(c) dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.1. 2025.01.14) PDF
Jézus nevét illetően a keresztényeknek általában nincsenek kérdéseik. Ami nem is baj. Már hittanórán megtanulhattuk, hogy az emberré lett Fiú a „Jézus” nevet kapta, ami akkoriban gyakori név volt, a „Krisztus” pedig nem a családneve, hanem a foglalkozása, a „Messiás” fordítása, ami olajjal felkentet jelent, ami pedig a beiktatás, felhatalmazás ókori közel-keleti szertartására utal.
Tudjuk, hogy Jézus nevét minden külföldi másképpen ejti ki, ami magát Jézust az elmúlt kétezer évben biztosan nem zavarta. Az számít, hogy akik benne hiszünk, biblikusan gondolkodjunk róla, nem az, hogy pontosan ejtsük ki a nevét. Bárhogy szólítjuk, angolul Dzsízösznek, spanyolul Heszusznak, arabul Jaszúnak, franciául Zsezünek vagy magyarul Jézusnak – ő tudja, hogy hozzá imádkozunk.
Találkozhatunk azonban messiási zsidókkal, akiktől hallhatjuk Jézus „eredeti héber” nevét, ami általában így hangzik: Jesua, angolszász kiadványaikban pedig általában Yeshua. Izraelben viszont a nem keresztény zsidóktól főleg a Jesu változatot hallhatjuk, rövid /é/-vel és rövid /u/-val) vagy olvashatjuk (Yeshu). Ráadásul újabban hazánkban is megjelent a Sacred Name és Hebrew Roots mozgalom, amely Isten és Fia nevének eredeti héber változatát akarja „helyreállítani”, illetve „eredeti” és „helyes” kiejtését „rekonstruálni”.
Hogy mit tudhatunk Isten Nevéről [יהוה JHVH], és hogy ebből miket kreál a szentneves-hébergyökeres mozgalom, arról más tanulmányaink szólnak (ld. „Isten Neve”, „Szent Név, Héber Gyökerek”). Itt és most csak azért foglalkozunk konkrétan Jézus [יֵשׁוּעַ] nevével is, a jelentésével, a kiejtésének és az átírásának a történetével, mert e mozgalmak szerint az ő nevét sem tudjuk jól: az „valójában” Yahshua. Vagy Yahusha. Yahushua. Yahwahshua. Yhwhhoshua. Yasha. Stb.
Szerencsére létezik józan ész, ókortudomány és nyelvtörténet, bibliatudomány és hebraisztika – a témát az alábbiakban ezek alapján igyekszünk áttekinteni.
1. Bibliai nevek
A Biblia egyik zavarba ejtő sajátsága a szereplők többnevűsége és neveik többnyelvűsége, amit a görög, latin és magyar bibliafordítási hagyományok még tovább bonyolítanak. Például Jesajáhú vagy Jesajá – görögösen Észaiasz – latinul Isaias – „katolikusul” Izajás, „protestánsul” pedig Ézsaiás lett.
Egyes bibliai zsidóknak két sémi nevük van (Máté = Lévi), vagy a sémi nevük hosszabb és rövidebb változatával is találkozunk, mert a nevük a szó elején (Jehósúa / Jósúa) vagy végén (Jesajáhú / Jesajá) megrövidülhet. Másoknak csak görög (Fülöp = Filipposz) nevük van, vagy latin is (János Márk = Marcus), illetve hol a héber, hol a latin nevükön jelennek meg (Saul = Paulus, azaz Pál).
2. Jehósúa, Jésúa és Iészusz
Jézus nevével kapcsolatban a névrövidülés fontos példája „Józsué, Nún fia”. A neve eredetileg „Hóseás”, azaz Hóséa [הוֹשֵׁעַ] volt. Mózes adta neki a „Józsué”, azaz Jehósúa nevet (4Móz 13:8,16), és a továbbiakban szinte mindig így hívták. A teljes nevét azonban kétféleképpen írták le [יְהוֹשֻׁעַ / יְהוֹשׁוּעַ], és volt egy rövidült alakja is, a Jésúa [יֵשׁוּעַ] (Neh 8:17 vö. Ezsd 5:2 arámiul ue.). A Jehó- előtag ugyanis az ilyen nevekben Jé- vagy Jó- előtagra olvad össze, mert az „e”-vel jelölt hang eleve nagyon rövid, a /h/ pedig kiesik.
Jehósúát tehát Jésúának is hívták, akárcsak „Jézust”, ráadásul a nevük görögös átírása ugyanaz. Az Ószövetségnek ugyanis van egy i.e. 3. században készült görög fordítása, az ún. Septuaginta (LXX). Ebben Józsué könyvének a címe is IHSOUS, azaz Iészusz (akkor csak nagybetűvel írtak, az /ou/ kiejtése pedig /u/).
Mivel a Bibliát legelőször nem közvetlenül héberből és görögből fordították magyarra (vagy más európai nyelvekre), hanem a latinból, más nevekkel együtt Jézus nevének magyar bibliai változatára is igaz, hogy az eredetileg héber vagy arámi név görögös átírásának a latinos átírásának a magyaros átírása.
Bár a magyar gond nélkül ki tudja mondani a „Jehósúa” és „Jésúa” szót, a görögben bizonyos sémi hangok nem léteztek, viszont a neveket ragozták. Ezért például a héber nevek görögös átírásában az /s/ hangból mindig /sz/ lett, és a férfinevek is általában /sz/-re végződnek [Iészusz], hogy ragozhatók legyenek (pl. Iészusz tárgyesetben: Iészun, birtokosban: Iészu).
3. Írása és kiejtése
Jézus nevét négy betűvel írták le: ישוע Héberül és arámiul minden valószínűség szerint ugyanúgy hangzott: Jésúa [יֵשׁוּעַ – tudományos átírásban yēšȗ(a)‘ –fonetikusan jeːʃuːaʕ ].
- Bár Jézus a júdeai Betlehemben született, főleg Galileában élt, ahol azonban szó végén az ajin [ע] torokhangot [fonetikus jele: ʕ ] nem mindenhol, illetve nem ugyanúgy ejtették ki. Ezért elképzelhető, hogy Jézus megszólítása helyenként Jésú [ jeːʃuː ], máshol Jésua [ jeːʃua(ʕ) ] lehetett.
- Ezek a kiejtési változatok azonban gyors beszéd közben csak alig hallhatóan tértek el a standard kiejtéstől, és ami a legfontosabb: írásban nem jelentek meg. Az ajin nélküli, hárombetűs Jésú név a Bibliában nem szerepel (Jésúa sok van), sírfeliraton is csak egy maradt fenn (ld. alább a 6. pontot).
Természetesen bármely nyelv ókori kiejtéséről csak közvetett adataink lehetnek, de a héber és a Jézus név esetében nyugodtan építhetünk a nyelvtörténet és a régészet adataira.
Egyfelől, a hébert az i.sz. 2. sz-ban helyenként még beszélték anyanyelvként, a kiejtést tehát az ezt megelőző és követő évszázadok írásos emlékei őrzik:
- a görög fordítás és átírás (i.e. 3. sz-i Septuaginta és feliratok)
- az arámi fordítások (i.sz. 1-2. sz-i Targum, illetve a Misna és a Jeruzsálemi Talmud), a szír fordítások (az i.sz. 2-5. sz. Pesitta) és más sémi nyelvek (ugariti, akkád, etióp, arab) átírásai.
Ráadásul a zsidóság etnikai-vallási közösségként őrizte a nyelvét és a Szentírását, így az askenázi, szefárdi és jemeni közösségek némileg eltérő kiejtése is mérvadó, mert nyelvtörténetileg követhető módon változott.
Másfelől, a fennmaradt források – héber és arámi temetkezési feliratok és kéziratok, illetve görög fordítások – alapján az is kijelenthető, hogy Jézus korában a hosszú Jehósúa alak helyett már elsősorban a rövidült, Jésúa alakot használták. Még olyan 1. századi osszuárium (csonttartó doboz) is fennmaradt, amelyen nem csupán a Jésúa(h) héber betűit [ישועה] olvashatjuk (a szóvégi -h a -úa kiejtést indikálja, és utalás a jesúá(h) = segítség, megmenekülés szóra), hanem alattuk fonetikus görög átírás is olvasható: IHSOUA, azaz Iészua.
Még az arámiból kialakuló szír nyelv későbbi, nyugati és keleti akcentus szerinti változatai [Jésu / Ísó] is egyértelműen a rövid névváltozatból alakultak ki. Józsué és Jézus neve egyaránt így lett átírva a szír bibliafordításban (Pesitta).
4. Jelentése
Ami a Jehósúa [יְהוֹשׁוּעַ] és a rövidült Jésúa [יֵשׁוּעַ] alak konkrét jelentését illeti, nyelvészeti szempontból valószínűleg összetett, Isten nevét hordozó (teoforikus) név, amit azonban nem könnyű elemeire bontani.
Az elején a jehó- a Szent Név első három betűje lehetett, ami azonban az elsőre rövidült [j-]. A szó második fele pedig az alábbi szavakból származhat:
- a jása [ישע] ige egyik (hifil, E/3) alakja [jehósía] azt jelenti, „segítségére siet” vagy „megment”.
- a jesúáh [יְשׁוּעָה] főnév jelentése „segítség” vagy „megmentés”.
A Jésúa név és a jesúáh főnév, illetve jehósía igealak közös tőről fakad, és hasonló hangzású. Ennek az Újszövetség írói a tudatában voltak, még ha görögül vagy magyarul nem is jön ki olyan jól a szójáték: „…nevezd el Jézusnak [יֵשׁוּעַ Jésúa], mert ő menti meg [יוֹשִׁיעַ jósía] népét a bűneiből…” (Mt 1:21 vö. ApCsel 4:12). Jézus neve tehát kb. azt jelenti: JHVH a segítség, a menekvés vagy JHVH megsegít, megment (vö. Róm 10:13).
5. A spekulációk
Ami Jézus nevének szentneves és hébergyökeres „rekonstrukcióit”, illeti, ezek valójában nem helyreállítják Jézus nevét, csupán erőltetett spekulációk.
Eleve Jézus korának gyakorlatától eltérően és hibásan a teljes névváltozatból [Jehósúa] indulnak ki, és a nem a bizonyíthatóan rövidült névből [Jésúa].
A teljes névnek is vagy a hatbetűs [יְהוֹשׁוּעַ ~„Yahushua”) vagy az ötbetűs (יְהוֹשֻׁעַ ~ „Yahusha”) írásmódját igyekeznek így vagy úgy kiejteni – figyelmen kívül hagyva a név egyetlen, ismert kiejtési módját.
A „Yahveh and Yahshua” párhuzam erőltetésével (Yah- / Yah-) figyelmen kívül hagyják az ismert rövidülési módot [Jehó-… Jé-…], és Jézus nevének elején a JHVH rövid változatát [יָהּ Jáh] vélik felfedezni. Ez azonban több okból is kizárható.
- Józsué vagy Jézus rövid neve azért négy betű [jod-sín-vav–ajin], mert a Jehó- hárombetűs [jod-hé-vav] két szótagja rövidült egyetlen betűből álló egyetlen szótaggá [jod = Jé…], azt pedig a héberben nem ejtik jáh-ként.
- A Jáh két betűből álló [jod–hé] egyetlen szótag, ami nem rövidülhetett tovább egyetlen betűvé [jod], megtartva a két betűből fakadó kiejtést.
- Ha a név a Jáh rövid istennév és a súa szó összetétele lenne, akkor Jáh + súa [שוע] ige azt jelentené: „Jah segítségért kiált” (ami blaszfémia).
Józsué vagy Jézus héber nevének hithű zsidók által átírt görögös változata [Iészusz] eleve nem 1. sz-i, nem újszövetségi, nem is pogány találmány. Az is tévedés, hogy a Iészusz végén az -usz Zeusz nevére utalna, vagy hogy a IHSOUS jelentése Hail to Zeus! lenne. Létezett ugyan egy IH ZEU azaz ié, Zeu! felkiáltás, és a jelentése „Jaj, Zeusz!” vagy „Hej, Zeusz!” volt, de nincs köze a Iészusz-hoz.
6. A Jésú/Jesu alak
Míg a mai izraeli messiási zsidók szinte csak a Jésúa alakot használják, a nem keresztény izraeliek elsősorban a ישו / Yeshu / Jésu [rövid /é/ és /u/] alakot. Bár a Jésu változat önmagában nem hordoz negatív asszociációt, a Jésúa [ישוע] szó végéről hiányzó ajin [ע] magyarázatra szorul.
A rövidülésnek több lehetséges oka is felmerült. Az egyik, nyelvészeti érv szerint ez volt „a galileai” és „az eredeti” kiejtés-változat, amit a Talmud őriz (Flusser 1969). Ez azonban azért nem valószínű, mert az ajin-t csak Galilea bizonyos részein nem ejtették ki, de ettől még ugyanúgy leírták – a korszakból sok Jésúa sírfelirat maradt fenn, de csak egy Jésú – ajin nélkül (Kutscher 1976).
A másik, lélektani érv szerint minden gyűlölet tárgyává váló név módosul. Így egyrészt nem kell kimondani, másrészt el lehet kerülni bizonyos asszociációkat (Jésúa ~ jesúáh), illetve bizonyos személyek összetévesztését, például a bibliai Józsué hosszú és rövid névváltozatait viselő rabbikat a Talmudban.
A Talmud több egyént is említ Jésú [יֵשׁוּ] néven, de ezek jóval Jézus kora előtt, vagy jóval utána éltek, a sztorik több változatban maradtak fenn; szereplőik, a nevük és a történetek egyes elemei töredékesen és olyan összevisszaságban jelennek meg, hogy ahány kutató a témához nyúlt, annyi vélemény született.
Bár e szövegeket az idők során mindkét oldalon felhasználták – vagy Jézus lejáratására és Messiás voltának tagadására (pl. Toledot Jésu), vagy a zsidók lejáratására és egyházellenességük bizonyítására – csak az biztos, hogy nincs köztük egyetlen olyan szöveg sem, amely minden kétséget kizáróan, konkrétan Jézusról szólna, vagy Jézust illetően történeti forrásértékkel bírna (Giczy 1993).
Visszatérve a név kiejtésére, a mai izraeli kép okkal vegyes. Egyfelől, Eliézer ben-Jehuda (1858-1922), a modern héber nyelv atyja sokkötetes nagyszótárában (Thesaurus Totius Hebraitatis, 1908) Jézus nevét nyolcszor említi, mindig Jésúa[ישוע] alakban. Másfelől, az izraeli köztudatra és szóhasználatra kétségkívül nagy hatást gyakoroltak egyes izraeli vallástörténészek. Ők ugyanis a talmudi alakot preferálták, még ha ez műveik angol és magyar fordításában nem is jelent meg:
- Joseph G. Klausner (1874-1958) híres könyvének („Jézus”) ivrit kiadása (Jésú ha-Nocri, 1922), az ebből ihletet merítő Aharon A. Kabak regénye: „A keskeny úton” – Bamis’ol hacár, 1937), ami az 1960-as évek végéig középiskolai kötelező olvasmány volt, csak a Jésú (Yeshu) alakot használja
- David Flusser (1917-2000) alapkönyvében (Jesus, 1969) és ivrit kiadásaiban mindkét alak előfordul, de a Jésú
- Pinchas Lapide (1922-1997) az izraeli iskolai tankönyvek szóhasználatát elemezve (1973) azt találta, hogy a szerinte „történeti és nyelvészeti szempontból is korrekt” Jésú alak dominált, csak elvétve fordult elő Jésúa.
Az Izraelben élő, ivrit anyanyelvű messiási zsidók szinte kivétel nélkül a bibliai Jésúa alakot használják. Más nyelvi közegben azonban Isten és Fia héber nevének használata újítás: nincs írott emlék arról, hogy keresztények valaha is fontosnak tartották volna Isten és Fia héber nevére tanítani más keresztényeket, vagy a liturgiában a héber istenneveket és kifejezéseket használni.
Ha tehát valakinek valamiért fontos Jézus „eredeti neve”, akkor tudnia kell, hogy a „Jehósúa” nem korhű, a Jésú/Jesu nem korrekt, a szentneves és hébergyökeres Jahsua, Jahusa, Jahvahsua és más „rekonstrukciók” pedig egyszerűen nyelvészeti képtelenségek – soha, senkit sem hívtak így.
Felhasznált és ajánlott szakirodalom
- Flusser, David: Jesus (Herder & Herder, 1969)
- Giczy György: Törvénytisztelet és messianizmus a Talmudban és a középkori zsidó-keresztény disputákon (Szent István Társulat, 1993)
- Kantor, Benjamin: How Did Jesus Pronounce His Own Name? (BibliacalHebrew.com 2022)
- Kjaer-Hansen, Kai: Yehoshua, Yeshua, Jesus and Yeshu – An introduction to the names, In: Mishkan, Vol. 17-18, pp. 23-37
- Kutscher, Edward Y.: Studies in Galilean Aramaic (Bar-Ilan University, 1976)
- Lapide, Pinchas: Jesus in Israeli School Books, In: Journal of Ecumenical Studies, 1973, pp. 515-531