dán 3:8.10). Az Újszövetségben is a iudaioi hol a júdeaiakra utal (pl. Jn), hol általában a zsidókra (pl. Róm).

A „tizenkét törzset” a helyettesítő teológia klasszikus katolikus, protestáns, mormon és millerita változatai mind nem zsidókat tekintenek „igazi” zsidónak, mintha etnikai zsidók nem léteznének, vagy „csak etnikai” zsidók lennének, mintha esetükben a származás és a népnév szétválasztható lenne.

• Az Újszövetség azonban mindenhol zsidók és népek sokszínű egységéről beszél, zsidók és a népek együttélését igyekszik rendezni (ApCsel 15:1-31), a zsidók a népeket örökös társként emlegeti, akik a zsidókkal együtt részesülnek az ígéretekben (EF 3:6 stb.).
• A hite miatt tehát az ember etnikuma nem vész el, nem alakul át, nem is megváltoztatható. A zsidó néppel kötött ábrahámi szövetség jele ugyanis a körülmetélés, amit zsidónak utólag eltüntetni, más nemzetiségűnek utólag elvégezni egyaránt tilos (1Kor 7:17-19). Aki mégis körülmetélteti magát, az „köteles az egész törvényt megtartani” és annak Krisztus „semmit sem használ” (Gal 5:2-3).

Végül, ha igaz lenne a népek között asszimilálódott, de a messiásban újra látens identitásukra találó izraeliták története, akkor nem feltétlenül az evangélium mindennél jobb híre és a Lélek megszentelő munkája miatt tértek meg, hanem mert erre kvázi genetikai alapon elő voltak készítve, akár predesztinálva.

Azt gondolhatnánk, ez csak még messzebb vezetne a Bibliától, mint az egész eddigi sztori – és sajnos pontosan ez történik, amikor az Újszövetséget az általuk újradefiniált szavakkal kezdik el értelmezni. Ezen a szemüvegen keresztül nézve válik Pál „népek közötti” apostolsága (Gal 2:2-9, Róm 9:23-24) az északi királyság asszimilálódott zsidó törzsei közötti evangelizációvá, a zsidók és a népek közötti elválasztó fal lerombolása (Ef 2:13-14) az északi és déli királyság állítólag még az 1. században is ellenségeskedő törzsei közötti megbékéléssé. Stb.

A valóságban a két királyság és a törzsek viszonya a fogság után elvesztette korábbi jelentőségét. Valós ellentét a Nép és a népek között maradt, a sorra megjelenő hódító birodalmak elnyomása és a kulturális különbségek miatt. Isten azonban minden népet vissza akar hívni a saját családjába, ezért parancsolta Jézus, hogy „Tegyetek tanítvánnyá minden népet!” (Mt 28:19, ApCsel 1:8), ezért élnek az egyházban zsidók és nem zsidók együtt (1Kor 7:18, Róm 4:1-12, 9:1-5, Gal 3:23-29, Ef 2:11-22, 3:1-11, Jel 7:1-10, 11:9, 13:7, 14:6).

Összefoglalás

Nincs ismert bibliai vagy egyháztörténeti adat olyasmiről, hogy zsidó származású keresztények más anyanyelvű keresztényeknek Isten vagy Jézus nevének héber vagy arám változatát tanították volna helyesen kimondani.

• Ha Jézus és apostolai a nem zsidó származású hívektől nem követelték meg, még csak nem is ajánlották a héber istennevek helyes kiejtését, akkor aki ma ezt szükségesnek, sőt, életbevágóan fontosnak tartja, az téved, ha ehhez valamiért mégis ragaszkodik, akkor tévelyeg, és ha ezt másoknak is tanítja, akkor tévelyít.

Jézus követőinek Jézust és közvetlen tanítványait kell utánozniuk (1Kor 4:16, 11:1). Nem szabad szóharcokba keveredniük (1Tim 6:3-5, 2Tim 2:14), senkit sem szabad megbotránkoztatniuk (1Kor 10:32-33, 2Kor 6:3), mert mindenki szolgájává, így például zsidónak zsidóvá kell lenniük (Róm 15:8, 1Kor 9:20-22), hiszen az evangéliumot is először nekik kell hallaniuk (1Kor 9:20-22).

• A szentneves mozgalom azonban dilettáns nyelvészkedéssel szóharcokat folytat, tagadja az írott apostoli hagyomány fennmaradását vagy ihletettségét, nem tiszteli és nem követi sem Jézus, sem az apostolok bibliaidézési gyakorlatát, kiadványaival az egyházban szakadást okoz, a zsidókat pedig Jézustól idegeníti el.

A Héber Gyökerek mozgalom elvileg közelebb akarja hozni a keresztényeket a saját zsidó gyökereikhez, a zsidókkal pedig meg akarja ismertetni a messiás örömhírét, illetve megoldást akar kínálni Izráel és az egyház viszonyának történelmi és teológiai problémájára. A gyakorlatban egyik cél sem teljesül.

• A helyettesítő teológia fordított – „izráelita identitásos” – változata a nem zsidó származású hívőkkel azt hiteti el, hogy nem zsidónak lenni spirituálisan alacsonyabb rendű dolog, zsidónak lenne pedig spirituálisan magasabb rendű. Mintha a messiás nem a bűneiktől váltotta volna meg a népeket, hanem attól, hogy nem zsidók. Mintha nem zsidónak lenni Isten számára elfogadhatatlan lenne, és jobban szeretné a zsidókat.
• A „pronomiánus” álláspont hamis képet fest a keresztényekről, mintha törvény-nélküliek lennének, ugyanakkor a törvényből önkényesen válogatott parancsokból csinál engedelmességi vagy üdvösségi kérdést. Ezért valójában az egyházban megosztó, zsidók számára botrányos jelenség, amelytől minden ökumenikus és alianszos keresztény felekezet, illetve messiási zsidó szövetség okkal és joggal határolta el magát.

Felhasznált szakirodalom

• Abraham, Izzy: The Scriptures (Holy Language Institute, é.n.) [holylanguage.com]
• Bivin, David: The Fallacy of Sacred Name Bibles, In: Jerusalem Perspective Issue 35 (1991), Updated: Nov 17, 2022 [www.jerusalemperspective.com]
• Dobos Károly Dániel: Sém fiai – A sémi nyelvek és a sémi írásrendszerek története (Pázmány Egyetem, Szent István Társulat, 2013)
• Dunning, Craig A.: Hebrew Roots Movement (Watchman Fellowship, 2014)
• Goldberg, Louis: How Jewish is Christianity? Two Views on the Messianic Movement (Zondervan, 2003)
• Gómez, Rubén: The Hebrew Roots Movement – A Critical Analysis of its Origins, Teachings and Biblical Interpretations (King’s Divinity Press, 2023)
• Gómez, Rubén (ed): Jews and Gentiles in Scripture, Theology and History – A Compendium for the 21th Century (magánkiadás, 2025)
• IAMCS: One Law, Two Sticks – A Critical Look at the Hebrew Roots Movement (International Alliance of Messianic Congregations andSynagogues, Steering Committee 1.15.2014) [iamcs.org]
• Jólesz Károly: Zsidó hitéleti kislexikon (Akadémiai Kiadó, 1993)
• Juedes, John P.: George M. Lamsa – Christian Scholar or Cultic Torchbearer? In: Christian Research Journal Vol 12. Nr. 2 Fall 1989; Updated: Jul 27, 2023 [equip.org]
• Levine, Amy-Jill & Brettler, Marc Zwi: The Jewish Annotated New Testament, 2nd ed. (Oxford University Press, 2017)
• Leong Tien Fock: How to Misread the Bible in the Name of Paleo-Hebrew (2018) [krisispraxis.com]
• Raj Tamás: A héber betűk misztikája (Makkabi, 2006)
• Solberg, Robert L.: Torahism – Are Christians required to keep the Torah of Moses? (Williamson College Press, 2022)
• Warren, Lee & Warren, Penny: Sacred Name Movement in America, In: Plim Report, 1998, Vol. 7 No. 3 [onemessianicgentile.com]
• Unseth, Peter: Sacred Name Bible Translations in English—A Fast Growing Phenomenon, In: Bible Translation, July 2011, Vol. 62, No. 3: 185-194 [translation.bible]

Az „eretnekség” fogalma, lényege, újszövetségi jelentésköre, az ókortól a reformá­ció­ig a legjelentősebb szélsőséges, szakadár, eretnek és vallás­keve­rő irány­zatok felsorolása, meghatározása és csoportosítása.

1. Az eretnekség lényege

Az evangélium (1Kor 15:1-11) üzenete nem egyszerű, nem magától értetődő, összetett üzenet (Isten létezése, az ember elveszettsége, Isten emberré válása egy 1. századi zsidó férfiban stb.). Egyes elemei pedig az emberekből eltérő reakciót váltanak ki, aszerint, hogy azok – saját vallá­suk és kultúrájuk, illetve privát meggyőződéseik alapján – tetszenek vagy sem. Így az evangélium hirdetésére a hallgatóság rendszerint az alábbi módon reagál:

• van, aki az egész üzenetet elutasítja, vagy csak néhány elemet fogad el belőle, amit már eleve vall – ő marad más vallású vagy hitetlen,
• van, aki az egész üzenetet elfogadja – ő lesz keresztény
• van, aki az üzenet részei közül válogat, ugyanakkor magát kereszténynek vallja; ő lesz – régies, de bibliai eredetű szóval – „eretnek” (gör. haireti­kosz = aki válogat és pártoskodik).

Az „eretnekség” tehát válogatással kezdődik (gör. haireó = válogatni), és új irányzattal végződik (gör. haireszisz = filozófiai vagy vallási irányzat, politikai párt). Az evangélium egyes elemei az emberek számára általában tetszetősek (pl. Isten szeretete, az örök élet reménysége, Jézus etikája), más elemei azonban általában népszerűtlenek (pl. a bűn, váltsághalál, ítélet), illetve vallástól, kultúrától függően kifejezetten botrányosak (pl. Isten megtestesülése, feltámadás). Végső soron mindig egyéni szempontok döntenek abban, hogy az üzenetből ki melyik elemet fogadja el, értelmezi át, hagyja figyelmen kívül vagy pótolja idegen elemmel. Ebből következően az „eretnek” irányzatok sokfélék, és híveik további változatokat hoznak létre, amelyek még távolabb kerülnek az eredeti üzenettől. Aki az eredeti üzenetből válogat, egyes elemeket átértelmez, másokat kiemel, és idegen elemekkel pótol, az már nem az autentikus apostoli hagyományban hisz, hanem másban. Ami azonban nem hűséges az eredetihez, az nem megbízható: hiteltelen. Aki pedig másoknak mást tanít, mint Krisztus és az apostolai egészséges tanítása, az hamis tanító. Más irányzatot hoz létre, mert más irányt választ, így az eredeti útról letéved, és másokat is félrevezet.

2. Újszövetségi fogalmak

Nézzük meg a fenti mondatokban szereplő szavakat és a mögöttük álló újszövetségi görög kifejezéseket!

2.1. Válogatni

Az egyik legfontosabb szó a „válogatni” és „irányzatot létrehozni” jelentésű haireó ige. A főnévi alak haireszisz = választás, irányzat, magyarosan „herezis” vagy „eretnekség”. A szó a görög filozófiai, majd a zsidó vallási irányzatokat jelölte (pl. farizeusok), közöttük magát a kereszténységet is mint „a názáreti irányzatot” (ApCsel 24:5 stb.), bibliafordításainkban pedig többnyire „pártoskodás” vagy „tévtan”. Régies „eretnek” szavunk a melléknévi alakból (hairetikosz) származik, és az olasz eretico-ból vagy a francia hérétique-ből vettük át némi torzítással. Az ókori és középkori hamis tanok mai változatait is érdemes így nevezni.

2.2. Eltévedni

Gyakori az „eltévedés” jelentésű plané főnév, és az „eltéríteni” vagy „eltévedni” jelentésű planaó ige. Mivel Jézus „az út” (Jn 14:6), és a kereszténység első önmeg­nevezése „az Úr útja” (ApCsel 9:2, 18:25-26, 19:9 vö. Gal 2:14, 2Pt 2:15,21) volt, aki másban hisz és mást tanít, az eltévedt, és másokat is félrevezet az útról (2Tim 3:13). Régies „tévelygés” szavunk céltalan bolyongást jelöl, pedig éppen arról van szó, hogy emberek úgy tudják, egyenes úton haladnak a cél felé, csak nem tudják, hogy valójában rossz úton járnak.

2.3. Mást tanítani

Ritka, de fontos ige a „mást tanítani” (heterodidaszkaleó). Bibliafordításainkban sajnos mindig körül van írva: más tudományt, tévtant, tévesen vagy téves dolgot tanítani. Ez azért pontatlan, mert nem „tévedésről” van szó (ami a valóság félreis­merése lenne), hanem arról, hogy valaki az eredeti, átvett és ismert apostoli üze­net helyett mást tanít (1Tim 1:3, 6:3), azaz „különféle” (poikilosz) és „idegen” (xenosz) tanokat (Zsid 13:9). Sajátosan magyar kifejezés a „tévtan(ítás)” és a „tévtanító”, ami talán a „hamis tanító” bibliai fogalmára, illetve a „mást tanítani” pontatlan fordításaira vezethető vissza. Bár elterjedt szó, ezt sem használom, mert az Újszövetség szövegei szerint a hamis tanítás nem tévedésből (a valóság félreismeréséről) fakad. Az evangélium nem olyasmi, amit nekünk kellene összerakni vagy kitalálni (és e feladat közben tévedhetünk), hanem ami „egyszer s mindenkorra” át lett adva, már meg van írva, csak ragaszkodni kell hozzá (Júd 3).

2.4. Hamisítani

Végül, a „hamis” vagy „ál-” jelentésű pszeudo- az olyan tanítók, apostolok, próféták, krisztusok jelzője, akik nem az eredeti, átvett, ismert apostoli hagyomány hűséges, megbízható, azaz hiteles (pisztosz) tanítói (Tit 1:9, ld. katolikus fordítá­sok­ban).

2.5. A veszélyek – képletesen és konkrétan

Mindezek alapján logikus, hogy konkrétan milyen veszélyekre figyelmeztet Jézus és az apostolok, hol képletesen fogalmazva (az „út” elhagyása, a lelki „egészség” feladása), hol konkrétabb kifejezésekkel élve (vitatkozás, összezavarás, rászedés stb.). A veszély tehát képletesen fogalmazva az, hogy az „útról” eltérítenek, félrevezet­nek (planaó, plané), vagy ide-oda sodornak, hajtanak (peripheró), ezért az egész hitélet irányt téveszthet, és az ember lelki értelemben eltéved [fordítási pontosítá­sok Sz.A.]:

• Mt 24:4 Vigyázzatok, hogy el ne térítsen / félre ne vezessen [planaó] valaki titeket! 5 Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! – és sokakat eltérítenek / félrevezetnek [planaó].
• 1Tim 4:1 A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elsza­kadnak a hittől, mert félrevezető [planosz] lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak…
• 2Timótheus 3:13 A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, eltévedve [planaó] és másokat is félrevezetve [planaó].
• 1János 2:26 Ezt azokról írtam nektek, akik eltérítenek / félrevezetnek [planaó] titeket…
• Efezus 4:14 hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hánykolódnak [klüdónidzomai] és sodródnak [peripheró] az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától…
• Zsidókhoz 13:9 Különféle [és] idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat ide-oda sodorni / hajtani [peripheró].

A veszély egészen konkrétan fogalmazva a meggyőzés (peiszmoné), a jól hangzó, de hamis beszéd (pithanologia), a megtévesztő érve­lés (paralogidzomai), a szép, kedveskedő szavak (eulogia), a rászedés, becsapás (apaté, exapataó) és hazugság (pszeudologia) összezavaró (tarasszó) és megrázó (szaleüó) hatása [fordítá­si pon­to­sítások Sz.A.]:

• ApCsel 15:24 Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek szavaikkal összezavartak [tarasszó] titeket, és feldúlták [anaszkeüadzó] lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást…
• ApCsel 20:29 Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, 30 sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik kifordult / fonák módon [diasztrephó] beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.
• Kol 2:3 Benne (Krisztusban) van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve. 4 Ezt azért mondom, nehogy valaki titeket jól hangzó, de megtévesztő érveléssel [pithanolo­gia] győzzön meg / tévesszen meg [paralogidzomai]. … 8 Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel [philoszophia] és üres [kenosz] rásze­déssel [apaté], amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkal­mazkodik.
• 1Tim 4:1 A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elsza­kad­nak a hittől, mert félrevezető [planosz] lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak; 2 és olyanokra, akik képmutató módon [hüpokriszisz] hazugságot [pszeudologia] hirdetnek…
• Róm 16:17 Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy mást tanítanak [heterodidaszkaleó], mint amit tanultatok. Térjetek ki előlük! 18 Mert az ilyenek nem a mi Urunknak, Krisztusnak szol­gál­nak, hanem a saját hasuknak, és kedves / vonzó beszéddel [khrésztologia], szép / dícsé­rő szavakkal [eulogia] csapják be [exapataó] a jóhiszeműek szívét.
• 2Kor 11:3 Félek azonban, hogy amint a kígyó becsapta [exapataó] Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el [phtheiró] a ti gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől.
• 2Thessz 2:1 Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezé­sün­ket illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, 2 hogy ne billentsenek ki [szaleüó] hamar a józanságotokból, és ne rémítsen meg benneteket sem valamely lélektől származó kijelen­tés, sem a mi nevünkben elhangzó megnyilatkozás, sem valamiféle nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már közvetlenül itt volna. 3 Senki semmiféle módon se csapjon be [exapataó] titeket.
• Gal 1:6 Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; 7 pedig nincsen más. De egyesek összezavartak [tarasszó] titeket, és ki akarják forgatni [metasztrephó] a Krisztus evangéliumát.
• Gal 5:7 Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak enge­del­meskedjetek? 8 Ez a meggyőzés [peiszmoné] nem attól van, aki hív titeket. 9 Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti…

Összefoglalva, az alapvető veszély az, hogy az ember az „egészséges” (hügiész és hügiainó) tanítást elhagyja, mind az igazság, mind az erkölcs dolgában (1Tim 1:10, 6:3-4, Tit 1:7-13, 2:1,8 stb.). Ilyenkor, engedve a kísértésnek kellemesebb vagy izgalmasabb tanítót választ magának (2Tim 4:3-4), szellemibbnek tűnő dolgok­kal kérkedik (Kol 2:18) vagy intellektuális műproblémákkal tölti az időt, senki hasznára és mindenki kárára (1Tim 1:4, 2Tim 2:14,16,23-25, Tit 3:9). Hite és hit­éle­te megbetegszik, sőt, fertőz.

3. ABC-sorrendes felsorolás

Adopcianizmus – A lat. adoptio = „örökbefogadás” szóból. Krisztológiai eretnek­ség, amely tagadja a Krisztus emberi élete előtti létezését, így örök istenségét és fiúságát. Jézus csak ember volt, akit Isten akkor fogadott a Fiává, kent fel a Lelké­vel vagy istenített meg, amikor Keresztelő János megkeresztelte. Képviselői az ókorban az ebioniták*, a két Theodotosz, Szamoszatai Paulosz (ld. pavlinianiz­mus*), a 8-9. sz-i spanyol adopcionisták*, kései változata a 16. sz-i szocinianiz­mus*.

Apollinarizmus – Apollinari(o)sz 4. sz-i laodikeai püspök nevéből. Krisztológiai eretnekség, amely szerint Krisztusban az emberi értelem helyett az isteni Logosz volt. Elítélte 381-ben a II. Egyetemes (Konstantinápolyi) Zsinat.

Antitrinitarianizmus – A trinitástan, a három személyben (Atya, Fiú, Szentlélek) létező Egyetlen Istenről szóló tanítás tagadása, ld. pavlinianizmus* arianizmus*, modalizmus*, szervetizmus*, szocinianizmus*, unitarizmus*.

Arianizmus – Areiosz (latinosan Arius) 4. sz-i alexandriai presbiter nevéből. Teo­lógiai-krisztológiai eretnekség, amely szerint Isten csak egy személy, az Atya, a Fiú csak Isten első, félisteni teremtménye, a Szentlélek pedig csak Isten személy­telen ereje. Képviselői az ókori ariánusok, ma Jehova tanúi. Elítélte 325-ben az I. Egyetemes (Nicaeai/Nikaiai) Zsinat.

Doketizmus – A gör. dokeó = „látszani” szóból. Krisztológiai eretnekség, valószí­nű­leg gnosztikus* eredetű elképzelés, amely szerint Krisztus nem valóságos emberi testben élt közöttünk, hanem csak egy annak látszó fantomtestben jelent meg. Képviselői az ókori gnosztikusok* és dualisták, ma egyes neo-gnosztikus, rózsakeresztes iskolák.

Donatizmus – Donatus, 4. sz-i karthágói püspök nevéből. Nem eretnekség, hanem hitéleti szélsőség, amely a Diocletianus-féle észak-afrikai keresztényüldözések (304-305) után keletkezett az ún. traditorok („átadók”, ti. a Szentírást a pogány hatóságoknak kiszolgáltatók) visszafogadásának kérdésekor. Konkrétan egy új karthágói püspökkel szembeni ellenállásból indult ki, aki tradi­tor volt, és akinek a donatista felfogás szerint újra meg kellett volna keresztel­ked­nie. A donatista egyház tanításban ortodox, de skizmatikus volt, és a 7. száza­dig fennállt (az iszlám invázióig).

Ebionitizmus – A héb. evjónim = „szegények” szóból, az így nevezett „ebioniták” nevéből. Egy palesztinai zsidó-keresztény csoport krisztológiai eretneksége, amely szerint Jézus csak ember, József és Mária gyermeke, Mózeshez hasonló próféta volt. Valószínű a mózesi törvényeket is betartó adopcionisták* voltak, a 4. századra eltűntek.

Enkratizmus – A gör. enkhrateia = „önmegtartóztatás” szóból. Nem eretnekség, hanem hitéleti szélsőség, amely aszkéta ideálok túlzásaként megveti és tiltja a húsevést, a borivást és a házasságot. (Egyes gnosztikus irányzatok is enkratiták voltak.) 340 körül a Gangrai Zsinat kiközösítette azokat, akik a húsevést, borivást és a házasságot megvetik, vagy az üdvösség érdekében tiltják.

Eutükhianizmus – Eutükhész 5. sz-i konstantinápolyi presbiter és archimandrita nevéből. Ld. monofizitizmus*.

Gnoszticizmus – a gör. gnószisz = „ismeret, tudás” szóból. A ~ szinkretikus vallá­si irányzat, amely a görög filozófia és misztérium-kultuszok, egyiptomi és közel-keleti vallási hagyományok és – egyes változataiban – keresztény elemek keveré­séből jött létre. A ~ világképe, emberképe és istenképe szembeállítja a szellemet az anyaggal, a lelket a testtel, az anyagvilág teremtőjét az igazi, de ismeretlen Isten­nel. A ~ szerint az üdvösség a titkos ismeretben rejlik, ezért az üdvözítő csak tudást közöl, amelyre neki is szüksége volt a szabaduláshoz. A tudás csak a befogadására eleve alkalmas kevesek számára elérhető és érthető. Képviselői az ókorban Valentinosz, Szaturninosz, Karpokratész, Baszilidész, Máni (ld. maniche­izmus*), ma a neo-gnosztikus, rózsakeresztes, hermetikus szellemi iskolák és az antropozófia.

Ikonoklazmus – a gör. eikón = „kép” és klaszmosz = „rombolás” szóból. A keleti egyházban egyes császárok által elindított képromboló mozgalom (725 és 842 között), amely tagadta a Krisztusban emberré lett Isten ábrázolhatóságát, és a képek tiszteletét „bálványimádásnak” minősítette. Elítélte 787-ben a VII. Egyete­mes (II. Nicaeai/Nikaiai) Zsinat, a képimádással (ikonolátria) együtt.

Makedonianizmus – Makedoniosz, 4. sz-i konstantinápolyi pátriárka nevéből. Pneumatológiai eretnekség, amely az arianizmusból* fakad; eszerint a Szentlélek nem Isten, hanem a Fiú teremtménye, angyalszerű lény. Ld. pneumatomakhian­izmus*. Elítélte 381-ben a II. Egyetemes (Konstantinápolyi) Zsinat.

Manicheizmus – Máni, 3. sz-i perzsa gnosztikus filozófus nevéből. A ~ gnosztikus jellegű szinkretikus vallási irányzat volt, amely a perzsa zoroasztrizmus, az indiai buddhizmus és a kereszténység elemeit ötvözte. Máni mint utolsó és legnagyobb próféta új szentírásokkal is előállt. Világ-, isten- és emberképe tipiku­san gnosztikus, dualista volt, a szabadulás feltételének a titkos tudást és az aszketiz­must tartotta. Krisztus csak próféta volt, Máni azonban a megígért Pártfogó, aki a zsidó apostolok által megrontott krisztusi tanításokat helyreállította. Máni köve­tő­i a Távol-Keleten is, a középkorig is léteztek.

Markellianizmus – Markellosz, 4. sz-i ankürai püspök nevéből. Teológiai eretnek­ség, amely vallja Isten egyetlenségét, az Atya, a Fiú és a Szentlélek egylényegű­ségét, de tagadja a Fiú és a Szentlélek örök létezését, akik csak ideiglenes üdv­rendi funkciót látnak el: a Logosz a teremtéskor, a Lélek pedig pünkösdkor lép elő, válik ki vagy tárul fel az Istenségből, és az Istenségbe fognak visszatérni, amely így megszűnik Háromságnak lenni. Markellosz „üdvrendi háromságtana” vele együtt eltűnt. Elítélte 381-ben a II. Egyetemes (Konstantinápolyi) Zsinat.

Markionizmus – Markión, 2. sz-i tanító nevéből. Antijudaista, dualista irányzat. Markion a tanait elsősorban Pál leveleiből próbálta levezetni, Lukács evangéliumá­nak és Pál leveleinek saját kiadásán kívül minden más Ósz-i és Úsz-i iratot elvetett. Szembeállította az Ósz-et az Úsz-gel, a zsidók anyagvilágot teremtő, haragvó istenét (demiurgosz) az igazi, szellemi, szerető Istennel, az ismeretlen „Atyával”. Krisztus nem a zsidók messiása volt, hanem az Isten fantomszerű megjelenése (ld. doketizmus*), aki az anyagvilágból és a zsidók haragvó istenétől szabadít meg. A markionita egyház néhány évszázadon belül eltűnt.

Messzalianizmus – A szír mcaljáná = „imádkozó” szó torzított ejtéséből, illetve ennek görög fordítása lett másik nevük: „euchiták” (eukhomai = imádkozni, ebből eukhitész = imádkozó). Mezopotámiai eredetű vallási irányzat, amelynek „keresz­tény” ága a 4-5. sz-ban jelent meg rajongó („enthuziaszta” = megszállott) laikus- majd szerzetesi mozgalomként. A szentségeket elvetették, és az intenzív imádsá­got tartották az egyetlen spirituális erőnek. Állandó vándorlás, szegénység, asz­ké­zis jellemezte őket. Céljuk a bűnös szenvedélyektől való tökéletes mentesség (apatheia) és a Szent Háromság meglátása, illetve önmagukban felismerése volt. Hitük szerint minden emberben van démon, aminek a helyét a Szentléleknek kell átvenni (szerintük Jézus is ezen ment át). Elítélték helyi zsinatok, majd 431-ben a III. Egyetemes (Efezusi/ Epheszoszi) zsinat, de a 9. sz-ig fennmaradt.

Modalizmus – A lat. modus = „mód” (megjelenési mód) szóból. Teológiai eretnek­ség, amely szerint Isten csak egy személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek az egyet­len személynek csak három egymás utáni megjelenési formája, nem külön sze­mé­lyek. Képviselői az ókorban Praxeasz, Noétosz, Epigonosz, Kleomenész, Sza­belliosz, ma a „Jesus Only” pünkösdiek és a branhamisták. Elítélte több helyi zsinat, és 381-ben a II. Egyetemes (Konstantinápolyi) Zsinat.

Monarchianizmus – A gör. moné = „egyetlen”, és arkhé = „első, alapelv, hatalom / uralkodó” szóból. Teológiai eretnekség, két fajtája a dinamikus ~ vagy szubor­di­na­cionizmus* és a modalizmus*.

Monofizitizmus – A gör. moné = „egyetlen”, és phüszisz = „természet” szóból. Krisz­tológiai eretnekség, amely szerint Krisztusnak csak egy természete volt, mert az isteni és az emberi természet teljesen összeolvadt benne: az isteni magába olvasztotta az emberit. Képviselői: az ókorban Eutükhész, Halikar­nasszo­szi Julianosz. Elítélte 451-ben a IV. Egyetemes (Kalcedoni/ Khalkédóni) Zsinat.

Monotheletizmus – A gör. monon = „egyetlen”, és theléma = „akarat” szóból. Krisz­tológiai eretnekség, amely a monofizitizmusból* fakad; eszerint Krisztusnak csak egy, isteni akarata volt, emberi nem. Képviselői az ókori monofiziták, Szergi­osz konstantinápolyi pátriárka, Honorius római pápa. Elítélte 680-ban a VI. Egye­te­mes (III. Konstantiápolyi) Zsinat.

Montanizmus – Montanus 2. sz. végi fríg próféta nevéből. Skizmatikus eretnek­mozgalom. Montanus női társaival (Maximilla, Priscilla) médiumszerű, eksztati­kus állapotban, egyes szám első személyben szólaltak meg mint „Ige” vagy mint „Szent­lélek”. Aszketizmust és közeli világvégét hirdettek. A mozgalom néhány évszázadon belül eltűnt.

Nesztorianizmus – Nesztoriosz 5. sz-i szír szerzetes, konstantinápolyi pátriárka nevéből. Krisztológiai eretnekség, amely szerint Krisztus isteni és emberi termé­szete külön maradt, és szinte két külön alanyként működött. Az „eretnekség” való­színűleg Nesztoriosz tanainak félreértése. Képviselői az ókorban Nesztori­osz (?), napjainkig a Nesztoriánus (Keleti Asszír/Káld) Egyház (?). Elítélte 431-ben a III. Egyetemes (Efezusi/Epheszoszi) Zsinat.

Novatianizmus – Novatius, 3. szi-i római presbiter nevéből. Nem eretnekség, hanem hitéleti szélsőség, amely a Decius alatti keresztényüldözések után okozott egyházszakadást azzal, hogy nem engedte vissza az egyházba azokat, akik az üldözések miatt pogány áldozatot mutattak be, vagy pénzért szereztek igazolást arról, hogy bemutattak ilyen áldozatot. A későbbi novatiánusok szerint már a keresztség utáni komolyabb bűnökre sem lehetett bocsánatot nyerni. Képviselői: a novatiánus egyház tanításában ortodox, de skizmatikus volt, és a 7. századig fennállt (az iszlám invázióig).

Patripasszionizmus – A lat. pater = „apa, atya”, és passio = „szenvedés” szóból. A modalista* teológiából fakadó krisztológiai eretnekség, amely az Atya és a Fiú személyét azonosítja (hüiopatria), ezért azt állítja: Krisztusban maga az Atya szen­ve­dett a kereszten. Képviselői az ókorban egyes modalisták*.

Pavlinianizmus – Szamoszatai Pál, 2. sz-i antiókhiai püspök nevéből. Teológiai-krisztológiai eretnekség, amely szerint Isten egyetlen személy, „Fia” a szava vagy bölcsessége, „Lelke” az ereje, Krisztus csak ihletett ember. Elítélte 286-ban az Antiókhiai és 325-ben az I. Egyetemes (Nicaeai/Nikaiai) Zsinat.

Pelagianizmus – Pelagius, 4-5. sz-i brit szerzetes nevéből. Szótériológiai (üdvtani) eretnekség, amely szerint Isten mindenkit külön teremt a születésekor, így mindenki ártatlannak születik, mint Ádám és Éva, az ember nem örökölt halandó, bűnre hajló természetet, szabadon és önerőből képes jó és rossz között választa­ni, Istenhez visszatérni, tökéletes életet élni és üdvözülni. Képviselői az ókorban Pelagius és tanítványai (Caelestius és Iulianus). Elítélte 418-ban a Karthágói, 431-ben a III. Egyetemes (Efezusi/Epheszoszi) Zsinat.

Pneumatomakhiánusok – A gör. pneuma = „lélek / szellem”, makhosz = „harcos” szóból. Pneumatológiai eretnekség, amely tagadja a Lélek istenségét, mert csak teremtménynek, angyalnak tartja. A „Lélek [istensége] ellen harcolók” egy része elfogadta a Nicaeai /Nikaiai hitvallást. Lásd makedonianizmus*

Priszcillianizmus – Priscillianus 4. sz-i hispániai gnosztikus tanító nevéből. Keresztény színezetű, de manicheus* jellegű vallási irányzat. Jellemzője a dualista világkép, az aszketizmus, az üdvösség átértelmezése a testi létből való kiszaba­du­lásként. A hispániai egyházba beszűrődött, de a 6. sz-ra eltűnt.

Szabellianizmus – Szabelliosz, 3. sz- líbiai tanító nevéből. Ld. modalizmus*.

Szervetizmus – Miguel Serveto 16. sz-i spanyol tanító nevéből. Teológiai-krisztológiai eretnekség, amely tagadja Isten háromságát; vallja, hogy Jézusban Isten lett emberré, ezért imádandó, de tagadja, hogy születése előtt létezett volna. Serveto-t Svájcban, Kálvin idején kivégezték.

Szocinianizmus – Lelio és Fausto Sozzini 16. sz-i olasz tanítók nevéből. Teoló­giai-krisztológiai eretnekség, amely tagadja Isten háromságát; Jézus csak ember volt, aki csodásan született, tökéletes életet élt, Isten Igéje volt (akaratának tolmácsolója), megdicsőült és imádható, de születése előtt nem létezett. Képviselői a reformáció után olasz és lengyel unitáriusok.

Szubordinacionizmus – A lat. sub = „alá”, és ordinatio = „rendelés” szóból. Teo­ló­giai eretnekség, amely szerint csak az Atya mondható Istennek, a Fiú minden dicső­sége ellenére is csak teremtett, alacsonyabb rendű, alárendelt (félisteni, angyali) lény. Ld. pavlinianizus*, arianizmus*.

Triteizmus – a gör. tri = „három”, és theosz = „isten” szóból. Teológiai eretnekség vádja az ariánusok és a modalisták részéről a Nicaeai/Nikaiai háromságtan ellen, amely az ő értelmezésükben három külön istenről szól.

Unitarizmus – A lat. unus = egy szóból. Teológiai-krisztológiai eretnekség, amely tagadja Isten hármasságát, Jézusban csak különösen ihletett embert lát, tagadja engesztelő áldozatát és feltámadását. Képvise­lői: a 16. sz. (Dávid Ferenc) óta erdélyi és hazai unitáriusok.

Univerzalizmus – A lat. universalis = egyetemes szóból. Szótériológiai (üdvtani) eretnekség, amely szerint kivétel nélkül mindenki üdvözül.

3. Tematikus összehasonlító táblázatok

3.1. Az elhajlás négy fokozata és típusa

A négy jelenség az alábbi sorrendben (1-4) a keresztény alapoktól való elhajlás fokozódását mutatja:

1. Rajongás vagy „enthuziazmus” (a hitélet szélsőségessége)
2. Szakadárság vagy „skizmatizmus” (az egység rombolása)
3. Eretnekség vagy „herezis” (hittani válogatás és új irányzat)
4. Valláskeverés vagy „szinkretizmus” (a keresztény hit keverése nem keresztény világnézeti elemekkel).

A rajongók és szakadárok nem feltétlenül voltak eretnekek is, de minden eretnek és valláskeverő egyúttal eretnek és szakadár is.

3.2. Az eretnekségek négy jelentős témaköre

Az eretnekségek téma szerint négy jelentős csoportba oszthatók:

1. általában az Istenség lényét,
2. konkrétan a Krisztus lényét
3. vagy konkrétan a Szentlélek lényt, illetve
4. az üdvösséget érintő hamis vagy szélsőséges tanok.

Minden háromságtant tagadó eretnekség egyúttal krisztológiai és pneumato­ló­giai eretnekség is, illetve minden krisztológiai és pneumatológiai eretnekség a háromságtan elvetését, átértelmezését is jelenti. Minden az Üdvözítő lényével kapcsolatos, krisztológiai eretnekség szükségszerűen az üdvösségről szóló, szó­té­riológiai eretnekséghez is vezet.

Ajánlott szakirodalom

• Brown, Harold O.J.: Heresies – Heresy and Orthodoxy in the History of the Church (Hen­drickson, 1998)
• Szalai András: Más Jézus, más lélek, más evangélium (Harmat, 2011)
• Vanyó László: Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe Ókeresztény írók XX. (Szent István Társulat, 2009)

A National Geographic [NG] 2006 április 9-én 160 ország­ban, 27 nyelven sugároz­ta 80 per­ces különkiadását „Jú­dás evan­gé­liuma” (Gos­pel of Judas) címmel. Íme egy részlet a doku­men­­tumfilm bevezető szöve­géből:

• Egy ősi evangélium került elő közel kétezer év után Egyiptom homoksivatagából. A történet, amelyet elmesél, alapjaiban ren­dít­heti meg hitünket. Megrázó lehet majd sok ember számára. Egyfajta válságot okozhat: hitbeli válságot. Ez az elbeszélés feje tetejére állítja Krisztus elárulásának a történetét: az áruló itt hős­sé válik, és Jézus Krisztus szervezi meg a saját kivégzését. (…) Vajon ez egy ókori eretnek kézirat, aminek a sírban kellene maradnia, vagy egy igaz kézirat, amely megváltoztatja Jézus Krisztusról alkotott képünket? Olvassák el most először Júdás evangéliumát!

1. A lelet és jelentősége

Egy Egyip­tomban talált, 4. századi, kopt nyelvű gnosztikus evangélium felfedezéséről van szó, amelyről a NG hatalmas kam­pány keretében dokumentumfilmet készített, kiállítást szer­vezett, könyvet adott ki, és a NG folyóirat 2006 májusi szá­má­ban 20 oldalas cikket jelentetett meg. Az iratok tartalmát és jelentőségét – legaláb­bis a NG tálalása alapján – a következőképpen foglalhat­juk össze:

• Júdás evangéliuma olyan beszélgetések feljegyzése, amelyek Jézus és Júdás között történt az utolsó vacsora előtti héten, titokban, négyszemközt. Hiteles történet, amely sajnos csak a hivatalos egyházon kívül maradhatott fenn, mert a korai egyház egyes vezetői a sok evangélium közül csak négyet tartottak meg, és ezt a többivel együtt is kidobták.
• Júdás most előkerült evangéliuma azonban rehabilitálja az árulónak tartott Júdás apostolt. Valójában Júdás volt az egyetlen tanítvány, aki megértette Jézus igazi céljait. Maga Jézus kérte meg arra, hogy feljelentse, így amikor megölték, szelleme kiszabadulhatott a fizikai test rabságából. Júdás ezt vállalta, így ő lett Jézus legnagyobb tanítványa, igazi hős, aki nélkül Jézus nem végezhette volna el az üdvözítés feladatát. Júdás megítélése csak fokozatosan vált egyre negatívabbá, ami így az újszövetségi és történelmi antijudaizmus, majd antiszemitizmus gyökerévé vált.
• A mai keresztényeknek nyitottnak kellene lenniük az ilyen iratok elfogadására, hiszen a korai kereszténység sem volt egységes, hanem sokféle hagyomány és sokféle evangélium is megfért benne, így a különféle gnosztikus irányzatok is, amelyek műve volt Júdás evangéliuma.

Kérdés, hogy ebből mennyi igaz? Valódi a szöveg vagy hamisítvány? Mennyire tekinthető hitelesnek a tartalma? Valóban többet tudhatunk meg belőle Júdásról és Jézusról, mint amit eddig tudtunk? Tényleg el kell felejteni az Újszövetséget?

2. Júdás evangéliuma

2.1. A felfedezés és a publikálás története

Az iratot valamikor az 1970-es években, Egyiptomban találták, de nem tudni, pontosan hol és mikor. (Az egyik jelenlegi feltételezés szerint 1978-ban, valahol a Nílus keleti partján, egy Al Minya nevű falu melletti sírból került elő egy kőládából.) A közel-keleten virágzó műkincskereskedés miatt meglehetősen kalandos úton került ki Egyiptomból Európába, majd az USA-ba.

Először 1983-ban, Itáliában szerzett róla tudomást egy amerikai koptológus, Stephen Emmel, aki más, görög és kopt szövegekkel együtt látta, de mivel a kért árat (3 millió dollár) nem tudta előteremteni, az iratot többé nem látta. Követező bizonyítható előfordulási helye New York állam, ahol a Hickswille Citybank széfjében pihent 16 éven át. A széf ismeretlen tulajdonosától, egy egyiptomi kereskedő­­től kb. 300 000 dollárért vette meg 2000-ben Frieda Nussberger-Tcha­cos, a svájci Gallerie Nefer régi­ségkereskedő cég tulajdonosnője, akiről az iratok a Codex Tcha­cos nevet kap­ta. Tőle 2001-ben 1.5 millió dollárért vette meg Tchacos jogásza, Mario Jean Roberty, egy bázeli magánalapítvány, a Maecenas Foundation for Ancient Art vezetője.

Tchacos Olaszországban az illegális műkincskereskedelem ismert alak­ja. 2002-ben Cipruson le is tartóztatták, de vádalku révén csak 18 hónap felfüggesztett büntetést kapott illegális műkincskereskedelem miatt. A NG a sztori kizárólagos közlési jogát több mint 1 mil­lió dollárért vette meg Tchacos-tól és a Mae­cenas-tól, és igyekszik nem említést tenni a hölgy üzelmeiről. A történetnek ez a része nem egy archeo­lógus szemében a műkincskereskedelem támogatását és legalizálását jelenti, és a NG-ot erkölcsi kompromisszummal vádolja. A riportok Tchacos-t az iratok megmentőjeként tüntetik fel, akit a gondviselés vezetett:

• Kötődöm Júdáshoz. Évezredekig megbélyegezték, és most hozzám került ez az evangélium, amely azt mondja, hogy nem akarta elárulni Jézust, akarata ellenére kérték erre. Úgy érzem, hogy engem kért meg, hogy rehabilitáljam őt.

Egykori kollégái azonban, akik a tanúvallomásai miatt bajba kerültek, Tchacos-t „a műkincskeres­kede­lem Júdásának” nevezik. Ez ugyan nem kérdőjelezi meg az iratok eredetiségét, mégis rávilágít arra az ellentmondásos helyzetre, amelyben a régészek és a régészeti intézmények ma vannak. Ha erkölcsi okokból nem üzletelnek műkincsrablókkal, értékes műkincseket veszítenek el. Ha pedig megveszik tőlük, a piacot erősítik, és folyik tovább a fosztogatás és a rongálás.

A szöveg létezését hivatalosan először 2004 júliusában, egy párizsi koptológiai konferencián jelentették be. A Maecenas alapítvány pedig 2005 márciusában közölte, hogy az iratok teljes konzerválása után kiadják a szövegek teljes fordítását angolul és más nyelveken. Az iratok a konzerválás és a publikálás után azonnal vissza fognak kerülni Egyiptomba, a kairói Kopt Múzeumba.

2.2. A kódex és a szövegek

A Tchacos Kódex egy 4. századi, 66 oldalas, bőrkötéses papirusz könyv, amely négy szöveget tartalmaz: Péter Fülöphöz írt levelének egy változata (1-9. oldal), Jakab első apokalipszisének egy változata (10-32. oldal), Júdás evangéliuma (33-58. oldal) és Az Idegen könyve (59-66. oldal). Az első két irat ismeretes a Nag-Hammadinál talált kódexekből, a legutolsó eddig ismeretlen szöveg, Júdás evangéliumának pedig csak a létezéséről tudtunk, szövege eddig ismeretlen volt.

A kódex 20. századi hányattatása miatt meglehetősen rossz állapotban volt, meg­men­tésre szorult. Lapjai sérültek és töredezettek, a szövegben sok a foly­tonossá­gi hiány, de nagy része kibetűzhető, olvasható.

Júdás evangéliumának szövege görög betűvel, kopt nyelven, az egyiptomi nyelv kései változatán íródott (szahidi dialektusban). Biztosan fordítás, minden gnoszti­kus kulcsfogalom görögül jelenik meg benne. Az iratot a paleográfiai (papirusz, tinta, betűtípus, kötési mód) és a C¹⁴-es radiokarbon vizsgálatok alapján a 3. sz. végére vagy a 4. sz. elejére datálták. Ezzel kizárható, hogy a kódex modern hamisítvány lenne. Az irat tartalma még régebbi, hiszen Irenaeus i.sz. 180. körül – más gnosztikus szövegekkel együtt – kritizálja.

2.3. A szöveg tartalma

A viszonylag rövid szöveg három fő része: (A) bevezetés (B), három, beszélgetésekből álló jelenet­, (C) befejezés. A szereplők Jézus és a tizenkét apostol, köztük Júdás. A beszélgetések az utolsó vacsora előtti héten játszódnak, a történet ott ér véget, hogy Júdás elfogadja a pénzt és átadja Jézust a papoknak.

Az irat címe az ókorban szokásos módon a legvégén van, de nem a szokásos újszövetségi és apokrif formulát követi („A Júdás szerinti evangélium”), hanem így hangzik: „Júdás evangéliuma” (koptul: peuaggelion nioudas). Ez logikus is, mert az irat nem is Jézus, hanem Júdás alakjáról és szerepéről szól.

2.4. Fontos részletek

A NG dramatizációja esetenként a szöveg egy-egy mondatát a helyéből kiszakította, és a koncepciónak megfelelően összefüggő szövegként idézte, ezért érdemes őket az eredeti szövegkörnyezeten belül vizsgálni. A fordítók által betoldott szavak [ ]-ben állnak, a szöveghiányokat [—] jelzi.

2006-ban magyarul is megjelent a NG hivatalos fordítása, ezért a továbbiakban ebből idézünk, és annak jegyzeteit is felhasználjuk (Rodolphe Kasser, Marvin Meyer, Gregor Wurst: Júdás evangéliuma a Tchacos-kódex alapján, ford. Hasznos Andrea; National Geographic Society, Budapest, 2006)

(A) Bevezetés

• Titkos beszámoló Jézus kinyilatkoztatásáról,[1] amelyet iskarióti Júdással folytatott beszélgetése során mondott nyolc napon át, három nappal azelőttig, hogy a húsvétot ünnepelte.[2]

(B) Jézus földi szolgálata

• Amikor Jézus megjelent a földön, jeleket és nagy csodákat tett az emberiség megváltásáért. És mivel egyesek az igazság útján [jártak], míg mások a törvényszegésben jártak, elhivatott a tizenkét tanítvány.
• Beszélni kezdett velük a világon túli misztériumokról, s arról, hogy a végén mi történik majd. Gyakran nem önmagaként jelent meg tanítványainak, hanem mint gyermeket találták maguk közt.

1. jelenet
Jézus a tanítványaival beszélget: a hálaadó ima vagy az úrvacsora

• Egy nap Júdeában volt tanítványaival, akik összegyűlve talált ülve, jámbor gyakorlatban. Amikor [odaért] a tanítványaihoz, akik egybegyűlve ültek, és hálát adtak a kenyér fölött, [Jézus] elnevette magát. A tanítványok így szóltak hozzá: „Mester, miért nevetsz hálaadó imánkon?[3] Azt tettük, ami helyes.” Ő válaszolt, és azt mondta nekik: „Nem rajtatok nevetek. Nem a saját akaratotokból teszi[tek] ezt, hanem mert így módon dicsőíttetik a ti istenetek.” Ők így szóltak: „Mester, te vagy [—] a mi istenünk fia.”[4] Jézus ezt mondta nekik: „Honnan ismertek engem? Bizony mondom nektek, a köztetek levő emberek egyetlen nemzedéke[5] sem ismer majd meg engem.”

A tanítványok haragra gerjednek

• Amikor tanítványai ezt meghallották, kezdtek dühösek és haragosak lenni, és szívükben istenkáromlás kélt ellene. Amikor Jézus látta [érte]tlenségüket, [azt mondta] nekik: „Vajon az összezavarodás miért haragított meg titeket? Istenetek, aki bennetek van, és [—] dühre indítottak titeket lelketek[ben]. Aki [elég erős] köztetek, emberek között, az vezesse elő a tökéletes embert, és álljon meg előttem!”
• Mindannyian azt felelték: „Elég erősek vagyunk.” De szellemük nem mert megállni előtt[e], kivéve iskarióti Júdást. Ő képes volt megállni előtte, de nem tudott a szemébe nézni, és elfordította arcát.
• Júdás [azt mondta] neki: „Én tudom, hogy ki vagy és honnan származol. Barbéló[6] halhatatlan birodalmából jöttél, és én nem vagyok méltó rá, hogy kimondjam annak a nevét, aki küldött téged.”

Jézus négyszemközt beszél Júdással

• Jézus pedig tudva, hogy Júdás valami magasztosra gondolt, így szólt hozzá: „Gyere el közülük, és elmondom neked a királyság misztériumait. Eljuthatsz oda, de sokat szenvedsz majd. Mert valaki más áll majd a helyedre, hogy a tizenkét [tanítvány] ismét teljes legyen istenüknél.” Júdás azt mondta neki: „Mikor mondod el nekem ezeket a dolgokat, és mikor virrad fel a fény nagy napja a [—] nemzedéknek?” De amikor ezt mondta, Jézus otthagyta őt. (…)

3. jelenet
Júdás beszámol egy látomásról, és Jézus válaszol

• Júdás így szólt: „Mester, ahogy mindnyájukat meghallgattad, most engem is hallgass meg. Mert nagy látomást láttam.” Amikor Jézus ezt meghallotta, elnevette magát, és azt mondta neki: „Te tizenharmadik szellem, miért igyekszel annyira? Hanem beszélj, és én türelmesen meghallgatlak.” Júdás így szólt hozzá: „A látomásban láttam magam, amint a tizenkét tanítvány megkövez és [ádázul] üldöz [engem]. És eljöttem ara a helyre, ahol [—] utánad. Láttam [egy házat], és szemeim nem bírták [befogadni] annak méretét. Nagy emberek voltak körülötte, és a ház teteje növényzetes (volt), és a ház közepén [tömeg] volt [— két sor hiányzik —], mondván: „Mester, fogadj be engem is ezekkel az emberekkel együtt.” [Jézus] így válaszolt: „Júdás, a csillagod félrevezetett téged.” Így folytatta: „Egyetlen halandó ember sem méltó arra, hogy belépjen abba a házba, amelyet láttál, az a hely ugyanis a szenteknek van fenntartva. Sem a nap, sem a hold nem uralkodik majd ott, sem a nappal, hanem a szent marad minden időben abban az aiónban, a szent angyalokkal együtt. Íme, elmagyaráztam neked a királyság misztériumait, és tanítottalak a csillagok tévedéseiről; és [—] elküldeni azt [—] a tizenkét aiónon.

Jézus kozmológiáról tanítja Júdást: a Szellem és az Önmagából keletkezett

• Jézus így szólt: „[Jöjj], hogy [titkok]ról taníthassalak, amiket ember még nem látott. Létezik ugyanis egy hatalmas és határtalan aión, amelynek nagyságát egyetlen angyali nemzedék sem látta, [amelyben] van [egy] nagy láthatatlan [Szellem],

                  Amit angyali szem nem látott,

                  Szív gondolata fel nem fogott,

                  És sohasem szólíttatott semmilyen néven.

• És egy fénylő felhő jelent meg ott, és ő azt mondta: „Keletkezzék egy angyal kísérőmül.” És a felhőből előlépett egy hatalmas angyal, az Önmagából Keletkezett, a fény istene. És négy másik angyal keletkezett általa egy másik felhőből, és ők az angyali Önmagából Keletkezett kísérői lettek (…)

Jézus a megkereszteltekről beszél és Júdás árulásáról

• Júdás így szólt Jézushoz: „És mondd, mit tesznek majd a te nevedben megkereszteltek?” Jézus azt mondta: „Bizony mondom [neked], ez a keresztség [—] az én nevem [— kilenc sor hiányzik —] nekem. Bizony mond[om] neked, Júdás, [azok, akik] áldozatot mutatnak be Szaklasznak [—] Isten [— három sor hiányzik —] minden, ami gonosz. Te azonban mindegyiküknél nagyobb leszel. Te fogod ugyanis feláldozni az embert, aki magában hord engem.[7]

Szarvad már felemelkedett,

                  Haragod felgerjedt,

                  Csillagod fényesen felragyogott,

                  És szíved [megerősödött].

• Bizony, [—] a te utolsó [—] válik [— két és fél sor hiányzik —] szomorúság [— két sor hiányzik —] az uralkodó, mert ő majd elpusztíttatik. Aztán pedig Ádám nagy nemzedékének képmása felemelkedik, mert a menny, a föld és az angyalok előtt létezik ez a nemzedék, amely az aiónokból származik. Íme, minden elmondatott neked. Emeld fel a tekinteted, nézd a felhőt és a benne levő fényt, és a csillagokat, amelyek körülveszik. Az a csillag, amely az utat mutatja, az a te csillagod.” Júdás felemelte tekintetét, meglátta a fénylő felhőt, és belelépett abba. Akik a földön álltak, hangot hallottak, amely a felhőből jött, és azt mondta [—] nagy nemzedék [—] képmás [—] és [— öt sor hiányzik —]

2.5. Összefoglaló elemzés

Júdás evangéliumának Jézusa, Istene, és Júdása teljesen eltér az Újszövetségétől.

• Ami Jézus lényét illeti, ő valójában Széth, a káoszt uraló öt angyal egyike (isteni lény, nem csupán hírnök). Nem lett valóságos emberré, hanem hol felnőtt, hol gyermek testruhájában jelenik meg. Ami Jézus művét illeti, nem mindenkiért jött, hanem csak azokért, akik mint anyagba lesüllyedt lények visszavágynak a mennyei szférába. Nem bűnbocsánatot ad, hanem titkos ismeretet (misztériumot, gnózist), mert az kell a visszatéréshez.
• Ami Jézus és apostolai viszonyát illeti: Jézus szerint nem tudják, ki ő, de előre megmondja, hogy a nevével vissza fognak élni, másokat félrevezetnek és bűnöket fognak elkövetni. Ismételten összezavarja, megvádolja, majd otthagyja őket. Azok pedig értetlenkednek, és megharagszanak rá.
• Ami Istent illeti, az „isten” szó eleve csak az alsóbbrendű anyagvilág uraira vonatkoztatható, a transzcendens világ ura a „Hatalmas”, a „Nagy Láthatat­lan Szellem”. Az apostolok istene az anyagvilág gonosz, ostoba teremtője (Nebró v. Jal­da­baóth), aki nem Jézus Istene, így ő nem is annak fia. Jézus az apostolok istenét kineveti, amikor hálát adnak neki az ételért, a neki szánt áldozatot megveti, és szerinte ez az isten, amely benne van az apostolokban, ingerli őket haragra ellene.
• Júdás evangéliumának Júdása viszont tudja, hogy Jézus magasabb szférákból jött, csak ő érti Jézust, aki csak neki árul el minden titkot. Júdás kilóg a tizenkettőből: ő a tizenharmadik, daimón, azaz eleve a mennyei, szent fajtához tartozik, amely végül mindenki fölé emelkedik, és megdicsőül.

Ez az „evangélium” csak az árulásig tart, Jézus elfogatását, kivégzését és Júdás öngyilkosságát egyáltalán nem említi. A gnosztikus „krisztus” meggyilkolása úgyis csak testből kiszabadulását jelentette, Jú­dás öngyilkossága pedig talán meg sem történt, ha látomásának megfelelően az apostolok üldözték és kövezték meg.

Júdás evangéliumából androgün emanációk, birodalmak, istenek és angyalok bonyolult világai tárulnak elénk, amelyben olyan hatalmakról kell tudni, mint az Ismeretlen Isten, Szofia és Barbéló, Széth, Nerbó és Szaklasz. Csak egy vallási közösség mozgott otthonosan ebben az eszmevilágban: a gnosztikusok.

3. A gnosztikusok

3.1. A NG képe a gnózisról

A NG műsorában elhangzik ugyan, hogy Júdás evangéliuma gnosztikus irat, de kérdés, hogy kik voltak azok a gnosztikusok, és hogy milyen viszonyban álltak az egyházzal? A NG által felkért szakértők (Pagels, Ehr­man, Klas­sen, Meyer) sokszor megismételt, és a cikkben is leírt elmélete szerint

• a gnosztikusok a korai kereszténység egyik irányzata volt, tehát az egyház része voltak; azért lettek idővel mégis kiközösítve, mert nem fogadták el a kialakuló papság tekintélyét;
• a gnosztikusok evangéliumait a korai egyház is elfogadta és használta a többi harminccal együtt; evangéliumaik azért lettek mégis egy idő után kidobva az Újszövetségből, mert a hívők többségének a sokkal egyszerűbb és érthetőbb evangéliumok (Mt, Mk, Lk, Jn) jobban tetszettek.

Eszerint a gnosztikusokat „a hatalom”, evangéliumaikat pedig „a tömeg” vetette volna el. Ezzel az elmélettel csak az a baj, hogy a gnózis-kutatás és az egyháztörténelem jól ismert tényeit figyelmen kívül hagyja. Egyrészt a gnoszticizmusról kapott általános kép hiányos és megtévesztő, másrészt sem a dokumentumfilmben, sem a cikkben nem mondják ki, hogy konkrétan melyik gnosztikus csoport használta Júdás evangéliumát.

A NG műsora és cikke elismeri, hogy Júdás evangéliuma gnosztikus irat, de olyan képet fest a gnosztikusokról, mintha az egyházon belüli irányzat lett volna, amely nem akarta elfogadni a papok tekintélyét:

• Narrátor – A korai keresztények néhány csoportját ma gnosztikusoknak vagy a tudás embereinek nevezzük.”
• Meyer – A gnosztikusok a misztikus irányzatot képviselték, ami azt jelenti, hogy olyan emberek voltak, akik úgy érezték, hogy egyfajta közvetlen kapcsolatuk van az Istennel. A gnosztikus szó a görög gnósziszból származik, ami tudást jelent. Ez azonban nem mindennapi, könyvből megtanulható tudás, hanem egy szellemi meglátás, ösztönös megérzés, ez önmagunk megismerésének a képessége, és hogy tudatában vagyunk annak, hogy bennünk van egy isteni szikra. Emellett azt a felismerést is magában hordozza, hogy az általunk megvallott Isten, a külső Isten megegyezik a bennünk rejlő isteni szikrával. A gnosztikusok közül sokan keresztények voltak. (…)
• Pagels – Sokunk az egyetemen hallott először olyan evangéliumokról, mint például Tamás evangéliuma. Azt mondták nekünk, hogy ezek gnosztikus, eretnek tanok, egytől-egyig érthetetlenek és furcsák. Azt tanították nekünk, hogy a gnosztikus szó eleve rosszul gondolkodót jelent. Ez majdnem olyan, mint ahogy az 1940-es és 50-es években a kommunistákról beszéltek Amerikában. Ez az egyik módja, hogy ne vegyék őket számításba. A gnosztikus szó pontosan ilyen. Ők soha nem használták ezt a kifejezést, hanem keresztényeknek nevezték magukat.

3.2. A valódi gnózis

A görög gnószisz szó egyszerűen tudást, isme­retet jelent. Volt azonban egy ókori vallási irányzat, amely – a NG állításával szemben – már a keresz­ténység előtt, attól függetlenül, és egy ideig amellett létezett, és amelyben a gnózis már kifeje­zet­ten titkos tudást jelentett. Ezt a vallási irányzatot ma gnoszti­ciz­musnak ne­ve­zik; egykori hívei irányzattól függően sok nevet használtak, de mind gnosztiku­sok voltak.

Ennek a szinkretikus vallási irányzatnak egyes iskolái a kereszténység terjedésekor átvettek bibliai fogalmakat, szimbó­lu­mokat és jézusi mondatokat. Ezeket saját, már meglevő világnézetüknek megfelelően átértel­mez­ték, és saját tanaik újrafogalmazására felhasználták. Írásaik – a NG szakértőinek állításával szem­ben – nem pusztán „magasabb szintű keresz­tény oktatási anyagok” voltak, hanem egy egészen más világnézet rendkívül spekulatív rendsze­rét tárják elénk, amelyek a lehető legtávolabb álltak a biblikus, történelmi kereszténység hitétől.

Ezek a titkos ismeretek az ember születése előtti magasabb állapotáról, anyagba-testbe való lebukásáról, állapo­tának, az anyagvilágnak és a testnek a megvetéséről, illetve a tudás segítségével történő szellemi fel­emelke­déséről, az eredeti, isteni világba történő visszatéréséről szóltak. A gnózis középpontjában tehát az emberben levő isteni fényszikrának a sorsa áll, miközben magával az emberrel, aki testi, lelki összetevők együttese, nem foglalkozik.

A végső, abszolút Isten – a Bib­lia istenképével ellentétben – megismerhetetlen marad, ráadásul válsá­gos hely­zetben van. Különféle mitikus magyarázatok szólnak arról, hogy testének egyes részei valamiért szétszó­ród­tak a sötétségben-anyagban – ezek az emberben levő szikrák azok, amiket a gnosztikus Szabadító össze akar gyűjteni, és visszavinni a Teljességbe. Az Istennek tehát a saját testét kell összeszednie.

A gnózis olyan üdvözítő ismeretet jelent, ami maga az üdvösség. A gnosztikus Üdvözítő – aki irányzattól függően em­beri vagy angyali lény – csak az üdvösség át­adója, közvetítője, csak kinyi­latkoztató szerepe van. Másrészt ő maga is rászorul a szaba­dulásra, hiszen kapcsolatba került az anyagvilággal.

Míg a keresztény evangélium mindenkinek szólt, a gnózist csak az erre eleve alkal­masak is­merhettek és érthettek meg, a tömegek nem. A gnosz­tikusok születésüknél, természetüknél fogva voltak gnosz­tikusok, így másoknál magasabb rendűnek tar­tották magukat. Ők voltak a „szellemi­ek” (görög pneumatikosz), mindenki más „anyagi” vagy „testi” (hülikosz­), akiknek esé­lyük sincs a gnosztikus értelemben vett üdvösségre. A keresz­tény színezetű gnosztikusok is lenézték a keresztényeket, de a szellemi és az anyagi-testi között álló „lel­ki­nek” (pszükhi­kosz­) tartották őket, akiknek esetleg van esélyük, ha továbblépnek a gnózis felé.

A gnoszticizmus tehát szociológiai szempontból ezoterikus és elitista, sőt kifejezetten arisztokratikus val­lás volt, amely lenézte a töme­geket és a tömegek vallását. Tanításait illetően mitikus, szinkretista és in­divi­du­alista volt: kedvelte a mitikus nyelvezetet, a görög filo­zó­fiától a közel-keleti misz­tikus irány­zatokig szinte min­denből merített, és rengeteg egyéni változata jött létre. Er­kölcsi szem­pontból pedig vagy aszketikus volt (a test rossz, a nemiség bűn, a feladat az önmegtartóztatás), vagy libertinus (a test tönkre­tehető kicsa­pon­gással is, az erkölcsi szabadosság eszköz a magasabb célok felé).

A gnoszticizmusnak a keresztény­séggel ellentétben nem volt szociális programja, és eleve csak a mű­velt rétegekben tudott téríteni. Jelentősége ellenére min­dig is ki­s létszámú, egymással riva­lizáló cso­por­tokból állt, ame­lyek folyamatosan meg­jelentek, változtak, majd eltűntek. (Az ókori gnoszticizmus nap­jainkra csak az iraki és iráni területen élő kb. 15 ezer fős man­deus népcsoportban maradt fenn.)

Mindez éles ellentétben állt a keresztény üzenettel, amely minden embert meg akart és tudott szólítani, egységes tanítást hirdetett, a valláskeverést elutasította, életszentségre és cselekvő emberszeretetre buzdított.

3.3. A NG képe a gnosztikus evangéliumokról

A NG szakértőinek állítása szerint a keresztények több mint harminc evangéliumot használtak, köztük a gnosztikusokéit is, amelyek azért lettek kidobva az Újszövetségből, mert a tömegek számára túl magas színvonalúak voltak:

• Narrátor – A korai időszakban a kereszténység nem úgy nézett ki, mint ahogy a legtöbb ember gondolná. A keresztényeknek nem volt Bibliájuk. Helyette a hívek Krisztus történetének különböző változatait terjesztették egymás között. Végül ezeket az elbeszéléseket az evangéliumokban örökítették meg, de csak Krisztus halála után 30-60 évvel. Manapság a legtöbb szakértő úgy gondolja, hogy szerzőik jóval az evangéliumaik lejegyzése előtt meghaltak.
• Ehrman – A korai kereszténység egyik legérdekesebb jelensége, hogy az Újszövetségbe bekerült négy evangé­lium­nak a szerzői: Máté, Márk, Lukács és János mind ismeretlenek. Ezeket a címeket későbbi szerkesztők adták, nem az alkotók. Eredetileg nem voltak címeik.
• Narrátor – Van még egy meglepő csavar a korai egyház hitéletében. Nem csak négy, hanem több mint harminc evangélium létezett.
• Paigels – Az evangélium örömhírt jelent. Tehát az a kérdés, hogy kicsoda Jézus, és mi a róla szóló örömhír. Nagyon sokan más szempontokból közelítették meg ezt a kérdést.
• Narrátor – A Krisztus halála utáni első kétszáz évben életének és üzenetének szó szerint tucatnyi különböző és olykor ellentmondó változata forgott közkézen. Ezek egyike Júdás evangéliuma volt.
• Paigels – Ez a szöveg, mint sok más, Nag-Hammadiban nemrég felfedezett kézirat, egy eddig ismeretlen keresz­tény­ség­be nyújt bepillantást. Sok ember úgy gondolta, hogy egyedül csak az Újszövetségben található Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma létezett. Valójában ezeknél sokkal több volt. Elképzelhető, hogy több tucat is. Az Igaz­ság, Mária Magdaléna, Tamás, Júdás és Fülöp evangéliuma, hogy csak néhányat említsünk. Nem létezett egy egyete­mes korai kereszténység, hanem sok változata volt.
• Narrátor – Akár egy hitről vagy többről volt szó, a kereszténység robbanásszerűen terjedt Jeruzsálemtől kezdve Kisázsiáig, Egyiptomig, Rómáig és Észak-Afrikáig. Ekkor még nem voltak templomaik. A hívők egymás otthonaiban gyűltek össze, ahol olyanoknak tulajdonított evangéliumokat hallgattak, akiknek neve meglepné a legtöbb mai templomba járó embert.
• Ehrman – Voltak, akik Fülöp, Tamás vagy Mária, míg mások Máté, Márk, Lukács vagy János evangéliumát hasz­nálták.
• —
• Narrátor – A gnosztikusok voltak azok, akik a Nag-Hammadi könyvtár néven ismertté vált szövegek nagy részét írták. Krisztusról szóló történeteik sokkal elvontabban és filozofikusabbak az Újszövetségben találhatóknál…
• —
• Paigels – Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül ellentétesek lennének egymással, és hogy választanunk kellene Márk, Tamás vagy Júdás evangéliuma között. A Nag-Hammadi kéziratok és Júdás evangéliuma nem könnyű olvasmányok, és minden bizonnyal nem az átlag ember számára készültek. Magasabb szintű oktatásra szánták őket, ezért nem ugyanaz volt a szerepük, mint Máté, Márk és Lukács evangéliumainak.
• Narrátor: Akár emelt szintre szánt írás, akár eretnekség, Júdás evangéliuma ráébreszt minket arra, hogy a korai idők­ben nem csak egy, hanem sokfajta kereszténység létezett.
• Ehrman – Főleg az olyan ókori evangéliumok felfedezésének köszönhetően, mint a Nag-Hammadi könyvtár és a Júdás evangéliuma, a tudósok megismerték a kereszténység olyan formáit is, amelyek nem maradtak fenn. Elnyomták őket, a perifériára kerültek, majd végleg eltűntek.

3.4. Az Újszövetség és az apokrifek valódi viszonya

Az evangélium (görög euangelion) szó jelentése jó ír, örömhír, és mint irodalmi jelenség, sajátosan ke­resz­tény, újszö­vetségi műfaj. Az Újszövetségben négyet találunk: Máté (Mt), Márk (Mk), Lukács (Lk) és János (Jn) evangéliumát, ezeket még az 1. században írták a szem- és fültanú apostolok, illetve közvetlen munka­társaik.

Amint arra a NG helyesen rámutatott, az ókorban, pon­tosabban a 2-4. században ennél jóval több evan­gé­li­umnak nevezett irat kelet­kezett. Az azonban egyszerűen nem igaz, hogy az egyház a négyen kívül bárme­lyiket is elfogadta és használta volna. Ezek az ún. apokrif (titkos, rejtett értelmű) szövegek ugyanis nagyon elté­rő háttérből keletkeztek, és csak egy részük volt gnosztikus. Hátterük és sajátos­ságaik megértése nélkül pedig igazi jelen­tőségüket sem érthetjük meg. A NG műsorában megszólaló szakértők pedig alapvető té­nye­ket hallgattak el.

Először is, mint már említettük, a gnoszticizmus a kereszténységtől független vallás volt, amelynek egyes iskolái vettek fel keresz­tény színezetet; a civil szakirodalom ezeket az iskolákat nevezi „keresztény gnosztikusoknak”.

Másodszor, ezeknek a csoportoknak az írásai között volt néhány „evangélium” is, de – az újszövet­sé­gi­ek­kel szemben – egyik gnosztikus „evangélium” sem volt teljes jézusi élet­tör­ténet, hanem

• csak beszédgyűjtemény (Tamás kopt evan­géliuma, Fülöp evan­gé­li­u­ma),
• vagy értekezés (Az Igaz­ság evan­gé­liuma, János apokrifonja, Tractatus Tri­partitus),
• vagy titkos beszél­getés (Jézus Krisztus böl­csessége, Hit böl­cses­ség, A Meg­váltó dia­ló­gusa, Az egyip­tomiak szerinti evan­gélium, Júdás evangéliu­ma).

Ennek a sajátosságnak több oka volt. Az egyik, hogy a gnosztikusok eleve nem törődtek a zsidó Jézus tör­té­netének ószö­vet­ségi gyö­kereivel, törté­nelmi beágyazottságával, és az Újszövetség más irataival. Jézus törté­netéből csak felhasználtak egyes jele­neteket és tanításokat, de mindent a maguk rend­kívül bonyolult világ­ké­pé­nek meg­fele­lően átértelmeztek.

A másik ok az, hogy ezek az iratok műfaji szempontból nem is evan­gé­liu­mok, hanem inkább tipi­ku­san gnosztikus „párbe­szédes kinyilatkoztatások”; a gnosztiku­sokat ugyan­is a „krisz­tus” csak mint ki­nyi­lat­koztató érdekelte, aki olyan dolgok­­ról beszél, amelyekről az új­szö­vet­ségi evan­gé­liu­mok sem­mit sem mondanak (pl. a láthatatlan világ emanációs hier­archiája).

Ezek a gnosztikusok a saját tanaikat olyanok szájába igyekeztek adni, akikről az Újszövetség keveset mond (Ta­más, Mária Mag­dolna, Fülöp, Mátyás) vagy nagy volt a tekintélyük (János, Péter), és az új­szö­vetségi törté­netekben olyan alkalmakat, kvázi „lyukakat” ke­res­tek, amikor Jézus sokat beszélhetett (négyszemközt, fel­támadása után stb.). A gnosztikus evangéliumok krisztusképei pedig nem csak az újszö­vet­ségi­től tértek el, hanem egymástól is. Ahány gnosztikus iskola volt, annyi „krisztus” élt a gnosztikusok fejében.

Mindebből jól látszik, hogy az ún. „keresztény gnózis” nem a kereszténység, hanem a gnózis olyan ága volt, amely parazi­taként rátapadt a kereszténységre, de attól mindig is idegen maradt. Ezért az ún. gnosztikus „evangéli­umok”, bár megtévesztő módon az apostolok nevét tüntették fel szerzőként, csak az újszövetségi evangé­liumok tartalmilag hiteltelen formai imitációi voltak. Nem maga­sabb szin­tű keresztény­séget, hanem más vallást hirdettek.

Amint a NG szakértői is rámutattak, Mt, Mk, Lk és Jn eredeti szövege nem tartalmazta a szerző nevét. Mégis, éppen azért lehetett ráírni a nevüket, mert a szövegükből úgyis mindenki felismerhette a szerzőt. A gnosztikus evangéliumokra viszont mind rá volt írva, hogy állítólag ki írta, de a keresztények számára éppen a szövegükből derült ki, hogy biztos nem azok írták, akiknek a neve a szövegen fel van tüntetve.

3.5. A gnosztikusok és az Újszövetség

A NG egyes szakértői szerint a gnosztikus evangéliumok „kimaradtak” vagy „ki lettek hagy­va” az Újszövet­ségből. Ezzel szemben, ha a gnosztikus evangéliumok szövegét megvizsgáljuk, akkor ki­de­rül, hogy

• az újszö­vet­ségi evan­gé­liumokat nem említik, így nem is kritizálják, hiszen a gnosztikusok a keresz­tény­séget és annak evangé­liumait lebecsülték, és legfeljebb „előszobának” tekintették a ma­guk telje­sebb igaz­sá­gá­hoz,
• egyik sem akart az Újszö­vetség része lenni, hiszen a gno­sz­tikusok nem fogadták el az Újszövetséget; legfeljebb az evangéliumokat kommentálták (főleg Jn-t), és közülük is válogattak (pl. Markion csak a Lk markionizált változatát); az ApCsel és a levelek, az ősegyház törté­nete számukra érdekte­len volt, a Jelenéseket is csak műfajilag imitálták a saját apokalipszi­seik­kel.

A keresztények viszont sosem kételkedtek a négy evangélium hitelességében, míg a gnosztikus evan­géli­u­mo­kat kezdettől fogva és mindvégig elvetették.

Volt néhány újszövetségi irat, amelyet az egyház egyes részeiben bizonyos okokból egy ideig vitattak (a keleti egyházban a Jel-t rossz görögsége miatt; Júd-t és 2Pt-t a hasonlóságaik miatt; 2-3Jn-t rövidségük és személyességük miatt; a Zsid-t szerzőjének ismeretlensége miatt), de az evangéliumokat sosem.

Voltak olyan nem újszövetségi iratok, ame­lyeket az első 2-3 évszázadban a helyi gyülekezetekben kedveltek, sőt helyen­ként az apostoli iratokkal együtt istentiszteleten is felolvastak belőlük (Didakhé, Hermász Pásztora, Barnabás levele, Római Kelemen 1. levele), de ezek egyike sem volt apostoli irat, folyamatosan az Újszövetséget idézték, arra hivatkoztak – így megmaradtak építő olvas­mány­nak.

3.6. Az Újszövetség és a gnoszticizmus

A NG azt is elfelejtette megemlíteni, hogy az egyház már az Újszövetség megírásá­nak idején is harcolt a gnózis különféle megnyilvá­nulási formái ellen: János apos­tol az evangéliumában és három levelé­ben (do­ketisták, akik szerint a krisztus csak testetlen fantom volt), Pál apostol a Kolossébelieknek írt (vsz. egy zsidó hátterű, angyalimádó, aszketikus irányzat), és a Timóteusnak írt két levélben (gno­sz­tikusok rész­letezés nél­kül), Júdás apostol a levelében (egy libertinus irányzat). Íme két összefoglaló idézet Páltól és Pétertől:

• 1Tim 6:20-21 Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset. Fordulj el a hazug módon ismeretnek [görög gnószisz] neve­zett szent­ségtelen, üres beszédektől és ellenvetésektől, amelyeket egyesek elfogadva eltévelyedtek a hittől. A kegye­lem veletek!
• 2Pét 1:16 Mert nem kitalált meséket [görög müthosz] követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének.

3.7. Az egyház és a gnosztikusok

A NG tálalása szerint a szabad szellemű gnosztikusok egy idő után veszélyeztették volna a kialakuló papság hatalmát, ezért szálltak velük szembe.

• Narrátor – A korai egyházatyák harcoltak a gnosztikusok ellen.
• Meyer – A hivatalossá váló egyházi irányvonalhoz tartozó hitszónokok egyik problémája a gnosztikusokkal kapcsolatban abból a tényből adódott, hogy nekik nem volt szükségük a papjaik és püspökeik tanácsaira, irányítására és szellemi meglátásaira. Ők egy belső szellemi meglátással rendelkeztek, és ez aggasztotta az egyházi vezetőket.
• Narrátor – Nem csak ez ingerelte az egyház elöljáróit. A gnosztikusok ugyanis azt vallot­ták, hogy a test a benne rejlő isteni lélek börtöne. Jézus halála számukra örömteli dolog volt, és Júdást hősnek tartották, amiért segített kiszabadí­tani Krisztus lelkét. Valójában ez az egyik oka annak, amiért a szakértők azt gondolják, hogy Júdás evangéliumát a gnosztikusok írták.

Tény azonban, hogy az egyház kez­dettől fogva, mindig is eluta­sította a gnosztikus speku­lációkat, illetve kiközösítette azokat, akikről kiderült, hogy valójában gnosz­tikusok voltak (Valentinosz stb.). A 2. szá­zadban Jusztinosz és Irenaeus, a 3. században Tertullianus, Alex­andriai Kelemen és Hippolütosz, a 4. szá­zadban pedig Epiphaniosz írt tanaik ellen éles hangnemű kritikát.

A gnosztikusok – önértékelésük és tanaik alapján érthető módon – valójában mindenkit lenéztek, és min­denki ellen voltak, illetve szinte min­denki más – az egyháztól a pogányokon át (Kelszosz, 2. sz) az új­pla­tonistákig (Plótinosz, 3. sz.) – ellenük volt. A gnosztikusok nemigen álltak le vitatkozni, de voltak olyan keresztényellenes „kinyilatkoztatásaik” is, mint például a 3. századi „Péter apokalipszis”, egy állítólag Pé­ter­nek adott látomás, amelyben Krisztus – a kis gnosztikus csoporttal szemben – az egyházat elítéli és elveti.

A keresztény színezetű gnosztikus csoportok egy része igyekezett beépülni a keresz­tény közössé­gekbe, vagy kereszténynek adta ki magát. A nem túl tájékozott pogányok szemében kereszténynek is tűntek, de már a 2. századi egyház­atyák pogányoknak írt hitvédelmi irataikban kikérték ma­guknak, hogy olyasmikkel vá­dol­ják az egy­házat, amit csak a gnosztikusok hisznek és művelnek. A gnosz­tikusok a keresz­tényüldözések idején azonban már nem vallották magukat keresz­ténynek, és áldoztak a császár­nak – amit az egyházatyák ugyancsak a szemükre ve­tet­tek.

A NG szakértőinek elmélete, miszerint az ókori kereszténység dinamikus terjedé­se mögött példátlan dog­matikai és etikai megosztottság állt volna, logikátlan és történelmietlen. A kortárs irodalom éppen hogy olyan nagy­fokú tanbeli és szer­vezeti egységet mutat, amelyet a belülről fakadó eretnekségek, a külső, rivális vallási irányzatok és az üldözések sem tudtak megingatni.

4. A káiniták

4.1. A libertinus gnosztikusok

A NG műsorában és cikkében sajnálatos módon egyszer sem jelent meg, hogy Júdás evangé­liu­ma egy bizonyos gnosz­tikus irány­zat­, az ún. káiniták­ irata volt, csak a későbbi könyvkiadásban ír róluk Bart Ehrman (94-96. oldal).

A káiniták onnan kapták a nevüket, hogy a Bibliában szereplő negatív figurákat – a test­vér­gyilkos Káintól kezdve Szodoma homoszexuális lakóin, az elsőszülöttsé­gi jogát eladó, erőszakos Ézsaun és a Mózes ellen lázadó Kórahon át a Messiást el­áruló Júdásig – po­zi­tív hősnek állították be. Szerintük ugyanis e bibliai szerep­lők ugyanazért munkálkodtak, amiért ők: a lélek­nek a testi létből való kiszabadu­lá­sáért, és ugyanaz volt az ellenségük, mint nekik: az anyagi világ Teremtője, a zsidóság Istene. Számukra a Biblia negatív alakjai voltak az igazság bajnokai.

Amint Kákosy László egyiptoló­gus professzor írta (Fény és káosz – a kopt gnoszti­kus kódexek, Budapest, Gondolat, 1984; 61. oldal):

• A káiniták az Ószövetséget legélesebben elítélő gnósztikusok közé tartoztak, akik – mint nevükből is látszik –, Káinnak pozitív szerepet tulajdonítottak. Ugyanígy Ézsaut és Szodoma lakóit is nagyra becsülték. Júdás szerepének olyan felfogása, hogy a világ Hatalmai meg akarták akadályozni, hogy Krisztus a szenvedése árán megváltsa a vilá­got, és emiatt Júdás az emberiség érdekében elárulta mesterét, arra mutat, hogy az Újszövetség alaptételeivel is szem­ben álltak.

A káiniták is gnosztikusok voltak, így kibékíthetetlen ellentétet láttak a tisztán szellemi, végső isteni valóság, és a gonosz teremtő isten (a Biblia Istene) által létrehozott anyagvilág között, illetve az isteni eredetű-ter­mé­szetű lélek és a mocskosnak tartott fizikai test között. A testet a lélek csapdájának tekintették, amelyből ki kell szabadulni, és vissza kell térni a tisztán szellemi világba. Úgy gondolták, hogy a cél minden eszközt szentesít, ezért a gnosztikusok etikája mindig is két szélsőségbe hajlott. Az egyik az aszkézis volt, a kemény önmegtartóztatás ideálja, a másik a libertinizmus, amely a kicsapongást tette eszközzé (Kákosy 1984:151):

• A gnósztikus libertinizmus különböző formákban nyilvánult meg. Hallunk férfiak és nők kezdeti szellemi testvéri­ségéről, melyből a nő végül is állapotosan kerül ki; szó van meztelenül imádkozó phibionitákról és a káinitákról, akik szerint a megváltáshoz szükséges, hogy az ember minden erkölcstelenségen végigmenjen.

A libertinus káiniták úgy vélték, hogy a gnosztikus az anyagi világ istene által adott erkölcsi törvények felett áll, és hogy a zabolátlan nemi aktus, illetve a nemi perverzió – mint az általuk a végsőkig megvetett anyag­világ kigúnyolása – igazi istentisztelet. Ráadásul úgy érezték, hogy ehhez túlvilági lények nem csupán a nevüket, jelenlétüket és védelmüket adják, hanem kifejezetten buzdítják őket erre.

4.2. Irenaeus

A káinitákról és az általuk propagált Júdás evangéliumáról szóló legkorábbi feljegyzés Irenaeus, lioni püs­pöktől származik, aki i. sz. 180-185 között írt róluk (Adversus Haeresis, I. könyv, 31. fejezet, 1-2). Mivel Irenaeus írása magyarul még nem olvasható, angolból készített saját fordításomban közlöm:

AH XXXI. fejezet: A káiniták tanairól

• 1. Mások pedig kijelentik, hogy Káin a fenti Hatalomtól nyerte erejét, és elismerik, hogy Ézsau, Kórah, a szodomiták és minden hasonló személy őhozzájuk kapcsolódik. Mint hozzáteszik, ezért támadta őket a Teremtő, de egyikük sem szenvedett sérülést. Sophiá­nak ugyanis megvolt az a szokása, hogy magához ragadja azt, ami belőlük őhozzá tar­to­zott. Kijelentik, hogy Júdás, az áruló ezekről a dolgokról alaposan fel volt világosítva, és hogy egyedül ő, aki úgy ismerte az igazságot, ahogy senki más, hajtotta végre az árulás misztériumát; általa minden, földi és mennyei egy­aránt zavarba esett. Egy ilyesféle képzelt történetet állítottak elő, amit Júdás evangéliumának neveznek.
• 2. Összeállítottam egy gyűjteményt az írásaikból, amelyben Hystera tetteinek érvénytele­ní­tését pártolják. Ráadásul ezt a Hysterát hívják az ég és a föld teremtőjének. Karpokra­tészhoz hasonlóan azt is tartják, hogy a férfiak nem üdvö­zülhetnek anélkül, hogy keresz­tül­menjenek mindenféle megtapasztaláson. Úgy tartják, hogy egy angyal van velük [vagy: vigyáz rájuk] min­den egyes bűnös és taszító tettük során, és az unszolja őket arra, hogy arcátlanságra báto­rodjanak fel és szennynek tegyék ki magukat. Bármilyen is cselekede­tük természete, kijelentik, hogy az angyal nevé­ben teszik, mondván: „Ó, te angyal, fel­hasz­­nálom művedet! Ó, te hatalom, véghez viszem tettedet!” És azt állítják, hogy ez a „tökéletes tudás”, és nem tartanak attól, hogy belerohanjanak olyan tettekbe, amelyeket még említeni is tör­vénytelen. (…)
• 4. (…) Tehát a mi esetünkben, mivel napfényre hoztuk rejtett titkaikat, amelyeket maguk közt csendben megtartanak, most sok szóra lesz szükség ahhoz, hogy leromboljuk véleményük rendszerét. (…)

4.3. Epiphaniosz

A káinitákról és Júdás evangéliumáról a 4. századi Epiphaniosz egyházatyától olvashatunk még (Panarion, I. könyv, 38. fejezet). Epiphaniosz megismétli az Irenaeustól is ismert tanokat (1.1 – 2.3), de mivel saját kutatást is végzett, további részletekkel, adalékokkal is szolgál. Mint írja, a káinita mítosz szerint két hatalom van: a gnoszticizmus abszolút, megismerhetetlen istensége, a tisztán szellemi és jóságos hatalom, amelyik az erő­sebb, a másik pedig az anyagvilágot megteremtő gonosz hatalom, amelyik gyengébb (ez a Biblia Istene); mind­kettő közösült Évá­val, akinek így az utódai, az emberek is eleve kétfélék: mindenki vagy eleve Káin, vagy eleve Ábel leszár­ma­zottja. Mivel Epiphaniosz írása magyarul még nem olvasható, angolból készített saját fordításomban közlöm:

A káiniták ellen (38. fejezet)

• 2.6 Ezeket a dolgokat tanítják, és a gonoszok tiszteletének és a jók megvetésének a kedvelését. Mert, mint mondtam, Káin az erősebb hatalomhoz tartozik, Ábel a gyengébbhez . Ezek a hatalmak közösültek Évával, és Káint és Ábelt nemzették; Káin az egyik fia volt, Ábel a másiké.  2.7 De Ádám és Éva is ilyen hatalmak vagy angyalok leszárma­zottai voltak. A hatalmak által nemzett gyermekek pedig – Káinra és Ábelre gondolok – veszekedtek, és az erősebb hatalom fia megölte a gyengébb hatalom fiát.
• 3.1 De ugyanezt a mitológiát ők is összekeverik ugyanazokról a halálos mérgekről szóló tudatlanságuk örökségével, azt tanácsolva követőiknek, hogy mindenkinek az erősebb hatalmat kell választania, és meg kell válnia a gyengébbtől és erőtlenebbtől – azaz attól, amelyik az eget, a testet és a világot alkotta. És hogy minden fölé kell emelkednie Krisz­tus keresztre feszíttetése által. 3.2 Mert – mind mondják – azért jött odafentről, hogy rajta keresztül az erősebb hatalom működhessen azáltal, hogy legyőzi a gyengébbet, és hogy elárulja a testet. 3.3 Néhányuk ezt mondja, mások valami mást. Egyesek azt mond­ják, hogy Júdás azért árulta el Krisztust, mert az gonosz volt, és meg akarta hamisítani a Törvény rendelkezéseit. Mert Káint és Júdást dicsérik, mint mondtam, és azt mondják: „Ezért árulta el őt: olyan dolgokat akart eltörölni, amelyeket helyesen tanítottak.” 3.4 Mások viszont azt mondják: „Nem, a jósága ellenére árulta el őt, a mennyei ismeret miatt. Mert – mint mondják – az arkhónok [szellemi hatalmak] tudták, hogy a gyen­gébb hata­lom elszáradna, ha Krisztust átadnák keresztre feszíteni. 3.5 És amikor Júdás erre rájött – mondják –, akkor megijedt, és mindent megtett, hogy elárulja őt, és jótettet hajtott végre az üdvösségünkért. Dicsérnünk kell őt, és elismeréssel kell neki adóznunk, mivel általa hat ránk a kereszt szabadítása, és a magasságbeli dolgok leleplezése, ami arra alkalmat adott.” (…)
• 3.9 De rothadt „ismeretet” öltöznek fel azzal, hogy két hatalmat állítanak fel, egy erőseb­bet és egy gyengébbet, ame­lyek egymással veszekednek, de a világon senki sem változ­tathatja meg a gondolkodását; egyesek azok közül, akik ideszületnek, természetüknél fogva a gonosztól származnak, mások a jóságtól. Mint mondják: senki sem a döntése miatt jó vagy rossz, hanem a természeténél fogva. (…)

Világ- és emberképük ismeretében valahol érthető a káinita gnosztikusok észjá­rá­sa, amely mindent kifor­gat, és ellentétes előjellel lát el. Júdás szerepéről szóló spekulációik természetesen nem magáról a törté­nelmi Jú­dás­ról szólnak, inkább arra mutatnak rá, hogy ők is egy már meglevő hagyományt, egy írásban rögzített tör­ténetet próbáltak átértelmezni, és a saját rendsze­rükbe valahogy beilleszteni. Az általuk felhasz­nált forrás pedig nem más, mint az újszövetségi evangéliu­mok.

4.4. Irenaeus és az evangéliumok

A NG dokumentumfilmje úgy állította be Irenaeust, mintha ő döntötte volna el, hogy melyik evangélium ke­rülhet bele az Újszövetségbe, és melyik nem. A NG naiv elmélete szerint azért kellett döntenie, mert folytak a keresz­tényüldözések, és a hívőknek tudniuk kellett, melyik evangéliumért érdemes meghalni…

• Narrátor – Az ilyen nézetek azonban túlságosan is megbotránkoztatóak voltak a korai egyházvezetők számára. Közel harminc másik gnosztikus szöveggel együtt elutasították Júdás evangéliumát, és kihagyták őket az Újszövetségből. Hogyan döntötték el az egyház vezetői, hogy mit tartanak meg, és hogy mit vetnek el? Júdás evangéliuma az elutasítot­tak közé került. Ez a folyamat több száz évig tartott. I. sz. 180-ban azonban fordulópont­hoz érkezett. Az ered­mény megszületését véres események kísérték. (…) I. sz. 180-ban egy befolyásos püspök, Irenaeus, a keresz­tény­ség üzenetét úgy próbálja meghatározni, hogy elutasítja az evangéliumok többségét. Abban az időben több mint harminc volt használatos a keresztény közösségek körében, de Irenaeus csupán négy: Máté, Márk, Lukács és János evangéliumának a megtartása mellet érvel. (…) A kereszténység illegális vallás, és a hívők az életükkel fizetnek érte. A rómaiak legyilkolják a keresztényeket, mert azok nem hajlandók állatáldozatot bemutatni a római isteneknek. (…)
• Narrátor – A 177-ben történt lioni vérontásban a rómaiak mintegy száz keresztényt öltek meg. Néhányan egészen haláluk pillanatáig hűek maradtak hitükhöz. (…)
• Evans – A több száz lioni keresztény megkínzása és halála nagyon megérintette Irenaeust. Mindebből azt az üzenetet vehette le, hogy ha meg kell halnod a hitedért, akkor jobb ha megérted, hogy az pontosan miből is áll. Ha tömlöcbe vetnek és megkínoz­nak, vagy vadállatok tépnek darabokra az arénában, jobb ha tudod, hogy mi miért történik. És végül csak három, négy, öt, vagy egy csomó evangélium van? Ezt meg kell határozni. Melyik a szent hit, amiért meghalunk.
• Narrátor – Hogy segítsen az embereknek a szent hit meghatározásában, Irenaeus négy evangéliumot választ ki a több mint harminc közül. A szakértők véleménye eltér arról, hogy ez miként zajlott.
• Evans – Az átlag keresztény azt mondta, hogy „Én Márkot vagy Mátét akarom hallani”, és kevesebben választották Tamást vagy Júdást. Így zajlott a dolog. Ezt a négyet választot­ták ki, mert tükrözték a keresztény közösségek nézeteit, és egybeestek a hívők meggyő­ző­désével. Ezek Jézus igazi szavai, nem pedig azok, amiket Tamás, Júdás, vagy bármilyen hasonló írásban találhatunk.
• Pagels – Nehéz megmondani, hogy miként választották ki ezeket a szövegeket. Néhányan úgy gondolják, hogy a püspökök döntötték el, míg mások szerint alulról induló folyamat volt, amit az befolyásolt, hogy az emberek mely könyveket olvasták inkább. Valószínűleg mindkettőben van igazság, mert az Újtestamentum evangéliumait sokkal könnyebb olvasni, mint ezeket a titkos evangéliumokat…
• Narrátor – Irenaeus azonban nem csak azt választotta ki, hogy mi maradjon meg, hanem támadta is a többieket. Célpontjai közé tartoztak a Júdás evangéliumának szerzői is. (…)
• Meyer – Úgy tűnik, hogy Irenaeust különösképpen az zavarta, hogy az evangélium szó szerepel egy olyan ember neve mellett, aki Jézus hírhedt árulója volt, és hogy miként lehet az evangélium és a Júdás szót címként használni. A Júdás evangéliuma elnevezés sokkolta, és megrémisztette. (…)

A NG fantasy-be illő kijelentéseivel szemben a tények a következők:

• Először is, Irenaeus nagyhatású püspök volt, de nem akkora, hogy a nem­zet­közi keresztény közösség számára bármit is meghatá­rozhatott volna, nemhogy az Újszövetségi kánont! A korabeli nemzetközi kereszténység több központú volt: Róma, Antiókhia, Palesztina és Alexandria apos­toli alapítású székhelyek voltak, és azok püspökei együtt voltak mérvadók – nem a lioni.
• Másodszor, ha magát Irenaeust olvassuk, akkor kiderül, hogy nem „eldönteni” akarta, melyik evan­gélium „maradjon benne” az Újszövetség­ben, hanem – a maga módján – azt akarta indokolni, hogy miért csak négy evangélium van, és hogy azokhoz képest miért hamis az összes többi.
• Harmadszor, a keresztények már egy évszázaddal Irenaeus írásai előtt is képesek voltak mártírhalált halni – de nem vala­melyik evangéliumért, hanem azért a Krisz­tu­sért, akiről csak a négy evangélium­ban ol­vashattak.
• Végül, tudni kell, hogy – a későbbi egyházszervezeti egység hiánya ellenére – a tanbeli egység és a tan­fe­gye­lem az Újszövetség megírásától kezdve működött. Ezért mind az Újszövetség megírása idején, mind a 2. szá­zadban kiközösí­tették az egyházból azokat, aki az Újszövetségből elvett (pl. Markion) vagy ahhoz hozzátett (pl. Valentinosz).

Az Újszövetséget az ókorban pél­dát­lanul nagy számban másolták, mert erre volt szüksége a tömege­sen sza­po­rodó keresztény gyüleke­ze­teknek. A gnoszti­kus csoportok ellenben kicsik és elszigeteltek voltak, irataikat kis számban másolták, ezért is maradt belőlük olyan kevés. A gnoszticizmus tkp. önma­gát szá­molta fel, még akkor, amikor az egyház üldözött volt, még azelőtt, hogy az egyház a 4. század végére hatalmi pozícióba került volna.

5. Júdás az Újszövetségben

Ha tudni akarjuk, ki volt Júdás, és mit tett, 2. század végi spekulációk helyett érde­mes az 1. század eleji szem- és fültanúkra hallgatni, tehát az Újszövetség adatait összeszedni, és értékelni. Menet közben azonban tisztázni kell néhány fél­re­értést és bib­lia­fordítási hibát, illetve választ kell találni néhány régi kérdésre is.

5.1. Tragédiája dióhéjban

Júdást csak az Újszövetség történeti könyvei említik, azok is csak röviden (Mt 10:4, 26:14,25,48, 27:3, Mk 3:19, 14:10,43, Lk 6:16, 22:3,47-48, Jn 6:71, 12:4, 13:2,26,29, 18:2-3,5, ApCsel 1:16,25). Ezek tartalma a következő: be lett választ­va a Tizenkettő közé, lop a közös erszényből, Jézus ellen árulást tervez, megegye­zik a papokkal a vérdíjban, az úrva­csorát otthagyva elmegy a katonákért, a Getsemáné-kertbe vezeti őket, ahol Jézust csókkal árulja el, de miután megkapja a vér­díjat, lelkiismerete felébred, és végül öngyilkos lesz. Történetét az 1. században senki sem vitatta, sem pro, sem kontra.

5.2. A karióti férfi

Júdás neve az Újszövetség görög szövegében mint Ioudasz Iszkariótész jelenik meg, ennek magyarosított változata egyes bibliafordításokban a Júdás Iskariótes. Ez azonban nem a neve volt, hanem a származására vagy lakhelyére utalt. A görög Iszkariótész csak a héber Júda ís-Kariót fonetikus átírása, ami azt jelenti: „Júda, a karióti férfi”. A júdeai Kariót-ból szár­ma­zott, apját Simonnak hívták, és ő volt Jézus egyetlen földije – a többi apostol ugyanis galileai volt. (Volt egy másik Júdás apostol is, más néven Taddeus, Jakab fia; az új­szö­vetségi Júdás levelét pedig egy harmadik Júdás, Jézus féltestvére írta.)

5.3. Tolvaj

Júdás választott apostol, a Tizenkettő egyike volt, de titokban lopkodott a közös erszényből, és nyilván nem akart lebukni. Jézus szolgálata már a legvégéhez közeledett, amikor egy egykor bűnös, de megtért nő Jézus lábát méreg­drága nárdus kenőccsel kente meg, és a saját hajával törölte le. Más tanítványok is pazarlásnak vették (Mt 26:8), de Júdást a rossz lelkiis­me­rete képmutató módon szólaltatja meg: „Miért nem adták el in­kább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?” (Jn 12:5) Jézus azon­ban azt vála­szol­ja, hogy ez nem fecsérlés, hanem a temetési kenetét kapta meg előre (Mt 26:12, Mk 14:8, Jn 12:7). Júdás tudta, hogy Jézust a hatóságok szeretnék mielőbb, még a közelgő ünnep előtt megölni, de Jézus szavaiból azt vehette ki, hogy Jézus is tudja: nemsokára vége az egésznek. Ekkor szó nélkül elmehetett volna, de úgy döntött, inkább ebből is pénzt csinál. Azt olvassuk, hogy ekkor ment el a főpapok­hoz el­árulni a mes­terét (Mt 26:14, Mk 14:10, Lk 22:3).

5.4. Vádló

Jézus már korábban, Péter nagy hitvallásakor is utalt arra, hogy az egyik tanítvá­nya „ördög” (Jn 6:70-71). Nem azt állította Jézus, hogy Júdás az ördög; az itt álló görög diabolosz jelentése „vádló”, ez a héber sátán = „vádló, ügyész” fordítása. És valóban: amikor később Júdás elárulta Jézust, egyúttal bűnösnek kellett mondania, azaz vádolnia kellett. Tudatosan hazudott, hiszen később ő maga is belátta, hogy Jézus ártatlan volt (Mt 27:3-5).

Nem csoda, hogy Lukács erősen tömörített elbeszélésében már az áruláskor „Júdásba belement a Sátán”, azaz a Vádló (Lk 22:3). János emlékei szerint pedig a Sátán már az úrvacsora kezdetén elültette benne a gondolatot, hogy itt az idő a cselekvésre (Jn 13:2). Az úrvacsorán Jézus két rejtélyes utalás (Jn 13:11,18) után megrendülve jelentette be, hogy valaki el fogja árulni (Jn 13:21). Nem mutatott Júdásra, hanem hagyta, hogy egyenként rákérdezzenek: „Talán csak nem én vagyok az, Uram?” (Mt 26:42), tehát Júdás színt vallhatott volna. De amikor rá került a sor, képmutatóskodott: „Talán csak nem én vagyok az, Mester?” – „Te mondtad” – felelte neki Jézus (Mt 26:25).

Ennek a jelentőségét a többiek nyilván nem fogták fel, így a közvetlenül Jézus mellett fekvő János Péternek a biztatására konkrétan is rákérdez, ki az. Jézus válasza szerint az, aki vele együtt mártogat a tálba (Mt 26:23, Mk 14:20, Lk 22:21), és akinek odaad egy bemártott falatot (Jn 13:26). Aztán felszólítja Júdást, hogy „Amit tenni szándékozol, tedd meg hamar!” (Jn 13:27). Mindez szinte feltűnés nélkül történik. A többiek nem értik, mire utal Jézus, és hova megy Júdás (Jn 13:28-29). János feljegyzése szerint azonban Jú­dásba „akkor belement a Sátán” (Jn 13:27).

5.5. Pusztító

Jézus néhány órával a páska vacsora után, a Getsemáné-kertben, ima közben Júdást is megemlítette: „… meg­őriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás” (Jn 17:2). A „kárhozat fia” egy héberes szófordulat régies fordítása, helyesebben tehát „a pusztítás fia” (görög hüiosz tész apóleiasz). A héberben kevés az önálló melléknév, amit a nyelv például a „…fia” szerkezettel pótol. Az elől álló „fia” olyan személyre utal, akire az utána következő fogalom (pl. pusz­títás) jellemző, ahogy a „halál fia” is „halálra ítélt”, azaz tkp. már „halott”. Így a „pusztí­tás fia” egyszerűen olyan valaki, aki pusz­tít, aki A Pusztító; nem véletlen, hogy a 2Thessz 2:13-ban ugyanezt a kifeje­zést találjuk az antikrisztusról.

Júdás tehát nem volt a kárhozat fia abban az értelemben, hogy „szegény elkárho­zik, mert megmondták róla előre”, hanem hogy „ő az, aki pusztít”, hiszen Jézus árulójaként jogtalan gyilkosság részese volt (Mt 27:3-5).

• Amikor pedig Júdás, aki őt elárulta, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, és ezt mondta: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el.” De azok ezt mond­ták: „Mi közünk hozzá? A te dolgod.” Erre ő a tem­p­lom­ba hajítva az ezüs­töket, eltávozott, ment és felakasz­totta magát.

5.6. Volt Júdásnak választása?

Az Újszövetség szerint volt. Nye­rész­kedett, amikor jól ment a testvériségnek, és nem tűnt fel a lopko­dás, és még akkor is nye­rész­kedni akart, amikor az ügy, amely­ben talán egykor ő is hitt, a bukás küszöbén állt. Hitetlenség, kapzsiság és bűntudat együtt motiválta egy olyan döntés felé, ahonnan már nem volt vissza­út.

Az Újszövetség szerint Jézus valóban előre tudta, hogy valaki el fogja árulni, és azt is, hogy Júdás lesz az (Jn 6:64,70-71). Az utolsó vacsora elején ennek ellenére a többiekkel együtt Júdás lábát is megmosta. Péter büszkesége nem akarta eltűr­ni, hogy a vendéglátó Jézus rabszolgamunkát végezzen, de Jézus meggyőzte, és biztosította, hogy csak a lábukat kell megmosnia, különben mind tiszták – egy kivételével (Jn 13:3-11). Ez­után a tőle látott példa követésére buzdította őket, hogy ha ő, a Mester megmossa a tanítványai lábát, akkor nekik is ilyen alázattal kell egymást szolgálniuk, és ez boldoggá fogja őket tenni – de megmondta, hogy nem mindnyájukról beszélt. Bár ő válasz­totta ki őket, egyikükről be kell teljesednie a próféciának (Jn 13:18).

Ami a próféciát mint műfajt illeti, sokan azt hiszik, hogy az egyenlő a jövendölés­sel, pedig a bibliai prófé­ciáknak csak kis része jövendölés. Ami az Újszövetségben „beteljesedett” próféciákat illeti, négy­féle érte­lem­ben értendők: jövendölésként, tartalmi összefoglalásként, párhuzamként vagy előképként.

Az Ószövetségben nem találunk olyan konkrét jöven­dölést, amely mindenki számára nyilvánvalóan előre hirdette volna, hogy a Messiást egyik tanítványa el fogja árul­ni. Mégis szinte biztos, hogy Jézus és az apostolai a Zsolt 41:10-re gondoltak, Dávid bűnbánó és segítséget kérő imájának egyik mondatára: „Még a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki velem együtt evett, az is elle­nem támadt.” Jézus ebből a szempontból hasonló helyzetben érezte magát, ezért a zsoltár-részletet párhu­zamként vagy előképként önmagára és Jú­dásra vonat­koz­tathatta. Péter pedig a feltámadás után már jöven­dölésként értelmezte a zsol­tárt: „Be kellett teljesednie az Írásból annak, amit előre meg­mondott a Szentlélek Dávid szája által Júdás­ról, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Jézust” (ApCsel 1:16).

Tehetett-e Júdás bármit is, ha egyszer Isten előre megmondta, mi fog történni? Egyfelől, Júdás magától is sokat tett azért, hogy személyesen rajta teljesedjen be a prófécia, tehát Istennek semmire sem kellett kény­szerítenie. Másfelől az, hogy Isten bizonyos dolgokat előre lát, nem jelenti azt, hogy a dolgot akarja, vagy ki­kényszeríti. Azért tudhatta előre, hogy mi lesz, mert aki a bűn útján elindul, az kiszámítható pályán mozog. Júdás öntudatlanul is a Sátán kezére játszott, aki azért tudta őt időnként ilyen mértékben kontrollálni, mert a tizenkét apostol közül csak őt lehe­tett.

5.7. Szükség volt Júdás árulására?

Jézust előbb-utóbb úgyis meg­ölték volna, és ő maga is háromszor előre meg­mond­ta, mi vár rá (Mt 16:21, 17:22-23, 20:18-19). A hatóságok is sietni akartak, mert jött a húsvét ünne­pe, Jézusnak pedig hús­vétkor kel­lett meghalnia, mint istenadta áldozati bárány (Jn 1:29, 1Kor 5:7, Zsid 10:1-18). Júdás árulása nem Isten terve volt, amely ellen Júdás úgysem tehetett volna semmit. Önként árulta el Jézust. Az már más téma, hogy Isten még az ellenségei gonosztetteit is fel tudja használni a saját céljaira, hiszen ő az egyetlen, aki valóban min­dent átlát. Így Jézus akkor és ott halt meg, amikor és ahol kellett.

5.8. Lett volna bocsánat Júdás bűnére?

Igen. Érdemes Júdást Péterrel összehasonlítani. Júdás egyszer elárulta Jézust, Péter azonban háromszor is megtagadta, ahogy Jézus előre megmondta neki. Júdás végül belátta bűnét, de nem látott kiutat, és öngyilkos lett. Péter is be­látta a bűnét, és ő sem látott kiutat, de nem lett öngyilkos. Sem Júdás, sem Péter nem látta előre, hogy Jé­zus fel fog támadni – bár Jézus ezt háromszor is előre meg­mond­ta nekik, nem hittek benne.

Az öngyilkosság Izraelben bűnnek számított, és Júdás az öngyilkos­ság­gal esélyt sem hagyott magának. Péter életben maradt, ezért találkozhatott a feltámadt Jézussal, és bocsánatot kérhetett tőle. Mindenki meg­kap­hatja Isten kegyelmét, csak az nem kap, aki nem kéri.

Péternek is voltak jellemhibái: kicsit beképzelt, hamari és gyáva volt. Júdás azon­ban kapzsiból tolvaj lett, tolvajból képmutató, képmutatóból hazudva vádaskodó áruló, árulóból pusztító, gyilkosból pedig öngyil­kos. Nem egyik napról a másikra, és nem mások miatt, hanem hosszú idő alatt és sok döntés révén, saját akara­tá­ból vált ilyenné. Tragédiája éppen arra mutat rá, hogy van egy pont, ahonnan nincs visszatérés, mert maga az ember nem akar vagy tud visszatérni. Szabad akaratunk van, amivel élni és visszaélni is lehet.

6. Júdás utóélete

6.1. Változó Júdás-kép?

A NG egyes szakértői szerint az evangéliumok keletkezésük időrendjében (Mk, Mt, Lk, Jn) egyre rosszabb képet festettek Jú­dásról:

• Narrátor – Vajon az elveszett evangélium az Újtestamentum leírásaihoz képest valóban annyira másként mutatja be Júdást? Valójában Júdást nem mindig ábrázolták gonosz­tevő­nek. Márk korai evangéliumától haladva János kései evangéliumáig azonban egyre ördögibbé válik.
• Klassen – Már evangéliumát 60 körül írták, és a legtöbb tudó ezt tartja a legkorábbinak. Itt a Júdásra vonatkozó utalások száma mindössze egyharmada a Jánoséban találhatók­nak, de a legmegdöbbentőbb az, ahogy Júdás cseleke­deteit ábrázolja. Júdás nem gonosz­tevő Márk evangéliumában.
• Klassen – A keresztények megrágalmazták Júdást, és a nevéhez ma csak egy szeméttelep fűződik. … Magát a szót is megvetés övezi. Gyakor­latilag az egész nyugati világban senki sem hívná így még a kutyáját sem. Németországban természetesen törvényellenes, hogy valaki a Júdás nevet adja a gyermekének.
• Pagels – A zsidók megpróbálják megölni Jézust, és a Júdás szó azt is jelenti vagy jelent­heti, hogy zsidó. Különös dolog azt látni, hogy miként lett ez az alak egyre kidolgozottabb és erőteljesebb. Érdekes kérdés, hogy vajon Júdás figurája miért vált fokozatosan gonosszá? Milyen okokból mesélik az emberek így ezt a történetet?

Ha elolvassuk, és össze hasonlítjuk az evangéliumok szövegét, kiderül, hogy az állítások és a kérdések egyaránt hamisak.

Márk, Máté és Lukács ugyanazokat az adatokat hozza: a tizenkét apostol felsoro­lásakor mind meg­em­lítik, hogy Júdás, „aki később elárulta Jézust” (Mt 10:4, Mk 3:19, Lk 6:17), akárcsak azt, hogy egyrészt magától (Mt 26:14, Mk 14:10), más­részt sátáni ihletésre (Lk 22:3-4 vö. Jn 12:4) ment el Jézust feljelenteni, hogy jel­ként csókkal köszöntötte Jézust, amikor jött elfogatni (Mt 26:48, Mk 14:44, Lk 22:47-48).

János evangéliuma a másik háromhoz képest sok kiegészítő részlettel szolgál, így Júdással kapcsolatban is négy új részletet közöl: Jézus már korábban, Péter val­lás­tételekor (vö. Mt 16:13-20) is célzott arra, hogy egyikük el fogja árulni (Jn 6:71); Júdás az utolsó vacsora elején újabb sátáni ihletésre döntött (Jn 13:2); Jézus Jú­dásnak adta oda a falatot (Jn 13:26); Júdásnál volt az erszény (Jn 13:29), amelyből időn­ként lopott (Jn 12:6). Ugyanakkor János nem említi a papokkal való megegyezés részleteit, és a csókkal üdvözlést mint azo­no­sító jelet. Az állítólagos fokozódó rosszindulatnak magukban a szövegekben nincs jele.

A NG két további tényt is elfelejtett megemlíteni. Egyrészt az apostolok (Máté, János, Péter, Pál) és munka­tár­saik (Márk és Lukács), tehát az evangéliumok szer­zői személyes kapcsolatban álltak egymással. Más­részt nincs nyoma annak, hogy Júdással kapcsolatban köztük, tehát az egyházon belül, vagy az egyházon kívül, például a zsidókkal vagy a zsidók között bármiféle nézeteltérés lett volna. Zsidók és keresztények kez­dettől fogva tudták, hogy Júdás mit tett, és hogy aztán mi tör­tént vele. Júdás a káiniták 2. századi meg­jelenéséig egyszerűen nem volt téma.

6.2. A dokumentumfilm dramatizációja

A NG műsorában azonban arám nyelvű, feliratozott dramatizációkat is láthat­tunk, amelyek ugyan látvá­nyo­sak és hatásosak voltak, de valószínűleg minden figyelmes biblia­olvasóból kérdéseket váltottak ki:

Márk 14:17-20 filmbeli dramatizáció

A 21. versnél a jelenetet abbahagyták, így Jézus további szavai kimaradtak: „…de jaj annak az embernek, aki az Em­ber­fiát elárulja”. A Narrátor azt állítja, hogy „Márk utolsó vacsorájából nem derül ki, hogy ő-e az áruló, az időben utána következő Máté evangéliumától kezdve már bűnössége nem kétséges” – csak azt hallgatja el, hogy Márk az elfogatási jelenetben, még ugyanebben a fejezetben nevén nevezi az árulót:

• Mk 14:43 Még beszélt, amikor egyszer csak megjelent Júdás, egy a tizenkettő közül, és kardokkal, botokkal felszerelt sokaság jött vele a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől. 44 Az árulója ezt az ismertető jelet adta meg nekik: „Akit megcsókolok, az lesz ő: fogjátok el, és vigyétek be biztos kísérettel.”

Máté 26:45-52 filmbeli dramatizáció

A jelenetből kimaradt a 48. vers, amelyben Júdás megadja a katonáknak az instrukciót: „Akit megcsókolok, az lesz ő, azt fogjátok el!”, ugyanakkor betoldottak egy sehol sem szereplő mondatot, amit Péter szájába adtak: „Mit tettél, Júdás?!”.

A Júdás üdvözlő csókja utáni, 50. versben Jézus eredetileg csak ennyit mond: „Barátom, hát ezért jöttél!”, ehelyett Jézus szájába egy János evangéliumából átvett, még az úrvacsora alatt elhangzott szavakat adtak: „Barátom, tedd, amit meg kell tenned.” (vö. Jn 13:27).

Utána a rómaiak kiáltása is betoldás: „Kapjátok el!”, Jézus Pétert leállító szavai–nak pedig megint csak az első fele hangzik el: „Tedd vissza a kardodat a helyére! Mert akik kardot fognak, kard által vesznek el!”, de a következő, mindent meg–magyarázó mondatok már lemaradnak:

• Mt 26:53 Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet? 54 De miképpen teljesednének be akkor az Írások, hogy ennek így kell történnie?”

A film szerkesztői a szakértők elméletének igazolására úgy manipulálták az Új­szö­­­vet­ség szövegét, hogy az megfeleljen a koncepciónak, miszerint Márk még nem, de a későbbi Máté már árulónak nevezi Júdást, és a későbbi evangéliumok még inkább. Ennek érdekében döntő jelentőségű mondatokat kihagytak, nem létező mondatokat betoldottak, vagy egy másik evan­géliumból és jele­netből átemeltek. Vajon a ha­tár tudományos ismeretterjesztés és a propaganda között?

6.3. A Júdás-kép mint az antiszemitizmus forrása

A NG műsorának következő elmélete a történelmi események időbeli sorrend­jének felcserélésére épül. Eszerint a Templom lerombolása és keresz­tény­üldözések kiélezték a zsidók és keresztények közötti viszonyt, a keresztények pedig önvédelem­ből elhatárolták magukat a zsidóktól; Júdás neve „zsidót” jelent, így Júdás a zsidó negatív ideálja lett, így végső soron a Júdás-kérdés vezetett el az antiszemitizmushoz.

• Narrátor – Néhány szakértő úgy gondolja, hogy a keresztények azért démonizálták Júdást, hogy elhatárolják magukat a zsidóságtól a hitük túléléséért folytatott küzdelem­ben. Jeruzsálem, i. sz. 66-ban kitört a végzetes, itt négy évig tartó zsidó háború, melynek során megpróbálták a római­akat kiűzni Júdeából. Jeruzsálem több hónapig ellenállt a rómaiak ostromának. Végül, amikor sikerült betör­niük, a rómaiak többszáz­ezer zsidót gyilkoltak meg , és felgyújtották a második Templomot, a zsidó élet vallási köz­pontját. Ebből gyakorlatilag csak a nyugati fal maradt meg, ahol a zsidók még mindig gyászolják a Templom pusztulását.
• Ehrman –  A 70-ben lerombolt Templom tovább súlyosbította a keresztény zsidók és azon zsidók közti feszültségeket, akik nem hittek a Messiás Jézusban. A zsidóknak el kellett dönteniük, hogy valójában miből is áll a vallásuk. Mit jelent azok után zsidónak lenni, hogy nincsen templomuk, és templomi oltáruk. Ez egy dolgot biztosan magában rejt: mégpedig azt, hogy szembe kell szállni azokkal, akik szerint Jézus a Megváltó.
• Narrátor – A keresztények és zsidók közti ellentétnek van még egy oka: a keresztények a pogányokat, vagyis nem zsidókat is beveszik maguk közé.
• Pagels – A mozgalom egyre több nem zsidónak, vagyis pogánynak is tetszik. Ezenfelül megpróbálják Jézus személyét elválasztani a katasztrófális, rómaiak ellen zajló háborútól is. Nem csak azt állítják, hogy Jézus ártatlan volt az ellene fel­hozott váddal, a Róma elleni árulással szemben, ami alapján keresztre feszítették, hanem hogy követőit is ártat­lanul vádoják a Róma ellei lázadással, ami alapján naponta zajlanak kivégzések.
• Ehrman – Az egyik legalapvetőbb tény, hogy Jézust a rómaiak egy római kereszten ölték meg. A történelem során azonban a zsidókat vádolták ezzel. Bármi is állt a háttérben, a Biblia ördögi Júdásról festett portréja a későbbi anti­szemitizmus ihletőjévé vált.
• Pagels – Tény, hogy az evangéliumok egyre jobban zsidóellenesek lesznek, ahogy egyre több pogány tagja lesz az irányzatnak. Ennek roppant nagy hatása volt mindig is a kereszténység történetére és a világra, még a 20. és a 21. században is.
• Evans – Sajnálatos módon Júdás az antiszemita gondolkodás központi alakjává vált. Elszomorító, de egy negatív ideál lett belőle azok számára, akik gyűlölködnek és antiszemiták, és Júdáson, az árulón keresztül akarják jellemezni a zsidó népet. Ez azonban nem hű az Újszövetség és Jézus üzenetéhez és ellentétes a tanításukkal.
• Pagels – Amikor az egyetemre jártam, elhittem, amit akkor tanítottak, hogy nem található az Újszövetségben zsidóellenes antiszemita elemek, hanem csak a gonosz emberek magyarázzák bele. Amikor azonban behatóbban kezdtem tanulmányozni a szövegeket, láttam, hogy sok ember felismeri, hogy ezek fellelhetők a későbbi evangéliumokban, a szenvedéstörténet leírásában. Részei a kereszténység történetének, és fontosak az olyan embereknek, mint én is, akik szeretik a keresztény tradíciót, azonosulnak vele, és megértik, hogy ezek a részek nem a véletlen művei, hanem valójában beépítették őket a történetbe. Védekezésképpen iktatták be őket. Nem a zsidók elleni gyűlöletből, hanem sokkal inkább hogy megpróbálják megvédeni magukat.

Ezzel az újabb elmélethalmazzal is több probléma van.

6.3.1. Júdás neve

Először is, a Júdás név (héber Júda, görög Ioudasz) név nem zsidót, hanem júdeait jelentett. Jákób egyik fiát, a tizenkét törzs egyikének alapítóját hívták Júdának, akiről később Júdea ország­részt elnevezték. A zsidó mint népnév héberül ‘ivrí, görögül hebraiosz; a görög ioudaiosz nem csak zsidót jelent, hanem sokszor júde­a­it is. A zsidókat – néhány kivétellel – mindig hébereknek hívták (1Móz 14:13, 43:32, 2Móz 1:22, 3:18, 1Sám 14:21, Jón 1:9; ApCsel 6:1, 2Kor 11:22, Fil 3:5), nyelvüket és írásukat is hébernek (Lk 23:38, Jn 5:2, 19:13,17,20, 20:16, ApCsel 21:40, 22:2, 26:14). Az Újszövet­ség­ben a „Zsidókhoz írt levél” görög címe is Prosz Hebraiousz, azaz „A hébereknek”. A magyar bibliafor­dítások sajnos hagyo­má­nyo­san következetlenek, ezért olvasunk néha olyan zsidókról (hébe­rekről!), akik félnek „a zsidóktól” (pl. Jn 7:1,13, 9:22, 20:19), pedig valójában olyan galileai zsidók voltak, akik a júdeaiaktól féltek, mert azok megvetették őket, és nem bíztak bennük (vö. Lk 1:26, Mt 21:11, 26:69, Jn 1:45-46, 7:52, ApCsel 5:37).

6.3.2. Keresztényüldözések és antiszemitizmus

Másodszor, igaz, hogy antiszemiták ilyen fordítási hibákat és néhány félreérthető szöveget a későbbi évszá­zadokban felhasználtak, de ez nem az Újszövetségről szól, hanem róluk. Antiszemiták már a kereszténység előtt is voltak: a pogány egyiptomiaktól a perzsákon és a babiló­nia­iakon át a rómaiakig.

Az 1. szá­zad­ban antiszemita keresztényekről beszélni viszont azért értelmetlen, mert a kereszté­nyek hité­nek tárgya a zsidó Messiás volt, az Újszövetség írói – Lukács kivételével – mind zsidók voltak, a gyüleke­ze­tek tagsága pedig nagyrészt zsidó származású. Amikor pedig a 2. szá­zadban megjelent Markion, az első dualista és antijúdaista tanító, kiközösítették.

Ami általában a zsidó-keresztény viszonyt illeti, a zsidó háború, a keresztény­üldözések és Júdás értékelése között nincs történelmi vagy logikai kapcsolat. Ami a zsidókat illeti, részükről a zsidó keresztények üldö­zése szinte azonnal meg­indult, lásd István kivégzését (ApCsel 8:1). Aztán az edomita He­ró­des király Jakab apostolt végeztette ki, hogy bevágódjon zsidó alattvalóinál (ApCsel 13:1-3). Végül pedig a másik Jakabot, Jézus testvérét, a jeruzsálemi közösség vezetőjét végezték ki.

Ami a rómaiakat illeti, az elfoglalt terüle­tek népei­nek a vallását eltűrték. Így a júdaiz­mus is hivata­losan el­fogadott vallás (religio licita) volt, akárcsak a keresz­ténység, amely számukra a júdaizmus egyik ágá­nak tűnt. A kereszténység tanítá­sa azonban túllépett a júdaizmuson, nemzet­közi közösséggé vált, és gyorsan terjedt. A zsidók sikeresen tiltakoztak az ellen, hogy a keresztényeket zsidó irány­zat­nak vegyék, ráadásul a róma­iak is félreértettek egyes keresztény tanokat. Így Nérónak kapóra jött, hogy a ke­resz­tényekre kenje a római tűzvészt. Az első római keresztényüldözés során, 64 és 68 kö­zött Itáliában ezreket öltek meg (ekkoriban végezték ki Pétert és Pált is).

Palesztinában egyidejűleg rómaiellenes lázadás tört ki. Az egymással is harcoló zsidó pártok olyan felkelést szítottak, amely végül a zsidó hábo­rúba torkollott (i. sz. 66-73). A jeruzsálemi keresztények azonban – egy jöven­dölésre hallgatva – már a háború kitörése előtt mind elköltöztek északra, a pere­ai Pellába, így a mé­szárlást őket nem érintette, sőt egészen 91-ig békében éltek!

A második római keresztényüldözés Domitianushoz fűződik (i. sz. 81-96), aki Dominus et Deus-nak, azaz Úrnak és Istennek szólítatta magát; ekkoriban szám­űzték Já­nos apostolt Patmosz szigetére, ahol a Jelenések könyvét írta. Domi­tianus 95-ben végeztette ki saját unokaöccsét „ateizmus” vádjával (a keresztényeknek ui. nem voltak templomaik és istenszob­raik), és ettől kezdve a kereszténység el nem fogadott vallás (religio illicita) lett, amelyet két évszá­za­don át újra meg újra, kisebb-nagyobb in­tenzitással üldöztek.

Összefoglalva, a keresztényeknek az 1. században sosem abból volt bajuk, hogy vannak köztük zsi­dók, hanem abból, hogy félreértették és megrágalmazták őket (Néró), vagy mert nem imádták a császárt (Do­mi­tianus). Sosem volt szükségük a Júdáskép befeketítésére, sem a zsidóktól való elhatárolódásra, hiszen tag­ságuk jelentős része ekkor még zsidó volt. A zsidóság vált meg tőlük, méghozzá már a Templom lerombolása előtt.

Utóhang

Érdemes végigolvasni a dokumentumfilm záró szövegét:

• Evans – Júdás evangéliuma fontos szerepet játszik abban, hogy jobban megértsük a 2. századi gnoszticizmust. Örü­lök, hogy sikerült rábukkanni, és nem veszett el. Úgy gondolom azonban, hogy ez az evangélium nem mond nekünk semmit a történelmi Júdásról, vagy a történelmi Jézusról, vagy azokról a tényezőkről, amelyek Jézus halálához vezettek a korai 1. században. Nem hiszem, hogy történelmileg hiteles Jézus- és Júdás képet állít elénk.
• Paigels – Honnan tudja? Azok, akik kétségbe vonják a többi evangéliumot, azt állítják, hogy a 2. században vagy annál később keletkeztek. Kétségtelen, hogy ez a szöveg a 3. vagy 4. századból való, azonban azt nem tudjuk, hogy mikor keletkezett az eredeti. Ezt lehetetlen kideríteni.
• Narrátor – Szinte az összes tudós egybehangzó véleménye szerint az Újszövetség négy evangéliumát i. sz. 60 és 100 között írták. Ireneustól tudjuk, hogy Júdás evangéliuma már i. sz. 180-ban létezett. Azt azonban soha nem fogjuk megtudni, hogy az eredeti mikor keletkezett. Annak eldöntése, hogy Júdás evangéliuma mennyire egyenértékű az Újtestamentum evangéliumaival, nem feltétlenül attól függ, hogy mikor írták, hanem hogy miben hiszünk.
• Senior – Végül is hit kérdése, hogy ezeknek a szövegeknek [ti. Mt, Mk, Lk, Jn evangéliumá­nak] van-e létjogo­sultsága, és nem történeti, irodalmi, hanem vallási döntés eredménye. Összességében ezek a könyvek alkotják a mi szentírásunkat, és olyan tekintélyük van, amelyről úgy érezzük, hogy az Isten adta, és különleges jelentőségük van az egész közösségre nézve.
• Narrátor – Sok hívő számára Júdás evangéliuma továbbra is eretnekség, a történelem lábjegyzete marad. Mások számára az üzenete egyenértékű az Újszövetségi evangéliu­mok­kal. (…)
• Narrátor – Júdás evangéliuma mindig is vitákat fog kiváltani, de vitathatatlan igazságo­kat is felvet. Vannak olyanok, akik minden nehézséget vállalva annak szentelik életüket, hogy megőrizzék a múltat. Míg mások egyszerűen csak hasznot akarnak húzni belőle. Az evangélium elénk tárja a korai kereszténység sokszínűségét, és felfedi azt, hogy az emberek mindig is különböző módon tekintettek Istenre. Ahogy a történelem részévé válik, idővel felveti bennünk a kérdést: miért hisszük azt, amit hiszünk?

Júdás rehabilitációjának gondolata egy ideig biztos „szenzáció” marad, amit jól el lehet adni. A NG műsorá­nak hangvétele és kijelentései ellenére mégsem a keresz­tény­ség történelmi gyökerei inognak. Sokkal inkább a National Geographic és a tudományos ismeretterjesztés tekintélye az, ami meginoghat egy ilyen doku­men­tumfilm és cikk után. Tanulságos, hogy megfelelő kutatási etika és módszertan nélkül még egyetemi pro­fesszorok is csak abszurdumokig jutnak el.

Ezért a műsor nézőinek és a cikk olvasóinak csak egyet tanácsol­ha­tunk: minden­nek nézzen utána! Ma már magyarul is eleget olvashat ahhoz, hogy ne lehessen ennyire meg­té­veszteni. Nem minden „hit kérdése”, igenis vannak dolgok, amiket tudni lehet, és gondolkodni, hitbeli döntést hozni ezek alapján érdemes.

Felhasznált és ajánlott szakirodalom

• „Júdás evangéliuma” (dokumentumfilm, 80 perc) – National Geographic Channel, 2006 április 9
• „Júdás evangéliuma – Az apostol új arca”; In: National Geographic Magyarország, 2006 május (48-69. oldal)
• „Júdás evangéliuma” – www.nationalgeographic.hu/tv/explore/judas/index.asp
• „The Lost Gospel of Judas” – www.nationalgeographic.com/lostgospel/index.html
• Adamik Tamás (szerk.): Apokrif iratok – Csodás evangéliumok; Telosz Kiadó, Budapest 1996
• Bauer, Johannes: Az Újszövetségi apokrifek; Márton Áron Könyvkiadó, Budapest, 1994
• Barnstone, Willis – Meyer, Marvin: The Gnostic Bible (Shamhala, Boston, 2009)
• Chadwick, Henry: A korai egyház; Budapest, Osiris Kiadó, 1999
• Filoramo, Giacomo: A gnoszticizmus története; Kairosz Kiadó, Budapest, 2000
• Flavius, Josephus: A zsidó háború; Bibliaiskolák Közössége, Budapest, 1990
• Hamman, A.: Így éltek az első keresztények; Szent István Társulat, Budapest, 1987
• Jézus rejtett szavai; Holnap Kiadó, Budapest, 1990
• Kákosy László: Fény és káosz – A kopt gnosztikus kódexek; Gondolat, Budapest, 1984
• Kasser, Rodolphe – Meyer,  Marvin – Wurst, Gregor: Júdás evangéliu­ma a Tchacos-kódex alapján, ford. Hasznos Andrea; National Geographic Society, Budapest, 2006
• Ladocsi Gáspár: A Jézus Krisztus-jelenség a gnosztikus irodalomban; Jel Kiadó, Budapest, 2004
• Vanyó László: Az ókeresztény egyház irodalma 1-2; Jel Kiadó, Budapest, 1997
• Vanyó László: Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe; Szent István Társulat, 2009

Függelék – az érvek elemzése

Érdemes figyelemmel követni a NG által propagált elmélet felépülésének és bizo­nyításának fo­lya­matát. Vannak tények, amelyekre hipotézisek épülnek, de egy fel­­te­vést nem lehet további bizonyíthatatlan vagy cáfolható felvetésekkel bizo­nyí­tani.

Amit Darbre, Emmel, Kasser és Jull valóban bebizonyított:

• a Júdás evangéliuma című irat valódi, nem hamisítvány,
• az irat a 3-4. századból származik,
• egy kopt nyelvű, gnosztikus evangéliumról van szó.

Pagels, Ehrman, Meyer és Klassen a következő tényekből indult ki:

• az újszövetségi evangéliumok (Mt, Mk, Lk, és Jn) i. sz. 1. századiak (30 és 90 között íródtak)
• Júdás evangéliumának fennmaradt másolata 3-4. századi, de mivel Irenae­us egy­házatya már 180-ban har­colt ellene, a tartalma 2. századi.

Erre épült első hipotézisük, azaz bizonyíték nélküli elméletük:

• elképzelhető, hogy Júdás evangéliuma is 1. századi, mint Mt, Mk, Lk és Jn,
• ha igen, akkor az iratok nem csupán valódiak, hanem hitelesek is, azaz tartal­mi­lag is meg­bíz­hatók
• és akkor Júdást rehabilitálni kell.

Hipotézisüket a következő forrásokból igyekeztek bizonyítani:

• az újszövetségi evangéliumokból (Júdás ábrázolásának állítólagos változá­sa negatív irányba),
• a korai egyház történe­téből (a zsidó háború és a keresztényüldözések állító­­lagos hatása a zsidó-keresztény viszonyokra),
• egy egyházatya írásaiból (Irenaeus püspök állítólagos döntése a kánon­ról).

A források értékelésekor azonban tényeket és újabb hipoté­ziseket kevertek össze:

• tény, hogy a korai egyház szervezetileg nem volt egységesítve, de csak hipotézis, hogy tanítását illetően annyira nem volt az, hogy még a gnosztikusok is kö­zéjük tartoztak;
• tény, hogy nem voltak templomok, hanem főleg magán­ házaknál jöttek össze, de csak hipotézis, hogy nem volt tanfegyelem, hogy mindenki azt olvasott, amit akart, tehát biztos Júdásét is olvasták;
• tény, hogy az első három évszázadban sok „evangélium” keletkezett, de csak hipotézis, hogy az egyház több mint harminc evangéliumot egyformán elfo­gadott és használt volna
• tény, hogy Ireneus lioni püspök négy evangélium mellett állt ki a többivel szemben, de csak hipotézis, hogy ő hozott ilyen döntést az egyház egy része vagy egésze számára, hogy azért döntött, hogy a hívők tudják, melyikért érde­mes mártírhalált halni, és hogy az alapján döntött, hogy melyik evangé­lium volt könnyebben érthető, azaz népsze­rűbb
• tény, hogy Júdás evangéliuma a gnosztikus iratok közé tartozik, de csak hipotézis, hogy a 2. század vége előtt bárki is ismerte vagy hasz­nálta volna akár az egy­házon belül, akár gnosztikus körökben.

Ezt sajnos mindennek lehet nevezni, csak tudományos módszernek nem.

[1] Tkp. nincs szó újszövetségi értelemben vett kinyilatkoztatásról (gör. apokalüpszisz), a szöveg tipikus gnosztikus értelemben vett nyilatkozat, magyarázat, ismertetés (gör. apophaszisz).

[2] Vagy: „három nappal passiója előtt”; az események ugyanis csak Júdás árulásáig tartanak.

[3] Szó szerint: „az eucharisztiánkon”, ami az úrvacsora/mise egyik Úsz-i görög szakkifejezése.

[4] A tanítványok „istene” valójában az anyagvilág gonosz teremtője. Jézus nem az ő fia, hanem az anyagvilágon túli, transzcendens világ Istenének Fia. Az apostolok istene és Jézus Istene nem egy.

[5] A „nemzedék” helyett inkább: „fajta”. A széthiánus gnózis szerint kizárólag az Ádám és Éva harmadik fiától, Széth-től származó emberek alkalmasak a titkos ismeret (gnózis) befogadására.

[6] Barbéló a széthiánus gnózisban mindenek Anyja. Barbéló „birodalma” szó szerint: „aiónja”; a gör. aión jelentése korszak (eón), a gnózisban egy szellemi hatalmasság, illetve a birodalma.

[7] Széth evilági manifesztációja a Jézusnak nevezett ember.

Egy 4. századra datált kopt nyelvű papirusz töredéken ez olvasható: „…Jézus azt mondta: A feleségem…” A töredéket Karen Leigh King (1954-) mutatta be a koptológusok 10. nemzetközi konferenciáján, Rómában. King előadásvázlata (a továbbiakban: draft), a lelet fényképe és a leletet bemutató kisfilm megtalálható a Harvard Divinity School (a továbbiakban: HDS) weboldalán.[1]

1. A lelet és King

A töredék mérete 7,6 x 3,8 cm, anyaga papirusz, tintája fekete, mindkét oldalára írtak, de a hátoldali szöveg alig kivehető. King szerint (draft 2-3. oldal) a töredék jelenleg magántulajdonban van, tulajdonosa névtelen kíván maradni. Megtalálása körülményeiről semmit sem tudni, de valószínűleg Egyiptomban került elő. A lelet modernkori történetéből eddig kevés derült ki. A tulajdonos birtokában van egy levélváltás német egyiptológus professzorokkal (1982, Freie Universität, Berlin), akik a kopt János evangélium töredéknek vélték. Egy aláírás nélküli német nyelvű cédula szerint az egyik professzor szerint ez az egyetlen olyan ismert szöveg, amely szerint Jézusnak felesége volt. A töredékről ennek ellenére sem jelent meg publikáció, a professzorok pedig már mind elhunytak.

A jelenlegi tulajdonos 2011. decemberében juttatta el King-nek a töredéket, és engedélyezte a publikálását. King azonban nem koptológus, nem is paleográfus, hanem egyháztörténész, aki az apokrif szövegek, illetve a vallás és nőiség, nemiség témakörében kutat.[2] King ezért 2012 márciusában elvitte a papiruszt Roger Bagnall neves papirológushoz (Institute for the Study of the Ancient World, New York) és Annemaire Luijendijk koptológushoz (Princeton). Közös véleményük szerint a töredék „nagy valószínűséggel hiteles ókori szöveg”, amely paleográfiai alapon 4. század második felére (350-400) datálható.

King a leletet 2012 augusztusában szerette volna publikálni a Harvard Theological Review-ban, de a szerkesztők a töredék valódiságában kételkedve elutasították. King erre a neves koptológus, Arial Shihsa-Halevy (University of Jerusalem) szakvéleményét is kikérte, aki a töredéket nyelvészeti alapon szintén hitelesnek fogadta el. A paleográfiai és nyelvészeti vizsgálatok után már csak a tinta kémiai vizsgálata van hátra. A koptológusok többsége azonban kételkedik a lelet hitelességében, egyesek bizonyosak abban, hogy hamisítványról van szó.

2. A szöveg

A papirusz-töredék első oldalának szövege a HDS angol fordítása alapján:

{1} ] nem engem/nekem. Anyám adott nekem él(etet) [

{2} ] A tanítványok azt mondták Jézusnak [

{3} ] tagadni. Mária *méltó rá / arra [

* vagy: nem méltó

{4} ] Jézus azt mondta nekik: A feleségem [

{5} ] képes lesz* arra, hogy a tanítványom legyen [

* nőnemű alany

{6} ] Hadd pöffeszkedjenek a gonoszok [

{7} ] Ami engem illet, vele* lakom, hogy [

* nőnemű alany

{8} [olvashatatlan tintanyomok] egy kép(et)[

{9} [olvashatatlan tintanyomok]

A papirusz-töredék hátsó oldalának szövege a HDS angol fordítása alapján:

{1} ]…anyám…[

{2} ]…három…[

{3} ]………………[

{4} ] előre, ami [

{5} [olvashatatlan tintanyomok]

{6} [olvashatatlan tintanyomok]

3. Egy kódex része?

King állítása szerint (draft 1. oldal, HDS video) a töredék könyvből, kódexből szár­ma­zik, pedig csupán töredékről van szó, amely amulett vagy más is lehetett. A töredék azért téglalap alakú, mert a teteje és az alja, illetve mindkét oldala körül van vágva. A régiségpiacon ismert jelenség oka valószínűleg az, hogy megcsonkított lelettel több pénzt lehet keresni: ha szövege jelentősnek bizonyul, a maradékért még több pénzt lehet kérni.[3]

3.1. Eddig ismeretlen evangélium része?

A média szenzációja egy új, eddig ismeretlen „evangéliumról” szól, amely szerint Jézusnak felesége volt – szemben az újszövetségi evangéliumokkal, amelyek ilyesmit nem említenek. A hír ilyen megfogalmazása azért érthető, mert a HDS weboldalának és kisfilmjének címe is „Jézus feleségének evangéliuma” – pedig erről nincs szó. King ugyanis a töredéket csak „hivatkozási célból” nevezte el így (The Gospel of Jesus’s Wife / GosJesWife), és ő maga hangsúlyozza, hogy csupán munkacímről van szó (draft 1. oldal, 2. lábjegyzet):

• Az „evangélium” kifejezés használata annak a műnek a feltételezett műfajára utal, amely­hez a töredék tartozott, és egyáltalán nem tulajdonít neki kanonikus státuszt, vagy tartalmának történelmi pontosságot. Ez a kitalált referencia semmiképpen sem jelenti azt, hogy ez lett volna ókori címe, vagy hogy „Jézus felesége” a mű szerzője, jelentős szereplője vagy a beszélgetés jelentős témája lenne – semmi ilyesmit nem lehet tudni ilyen apró töredékből. A cím inkább a töredék legsajátosabb állítására utal (ti. hogy Jézus házas volt), ezért a töredékre való rövid utalásként szolgál.

3.2. A töredék datálása

Már a konferencián vita alakult ki, és azóta is folyik a vita a töredék datálásáról, azaz lényegében arról, hogy vagy mai hamisítvány (régi papiruszon mai szöveg), vagy eredeti (régi papiruszon régi szöveg). A nyelvészeti és régészeti érvekbe és ellenérvekbe azonban itt és most nem érdemes belemenni. Egyrészt igen technikai szinten mozognak, másrészt bizonyosan eltartanak még egy ideig.

3.3. Ókeresztény háttér?

Ami a szöveg lehetséges hátterét illeti, mivel alig pár sorról van szó, több lehetőség is szóba jöhet. King szerint a töredék 4. századi, de egy olyan evangélium része volt, amely a 2. sz-i egyház cölibátusról és házasságról szóló vitáinak miliőjében keletkezett, amikor először merült fel a kérdés, hogy Jézus házas volt-e. Erre természetesen nem magából a szövegből következtetett, értelmezésére inkább hatott saját kutatási területe (ókori vallásosság és nemiség viszonya), illetve az a meggyőződése, hogy a 2-3. századi kereszténység „sokszínűségébe” a gnoszticizmus is belefért (Elain Pagels a teória neves képviselője, akivel közösen[4] már írt könyvet).

• Az azonban, hogy azok a keresztények, akik felelősek voltak ennek a műnek a megszerkesztéséért, terjesztéséért és fordításáért, valóban azt gondolták, hogy Jézus házas volt, már más kérdés. Jézus feleségének evangéliuma lehetővé teszi, hogy bizonyossággal beszéljünk egy olyan tradíció létezéséről, amely megerősíti, hogy Jézus házas volt (valószínűleg a magdalai Máriával), és nagyon valószínű, hogy ez a tradíció a 2. század második feléből származik. Ennek a következtetésnek nagy jelentősége van az ókeresztény egyház történetére nézve, ami a házassághoz, nemiséghez és szaporodáshoz való hozzáállást illeti. (draft 47-48. oldal)

King szerint tehát az ókeresztény egyházon belül a 2. században vita folyt Jézus házas voltáról. Alexandriai Kelemenre is utal, aki egyik művében[5] olyanokkal vitatkozott, akik Jézus nőtlenségére hivatkozva a házasságot ördögtől valónak tartották. King szerint (draft 1. oldal):

• Amiképpen Alexandriai Kelemen (megh. kb. i. sz. 215) is utal olyan keresztényekre, akik úgy vélték, Jézus nem volt házas, ez a töredék azt sugallja, hogy a kor más keresztényei azt állították: házas volt.

King kijelentése tendenciózusnak tekinthető. Kelemen ugyanis csupán arra utal, hogy (1) egyes eretnekek (2) elutasítják a házasságot, (3) Jézus nőtlenségére és vagyontalanságára hivatkoznak, (4) azzal büszkélkednek, hogy másoknál jobban értik az evangéliumot. Nem csupán a szélsőséges aszketikusok vélték úgy, hogy Jézus nem volt házas, hanem Kelemen és mindenki más is így vélte, ezért még csak nem is utal olyasmire, hogy ő vagy más Jézust házasnak vélné. Ismerte Jézus és az apostolok tanítását a cölibátusról: nem kötelező (Mt 19:12), hanem karizma (1Kor 7:7). Az aszketikusok ezt hagyták figyelmen kívül.

King a HDS kisfilmjében is a következő kijelentést teszi:

• Ez nem jelenti azt, hogy Jézusnak felesége volt. Ez számunkra nem történelmi bizonyíték, hogy Jézusnak felesége volt. Ehelyett annak világos bizonyítéka, hogy egyes keresztények – valószínűleg a 2. század második felében (kb. 150 és 200 között) – úgy gondolták, hogy Jézusnak volt felesége.

A szöveg tartalmának 2. századra való datálása azonban nem „világos bizonyíték”, hanem spekuláció. King eleve feltételezi, hogy a szöveg mögött a 2. század végi egyházi viták állnak, ezért a szöveget „világos bizonyítéknak” tekinti arra nézve, hogy „egyes keresztények” szerint Jézus házas volt. Ez még csak nem is körérvelés, mert ahhoz érvekre lenne szükség. King csupán egy feltevéssel akar bizonyítani egy másik feltevést.

3.4. Gnosztikus háttér?

Simon Gathercole brit újszövetséges professzor (University of Cambridge) cikke[6] szerint a szöveg értelmezésében többre jutunk, ha ismert gnosztikus apokrif szövegekkel hasonlítjuk össze, például Tamás evangéliumával.[7]

• {1} …nem engem/nekem. Anyám adott nekem él[etet]…
• Vö. TamEv 101.3 – Mert az anyám […] de az igazi [anyám] adta nekem az életet.

• {3} …tagadni. Mária méltó rá / arra…
• Vö. TamEv 114. – Simon Péter mondta nekik: Bárcsak távozna Mária közülünk, mert az asszonyok nem méltóak az életre! Jézus mondta: Íme én biztatni fogom őt, hogy férfiúvá teszem; hogy ő is élő szellemmé legyen, amely hozzátok férfiakhoz hasonlít. Mert minden asszony, aki férfiúvá lesz, be fog menni a mennyek királyságába.

• {5} …képes lesz* arra, hogy a tanítványom legyen…    * nőnemű alany
• Vö. TamEv 101.1-2. – Aki [n]em fogja ap[ját] és anyját meggyűlölni, mint én, nem lehet a t[anítvá]nyom. És aki [nem] fogja szeretni [apját] és anyját, mint én, nem lehet a tanítványom. Mert az anyám […] de az igazi [anyám] adta nekem az életet.

Az Újszövetség nem sokat közöl Jézus és a női tanítványok kapcsolatáról. Néhány megtérés-történet és név közlésén kívül csak azt tudjuk meg, hogy anyagilag támogatták őt és tanítványi körét (Lk 8).

A gnosztikus apokrifek azonban a gnosztikus alapállás – szellem és anyag, lélek és test, spiritualitás és szexualitás feszültsége – miatt Jézus és női tanítványai témáját igyekeztek kiaknázni a saját üzenetük megfogalmazásához. Így például Fülöp evangéliumában Jézus és a magdalai Mária fizikai viszonya a lélek és Isten találkozásának, az üdvösségnek az allegóriája, és a csók a tudás átadásának metaforája.

4. Összefoglalás

Akár eredeti, akár hamisítvány a töredék, tartalmi hitelességet illetően nem kell a szakértőkre várnunk. A szöveg – a jelenlegi datálás szerint – Jézus után három évszázaddal keletkezett, és olyasmit állít (ha állítja egyáltalán), amit korábban csak néhány gnosztikus szövegben olvashatunk (TamEv, FülEv), az Újszövetségben sehol.

Ez eleve gyanús, ha belegondolunk abba, hogy

• a keresztény hit alapja az apostoli utódlás,  szem-, fül- és kéztanú apostolok tanúságtételének nemzedékeken át történő hűséges továbbadása volt,
• az egyházon belül a négy (kanonikus) evangéliumot sosem vitatták,
• Jézus házas voltánk a kanonikus evangéliumokban nincs nyoma (ahogy az egész ókori keresztény hagyományban sincs),
• pedig az apostolok krisztológiája alapján Jézus házasságának jelentősége lett volna (gondoljunk bele: mi született volna egy istenember és egy ember házasságából?).

Végül fontos megemlíteni, hogy a szöveg néhány fontos dolgot eleve nem is állít.

• A szöveg nem állítja kifejezetten, hogy Jézusnak fizikai felesége volt: „Azt mondta a tanítványoknak: A feleségem….” mondat hiányos. A szerző és a szövegkörnyezet ismeretének hiányában pedig többféle folytatás is elképzel­hető, ami éppúgy tükrözheti az újszövetségi teológiát (pl. A feleségem az lesz, aki hisz bennem…, A feleségem az egyház…, vö. Mt 9:15, Jn 3:29, Ef 5:21-33, Jel 19:7) mint a gnosztikus apokrifek spekulációit.
• Ami pedig „Máriát” illeti, nem tudjuk meg, melyik Máriáról van szó a hétből, akit  Újszövetség említ. Jézus édesanyjáról? A magdalai Máriáról? Vagy olyasvalakiről, akit az Újszövetség nem is említ?
• Nem tudjuk meg, hogy ez a „Mária” konkrétan mire „méltó”, hogy ezt ki és miért vitatja, miért kell ezt egyáltalán megemlíteni, milyen értelemben „képes” tanítvány lenni, illetve hogy Jézus kivel „lakik együtt”, és miért: az édesanyjával vagy egy másik Máriával?

Mindez alapján össze lehet tákolni egy „A da Vinci-kód” színvonalú sztorit, de nem érdemes, amíg a teljes szöveg elő nem kerül – ha egyáltalán létezik.

5. Végül kiderült…

Első tanulmányunk (2014.07.22) óta a papirusz eredetét kutató Ariel Sabar (The Atlantic) leleplező cikkéből[8] kiderült, hogy a papirusz tulajdonosa egy Walter Fritz nevű, fiatalon egyiptológiát tanuló, Da Vinci-kód mániás alak, aki angyali kinyilatkoztatásokról író feleségét pornósztárként futtatja. Fritz hazudott Kingnek, a sztoriját semmi sem bizonyítja, de tagadja a hamisítás vádját. King a cikkre csalódot­tan, de köszönettel reagált.[9] További vizsgálatokat szeretne folytatni, bár már ő is arra hajlik, hogy a papirusz modern hamisítvány, és át lett verve.

[1] http://www.hds.harvard.edu/faculty-research/research-projects/the-gospel-of-jesuss-wife

[2] http://www.hds.harvard.edu/people/faculty/karen-l-king

[3] Dirk Yongkind, http://evangelicaltextualcriticism.blogspot.com (2012.09.20)

[4] http://us.penguingroup.com/nf/Book/BookDisplay/0,,9780143113164,00.html?Reading_ Judas_Elaine_Pagels

[5] King referenciája: Stromateis III.6.49, de a szöveget nem közli. Gathercole referenciája ettől eltér (Stromateis 3.49.1), de az angol fordítást idézi: “…say outright that marriage is fornication and teach that it was introduced by the devil. These arrogant  people say that they are imitating the Lord, who neither married nor possessed anything in this world, boasting that they understand the gospel better than others.”. A mű magyar nyelven sajnos még nem olvasható.

[6] http://www.tyndale.cam.ac.uk/ReJesusWife

[7] Hubai Péter, Prőhle Károly, Rugási Gyula: „Jézus rejtett szavai”, Holnap Kiadó, Budapest, 1990 (80, 83. oldal)

[8] www.theatlantic.com/magazine/archive/2016/07/the-unbelievable-tale-of-jesus-wife/485573/

[9] www.theatlantic.com/politics/archive/2016/06/karen-king-responds-to-the-unbelievable-tale-of-jesus-wife/487484/

Hamis tanokkal nem feltétlenül egy álkeresztény vallási közösség képviselőin keresz­tül, részletesen kifejtve találkozunk. Sokszor csak egy-egy mondatot hallunk vagy olvasunk, ami összezavar minket. Mivel a hamis tanok mind ilyen mon­datokból állnak össze, ilyesmiket hallva azonnal tudhatjuk, mivel van dolgunk, de azt is, hogy van rájuk bibliai cáfolat. Ha olyan vallási közösség tagjától hallunk vagy olvasunk ilyesmit, amelyikben a Szentírás tekintélynek számít, hatékonyan érvelhetünk minden tanítás végső mércéjével, a Szentírással.

Az alábbiakban a gyakori írásellenes kijelentések tematikus csoportokban, alap­vető keresztény tanok öt pontja köré gyűjtve olvashatók (Biblia, Isten, Jézus Krisztus, Szentlélek, üdvösség). Az alapszöveg az ÚFO (MBT 1990), de esetenként [  ]-ben fordítási pontosítások olvas­hatók.

1. A Bibliáról

Emlékeztetőül, az apostoli hit számára az Ó- és Újszövetségi Szentírás Isten egyetlen, teljes, örökre szóló, a szent élethez és az üdvösséghez elégséges, korokon át is fennmaradt üzenete.

1. Állítás: „A Biblia szövegét meghamisították, ezért helyre kellett állítani.”

• Máté 5:18 Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik.
• 1Péter 1:22 Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, 23 mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. 24 „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, 25 de az Úr beszéde megmarad örökké”. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.

2. Állítás: „A Szentlélek nem mindent jelentett ki az apostoloknak, a kinyilatkoztatás nem zárult le, ma is folytatódik.”

• János 14:26 A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. (…) 16:12 Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: 13 amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. 14 Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. 15 Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.

3. Állítás: „Isten XY-nak új kinyilatkoztatásokat adott angyalokon keresztül vagy sugallatok révén.”

• Galata 1:8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hir­detne is nektek evangéliumot azon kívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
• 1Timóteus 4:1 A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak.

4. Állítás: „Jézusnak voltak titkos tanításai is, amelyeket azonban nem lehet az Újszövetségben olvasni, csak XY írásaiban.”

• János 18:19 A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. 20 Jézus így válaszolt neki: Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, titokban nem beszéltem semmit.
• Efezus 3:2 Ha ugyan hallottatok az Isten kegyelme megbízásáról, amelyet nekem adott a ti javatokra, 3 amikor kijelentésével ismertette meg velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. 4 Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én a Krisztus titkát, 5 amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által…
• 1Timóteus 3:8 Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem haszonlesők, 9 hanem olyanok, akikben megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. (…) 16 Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.

5. Állítás: „XY tanító vagy Z szervezet írásmagyarázatát és tanítását nem lehet megkérdőjelezni.”

• Apostolok cselekedetei 17:11 Ezek [a zsidók] nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok.
• 1Korinthus 10:15 Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok.

6. Állítás: „A Bibliát csak azok érthetik és magyarázzák helyesen, akiknek erre különleges kenetük van: XY tanítónak vagy Z szervezetnek.”

• 2Korinthus 1:21 Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban [„a Felkentben”] megerősít és felken, Isten az. 22 Ő pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe.
• 1János 2:26 Ezt azokról írtam nektek, akik megtévesztenek titeket, 27 de bennetek megvan az a kenet is, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; sőt amire az ő kenete tanít meg titeket, az igaz, és nem hazugság; és ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne.

7. Állítás: „A Bibliát nem lehet megérteni XY tanító vagy Z szervezet kiadványai, bibliai irodalma nélkül.”

• 2Timóteus 3:13 A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve. 14 De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, 15 mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. 16 A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; 17 hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.
• 2Péter 3:15 A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint – 16 szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.

2. Istenről

Emlékeztetőül, az apostoli hit számára Isten csak egy van, ugyanakkor három olyan személyt találunk a Bibliában, aki természeténél, lényegénél fogva rendelkezik olyan tulajdonsággal, amely csak Istené lehet, illetve olyasmit tesz, amit csak Isten tehet: az Atyát, a Fiút és a Szentlelket.

1. Állítás: „Sok valódi isten létezik, nem csak egy.”

• 5Mózes 4:39 Tudd meg azért ma, és szívleld meg: az ÚR az Isten fenn a mennyben és lenn a földön, nincs más!
• Ézsaiás 43:10 Ti vagytok a tanúim – így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz. (…) 44:6 Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten. (…) 46:9 Emlékezzetek az ősrégi dolgokra, mert én vagyok az Isten, nincs más, Isten vagyok, nincs hozzám hasonló!
• Galata 4:8 Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok.
• 1Korinthus 8:4 Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy. 5 Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, 6 nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.
• 1Timóteus 2:5 Mert egy az Isten [egy Isten van – Sz.A.], egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.
• Jakab 2:19 Te hiszed, hogy egy az Isten [egy Isten van – Sz.A.]. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.

2. Állítás: „Isten csak egy személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek csupán az ő három egymás utáni megjelenési formája vagy alakja.”

• Máté 3:16 Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll. 17 És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (…) 26:39 [Jézus] így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.”
• János 5:20 Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit ő tesz. (…) 14:16 én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17 az igazság Lelkét… (…) 16:14 Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. (…) 28 Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba; de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek.
• Róma 8:26 Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.

3. Állítás: „Isten egykor ember volt, és az ember is istenné válhat.”

• Zsoltárok 90:2 Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó Isten! 93:2 Szilárdan áll trónod ősidők óta, öröktől fogva vagy te.
• Júdás 25 Az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen.
• 4Mózes 23:19 Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna.
• 1Mózes 3:4 De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! 5 Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.
• 2Thesszalonika 2:3 Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. 4 Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten.

3. Jézus Krisztusról

Emlékeztetőül, az apostoli hit számára Jézus a Krisztus, a zsidóságnak megígért, eljött és visszavárt Messiás. Jézusban a Háromság második személye, Isten a Fiú lett emberré, ezért egyszerre valóságos Isten és valóságos ember. Ő az egyetlen közbenjáró Isten és ember között.

1. Állítás: „Nem is létezett ígéret arra nézve, hogy Isten emberré lesz.”

• Ézsaiás 40:3 Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! 4 Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! 5 Mert megjelenik az ÚR dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az ÚR maga mondja ezt.
• Máté 3:3 Mert [Keresztelő János] volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!”
• Malakiás 3:1 Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az ÚR, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! – mondja a Seregek URa.
• Máté 11:10 [Jézus Jánosról:] Ő az, akiről meg van írva: Íme, én elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.
• Lukács 1:35 Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.[1] (…) 41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Megtelt Erzsébet Szentlélekkel, 42 és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! 43 Hogyan is lehetséges ez, hogy az én Uram[2] anyja jön el énhozzám? (…) 67 [Keresztelő János] apja, Zakariás, megtelt Szentlélekkel, és így prófétált: 68 Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki. 69 Erős üdvözítőt támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, 70 ahogyan kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva (…) 76 Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait…
• 1Korinthus 12:3 Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.

2. Állítás: „Isten nem lett emberré.”

• János 1:1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. (…) 14 Az Ige testté lett, közöttünk lakott [sátorozott – Sz.A.], és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (…) 18 Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.
• 2Péter 1:16 Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének.
• Filippi 2:5 Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: 6 mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 7 hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; 8 megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

3. Állítás: „Jézus sem tartotta magát Istennek.”

• János 5:17 Jézus így szólt hozzájuk: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. 18 Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel.[3] (…) 10:27 Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 28 Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. 29 Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. 30 Én és az Atya egy vagyunk. 31 Ekkor újra köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék. 32 Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében: ezek közül melyik cselekedetem miatt köveztek meg engem? 33 A zsidók így feleltek neki: Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat. (…) 14:8 Fülöp így szólt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk! 9 Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát.

4. Állítás: „Isten csak látszólag lett emberré, nem valóságosan.”

• 1János 1:1 Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. (SzIT) 4:2 Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. (ÚFO)
• 1Korinthus 15:3 Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. 4 Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon…
• Lukács 24:36 Míg ezekről beszélgettek, [Jézus] egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” 37 Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. 38 De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? 39 Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.”
• 1Timóteus 3,16 Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.

5. Állítás: „Jézusban csak egy teremtmény, például egy angyal lett emberré.”

• János 1:1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. 2 Ő kezdetben az Istennél volt. 3 Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. (…) 18 Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.
• Filippi 2:5 Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: 6 mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel…
• Kolossé 1:15 Ő a láthatatlan Isten képe, [az egész teremtés elsőszülötte v. az elsőszülött az egész teremtés fölött – Sz.A.] 16 Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. 17 Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. (…) 2:9 Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg…
• Zsidókhoz 1:3 Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. 4 Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. (…) 6 Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt az Isten minden angyala!” 7 És az angyalokról ugyan ezt mondja: „Angyalait szelek­ké teszi, és szolgáit tűz lángjává”, 8 de a Fiúról így szól: „A te trónusod örökké megáll, ó Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája.
• Titusz 2:13 mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését…
• 2Péter 1:1 Simon Péter (…) mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által (…) 16 Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének.
• 1János 5:20 De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.
• Róma 9:5 akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.

6. Állítás: „Isten Fia nem létezett, amíg Jézus meg nem született.”

• Példabeszédek 30:4 Ki ment fel az égbe, és ki szállott le onnan? Ki szedte össze markába a szelet, ki kötötte köntösébe a vizet? Ki határozta meg az egész föld határát? Talán tudod, hogy mi a neve, vagy mi a fiának a neve?
• János 1:1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. (…) 14 Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. 15 János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: „Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” 3:12 Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? 13 Mert nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. (…) 6:62 Hát ha majd meglátjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol előzőleg volt? (…) 8:23 Ő így folytatta: Ti lentről származtok, én pedig fentről származom; ti e világból származtok, én nem e világból származom. (…) 8:57 A zsidók erre ezt mondták neki: Ötvenéves sem vagy, és láttad Ábrahámot? 58 Jézus így felelt nekik: Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok. 13:3 Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy (…) 16:28 Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba; de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek. (…) 17:4 Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: 5 és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett.
• Filippi 2:6 …mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 7 hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult…
• 1János 1:2 Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk.

7. Állítás: „Jézus nem a Messiás, és ő sem tartotta magát annak.”

• Lukács 4:17 Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva: 18 „Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, 19 és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” 20 Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a szeme rajta függött; 21 ő pedig szólni kezdett hozzájuk: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.”
• János 4:25 Az asszony így felelt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.” 26 Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” (…) 10:24 Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!” 25 Jézus így válaszolt nekik: „Megmondtam nektek, de nem hisztek…
• Apostolok cselekedetei 2:36 Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.”
• 1János 2:22 Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, mert tagadja az Atyát és a Fiút.  (…) 5:1 Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született…

8. Állítás: „Jézus nem az egyetlen üdvözítő, csak egy a sok közül.”

• János 14:6 Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.
• Apostolok cselekedetei 4:12 …és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.

9. Állítás: „Krisztus helyett vagy mellett angyalok vagy erre felhatalmazott emberek közbenjárhatnak Isten és ember között.”

• 1Timóteus 2:5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró [egy közbenjáró van – Sz.A.] is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, 6 aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében.
• Zsidókhoz 9:15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
• Róma 8:34 Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk? (SzIT)

10. Állítás: „Ki lehet számítani Jézus visszatérésének időpontját.”

• Máté 24:36 Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya.
• Apostolok cselekedetei 1:7 [Jézus] Így válaszolt: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról [időpontokról – Sz.A.] tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.

11. Állítás: „Jézus bármikor visszajöhet, minden előjel nélkül.”

• 1Thesszalonika 4:15 Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. 16 Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, 17 azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.
• 2Thesszalonika 2:1 Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, 2 és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. 3 Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, 4 aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. 5 Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? 6 Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, 7 csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. 8 Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. (SzIT)

12. Állítás: „Nem személyesen jön vissza, hanem valaki másként.”

• Apostolok cselekedetei 1:9 Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. 10 Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, 11 és ezt mondta: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.”

13. Állítás: „Láthatatlanul jelen van, és nem jön vissza láthatóan.”

• Máté 28:19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, 20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.
• Márk 16:19 Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. 20 Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel. (ue. Zsid 2:4)
• Apostolok cselekedetei 1:11 [Két angyal] ezt mondta: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.”
• Lukács 21:27 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.
• Jelenések 1:7 Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.

4. A Szentlélekről

Emlékeztetőül, az apostoli hit számára a Szentlélek az Isten Lelke, Krisztus Lelke, a Szent Háromság harmadik személye, a próféták és az apostolok ihletője, a hívők lelki átformálója.

1. Állítás: „A Szentlélek csak Isten ereje, nem személy.”

• Máté 28:19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, 20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek…
• 1Korinthus 12:11 De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.
• Efezus 4:30 És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára.
• 1Timóteus 4:1 A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak…
• Apostolok cselekedetei 21:11 [Agabosz próféta] levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: „Így szól a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.”

2. Állítás: „A Szentlélek nem Isten, csak egyik szelleme, angyala.”

• 2Korinthus 3:17 Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. 18 Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.
• 1Korinthus 12:4 A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. 5 Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. 6 És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.
• Róma 8:14 Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. 15 Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” 16 Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.
• Apostolok cselekedetei 5:3 Péter azonban így szólt: „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? 4 Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.” (…) 16:6 Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. 7 Amikor Mízia felé mentek, Bitíniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket. (…) 9 Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy macedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: „Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre!” 10 A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert meg­értettük: oda hívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.

3. Állítás: „A Szentlélek nem a Háromság része.”

• Máté 28:18 Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. 19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, 20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”
• 2Korinthus 13:13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!
• Róma 8:9 Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.
• Efezus 1:17 …és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt…

5. Az üdvösségről

Emlékeztetőül, az apostoli hit számára az üdvösség megmenekülés Isten jogos ítéletétől, illetve megszabadulás a bűn, a Vádló és a halál rabságából; a bűnök bocsánata Jézus Krisztus engesztelő áldozata, halála és feltámadása alapján Isten kegyelméből adatik, hit által elfogadható; a valódi hitet a megváltozott élet igazolja; aki az Üdvözítőben bízik, annak üdvössége van: az Üdvözítő visszatérésekor pedig egész lénye megdicsőül, amiképpen az egész teremtett világ is megújul.

1. Állítás: „Ami a kereszten Jézussal történt, nem Istennel történt.”

• Ézsaiás 44:6 Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.
• Jelenések 1:8 Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. (…) 17 Amikor megláttam [Krisztust], lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó 18 és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. (…) 2:8 A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt (…) 22:13 Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.
• Apostolok cselekedetei 20:28 Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.

2. Állítás: „Jézus nem halt meg a kereszten.”

• János 19:7 A zsidók így válaszoltak neki: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.” (…) 30 Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. 31 Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy nap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. 32 Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. 33 Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, 34 hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. 35 Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. 36 Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.” 37 Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.”
• Márk 15:37 Jézus azonban hangosan felkiáltva kilehelte lelkét. (…) 43 eljött arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát; bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. 44 Pilátus csodálkozott azon, hogy már meghalt, ezért hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy meghalt-e már. 45 Amikor ezt megtudta a századostól, kiadatta a holttestet Józsefnek. 46 Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé.
• 1Korinthus 15:1 Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. 2 Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. 3 Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. 4 Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon…

3. Állítás: „Jézus nem támadt fel.”

• János 2:19 Jézus így felelt nekik: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.” 20 Ezt mondták rá a zsidók: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted?” 21 Ő azonban testének templomáról beszélt. 22 Amikor azután feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott. (…) 10:17 Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. 18 Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” (…) 11:25 Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; 26 és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?”
• Máté 28:1 Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. 2 És íme, nagy földrengés volt, az ÚR angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá. 3 Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. 4 Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. 5 Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. 6 Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. 7 És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt…”
• 1Korinthus 15:3 Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. 4 Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon, 5 és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. 6 Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. 7 Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. 8 Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. (…) 12 Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? 13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. 14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
• Apostolok cselekedetei 2:24 De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. (…) 32 Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. (…) 4:9 Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jótett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg, 10 vegyétek tudomásul valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve [személye – Sz.A.] által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll ez előttetek egészségesen.
• 1Péter 1:3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre…

4. Állítás: „Jézus halála nem Isten terve volt.”

• Ézsaiás 53:5 Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. 6 Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. (…) 10 Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze.
• Lukács 9:20 Ő ekkor így szólt hozzájuk: „Hát ti kinek mondotok engem?” Péter így felelt: „Az Isten Krisztusának”. 21 Jézus ekkor rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják el. 22 Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.
• János 12:23 Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. 24 Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.
• Apostolok cselekedetei 2:22 Izraelita férfiak, halljátok ezeket a szavakat: ti a Názáreti Jézust, azt a férfiút, akit Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket, mint ti is tudjátok, Isten általa művelt közöttetek, 23 ezt az embert istentelenek keze által felszegezve megöltétek, miután Isten elhatározott terve és előretudása szerint átadatott. (KNB)
• Róma 5:6 Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. (…) 14:9 Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.

5. Állítás: „Nem volt szükség Jézus engesztelő halálára.”

• Lukács 22:20 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki….”
• 1János 4:9 Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. 10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
• Róma 3:25 Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte 26 türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.
• Efezus 1:7 Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából…
• Zsidókhoz 9:11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. 12 Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. 13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hint­ve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, 14 akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek. 15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét. (…) 22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. 23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal. 24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk. 25 Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével, 26 mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. (…) 10:3 De az áldozatok évről évre a bűnökre emlé­kez­tetnek. 4 Mert lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el.
• 1Péter 1:17 Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét, 18 tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, 19 hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.

6. Állítás: „Az üdvösség Jézus életének utánzásával, szolgálattal kiérdemelhető, megszolgálható.”

• Efezus 2:8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; 9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. 10 Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett…
• Titusz 3:4 De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, 5 nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket a Szentlélek újjászülő és megújító fürdője által [szórend: Sz.A], 6 akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, 7 hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.

7. Állítás: „Jézus váltságműve nem teljes, kiegészítésre szorul.”

• János 19:30 Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!”
• Zsidókhoz 10:12 [Krisztus] ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült, 13 és ott várja, hogy ellenségei zsámolyul vettessenek lába alá. 14 Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.
• János 1:16 Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.
• Kolossé 2:9 Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg, 10 és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.
• Róma 15:29 Azt pedig tudom, hogy amikor hozzátok megyek, Krisztus áldásának teljességével érkezem meg.
• Efezus 1:22 „Az ő lábai alá vetett mindent”, és őt tette mindenek felett való fővé az egyházban, 23 amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben.

8. Állítás: „A hívőknek eltérő reménységű osztályai vannak.”

• Efezus 4:4 Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: 5 egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, 6 egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.
• 2Péter 1:1 Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által…

9. Állítás: „Egyesek alkalmasak az üdvözülésre, mások nem.”

• Róma 3:22 Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: 23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.
• Efezus 2:1 Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, 2 amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban [az engedetlenekben – Sz.A.] működik. 3 Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai [haragra méltók – Sz.A.] voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek.
• Kolossé 1:21 Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gon­dolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, 22 most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.

10. Állítás: „Krisztus egyeseket megváltott, másokat nem.”

• János 3:16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 17 Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.
• 1János 2:1 Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, 2 mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.
• 1Timóteus 2:4 [Isten] azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. 5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, 6 aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében.
• 2Péter 2:1 …közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.

11. Állítás: „Mindenki üdvözül, mert ez Isten akarata.”

• János 3:18 Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. 19 Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött ebbe a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak.
• 1Timóteus 4:10 … az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.
• 1Korinthus 1:18 Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.
• 2Korinthus 4:3 Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek.
• 1Péter 4:17 Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? 18 És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös?
• 2Péter 2:1 …közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.

12. Állítás: „A halál után a túlvilágon is meg lehet térni.”

• 1Péter 3:18 [Krisztus] halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. 19 Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak, 20 akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor…
• Zsidókhoz 9:27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik…

[1] Sajátos héber nyelvi jelenség, hogy „az Isten Fia” kifejezés azt jelenti: „Aki Isten”, „az Ember Fia” = „Aki Ember”, „az engedetlenség fiai” = „az engedetlenek” stb.

[2]  A zsidók csak Istenüket nevezték Uruknak (Adonai). Jézus „Úr”-nak nevezni annyi, mint Istennek tartani (vö. Jn 20:28), ami csak a Szentlélek hatására lehetséges (1Kor 12:3).

[3] A zsidóság mint nép „Isten fiának” (Hós 11:1) tarthatta magát, de egy zsidó sem nevezhette Istent a saját apjának, mert Istentől csak Isten születhet. Jézusban „a Fiú” lett emberré. A keresztények „is­tenfiúsága” más, mert embernek született teremtmények lelki újjászületéséről, örökbefogadásról szól: mi csak kegyelemből válhatunk ahhoz hasonlóvá, ami a Fiú természeténél fogva (2Pt 1:4, Fil 3:20-21, 1Jn 3:2 stb.).

Azzal mindenki egyetért, hogy a Szentírás nyilvános tanítása komoly felelősség, de azt kevesen gondolják végig, hogy a tanításnak milyen feltételei vannak maga a Szent­­írás szerint. Mielőtt azonban nekiállnánk elemezni az erről szóló szövegeket, röviden tekintsük át, hogyan jutottunk el a mai helyzetig, melyek korunk kihívásai, és miért kell újra elgondolkoznunk bizonyos bibliai szövegeken!

A keresztény ókorban tíz emberből csak egy tudott írni-olvasni, a Szentírás papiruszra majd pergamenre írt példányai pedig kisebb vagyonba kerültek. A püspökök (ma: lelkészek) voltak az értelmiségiek, akik a szent szöveget felolvasták és magyarázták. Könyvet írni és kiadni ekkor még a kevesek kiváltsága volt. A középkorban azonban a nyomtatás feltalálásával minden megváltozott. A Szentírást már nem kellett kézzel másolni, egyre többen tudtak írni vagy olvasni, és pénzétől vagy támogatójától függően bárki megjelentethette a saját művét akár nagyobb példányszámban is. Az újabb és legújabb kori nyugaton a nyomdaipar és a kommunikációs technológia fejlődése korábban elképzelhetetlen mennyiségű, minőségű és formátumú kiadványt tett lehetővé, egyre olcsóbban. Az írni-olvasni tudók társadalmi számaránya az ókori ellentéte lett, a rádión és a tévén keresztül pedig a hallgatóság világméretű, közvetlen elérése is lehetővé vált.

Az intézményes egy­házi kontroll a reformáció és a felvilágosodás, illetve a vallásszabadság és a szabadegyházi forma elterjedésével itt a nyugaton eltűnőben van. Általánosságban elmondható, hogy a tanfegyelem – felekezetenként eltérő mértékben – fellazult.

Digitális világunkban már bárki billentyűzetet ragadhat, és az interneten bármit közzé tehet „bibliai” vagy „keresztény” tanítás címen, bármiféle intézményes kontroll nélkül. Tanait – különösen angolul – az egész világ számára elérhetővé teheti bármilyen szöveg-, kép-, hang- és filmformátumban, gyakorlatilag ingyen. Ezért aztán sok minden felkerül az internetre:

• lelkileg építő és romboló, igényes és igénytelen, népszerűsítő és tudományos színvonalú anyagok egyaránt,
• követhetetlen mennyiségben,
• sokszor nehezen azonosítható személyi, teológiai, felekezeti háttérrel.

Mivel a technikai lehetőségek és korunk mentalitása nem szab korlátokat a publikálásnak, kaotikus világunkban különösen fontos felismerni az ismeretek szűrésének szükségességét, és kutatni a szűrés használható szempontjait. Ez a tanulmány bibliai és gyakorlati elvek, szempontok felvonultatásával szeretne közös gondolkodásra buzdítani.

1. Újszövetségi szövegek elemzése

Az alábbiakban az Újszövetség (RÚF 2014) tanítókról és a tanításról szóló legfontosabb szövegeinek a tanulságait igyekszem megfogalmazni.

Jézus, a Tanító és a kortárs tanítók

Jézus intelligenciáján az emberek már gyermekkorában elámultak (Lk 2:46-47), és felnőtt szolgálati évei alatt is újra meg újra. A Mt 7:28 szerint ugyanis nem úgy tanított, mint az írástudók, hanem „mint akinek hatalma van”, azaz „mint akinek [saját] tekintélye van” (exuszia), szemben a rendszerint más írástudók tekintélyé­re hivatkozó írástudókkal (vö. Mt 21:23). Jézus azt tanította, amit az Atya tanított neki (Jn 8:28), így akik hallgatták, azt élhették át, hogy Isten tanítja őket (Jn 6:45). Tanításában ráadásul az isteni üzenet mögötti isteni hatalmat is de­mon­strálta a bölcsesség (szofia) és az erő(megnyilvánuláso)k (düname­isz) kettősével (pl. Mt 13:53).

Jézus a kortárs írástudókat és farizeusokat éles és tanulságos kritikával illette (Mt 23. fejezet). Bírálatának lényege, hogy képmutatók: másnak mutatják magukat, mint amik, azaz nem a valóságban élnek. „Mózes székébe ülnek”, azaz törvényt szabnak olyasmiben is, amiről Mózes nem rendelkezett (23:2); amit tanítanak, valójában nem élik, tehát tanításukat lehet követni, de őket nem (23:3); olyan terheket tesznek másokra, amelyeket az emberek nem tudnak elhordozni, és nem segítenek nekik (23:4); vallásukat feltűnően gyakorolják, élvezik a társadalmi státuszukat, és szeretik, ha mesternek szólítják őket (23:5-7).

Jézus ezért a saját tanítványainak megtiltotta, hogy rabbinak hívassák magukat, mert csak egy Tanító (didaszkalosz) van (23:8); atyjuknak se szólítsanak senkit a földön, mert csak egy Atyjuk (patér) van, a mennyei (23:9); vezetőknek vagy oktatók­nak (kathégétész) se hívassák magukat, mert csak egy Vezető vagy Oktató van: a Krisztus (23:10). Aki közülük a legnagyobb, az legyen a szolgájuk (23:11), mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik (23:12).

Jézus tehát konkrétan olyan kortárs tanítókra reagál, akik képmutató módon tiszteletet követeltek maguknak másoktól. A 23:8-10 nem azt jelenti, hogy mi ma senkit sem szólíthatunk rabbinak, tanítónak, vezetőnek, oktatónak, (lelki) atyának (vö. 1Kor 4:15), hanem azt, hogy senki sem hívathatja magát így. Szolga nem követelhet magának tiszteletet: mások részesítik tiszteletben, ha megérdemli.

Jakab 3:1-18

Jakab hosszú, komoly hangvételű figyelmeztetést írt egy társadalmi különbségek miatt szétzilált közösségnek. A 3. fejezetben hosszasan ír a tanítókról:

• Jak 3:1 Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk. 2 Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. … 13 Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! … 17 A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló, és nem képmutató. 18 Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság (ti. az igaz mivolt) gyümölcsét arassák.

Jakab tanácsa szerint egy helyi közösségben ne legyen sok tanító. Nem mondja ki, mi az ideális mennyiség, a továbbiakban inkább arról beszél, milyen az ideális minőség. A tanítóknak eleve súlyosabb (isteni) megítélésben lesz részük, mint a többi hívőnek, tehát a tanító minősége a felelősségtudattal kezdődik. A tanító szavainak és magatartásának ugyanis hatása van másokra. Mindenki, tehát a tanító is sokat vétkezik. Szóban nem vétkezni, beszédben önuralmat gyakorolni pedig különösen nehéz annak, akinek a szó a munkaeszköze. Ez a tapasztalat mutat rá, mennyire fontos a tudatos belső értékrend, az emberekhez való hozzáállás, a szeszélyesség kerülése (3:9-12), mert ebből fakad a tanítás.

A tanítónak tehát bölcsnek (szofosz) és értelmesnek (episztémón) kell lennie, de ennek nem pusztán a szavaiban, hanem a viselkedésében is meg kell jelennie. Az igazi bölcsesség ugyanis szelídséggel párosul – szemben a kérkedéssel, viszály­kodással, irigységgel, ami zűrzavart, gonoszságot okoz. Létezik „felülről” (azaz Istentől) származó bölcsesség, aminek felismerhető jelei vannak: tisztaság, békeszeretet, méltányosság, engedékenység, irgalom, a részrehajlás és képmutatás hiánya, illetve a jó gyümölcsök, különösen a békesség (3:13-18).

Összefoglalva, ahogyan beszél, ír és viselkedik egy tanító, az legalább olyan fontos, mint amit mond. A hangvétele, stílusa tanúskodjon önuralomról, viselkedése stabil belső értékrendről és pozitív hozzáállásról, legyen értelmes és bölcs, tanításának pedig legyen építő hatása az egyes hívőkre és a közösségre egyaránt.

1Korinthus 3:4-15

Pál apostol is egy zűrzavaros, bűnökről, szakadásokról, pártoskodásról hírhedt közösségnek írt. A helyiek saját belső vitáik közben kedvenc tanítóikra hivatkoztak, sőt, e tanítókkal azonosultak, és egymás kedvenc tanítóit lenézték (4:6). Azt állították magukról, hogy ők „Pálé” vagy „Péteré” vagy „Apollósé” vagy – és ezt biztos nehéz lett volna felülmúlni – „Krisztusé” (1:12 ue. 3:4). Pál nyíltan a szemükbe mondja, hogy nem lelki emberek, hanem kiskorúak (3:1-3)

• 1Kor 3:4 Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e?   5 Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr.  6 Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. 7 Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. 8 Aki ültet és aki öntöz: egyek, és mindegyik a maga jutalmát kapja majd fáradozásához méltóan. 9 Mert mi Isten szolgálatában állunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. 10 Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. 11 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus. 12 Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát vagy szalmát, 13 az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja próbára tenni. 14 Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; 15 de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át.

Péter, Pál és Apollós nem álltak vitában sem egymással, sem Krisztussal. A korinthusiak – nagyon „emberi módon” viselkedve – csak fel akarták használni az ő tekintélyüket, mert nem volt sajátjuk. Pál apostol szerint azonban ő és a munkatársai „szolgák csupán”, akiken keresztül a korinthusiak hitre jutottak. Lelki életüket szántóföldhöz vagy épülethez hasonlítva rámutat: az egyik tanító ültetett, a másik öntözött, az egyik alapozott, a mások falazott, de a termény vagy az épület növekedését Isten adta, és csak ez számít. A tanítók majd fáradozásukhoz mérten kapnak jutalmat Istentől, tehát egyfelől nem szorulnak rá az ő rajongásukra, másfelől az ítélkezésükre sem, mert a szolgálatukat is Isten ítéli meg egy napon aszerint, hogy mennyi maradandót építettek a hívők életében. Nem azért adattak tehát a hívőknek, hogy legyen kivel dicsekedni, egyik tanítóval a másik ellen kérkedni. Identitásuk alapja Krisztus, hitük forrása pedig a Szentírás üzenete, nem annak egyik vagy másik tanítója.

• 1Kor 4:6 Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, és senki se fuvalkodjék fel az egyik tanítóval dicsekedve a másik ellen.

Róma 12:3-7

A nagy tanítói levél vége felé Pál apostol arra buzdítja a hívőket, hogy önmagukat élő, szent és Istennek tetsző áldozatul tegyék oda Isten oltárára, így a világhoz való igazodás helyett valóban Isten akarata érvényesülhet az életükben (12:1-2). Mivel az Istennek való odaszánás tettrekészséget is jelent, az apostol mindenek előtt szükségesnek tartja tisztázni, hogy önmagunk odaszánása Istennek nem az önmegvalósítás új, vallásos eszköze:

• Róm 12:3 A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gon­doljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. 4 Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, 5 úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. 6 Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: aki a prófétálás ajándékát kapta, az a hit szabálya szerint prófétáljon; 7 aki a szolgálat ajándékát kapta, az végezze szolgálatát; a tanító a tanítást, 8 a vigasztaló a vigasztalást, az adakozó szerénységgel, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.

A megtérő ember mindig hozza magával korábbi életét és tapasztalatait, gyengeségeit és erősségeit, kudarcait és sikereit – vagy amit annak vél. Tenni akar, és természetesen abból indul ki, amit ismer, ami neki természetes vagy megszokott. Isten uralma alatt azonban sokszor valami másra lenne szükség, és Pál apostol rá is mutat, milyen szempontok alapján gondolkodjunk magunkról és teendőinkről.

Sokfélék vagyunk, eltérő talentumaink és karizmáink vannak a nekünk adatott kegyelem szerint, és hogy konkrétan mi a mi dolgunk, arról is a nekünk adatott hit mértéke szerint, józanul kell elgondolkoznunk (szófroneó). Nem az a szempont, hogy nekünk melyik szolgálat kellene (mert népszerű, mert élveznénk stb.), hanem hogy melyik adatott (Istentől) feladatul, hogy ahol vagyunk, ott mire van szükség (Isten szerint). Mindegy, kinek mi adatott, lényeg, hogy

• tegye a saját dolgát, és ne másét (a tanító tanítson, a szolgáló szol­gáljon),
• tegye megfelelően a dolgát (a prófétának a hit keretein belül kell maradnia, az adakozó legyen szerény, az elöljáró buzgó, a könyörülő jókedvű).

Az odaszánás tehát nem pusztán érzelmi felbuzdulás. Tudatosítanunk kell, hogy lényünkben mit teszünk az oltárra, akár sokról, akár kevésről van szó, és ott kell hagyni magunkat az oltáron, hogy az Úr rendelkezzen vele. Aki tehát végzi a feladatát, és tudatában van a saját felelősségének, az a feladata és a felelőssége határait is látja. Ez a tanítói szolgálatban is érvényes: a saját dolgunkat végezzük a lehető legjobban, és ebben segítsünk mindenki mást is!

Efezus 4:11-16

Pál apostol a körlevél 3. fejezetében a zsidók és a nem zsidók Krisztusban való egységének titkát fejtegeti, a 4. fejezetben pedig az új emberi közösség magtartásbeli feltételeire (4:1-3) és a spirituális egység isteni gyökereire mutat rá (4:4-6). Ezután a 86. zsoltárt előképként vagy párhuzamként idézve utal a győztes, ajándékokat osztogató Krisztusra (4:7-10).

• Ef 4:11 És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, 12 hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, 13 míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 14 hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 15 hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, 16 akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.

Pál szerint az Egyháznak szánt ajándékok emberek, akiket apostolokul, prófétákul, evangélistákul, pásztorokul és tanítókul adott. Bár igen eltérő a szerepük és a tekintélyük, közös feladatuk a hívők szolgálattételre (eisz ergon diakoniasz) való rendbetétele, előkészítése, felszerelése (katartiszmosz), illetve Krisztus Testének, az Egyháznak a felépítése, hogy minden testrész / építőelem a helyére kerüljön (oikodomé).

Segítségükkel az egyes hívők egyfelől alkalmassá válhatnak feladataikra, másfelől megtalálhatják azt a helyet, ahol tehetik a dolgukat. Képessé kell válniuk, és teret kell kapniuk. Funkciójuk betöltéséhez szük­séges továbbá az Isten Fiába vetett hitnek (pisztisz) és az ő megismerésének (epi­gnó­szisz) egysége (henotész), illetve a spirituális érettség (férfikor, nagykorúság).

Az igazsághoz való ragaszkodás (alétheüó) szeretettel (en agapé) mindenki növekedéséhez vezethet, ami felfelé irányul, a Főre, Krisztusra. Ez a növekedés pedig hangsúlyosan nem csupán egyéni, hanem testületi is: az egyes tagok közötti kapcsolatok révén, azaz ki-ki a maga erejéhez mérten, és a többiekkel együtt munkálkodik a Test növekedésén. Fontos tehát az egyéni lelki épülés és érlelődés, de a végső tét nagyobb: egy helyi közösség és az egész Egyház épülése, növekedése, egysége. Individualista korunkban külön tudatosítást igényel az az elv, hogy fejlődésünket és feladatainkat illetően – az egyéni dimenzión túllépve – közösségben kell gondolkodnunk. Helyi gyülekezetünk vagy egy város gyülekezeteinek lehetőségeit és feladatait is úgy kellene szemlélnünk, mint amin keresztül Krisztus cselekedhetne. Ez ugyanis valóban Róla szólna, nem a saját közösségünkről, azaz rólunk.

A tanítók feladata tehát ismeretek átadása a keresztény hit alapjairól, magasságairól és mélységeiről, de olyan formában, hogy az Krisztus személyes megismeréséhez vezessen, és a hitéletben lelki növekedést hozzon. Ehhez nyilván idő is kell, de az öregedéssel együtt érést csak a tanbeli felismerések és hitéleti élmények összhangja, az isten-, világ- és énkép bibliai és realista irányú megváltozása, az egyéni és megosztott tapasztalatok pozitív együttese hozhat.

Mindennek hiányában a felkészületlen, helyüket nem találó, tudatlan és éretlen hívőket hamis tanok és szélsőségek sodorhatják ide-oda – így lesz a gyümölcsfából uszadékfa.

2Timótheus 4:1-5

Az érthető és élhető tanítás hiánya mellett az érthető és élhető tanítással szembeni engedelmesség hiánya is katasztrófát okoz. A legjobb tanító is hiába tanít, ha a tanulók nem tanulnak. Pál apostol így írt az ifjú lelkipásztornak:

• 2Tim 4:1 Kérve kérlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. 3 Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. 4 Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak. 5 Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat.

Pál apostol az eljövendő ítéletre gondolva kérleli az ifjú Timótheust, hogy akár alkalmas, akár alkalmatlan az időpont (mármint neki), hirdesse (kérüsszó) az igét, álljon elő vele, lépjen közelebb vele (efisztémi) az emberekhez, és – Pál sokjelentésű szavaival – feddje, fegyelmezze (elenkhó), figyelmeztesse, intse (epi­ti­maó), kérlelje, bátorítsa (parakaleó) őket teljes türelemmel és tanítással (en paszé makrothümia kai didakhé).

A teljes igazság átadásához azért kell teljes türelem, mert lesz idő, amikor az egyház (!) egyes tagjai (2Tim 3:1-17) nem fogják eltűrni, kibírni (ane­kho­mai) az egészséges tanítást (tész hügi­ai­núszész didaszkaliasz). Inkább olyan tanítókat gyűjtenek maguknak (epi­szó­re­üó), akik azt mondják nekik, amit hallani szeretnének. Bármilyen félelmetes az a gondolat, hogy a hívő közösség egyes tagjai a Szentírás (és nem a tanító butaságai) hallatán legszívesebben befognák a fülüket, és inkább más, Biblián és kereszténységen kívüli spirituális forrást keresnek maguknak, Pál szerint erre fel kell készülni, azaz meg kell előzni. Amíg tehát odafigyelnek Timótheusra, tanítsa őket! És bármilyen nehéz is lesz ilyen embereket szolgálni, mindig őrizze meg az önuralmát, mindig maradjon tiszta a feje (néfó en paszin). Szenvedje el azt, amivel az evangélista munkája jár, tegye a dolgát. Neki ugyanis jó hírei, sőt, mindennél jobb hírei vannak, akár tetszik ez egye­sek­nek, akár nem.

Zsidókhoz 13:7-9,17

Nagyívű teológiai értekezésének utolsó fejezeteiben a szerző a hitben való megalkuvásmentes kitartásra buzdítja olvasóit (11. és 12. fejezet). Az utolsó, 13. fejezetben pedig először a testvéri szeretet (13:1-2), majd a tiszta házasélet és a gondviseléshit fontosságát hangsúlyozza (3:3-6). Ezután példaként utal a vezetők­re:

• Zsid 13:7 Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik Isten igéjét hirdetik nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. 8 Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. 9 Különféle és idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív … 17 Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel, és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.

A szerző tehát pozitív példaként utal olyanokra, „akik vezetnek titeket” (tón égumenón hümón) és Isten igéjéről „beszélnek” (laleó) nekik. Figyeljék meg életútjuk (ana­sztrophé) végét, azaz eredményét (ekbaszisz), és kövessék hitüket. Ez feltételezi, hogy az olvasók vezetői olyan emberek,

• akiken alaposan megfigyelhető, hogy
• nem csak beszélnek az Írásokról, hanem hisznek is bennük,
• hitük és életük összhangban van,
• életútjuk eredménye példaértékű.

Mivel Krisztus nem változik, mindez számukra is lehetséges. Ezért ne hagyják magukat elvinni, elsodorni (paraferó) az egyetlen, már átvett tanítástól sokféle (poikilosz) és idegen (xenosz) tan által. Az ember szíve, elméje vagy lénye központja ugyanis csak a kegyelemtől erősödik (vö. Ef 2:8-10, Tit 3:5-8, 2Pt 3:17), a hamis és szélsőséges tanokból pedig éppen ez hiányzik.

A 17. versben visszatér a vezetőkre: bízzanak bennük (peithó), engedelmeskedjenek nekik (hüpeikó), mert ők virrasztanak, figyelnek, vigyáznak (argüpneó) a lelkükre, és Isten előtt fognak majd velük elszámolni. A vezetők is emberek, és ha belegondolunk, óriási felelősség nyomja a vállukat, ezért a hívők sokat tehetnek azért, hogy szolgálatukat örömmel végezhessék.

Fontos tanulság, hogy a vezetők példaértékű életét csak az tudja megfigyelni, aki személyesen ismeri őket, és az igéről beszélő vezetők is csak annak a lelkéért tudnak felelősséget vállalni, akit személyesen ismernek. A mai internetes világban ez a személyes és kölcsönös felelősségvállalás tűnik el. Olyanok tanítanak tömegeket, akik nem vállalnak felelősséget senki lelkéért, követőik pedig olyanokra hallgatnak, akikről valójában nem tudnak semmit.

Úgy gondolom, hogy ez új helyzet. Ami történik, azt a technikai fejlődés lehetővé teszi, de mivel közben bibliai alapelvek sérülnek, a téma közös újragondolására van szükség, ez a tanulmány pedig ehhez kívánt impulzusokat adni.

További, szintén tanulmányozásra ajánlott szövegek: Gal 6:6, Zsid 5:11-14, 6:1, 1Tim 4:6, Tit 1:9, 2:1 1Jn 2:27.

2. Az alapvető emberi feltételek

Az újszövetségi szövegek – távolról sem összes – tanulsága után a mai jelenségek alapján szeretnék megfogalmazni néhány fontos gyakorlati szempontot.

Tapasztalataim és a Szentírás erről szóló szövegei alapján meggyőződésem, hogy a Szentírás nyilvános tanítását csak arra szabad bízni, aki

• emberileg alkalmas (van rá talentuma, karizmája és megfelelő a lelkülete),
• szakmailag képzett (tanult tanuló, akár intézményes formában, akár autodidaktaként)
• közössége erre felhatalmazta (egyháza a szolgálatát fel- és elismer­­te), és számon is kéri (felelősséget vállal érte, vagy ha kell, felelősségre vonja).

2.1. Alkalmasság

Jézus apostolai egyszerű és esendő emberek voltak, de a Szentlélek ereje és ajándékai révén alkalmassá váltak a szolgálatra. Ezért úgy tűnhet, Isten bárkit bármire használhat, bárkit elhívhat nyilvános tanítói szolgálatra.

Először is azonban, Isten nem „használ”, hanem a munkatársává tesz embereket. Másodszor, az apostolokat nem csupán a Szentlélek ereje és ajándékai, hanem a jellemük megváltozása tette alkalmassá a szolgálatra. Az Isten melletti szolgálat ugyanis nem abból áll, hogy állandóan rajtunk kívül álló, tőlünk független, emberfeletti erők nyilvánulnak meg. Isten a közös munka során alapvetően azt használja fel, amik vagyunk (lelki alkatunk, képességeink, jellemünk stb.), így mi magunk is folyamatosan munka tárgya vagyunk (Isten minket is formál). Senki sem eleve alkalmas és nem is válhat alkalmassá bármire, de mindenki alkalmassá válhat valamire.

Ami tehát a tanító személyiségét illeti, a szolgálatra való alkalmasságnak kettős, emberi és emberfeletti alapja van. Ezek együttműködése az alábbi három területen nyilvánul meg:

• a talentum az, ami velünk született: a temperamentumunk (lelki és lelkiségi alkat), illetve ami részben fejleszthető is: a képességeink (pl. memória, logika) és a készségeink (pl. kifejező készség, nyelvi tehetség),
• a karizma az, amit megtérésünk után a Szentlélektől kap(t)unk: képességeink, készségeink felerősítése, kiegészítése, lelki dolgokban is működővé tétele, illetve a Lélek alkalmi meg­nyilvánulásai (pl. tanítás, bölcs szavak, ismeret közvetítése, prófétálás)
• a lelkület az, ahogyan a szolgálatot végezzük: optimális esetben Krisztust követve (tanítványság), a Lélek gyümölcsét teremve (jellem, emberség), növekedve és mélyülve (érettség, bölcsesség).

A tanítás tehát már csak azért sem lehet „sterilen” biblikus, mert mindig személyes.

• Minden tanító úton levő, formálás alatt álló ember. A családi és felekezeti háttere, lelki alkata, jelleme és sorsa mind hatnak a lelkületére, a lelkiségére, az írásmagyarázatára, az istenképre, amelyet közvetít.
• Minden tanítónak van erőssége és gyengesége. Lelkészként, papként pedig a tanításon kívül gyakran olyan feladatokat is be kell töltenie, amelyekhez nem feltétlenül van érzéke (pl. szervezés, pénzügyek, tanácsadás, gyerekek).
• Minden tanítónak van valamilyen tematikus vakfoltja. Bizonyos bib­liai iratok, műfajok, szövegek esetében sosem fog olyan jól tanítani, mint a többi esetében, de attól még általában véve lehet jó tanító.

Konkrétan a nyilvános tanításra való alkalmatlanság rendszerint a talentum, a karizma, illetve a megfelelő lelkület hiányaként jelenik meg. Ilyenkor a tanítás általános jellemzője lehet, hogy például

• az írásmagyarázat nehezen érthető, követhetetlen, összefüggéstelen; felületes, megreked a köz­helyes igazságok szintjén;
• az alkalmazás túlságosan elvont és életidegen; személyes dolgokat általánosít mindenkire; egyoldalúan merev, szélsőséges álláspontot képvisel;
• a tanító magatartása és megnyilatkozásai a megfelelő lelkület (pl. Lélek gyümölcsei) és a hitelesség (tanítványság) hiányáról tanúskodnak
• a tanító a talentumot és a karizmát öntudatlanul vagy tudatosan „kegyes” modorral vagy „szentlelkes” lelkesedéssel igyekszik pótolni.

2.2. Képzettség

Jézus apostolai „egyszerű” emberek voltak, és az Újszövetség szerzői között is kevés az értelmiségi (Máté, Lukács) és a teológus (Pál és a Zsid írója). Ezért úgy tűnhet, ma sincs szükség teológia képzésre, elég az élő hit, egy magyar Biblia és a Lélek vezetése.

Először is azonban, az apostolok a saját korukban éltek, minket pedig kétezer év történelmi és kulturális szakadék választ el tőlük. Jézus az anyanyelvükön, arámul beszélt, az Újszövetség pedig a Palesztinában is jól ismert, kortárs nemzetközi közvetítő nyelven, az ógörög koiné változatán íródott. Nekünk azonban évekbe telik e nyelvek megfelelő elsajátítása. Ezért ma bizony jelentős ókortörténeti, kulturális és nyelvészeti háttérismeretre van szükség a Szentírás felelős értelmezéséhez és magyarázásához. Szükség van a bibliai szakirodalomra, és aki angolul tud, az előtt egy egész világ nyílik ki ezen a szakterületen is.

Másodszor, igaz, hogy az egyház története (múltja és jelene) tele van olyan „egyszerű” emberekkel, akikkel Isten nagyszerű dolgokat vitt végbe, és olyan „tudós” emberekkel, akik az egyházban sokat romboltak azzal, hogy tévedéseket is meggyőzően tudtak kommunikálni. Az egyház történelme és jelene azonban egyfelől tele van olyan egy­szerű emberekkel is, akik nem tudták, mennyit nem tudnak, ezért a tudatlanságuk romboló hatását sem érzékelték. Másfelől, az egyház történelme tele van olyan tudósokkal is, akik nem csak másokét, hanem a saját korlátjaikat is jól érzékelték, ezért tudtak másokat építően szolgálni és alázatosak maradni.

Ahogy az „egyszerűség” nem azonos a tudatlansággal, a korlátoltsággal vagy a lusta­sággal, úgy a „tudósság” sem egyenlő a jó képességekkel, a magas képzettség­­gel és a felfuvalkodottsággal. Önmagában a képzettség ugyan­olyan kevés garanciát jelent, és ugyanúgy nem erény, mint a képzetlenség. Akiket Isten a munkatársává tudott tenni, azok egyszerűen alázatos emberek voltak, akik tudatában voltak a korlátjaiknak – és minél nagyobb tudásuk volt, annál inkább. Mire jó tehát a képzés, illetve önmagunk képzése?

Optimális esetben bármely felsőoktatási képzés egyik pozitív hatása az is­meret­szerzés, illetve a szakirodalom keresésének, szűrésének, feldolgozásának képessége. Másik hatása bizonyos készségek fejlődése: az ember megtanulhat értelmesen gondolkodni, szavakat definiálni, a logika szabályait alkalmazni, pontosan fogalmazni szóban és írásban, a dolgokat más szemszögből is vizsgálni, mások érveire odafigyelni, illetve érzékelni ismeretei és kompetenciája határait.

Optimális esetben a speciális teológiai képzés pozitív hatása is kettős: a szolgálathoz szükséges információk és kutatási módszertan elsajátítása, illetve az olyan készségek fejlesztése, amelyek nélkül nincs felelősségteljes írásmagyarázat. A Szentírás tanítása ugyanis feltételezi viszonylag sok ismeret fejben tartásának, hosszabb szövegek alapos elemzésének, a tartalmi összefüggések felismerésének és a lényeg kiemelésének készségét.

Sokféle képesség és készség érvényesülhet tehát, például a jó memória, az elemző gondolkodás vagy a nyelvi tehetség és kifejező készség, de ezek mindenkiben más arányban vannak meg. Ezért egyesek különösen jók a szöveg hátterének és adatainak elemzésében, mások az üzenet lényegének megfogalmazásában, ismét mások a gyakorlati alkalmazásban, és csak kevesen jók mindenben. Ezért aztán mások tanítását is ki-ki a maga erősségei alapján hajlamos értékelni.

Igaz a régi mondás, hogy „jó pap holtig tanul”. Először is, a legtöbb egyházi tanító ma olyan lelkész vagy pap, aki több éves formális teológiai képzést kapott, de az sem tud eleget nyújtani a szolgálat elvi és gyakorlati kihívásaihoz. Másodszor, optimális esetben maga a tanító is növekvő, tehát változó ember, ezért a személyes teológiai fejlődésre is szüksége van. Mivel a kitartó önképzésre nem mindenki alkalmas, a legtöbb egyház már felismerte az intézményesített továbbképzés szükségességét, illetve helyi gyülekezetek is felismerték már annak az áldását, ha a lelkész tanulmányi szabadságra mehet, és lelkileg töltődhet, mélyülhet, épülhet. A jó tanító örök tanuló.

Konkrétan a nyilvános tanításhoz szükséges képzettség hiánya rendszerint úgy jelenik meg, hogy a tanítót általában jellemzi:

• nem tudja, vagy rosszul tudja, hogy ki kicsoda, mi mit jelent, vagy mi áll a történet, a jelenet vagy gondolatmenet hátterében
• színvonaltalan, kétséges vagy igazolhatóan hiteltelen forrá­sokra hivatkozik,
• tekintélyét növelendő az eredeti héber, görög szövegre hivatkozik, pedig azt nem is tanulta (egy dolog megtalálni egy szót a szótárban, más dolog egy nyelvet ismerni, szótári és nyelvtani adatokat értékelni és alkalmazni)
• a képzettséget öntudatlanul vagy tudatosan „kegyes” modorral vagy „szent­­­lelkes” lelkesedéssel igyekszik pótolni.

2.3. Felhatalmazás és számonkérés

Jézus apostolait maga Jézus hívta el, küldte ki, és a Szentlélek erejével és ajándékaival szolgáltak. Ezért úgy tűnhet, a személyes küldetéstudat, alkalmasság és jó szándék elég ahhoz, hogy az ember nyilvános tanítói szolgálatba álljon.

Először is azonban, a tanítói szolgálat szolgálat, nem karrier. Ez azért fontos, mert egy szolga sem emelkedhet azok fölé, akiket szolgál, hanem másokat igyekszik önmaga fölé emelni. Másodszor, a tanítói szolgálat egy közösség szolgálata. A szolgálatra való elhívást természetesen az egyénnek is éreznie kell, hiszen egész életét, életvitelét érintő döntéseket kell hoznia, de ez

• egyrészt nem elég önmagában, mert egy közösség szolgálata olyasmi, amit annak a közösségnek is fel és el kell ismernie, amelyiket az ember szolgálni szeretne,
• másrészt az elhívás először nem feltétlenül az illetőben tudatosodik, hanem inkább a környezetében, amely eleve azért veszi észre, és kezdi el támogatni, mert potenciálisan látja vagy már tapasztalja is a gyümölcsöző szolgálatot.

Az Egyház mint közösség tanítással való szolgálata feltételezi, hogy az Egyház mint közösség felismeri, elismeri, értékeli és támogatja ezt a szolgálatot. Az egyéni alkalmasság és képzettség mellett tehát a közösségi felhatalmazás és számon kérés is elengedhetetlen kritérium.

Az ok egyszerű: a tanítói szolgálat azért felelősségteljes hivatás, mert a tanítónak felelősséget kell vállalnia a rá bízottakért. Ezt a felelősséget azonban nem ő vállalja magára, hanem az Egyház mint közösség ruházza rá, hiszen feladatával a közösség bízza meg. Ő is csak azokért vállalhat felelősséget, akik elismerik a tekintélyét, és érte is csak azok vállalhatnak felelősséget, akik őt megbízták a feladattal, és akik számon kérhetik rajta, hogyan él a ráruházott tekintéllyel.

A közösségi felhatalmazás és számonkérés szükségessége, követelménye önmagában azonban ugyanúgy nem garantálja, hogy megfelelő ember kerül tanítói pozícióba, mint az egyéni képesség és formális képzettség. Mindig voltak, vannak és lesznek az egyházban olyanok, akiknek egyéni ambícióik érdekében sikerül tanítói pozíciót sze­rez­ni, illetve akiket tájékozatlan vagy felelőtlen vezetők helyeznek ilyen pozícióba a képességek és a gyümölcsök felmérése nélkül. Amint az sajnos köztudomású, nem minden szolgálatra felszentelt lelkész, pap vagy teológiai professzor van a helyén.

Ugyanakkor, bár bizonyos értelemben túl kevés a tanító, bizonyos értelemben túl sok is van. Korunknak egyszerre áldása és átka a digitális publikálás korlátlan lehetősége, és ma rengetegen éreznek is magukban indíttatást nézeteik nyilvános megosztására, akár az egész világ tanítására. Egyszerűen megvan rá a technikai lehetőségük, és ők élnek is vele. Így ma megszámlálhatatlanul sok, egyházaktól teljesen független privát tanítói „szol­gálat” (ministry) létezik.

Természetesen nem kell min­dentől félni, ami szabadegyházi, felekezetközi vagy független, de tudni kell, hogy ezen a területen még a nagyobb egyházakénál is kevesebb a kontroll, tehát minden lehetőség adott a visszaélésre, a károkozásra.

Konkrétan a tanításhoz szükséges közösségi felhatalmazás és számonkérés hiánya rendszerint úgy jelenik meg (különösen az interneten), hogy az illető tanít, bár erre senki sem hatalmazta fel, ő maga sem vállal felelősséget másokért, és érte sem vállal felelősséget senki. Érdemes ebbe részletesen belegondolni!

Először is, senki sem hatalmazta fel a tanításra.

• Elég volt a személyes indíttatás, a jó szándék, az Úr vezetésének érzése, amihez vagy társul alkalmasság és képzettség, vagy nem.
• Ezért sok független közösség és szolgálat weboldalán nem is jelenik meg nyíl­tan a hovatartozás: elégnek érzik az általános, semmit mondó „keresztény” vagy „bibliai” jelzőt. Pedig a teológiai és felekezeti, lelkiségi hovatartozásról, a teológiai képzettség meglétéről vagy hiányáról való tájékoztatás az (igényes) látogatóban növelné a bizalmat.
• Sok tanító manapság már attól felhatalmazva érezheti magát, hogy vannak olvasói, hallgatói, láj­ko­lói. Ez ugyan nem feltétlenül igazolja elhívását, hiszen a keresők és a hívők között olyan sok a tudatlan és hiszékeny ember, hogy ma bárki felépíthet magának jelentős követői és támogatói kört – ahogy ezt minden „szekta” is sikeresen megteszi.
• A független tanítók megítéléséhez tehát többnyire nincs más eszköz, mint tanításuk tartalmának vizsgálata. Ez pedig az olvasó, a hallgató feladata.

Másodszor, senkiért sem vállal felelősséget.

• Sajnos tipikus az ilyen mondat: „Akinek nem tetszik, az ne olvassa, ne hall­gassa, ne nézze, ne töltse le”. Míg az Újszövetségben a tanító közösségi funkciót tölt be, és felelős a rá bízottak lelkéért, akiket ezért személyesen is ismernie kell, az internet „szabad” (értsd: kontrollmentes) világában „szabadon” (értsd: felelősségvállalás nélkül) fel lehet venni a vezetői, tanítói szerepet ismeretlen százak, ezrek vagy akár milliók hitéletében.
• Aki azonban a Szentírásra vagy a Szentlélekre hivatkozik, emberfeletti tekintélyre hivatkozik; ezért szavainak, esz­méinek súlya, jelentősége, spirituális hatása van, és Isten számon kéri rajta, mit az ő nevében mond. Mivel egy tanító sem pusztán idézi a Szentírást, hanem mindig értelmezi is, a saját bibliaértelmezéséért felelősséggel tartozik, Isten és ember előtt is.
• Ennek ellenére sok tanító állítja, hogy „csak a Bibliát” tanítja, pedig emberi elemektől mentes, „steril” teológia nem létezik, csak olyan tanítók, akik nincsenek tisztában emberi korlátjaikkal, lelkiségi alkatuk sajátosságaival, tudásuk korlátaival, illetve hogy mindez hogyan hat a bibliaértelmezésükre, a lelkiségükre és másokra.
• Ugyanakkor sok kereső és hívő sincs tisztában azzal, hogy szép dolog a bizalom, de szűrni kell. A szűrőnk azonban ne legyen se túl szűk, se túl tág. Egyesek ugyanis csak a kedvencüket vagy csak az egyházukhoz vagy lelkiségi irányzatukhoz tartozókat hajlandók olvasni, hallgatni. Mások pedig bárkit vakon követnek, olyat is, aki nyíltan hirdeti, hogy ő „csak Istennek” tartozik számadással. A felelősségnek tehát két oldala van.

Harmadszor, senki sem vállal érte felelősséget.

• Aki eleve „csak az Úrnak” tartozik számadással, az nem is érzi ennek szükségét. Nem egyházi közösség hatalmazta fel, nem azt képviseli, mert számára a közösség nem tekintély, így közösség védelmére sem tart igényt.
• Az internet pedig lehetővé teszi a személytelenséget és a távolságtartást. A kutakodó kérdések és kritikai megjegyzések törölhetők, a kritikus kommen­telők letilthatók, azaz maradnak a lájkolók.
• Akit pedig nem érdekel a kritika, csak kéretlenül, kényszeresen publikál, vagy élvezettel vitatkozik, azt nem mások szolgálata hajtja, hanem az önérvényesítés. Ez azonban nem egyházi szolgálat, hanem privát közönségszervezés.

2.4. A garancia, a megítélés és a korrekció kérdése

Bár túl sok a negatív példa, ezekre hivatkozva szükségtelennek ítélni az emberi, szak­mai és közösségi feltételeket, illetve elvetni az intézményes képzési és számonkérési kereteket ugyanolyan logikátlan lenne, mint a sok válásra hivatkozva elvetni a házasságot („csak papír”), vagy a sok balesetre hivatkozva kidobni a KRESZ-t.

Igaz, hogy a fentiekben tárgyalt személyes és közösségi dimenzió egyik eleme sem jelent önmagában garanciát, de együtt igenis lehetővé teszik, hogy egy tanítóban alapvetően megbízhassunk. Hangsúlyoznám, hogy alapvető bizalomról van szó, és nem tévedhetetlenségről. Nem kell feltétel nélkül minden egyes nézetét, adatát, hivatkozását vagy következtetését elfogadni, de alapvetően és általánosságban bízhatunk a tanításában.

Ami bármely tanító konkrét tanítását illeti valamelyik témában, az a kérdés, hogy tanítása

• megfelel-e a teljes Szentírás tanításának, azaz minden bibliai adatot figyelembe vett, amit az Írás az adott témáról még mond?
• megfelel-e a kereszténység egyetemes hitvallásainak, illetve az adott felekezet hitvallásának, amelyhez ő tartozik, vagy mi magunk?
• megfelel-e a józan észnek (értelmes ez így?) és a közös keresztény tapasztalatnak (élhető ez így?), illetve hova vezet, mit jelent a gyakorlatban (mik a gyümölcsök?).

Végül, köztudott, hogy tévedni emberi dolog, de erről megfeledkezni is az. Aki valóban tudatában van ismeretei töredékességének (vö. 1Kor 13:9,12),

• az fenntartja a tévedés jogát önmaga és mások számára is,
• önmagát sem tartja tökéletesnek, és másoktól sem vár el tökéletessé­get,
• így mások által korrigálható marad, képes hálásan fel- és elismerni a tévedését vagy a bizonytalanságát, illetve
• másnak is képes úgy segíteni tévedése fel- és elismerésében, hogy az ezért hálás tudjon lenni.

Aki csak megsértődni tud, vagy csak sértő módon tud kommunikálni, az – némi iróniával átfogalmazva Pál apostol szavait – még mindig „alázattal különbnek tartja önmagát másoknál” (vö. Fil 2:3).

Az ismertetők ezért elsősorban azokra a tanbeli és hitéleti sajátságokra hívják fel a figyelmet, amelyek túllépnek a keresztény egyházak dogmatikai vagy etikai közös nevezőjén. A minél teljesebb kép érdekében ajánlatos felkeresni a hivatalos és a kritikai weboldalakat is.

A CSALÁD (The Family International; 1968-1977 Children of God; 1978-81 The Family of Love, 1982-1994 The Family, 2004- TFI)

• Alapítás: Amerika, Dél-Kalifornia, 1968, David Brandt Berg (1919-1994), alias „Father David” / „Moses”, „Dad”.
• Identitás: Felekezettől független keresztény misszionáriusok hálózata, amely a nagy egyházakkal szemben nem nyomja el a nemiséget. Berg a végidők prófétája volt, prófétai utódja 1995 óta volt felesége, Karen Zerby (1949-).
• Tanok: Az evangéliumi szabadegyházakéhoz hasonló tanítások. Ugyanakkor sajátos hangsúlyok: (1) a közelinek hitt antikrisztusi korszak és az elragadtatás ; (2) a szexuális szabadság (Berg pornográf jellegű képregényekkel tanított, ún. Mo Letters); (3) eltávozott hívők szellemei segítenek és üzenetet közvetítenek a hívőknek (Spirit Helpers).
• Hitélet: Ideál az aktív evangelizáció és a humanitárius segítségnyújtás együttese, az igazi tanítványok együttélése ún. otthonokban. A mozgalom az amerikai szex-forradalom idején született. A szeretet törvényére („Law of Love”) hivatkozva Berg 1974 körül bevezette a „flörtölő halászás”-t („Flirty Fishing”): a lányok „Isten szajháiként” az ágyban bizonyíthatták a potenciális megtérőknek Jézus megváltó szeretetét. Ezt a botrányok, a több száz apátlan gyermek („Jesus Baby”) miatt és a HIV-fertőzés elkerülése érdekében 1987-ben leállították. Nagykorú tagok között ma is megengedett az önkéntes heteroszexuális kapcsolat („Sharing”). 1995 óta Zerby kinyilatkoztatásait követve – a Berg-féle „menyasszony teológia” („Bridal Theology”) radikális, obszcén formájaként – gyakorolják a Jézussal lélekben való szeretkezést („Loving Jesus”). A csoport több átnevezésen és átszervezésen esett át, vezetői és az otthonok címe titkos. Humanitárius és evangelizációs szolgálatokban keresik az együttműködést jóhiszemű keresztény gyülekezetekkel, szervezetekkel.
• Tagság: Világszerte néhány ezer fő, csökkenőben. Hazai jelenlétük kicsi, adat nincs.
• Hivatalos weboldal: TFI, magyarul TFI Europe; a TFI-hez kapcsolódó oldal: Idők jelei
• Kritikai oldalak: ExFamily / XFamily Wiki / WRSP
• Kapcsolódó cikkeink: ApCsel 2:44-45

Adventisták ld. Hetednapi Adventista Egyház, Keresztény Advent Közösség, Reform Adventista Egyesület

AMORC (Antiquus Mysticus Ordo Rosae Crucis)

ARANY RÓZSAKERESZT VALLÁSKÖZÖSSÉG (Lectorium Rosicrucianum)

AZ UTOLSÓ NAPI SZENTEK JÉZUS KRISZTUS EGYHÁZA (The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints)

• Alapítás: Amerika, New York, 1830. Joseph Smith Jr. (1805-1844)
• Identitás: Krisztus újraalapított egyháza, Izrael szétszórt maradékának gyülekezőhelye.
• Tanok: Krisztus egyháza az apostolok utáni időben hitehagyott lett (aposztázia), de 1830-ban Joseph Smith próféta által újra lett alapítva. A kinyilatkoztatás a Biblia után is folytatódik. Szentírások: a KJV Biblia és Josepf Smith „ihletett” fordítása, „Mormon könyve” (i.e. 6. sz-ban Amerikába áthajózott zsidóktól származó, Smith által lefordított kinyilatkoztatások), „Tan és a szövetségek” (modern kinyilatkoztatások), „Nagyértékű gyöngyszem” (Smith bizonyságtétele, részletek „ihletett” fordításából, Ábrahám könyve). A Háromság tkp. három isten: az Atya (Elohim), a Fiú (Jehova) és Szentlélek; ők csak ennek a bolygónak az istenei, nemük van, szaporodnak, minden ember (és angyal vagy démon) szó szerint a Mennyei Atya és Anya gyermeke. A mormon egyház Elnöke próféta, látnok, kinyilatkoztató, van 12 apostol, hetvenesek, ároni és melkisédeki papság (csak férfiaknak). Az imaházak mellett világszerte 143 Szent Templom is van (hazánkban nincs), ahol a papság titkos szertartásokat végez (pl. házasság az örökkévalóságra, halottak helyett végzett üdvözítő szertartások). A feltámadás test és lélek újraegyesülése lesz, mindenki a dicsőség három fokozatának valamelyikére kerül (ún. celesztiális, terresztriális, telesztiális királyságok) vagy a „külső sötétségre”.
• Hitélet: Az ember szellemi állapotban már foganása, születése előtt is létezik (előlét), a földi élet az öröm és bánat megtapasztalásának iskolája. Az ember embrionális állapotban levő isten/istennő, méltóvá a „felmagasztosulás” útján válhat: hit, keresztség, Szentlélek ajándéka, becsületesség, egyházhűség, bizonyságtétel, tizedfizetés, bölcsesség szava, templomi munka, örök házasság. Családszerető, egészséges életet élnek. Minden hívő igyekszik felkutatni az őseit, hogy a templomi szertartások révén üdvözíthesse őket (ld. családfakutatás – nem csak tagoknak). Az USA-ban már etnikumnak számítanak.
• Tagság: Világszerte kb. 15 millió, 83.000 misszionárius. Hazánkban kb. 5500, de csak a tizede aktív.
• Hivatalos weboldal: LDS.org / FamilySearch / Jézus Krisztus Egyháza
• Kritikai oldalak: ld. Az Utolsó Napi Szentek
• Kapcsolódó cikkeink: Háromságtan

Branhamisták ld. Üzenetközösségek

Christadelphianek ld. Krisztadelfiánusok

Családok Szövetsége a Világ Békéjéért és Egységéért ld. Egyesítő Egyház

EGYESÍTŐ EGYHÁZ (Családok Szövetsége a Világ Békéjéért és Egységéért)

EGYESÜLT PÜNKÖSDI EGYHÁZ (United Pentecostal Church)

• Alapítás: Amerika, a pünkösdi mozgalom kezdetén, 1913-ban – teológiai okokból – kiszakadt felekezetek 1945-ben egyesültek e néven. Mo-on egy kiszakadt pünkösdi gyülekezetet karoltak fel, amely a UPCI része (Isten Gyülekezete EPE).
• Identitás: A közösségben az őskeresztény egyház állt helyre.
• Tanok: A háromságtan tagadása: ún. „egyetlenség-teológia” (oneness theology). Eszerint Isten egy személy, a neve Jézus (innen a „Jesus Only Pentecostals” név). Az Atya, Fiú és Szentélek csak Isten három egymás utáni megjelenési formája. Az üdvösség feltétele a megtérés, a bemerítkezés „Jézus Krisztus nevében” és a Szentlélek-keresztség, aminek jele a nyelveken szólás.
• Hitélet: Bemerítés „Jézus Krisztus nevében”: azoknak is, akik „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” nevében már meg lettek keresztelve.
• Tagság: Hazánkban kb. 100 fő.
• Hivatalos weboldal: UPCI / Isten Gyülekezete Egyesült Pünkösdi Egyház
• Kritikai oldalak: Christian Research Institute / The Scriptorium Daily /
• Kapcsolódó cikkeink: Háromságtan

Egyetemes Élet ld. Univerzális Élet

Esszénusok ld. Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyház

FELÉLEDÉSI KÖZÖSSÉG (Revival Fellowship)

• Alapítás: Ausztrália, 1995, John Kuhlman vezetésével kiszakadt a Revival Centres International (1958-) karizmatikus felekezetből.
• Identitás: Pünkösdi mozgalom, radikális újszövetségi kereszténység.
• Tanok: A hitvallásnak nem része a Szentháromság. Az üdvösség feltétele a hitvallás, a teljes bemerítkezés és a nyelveken szólás mint a Szentlélek vételének „bibliai bizonyítéka”. Aki nem szól nyelveken, abban nem lakik a Szentlélek, azaz nem üdvözül. Bibliaértelmezésükben szerepet játszik a bibliai numerológia, a brit-izraelizmus (az elveszett zsidó törzsek a britek, Dávid trónján Erzsébet királyné ül) és a piramidológia is (a piramisok méretadataiból leszűrt spekulációk). Krisztus visszajövetele közel van, mert a III. (atom) világháborúról stb. szóló ószövetségi próféciák és a végidők más jelei beteljesedőben vannak.
• Hitélet: Fizikai gyógyulások és prófétai megnyilvánulások erőteljes hangsúlyozása.
• Tagság: Világszerte néhány tízezer. Hazánkban egy közösség.
• Hivatalos weboldal: TRF / Feléledési Közösség
• Kritikai oldalak: ExRevivalDiscussion / RevivalProphecy / ExtaticSpeech
• Kapcsolódó cikkeink: 

FÉNY GYERMEKEI MAGYAR ESSZÉNUS EGYHÁZ

GRÁL MOZGALOM  (Internationale Gral-Bewegung)

HANG-KÖZÖSSÉGEK

• Alapítás: Dombi Ferenc (1927-2004) inárcsi katolikus plébános és médium.
• Identitás: Magukat katolikusnak tartó kisközösségek. (A Katolikus Egyházon belüli megítéléséről nincs adat.)
• Szentírás: A Biblián belül „a jézusi tanítások” a végső mérce, azaz Dombi beszélgetései „A Hang”-gal, akit Jézus Krisztussal azonosított, 43 kötetben jelentek meg (4770 levél).
• Tanok: Jézus új teológiát adott, amely minden vallást képes magába foglalni. A próféták és apostolok médiumok voltak. Isten nem mindentudó vagy mindenható. Isten nem büntet, Krisztus nem ítél, van karma és reinkarnáció.
• Tagság: Országszerte kisebb csoportok.
• Hivatalos weboldal: Égi Béke a Földön / A Hang Tanítvány és egy új médium: Égi Fáklya
• Kritikai oldalak:
• Kapcsolódó cikkeink: A lélek vándorlása a Bibliában? – A lélek vándorlása az óegyházban? –

HETEDNAP ADVENTISTA REFORMMOZGALOM (Seventh-day Adventist Reform Movement)

• Alapítás: Hetednapi Adventista Egyházból az Első Világháború után, az 1920-as években kivált mozgalom, felekezet.
• Identitás: Adventisták. Az utolsó idők maradék egyháza.
• Tanok: Nagyjából azonosak a HNAE tanaival, de nem fognak fegyvert, pacifisták. A „hármas angyali üzenet” (Jel 14:6-12) adventista tanához képest egy „negyedik angyal üzenete” (Jel 18:1-4) is fontos, amit az 1888-as minneapolisi Generál Konferencián elhangzottakkal azonosítanak.
• Hitélet: Konzervatív, ún. történeti adventizmus.
• Tagság: Világszerte (még nincs adat). Hazánkban néhány gyülekezet.
• Hivatalos weboldal: SDARM / HNARM
• Kritikai oldalak: ExAdventist / EllenWhite / TruthOrFables / LAM
• Kapcsolódó cikkeink: 

HETEDNAPI ADVENTISTA EGYHÁZ (Seventh-day Advenist Church)

• Alapítás: Amerika, 1840-es évek, a millerita mozgalom hamis próféciái (1843/44) és szétesése után létrejött felekezetek közül a legelterjedtebb, szombat-tartó irányzat. Vezetője Ellen G. White prófétanő volt, akinek művei a Biblia ihletett kommentárjának számítanak, a Biblián kívül az igazság állandó, irányadó forrásának.
• Identitás: Az utolsó idők maradék egyháza, amelynek ismertetőjele a prófétaság ajándéka (ti. EGW szolgálata). A „nagy nyomorúság” időszakában minden igazi keresztény csatlakozni fog a HNAE-hoz.
• Tanok: A „mennyei szentélyszolgálat” és „vizsgálati ítélet” tana: Hiram Edson és EGW látomása szerint Jézus Krisztus 1844-ben lépett be a mennyei Szentek Szentjébe, és elkezdte az elhunyt hívők életének vizsgálatát a Tízparancsolat alapján. Akinek az életében be nem vallott, elfelejtett vagy ismétlődő bűnt talál, azt mint méltatlant kitörli az Élet Könyvéből. Krisztus ugyan magára vette a bűnöket, de minden vissza lesz hárítva a Sátánra, ő a „bűnbak”. Az ún. „lélekalvás” tana: az ember csak pszichoszomatikus lény, fizikai halálakor megszűnik létezni, ui. nincs lelke, amely a mennybe vagy az alvilágba kerülne.
• Hitélet: Szombat: Ádám óta minden hívőnek, így a keresztényeknek is kötelező a szombat ünneplése; a vasárnapi istentisztelet a „Fenevad bélyege” lesz az utolsó idők bukott egyházain. Absztinencia, vegetáriánus étrend.
• Tagság: Világszerte kb. 20 millió fő. Hazánkban kb. 6.000 fő.
• Hivatalos weboldal: HNAE
• Kritikai oldalak: ExAdventist / EllenWhite / TruthOrFables / LAM
• Kapcsolódó cikkeink:

IGAZHITŰ JEHOVA TANÚI (True Faith Jehovah’s Witnesses)

• Alapítás: Jehova Tanúi szervezetéből 1962-ben, Kelet-Európában kivált és elterjedt mozgalom.
• Identitás: Ők Jehova igazi Tanúi, mert az Őrtorony Társulat hitehagyott és elvilágiasodott lett.
• Tanok: Megegyeznek Jehova Tanúi 1962 előtti tanaival, de a Róma 13:1-2-ben a „felettes hatalmak” kifejezés Jehovára és Krisztusra vonatkozik, nem az államra (ahogyan ezt az Őrtorony is tanította 1962 előtt).
• Tagság: Kelet-Európában néhány ezer fő. Hazánkban kisebb csoportok.
• Kapcsolódó cikkeink: Háromságtan – Apostoli és egyházatyák Jézusról

ISTEN EGYHÁZÁNAK GYÜLEKEZETEI (Christian Churches of God)

• Alapítás: Az amerikai millerita mozgalomból kinőtt szombatos, de Ellen Gould White tanait elutasító közösségek közül nőtt ki az ún. armstrongizmus (Worldwide Church of God, Herbert Armstrong, 1892-1986). Armstrong halála után a közösség szétszakadt egy trinitárius evangelikál, illetve kisebb – szombatos binitárius és ariánus – csoportokra. Ez utóbbiak egyikének (Christian Churches of God) teológiáját fordította le és népszerűsíti évtizedek óta Póli Pál amerikai magyar. Ezt a teológiát és végidő-tant vette át az IEGY/MK.
• Identitás: Az IEGY/MK nem mondható a mai kereszténység részének, minden felekezettől elhatárolja magát, önmagát tekinti az ősi, biblikus, tradíciómentes kereszténység képviselőjének, a „maradék”-nak, a „szellemi Izrael”-nek. (Egyedüli „testvéri” kapcsolat: Élő Isten Gyülekezetei.)
• Tanok: A háromságtan tagadása. A „Szent Szellem” nem személy, hanem Isten ereje vagy egyszerűen maga Isten. „Jahosuában” Isten Fia lett emberré, aki az Ósz-ben mint „JHVH angyala” jelent meg, akkor is Istent képviselve, vele azonosulva, de egyedül az Örökkévaló Atya „Az Isten” (Jahova HaElohim), akinek az imádat jár. Jézus Krisztus a közbenjáró főpap, váltsághalála és feltámadása a bűnbocsánat alapja.
• Hitélet: Alámerítkezés „Jézus Krisztus nevében”, a Szent Szellem általi újjászületéssel. Az úrvacsora szimbolikus, lábmosással. Istentiszteleten nőknek kötelező fejbefedés. Az Ósz-ből a Tízparancsolat és ez ebből levezethető parancsok, törvények ma is érvényesek; az Ósz-i ünnepek a megváltás tervének mozzanataira utalnak, ezért ma is érvényesek (szombat, újhold stb.). Isten eléri, akit eleve kiválasztott az üdvösségre, ezért az IEG/MK nem térít.
• Tagság: Póli Pál olvasói köre, két gyülekezet, 40 fő alatt.
• Hivatalos weboldal: churchofgod.hu / menedekvar.hu
• Kritikai oldalak:
• Kapcsolódó cikkeink: Háromságtan – Apostoli és egyházatyák Jézusról – A Szentlélek lénye – Szentírás és hagyomány

Isten Gyermekei ld. A Család

Isten Gyülekezete ld. Egyesült Pünkösdi Egyház

JEHOVA TANÚI (Jehovah’s Witnesses)

• Alapítás: Amerika, 1881, Charles Taze Russell (1852-1916) körül szerveződő Nemzetközi Bibliakutatók, 1931-től „Jehova Tanúi”; kiadója az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat (Watch Tower Bible and Tract Society).
• Identitás: Jehova teokratikus szervezete, az egyedül helyes vallás, a keresztényiség (Christianity) szemben a kereszténységgel (Christendom), azaz „Nagy Babilon” bukott egyházaival.
• Tanok: A Biblia szövegét még a 4. sz-ban meghamisították, Isten nevét „helyre kellett állítani” (ld. Új Világ Fordítás, ÚVF). A Szentháromság „sátáni tanítás”, Isten csak egy személy, a neve „Jehova”. Jézus Krisztus tkp. Mihály arkangyal, aki Isten fia vagy „isten” (kis i-vel), de nem Isten lett benne emberré. Nem kereszten halt meg, hanem kínoszlopon. A „szent szellem” nem személy, hanem Jehova „tevékeny ereje” vagy „ihletett kijelentése” (ÚVF). A hívők nem egy, hanem két külön reménységre lettek elhívva, két osztályt alkotnak. A 144.000 égi reménységű „felkent” alkotja a „hű és értelmes rabszolga osztályt”, amely 1919 óta Isten népét vezeti. A többi Tanú a földi paradicsomot fogja élvezni az ún. armageddoni csata után, amelyben mindenki más elpusztul. Az embernek nincs a testétől független lelke, amely az alvilágba vagy a mennybe kerülne. A „Királyság evangéliuma” szerint „a pogányok ideje” i.e. 607-től i.sz. 1914-ig tartott. 1914-ben elkezdődött Krisztus „láthatatlan jelenléte”, tehát nem jön vissza a földre láthatóan. A vég jelei az 1914 óta fokozódó természeti és társadalmi katasztrófák. A vég „közel” van, az Őrtorony Társulat jövendölései (1874, 1914, 1918, 1925, 1942, 1975, még a XX. sz-ban) nem hamis próféciák, csupán téves várakozások voltak.
• Hitélet: A Királyság-termekben teokratikus oktatás folyik. A tagok számára (kiközösítés terhe mellett) tilos a születésnap, névnap, karácsony és húsvét, állami ünnepek ünneplése, a himnuszéneklés, a párttagság, érvényes szavazat leadása és közhivatal betöltése. Nem ajánlott az internet használata (kivéve a szervezet saját oldalát), színház és mozi látogatása. Kötelező a társulati kiadványok rendszeres, közös tanulmányozása. Missziójuk része „Az Őrtorony”, az „Ébredjetek!” és traktátusok terjesztése, az érdeklődők lakásán végzett ingyenes „bibliatanulmányozás”. A szervezet támogatja az ún. vértelen sebészeti eljárásokat, mert tagjainak a bibliai vérevés tilalmára hivatkozva (életük árán is) tiltja a vérátömlesztés elfogadását.
• Tagság: Világszerte kb. 8,5 milló. Hazánkban kb. 22.000.
• Hivatalos weboldal: JW.org
• Kritikai oldalak: ld. Jehova Tanúi
• Kapcsolódó cikkeink: Háromságtan – Apostoli és egyházatyák Jézusról

„KERESZTÉNYEK” („Christen”)

• Alapítás: Ausztria, 1978, Gottfried Holic (1943-2010), katolikus szeminarista és néhány társa.
• Identitás: Ők az egyetlen igazi keresztény gyülekezet, ők „a” keresztények.
• Tanok: Felekezeti név elutasítása: ők egyszerűen „keresztények”. Eltérő felekezeti tanok létjogosultságának elutasítása: csak egy igaz tanítás létezhet (az övéké), a felekezeteken Isten ítélete van. Tagadják Jézus engesztelő áldozatát: nem volt rá szükség, nem is ez történt, Isten nem vérszomjas.
• Hitélet: A „hierarchia” elvi elutasítása miatt nincsenek formális – azaz felelős – vezetők, csak „testvérek”. Minden nap összejönnek bibliatanulmányozásra, és igyekeznek mindig mindenben egy véleményre jutni. Ideáljuk a – saját felfogásuk szerinti – 100%-os tanítványság, a testvérek tiszta közössége. Ennek érdekében lehetőség szerint kommunában élnek, lakó- és vagyonközösségben. A közösség a tagok igazi családja. Az együtt élő fiúk és lányok között esetleg kialakuló szerelmi vonzalmakat a közösség előtt mindig megítélik, és mivel a házasság nélküli jézusi életformát tekintik ideálisnak, egy kapcsolatot sem tekintenek „Istentől való”-nak. Akik mégis együtt akarnak maradni, azoknak távozniuk kell. Akit kiközösítenek, azok szinte mind úgy érzik: az üdvösségüket is elvesztették, mert nem ütötték meg a mércét. Főleg a keresztény egyházak fiataljai között térítenek, akiknek a hitéletét langyosnak ítélik, és akik saját templomukban, gyülekezetükben nem élhetnek meg az övékéhez hasonló állandó közösséget. A mérce természetesen ők, a saját radikalizmusok és közösség-ideáljuk. Tipikus a csatlakozni nem akaró, kritikus hozzáállású rokonokkal, barátokkal való kapcsolat durva megszakítása. A külvilággal való kapcsolatot a szükséges minimumon tartják.
• Tagság: Hazánkban 1989 óta vannak jelen, a tagság állandóan cserélődik, napjainkra 20 fő alá csökkent.
• Hivatalos weboldal: Keresztények
• Kritikai oldalak: Kol 2:4 / Kamarás István könyve / Following Christ / Wikipedia: Holic-Gruppe
• Kapcsolódó cikkeink: ApCsel 2:44-45

KERESZTÉNY ADVENT KÖZÖSSÉG (KERAK, korábban Bibliaiskolák Közössége)

• Alapítás: Magyarország, az 1970-es években a HNAE-ból kiszakadt felekezet.
• Identitás: A végső idők maradék egyháza, bár elszakadt az adventista Generál Konferenciától.
• Tanok: Megegyeznek a HNAE tanaival, de új hitvallási pontok is vannak, amelyek az adventista identitást részletezik és erősítik.
• Hitélet: Konzervatív, ún. történeti adventizmus.
• Tagság: Néhány ezer fő.
• Hivatalos weboldal: KERAK, kapcsolódó intézmény: Sola Scriptura Teológia Főiskola
• Kritikai oldalak: ExAdventist / EllenWhite / TruthOrFables / LAM
• Kapcsolódó cikkeink:

KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG (Christengemeinschaft)

KRISZTADELFIÁNUSOK (Christadelphian Bible Mission)

• Alapítás: Amerika, a brit John Thomas (1805-1871) vezetésével a restaurációs mozgalomból kivált felekezet.
• Identitás: Az 1. századi őskeresztény egyház helyreállítása. (Bár sok irányzatra szakadtak szét.)
• Tanok: A háromságtan tagadása. A Szentlélek nem személy, csak Isten ereje, jelenléte, megszemélyesítése. Jézus csak halandó volt, de „istenmanifesztáció”, mert emberi testében Isten lakott a Lelke által. Emberfia volt, mert földi anyától született, és Isten Fia volt, mert Istentől fogant, de földi születése előtt a Fiú nem létezett. Voltak bűnös vágyai, de azokat a Lélek által legyőzte, ezzel példát adva a hívőknek. Az engesztelés tagadása: Jézus nem mások bűnei miatt, nem a bűnösökért, nem helyettük halt meg. A meghaló és feltámadó Krisztus csak „reprezentatív” szerepet töltött be: az emberiség bűnös természetének, halálra ítélt állapotának, illetve a feltámadás lehetőségének képviselője. Isten nem igazságtételt kívánt, hanem a bűnös természet halálát, a bűn és a halál törvényének megsemmisítését. Jézus halála – valahogy mégis – bocsánatot ad a múltbeli bűnökre, de a megtérés utáni bűnökre már nem. A lélek tagadása: az embernek nincs lelke, mert maga az ember „lélek”. A menny és az alvilág csak mítosz, nem valós hely. A hívők a végítélet után a földön fognak élni halhatatlan szellemi lényekként, mint Jézus és az angyalok, újjászületésük tkp. akkor fog befejeződni. Az önhibájukból elbukott hívők és a hitetlenek megsemmisülnek. A Sátán és a démonok nem léteznek, „valójában” az emberi gonoszság megszemélyesítései.
• Tagság: Világszerte kb. 60.000 fő (több felekezetben). Hazánkban egy csoport.
• Hivatalos weboldal: TheChristadelphian / Christadelphian Biblia Misszió
• Kritikai oldalak: ChristadelphianResearch
• Kapcsolódó cikkeink: Háromságtan – Apostoli és egyházatyák Jézusról

Krisztus Közössége ld. Resztoránus Egyesület

KRISZTUS MAGYARORSZÁGI EGYHÁZA (International Churches of Christ, korábban: Boston Church of Christ)

• Alapítás: Amerika, Boston, 1979, Thomas „Kip” McKean (1954-).
• Identitás: A háttérben a 19. sz-i restaurációs (campbellita) mozgalomból kinőtt Churches of Christ (Krisztus Egyházai) felekezet áll, konrétan a McKean által vezetett bostoni gyülekezet (Boston Church of Christ), amely végül a CoC felekezetből kivált ICOC néven. Krisztusnak egy egyháza van, a felekezetiség bűn. Az ICOC korunk radikális tanítványozó mozgalma. McKean lemondatása (2001-2002) és új egyházalapítása óta (2006 International Christian Church) a mozgalomban eltérő mentalitású irányzatok működnek.
• Tanok: Szentlélek-keresztség és karizmák csak az apostoli korban léteztek. Nincs eredendő bűn, az üdvösség elveszthető. Az üdvösség Isten kegyelméből, hit által, a keresztségben adatik: a buzgóságát már bizonyító tanítvány a teljes vízbe merítés pillanatában születik újjá (ún. Baptismal Regeneration). Aki más felfogás szerint lett megkeresztelve-bemerítve, annak nincs üdvössége. Kimondva-kimondatlanul még ma is jellemző az egyedül-üdvözítő mentalitás: elismernek egyes más felekezetű hívőket tanítványnak, de gyakorlatilag ők Krisztus Egyháza Magyarországon. Úgy vélik, ők valósítják meg az egyház újszövetségi modelljét, ami szerintük: független gyülekezetek, feltétlen engedelmesség a vezetőknek (pásztor helyett „evangélista”), radikális tanítványozás („nevelés”).
• Hitélet: Tipikus a radikális odaszánás az evangelizálásra és a tanítványok nevelésére. A „nevelés” sajátos felfogása azonban kötelező személyi pásztorlást (ún. Shepherding) jelentett, ami kezdettől fogva visszaélésekhez vezetett. A 2003-as belső reformtörekvések előtt feltűnően sok tag esetében történt ambivalens személyiségváltozás, feltűnően sok tag égett ki és lett kiközösítve („elhullott juhok”, „lemetszett szőlővesszők”), ami miatt az ICOC újra meg újra magára vonta volt tagok, más egyházak és civil szervezetek kritikáját. A korábban jellemző vezetői manipuláció (teljesítménykényszer, nyomásgyakorlás és törvényeskedés) ma már közösségenként eltérő és változó mértékű, a személyes nevelő pedig választható lett vagy a csoportos beszélgetés vette át a helyét. Párválasztás ma is csak a közösségen belül ajánlott.
• Tagság: Világszerte kb. 90-100.000 fő, hazánkban egy közösség, kb. 60-80 fő.
• Hivatalos weboldal: ICOC / KME ; kapcsolódó szervezet: Hope Worldwide / Remény Magyarországért Alapítvány
• Kritikai oldalak: Szektaveszély Mo-on / Reveal / NAMB / WRSP
• Kapcsolódó cikkeink:

Lectorium Rosicrucianum ld. Arany Rózsakereszt Vallásközösség

MENEDÉKVÁR KÖZÖSSÉG ld. ISTEN EGYHÁZÁNAK GYÜLEKEZETEI

Moon szekta ld. Egyesítő Egyház

Mormon vallás ld. Az Utolsó NapI Szentek Jézus Krisztus Egyháza és ld. Krisztus Közössége

Őrtorony Társulat ld. Jehova Tanúi

RESZTORÁNUS EGYESÜLET (vagy: Krisztus Közössége, Community of Christ; 2001 előtt: The Reorganized Church of Jesus Christ of the Latter-day Saints / RLDS Church)

• Alapítás: Amerika, 1860, Joseph Smith III (a mormon vallást megalapító Joseph Smith Jr. fia; az egyházat 1996-ig Smith leszármazottai vezették.
• Identitás: Krisztus újjászervezett egyháza, Joseph Smith legitim szellemi örököse (szemben az utahi mormonokkal), Krisztus Testének része.
• Tanok: Az utahi mormon vallástól (a „brighamiták újításaitól”) több ponton is eltérnek. Szentírás a KJV Biblia és Smith „ihletett” bibliafordítása, a saját kiadású Mormon könyve, Tan és szövetségek – a Nagyértékű gyöngy nem. A háromságtant elfogadják, nincs Mennyei Anya, a hívők nem válnak istenekké, istennőkké. Nincsenek Szent Templomok, titkos templomi szertartások, melkisédeki és ároni papság. Az egyház Elnöke próféta (de nem tévedhetetelen), van 12 apostol, hetvenesek – nők is minden egyházi tisztséget betölthetnek. Nyolc szentség van: újszülött megáldása, keresztség, konfirmáció, úrvacsora, házasság, beteg megkenése, pappá avatás és evangélista áldás. „Sion”, azaz Isten királysága Independence-ben (Missouri állam) fog felépülni, Krisztus is ott fog visszatérni.
• Hitélet: Hangsúlyos a békés élet, a javakkal való sáfárkodás és a karitatív munka.
• Tagság: világszerte kb. 50 országban kb. 250.000 fő. Hazánkban egy gyülekezet.
• Hivatalos weboldal: CoC / Resztoránus Egyesület
• Kritikai oldalak: Refiner’s Fire / LifeLine / MRM/RLDS
• Kapcsolódó cikkeink: 

Rózsakeresztesek ld. Arany Rózsakereszt Vallásközösség és ld. AMORC

Swedenborgiánusok ld. Új Egyház

Tong Il Kyo ld. Egyesítő Egyház

UNITÁRIUS EGYHÁZ

• Alapítás: Erdély, 16. sz. Dávid Ferenc (1520-1579)
• Identitás: Az eredeti, tiszta „jézusi érték-kereszténység” helyreállítása a „páli dogmakereszténység” egyházaival szemben. Az erdélyi-magyar irányzat az ún. radikális reformáció örököse; az amerikai szervezet (UUA) inkább vallási univerzalista, keresztény hátterét szinte teljesen elvesztette.
• Tanok: Szabadelvűség, dogmaellenesség, változtatható hitelvek. A Biblia felett az emberi ész a végső tekintély. Az ószövetségi és a jézusi istenkép szembeállítása. Az evangéliumok „tiszta jézusi tanainak” és a páli levelek „dogmatizmusának” szembeállítása. A háromságtan tagadása („Egy az Isten”). Jézus nem Isten, csak „Isten legjobb fia”, akiben a „szentlélek” a legnagyobb mértékben munkálkodott. Születése előtt nem létezett, és halála után nem támadt fel. Halála nem volt engesztelő áldozat, hanem „radikális emberségének”, Isten- és emberszeretetének csúcsa. Nem váltott meg senkit, nem vette el senkinek a bűnét, csak megmutatta, mi a bűn, és hogyan lehet elkerülni. Nem Jézus személye a hit tárgya, hanem Jézus istenhite. Minden teológiai témában sokféle vélemény létezik az unitáriusok között (pl. a lélek halandósága, előléte, vándorlása is). Az amerikai unitáriusok univerzalisták, nem keresztény vallásúakkal is egységben kívánnak lenni (UUA).
• Hitélet: Keresztség: „az egy igaz Isten nevében”.
• Tagság: Erdélyben néhány tízezer. Hazánkban kb. 7000 fő. Az UUA kb. 250.000 fő (csökkenőben).
• Hivatalos weboldal: Magyar Unitárius Egyház / Unitarian Universalist Association
• Kritikai oldal: 4TruthNet / JoLR
• Kapcsolódó cikkeink: Háromságtan – Az apostoli és egyházatyák Jézusról

UNIVERZÁLIS ÉLET (Universelles Leben)

URANTIA ALAPÍTVÁNY (Urantia Foundation)

ÚJ APOSTOLI EGYHÁZ (Neuapostolische Kirche)

• Alapítás: Az angliai Katolikus Apostoli Egyházból (Catholic Apostolic Church) 1863-ban kiszakadó német közösség (NAK).
• Identitás: Az utolsó időkben helyreállított apostoli egyház.
• Tanok: Krisztus a visszatérése előtti utolsó időkben helyreállította az apostoli hivatalt (Apostelamt). A mai apostolok felhatalmazása és tekintélye azonos a bibliai apostolokéval, vezetőjük a „törzsapostol” (Stammapostel), akinek a tekintélye ugyanolyan, mint Péteré. Felhatalmazásuk garantálja a szentségek érvényességét, a bűnök bocsánatát, az üdvösséget. A keresztség és az úrvacsora mellett harmadik szentség a „megpecsételés” (Versiegelung): az új apostolok kézrátételével adatik a Szentlélek, ami szükséges az istengyermekséghez.
• Hitélet: A tisztségviselőknek nincs szükségük teológiai végzettségre. Évente háromszor az elhunytak emlékére rendezett istentiszteletet tartanak (Entschlafenengottesdienst). Ekkor az apostolok az elhunytak jelenlévő lelkei számára is biztosítják a szentségeket, a helyettes szertartás révén üdvözítik őket.
• Tagság: Világszerte kb. 10 millió fő, a tagság kétharmada Afrikában él. Hazánkban néhány gyülekezet.
• Hivatalos weboldal: NAK
• Kritikai oldalak: EZW Texte / NAK-Info / ACFAR
• Kapcsolódó cikkeink: 

ÚJ EGYHÁZ (Nya Kyrkan)

ÜDVTÖRTÉNETI FIGYELŐ (Concordant Publishing Concern)

• Alapítás: Amerika, 1909, Adolph Ernst Knoch (1874-1965) és az általa létrehozott Concordant Publishing Concern tanítói és bibliafordítói szolgálat.
• Identitás: Knoch tanainak követői és a konkordáns fordítás (KF) használói különböző protestáns felekezetekhez tartozó hívők baráti hálózata. Saját felekezetet nem alkotnak, nem térítenek.
• Tanok: Szentírás: az ún. konkordáns fordítás az Újszövetség minden görög szavát lehetőleg egy és ugyanazon szóval adja vissza. Az „üdvtörténet” az isteni intézkedések Bibliából felfedezhető menetrendje. A korszakok (eónok) tervezője Isten az Atya, kivitelezője a belőle kiáradó Fiú, a Krisztus. A háromságtan tagadása. A világmindenség Istenből indul ki, őrajta át halad, és őbelé tér vissza (Róm 11:36 KF) különböző korszakok (eónok) során át. A teremtésnek szerves része a rossz, minden következményével együtt, így a bűn is egyetemes. Isten mindenki üdvösségét akarja (predesztináció), tehát az üdvösség is egyetemes. Végül mindenki üdvözülni is fog, még Júdás, a Sátán és démonai is, a megfelelő büntetések elszenvedése után. Nincs testtől független lélek, az ember az ítélet napjáig megszűnik létezni.
• Tagság: Világszerte néhány ezer fő. Hazánkban kisebb csoportok.
• Hivatalos weboldal: CPC / Magyar Konkordáns Honlap
• Kritikai oldalak: The CLNT / 15 Myths /
• Kapcsolódó cikkeink: Háromságtan – Apostoli és egyházatyák Jézusról

ÜZENETKÖZÖSSÉGEK (Message Believers, Branhamites)

• Alapítás: Amerika, William Marrion Branham (1909-1965) gyógyító evangélista, aki – egy angyaltól kapott elhívása szerint – „A Laodiceai Kor Hírnöke” volt.
• Identitás: Branham követői „Krisztus Menyasszonya”, a felekezeti egyházak „elváltak” Krisztustól, tagjai elvesztek.
• Tanok: Nem csak a Biblia, hanem Branham prédikációi is szentírásnak számítanak: „A Mondott Ige” (The Spoken Word) füzetek aktuális kinyilatkoztatások korunk prófétájának, Branham-nek. Branham Krisztus második eljövetelének előhírnöke, amint Keresztelő János volt az első eljövetelé. A Jel 2-3-ben említett hét kis-ázsiai gyülekezet hét egyháztörténeti korszakot és keresztény felekezeteket ír le (a jelenlegi a Laodiceai Kor). A háromságtan tagadása: Isten egyetlen személy, a neve Jézus. Az Atya, Fiú és Szentlélek csak három „tisztség” (ahogy valaki egyszerre lehet pl. apa, férj és báty). A „kígyó magva” (Serpent Seed) elmélet: Isten eredeti szándéka a porból teremtés volt, nem az alantas szexualitás. Éva a kígyóval (a Sátánnal) szexuálisan egyesült, ez volt az eredeti bűn, ebből született Káin. Káin leszármazottai elkárhoznak, testvére, Séth leszármazottai azonban üdvözülnek.
• Hitélet: Bemerítés „az Úr Jézus Krisztus nevében”: azoknak is, akik „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” nevében lettek megkeresztelve. A hívő nők megjelenésére szigorú szabályok vonatkoznak (hajhossz, szoknya, smink).
• Tagság: Világszerte néhány tízezer fő. Hazánkban kisebb csoportok.
• Hivatalos weboldal: Voice of God Recordings
• Kritikai oldalak: John Kennah / Branham Refutation
• Kapcsolódó cikkeink: Háromságtan

A tudományos világ a qumráni közösséget és az esszé­nu­sokat egyazon ókori zsidó vallási közösségnek tekinti, tehát egy­más­­sal azonosítja. E közösség hitéletének tudo­mányos elem­zései mellett azonban a mai napig jelennek meg olyan kiad­vá­nyok, amelyek a keresztény­ség gyökereit Qumránban keresik. Szerintük Jézus esszé­­nus volt, a kereszténység tkp. Krisztus előtt kelet­ke­zett, több „esszénus” evan­gélium is jelent már meg, és több „esszé­nus” vallási közösség is létezik.

Ebben a helyzetben fontos­nak láttuk az évtizedek óta ismert és megismerhető té­nyek alapján bemutatni azokat az eltéré­seket, amelyek az esszénusok, illetve Keresztelő János, Jézus Krisztus és az őskeresz­tény egyház hitéletében láthatók, és amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ma már magyar nyelven is megismerhetők ugyanis a több évtizedes tudományos kutatás eredmé­nyei, és elolvashatók a qumráni közösség saját szö­ve­gei. Aki ma bármilyen okból és céllal az esszénusokra hivatkozik, és az ismert tényekkel nem törődik, az éppen a leletek jelentőségét, a ma már sokkal jobban ismert történelmi valóságot hagyja figyelmen kívül. Pedig a valóság mindig érdekesebb a kitalációknál.

1. Az ókori írásos források

Az esszénusokról a holt-tengeri tekercsek felfedezése előtt csak három kortárs történeti forrás alapján volt tudomásunk. Ma is csak az ő írásaik és a qumráni szövegek alapján érdemes róluk gondolkodni.

• Josephus Flavius (i.sz. 37-100) zsidó történetíró A zsidók története (XVIII.1) és A zsidó háború (II.8) című műveiben ír róluk a zsidó „filozófiai irányzatok” bemutatásakor.
• Philón (i.e. 20 – i.sz. 40) alexandriai zsidó filozófus az Arról, hogy minden jó erkölcsű ember szabad című művében (12. fejezet) említi őket.
• Idősebb Plinius (i.sz. 23-79) római író futólag említi őket.

Megjegyzendő, hogy a qumráni közös­séget csak külső források nevezik esszénu­sok­nak (gör. esszénoi, lat. esseni), ilyen kifejezés egyetlen héber vagy arám nyelvű qumráni iratban sem fordul elő. Önmagukat a Fény Fiai­nak, szegények­nek, szenteknek, kiválasztottaknak, a Törvény teljesítő­inek, Cádók fiainak nevez­ték.

2. A felfedezések

A holt-tengeri tekercsek története tu­laj­don­képpen két, szinte párhu­zamos felfede­zéssel kezdődött. Először is 1947-ben, a Holt-tenger kör­nyékén, a Wadi Qum­ran kiszáradt folyómedre fölötti sziklabar­lan­gokban ókori hé­ber és arám nyelvű iratte­ker­cseket talál­tak. A barlangok folya­ma­tos feltárása mellett a közeli, a Holt-ten­ger partvi­dékén fekvő Khirbet Qumran–ban folytatott ásatások egy ugyancsak ókori telepü­lés romjait tár­ták fel. Valószí­nű­nek tartják, hogy Szekakáról van szó (Józs 15:61), amely talán már az i. e. 1. évez­red elejétől lakott volt, de a júdeai ki­rály­ság i. e. 586-os bukása után egé­szen az i. e. 2. század közepéig elhagyatott volt.

A barlangokban talált, cserépedényekbe rejtett iratokat és a – mai arab nevén – a Qum­ran-ban feltárt közösség közötti kapcsolatot több tény és következtetés alapján egyértelműnek látják.

Először is, az iratok tartalmából egy olyan vallási kö­zös­ségre következtethetünk, amely könnyen azonosít­ható az i. sz. 1. századi forrásokban (Josephus Flavius, Philón) említett zsidó val­lá­si közösséggel: az „esszénusokkal”. Másodszor, az ókori források az „esszénu­sok” központját ezen a környéken helyezik el; a barlangok és a tele­pülés közel is vannak egymáshoz.

3. A település és lakói

A települést az i. e. 2. század közepétől i. sz. 68-ig folyamatosan lakták. Akkor viszont a rómaiak lerohanták, és a hősi­e­sen harcoló esszénusokat mind lemészárol­ták. Közösségük ezután megszűnt létezni, csak az emléke maradt fenn. A telep melletti két temetőben összesen 1.100 halott fekszik, akiket – a zsidó, keresztény és musz­lim szokástól eltérően – fejjel dél felé fordítva helyeztek el. A régészek ilyen temetési móddal Palesztinában csak elvétve (Jerikó, Jeruzsálem) találkoztak. Ha minden esszénus elhunytat ide hoz­tak, és ezért van máshol olyan kevés nyoma ilyen temetésnek, akkor az esszé­nu­sok rendkívül kevesen voltak. Ennek viszont ellentmond Josephus Flavius köz­lése, aki négyezer, egy időben élő esszénusról tud.

Az is kiderült azonban, hogy a csontok szint kivétel nélkül férfiaké, és a közösség iratai sem említenek női tago­kat. A cölibátus ideálja – bár csak egyik irányzatuk gyakorolta – nyilván eleve gátolta a közösség növekedését. Ebben az esetben a halottak kizárólag a qumráni település környékén élt, és ott elhunyt férfiak voltak: az esszénus papi elit.

A település épületei csak igen kevés embernek adhattak szállást, mert elsősorban közösségi és gazdasági használatra voltak alkalmasak. A tagság nagy része tehát vagy környékbeli sátrakban lakott, vagy – az ókori forrásoknak megfelelően – Palesztinában szétszórva, városi és falusi kommunákban. Bár a romok közt irato­kat nem, egy teremben iratkészítésre vagy másolásra használt padsorokat és tin­ta­tartókat találtak. Az iratok és a külső források szerint is a tagok naponta több­ször is rituális fürdőt vettek, amivel egybevág a jól kiépített víztároló­rend­szer és a számos fürdő. A vagyonközösséget jól szolgálhatták a raktározásra alkal­mas ter­­­mek. A zsidó naptártól eltérő, saját naptár használatát bizonyítják a fel­tárt nap­óra-kőkorongok is. Mindent összevetve egyrészt nagy bizonyossággal el­mond­­ható, hogy a qumráni település vallási és gazdasági központ volt, más­részt az itt élők a tekercsek elrejtőivel és az ún. esszé­nusokkal azonosíthatók.

4. A leletek

A tekercsek elrejtésének oka egyfelől lehe­tett a rómaiak megjelenése, tehát a men­tés. Másfelől azonban a közösség zárt jellege és iratai egy részének titkos volta is okot adhatott a rejtegetésre. Mivel a tekercsek rendszer szerint, és nem sebtiben, véletlenszerűen voltak elrejtve, feltételezhető, hogy a barlan­gokat erede­­tileg is rejtett könyvtárként használták, vagy használaton kívül helyezett iratok raktáraként (ún. geniza).

A qumráni szövegek fordítása azért fér el egyetlen kötetben, mert csak 12 tekercs maradt fenn több-kevesebb épségben (11 bőr és 1 réztekercs). Az összes többi anyag kisebb-nagyobb szövegtöredék. Ezek tudományos feldolgozásával pedig kiderült, hogy eredetileg több száz különböző kézirat volt a cserépedé­nyek­ben.

Ami az iratok korát illeti, a radiokarbon-vizsgálat a legtöbbet az i. e. 2. és 1. századra teszi, bár akad néhány régebb irat is. Maguk az esszénusok ugyan meg­érték az i. sz. 1. század közepét, fenn­maradt irataik mind Krisztus előttiek.

Ami az iratok tartalmát illeti, igen sokfélék, ugyanakkor bizonyos iratok (nyilván a fontosabbak) több példányban is fennmaradtak. A következőképpen lehetne őket csopor­tosítani:

• ismert bibliai szentírásszövegek (pl. 1-5Mózes, Zsoltárok, Ézsaiás)
• a közösség tanítói által írt biblia-kommentárok (pl. Habakuk-kommentár, Értelmezés a Kivonulás könyvéről)
• már ismert és eddig ismeretlen zsidó apokrifek és pszeudoepigrafák (pl. Henók könyve, Jubileumok könyve, Pszeudo-Dániel, Noé könyve)
• a közösség belső, tanító jellegű iratai (pl. Tanítás a bölcsességről, Titkok könyve, Messianisztikus apokalipszis)
• a közösség saját liturgiai anyagai (pl. Hálaadások, Áldások, Napi imák, A szombati égőáldozat dalai)
• a közösség belső, szervezeti szabályzatai (pl. a Közösség szabályzata, Damaszkuszi irat, Templom­tekercs)
• egyéb (pl. papi őrszolgálatok beosztása, naptárak, horoszkópok, az elrejtett kincseket leltározó réz­tekercs).

5. A kutatás során felmerült problémák

A tudományos szövegkritikai kiadások és elemzések mellett azonban nem egy nép­szerű, szenzációhajhász írás is napvilágot látott, sőt, bestsellerré vált.[1] Ennek több kiváltó oka is volt:

• a leletek feldolgozására kijelölt tudós­csoport eléggé kisajátította magának a kutatást, ugyanakkor évtizedeket csúszott a publikálással; mindez érthetően sok találgatásra, gyanúsítgatásra, sőt botrány­ra adott okot
• amíg nem volt elérhető az összes szöveg (ma már magyarul is mind olvasha­tó), nem egy szerző a saját elméletének a bizonyítására használta fel a tekercsek általa vélt tartalmát vagy jelentőségét.

A továbbiakban arra a három kérdésre keressük a választ, hogy

• mire jutot­tak a tudósok,
• mi a tekercsek jelentősége, és
• mindez mennyi­ben érinti a keresztény­ség gyökereit?

6. A tudományos konszenzus

A szövegeket évtizedeken át vizsgáló tudóscsoport igen összetett volt: nemzetkö­zi és vallásközi egyaránt. Az amerikai, európai és izraeli egyetemekről jött tudó­sok között katolikus, protestáns, izraelita és agnosztikus egyaránt volt.

Kutatási eredményeik a részletkérdésekben eltérőek ugyan, de van közös véleményük (kon­szenzus), és az egyértelmű.

A konszenzussal egyetértő kutatók az alábbi egyetemek professzorai: Catholic University of America, University of Chicago, Claremont Graduate School, École Biblique et Archéologique Française de Jérusalem, Edinburgh University, Duke University, Emory University, Göttingen University, Groningen University, Harvard University, Hebrew University (Jerusalem), Institut für Judaistik de Freien Universität Berlin, Institutum Judaicum Delitzshianum (Münster), Leiden University, München University, New York University, University of Notre Dame, Oxford University, Princeton Theological Seminary, Princeton University, Strassbourg University, Universitá di Torino, Universität Tübingen, Union Theological Seminary, Yale University.

A konszenzus lényege James H. Charlesworth (1999:9-13) össze­foglalása alapján a következő:

• A tekercseket zsidók írták. Nincs közöttük egyetlen újszövetségi irat, más keresztény szöveg vagy újszövetségi apokrif irat sem.
• A tekercsek nyelve héber és arámi; csak néhány görög nyelvű töredék maradt fenn, de ezek is zsidó iratok fordításai voltak.
• A tekercsek korát C14-es vizsgálattal meghatározták, és a Réztekercs kivételével mind i. sz. 68-69. előttiek.
• A régészek a romok között római nyílhegyeket, pénzérméket, hamut és üszkös épületmaradványokat találtak; zsidó pénzérméket csak az alsóbb rétegekben. A zsidó jelenlét a területen i. sz. 68-ban megszűnt.
• A 4. pontot megerősíti Josephus Flavius közlése, miszerint a római légiók a környéket felperzselték.
• Az ősi kéziratok tudományos tanulmányozása nem szolgálhat pontos évszámokkal, csak kb. 50 éves időszakaszokkal. A tekercsek paleográfiai vizsgálata kimutatta, hogy kézírásmódjuk abba a korszakba tartozik, amely végül az i. sz. 73-74-ben elesett Maszadában talált tekercsekkel zárult le.
• A legtöbb tekercset a 4. barlangban találták, amely könyvtárként szolgált. Az itt talált tekercsek nem csak Qumránban keletkeztek, hanem Paleszti­na más területein is. Valószínűleg a közösségbe belé­pők hozhatták őket magukkal, így az Igaz Tanító és hívei is, miután el kellett hagyniuk Jeruzsálemet.
• A qumráni közösség az i. e. 2. század közepétől i. sz. 68-ig létezett.
• A közösség alapítói a jeruzsálemi Templomból elűzött papok lehettek. Veze­tőjüket „Igaz Tanítónak” vagy az „Igazság(osság) Tanítójának” hívták, aki maga is pap volt, valószínűleg Cádok nemzetségé­ből. Vitatott, hogy annak idején a Templomban milyen posztja volt, de elképzelhető, hogy ő írta a Közösség Szabályzatának egy részét, egyes himnuszokat és leveleket is.
• Az alapítás után, az i. e. 2. sz. első évtizedeiben más zsidók is csatlakoztak a Közösséghez, való­színűleg farizeusok. A következő számbeli növekedés az i. e. 1. sz. kezdetén történt.
• A qumráni teológia nem egységes, tömbszerű rendszer, hanem három évszázad teológiai fejlődé­sének a terméke. Ebből fakad a tekercsek kijelentései közötti ellentmondások sokasága pl. a naptárt, a messiás-várást, a házasságot, az angyalokat, a lélek sorsát vagy a jövendöléseket illetően.
• A qumráni teológia néhány jellegzetessége kiolvasható a nagyobb tekercsek­ből. Ezek közül a leg­fontosabb: a Templomi kultusz elutasítása; a „Gonosz Pap” iránti gyűlölet (a cádoki dinasztia helyé­re lépő hasmóneus főpapokról lehet szó); a közösség tagjai a „Fény Fiai”, mindenki más eleve „Sö­tétség Fia”; saját magukat többek közt „szegényeknek”, „szenteknek” nevezték, lakhelyüket „szent­ség házának” és a bennük működő lelket „Szent Léleknek” (amely már elhagyta a Templomot).
• Nagyra becsültek néhány zsidó apokrif iratot, különösen Hénók első könyvét, a Jubileumok könyvét. Könyvtárukban néhány eddig ismeretlen apokrif irat is volt, amelyeket Mózes, Józsué és Dávid nevéhez kapcsoltak.
• A qumráni közösség feltűnően hasonlít, sőt azonosítható Josephus Flavius, Philón és idősebb Plinius leírásaiban szereplő esszénusok legszigo­rúbb ágához.
• Ha elfogadjuk, hogy a qumrániak az esszénusok legszigorúbb ágához tartoztak (cölibátus), akkor – az ókori forrásoknak megfelelően – Palesztina más területein is létezhettek esszénus közösségek, amelyek nem elzártan, hanem a falvakban és házasságban éltek.
• A qumráni közösség Jézus működésének ideje alatt (i. sz. 26-30) is léte­zett. A szövegek azonban sehol sem utalnak Jézusra vagy köve­tőre.

A konszenzusnak volt néhány ellen­zője is, akiknek az elszigetelt véle­mé­nyét aztán bestsellerírók lovagolták meg, hogy melegen tartsák az állító­lagos „vallási botrányt”. Vermes Géza (1998:33) is kritizálta a tudós­cso­por­tot a késlekedésért, de a kon­szenzus ellenfeleinek és a rájuk építő írók elméleteiről így írt:

• „Véleményem szerint ezek a feltétele­zések a legalapvetőbb hihetőség próbáját sem állják ki, mivel nem a szö­ve­­gekre alapozták, hanem a szöve­gek­­re erőltették őket.”

7. A leletek jelentősége

Szinte mindenki egyetért azzal, hogy az évszázad egyik legnagyobb régészeti felfe­dezéséről van szó, amely az egész tudományos és vallási világot megmozgatta. Vermes Géza (1998:53) szerint:

• A tényanyag tehát eléggé megalapozott, és teljesen azonos irányba mutat. A ti­zen­­egy qumráni barlangban megtalált tekercseket és töredékeket a Róma el­len vívott első zsidó háború idején, való­színűleg i. sz. 68-ban rejtették el.
• A tekercsek nagyobb részét a helyszí­nen másolták vagy írták abban az idő­ben, amikor a qumráni településen a holt-tengeri közösség tagjai éltek, akik kb. i. e. 150-140-ben érkeztek oda és telepedtek le ott. A paleográfiai kutatások azt is mutatják azonban, hogy egyes kéziratok ennél régebbre, néhányuk egészen az i. e. III. század elejére datálható. Más szavakkal tehát, Qumrán adta a világnak a jelenleg létező legrégebbi, bőrre vagy papiruszra írt héber dokumentu­mo­kat. Qumrán óta rendelkezé­sünkre áll a bibliai és posztbiblikus irodalom felbecsülhetet­len értékű gyűjteménye, amely az intertestamentális judaizmusra vonatkozó tudásunkat gyökeresen megváltoz­tatta.

A tekercseknek tehát több szempontból is nagy vallástörténeti jelentőségük van:

• Rengeteget megtudhattunk az esszénusokról, akiket eddig csak történeti utalásokból ismertünk. A régészeti leletek a források hitelességét igazolták, és fontos adatokkal szolgálnak a zsidó történelem eddig kevéssé ismert szakaszáról, és annak egy sajátos szubkultúrájáról.
• A héber Bibliának a felfedezések előtt ismert legrégebbi másolata az i.sz. 9. századból származott. Az i.e. 2. században keletkezett qumráni bibliamásolatok egyfelől 1000 évvel visszatolták a birto­kunkban levő legrégeb­bi héber másolat korát, másfelől a qumráni és az eddig ismert masszó­ré­ta szövegek összehasonlításával kiderült, milyen nagyfokú pontossággal adták tovább a zsidó másolók a héber Bibliát. Ez a ma ismert bibliai szöveg hitelességét bizonyítja.
• Az esszénusok a kereszténység keletkezésének idején még léteztek. Róluk szerzett ismereteinkkel egyfelől tovább finomíthatjuk a Jézus-korabeli zsidó vallási viszonyokról alkotott képet, másfelől az esszénus és a keresztény tanítás, illetve közösség közötti különbségek feltárása további bizonyítékul szolgált Jézus a kereszténység egyedisége mellett.

8. Az esszénusok és a kereszténység viszonya

A tudósok kijelentései és a közvélemény is sokáig ingadozott azt illetően, hogy a tekercsek szövegének kiadása pozitív, negatív vagy semleges hatással lesz a keresz­ténységre? Visszafogott és szélsőséges vélemé­nyek egyaránt elhangzottak. Komoróczy Géza (1998:20-24) a leletek értékelésének fejlődését így látja:

• A leletanyag – és ebben is főként a szövegek értelmezésében – mindjárt a kezdet kezde­tén két tényező játszott meghatározó szerepet. Az egyik az volt, hogy a legelőször kiadott két eredeti szöveg, a Habakuk-kommentár és A közösség szabályzata, természetes módon keresztény asszociációkat keltett – a tudósokban és a nagyközönségben egyaránt. A másik tényező pedig, hogy kezdetben a kéziratokkal főként keresztény tudósok foglal­koztak. (…) Kialakult a szemléletmód, a tudományos paradigma: a holt-tengeri tekercsek nem más, mint héber nyelvű forrásanyag a kereszténység keletkezésének korából, és tudományos érdekessége abban áll, hogy megvilágíthatja az ősegyház történetét, eszméi­nek forrásvidé­két és az egyházszervezet előzményeit. (…) Az első időszak theológus tudósai a holt-tengeri tekercseket mindenképpen elkeresztényiesítették. De hozzájárult ennek a felfo­gás­­nak az érvényesüléséhez a zsidó tudományok (Jewish studies) művelői­nek és a mögöt­­tük álló társadalmi közegnek a kezdeti bizalmatlansága is. A Biblia héber kánonján kívüli iratok a zsidó szellemi életben sokáig másodrendű anyagnak számítot­tak, amely csupán a tudósokra tartozik… (…) A régészeti leletek, a tekercsek és a vászon anyagvizs­gálata, és főként a paleográfia, az írástörténeti elemzés mind azt bizonyították, hogy a tekercsek többségét az i. e. 2-1. században írták. Röviden szólva, Qumránnak nemigen lehetett közvetlen érintkezése a formálódó kereszténységgel. Az elfogulatlan kutatók lassan átfogalmazták a paradigmát: a kéziratok egy zsidó vallási csoport életé­nek emléke, a zsidó társadalom és vallás átalakulása korából, amikor történetesen a keresz­ténység is kibontakozott. (…) Az igazi áttörést talán az 1960-as években már látványos eredményeket felmutató régészet és filológusok élénk tudományos tevékeny­sége érte el. (…) Maszada feltárása, ami roppant erős történeti érdeklődést és büszkesé­get ébresztett fel Izraelben… (…) Nyugodtan állíthatjuk: a történeti kutatásban már for­má­­ló­dik, sőt érvényesül is a hol-tengeri tekercsek magyarázatá­nak zsidó vallástörté­neti para­digmája.

A qumráni leletek tehát egy sajátos zsidó vallási szubkultúráról szólnak, amely ugyan történetének utolsó évtizedeiben Keresztelő János mozgalmával és a korai kereszténységgel párhuzamosan létezett, de bizonyítható köl­csön­hatás nélkül.

8.1. Keresztelő János: esszénus tanítvány?

János életéről az Újszövetségen kívül egyedül Josephus Flavius utalásai állnak a rendelkezésünk­re (A zsidók története XVIII.5). Qumrán környékén is prédikált, így bár nem kizár­ható, nem bizonyított, hogy az esszénusoknál nevelkedett.

8.1.1. Szociológiai összehasonlítás

 
8.1.2 Teológiai összehasonlítás

8.2. Jézus: az Igaz Tanító?

Jézus életéről (kb. i. e. 6/4 – i. sz. 30/33) az Újszövetségen kívül csak hét ókori történeti forrás áll a rendel­kezésünkre. A legtöbbet adatot természetesen az Újszövetség tartalmazza, és a külső források megerősítik a tartalmát.

A qumráni szövegek sokat írnak az „Igaz Tanító” és a „Gonosz Pap” közötti ellentétről. Ez sok fantáziálásra adott okot. Egyesek az Igaz Tanítót Jézussal vagy Jakab­­­bal azonosították, a Gonosz Papot pedig Pállal.

Az Igaz Tanító és a Gonosz Pap közötti konfliktust említő iratok azonban a Krisztus előtti 2-1. században keletkeztek, és már megtörtént eseményekről beszélnek. Kettejük gyűlölettel teljes küzdelme jól bele is illik az i. e. 2. század történelmébe. IV. Antiokhosz Epiphánész a Templom megszentség­telenítésével brutális vallási üldözésbe kezdett (i.e. 168). Ez felkelést váltott ki (Makkabeusok), amelynek sike­re után, i.e. 152-ben a makkabeus Jonatán főpapnak nevezte ki magát. Az ő utódjai voltak az ún. hasmóneus főpapi dinasztia tagjai.

Ez azért váltott ki kriti­kát, mert a törvényes főpap Cádok főpap családjából került volna ki. Ekkor Jonatán, a Gonosz Pap ellen léphetett fel az Igaz Tanító, aki a többi qumráni pap­hoz hasonlóan Cádok fiai közé tartozott.

Az esszénus közös­sé­get tehát olyan papok alapították, akiknek el kellett hagyniuk Jeruzsálemet. Rendjük és mozgalmuk az illegitim hasmóneus papsággal és templomi műkö­dé­sével szemben, tiltakozásként maradt fenn. Az Igaz Tanítónak és a Gonosz Pap­nak tehát nincs köze a jóval későbbi újszövetségi szereplőkhöz.

8.2.1. Szociológiai összehasonlítás

 
8.2.2. Teológiai összehasonlítás 

8.3. Esszénusok: az igazi őskeresztények?

Tény, hogy az esszénus kommunák, Keresztelő János mozgalma, Jézus és az őskeresztény egyház közös alapokra épült: az Ószövetségre, annak tipológiájára (pl. a 12-es szám) és ígéreteire (pl. az új szövetség, Jer 31:30). Mégis, bár az esszé­­nusok és a keresztények is zsidó gyökerű vallási közösséget alkottak, csak egymás mellett éltek, kölcsönös vagy egyoldalú kapcsolat nélkül. Nincs nyoma annak, hogy a qumrániak használták volna a keresztény evangéliumokat és apostoli írásokat, vagy hogy Jézust és bármely tanítványát maguk közül valónak, vagy legalább hitehagyott esszénusnak tekintették volna. Írásaikban Jézust és tanítvá­nyait egyszerűen nem is említik.

8.3.1. Szociológiai összehasonlítás

 
8.3.2. Teológiai összehasonlítás

Ajánlott szakirodalom

• Charlesworth, James H.: Jézus és a holt-tengeri tekercsek (Agapé, Szeged, 1999)
• Fröhlich Ida: A qumráni szövegek magyarul (PPKE-BTK, Piliscsaba/Budapest, 2000)
• Komoróczi Géza: Kiáltó szó a pusztában – A holt-tengeri tekercsek (Osiris, Budapest, 1998)
• Schick, Alexander: Csodálatos Kumrán (Ethos Kft, Budapest, 1998)
• Vermes Géza: A qumráni közösség és a holt-tengeri tekercsek története (Osiris, Buda­pest, 1998)
• Xeravits Géza: Könyvtár a pusztában – Bevezetés a holt-tengeri tekercsek nem bibliai irodal­mába (L’Harmattan, 2008)

[1] Pl. Baigent, Michael – Leigh, Richard: Mi az igazság a holt-tengeri tekercsek körül? (Gold Book, Budapest, 2001)

Az ún. Barnabás evangéliumról még lesz külön részletes tanulmányunk. 2016-ban azonban megjelent a magyar kiadása, amelynek Előszava olyan valótlanságokat állít, amelyek a szöveget az eredetitől idegen értelmezési keretbe helyezik. Ezért szükségesnek tűnt előbb erre reagálni azok érdekében, akiket a szöveg valódi története és jelentősége is érdekel.

1. A kiadvány

Arany László: Barnabás evangéliuma (Angyali Menedék Kiadó, 2016). Igényes kivitelű könyv, 288 oldal, A5 méret, eredeti ára 5990 Ft. A kiadó tematikáját[1] és marketing stratégiáját jól tükrözi a könyv besorolása: „Gnosztikus evangélium”.[2] A weboldal és a könyv hátsó borítója is hangsúlyozza: „Figyelem! Ez a kötet a mélyen vallásos embereket megbotránkoztathatja!” A kiadvány célcsoportja tehát vélhetőleg az ún. ezoterikus spiritualitású réteg.

1.1. A kiadó

Az Angyali Menedék Kiadó[3] küldetése a weboldal Rólunk menüpontja szerint:

Könyvkiadónk 2012-ben jött létre, azzal a céllal, hogy olyan munkák megjelenését segítse, amely az ezoterikus, univerzumi törvényekkel egyensúlyban, különleges történelmi, különböző vallási irányzatokkal átitatott, esetenként misztikus irodalomként megjelenő könyvekkülönleges tárházát nyújthassa át az olvasóknak, amelyet ők igazi kincsként vehetnek birtokukba. (…) 2012-ben, amikor az emberiség egy nagy része zavarodva a világvégére várt, mi tudatosan határoztunk a kiadó létrehozása mellett. (…) Célunk, hogy kiadványainkkal gondolkozásra serkentsük az embereket, hogy olyan könyveket tudjunk a kezükbe adni, amivel átvezethetjük őket a sötétségből a Fénybe.

Várunk hát egyre szélesedő olvasói közösségünkbe mindenkit: Fényharcosokat; látókat; pozitív gondolkodókat; minden jó szándékú embertársunkat, akiknek fontos a szeretet és a béke; minden jóindulatú, nemzeti közösségben gondolkozó honfitársunkat, aki képes egy pozitív egységben tekinteni nemzetünkre, mint egy különleges titkokat hordozó univerzumi egységre a Föld bolygón.

Azért az Angyali Menedék nevet választottuk kiadónknak, mert úgy véljük, hogy a legjobb, legszebb és legértékesebb gondolatokat íróink a legfelsőbb éteri régiókból kapják, hogy aztán könyveink lapjain váljanak olvasóink életének és gondolatainak részévé. Ebben a mai sivár, embertelen és kifordult értékeket közvetítő világban úgy gondoljuk, hogy ezek a művek valóban menedékre találnak nálunk. Az általunk közvetített angyali gondolatok és értékek végső küldetésüket olvasóink szívében és elméjében nyerik el, így minden olvasónk részesül ezekből, a mennyei tudások tárházából, ezáltal válik minden olvasónk is „angyali menedékké”.

1.2. A fordítás

A fordító Arany László (1962-), saját weboldala[4] szerint angol-informatika szakos tanár, és „különböző tudományos szervezetekben”[5] tag vagy elnök. A populáris „ezotérium” széles körében fordít, ír és előad. Weboldala mottója: „Ezeket a dolgokat nem azért írtuk le és mondtuk el, hogy elhiggyék, hanem hogy tudják.” Fordítói tevékenysége figyelmet érdemel: 2015-ben „A teljes Nag Hammadi Gnosztikus Könyvtár” (432 oldal), 2016-ban „A teljes Holt-tengeri tekercsek” (688 oldal) és Barnabás evangéliuma is megjelent az Angyali Menedéknél.

Barnabás evangéliumának (BE) szakszerű fordításához a középkori olasz és spanyol, szókincse és széljegyzetei miatt latin és arab nyelvi ismeretre is szükség van. Könnyen belátható, hogy egy ilyen mű kiadása nyelvészek, vallástörténészek csoportmunkáját igényli. Ennek a kiadványnak a fordítója azonban egyedül dolgozott, a kötet külső szakmai lektorokatsem említ; „az angol nyelvű források egybevetésével és egységesítésével” fordított, tehát angol fordítást fordított, de forrásait (itt) nem közli; az 1976-ban Ausztráliában felfedezett, 1998-ban a Granadai Egyetem által kiadott spanyol változatot[6] nem használta fel.

Ez módszertani szempontból azt jelenti, hogy a főszöveg nem tekinthető tudományos referencia értékű műnek, csak ún. ezoterikus igényeknek felelhet meg. A fordítónak a témához való hozzáállása jól illeszkedik a kiadó szellemiségéhez. YouTube-csatornáján megtekinthető előadása és diasorozata[7] sajnos a populáris ezoterikus, szkeptikus és muszlim és szkeptikus mítoszokat ismétli a 325-ös nicaeai zsinat állítólagos döntéseiről a bibliai kánont illetően.

Előadásában magyarázatra szoruló forráskezeléssel sorakoztat fel idézeteket

• Dan Brown-tól (A Da-Vinci Kód),
• egy muszlim ügyvédtől (Ahmad Thomson),
• néhány szakmailag jelentéktelen, rég feledésbe merült szkeptikus teológus és történész művéből (Henry Dodwell, 1698; Samuel Davidson, 1877; John Allen Giles, 1850-55; John Rems­burg, 1909),
• illetve hivatkozik a nagy muszlim hitvitázó, Ahmed Deedat sejk egyik füzetére (címe helyesen: Is the Bible God’s Word?),
• végül egy keresztény szerző (John Gilchrist) néhány érvére is reagál, aki a művet középkori hamisítványnak tartja (amint az akadémiai kutatás is).

A 13. diánál kiderül, hogy Lonsdale és Laura Ragg angol fordítását fordította (Oxford, Clarendon Press, 1907). Raggék kritikai kiadványa igazi tudományos mű volt, tartalmából láthatjuk, mi mindenről maradt le a magyar olvasó:

• az olasz és a spanyol kéziratok története (1907-es kutatási állapot)
• az összes 18-19. sz-i utalás és idézet eredeti (angol, francia, latin) szövege
• a bécsi olasz nyelvű kötet fizikai leírása
• az arab eredeti kérdése
• a fennmaradt spanyol töredékek, angol fordításuk és olasz párhuzamuk
• a szöveg tartalmi függése a kanonikus bibliai, a rabbinikus és a koráni szövegektől, a középkori olasz művektől stb.
• az elveszett ókori gnosztikus evangéliummal való kapcsolat kérdése
• Barnabás evangéliumának olasz szövege és angol fordítása párhuzamosan, az arab széljegyzetek és angol fordításuk
• általános tematikus index és a szentírási idézetek, párhuzamok jegyzéke.

Ha a fordító valóban Raggék 1907-es eredeti kiadványából dolgozott volna, és ismerné a témával kapcsolatos akadémiai szakirodalmat, valószínűleg nem írt volna, vagy nem hagyott volna jóvá olyan Előszó-t, mint amilyet a magyar kiadvány elején találunk. Ragg – és azóta sok más kutató – kutatási eredményeit ugyanis csak az hagyhatja ennyire figyelmen kívül, aki nem tud róla, vagy nem akar tudni róla, vagy képes cáfolni. Ezért valószínűnek tűnik, hogy a fordító csak az olasz szöveg angol fordításának valamelyik reprint vagy online változatából dolgozott.

Barnabás evangéliumának a fordító – és a kiadó is – óriási jelentőséget tulajdonít. A fordítást ismertető internetes előadás utolsó diáján ezt olvashatjuk:

„Jól látható, hogy elképzelhetetlenül hatalmas érdekek feszülnek egymással szemben, emberek milliárdjait maguk mögött felsorakoztató egyházak. Minden egyes szónak, vesszőnek rendkívüli jelentősége van és lehet egy-egy ősi szöveg lefordítása kapcsán. Ezeréves érdekek és dogmák sérülhetnek, kerülhetnek veszélybe. Én, mint a fordító, csak egyet tudok tenni, tudásom legjavát nyújtva, a szöveghez a lehető leghűségesebbnek ma­radva, átadom ezt az iratot a magyar embereknek. A vallási-, teológiai-, hatalmi harcokból messze távol tartva magamat. Olvassák elfogulatlanul, használják és értelmezzék helyesen.”

A fordító szimpatikusnak tűnő hozzáállása ellenére meg kell jegyezni: a gigantikusnak érzett eszmei feszültség, amelyből szeretne kimaradni, nem létezik. Nincs olyan érdek vagy dogma, ami ettől a szövegtől veszélybe kerülne. Nincs olyan keresztény, aki a saját hitét, illetve a Szentírás és a keresztény tanítások történetét valóban ismeri, és Barnabás evangéliumát hitbeli vagy hitéleti szempontból forrásértékűnek vagy mértékadónak venné.

Egyházi közönyről azonban nincs szó. Ellenkezőleg, rá kell mutatni a kutatásban való aktív keresztény részvételre:

• Lonsdale Ragg, aki hugával együtt sok évet áldozott az életéből a BE olasz szövegének kritikai kiadására, élete végéig anglikán lelkészként szolgált itáliai városokban.[8]
• A szöveg első arab fordítását (1908, Cairo) Rashid Rida muszlim reformer felkérésére egy szír ortodox kereszténykészítette, Khalil Sa’ada. Fordítói előszavát persze később ugyanúgy kihagyták, mint Raggék tanulmányát.
• A bibliai apokrifek nemzetközi és hazai kiadásairól is elmondható, hogy akadémiai és egyházi szakemberek közösművei.[9]
• A bibliai apokrif irodalom a keresztény teológiai intézményekben a tan­anyag része, természetesen a képzés szintjének (BA, MA, PhD) megfelelő mélységben.

A szöveg körüli egész összesküvéselmélet, az állítólagos egyházi „sokk”,[10] és hogy Benedek pápa is emiatt mondott volna le,[11] csak tájékozatlan muszlimok és ezoterikusok fejében létezik. De attól, hogy valamit könyvek, cikkek és előadások sora ismételget, még nem válik valósággá – legfeljebb eladhatóvá.

2. Az Előszó

Az angolból fordított magyar főszöveg minőségének szakmai értékeléséhez össze kell hasonlítani az olasz-angol és a spanyol kritikai kiadással, amire itt és most természetesen nincs módunk.

A valódi probléma azonban nem is a főszöveg, hanem a kiadvány 9-10. oldalán olvasható rövid Előszó. Ez ugyanis a főszövegnek teljesen hamis értelmezési keretet és jelentőséget akar adni, nyilvánvalóan az ún. ezoterikus identitás erősítése érdekében.

Aláírás híján nem derül ki, hogy az Előszó-t a kiadó vagy a fordító fogalmazta. Hangvételét mindenesetre a hazai ezoterika tipikus, negatív egyházképe jellemzi, drámai következtetései pedig valótlan állítások sorozatán alapulnak.

A tárgyi tévedések és csúsztatások azonosítása érdekében az Előszó-t szakaszokra bontottam, és megjegyzésekkel láttam el. Mindenesetre érdemes először az idézőjelbe tett mondatokat összefüggően végigolvasni, hogy érezzük a hangulatát, logikáját, és csak utána a pontokba szedett kommentárral együtt.

„Egyházi közökben [sic] jobban szeretnék, ha nem is létezne, vagy ha már létezik, legalább hamisítványnak lehetne minősíteni… Egyik út sem járható.”

• Valószínűleg egyházi „körökre” gondolt az író. Logikája egyszerű: ha egy műről azt lehet állítani, hogy a tartalma zavarja az egyházat, akkor az csak hiteles lehet, sőt, további bizonyíték az egyház ellen.
• Maga a szöveg zárja ki, hogy az 1. sz-i Barnabás műve lehetne. Az akadémiai és egyházi szakmai konszenzusszerint is 16-17. századi, álnéven írt muszlim hamisítvány, történeti szempontból hiteltelen mű.

„A Jézus egyik apostola által írt értekezést ugyanis 1500 évvel ezelőtt fedezték fel Törökországban.”

• Barnabás nem tartozott Jézus tizenkét apostola közé. A BE 14-ben az apostolok listájából Tamás lett kivéve és Barnabással helyettesítve.
• Az Előszó írója vsz. a Múlt-Kor[12] álhírét idézi, azt is pontatlanul, az ugyanis még azt írta, hogy 1500 éveskódexet fedeztek fel, nem „1500 évvel ezelőtt fedezték fel”, és nem is Törökországban, ami akkor még nem létezett.
• Az ankarai kódex publikus fotóin a lapján olvasható középkori szír (nem ókori arám) szöveg szerint „…ezt a könyvet szerzetesek írták Ninive felső monostorában a mi Urunk ezer és ötszázadik évében”, azaz 1500-ban. Csak egy 500 éves Máté evangéliumról van szó, aminek a szövegét a mai szír nesztoriánusok gond nélkül el tudták olvasni.[13]

„A Krisztusról kialakított teológiai és világi képet, egyes konkrét történelmi eseményeket, jelentősen más szemléletteltárgyalja.”

• E „más szemlélet” alapja egyrészt a művet jellemző durva történelmi, földrajzi és kulturális tévedések, félreértések, anakronizmusok sora, másrészt Jézus történetének erőteljes iszlamizálása.
• Mindez egyfelől hiteltelenné teszi, másrészt bizonyítja középkor végi vagy újkor eleji, európai keletkezését.

„Igen hangsúlyos és erős iszlám-vonásokat sorakoztat fel.”

• Mivel az iszlám a 7. sz-ban jelent meg, BE sajátosan muszlim vonásai pedig nem is annyira a Korán tanítását, hanem középkori szúfí és népi hagyományokat tükröz, már ez alapján is kizárható BE ókeresztény eredete.
• BE tagad vagy félreért olyasmit, amit az iszlám vall, és állít olyasmit, amit az iszlám nem vall, vagy tagad (pl. hogy Jézus nem Messiás, Mohamed viszont igen).
• Szerzője valószínűleg az ibériai félszigetről 1609 és 1614 között végleg elűzött moriszkók közé tartozott, akik névlegesen katolikus, spanyolul beszélő, arab származású muszlimok Csak ők vallották, hogy Jézus helyett Mohamed a Messiás. Ráadásul előttük soha egyetlen muszlim hitvitázó sem hivatkozott bármiféle BE-ra (Ibn Hazm, Ibn Tajmíjja stb.), pedig nyilván érdekük lett volna.
• Összefoglalva, BE tájékozott muszlimok számára sem lehet hiteles mű.

„Barnabás evagéliumára azonban már a középkorból is találunk hivatkozásokat, idézeteket belőle, a könyvet tehát semmiféle mesterkedéssel sem lehet ‘nem létezőnek’, illetőleg ‘hamisítványnak’ feltüntetni.”

• Az ún. középkor[14] valamikor 1492 és 1526 között véget ért. BE spanyol szövegének létezésére legelőször a moriszkó Ibrahim al-Taybili 1634-ből származó kézirata utal, tehát csak az újkortól „találunk hivatkozásokat, idézeteket belőle”. Az ókori keletkezés bizonygatása a mesterkedés.

„A könyvet az Ankarai Néprajzi Múzeumban őrzik, bőrkötésű és Jézus anyanyelvén, azaz, arámi nyelven íródott. (Már ez a körülmény is meglehetősen szokatlan, hiszen az újszövetségi evangéliumok és egyéb szövegeinek nyelve görög!) Jézus korában, Galileában, az arámi nyelv volt általánosan elterjedt, a hivatalos görög, és a – római megszállás miatt használatos – latin mellett.”

• Az ankarai kódexnek semmi köze BE-hoz. Az 52 oldalas kódexet a török hatóságok állítólag 2000-ben találták meg. A 2012-ben nyilvánosságra hozott fényképek alapján csak egy 1500-ban készült szír nyelvű Máté evangélium.
• A szír az ókori arámi egyik változatából fejlődött ki, kb. úgy viszonyul az arámihoz, mint a mai német a góthoz. A bibliai arámit héber betűkkel írták, a szírnek azonban saját betűi vannak, és az ankarai kódexen is szír szöveg látható.
• A Barnabás evangéliumáról szóló történeti források között egyetlen utalás sincs arám nyelvű George Sale Korán-fordító (1734) mások nyo­mán utalt ugyan arab eredetire, de ilyet sem ő, sem a forrásai nem láttak. A töredékes spanyol szöveg is a bevezetője szerint olasz szöveg fordítása.

„A lapok az évszázadok során megfeketedtek; a szakértők elemző vizsgálata igazolta eredetiségüket.”

• Az ankarai kódexet arany betűvel írták bőrre, ami a századok során besötétedett. Nem tűnik mai hamisítványnak, de a szír szöveg nyelvtani hibái és az arany tinta használata a szakértőkben okkal ébresztettek kétségeket (a régészeti hamisítás ui. a Közel-Keleten valóságos iparág).
• Nem tudni, mikori „szakértői elemző vizsgálatra” hivatkozik a szerző. A kódex körül 2012 óta csend van. Mivel gyorsan kiderült, valójában mi, nem lehetett dollármilliókért árulni. Talán maradt Törökországban, de a múzeum tárlóiban kiállított tárgyak online képtárában[15] sem található.

„Iráni egyházi hatóságok álláspontja szerint a szöveg egyértelműen igazolja, hogy nem Jézust feszítették keresztre, Jézus nem Isten fia, hanem csupán Istennek prófétája. A „szentnek” és „apostolnak” nevezett, Jézussal életében soha nem találkozott, Jézus követőit családostól és gyermekestől üldöző és legyilkoló, a római állampolgársággal rendelkező Pál rabbi pedig – közönséges csaló.”

• Kik az „iráni egyházi hatóságok”? BE legfeljebb az iráni muszlimok Jézusról és Pálról alkotott elképzelését tükrözheti. Az, hogy BE az ő hitükhöz hasonlókat állít, csak azt „igazolja egyértelműen”, hogy az „evangélium” írói vagy végső szerkesztői muszlimok
• Tarszoszi Saul kezdetben valóban üldözte az egyházat, de találkozott Jézussal (ApCsel 9. fej.), a követője lett, szolgálatát az egész egyház elfogadta (2Pt 3:15-16), Barnabás kezdettől mindvégig támogatta, végül Jézus, a Krisztus vértanúja lett, vsz. Péterrel egy időben (i. sz. 64.).
• Az ősegyházon belül nem létezett olyan „Jézus kontra Pál” vagy „Pál kontra Barnabás” ellentét, amit utólag kívülállók igyekeznek belelátni az Újszövetségbe és az 1. sz-i egyház életébe.

„Jusztin mártír a négy kanonizált evangéliumot meg sem említi a II. században az Újszövetség korára eső kötetek között.”

• Jusztinosz és Iréneusz Barnabás evangéliuma spanyol változatának prológusában olyan ókeresztény íróként vannak megemlítve, akik állítólag vitatkoztak Pál apostollal, bár ennek írásaikban semmi nyoma.
• A fordító internetes előadásában is olyan 18-19. századi szkeptikus teológusokat, történészeket idéz, akik állítólag ókeresztény írók, köztük Jusztinosz idézési statisztikáiból igyekeztek következtetéseket levonni a kanonikus evangéliumok ellen. Ha a fordító olvasta volna maguknak az ókeresztény íróknak[16] a műveit, nem adott volna hitelt ilyen szerzőknek.
• Jusztinosz keresztény hitre tért filozófus volt. Akár pogány rómaiaknak írt tiltakozó védőbeszédet az üldözött keresztények védelmében (Apológia és II.), akár izraelitával vitatkozott (Vita a zsidó Trüfón­nal), gyakran idézte az evangéliumokat is, bár sokszor emlékezetből.
• A kortárs szír Tatianosz is a négy evangéliumból készítette evanglium-harmóniáját (Diatesszarón), és Lyoni Iréneusz szerint is ugyanolyan természetes, hogy négy evangélium van, mint hogy négy évszak.
• Az apostolok közvetlen tanítványai (Római Kelemen, Antiókhiai Ignatiosz, Hierapoliszi Papiasz, Szmirnai Polikarposz) írásaikban a témától függően eltérő mennyiségben idézték az evangéliumokat és a többi Írást. Csak mert valamit nem idéztek, még nem jelenti azt, hogy nem is tudtak róla.

„A könyv arról is beszámol, hogy Jézus már az életében felvétetett a mennybe, nem halt meg, nem feszítették keresztre, a kínhalált az őt eláruló Júdás szenvedte el. ”

• Ezek nem a kortárs szemtanúk, hanem a 7. sz-i Korán és középkori muszlim hagyományok állításai. Jézus keresztre nem feszítését egyetlen koráni mondat állítja (4:157). Ennek értelmén a muszlimok századokon át vitatkoztak, és hogy Allah Júdást változtatta volna Jézushoz hasonlóvá, hogy a rómaiak őt végezzék ki, csak egy a sok muszlim elmélet közül.
• Mindennek azonban keresztények számára éppúgy nincs jelentősége, mint ahogy a muszlimokat sem érdekelné, ha valaki Mohamed után 600 évvel akarná elmondani „Mohamed igaz történetét”, tagadva minden fontosat, amit a muszlimok Mohamedről 600 éven át vallottak.

„Barnabás Evangéliuma részletesen beszámol a Jézus korát 700 évvel követő Mohamed prófétáról, aki Isten küldötte, valamennyi néphez szól, és ő lesz aki, az helyreállítja Jézus tanítását. Számos alkalommal szó esik arról is, hogy az egész teremtés Mohamed miatt történt meg.”

• Jézus keresztre feszítése és feltámadása i.sz. 30-33. körül történt, Mohamed 632-ben halt meg, tehát Jézus korát csak 600 évvel követte.
• A Mohamedre való sajátos utalások nem a hivatalos szunnita iszlám, hanem a Korán-utáni, 9-13. sz-i szúfí misztikaMohamed-képét tükrözik.

„A Vatikán természetesen azonnal bejelentette igényét a török hatóságok felé, saját szakértői is hadd vizsgálják meg a könyvet.”

• A Vatikán nem tulajdonosi, hanem vizsgálati igényt jelentett be, ami természetes és jogos reakció. 2012 óta azonban nem történt független akadémiai, muszlim vagy egyházi vizsgálat. Nyugati arameisták és a helyi szír nesztoriánusok azonnal lefordították a közölt fotókon látható szír szöveget, így annak a Vatikán számára sincs jelentősége.

„A Római Egyház a Niceai zsinaton döntött a régi iratok sorsáról (támogatott, azaz kanonizált; tűrt, azaz apokrif; tiltott – az összes többi, mindenekelőtt a gnosztikus szövegek.)”

• A 325-ös Nikaiai Zsinat nem római katolikus, hanem egyetemes keresztény zsinat volt. Jegyzőkönyvei fennmaradtak, magyarul[17] olvashatók, így tudni lehet, hogy a Szentírás könyveivel egyáltalán nem foglalkoztak. Akkoriban csak más, helyi zsinatok foglalkoztak a kánonnal (pl. a római, 382-ben).
• Nem ismeretes olyan történelmi forrás, amely szerint Konstantin beleszólt volna a hitvallásba, a bibliai szövegbe vagy a kánonba. A zsinat után az új főváros, Konstantinápoly gyülekezetei számára államköltségen ötven új Szentírást rendelt a kaiszareiai (caesareai) bibliagondozó műhelytől,[18] elődei és volt uralkodó társa ugyanis sok Írást pusztított el.
• A szerző három kategóriája (támogatott, tűrt, tiltott) az ókori egyházban nem létezett. Az apokrifeket soha, sehol sem „tűrték”, csak a naiv népi vallásosság műfajába tartozó ún. gyermekség-evangéliumok voltak még századokig privát használatban.
• A szavak valódi jelentése: kanonikus = „mértékadó”, kanonizált = „mértékadónak tartott” (istentiszteleten felolvasható, hit és hitélet kérdéseiben végső tekintélynek számító), apokrif = „rejtett” (az eretnekek által rejtegetett és/vagy kódolt értelmű).

3. Összefoglalás

Az Előszó szinte minden mondata állít valótlanságokat. Erre van szükség ahhoz, hogy a szöveg egyházellenes értelmezési keretbe kerüljön. A BE 20. századi muszlim és ezoterikus kiadói egyformán jártak el: csak az angol fordítást vagy annak fordítását publikálták, a történeti háttértanulmányok nélkül, és a fordítást saját mítoszaikba csomagolták.

Az Angyali Menedék két kiadványa (Nag Hammadi kopt kódexek, Barnabás evan­géliuma) hiánypótló szerepet tölt be a hazai vallástörténeti szakirodalomban, de ha egyetemi tanszékeinken ilyesmire nincs elég idő, pénz vagy motiváció, akkor a téma iránt érdeklődőknek ilyen színvonalú kiadványokkal kell megelégedniük.

A kiadó és a kiadvány által sugallt tévhittel szemben ennek a pszeudoepigráfnak a kora és a tartalma miatt sem lehethitbeli jelentősége tájékozott keresztények vagy muszlimok számára. Marad az, ami: a késő középkori, kora újkori európai keresztény-muszlim kapcsolatok történetének érdekes, tanulságos, bár történeti részleteiben rejtélyes fejezete.

[1] A kiadó weboldalán ez olvasható: magyar ezotérium, alternatív történelem; pozitív gondolkodás, önfejlesztés, életmód, természetgyógyászat; idegen lények, földönkívüli kultúrák, UFO, exopolitika; elfeledett világok, letűnt korok, misztikus vallástörténet, eltitkolt igazságok, elhallgatott tudomány.

[2] A „Teljes holt-tengeri tekercsek” fordítása is „Gnosztikus evangélium” (sic) cimkét kapott, a „A teljes Nag Hammadi Gnosztikus Könyvtár” reklámszövege pedig ez: „Barlangban meglelt teker­csek!” pedig csak a holt-tengeri tekercseket találták barlangban, nem a kopt kódexeket.

[3] www.angyalimenedek.hu [2017.02.10.]

[4] www.aranylaci.hu [2017.02.10.]

[5] Magyar Asztronautikai Társaság, British Interplanetary Society, Maghar Akadémia – elnök (2007-2009), majd örökös tiszteletbeli elnök; Magyar Ufókutató Szövetség, Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete.

[6] Luis F. Bernabé Pons: El texto morisco del Evangelio de San Bernabé (Universidad de Granada)

[7] Arany László: Barnabás evangéliuma (www.youtube.com/watch?v=hdqt7R4Ikkk) [2017.03.10.]

[8] Ld. en.wikipedia.org/wiki/Lonsdale_Ragg vagy részletesen: www.mereweather.net/ragg.html

[9] Hubai Péter, Prőhle Károly, Rugási Gyula: Jézus rejtett szavai (Holnap, 1990); Adamik Tamás (szerk.): Apokrif iratok 1. Csodás evangéliumok, 2. Az apostolok csodálatos cselekedetei 3. Apokrif levelek 4. Apokalipszisek (Telosz, 1996-1999); Pesthy Mónika: Péter-apokalipszis (Corvina, 2009), Fröhlich Ida, Dobos Károly Dániel (szerk.): Henok könyvei (PPKE-BTK, 2009) stb.

[10] www.nationalturk.com/en/1500-year-old-syriac-bible-found-in-ankara-turkey-16624/

[11] www.islamnewsroom.com/news-we-need/2059-why-pope-quit-after-old-bible

[12] www.mult-kor.hu/20120227_barnabas_evangeliuma_kerulhetett_elo [2012.02.27]

[13] Assyrian International News Agency – www.aina.org/news/2012022916569.htm

[14] hu.wikipedia.org/wiki/Középkor

[15] www.etnografyamuzesi.gov.tr/en/ (ld. Collections / Manuscripts)

[16] Pl. Jusztinosztól magyarul: Ókeresztény írók sorozat 8. kötet, A II. századi görög apologéták (Szent István Társulat, 1988), 59-311. oldal.

[17] Denzinger, Heinrich – Hühnermann, Peter: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai (Örökmécs Kiadó – Szent István Társulat, 2004)

[18] Euszébiosz: Vita Constantini IV.36-37.

Ez a főleg karácsony táján aktuális cikk Jézus születésének ünneplésével, illetve általában a születésnappal kapcsolatban elterjedt bibliai és vallástörténeti hivatkozású ellenvetésekre reagál a témához kapcsolódó kultúrtörténeti és bibliai adatok összefoglalásával.

1. Kinek miért probléma?

A karácsony évről évre vegyes érzelmeket vált ki az emberekből. Egyesekben a téli hó szépsége, a sok fény, az ajándékozás lehetősége, a családi együttlét öröme, a pihenés vagy a téli sport jó hangulatot kelt („Kellemes karácsonyt!”) Mások az egészben csak a vásárlási lázat, kötelező jópofizást, öngyilkos magányt vagy fenyőirtást látnak. A hívők az ünnep eredeti jelentőségét igyekeznek szem előtt tartani: számukra Jézusban Isten Fia lett emberré, azaz mind megajándékozott emberek vagyunk.

Egyes vallási szervezetek azonban, mint például Jehova tanúi, évről évre, minden decemberben arról igyekeznek meggyőzni hívőt és vallástalant egyaránt, hogy az egész karácsony – Mikulástul, fenyőfástul, szülinapostul – pogány eredetű, igazi keresztényi ember ilyesmiben nem vesz részt, mert „szégyent hoz Istenre  és fiára, Jézus Krisztusra” (pl. Az Őrtorony 2015.12.01.). Nem csupán az ünnep formai, hanem tartalmi részét is hitelvi alapon utasítják el. Istenképükbe nem fér bele, hogy Isten emberré lett, ezért Jézus születésének és általában a születésnapnak az ünneplése ellen is bibliai érveket és kultúrtörténeti bizonyítékokat igyekeznek felsorakoztatni. Ezek azonban, amint látni fogjuk, nem állják meg a helyüket.

2. Születésnap

Az emberek szinte minden kultúrában megünnepelték és megünneplik rokonaik, barátaik születésének évfordulóját. Ma a születésnapi felköszöntés egyszerűen arról szól, hogy valakit a környezete szeret és értékel, örülnek, hogy megszületett és köztük él, hálásak neki valamiért, ezt pedig közösen, jó hangulatban szeretnék kifejezni. Ezért adnak neki ajándékot, és esznek együtt valami finomságot.

Természetesen mindig voltak, vannak, és lesznek, akik ebből olyan „bulit” csapnak, ami főleg ivászatról szól. Az emberek többsége azonban nem duhajkodni akar, hanem együtt lenni, másoknak örömet szerezni. Az, hogy ki hogyan ünnepel, nem az ünneplésről szól, hanem csupán az illetőről.

2.1. A Biblia tiltja a születésnap ünneplését?

A Biblia sehol sem tiltja a születésnap ünneplését, és sehol sem tanít magáról a születésnapról mint témáról. Születésnapi esetről is csak háromszor olvashatunk benne, akkor is magára a születésnapra vonatkozó értékelés nélkül. Aki tehát kijelenti, hogy Istennek nem tetszik a születésnap ünneplése, az Isten helyett akar és mer kimondani olyasmit, amiről ő nem nyilatkozott.

2.2. A Bibliában csak pogányok ünnepeltek születésnapot?

A Biblia csak háromszor említ születésnapi ünneplést. Az első az egyiptomi fáraóé (1Móz 40:20-21), a második az edomita Heródes Antipásé (Mt 14:1-11).

• Először is azonban, ők nem hétköznapi emberek voltak, hanem királyok. Az ókori közel-keleti királyoknak pedig két születésnapjuk volt: a biológiai és a koronázási évforduló, mindkettő hivatalos, kötelező, többnyire évente ismétlődő állami ünnep.
• Másodszor, ha a szöveget megfigyeljük, nem maga az ünneplés volt a probléma, hanem hogy ártatlanokat ölettek meg. Ezt sem a buli rendszeres részeként tették, hiszen a történetek szerint rendkívüli helyzetben voltak, lásd József álomfejtését és jövendölését a fáraónak (1Móz 41:13), illetve Keresztelő János nyilvános kritikáját Heródes ellen (Lk 3:19-20).
• Harmadszor, nincs logikai kapcsolat a születésnap és a bálványimádás között. Még ha e királyok előtt le is borultak (amit a bibliai szövegben nem olvasunk), ez az uralkodónak szólt, és nem a születésnapról, hiszen mindenki minden nap leborult előttük.

Még ha az emberek bálványozása bűn is, mi köze ennek ma a születésnaphoz? Ki előtt borulnak ma le imádattal a családtagjai vagy barátai, ki viselkedik pogány királyként, amikor mások szeretettel veszik körül?

Még ha a féktelen tivornyázás bűn is, miért kellene attól tartani, hogy egy születésnap mindenképpen átcsap duhajkodásba? A fáraó esetében a szöveg csak ennyit mond: „…lakomát rendezett minden szolgájának”, azaz mindenkit megvendégelt, hogy mindenki hálásan gondoljon rá (legalább ilyenkor). Heródes részegsége, nevelt lánya iránti kéjvágya és kétes becsülete pedig az ő személyes bűne.

Amit ez a két ember tett, az róluk szólt – nem magáról a születésnapról. Két ilyen esetből általában a születésnapra vonatkozó, minden kor minden hívője számára érvényes szabályt levonni írásmagyarázati képtelenség. Ez olyan, mint elítélni az autóvezetést és betiltani a forgalmat, csak mert néhány őrült is van az utakon.

A Biblia azonban egy harmadik esetet is említ. Jób és családja idilli életét a történet írója éppen azokkal az ünneplésekkel akarta szemléltetni, amelyeket fiai és lányai tartottak: ki-ki „a maga napján” (Jób 1:4), azaz a születésnapján (3:1). Jób nem azért mutatott be az ünnepségek után áldozatot (1:5), mert a gyermekei valami konkrét bűnt követtek el (születésnapjukon vagy máskor), hanem mert Jób ilyen istenfélő volt: ha esetleg a fiúk el is elkövettek volna valami bűnt, akkor ő ki akarja engesztelni Istent, akit szeret. Jób nem a „születésnapi kísértésektől” rettegett, hiszen nyilván jelen volt az ünnepségeken, és semmi látható, konkrét bűnt nem tudott felfedezni. Csak arra az esetre mutatott be áldozatot, ha a gyermekei gondolatban („a szívükben”) megbántották volna Istent.

2.3. A születésnap ünneplése pogány eredetű szokás?

Először is, a „pogányság” fogalmát kell tisztázni. Maga a „pogány” (latin paganus = vidéki, falusi) szó nincs is benne a Bibliában, a magyar bibliafordításokban hagyományosan „pogányok”-nak fordított héber gójim és görög ethnoi jelentése egyszerűen „népek”, szemben a választott néppel, „a Nép”-pel, a zsidósággal.

Másodszor, a Biblia a „pogány”, azaz a bibliai istenképpel össze nem egyeztethető hiedelmeket és praktikákat azért tiltotta, mert ott és akkor bálványimádáshoz vagy erkölcstelenséghez vezettek volna. A bibliai idők kultuszai azonban eltűntek, és a bibliai időktől napjainkig sok olyan dolognak nem volt, illetve nincs semmilyen pogány jelentősége, ami eredetileg pogány kultúrában alakult ki.

• Például az ókori zsidók is minden gond nélkül megtarthatták a hónapok babiloni neveit (a napokat csak számozták). Isten csak a babiloni isten- és csillagkultusz átvételétől féltette őket, de a hónapnevek puszta használatától még akkor sem, amikor e kultuszok még elevenek voltak.
• Ugyanígy a keresztény hitre áttérő európai népek is megtarthatták a régi római, germán vagy kelta hónap- és napneveket. Számukra már nem volt jelentősége annak, hogy az őseik melyik napot vagy hónapot melyik istenről vagy istennőről nevezték el (pl. Freia/Friday, Thor/Thursday).

Ugyanez az elv érvényes a babiloni eredetű csillagászaton, a görög eredetű geometrián vagy a római eredetű jegygyűrűn át az újkori karácsonyi kellékekig rengeteg olyan dologra, ami már a mi kultúránk része. Még megvannak, használjuk is őket, de azok a pogány elképzelések, amelyek egykor hozzájuk kapcsolódtak, régen leváltak róluk. Jehova tanúit talán zavarja, hogy vasárnap (angolul: on Sunday, a Nap napján) jönnek össze istentiszteletre?

2.4. Nincs szükség ünnepnapokra a szeretet kifejezéséhez?

Szeretni valóban bármikor lehet, sőt, mindig kell. Ajándékot adni is bármikor lehet azoknak, akik nem értik félre (családtagok, barátok, munkatársak). Az ünnepnap azonban eleve olyasmi, aminek a hétköznapitól eltérő, rendkívüli oka van, akár ismétlődik, akár nem, akár magánügy, akár közügy a jelentősége.

Nem véletlen, hogy az emberiségnek mindig, minden kultúrában belső szükséglete volt a rendszeres és az alkalmi közös ünneplés. Vannak ugyanis olyan közösségi élmények, amelyek először spontán módon váltottak ki ünnepelhetnéket, majd intézményesültek (pl. politikai szabadság visszanyerése), más ünnepek pedig olyan dolgokról szólnak, amelyek az egész közösség számára jelentőséggel bírnak (pl. átmeneti rítusok, esküvő stb.). Az ünneplés a Biblia világának is szerves része.

• A Biblia szerint eleve olyan világegyetembe lettünk beleteremtve, amelyben Isten szerint is természetes, hogy bizonyos napokat és éveket különlegesnek tartunk (1Móz 1:14). A teremtés befejezésekor Isten megpihent a hetedik napon, és parancsolta a zsidóknak, hogy ugyanezt tegyék. Ráadásul egész ünnepsorozatot adott nekik (3Móz 23:4), amelyek mind az Istennel és az egymással való kapcsolatot ápolták, méghozzá ünnepi lakomázás, örömünnep keretében (5Móz 14:22-29, 2Krón 30:21-23)!
• A Biblia alkalmi népünnepélyekről is tudósít. Például amikor a zsidók legyőzték ellenségeiket, közös örömük jeleként együtt ettek és ittak, egymásnak ajándékokat küldtek, és a szegényeknek adakoztak (Eszt 9:19-22). Amikor Dávid visszaszerezte a szövetség ládáját, az egész népet megajándékozta (2Sám 6:17-19), és Salamon is népünnepélyt tartott a templom fölszentelése alkalmából (2Krón 7:1-10).
• A leggyakoribb alkalmi ünnep azonban a családi ünnepség volt. A korabeli nagy gyermekhalandóság miatt érthető, hogy lakomával megünnepelték a gyermekek „elválasztását” (ti. a szoptatás befejezését, 1Móz 21:8), a születésnapokat (Jób 1:4), illetve a menyegzőket (Bír 14:10, Mt 22:2, Jn 2:1-10). A lakomával egybekötött közösségi ünneplés alkalma volt a vendégek érkezése (1Móz 18:6-8, 19:3), a szövetség és szerződés megkötése (1Móz 26:28-31, 31:46-54), de ünnepeltek betakarításkor (2Móz 23:16, 4Móz 28:26), szüretkor (Bír 9:27) és birkanyíráskor is (2Sám 13:23).

Végül elgondolkodtató, hogy Isten a minden nép számára tartogatott nagy áldást egy hatalmas ünnepi lakomához hasonlítja (Ézs 25:6), akárcsak Krisztus az övéivel való közösséget a visszatérésekor (Mt 26:29). A rendszeres és az alkalmi ünneplés tehát Isten és népe számára mindig is természetes dolog volt.

3. Karácsony

3.1. Honnan ered a „karácsony” szó?

A magyar karácsony szót rendszerint a téli napforduló ünnepének szláv nevére (korcsun = „átlépő”) vezethető vissza. A szót Magyarországon már a 13. század óta a keresztény ünnep értelmében használják.

3.2. Mikor született Jézus?

Jézus történelmi személy volt, létezését senki sem vitatja, hiszen 1-2. századi kortárs nem keresztény (zsidó, szír, görög, római) források is megerősítik. Jézus születésének pontos dátuma (év, hónap, nap) azonban ismeretlen.

525 körül Dionysius Exiguus tudós szerzetes az időszámítás kezdetének Jézus Krisztus születési évét akarta megtenni, de néhány évet tévedett. Így csak annyi biztos, hogy Jézus a mi nyugati időszámításunk előtt – vagy némi iróniával „Krisztus előtt” (Kr.e.) – néhány évvel született.

Ami az évet illeti, Lukács evangéliumából (Lk 2:1-2) és a kortárs feljegyzésekből annyit tudhatunk, hogy Jézus születése i.e. 8 és 4 vagy 8 és 1 közé tehető:

• Augustus császár háromszor tartott népszámlálást az adóztatás és a katonai potenciál felmérése érdekében; az i.e. 8-ban indított összeírás [apo­graphé, Lk 2:1-5] csak a bevallók személyi adatait gyűjtötte össze: név, azonosító jegyek, kor, foglalkozás, rang, családtagok – de nem jelentette a vagyon felmérését [apotimészisz]. A népszámlálások a helyi adminisz­trá­ció­kban elhúzódtak, tehát a kihirdetés éve nem egyenlő a júdeai összeírás évé­vel.
• Nagy Heródes i.e. 1-ig vagy – a jelenlegi konszenzus szerint – i.e. 4-ig uralkodott; ő rendelte el a betlehemi gyermekgyilkosságot, amikor Jézus még nem volt kétéves (ld. alább). Eszerint Jézus születésének éve i.e. 6. vagy i.e. 3. volt.

Hogy melyik évszakban történt, azzal kapcsolatban csak az tűnik biztosnak, hogy nem télen. A Lk 2:8 szerint ugyanis a pásztorok „a szabad ég alatt tanyáztak”, ez pedig akkoriban tavasztól őszig volt szokás. (A tél és a hó képzete csak később, az északibb éghajlatú Európában kapcsolódott az ünnephez.)

Ami a hónapot illeti, Lukács adatai adhatnak némi támpontot. Jézus hat hónappal Keresztelő János után született (1:24-26). János apja, Zakariás lévita volt, Abijjá rendjéből (1:5). Dávid idejében ugyanis Áron fiainak szolgálatát sorsolással osztották be, és Abijjá a 8. volt a 24-ből (1Krón 24:1-19). Az egyes rendek tagjai évente két­szer, egy héten át szolgáltak a Szentélyben (vö. Lk 1:8-9). Abijjá rend­jére vsz. a zsidó holdnaptár sze­rinti Ijjár (április-május) és Hesván hónap­ban (október-november) került sor. Ha így van, Jézus a tavaszi (peszách) vagy őszi (szukkót) zarándok­ünnep idején születhetett.

3.3. Hogyan alakult ki a dátum?

Már az első két-három évszázadban is voltak, akik megpróbálták kiszámolni Jézus születésének napját, de az egyház nemigen foglalkozott spekulációikkal. Egy­részt fontosabbnak tartotta Krisztus halálát és feltámadását, azaz húsvét ünne­pét, másrészt kritizálta a pogány szokásokat.

Ugyanakkor a 3-4. századra lassan mégis kialakult az igény Isten Fia születésé­nek megünneplésére. Az egyház akkoriban már nagy területen szétszórva, több kultúrában élt. Az eltérő zsidó, görög és római naptárak miatt sok gondot jelentett a közös húsvét-ünneplés (Krisztus halála és feltámadása) időpontjának a meghatározása. Ez az Újszövetség szerint a zsidó peszách idejére esett (Niszán hó 14), ami a zsidó holdnaptár ingadozásai miatt márciusban vagy áprilisban van.

Krisztus születésnapi dátumának a kérdése is a húsvét ügyé­vel párhuzamosan merült fel. Több dátum is szóba került, ezért az alábbiakban csak a mai dátumok kialakulásában szerepet játszó számokkal és eszmékkel foglalkozunk.

• Egyes latin egyházi tanítók elterjedt véleménye szerint a római naptár szerinti Martius 25 volt a helyes, egyes görög tanítók szerint viszont Artemiszion 14, ami a római naptárban Aprilis 6.
• Ehhez járult hozzá a zsidók közt elterjedt elképzelés, miszerint Isten prófétái ugyanazon a napon halnak meg, mint amelyen fogannak vagy születnek. Krisztus fogantatásának és halálának napját azonosnak véve, és a szükséges kilenc hónapot hozzáadva jutottak el a latin nyugaton a december 25-höz.

Az egyház keleti (szír és görög) felében előbb ünnepelték a karácsonyt, mint a nyu­gatiban, a január 6 egyszerre volt Krisztus születésének ésmegkeresztelkedésé­nek ünnepe (vízkereszt vagy epifánia). Nyugaton a december 25-i dátum választását két korabeli eretnekség elleni harc is előmozdította. Az arianizmus tagadta, hogy Jézusban Isten lett emberré, az adop­cionizmus szerint pedig Jézus csak a megkeresztelkedésekor vált Isten Fiá­vá. Nyugaton ezért nem akarták szét-választani Jézus születését és megkeresztel­kedését. Keleten viszont éppen azért ragaszkodtak ehhez, mert az evangéliumi történetben ekkor jelent meg először együtt az Atya, a Fiú és a Szentlélek (epifánia = „megjelenés”). Jézus születésének december 25-i külön ünneplése nyugaton a 4. században terjedt el, keleten pedig csak az 5. századtól.

Az első kalendáriumot, amelyben a december 25-i dátum hivatalos egyházi ün­nepként jelent meg, 354-ben, Itáliában adták ki (ún. Philokália). A karácsony hat-, később négyhetes előkészületi időszaka (adventus) pedig az 5. század körül, a mai Franciaország területén keletkezett.

A mai eltérő egyházi ünnepnapok (pl. december 25, január 7) jelensége mögött középkori naptárreform áll. XIII. Gergely pápa a Iulius Caesar ideje óta hasz­nált, de csillagászati szempontból pontatlan Juliánus-naptárt kiigazította: 1582 októ­ber 4. (csütörtök) után rögtön október 15. (péntek) jött. Az európai országok sorra elfogadták az új naptárt, utolsóként Görögország 1923-ban. Az ortodox és keleti egyházak egy része elfogadta a reformot, más részük nem. Mindenki maradt a december 25-i dá­tumnál, de a Juliánus-naptár szerinti december 25. a Gergely-féle naptár szerint már január 7. a 13 napnyi késés miatt.

Karácsonyt tehát ma – a Gergely-féle naptár szerint – a római katolikusok, a protes­táns fele­ke­ze­tek és egyes ortodox egyházak december 25-én ünneplik, más orto­dox egyházak és az etióp egyház január 7-én, a koptok január 7-én vagy 8-án, az örmény egy­házak január 6-án vagy 19-én. Az angyali üdvözlet március 25-i ünnepe, amelyből kiindulva jutottak el a december 25-höz, csak a 6. századtól terjedt el (ma Gyümölcsoltó Boldogasszony).

3.4. Mi a keresztény ünnep lényege?

A keresztények karácsonykor sosem a történelmi dátumot ünnepelték, hanem azt, ami történt. Nem „Jézus születésnapját”, hanem a Krisztus megszületését, Isten emberré lételét. Ezért nincs jelentősége a dátumnak, a formáknak és a kellékeknek, lényeg, hogy a szimbolikájuk jól kifejezze azt, ami történt. Az egyház legnagyobb ünnepe ugyanis nem a karácsony. Nyugaton és keleten egyaránt húsvét a fő ünnep (Krisztus halála és feltámadása). Keleten Jézus megkeresztelkedé­sének ünnepe (vízkereszt vagy epifánia) a második, karácsony pedig a harmadik a fontossági sorrendben.

3.5. Hogyan alakult ki az ünnep kelléktára?

Európában az ünnephez kapcsolódó helyi legendák (pl. „háromkirályok”), illetve a bibliai történeteket felelevenítő misztériumjátékok és szokások mind középkori eredetűek. A jászol felállítása („betlehemezés”) Assisi Szent Ferenchez (1223) vezethető vissza. A mai „karácsonyfa” tehát századokon át alakult azzá, ami ma.

• Először örökzöld fenyőágakat aggattak a házakra (feltámadás, örök élet jelképe), majd magukat a fenyőfákat kezdték díszíteni. Ezt először a közeli erdőben tették, majd kivágva a templomtéren, végül otthon (16. sz.).
• A misztériumjátékok a teljes üdvtörténetet átfogták, így ugyanaz a fa volt az édeni jó és rossz tudásának fája, mint Krisztus keresztje – egy legenda szerint a paradicsomi fa egy magjából ácsolták a keresztet.
• A „fa” kísértést jelentő gyümölcse – egy latin fordítási hiba miatt – a köztudatban az alma lett. Mivel télen nincs almafa, a fenyőfára lógattak almát. A történet azonban folytatódott, egészen az eucharisztia ünnepléséig (Krisztus-mise, Christ-Messe, Christmas), így a fára az alma mellé ostyát is akasztottak – ezt pótolta később a mézeskalács. Végül a gyertya a Krisztus mint „a világ világossága” metafora miatt került a fára.

Mindez csak a 16-18. század után alakult ki, hazai átvételük pedig csak a 19. század elejére tehető. A 20. századra a karácsony kommersz változata (a húsvéthoz hasonlóan) szinte teljesen elvált az eredeti egyházi ünneptől. Ezért ma, a szupermarketek csillogó-villogó vásárlási lázában még nagyobb jelentősége van annak, hogy a Születés első jelképe a jászol, egy etetővájú volt (Lk 2:7). 

3.6. A Mikulás

Mikulás alakja jól példázza a történelem és az európai folklór összeolvadását. Myrai (Csodatévő) Szent Miklós (Nikolaosz Thaumaturgosz) egy 3-4. századi kis-ázsiai görög püspök volt. A köré szőtt legendák alapja minden valószínűség szerint a sok imameghallgatás és a kivételes jótékonykodás volt. Tisztelete a keleti egyházban gyorsan elterjedt, az orosz utazók és kereskedők patrónusa is lett. A nyugati egyházba a normannok révén jutott el a 9-10. században. A 11. században, az első keresztes háború idején a velenceiek Itáliába csempészték a földi maradványait, amelyek egy része európai templomokba került, ereklyeként. (Amint egy 2005-ös brit vizsgálat kimutatta, a püspök alig 150 cm-es volt, és be volt törve az orra.)

Szent Miklós alakja idővel az európai folklórban mindenhol helyi figurákkal és legendákkal keveredett. Magyarországra alig másfél évszázada került, cseh közvetítéssel, a gyerekcipőbe csempészett édesség szokását pedig az osztrákoktól vettük át. Nálunk a latin egyházi naptárnak megfelelően Szent Miklós napján, azaz december 6-án „jön”. Angolszász területeken azonban december 24-én, közvetlenül karácsony előtt, ezért Santa Claus alakja ott teljesen összeolvad Jézus születésének ünnepével.

Mikulás mai alakja igencsak amerikai. Clement Clarke Moore 1823-ban írt versét (A Visit from St. Nicholas) Thomas Nast illusztrálta 1881-ben. Ez, és az újkori holland Sinterklaas hagyomány piros püspökruhás, fehér lovas alakja inspirálta az amerikai Haddon Sundblom-ot a Coca Cola 1931-es kampányfigurájának megalkotására. Így lett az ókori szentből, akinek Isten sok imádságát meghallgatta, piros ruhás, kedélyes, fehér szakállas „Santa”, akitől világszerte gyerekek várnak – ha kólát nem is, de – karácsonyi ajándékot.

4. Bibliai ellenvetések?

4.1. „A Biblia tiltja Jézus születésnapjának ünneplését”

A Biblia sehol sem tiltja Krisztus születésnapjának ünneplését, sőt, éppen azt állítja: amikor történt, ember és angyal egyaránt ünnepelt (Lk 2:13-14,20).

4.2. „A Biblia nem parancsolja Jézus születésének ünneplését”

Igaz, hogy a Biblia nem parancsolja, de nem is tiltja, sőt, kifejezetten leírja, hogy voltak, akik ünnepeltek. Az angyalok nagy örömet hirdettek, amely az egész nép öröme lesz, aztán megnyílt a menny, és a pásztorok látták, hogy az angyalok tömegével dicsőítették Istent (Lk 2:9-14). Krisztus megszületése kivételes örömet szerzett az angyalok, a pásztorok és a bölcsek számára (Mt 2:10), akik fel is készültek a Messiással való találkozásra: ajándékot vittek neki (Mt 2:11). Aki felfogja, miért örült annak idején ember és angyal, annak ma is van mit ünnepelnie. Nem csoda, hogy 4. századi leírások szerint Szíriában nagy örömmel, sok fénnyel és a házakra aggatott koszorúkkal ünnepelték Jézus születését.

4.3 „Csak a Bibliában előírt ünnepeket szabad ünnepelni”

A Biblia nem mond ki ilyen alapelvet. A zsidóknak a törvényben előírt évenkénti ünnepeken kívül is voltak alkalmi és rendszeres ünnepeik (pl. esküvő, hanukka).

• Maga Jézus is aktívan részt vett a kánai menyegzőn (Jn 2:1-11), illetve a hanukka (templomszentelés) ünnepén is felment Jeruzsálembe és az ünnep kellős közepén, a Templomban tanított (Jn 10:22-3). Sosem ellenzett olyan ünnepeket, amelyet a mózesi törvény nem írt elő.
• Az Újszövetség kifejezett tanítása szerint nincs vallási jelentősége annak, hogy valaki egy bizonyos napot valamilyen szempontból különbnek tart a másiknál. Ezért egyfelől nem szabad másoknak megparancsolni, hogy bár­melyik napot megünnepeljék, másfelől nem szabad másokat elítélni, ha megünnepelnek valamit (Róm 14:5-12, Kol 2:16-17).

4.4. „A Biblia tiltja fa felállítását, a karácsonyfa pogányság”

Azok a bibliai szövegek, amelyekre hivatkozni szoktak, teljesen másról szólnak, nem a 17. századi német keresztények fenyőfájáról vagy a születésnapról.

• Az 5Móz 16:21-22 a kánaánita termékenységünnepeknek az izraelita istentisztelettel való keverését tiltotta; a kánaániak ugyanis zöld lombú, buja fák alatt csaptak rituális orgiákat (vö. Jer 2:20, 3:6,13 stb.).
• A Jer 7:18-ban a „fa szedegetése” ugyan az ég királynőjének pogány ünnepére való készülődés része volt, de a fát eltüzelték, hogy süthessenek.
• A Jer 10:3-ban a fakivágás a pogány fabálványok előkészítéséről beszél, de a fát kivágták, ágait levágták, törzsét figurává faragták, és az istenség megtestesítőjeként imádták.

5. Pogány hatások?

Az az elmélet, amely a kereszténységet, illetve a későbbi katolicizmust 4. századi pogány elemek összekovácsolódásának tekinti, a felvilágosodással jelent meg a 18. század közepén a német liberális teológiában. Eszerint karácsony is az „elpogányosodás” részeként jelent meg olyan ünnepek átvételével, mint a római szaturnáliák és szoláris kultusz, az iráni Mithrász-kultusz és a germán-kelta napforduló ünnepek. Az elméletet a civil média, Jehova tanúi és egyes katolikus-ellenes protestánsok sajnos a mai napig kritika nélkül ismétlik.

5.1. Germán és kelta téli napforduló?

A napforduló időpontjában a Nap éves „égi útjának” észak-dél irányú mozgása megváltozik: a téli napforduló (december 21-22) után a Nap délről északra halad, a nyári napforduló (június 21-22) után északról dél felé mozog. A téli napfordulótól kezdve a nappalok ismét meghosszabbodnak, ezért azok a népek, amelyek vallásosságában szerepe volt a természet ciklikus megújulásának, megünnepelték. A sötétség múlása és a világosság növekedése az európai éghajlaton meleget, tavaszt, termést, ennivalót: az életet jelentette.

Bár a keresztény hit szerint Jézus a világ világossága, az élet, a feltámadás, az egyház mégsem a germánok és a kelták napforduló ünnepét vette át.

• Először is, míg a kelták és a germánok a természeti ciklust ünnepelték, az egyház a történelmi események alapján számolt, hiszen a zsidó húsvét (peszách), tehát az Egyiptomból való kivonulás ünnepéből továbbszámolva jutott el a december 25-ös dátumhoz.
• Másodszor, ami a keltákat illeti, ünnepeik eleve nem is a Nap mozgásához kötődtek, hanem a vegetációs ciklushoz: a növényzet és az állatok termékenységéről szólt. A nyári-téli napfordulót és a tavaszi-őszi napéjegyenlőséget azért nem is ünnepelték. Ami pedig a germánokat (teutonok, gótok, skandinávok stb.) illeti, ünnepeik ugyan szoláris rendszert követtek, és a napévhez kötődtek, de a téli napfordulót (Yuletide) december 21-én ünnepelték, nem 25-én. Ünnepük középpontjában pedig az ősök kultusza és a kandisznó-áldozat állt, nem pusztán a tavaszvárás.
• Harmadszor, az egyháznak a 2-4. században még nem volt kapcsolata a germánokkal és a keltákkal. A germánok megtérítése csak a 4. század legvégén kezdődött el, a keltáké pedig az 5. században. Mindkettő lassan haladt, évszázadokon át tartott, és sok mártírt követelt.

Mire tehát a kelták által tisztelt fagyöngy és a germánok által tisztelt fenyő a 17. században karácsonyi kellékként megjelent, a kelta fagyöngy- és a germán fenyőkultusz már rég eltűnt, így a karácsonyi ünneplés módjára sem hathatott. Keresztények számára a zord télen is örökzöld növény a köztünk megjelent örök életet, a meghalt, de feltámadt Urat, a halhatatlanságot szimbolizálja.

A germánok, kelták hitvilága és Jézus születésének ünneplése között tehát nincs időpontbeli vagy tartalmi azonosság. Átvételről beszélni anakronizmus.

5.2. A Legyőzhetetlen Nap kultusza?

Ami a római vallásosságot illeti, a téli napforduló csak i.e. 45 után, a Julius Caesartól származó, ún. Julianus-naptárban esett december 25-re, korábban nem. A december 25 pedig először csak jóval később, Aurelianus császár idején, i.sz. 274-ben lett ünnepnap, a Legyőzhetetlen Napé (Sol Invictus). Aurelianus egy kis, hanyatló római napkultuszban nőtt fel, és szimpatizált az iráni eredetű Mithrász-kultusszal is (Mithrász napisten is volt). A napkultuszok egyesítésének terve és a december 25-i dátum tőle származik, és választását az indokolta, hogy azon a napon sem az irániak, sem a rómaiak nem ünnepeltek.

A nyugati egyházban mindenesetre egészen az 5. század elejéig kellett prédikálni a makacsul fennmaradó szokás ellen, hogy egyesek vasárnap a templomba menet meghajoltak a Nap előtt, és december 25-én Krisztus születése mellett a Nap születését is ünnepelték.

5.3. Mithrász kultusza?

Kérdés, hogy az egyháznak milyen oka vagy lehetősége lett volna átvenni az iráni Mithrász kultuszát? Az egyház első háromszáz éve az újra meg újra kitörő római keresztényüldözésekről szólt, egészen Constantinus milánói türelmi rendeletéig (313). A keresztények inkább meghaltak, minthogy a pogány császári kultuszok bármelyikén részt vettek volna, ehhez elég a korabeli vértanúaktákat olvasni.

A kereszténység és a Mithrász-kultusz ellenségként tekintett egymásra. Ez utóbbinak eleve csak férfiak lehettek a tagjai, ráadásul csak katonák, tehát éppen azok, akik a keresztényeket üldözték. A korabeli katonai hűségeskü ráadásul keresztény szemmel nézve bálványimádással járt: a magukat istenítő császárok jelvénye előtt kellett volna hódolni. Keresztények tehát már csak ezért sem lehettek katonává, a kultusz tagjaivá és egyházon belüli népszerűsítőivé. Az egyházon belül viszont az is megkönnyítette a december 25-ös dátum elfogadását, hogy a Mith­rász-kultusz a 4. századra erejét vesztette, majd a légiókkal együtt eltűnt.

5.4. A római szaturnália?

Ami az ősi római szaturnáliát illeti, ez sem nevezhető a karácsony elődjének. Az ünnepség a 3-4. században majdnem egy héten át tartott, december 17-től 22-ig vagy 24-ig, hiszen ezzel Saturnus mitikus aranykorára emlékeztek. Saturnus elsősorban mezőgazdasági isten, az őszi vetés védnöke volt. A népszerű ünnep során az emberek megajándékozták egymást, ettek, ittak, sőt pár napra a társadalom is a feje tetejére állt: az urak szolgálták ki rabszolgáikat. Saturnus templomában közlakomát tartottak államköltségen, ami az ünnepet időnként karneválszerűvé tette, és ez bizonyára sokaknak adott alkalmat a lerészegedésre. A keresztények természetesen erkölcsi okokból nem vettek részt a szaturnálián. Ők csak utána, december 25-én vagy január 6-án jöttek össze ünnepelni.

Összefoglalás

Sok vallástalan ember is tudja, érzi, hogy karácsony valamiképpen a szeretetről szól. Ezért karácsony különleges alkalom arra, hogy Isten szeretetéről Isten szeretetével bizonyságot tegyünk megfáradt és magányos embertársainknak, de azoknak is, akiket vallási vezetőik félemlítenek meg. Ókori pogány babonákkal való riogatás helyett kétezer éve jó híreink vannak: Isten egy lett közülünk, tudja mi az, embernek lenni, és velünk, azaz a mi oldalunkon van!

Felhasznált és ajánlott szakirodalom

• Cullmann, Oscar: A karácsony ünnepének kialakulása és a karácsonyfa eredete (Budapesti Református Teológiai Akadémia, 1992)
• Grüll Tibor: A kövek kiáltanak – 50 történeti dokumentum az Újszövetség tanulmányozásához (Szent Pál Akadémia, 2009)
• Keener, Craig (ed.): The IVP Bible Background Commentary – New Testament (IVP, 1993)
• Kovács András: Ünnepeink az egyházi év tükrében (Agapé, 2005)
• Tészabó Júlia: Karácsony – magyar hagyományok (Kossuth, 2007)
• The New Catholic Encyclopedia (2^nd ed) Vol. 3. (Gale, 2003)