Joseph Smith Jr. a mormon vallás alapító prófétája két látomásra hivatkozott, amelyek alapján 1830-ban „újra megalapította” Jézus Krisztus Egyházát. A mai hivatalos változat szerint az 1820-as Első Látomásban az Atya és a Fiú jelent meg neki, aki elmondta neki, hogy a keresztény egyházak mind tévednek, az 1823-as Második Látomásban pedig Moróni angyal jelent meg neki, aki elvezette a Mormon könyvét tartalmazó aranylemezekhez (1827). Tanulmányunk az Első Látomás körüli kronológiai és tartalmi problémákat tekinti át.

1. A hivatalos változat

A mai hivatalos változat szövege mormon szentírások közül a „Nagyértékű gyöngy” gyűjteményben található, mint „Joseph Smith története” (JST 1:5-25). A magyar fordítás a 2005-ös kiadásból származik (kiemelések SzA).

5 Manchesterbe költözésünk második évében, lakóhelyünkön szokatlan vallási nyugtalanság tört ki. A metodistáknál kezdődött, majd hamarosan átterjedt a vidék minden szektájára. Valóban úgy látszott, hogy az egész vidéket magával ragadta, mivel nagy tömegek csatlakoztak a különböző vallásfelekezetekhez (…) Egyesek a metodista, mások a presbiteriánus, megint mások a baptista hit mellett szálltak síkra. (…)
7 Én akkor tizenötödik évemben voltam. Atyám családját a presbiteriánus hitre térítették (…) 10 E szócsaták és a vélemények vihara közepette gyakran azt kérdeztem magamtól: Mit tegyek? E sok felekezet közül vajon melyiknek van igaza; vagy talán mindannyian tévednek? Ha bármelyiküknek igaza van, melyik az, és hogyan tudhatnám meg? 11 Miközben a hitbuzgó felekezetek versengése által okozott rendkívüli nehézségek miatt gyötrődtem, egy nap Jakab apostol levelét olvastam, az első fejezet ötödik versét, amely így szól: Ha pedig valaki közületek híján van a bölcsességnek, kérjen Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül ad; és megadatik néki. 12 Soha egyetlen szentírásrész sem szólt nagyobb erővel az ember szívéhez, mint akkor ez az enyémhez. 13 (…) mert a különböző szekták vallási tanítói ugyanazon szentírásrészt olyannyira eltérően értelmezték, hogy a kérdésnek a BIblia alapján történő megválaszolásába vetett minden bizalmat megsemmisítettek.
14 Ezen elhatározásommal összhangban, hogy Istentől kérjek, félrevonultam az erdőbe, hogy a próbát megtegyem. Egy csodálatos, tiszta nap reggelén volt ez, ezernyolcszázhúsz koratavaszán. (…) 15 Miután félrevonultam arra a helyre, melyre korábban menni szándékoztam, amikor körbenéztem magam körül, és magamat egyedül találtam, letérdeltem, és elkezdtem Isten előtt feltárni szívem vágyait. Alighogy elkezdtem, amikor nyomban megragadott valamilyen hatalom, mely teljesen erőt vett rajtam, és olyan megdöbbentő hatással volt rám, hogy nyelvem megbénította, és nem tudtam beszélni. Sűrű sötétség gyűlt körém, és egy ideig úgy tűnt számomra, mintha azonnali pusztulásra lettem volna ítélve.
16 (…) a nagy ijedtségnek ebben a pillanatában egy fényoszlopot láttam pontosan a fejem felett, a napnál is ragyogóbbat, mely fokozatosan ereszkedett lefelé, mígnem megpihent rajtam. 17 Amint megjelent, észrevettem, hogy megszabadultam az ellenségtől, mely fogva tartott. Amikor a fény megpihent rajtam, két Személyt láttam felettem a levegőben állni, akiknek ragyogása és dicsősége leírhatatlan volt. Egyikük hozzám szólt, a nevemen szólítva, és ezt mondta a másikra mutatva: Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd! 18 (…) Ezért amint magamhoz tértem, hogy beszélni tudjak, megkérdeztem a felettem a fényben álló Személyeket, hogy az összes szekta közül melyiknek van igaza (mert addig még soha nem jutott eszembe, hogy mindegyik téved) – és melyikhez csatlakozzak.
19 Azt a választ kaptam, hogy egyikhez sem szabad csatlakoznom, mert mind tévednek; és a hozzám beszélő Személy azt mondta, hogy minden hitvallásuk utálatos az ő szemében; hogy azok a hívők [professors = hitvallók] mind romlottak; hogy: „ajkaikkal közelednek hozzám, de szívük távol van tőlem, az emberek parancsolatait pedig tanokként tanítják, kiknél megvan az isteniség látszata, ám annak hatalmát megtagadják”. 20 Ismét megtiltotta nekem, hogy bármelyikükhöz is csatlakozzak; és sok más dolgot is mondott nekem, melyeket most nem tudok leírni.
Amikor ismét magamhoz tértem, hanyatt fekve találtam magam, amint feltekintek az égre. Amikor a fény eltűnt, nem volt erőm; de miután hamar rendbe jöttem valamennyire, hazamentem. Amint a tűzhelynek támaszkodtam, édesanyám megkérdezte, mi baj van. Azt feleltem: „Ne gondolj vele, minden rendben – elég jól vagyok”. Aztán azt mondtam anyámnak: „Megtudtam, hogy a presbiterianizmus nem igaz”. Úgy tűnik, az ellenség már életem igen korai szakaszában is tudatában volt annak, hogy rendeltetésem szerint zavarni és zaklatni fogom a királyságát; különben miért esküdtek volna össze ellenem a sötétség erői? Miért van az, hogy reám támadt az ellenkezés és az üldöztetés, már egészen kisgyermekkoromban? 21 Néhány nappal e látomásom után az egyik metodista prédikátor társaságában találtam magam, aki nagyon aktív részt vállalt az előbb említett vallási felbuzdulásban; és mivel vallásról beszélgettünk, megragadtam az alkalmat, hogy beszámoljak neki a látomásról, amiben részem volt. Nagyon meglepődtem a viselkedésén; nemcsak könnyedén vette az általam elmondottakat, hanem nagy megvetéssel is, mondván, hogy mindez az ördögtől való, és ezekben a napokban nincsenek olyan dolgok, mint látomások vagy kinyilatkoztatások. hogy mindezen dolgok véget értek az apostolokkal, és soha nem lesz belőlük több.
22 Viszont hamarosan úgy találtam, hogy a történetem elmondása elég nagy előítéletet vált ki irántam a vallás hitvallói között. És ez volt a nagy üldöztetés oka, amely tovább növekedett. Egy alacsony származású fiú voltam, csak tizennégy-tizenöt éves. Az életkörülményeim olyanok voltak, hogy lényegtelen fiú voltam a világban. Ennek ellenére magas rangú emberek eléggé odafigyeltek, hogy felkavarják ellenem a köztudatot, és keserű üldöztetést teremtsenek; és ez általános volt az összes szekta között – mind egyesültek, hogy engem üldözzenek. (…)
24 Az azonban mindazonáltal tény volt, hogy látomást láttam. Azóta úgy gondolom, hogy Pálhoz nagyon hasonlóan éreztem magam, amikor megvédte magát Agrippa király előtt, és előadta beszámolóját a látomásáról, amikor egy fényt látott és egy hangot hallott; és mégis kevesen voltak, akik hittek neki; egyesek azt mondták, hogy becstelen, mások azt, hogy őrült; gúnyt űztek belőle, és becsmérelték. (…)
25 Így volt ez velem is. Tényleg fényt láttam, és annak a fénynek a közepében láttam két Személyt, és ők valóságosan beszéltek hozzám; és bár utáltak és üldöztek engem azért, mert azt mondtam, hogy látomást láttam, az mégis igaz volt; és miközben ezen állításomért üldöztek engem, becsméreltek engem, és mindenféle hamis gonoszságot szóltak ellenem, a szívemben ezt éreztem: Miért üldöznek engem az igazság elmondása miatt? Valóban láttam egy látomást, és ki vagyok én, hogy ellenálljak Istennek, vagy miért akarja a világ, hogy megtagadjam azt, amit valóban láttam? Mert látomást láttam; tudtam ezt, és tudtam, hogy Isten is tudja, és nem tudtam és nem is mertem megtagadni; legalábbis tudtam, hogy azzal megsérteném Istent, és kárhoztatás alá kerülnék.

1.1. Jelentősége

Ma a Joseph Smith Első Látomásáról szóló történet az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának egyik alapvető állítása, amely fontosságban rögtön a Jézus Krisztusba vetett hit megvallása után jön. A mormon egyház identitása, hogy „az Úrnak a földön még egyszer, újra megalapított királysága” (ld. „Mormon könyve” Bevezetés). A legitimációja pedig egy egyháztörténeti feltételezésen és Smith látomásán alapul, amelyeket tényként kezelnek.

Egyrészt feltételezik, hogy az apostoli kor után már megtörtént „a hittől való elszakadás” (2Thessz 2:4), a kereszténység hitehagyott lett, majd felekezetekre szakadt. Másrészt elfogadják Smith állítását, miszerint a helyzet a 19. századra csak rosszabb lett, és ezt az Atyával együtt megjelenő Fiú mondta neki:

• egyik felekezethez [sect] sem szabad csatlakozni, mert
• mind tévednek (wrong), minden hitvallásuk [creeds] utálatos [abomination] az ő szemében, azok a hitvallók [those professors] mind romlottak [corrupt] (vö. Zsolt 14:3), mert
• csak szavakkal közelednek hozzá (vö. Ézs 29:13-14, Ez 33:30-31), de a szívük távol van tőle, emberi parancsokat tanítanak (vö. Tit 1:14), csak az „isteniség” (KJV godliness) látszata van meg náluk, de annak hatalmát megtagadják (vö. 2Tim 3:5).

Ha Krisztus szerint minden felekezet téved, minden hitvallás utálatos és minden hitvalló romlott, akkor az egyházat újra kell alapítani – és ezt tette Smith.

• A mormon misszionáriusok azért kerülhetik tudatosan a keresztények kritizálását, mert – Smith szerint – Krisztus már megtette. Mivel az ő korában és környezetében működő baptista, metodista és presbiteriánus felekezetek és hitvallásaik azonosak a maiakkal, a mormon vallásnak a puszta léte is Krisztus ítélete az akkori és a mai keresztény egyházak felett.
• A mormon misszionáriusok ezért úgy érzik, hogy okkal és joggal várhatják el minden kereszténytől: hagyják ott egyházaikat, és keresztelkedjenek meg Jézus Krisztus valódi Egyházában, amely – a Mormon könyve alapján – ráadásul ősibb bármely európai eredetű felekezetnél.

1.2. Fontos részletek

A mai hivatalos történet meghatározó elemei szerint az ifjú Smith (1) egy 1820-as helyi vallási ébredés és a felekezeti rivalizálás miatt volt összezavarodva, (2) ekkor még nem jutott eszébe, hogy mindegyik felekezet téved, (3) de amikor a Jak 1:5 alapján bölcsességet akart kérni Istentől, (4) először egy gonosz hatalom gyűrte le, (5) de megszabadította őt a fényben megjelenő Atya és a Fiú, (6) és a Fiú kétszer is megtiltotta neki, hogy bármelyik felekezethez csatlakozzon; (7) ezek után nem is csoda a növekvő ellenállás és az általános üldözés.

Első hallásra Joseph Smith történetének (JST) szinte minden elemével lehet szimpatizálni. A felekezeti vakbuzgóság és rivalizálás valóban kiábrándító élmény (1). A bibliai és teológiai ismeretek hiánya valóban bizonytalansághoz vezet (2). Ha másokban és saját magunkban sem bízhatunk, valóban csak Isten marad (3). A gonosz erőinek ellenállása és az isteni szabadítás önmagában is igazolja, hogy ami a továbbiakban elhangzik, az igaz (4). Az Atya és a Fiú megjelenése valóban kivételes jelentőségű dolognak tűnik (5). Az amerikai szabadegyházi kultúrában és a kor restaurációs mozgalmában – amelyben egy sor Church of Christ született – valóban sokan látták úgy, hogy az egyházat újra kellene alapítani (6). Végül, a látomások lehetőségének tagadása valóban ésszerűtlennek tűnik, hiszen Isten nincs belezárva a Bibliába (7).

Komoly kérdés tehát, hogy a fenti pontok mennyire felelnek meg a történelmi valóságnak, Smith, a családtagjai, hívei és utódjai feljegyzéseinek?

• Valóban volt ébredés 1820-ban Smith lakhelyén?
• Tartalmilag egységesek az Első Látomásról szóló beszámolók?
• Mikor szereztek tudomást a kortárs mormonok az Első Látomásról, és ugyanazt a jelentőséget tulajdonították-e neki, mint később?

Gordon B. Hinckley (1910-2008), az egyház 15. elnöke szerint ugyanis…

Minden olyan kijelentés, melyet isteni felhatalmazásról teszünk, minden olyan igazság, melyet e munka érvényességével kapcsolatban kimondunk, az ifjú próféta első látomásában gyökerezik. Enélkül nem nagyon lenne mondanivalónk. (Gordon B. Hinckley elnök tanításai, 45. oldal)

Ismertem egyszer egy úgynevezett intellektüellt, aki szerint az egyház saját történelmének foglya. Azt feleltem neki, hogy e történelem nélkül nem lenne semmink. E példátlan, egyedülálló és figyelemre méltó esemény igaz volta hitünk sarkalatos lényege. Ezen az egyedülálló és csodálatos élményen alapszik az egyház érvényessége. (…)
Mindenféle köntörfalazás nélkül kijelentjük, hogy Isten, az Atya, és Fia, az Úr Jézus Krisztus, személyesen megjelent az ifjú Joseph Smith-nek. Amikor Mike Wallace interjút készített velem a 60 Minutes című műsor számára, megkérdezte, hogy ezt el is hiszem-e. Azt feleltem: „Igen, uram. Éppen ez benne a csoda.” Így érzek efelől. Teljes erőnk e látomás igazán múlik. Vagy megtörtént, vagy nem. Ha nem, akkor ez a munka csalás. De ha igen, akkor ez a legfontosabb és a legcsodálatosabb munka az ég alatt. („Hitünk csodálatos alapja” In: Liahóna 2002 November)

A fentiek alapján nyilván nem csupán a keresztények számára fontos, hogy Smith állításai mennyire lehetnek hitelesek, hanem a mormonok számára is.

1.3. Források és módszertan

A történeti és emberi hitelességet érintő kérdések nem ok nélkül merültek fel, és az évtizedek óta tartó vita miatt először egy dokumentációs weboldalra, majd az egyház hivatalos oldalára is felkerültek a mai hivatalostól eltérő változatok.

A Joseph Smith Papers (JSP 2001) egy korábbi dokumentációs projekt (Jessee 1984) folytatásaként összegyűjtötte Smith saját kézzel írt, általa diktált, általa jóváhagyott vagy róla szóló naplóbejegyzéseinek, leveleinek, cikkeinek kézirat-fotóit és a szövegek könnyebben olvasható nyomtatott átírását. A papír kötetek 2008-ban kezdtek megjelenni, az Első Látomás változatai (Accounts of Joseph Smith’s First Vision) pedig 2013 óta mind online is elérhetők.

Az egyház hivatalos weboldalán az Evangéliumi könyvtár oldalon belül…

• 2013-ban kerültek fel a JSP-n leközölt változatok, amelyek a kétszáz éves évforduló (2020) óta a megújult „Könyvek és leckék” / „Egyháztörténet” szekcióban olvashatók: „Az első látomás” (1832, 1835, 1838, 1842); a magyar oldalon csak a szövegek olvashatók, az angol nyelvű bevezető és tanulmány jellegű podcast és videó sorozat magyarul nem elérhető
• 2023 végén az átalakított „Témák és kérdések” szekcióban jelent meg az „Első Látomás” három részes „Evangéliumtanulmányozási kalauz”.

A „Témák és kérdések” Bevezetése szerint az oldal tartalmának célja nem csupán az informálás, hanem megbízható források felkínálása és a megnyugtató válaszok keresése:

Napjainkban Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza történetével kapcsolatos ismeretek minden korábbinál könnyebben elérhetőek. Ez nagyszerű áldás lehet, azonban nem mindig könnyű eldönteni, mely források megbízhatóak. Néhány tudomásunkra jutott dolog nehéz kérdéseket vethet fel. (…) Az e forrásanyagban található cikkek számos javaslatot nyújtanak, amelyek segíthetnek békességre lelned, miközben válaszokat keresel a kérdéseidre. (Kiemelések SzA)

Valóban nem kevés mormon érzi kínosnak, méltatlannak vagy a gyengeség jelének, hogy a „tudomására jutott dolgok” „nehéz kérdéseket vetnek fel” – de az oldal szerint a kutatás a fejlődés része lehet. Az egyházvezetés újkeletű nyitottsága és a keresésre bátorítás első látásra valóban pozitívumnak tűnik.

Híveik számára a szövegek puszta hozzáférhetősége is a nyíltság, őszinteség jele. Logikusnak tűnik – és gyakran el is hangzik –, hogy ha a dokumentumok tényleg kompromittálók lennének, az egyház nem hozná őket nyilvánosságra. A többség egyszerűen bízik a vezetőségben, és eszébe sem jut, hogy a tényekről tudni nem elég: a tényeket olyan módon is lehet tálalni, hogy igazi jelentőségük felismerése helyett az olvasó a „megfelelő” következtetéseket vonja le.

Jó példa erre az Első Látomás „Evangéliumtanulmányozási kalauza”. Ennek 1. szakasza szerint…

MAGAD IS TUDHATOD, HOGY VALÓBAN MEGTÖRTÉNT AZ ELSŐ LÁTOMÁS
Krisztus egyháza visszaállításának az egyik elengedhetetlen vonatkozása annak a valósága, hogy az Atyaisten és az Ő Fia, Jézus Krisztus megjelent az ifjú Joseph Smithnek. Az első látomás igazolja azt a tényt, hogy a mennyek nyitva állnak, és Isten újra szól az emberhez. Tanulmányozhatjuk Joseph Smith beszámolóit az első látomásról. Emellett megkérdezhetjük Istent, hogy valóban megtörtént-e az első látomás (Moróni 10:4–6). E dolgokat megtéve a Szentlélek tanítani fog bennünket az első látomás igaz voltáról(lásd Alma 5:45–46). (Kiemelések itt és a továbbiakban: SzA)

Eleve nem az a kérdés: honnan tudhatjuk, megtörtént-e, hanem egyszerűen kijelentik: te is tudhatod, hogy valóbanmegtörtént. A látomás így már az előtt tényként igazol valami mást (a mennyek nyitva, Isten újra szól), hogy magát a látomást bármi igazolta volna. Ha már elfogadtuk, hogy Smith-hez Isten szólt, akkor fel sem merül a kérdés, hogy egyáltalán szólt-e Smith-hez Isten.

A bizonyossághoz vezető útnak két módját ajánlják. Smith beszámolóit „tanulmányozhatjuk” (mert végre megengedték), és emellett „megkérdezhetjük Istent”, hogy valóban megtörtént-e az Első Látomás (mert a tanulmányozás önmagában kevés vagy veszélyes is lehet).

Így azonban olyasminek a történeti valóságát kellene imával tesztelni, amiről a már eleve tudjuk, hogy (1) számunkra fontos dolgokat igazol tényként: a mennyek nyitva, Isten ma is szól, (2) elengedhetetlen eleme az egyház visszaállításának, a mormon vallás legitimációjának. A Szentlélek ezen a logikai körön belül tényleg csak egyet tehet: tanítani fog minket a látomás igaz voltáról.

Ez a gondolkodásmód – vagy inkább önmeggyőzésmód – a sajátos mormon ismeretelméletre épül. A „honnan tudunk valamit, amit tudni vélünk” kérdésre a tanulmányozási kalauzban is hivatkozott szentírási szakaszok adnak választ:

Moróni 10:4 És amikor ezeket a dolgokat megkapjátok, arra buzdítalak benneteket, hogy Krisztus nevében kérdezzétek meg Istent, az Örökkévaló Atyát, hogy nem igazak-e ezek a dolgok; és ha őszinte szívvel, igaz szándékkal, Krisztusba vetett hittel kérdeztek, akkor ő a Szentlélek hatalma által ki fogja nektek nyilvánítani ennek igazságát. 5 És a Szentlélek hatalma által minden dolgot illetően tudhatjátok az igazat.

Alma 5:45 És ez nem minden. Nem gondoljátok-e, hogy én magam tudok ezen dolgokról? Íme, tanúságot teszek nektek, hogy igenis tudom, hogy igazak azok a dolgok, melyekről szóltam. És mit gondoltok, hogyan tudok a bizonyosságukról? 46 Íme, azt mondom nektek, hogy Isten Szent Lelke tudatta velem őket. Íme, sok napot böjtöltem és imádkoztam, hogy magam tudhassam ezeket a dolgokat. És most én magam tudom, hogy ezek igazak; mert az Úristen nyilvánította ki őket nekem az ő Szent Lelke által; és ez a kinyilatkoztatás lelke, mely bennem van.

Aki tehát őszinte szívvel, igaz szándékkal és Krisztusba vetett hittel, esetleg böjtölve imádkozik, annak a Szentlélek ki fogja nyilvánítani a Mormon könyve esetében, hogy igaz, és minden más dologban is, hogy igaz vagy sem.

• Mivel a kinyilatkoztatás módja nincs részletezve, bármilyen Szentléleknek tulajdonított élmény emberfeletti tekintéllyel felülírhatja mindazt, amit az ember az ismert tények és a józan esze alapján különben gondolna (ld. Mormon könyve, Ábrahám könyve esetét).
• A módszer a megadott feltételekkel visszafelé is működik: aki nem kap megerősítő kinyilatkoztatást a Szentlélektől, az bizonyára képmutató, rosszindulatú és hitetlen – Smith-nek nem hinni tehát jellemhiba.

A kalauz 2. szakasza szerint…

AZ ELSŐ LÁTOMÁS MEGÉRTÉSE MEGERŐSÍTHETI A BIZONYSÁGODAT JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK A VISSZAÁLLÍTÁSÁRÓL
Azonkívül, hogy az első látomás jelentős szerepet játszott Jézus Krisztus evangéliumának a visszaállításában, Joseph Smith látomásának a tanulmányozásával az evangélium alapvető igazságait is megismerhetjük. Ekkor derült fény Isten természetére, Krisztus egyháza visszaállításának a szükségességére, az evangélium céljára, valamint más fontos igazságokra. Az Atyaisten és Jézus Krisztus megjelenése évszázadok óta elveszett igazságokat tisztázott Isten természetével kapcsolatban. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy Mennyei Atya és Jézus Krisztus két különálló lény, a miénkhez hasonlóan kinéző testtel (lásd Joseph Smith története 1:17; lásd még Tan és szövetségek 130:1,22). Jézus Krisztus megválaszolta Joseph Smithnek a kor vallási környezetével kapcsolatos kérdéseit, és megmondta Josephnek, hogy Jézus Krisztus igaz egyháza nincs a földön (lásd Joseph Smith története 1:19–20). Aztán két egyszerű szóval az Atyaisten minden igazságkereső számára elengedhetetlen készséget tanított Josephnek: Jézus Krisztusra mutatva azt mondta: „Őt hallgasd!” (Joseph Smith története 1:17).

A 2. szakasz a bizonyítandó a dolog jelentőségét mutatja be, már az előtt, hogy bizonyítást nyert volna a forrása. Ha „megértjük” Smith látomását, akkor megerősödhetünk Jézus Krisztus evangéliumában: ismét olyasmivel bizonyítanak valami mást, ami még nincs bizonyítva.

A „megértés” a látomás teológiai jelentőségére vonatkozik, azaz felsorolják, hogy Smith szerint milyen sok „elveszett igazságra” „derült fény”. Még a Jézusra mutató Atya felszólítása („Őt hallgasd!”) is valójában Smith-t igazolja, hiszen végső soron Smith mondja el, hogy miféle tanokat kellett állítólag „visszaállítani”. Mivel kevés mormonnak jelenik meg Jézus, az „elengedhetetlen készség”, amire az „igazságkeresőnek” szüksége van, valójában a Smith iránti feltétlen bizalom.

Amiképpen az 1. szakaszban nem történt valódi ismeretszerzés, a 2. szakaszban is csak a meglevő meggyőződésekelismétlése folyik, azaz bizonygatás. Ezt szolgálják a továbbiakban olvasható „Átgondolandó dolgok” és a „Közös tanulási tevékenység” éppúgy, mint a „Tudj meg többet!” ajánlott olvasmányai is.

Végül, a kalauz 3. szakasza a fentiek alkalmazásáról szól: a kezdetben felajánlott két ismeretszerzési út közül (tanulmányozás és/vagy imateszt) nyilván a sokkal lelkibbnek tűnő módszert javasolja – mert Joseph Smith erre ad példát:

AZ ELSŐ LÁTOMÁS AZ IGAZSÁG MEGISMERÉSÉNEK MIKÉNTJÉRŐL TANÍTHAT TÉGED
Tanulhatsz Joseph Smith példájából, ami az igazság keresésének a módját illeti. Joseph Smith történetéből kiderül, hogy tudni akarta, melyik egyházhoz csatlakozzon. A Bibliából olvasva ez a kérdés járt az eszében, így hát a Jakab 1:5–6-ot olvasva ez a rész különösen jelentőségteljes volt számára: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki. De kérje hittel, semmit sem kételkedvén.” (…)
Bár a kérdéseidre kapott válaszok nem feltétlenül látomás által érkeznek, abban biztos lehetsz, hogy Isten hallja és megválaszolja az imáidat. Szorgalmas erőfeszítés és Istenbe vetett hit által Joseph Smithhez hasonlóan biztos lehetsz benne, hogy Isten be fogja tartani az ígéreteit.

A cikk végére a figyelem az eredeti kérdésről – hogy egyáltalán történt-e látomás – át lett terelve arra, hogy Joseph-hez hasonlóan mi is biztosak lehetünk Isten ígéreteiben. Ha Joseph a modell és hozzá lehetünk hasonlók, akkor fel sem merül a Joseph iránti bizalmatlanság. Joseph sztorija azért megbízható, mert a sztorija megítélésében az ő sztoribeli módszere a minta. Ez egyszerűen körérvelés.

Az Első Látomás esetében azonban nem egy évezrednyi ókori történet hitelességét illetően vágyunk bizonyítékra (ld. Mormon könyve), hanem egy 19. századi amerikai egyetlen, rövid élményét illetően, amelynek az előzményét, dátumát, helyszínét és tartalmát a saját kezével leírta (1832) és másoknak lediktálta (1835, 1838 stb.). Nincs szükség természetfeletti igazolásra vagy cáfolatra, csupán a szövegek összehasonlítására. Jóhiszeműek lehetünk, hiszékenyek nem.

Az Úr és apostolai figyelmeztető szavai ma is érvényesek, és bárkire, így Smith kijelentéseire is alkalmazhatók. Mindig voltak, vannak és lesznek, akik a Szentlélekre hivatkoznak, de valójában hamis tanítók (Mt 24:11, 1Jn 4:1, 1Tim 4:1), ezért a vallási igazság mércéje vagy szűrője nem lehet más, mint a Szentírás (ApCsel 17:11, 2Tim 3:14-17, 2Pt 1:19-21, 1Kor 4:6, 14:37-38), a józan ész (Hós 14:10, Róm 1:20, 1Kor 10:15, ApCsel 13:7) és a tapasztalható gyümölcsök (Mt 7:15-20). Ha pedig valaki tudomány által vizsgálható, józan ésszel megítélhető dolgokra hivatkozva tesz vallási kijelentéseket, akkor elég ismerni a tényeket.

2. A problémák dióhéjban

Az Első Látomás körüli problémák két összefüggő dolgot érintenek: a Smith által megadott kronológiát és a Smith által írt vagy diktált beszámolók tartalmát.

2.1. Az időpont

Ami a Smith beszámolójában fontos kronológiát illeti, a hivatalos verzió szerint 1820-ban, 14 éves korában történt a helyi ébredés és az Első Látomás, 1823-ban a Második Látomás, ami után négy évet kellett várnia, és csak 1827-ben ásta ki a lemezeket; a fordítói, kiadói munkálatok 2-3 éven belül lezajlottak. A tízéves időszakon belül az Első és Második látomás között 3 év, a Második látomás és a lemezek kiásása között 4 év telt el. Az egyetlen történelmileg biztos adatunk az 1830-as dátum: ekkor lett a Mormon könyve publikálva.

Ami azonban az 1820-as állítólagos ébredést és rivalizálást illeti, abban az évben New York államnak azon a részén, ahol ő élt, semmilyen ébredés nem történt.

• Előfordult ébredés, de csak 1824 tavaszán kezdődött el, és a lelkészek közös munkálkodása mellett egy éven át tartott, amit a helyi baptista, metodista és presbiteriánus gyülekezetek tagsági listái, illetve a helyi folyóiratok és egyházi lapok beszámolói is bizonyítanak.
• Smith anyja és fivérei sem 1820-ban csatlakoztak a helyi presbiteriánus gyülekezethez, hanem csak Alvin 1823telén történt halála után. A helyi gyülekezet feljegyzései szerint 1824 és 1828 között voltak aktív tagok, a tagságukat csak 1830-ban függesztették fel.
• Maga Joseph is – az állítólagos eltiltás ellenére – nem csupán vonzódott a metodistákhoz, hanem aktívan részt vett összejöveteleiken, és 1828-ban csatlakozni akart a helyi gyülekezethez. A féléves tagfelvételi folyamat legelején azonban választás elé állították: fel kellett volna hagynia a „látóköves” kincskereséssel (ld. „Mormon könyve” tanulmányunkat).

Végül, ami az Első Látomása miatti általános és intenzív üldöztetést illeti, ezt egyetlen külső forrás sem erősíti meg (egyházi feljegyzések, sajtócikkek vagy bármi), és maga Smith is csak 1838-tól állított ilyesmit.

2.2. A tartalom

Ami az Első Látomás tartalmát illeti, fennmaradtak a mai hivatalos verziónál korábbi és eltérő tartalmú beszámolók is, illetve feltűnő a látomás körüli csend 1820 és 1842 között.

• Smith első és egyetlen saját kézzel írt beszámolója 1832-ből származik, csak „az Úr” (Jézus Krisztus) megjelenéséről szól, és nem lett publikálva.
• Smith más, 1835-ös, általa diktált beszámolói „angyalokat” említenek.
• Smith a történetet mai formájában (két külön személy: az Atya és a Fiú) először csak 1838-ban diktálta le, és csak 1842-ben lett publikálva.

Az 1830-as években az Első Látomásról a mormonok többsége nem tudott.

• Nem közölték le az egyházi folyóiratok, mint az Evening and Morning Star (1832-34) és a Latter Day Saints Messenger and Advocate (1834-37), még az egyház kezdeteiről szóló cikksorozatokban sem, és a Times and Seasons (1839-1846) is csak 1842-ben.
• Nem szerepelt a School of the Prophets tananyagául szolgáló Lectures on Faith leckéiben (1843), sem más tanítói-prófétai gyűjteményekben, mint a Book of Commandments (1833) és utódja, a Doctrine and Covenants (1835 „Tan és a szövetségek”), illetve az 1830-as egyházalapító prófécia (BoC 24:6-7.10 / D&C 20:5-8.11) csak Moróni angyalra utal.
• Smith utódja, Brigham Young elnök 30 évnyi prédikálás alatt összesen egyszer említette, akkor is csak egy angyalt.
• Az Első Látomást 1842 előtt egyetlen hitehagyott mormon és kívülálló kritikus sem említette, pedig mindent felhasználtak Smith ellen.

Az Első Látomás mai formájában a mormonok számára is csak 1842-től vált ismertté (Times and Seasons) – azaz 22 évvel az állítólagos esemény és 12 évvel az egyházalapítás után. A történet csak az 1850-es években lett olyan missziós eszköz, mint ma, és csak 1880-ban lett végleg kanonizálva.

3. Az ébredés időpontja

Az 1820-as ébredés és rivalizálás történetiségét először a presbiteriánus Wesley Walters kérdőjelezte meg (Walters 1967, Marquardt-Walters 1994) a 19. századi helyi egyházak tagsági nyilvántartásai és a helyi lapok cikkei alapján. Kétségeit és dokumentációját azóta mormon egyháztörténészek is (Palmer 2002, Vogel 2004) megerősítették:

• Joseph Smith otthonának környékén 1820-ban nem volt ébredés, amely során nagy tömegek csatlakoztak volna, a metodista, baptista és presbiteriánus gyülekezetek között nem volt felekezeti rivalizálás.
• Ébredés 1824 tavaszán volt, hullámokban egy éven át tartott, és a helyi lelkészek együtt munkálkodtak.

Mindezt a helyi konferencia-beszámolók, tagnyilvántartások, újságok, egyházi folyóiratok, presbiteri feljegyzések és a sajtóban megjelent cikkek bizonyítják. 1819-21 között egyetlen cikk sem jelent meg ébredésről, 1824-25 között viszont 15 újság foglalkozott az eseményekkel. Íme az adatok összehasonlításképpen:

• a baptisták 1819-21 között évente csak átlag 12 új tagot merítettek be, 1824-25 között azonban 88-at;
• a presbiteriánusoknak 1820-21 között csak 4 új tagjuk lett, 1824-25 között azonban 103;
• a metodisták 1820-21 között 81 tagot vesztettek, de 1824-25 között 208 új tagjuk lett.

Smith az 1838-as beszámolójában azt állítja, hogy édesanyja, lánytestvére és két fiútestvére 1820-ban csatlakozott a helyi presbiteriánus gyülekezethez. Smith halála után azonban édesanyja, Lucy Mack Smith megírta a család és Joseph történetét. Egyfelől azt állítja, hogy nem sokkal férje, Joseph Smith Sr. 1819-es hetedik látomása után a környéken vallási mozgolódás történt, hogy a versengés Joseph-et felzaklatta, és idézi az Első Látomás 1842 utáni változatát. Ugyanakkor azt is állítja, a presbiteriánus egyházhoz csak Alvin fia halála (1823 november 19) után csatlakoztak, a fájdalmas veszteség után vigaszt keresve. Lucy szerint ekkor (1824 tavasza) történt ébredés a környéken, és nem volt vallási versengés, hanem az ellenkezője történt: az egységre való törekvés jelent meg, amiben csak a kb. 18 éves Joseph nem akart részt venni.

Alvin halála után nemsokkal egy férfi azon kezdett el munkálkodni, hogy egyesítse a környék egyházait, hogy mindegyik felekezet egyetértsen, és egyesült értelemmel és szívvel imádják Istent. Én ezzel egyet tudtam érteni, és csatlakozni kívántam hozzájuk, sőt az egész család egyetértett abban, hogy egyesüljünk velük, kivéve Josephet. Ő kezdettől fogva visszautasította, hogy részt vegyen a gyűléseken. Ezt mondta: Anyám, nem akarom lebeszélni arról, hogy elmenjen a gyűléseikre vagy csatlakozzon bármelyik egyházhoz, amelyikhez kedve van, vagy bárki a családból, csak arra ne kérjen, hogy én ugyanezt tegyem. Inkább fogom a Bibliámat, és kimegyek az erdőbe, ahol többet tanulok két óra alatt, mint maguk ezeken a gyűléseken két év alatt… (…)
Ez alatt a felbuzdulás alatt Joseph azt mondta, hogy nem tesz semmi rosszat nekünk, ha csatlakozunk hozzájuk, de nem fogunk sokáig velük maradni, mert tévedünk velük kapcsolatban, és nem ismerjük szívük gonoszságát. (Joseph Smith Próféta története édesanyja elbeszéléséből, 72. oldal)

A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy az ébredés, amelyről Smith írt, nem 1820-ban, hanem 1824-ben történt. Ez a plusz négy év nyilvánvaló problémát jelent a hivatalos kronológia számára. Smith bizonyságétele ugyanis egy tíz éven át tartó eseménysorozatot ír le (1820-1830), de így hat évbe kellene belesűríteni mindent – az összesen hét évnyi várakozási időt is – ami nyilván képtelenség.

Hogyan vált a mormon kezdetek története ilyen zavarossá? Úgy, hogy maga Joseph Smith is több változatban és eltérő módon mesélte újra a saját történetét.

4. A látomás tartalma

Ami az Első Látomás tartalmát illeti, a már említett mormon, exmormon és kívülálló kutatók egyetértenek abban, hogy akár Smith saját kézzel írt naplóbejegyzését, akár másoknak diktált beszámolóit és leveleit vagy interjúit, akár munkatársai tanúságtételeit nézzük, valamiben mind eltérnek egymástól.

Smith a jelek szerint eleve ritkán mondta el a történetét, és képtelen volt a saját történetét legalább kétszer ugyanúgyelmondani, pedig ez – egy ilyen példátlan jelentőségű személyes élmény esetében – elvárható lenne. Mivel a mormon hitvédők ezzel nem értenek egyet, először lássuk a fő ellenvetéseket.

4.1. Az eltérések jelentősége

Smith-nek igazából csak arról kellett volna mindig mindenkinek ugyanazt mondania, hogy ki jelent meg neki, és mitmondott neki. Mormon hitvédők az eltérések jelentőségét egyfelől úgy próbálják tompítani, hogy

• a beszámolók eltérő hallgatóság számára lettek megfogalmazva: egyháztagoknak, látogatóknak, újságolvasóknak – mintha nem ugyanazt az üzenetet kellett volna mindenkinek hallania
• a beszámolók csak hangsúlyban és részletekben térnek el, de jól kiegészítik egymást – mintha nem lenne ellentmondás az előzményeket, az évet, a történteket, a megjelenők személyét és szavait illetően.

Leggyakrabban azonban a négy újszövetségi evangéliumra hivatkoznak. Ha a négy, sok részletben elérő, de egymást kiegészítő evangélium hitelességét elfogadjuk, akkor az Első Látomás beszámolói közötti különbségeknek sem kellene különös jelentőséget tulajdonítani. Az evangélium-harmóniákhoz hasonló „első-látomás-harmónia” is született (Christensen 2014), amely a különféle forrásokból vett különböző színű mondatokat próbálja egyetlen szöveggé gyúrni.

Gordon B. Hinckley, a 15. egyházelnök véleményét ma is sok mormon ismétli:

Nem aggódom jobban amiatt, hogy a Joseph Smith próféta számos változatot adott az Első Látomásról, mint amennyire amiatt aggódom, hogy négy különböző írója van az újszövetségi evangéliumoknak, mindegyik a saját felfogásával, mindegyik úgy mondta el az eseményeket, hogy megfeleljen a céljának… (Ensign, October 1984 p.2)

Smith eltérő beszámolóinak a négy evangéliummal való összehasonlítása azonban több okból is elfogadhatatlan érvként:

• a négy evangéliumnak négy írója van – nem csak egy
• évtizedekkel az események után írtak – nem csupán 12 évvel később
• éveken át tartó, nyilvános, sokszereplős eseménysorozatról számoltak be – nem csak egy ember egyetlen, rövidélményéről,
• több eseménynél nem voltak jelen, ezért beszámolóik egy része nem első kézből való – Smith azonban a saját élményéről nyilatkozott.

Felmerült már, hogy Smith-nek csupán „gyenge volt a memóriája”, vagy csak „attól félt, hogy kiforgatják a szavait”. Ami Smith memóriáját illeti, a naplóírás fénykorában élt, tőle is tíz kötetnyi napló maradt fenn, és híveinek is azért lett szinte kötelező a naplóírás, hogy hitéleti beszámolóik az utódok bizonyságát erősítsék. Ami pedig a szavai kiforgatásától való félelmet illeti: éppen ezért kellett volna mindig ugyanazt elmondania, hogy ne legyen mit kiforgatni. Mivel azonban mindig mást mondott, van mit összehasonlítani.

4.2. Az Első Látomás változatai

A Joseph Smith Papers dokumentációs oldalon 2013-ra bárki számára elérhető lett az összes fennmaradt változat. Az egyház hivatalos oldalán ezek közül csak négy jelent meg 2013-ban, illetve a 200 éves évforduló alkalmából felújított oldalon 2020-ban is. Az alábbi lista a JSP dokumentumai alapján az összes Smith életében megjelent, közvetlenül Smith-től származó, vagy Smith munkatársaitól és édesanyja származó közvetett beszámolót tartalmazza.

A Smith által írt, diktált és jóváhagyott beszámolók

1 8 3 2 nyara, Smith legkorábbi és egyetlen saját kézzel írt naplóbejegyzése szerint látta az Urat, akit megfeszítettek (Jézus Krisztust) [I saw the Lord … I am the Lord of glory I was crucified] # JS History (pp. 1-3)

1 8 3 5 Smith egy Robert Matthews nevű látogatónak beszélt a Mormon könyve és az egyház keletkezésének történetéről a Kirtland-i otthonában; Smith az esetet lediktálta írnokának (Warren Parrish): egymás után két személy jelent meg, egyik tanúskodott arról, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, sok angyalt látott [a personage appeared … another personage soon appeared … he testified … that Jesus Christ is the Son of God … I saw many angels] # JS Journal, 9 November 1835 (pp. 23-24)

1 8 3 5 Smith – öt nappal Matthews után – egy másik látogatónak, Erastus Holmes-nak is beszélt látomásáról; a beszélgetés lényegét lediktálta írnokának (Warren Parrish), ez első angyali látogatásairól szólt [my first visitations of angels] # JS Journal, 14 November 1835 (pp. 36-37); a kézirat szövege későbbi egyháztörténeti művekben át lett írva: [my first visiontations of angels] ld. History of the Church Vol 2. p 312

1 8 3 8 Smith beszámolójának legismertebb, hivatalos változata, amely 1842-ben lett publikálva (ld. alább), belekerült Smith hatkötetes életrajzába, 1851-ben lett a „Nagyértékű gyöngy” része (JST) és 1880-ban kanonizálták; eszerint két személyt látott, az egyik (Atya) a másikra mutatott (Fiú) [I saw two personages … one … said pointing to the other ’This is my beloved Son, hear him’] # JS History 1838-56 Vol A-1 pp 2-3. (2 May 1838) 

1 8 4 2 Smith az egyház történetének rövid összefoglalója közben idézte a saját aláírt levelét John Wentworth újságírónak (Chicago Democrat), aki egy ismerős helytörténész számára kért tőle egy cikket az egyház kezdeteiről; eszerint két dicsőséges személyt látott [saw two glorious personages]. # „Church History” In: Times & Seasons, 1 March 1842 (3:706-707)

A Smith-re hivatkozó, közeli munkatársak közvetett beszámolói

1 8 4 0 Orson Pratt, a tizenkét apostol kvórumának tagja Skóciában kiadott könyve szerint Smith két dicsőséges személyt látott [saw two glorious personages] # An Interesting Account of Several Remarkable Visions (1840 pp. 3-5)

1 8 4 2 Orson Hyde, a tizenkét apostol kvórumának tagja Németországban kiadott könyvében írt Joseph Első Látomásáról (Hyde eredeti angol szövege nagyban támaszkodik Orson Pratt 1840-es könyvére); eszerint két dicsőséges mennyei személyt látott [zwei glorreiche himmlische Personen] # Ein Ruf aus der Wüste (1842 pp. 14-16)

1 8 4 3 David Nye White újságíró (Pittsburgh Weekly Gazette) interjúja Smith-szel annak Nauvoo-i (Illinois) otthonában; eszerint két személyt látott (Atya és Fiú) [I saw …a glorious personage … another personage … the first personage said to the second: ’Behold my beloved son, hear him’] # „The Prairies, Joe Smith, the Temple, the Mormons, &c.” In: Pittsburgh Weekly Gazette, 15 September 1843

1 8 4 4 A német mormon Alexander Neibaur naplóbejegyzése, aki Smith-t az otthonában látogatta meg, és feljegyezte Smith beszámolóját, eszerint két személyt látott egymás után megjelenni [saw a personage … another person came to the side of the first] # Alexander Neibaur Journal, 24 May 1844

1 8 4 4 Joseph édesanyja, Lucy Mack Smith, egy 1831-es levélben a fivérének, Solomon Mack-nak írt az angyalról, amely megjelent Josephnek (Moróni angyal a Második Látomásból), de Joseph életrajzának 1844-es, első változatában a mai Első és a Második Látomás keveredik: az igaz egyház kérdésen merengő Joseph-nek megjelenő (Moróni) angyal mondja el, hogy „egyetlen igaz egyház sincs a földön”, majd megbízza a lemezek fordításának munkájával. # Preliminary Manuscript, 1844-45 (idézi Palmer 2002:256)

Ahhoz képest, hogy Smith-t az esemény nem kevesebbre hatalmazta fel, mint Jézus Krisztus Egyházának újraalapítására, a bizonyságtételek száma meglepően kevés, időpontjuk meglepően kései, tartalmuk pedig meglepően eltérő.

1832   Smith sk        látta az Urat (Jézus Krisztus)

1835   Smith             egymás után két, majd sok angyal jelent meg

1835   Smith             először angyalok látogatták meg

1838   Smith             látott két személyt (Atya és Fiú)

1840   Pratt               látott két dicsőséges személyt

1842   Smith             látott két személyt (Atya és Fiú)

1842   Hyde               látott két dicsőséges mennyei személyt

1843   White             látott két dicsőséges személyt (Atya és Fiú)

1844   Neibaur          látott egy, majd egy másik személyt

1844   Lucy                az Úr egy angyala jelent meg (Moróni)

4.3. Magyarázatra szoruló elemek

Ami a Smith korában sem tipikus elemet illeti, kívülállóknak mai is magyarázatra szorul a sajátos „két személy” [two personages] megfogalmazás. A fentebb elemzett kalauz is a „visszaállított igazságok” között említi, hogy az Atya és a Fiú „két külön személy”. Keresztény teológiai szempontból természetesen mindig világos volt, hogy az Atya és a Fiú „két személy”, de itt nem is egy bibliai tanítás „visszaállításáról” van szó, hanem Smith teológiájának 1838 körüli változásáról,egy számára új felismerésről, amelyet a mormon teológiatörténet is dokumentált (Bergera 1989). A probléma az, hogy Smith sosem volt trinitárius.

• 1830-ban még binitárius modalistaként kezdte (ld. „Mormon könyve”); számára ekkor még egy Isten van, aki egy személy, és Atyaként vagy Fiúként jelenik meg (Krisztus maga az örökkévaló Atya), a Lélek pedig csak az Atya „elméje”.
• 1838 körül azonban már triteista volt, úgy vélte, hogy az Istenséget hárman alkotják: az Atya és a Fiú két külön személy csont-hús testtel, a Lélek pedig testetlen „lélekszemély” (a legtöbb mormon ma is ezt hiszi).
• Az 1840-es években azonban politeistaként végezte (ld. „Ábrahám könyve”); úgy vélte, hogy sok isten van, isten is ember volt, és az emberek is istenné válhatnak.

A „Mormon könyve” kiadásakor (1830) tehát Smith még modalista volt. Néhány mondat mintha a háromságtanra utalna: „…énekeljen … az Atyának, és a Fiúnak, és a Szentléleknek, amelyek egy Isten” (Mormon 7:7 vö. 3Nefi 11:27, 2Nefi 31:21), de a többi egyértelművé teszi az „egy” jelentését: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem külön személyek, csak megjelenési módok: „Tanítsátok meg nekik, hogy Krisztus, az Úr által jön megváltás, aki maga az Örökkévaló Atya.” (Móziás 16:15 vö. Móziás 15:1-7, Alma 11:38-40, 3Nefi 1:14, Mormon 9:12, Ether 3:14, 4:8.12). A Szentlélek pedig Smith számára ekkoriban még csupán „az Atya elméje” [the mind of the Father] volt, amint az látható a prófétaiskola számára 1834-ben írt esszékötete szerint (Lectures on Faith 5:2), amely 1835 és 1921 között a Doctrine and Covenants(„Tan és a szövetségek”) szentírás része volt.

Smith számára az egy Isten megjelenési módja közül csak a Fiúnak volt fizikai teste. Ez változott meg 1838 előtt, amikor Krisztust és az Atyát már nem azonosította, hanem „két személyként” [two personages] fogta fel, mert már az Atyának is testet tulajdonított. Az új tan szerint az Atyának (aki „Elohim”) és a Fiúnak (aki „Jehova”) húsból és csontból való, tapintható teste van, a Szentlélek pedig külön, testetlen „lélekszemély” (1843-as tanítás, T&Sz 130:22-23).

A zavart az okozza, hogy a mormon szentírásokban (Mormon könyve, Tan és a szövetségek, Nagyértékű gyöngy) – a bibliai alapú, történelmi háromságtan helyett – mindhárom fenti ókori eretnekség megtalálható: a modalizmus, a triteizmus és a politeizmus egyaránt.

Ami az Első Látomást illeti, az 1832-es változatban egy személy jelenik meg: „az Úr”, akit megfeszítettek. Bibliai szempontból a Fiút látta volna, aki messiásként emberré lett és meghalt értünk. Smith azonban a maga binitárius modalizmusát a patripasszionizmussal kombinálta: eszerint a megfeszített messiásban maga az Atya szenvedett. 1835-ben mégis angyali jelenésről vagy látogatásról beszélt, 1838-tól azonban a két személy – az Atya és a Fiú – megjelenését hangsúlyozta.

4.4. Tipikus elemek

Ami a tipikus elemeket illeti, Smith látomásának első, 1832-es verziója érdekes módon kevés különös elemet tartalmaz, és semmi olyat, ami üldözést válthatott volna ki. Az amerikai vallási élet sajátos, az idő tájt gyakori jelensége volt a „bűnbocsánat látomás” [remission of sins by vision]. A jelenséget és a több tucat publikált, közkézen forgó beszámolót mormon történészek is dokumentálták (Backman 1971, Bushman 1997).

• Bűneiket bánó – többnyire fiatal – emberek sora tett nyilvánosan tanúságot arról, hogy látomásban megjelenő angyal, Jézus vagy Isten biztosította őket bűneik bocsánatáról.
• Egyes fiatalemberek nem csupán bocsánatot kaptak bűneikre, hanem prófétai, szolgálati elhívást is nyertek (pl. Norris Stearns, 1815; Elias Smith, 1816; Charles Finney, 1821; Asa Wild, 1823).
• Smith látomásának változataiban (1832, 1835, 1838) az egyházalapítása előtt publikált történetek tipikus elemeimind megtalálhatók.

A látomásban kapott teljes feloldozás motívuma [thy sins are forgiven thee] különben teljesen összhangban van az 1832-es előtörténettel: egy a világ bűnei miatt szomorú, az egyházakat bibliaismerete alapján elítélő, saját bűnei miatt irgalomért kiáltó 16 éves kamasz lelki igényével.

Az 1838/1842-es változatban a 14 éves kisfiú mások vitái miatt zaklatott, tudatlanságában csak eligazítást kér, hogy melyik egyházhoz csatlakozzon, majd prófétai-apostoli sorstudattal számol be az első látomás miatti üldözésekről (ld. JST). A változtatásoknak nagyobb a jelentőségük, mint elsőre gondolnánk.

4.5. Az 1838-as változtatások háttere

Először is, 1820 és 1827 között ugyanis nincs történelmi nyoma bármiféle üldözésnek. Ilyesmit sem ellenségek, sem barátok nem említenek, maga Smith is csak 1838-tól. Másodszor, Moróni angyal és a Mormon könyve, a fordítás évei (1827-1830) alatti atrocitások közismertek voltak, hiszen ez volt a látomás, amelyen az egyház alapult. 1838 előtt maga Smith sem hivatkozott egy korábbi, „Első Látomásra” legitimációs alapként.

A látomás(ok) történetének változásai mögött nem csupán Smith istenképének drasztikus változása áll, hanem egyháztörténeti okok is, konkrétan az 1838-as válságos időszak (Palmer 2002).

• A vezetési válság még 1837 telén robbant ki. Novemberben Frederick G. Williams, Smith egyik elnökségi tanácsadója lépett ki, decemberben Martin Harris, a „Mormon könyve” kiadásának anyagi támogatója és a Három Tanú egyike lett kiközösítve, 1838 márciusában pedig John Whitmer, a Nyolc Tanú egyike.
• 1838 március 25-én Martin Harris nyilvánosan kijelentette, hogy valójában a Három és a Nyolc Tanú egyike se sem látta a fizikai szemével az aranylemezeket…
• Smith írnoka, Warren Parrish az állításokat tisztázó vitát kezdeményezett, aminek eredményeként a következő hetekben Parrish, a Tizenkét Apostol kvórumának öt tagja, a Három és a Nyolc Tanú közül Smith apján és két fivérén kívül mindenki kilépett vagy ki lett közösítve az egyházból (Harris, Cowdery, Page, az összes Whitmer), és még legalább háromszázan a Kirtland-i gyülekezetből (kb. a tagság 15%-a).

A közösségen belüli kognitív disszonancia negatív hatásaira válaszként Smith 1838 április 26-án, kinyilatkoztatásra hivatkozva a Jézus Krisztus Egyháza nevet kiegészítette („Az Utolsó Napok Szentjei… / …of Latter-day Saints T&Sz 115:3-4), május 2-án pedig lediktálta az Első Látomás új, máig hivatalos változatát. Smith tehát úgy állította helyre megingott tekintélyét, hogy a túl sok ember számára hiteltelenné vagy kétségessé vált 1823-as angyalos történetnél három évvel korábbi látomásra hivatkozott, illetve Moróni angyalnál nagyobb tekintélyre: az Atyára és a Fiúra (ld. JST).

5. Smith saját beszámolói

Ezek után érdemes megvizsgálni magukat a szövegeket is, amelyek közül nyilván az első a legfontosabb.

Saját kezű bejegyzés, 1832 nyara

Körülbelül 1832-ben kezdte el Joseph Smith a mormon egyház eredetéről szóló beszámoló megírását (History), és ez az egyetlen szöveg, amelyet saját kezűleg írt. A kézirat tele van helyesírási hibákkal, szinte mondatjelek nélküli, folyamatos szöveg – nem csoda, hogy később inkább írnokainak diktált. A kézirat 1846-ban a Nauvoo-i, 1855-ben a Salt Lake City-i történeti irattárban lett regisztrálva, tehát nem tűnt el, nem kellett felfedezni, csak 133 éven át el volt zárva.

Legközelebb 1965-ben vált olvashatóvá egy BYU-s hallgató, Paul R. Cheesman Első Látomásról írt MA szakdolgozatának a függelékében. Nem tudni, hogyan jutott hozzá, csak annyit írt, hogy Salt Lake City-ben az egyháztörténeti hivatal nyilvántartásában „találták meg”. Smith-től tíz napló maradt fenn, a beszámolót tartalmazó három lap az egyikből ki volt vágva, de úgy volt visszaillesztve a naplóba, hogy ne lógjon ki az élénél.

Cheesman sosem állította, hogy ő bukkant volna rá a lapokra. Smith naplóinak a megtekintéséhez eleve engedélyre volt szüksége az egyháztörténeti részleget évtizedeken át vezető ifj. Joseph Fielding Smith-től, a későbbi tizedik Elnöktől (1970-1972). A történész James B. Allen püspöknek, Cheesman témavezetőjének a beszámolója szerint Joseph Fielding Smith azzal a feltétellel adott engedélyt, hogy a szöveg „megbízható kezekbe” kerül. A szövegről tehát tudtak, a három lapot a naplóból valaki a 20. század közepén valamiért kivágta, valahol őrizte, majd valamiért visszaillesztette a helyükre. A kézirat „felfedezését” és az általános „nyitást” azonban két évtizedes külső nyomás kényszerítette ki.

Még 1952-ben, Levi Edgar Young, a hetvenesek kvórumának akkori elnöke egy magánbeszélgetésben említette LaMar Petersen-nek a „furcsa beszámolót”, amelyet Smith saját kezűleg írt, és csak Jézus megjelenését említi. Young több részletet nem akart elárulni, és arra kérte Petersen-t, hogy amíg él, senkinek se beszéljen róla. A különben zenész Petersen azonban az egyháztörténeti és szentírási anomáliák kutatója lett (Problems in Mormon Text, 1957), és Young halála után, 1963-ban a kéziratról beszámolt az exmormon Jerald és Sandra Tanner-nek (Utah Lighthouse Ministry). Tanner-ék többször is kérvényezték a dokumentum megtekintését, természetesen hiába. A kézirat tartalma 1965-ben mégis ugyanúgy kiszivárgott, mint Smith dilettáns egyiptomi „ábécéje” és „nyelvtana”. Peterson-t és családját 1969-ben már hiába közösítették ki.

A külső nyomás azonban korábban is megjelent. Fawn Brodie még 1945-ben, No Man Knows My History című kritikus Smith-életrajzában tette fel a provokatív kérdést, hogy Smith egy ilyen jelentőségű eseményről miért csak 1838-ban írt? Úgy vélte, Smith csak kitalálta a sztorit, hiterősítő céllal, mert éppen sokan léptek ki az egyházból. Brodie nagy vihart kavaró kritikai életrajzának állításaira a mormon történészeknek reagálniuk kellett, és „elő is kerültek” más, korábbibeszámolók (1835, 1832). Brodie véleményét így meg lehetett cáfolni, de csak újabb kérdések árán, amelyeket a kéziratok eltérő tartalma vet fel.

Cheesman MA szakdolgozata nem volt elérhetetlen, de nagy nyilvánosságot természetesen nem kapott. A „furcsa beszámoló” végül mégiscsak megjelent, először a BYU Studies (Spring 1969) folyóiratban, majd Dean C. Jessee: The Personal Writings of Joseph Smith (Salt Lake City, Deseret Book Company, 1984) című, több mint 700 oldalas, minden akkor ismert szöveget fotókkal és átiratban leközlő dokumentációjában, amely később a JSP projekt alapja lett. A szöveg a JSP oldalán kéziratfotókkal és nyomtatott betűs (olvasható) átírásban látható.

A hivatalos weboldalon olvasható magyar fordítás – a folyamatos, mondatjelek nélküli és helyesírási hibákkal, önjavításokkal teli szöveget – sajnos megpróbálta irodalmi stílusban és a – Smith korában is – régies KJV Biblia, illetve az ezt másoló „Mormon könyve” nyelvezetével visszaadni:

Körülbelül tizenkét esztendős koromban az elmémre komoly benyomással voltak a halhatatlan lelkem jóllétével kapcsolatos, mindennél fontosabb aggályok, melyek a szentírások kutatására vezettek engem – abban a hitben, melyben neveltettem, miszerint azok Isten szavát tartalmazzák, így én azokkal foglalatoskodtam. A különböző felekezetűek beható ismerete mérhetetlen csodálkozásra késztetett, mivelhogy hitük megvallását nem ékesítették szent járással s istenes beszéddel úgy, ahogy az megfelelt volna annak, amit én abban a megszentelt tárházban benne foglalva találtam. Ez megszomorítá lelkemet.
Ezért tizenkét s tizenöt esztendős korom között sok dolgon elgondolkodtam a szívemben az emberiség világának helyzetét, a viszályokat s szakadásokat, a gonoszságokat s utálatosságokat, valamint az emberek elméjét átható sötétséget illetőleg. Elmém rendkívül gyötrődött, mert bűneim lesújtottak, és a szentírások kutatása által felismertem, hogy az emberiség nem közeledett az Úrhoz, hanemhitehagyásban elfordult az igaz s élő hittől, és nem volt olyan társaság vagy felekezet, mely Jézus Krisztusnak az Újszövetségben feljegyzett evangéliumára épült volna. Úgy éreztem, gyászolnom kell a saját bűneim s a világ bűnei miatt, mert a szentírásokból megtudtam, hogy Isten ugyanaz tegnap, ma és mindörökké; hogy ő nem személyválogató, mert ő Isten.
Mert feltekintettem a napra – a föld e dicsőséges világító testére – és a holdra, ahogy azok fenségesen tovagördülnek a mennybolton; és a pályájukon ragyogó csillagokra; majd rátekintettem a földre, melynek színén álltam; és a mező vadjaira, az ég madaraira, a vizek halaira, valamint az emberre, amint fenségben s pompája erejében jár-kel a föld színén, akinek hatalma s intelligenciája azon dolgok kormányzásában, melyek oly rendkívül nagyszerűek s bámulatosak, hasonlatos azok teremtőjéhez. Mikor pedig e dolgokon elmélkedék, szívem felkiálta: „Jól szóllott a bölcs ember! »A balgatag mondja az ő szívében: nincsen Isten.«” Szívem felkiálta: „Mindezek bizonyságot s vallomást tesznek egy mindenható s mindenütt jelen való hatalomról; egy lényről, aki törvényeket alkot és rendelkezik, és minden dolognak határt szab; aki betölti az örökkévalóságot, és aki létezett és létezik és létezni fog minden örökkévalóságtól minden örökkévalóságig.” Én pedig elgondolkodtam mindezeken s azon, hogy e lény olyanokat keres hódolóiul, akik neki lélekben s igazságban hódolnak.
Ennélfogva az Úrhoz kiálték irgalomért, mert nem volt senki más, akihez mehettem volna, hogy irgalmat nyerjek. És az Úr meghallotta kiáltásomat a vadonban, és míg az Úrhoz kiáltás eme állapotában valék, életem tizenhatodik esztendejében, egy fényoszlop, a déli napnál is ragyogóbb, aláereszkedett és megpihent rajtam. Elteltem Isten Lelkével, és az Úr megnyitotta rám a mennyeket, és én láttam az Urat. És Ő szólott hozzám, mondván: „Joseph, fiam, bűneid megbocsáttattak néked. Menj utadra; járj rendeléseim szerint és tartsd be a parancsolataimat. Íme, én vagyok a dicsőség Ura. Keresztre feszíttettem a világért, hogy mindazoknak, akik hisznek a nevemben, örök életük lehessen. Íme, a világ most bűnben leledzik, és nincs, aki jót cselekedjék, nem, egy sem. Eltértek az evangéliumtól, és nem tartják meg parancsolataimat. Ajkaikkal közelednek hozzám, de szívük távol van tőlem. És haragom gerjedezik a föld lakosai ellen, hogy meglátogassam őket istentelenségük szerint, és előidézzem azt, amiről a próféták és apostolok szája szólott vala. Íme, lásd, hamar eljövök, amint az megíratott felőlem, a felhőben, felruházva az én Atyám dicsőségével.”
Lelkem eltelt szeretettel, és sok napon át örvendeztem nagy örömmel. Az Úr velem volt, de senkit sem találtam, aki elhitte volna a mennyei látomást. Mindazonáltal én a szívemben elmélkedtem e dolgok felől.

Ebben a – legalábbi angol eredetijében olvasva – hitelesnek ható beszámolóban Joseph egy 12-15 évesen már a világ dolgairól és az emberi gonoszságról elmélkedő komoly kisfiú, aki (1) saját magától, az Írásokat tanulmányozva jut arra a következtetésre, hogy (2) minden felekezet elhagyta az Újszövetség evangéliumát, (3) a saját és a világ bűnei miatt szomorú, de eszébe jut, amit az Írásokból tanult az örök Istenről, lenyűgözi a teremtett világ, és (4) amikor eszébe jut, hogy ez az Isten milyen imádókat keres, (5) 16 évesen irgalomért kiált; imádkozó pózban van, amikor odafentről tűzfényoszlop ereszkedik le rá, (6) megtelik Isten Lelkével, aki megnyitja előtt a mennyet, (7) ő pedig meglátja az Urat, a dicsőség urát, akit megfeszítettek, azaz Jézus Krisztust, (8) aki szintén úgy látja, hogy a világ elfordult az evangéliumtól, és a haragjáról szóló próféciákat beteljesítve nemsokára eljön ítélni; (9) Joseph megtelik szeretettel és örömmel, de nem talál senkit, aki elhiszi neki mennyei látomását.

A hivatalos változathoz képest az angol szöveg stílusa „prófétaibb”, a tartalma pedig személyesebb, hihetőbb. Egy kamaszosan borúlátó, bűntudatos és ítélkező tinédzser vívódását tárja elénk, aki 15 évesen már a Biblia tanulmányozása révén eljut minden egyház elutasításához, és akit a bibliai istenkép vonzó elemei és a teremtett világ szépsége segít át az emberek és saját bűnei feletti szomorúságán,

• nincs szó helyi ébredésről, felekezeti doktrinális ellentétekről, a Biblia értelmezése körüli elbizonytalanodásáról, a Jak 1:5 buzdításáról, hogy kérjen bölcsességet a döntéshez, melyik egyházhoz csatlakozzon, mert az még eszébe sem jutott, hogy mindegyik téved;

amikor eszébe jut, hogy Isten milyen imádókat keres, irgalomért könyörög, imádság közben Isten meghallgatja esedezését, és egy fényoszlop ereszkedik le rá,

• nincs szó magányos erdei elvonulásról, mögötte hallható gyanús léptekről vagy váratlanul rá támadó gonosz és sötét erőről, ami miatt halálfélelme van, és ami miatt Istenhez kell kiáltania;

ő megtelik Isten Lelkével, a menny megnyílik, és meglátja az Urat, a dicsőség Urát, aki meg lett feszítve (azaz Jézus Krisztust), az pedig Úr nevén szólítja, és biztosítja bűnei bocsánatáról,

• nincs szó két ragyogó mennyei személy leereszkedő világosságáról, amely megszabadítja őt a sötét erőtől, nem az Atya és a Fiú, nem két egymásra nagyon hasonlító személy jelenik meg egymás után vagy egyszerre;

az Úr engedelmességet parancsol neki, és közli vele, hogy a világ szerinte is elfordult az evangéliumtól, haragszik, és hamar eljön ítélni,

• nincs szó Smith kérdéséről a felekezeteket illetően, hogy egyikhez sem szabad csatlakoznia, sem arról, hogy mindenben tévednek, hitvallásaik mind utálatosak, hitvallóik mind romlottak, sem arról, hogy az egyházat újra kellene alapítani, és hogy Joseph-re bízza a feladatot;

Joseph megtelik szeretettel, napokon át tartó örömmel, és az Úr vele volt, bár senki sem hitte el neki, hogy mennyi látomása volt

• nincs szó arról, hogy hanyatt fekve, erőtlenül találta volna magát, és úgy kellett összeszednie magát, hogy haza tudjon menni, sem üldöztetéseiről, csupán környezete hitetlenségéről.

Diktált naplóbejegyzések, 1835 november 9 és 14

Ebből az évből két rövid, Smith által lediktált naplóbejegyzés maradt fenn, bár a hivatalos weboldalon csak az első olvasható (november 9). Smith-t egy Robert Matthews nevű, korábban prófétaként leszerepelt férfi látogatta meg, Smith a beszélgetést az írnokának, William Parrish-nek diktálta le. (A hivatalos oldalon található magyar fordítás.)

Elmémben zaklatott lévén a vallás tárgyára vonatkozólag, valamint az emberek gyermekeinek tanított különböző rendszereket tekintve, nem tudtam, kinek van igaza s ki téved. Azt tartván pedig legfontosabbnak, hogy igazam legyen az örök következményekkel járó dolgokban, elmém ezen tanácstalanságában elvonultam a csendes ligetbe, és leborultam az Úr előtt azon felismerés nyomán, hogy szavai szerint – amennyiben a Biblia igaz – „kérjétek és megadatik néktek; zörgessetek és megnyittatik; keressétek és megtaláljátok”, valamint „hogyha valaki szűkölködik bölcsesség nélkül, kérje Istentől, aki adja azt mindenkinek bőséggel, szemrehányás nélkül”.
Ekkoriban leginkább tudásra vágytam, és szilárd eltökéltséggel annak elnyerésére – életemben először – az Urat szólítottam a fent említett helyen. Avagy más szavakkal: meddő kísérletet tettem az imádkozásra; nyelvem mintha megdagadt volna a számban, így nem tudtam megszólalni. Zajt hallottam mögöttem, mintha valaki sétált volna felém. Újra próbát tettem, ám képtelen voltam az imádkozásra. A léptek zaja mintha egyre közeledett volna. Talpra ugrottam s körbenéztem, ám nem láttam senkit és semmit, ami a léptek zajának forrásaként számba jöhetett volna.
Újból letérdeltem. Ajkaim megnyíltak s nyelvem megszabadult, és buzgó imában szólítottam az Urat. A fejem felett megjelent egy tűzoszlop. Az rögtön megpihent rajtam és kimondhatatlan örömmel töltött el. Egy személy jelent meg e tűzoszlop közepette, mely körös-körül mindenre kiterjedt, mégsem emésztett fel semmit. Hamarosan megjelent egy másik személy is, az elsőhöz hasonlatos. Ezt mondta nekem: „Bűneid megbocsáttattak néked.” Bizonyságot tett nekem, hogy Jézus Krisztus Isten Fia. És sok angyalt láttam ebben a látomásban. Körülbelül 14 esztendős voltam, amikor ezen első közöltetésben részesültem.

Az 1832-es beszámoló szerint a Joseph már 15 évesen, pusztán a Bibliát olvasva úgy látja, hogy nincs egyház a földön. Ez talán Smith számára is túl arrogánsnak tűnhetett, ezért ebben a beszámolóban jelenik meg először a tudatlan kisfiú motívuma, aki szeretne tájékozódni a felekezetek között, és bibliai szövegek bátorítására életében először imádkozik (ue. 1838). Nem a vadonban (1832), hanem egy csendes ligetben akar imádkozni. Nem rohanja meg egy sötét hatalom, amelytől halálfélelme lenne (1838), csak gyanús lépteket is hall maga mögött (ami az 1832-es és 1838-as változatban nem szerepel).

Végül sikeresen imádkozik az Úrhoz, a feje felett tűzoszlop jelenik meg, és őt öröm tölti el. Nem az Úr jelenik meg(1832), nem is két személy, az Atya és a Fiú egyszerre (1838), hanem először „egy személy” jelenik meg a tűzoszlopból, majd „egy másik személy” is megjelenik, aki egyrészt biztosítja a bűnei bocsánatáról (1838-ban ez kimarad), másrészt bizonyságot tesz neki, hogy Jézus Krisztus az Isten fia (ez máshol nem szerepel), illetve sok angyalt lát. Joseph nem teszi fel a kérdést, hogy melyik felekezetet válassza, és nem kapja válaszul, hogy egyiket sem (1838). Ekkor, az „első kommunikáció” idején 14 éves volt, nem 16 (1832).

Alig öt nappal Matthews után, november 14-én egy másik látogató kereste fel, Erastus Holmes, aki az egyház alapításáról és sajátos tanairól érdeklődött. Smith a beszélgetés lényegét ismét lediktálta Parrish-nek. (Fordítás, kiemelések: SzA)

Belekezdtem, és rövid elbeszélést adtam neki fiatal éveim tapasztalatairól, azaz 6 éves koromtól addig az időpontig, amikor először részesültem angyalok látogatásában [my first visitations of Angels], ami akkor volt, amikor 14 éves voltam, és a látogatásokról, amelyekben később részesültem, a Mormon könyvét illetően, és egy rövid beszámolót az egyház felemelkedéséről és fejlődéséről.

A valóban rövid, sűrített beszámoló sajátos tartalma, hogy Smith úgy beszél mind az Első és Második Látomásról, hogy „angyalok látogatásában részesült” – nem az Úr jelent meg neki (1832), nem is az Atya és a Fiú (1838), és nem is látomásról van szó, hanem „látogatásokról” (visitations). A naplóbejegyzés eredeti szövege a későbbi egyháztörténeti művekben át lett írva „első látomásom”-ra [my first visiontation of angels] (History of the Church Vol 2. p 312), így egyáltalán nem feltűnő, hogy Smith 1835-ben csak angyalokról beszélt.

Times & Seasons 1842 március 1

Smith egy John Wentworth nevű újságíró (Chicago Democrat) egy helytörténész ismerőse számára kért Smith-től egy rövid beszámolót az egyház születéséről. A beszámoló nem került be a könyvbe, de a Times & Seasons Smith jóváhagyásával leközölte a saját aláírásával ellátott „Wentworth levelet” (1 March 1842).

Amikor körülbelül tizennégy esztendős voltam, elkezdtem tűnődni egy jövőbeli állapotra való felkészülés fontosságán, és ahogy a szabadítás tervéről érdeklődtem, azt találtam, hogy hatalmas ellentmondás van a vallási felfogásokban; ha az egyik társasághoz mentem, ők egy bizonyos tervre hivatkoztak, egy másik pedig egy másikra; mindegyik azt állította, hogy az ő saját hitvallása maga a tökéletes legfőbb jó. Tekintetbe véve, hogy nem lehetett mindnek igaza, és hogy Isten nem lehetett ily nagy zűrzavar szerzője, elhatároztam e tárgy teljesebb megvizsgálását, híve abban, hogy ha Istennek volna egyháza, akkor az nem lenne pártokra szakadva, és hogy ha ő az egyik társaságot egyféle istentiszteletre tanítja, és egyféle szertartások végzésére, akkor egy másiknak nem tanítana homlokegyenest ellenkező tantételeket.
Hívén Isten szavában, bíztam Jakab kijelentésében: „Hogyha valaki szűkölködik bölcsesség nélkül, kérje Istentől, aki adja azt mindenkinek bőséggel, szemrehányás nélkül; és megadattatik őnéki.” Visszavonultam egy titkos helyre egy fás ligetben, és elkezdtem az Urat szólítani. Míg buzgón foglalatoskodtam a fohászkodással, elmém elfordíttatott a tárgyaktól, melyek körülvettek engem, és körülölelt egy mennyei látomás, és két dicsőséges személyt láttam, akik egymás pontos másai voltak vonásaikban és hasonlóságukban, olyan ragyogó fénnyel körülvéve, mely elhomályosítja a napot délidőben. Elmondták nekem, hogy az összes vallási felekezet téves tanokban hisz, és hogy Isten egyiküket sem ismeri el az Ő egyházaként és királyságaként. És kifejezetten megparancsolták nekem, hogy „ne kövesd azokat”, ugyanekkor ígéretet kaptam arra is, hogy az evangélium teljessége egy jövőbeli időpontban a tudomásomra fog jutni.

Smith hívei legelőször ebben a rövid újságcikkben olvashattak az Első Látomásról. Ami a motiváció kérdését illeti, egyrészt „a szabadítás terve” érdekli, nem a világ és a saját bűnei (1832), folytatja a felekezeti rivalizálás motívumát (1835), megtartva kiskamaszos megállapítását, hogy Istenek nincs egyháza a földön (1832), de erre nem a bibliaolvasás vezeti (1832), hanem a logika (nem lehet mindnek igaza; Isten sem tanítana az egyiknek ezt, a másiknak azt). Nem pusztába vonul el (1832), hanem egy „titkos helyre”, fás ligetbe, nincsenek nehézségei az imádságban (1832, 1835), hanem buzgón imádkozik, nem hall gyanús lépteket (1835), és sötét erő sem gyűri le (1838), hanem mennyei látomás öleli körül: nem egy személyt, az Urat (1832), hanem „két dicsőséges személyt” lát, akik „egymás pontos másai”. Nem közlik vele bűnei bocsánatát (1832, 1835), hanem azonnal a tárgyra térnek (egyik sem az ő egyházuk), megtiltják neki, hogy bármelyiket kövesse (1838), és folytatást ígérnek: „az evangélium teljességét” is meg fogja tudni, azaz mindent, amitől a mormon vallás az, ami (felmagasztosulás, papsági felhatalmazás, templomi munka, Mennyei Anya, istenek stb.).

Összefoglalás

Az Első Látomás változatai között nem csupán hangsúly terén vagy apró részletekben van eltérés, hanem gyakorlatilag mindenben. A hely és az idő, az előzmény és a történés, a megjelenő mennyei lények és az elhangzottak tartalma gyakorlatilag attól függ, melyik beszámolót olvassuk. Az ellenőrizhető történelmi tények és Smith saját szavai alapján az Első Látomás története, ami a mormon vallás legitimációjának az alapja, egyáltalán nem tűnik hitelesnek.

Az Első Látomás és a Második Látomás története valóban sokkal hitelesebnek tűnne, ha Smith kezdettől fogva mindkettőtelmondta volna, ha mindig ugyanazt mondta volna, illetve, ha nem a személyes teológiai változásait és hitelességi válságait tükröznék. Kívülállóként egyértelmű: nem valós emlékek egyre világosabb felidézéséről van szó, hanem egy sztori lassú továbbfejlesztéséről. Még ha volt is valamilyen valós élmény alapja, az már sosem fog kiderülni.

„Joseph Smith próféta első látomása jelenti az alapját a későbbiekben megszervezett egyháznak. Ha ez az első látomás nem más, mint Joseph Smith képzeletének a szüleménye, akkor a Mormon Egyház pontosan az, aminek kritikusai mondják: gonosz, szándékos csalás.
Hugh B. Brown, mormon apostol (The Abundant Life, pp. 310-311)

Felhasznált szakirodalom

Mormon források

• A Mormon Könyve – A Tan és a szövetségek – A Nagyértékű gyöngy (Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (Intellectual Reserve Inc. 2005)
• Joseph Smith próféta bizonyságtétele (Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, Intellectual Reserve Inc. 2000)
• Allen, James B.: The Significance of Joseph Smith’s ’First Vision’ in Mormon Thought, In: Dialogue: A Journal of Mormon Thought, Vol. 1 No. 3 (1966) pp. 29–46
• Backman, Milton V.: The First Vision in its Historical Context (Bookcraft Inc. 1971)
• Bergera, Gary James (ed): Line Upon Line – Essays on Early Mormonism (Signature Books, 1989)
• Bushman, Richard L.: The Visionary World of Joseph Smith, In: BYU Studies Quarterly, Vol 37. Issue 1. Article 10 (1997)
• Christensen, Matthew B.: The First Vision – A Harmonization of 10 Accounts from the Sacred Grove (Cedar Fort Inc. 2014)
• Hill, Marvin S.: The First Vision Controversy: A Critique and Reconciliation, In: A Journal of Mormon Thought 15 (Summer 1982) pp. 37-39
• Nibley, Preston (ed): Joseph Smith története édesanyja elbeszéléséből (Cumorah Könyvek, Cavalier Bt. 2007)
• Jessee, Dean C. (ed): The Personal Writings of Joseph Smith (Deseret Book Company, 1984)
• Palmer, Grant: An Insider’s View of Mormon Origins (Signature Books, 2002)
• Quinn, Michael D. (ed): The New Mormon History – Revisionist Essays on the Past (Signature Books, 1992)
• Vogel, Dan: Early Mormon Documents Vol 1. (Signature Books, 1996)
• Vogel, Dan: Joseph Smith – The Making of a Prophet (Signature Books, 2004)
• Joseph Smith Papers (JSP) – www.josephsmithpapers.org

Kritikai források

• Brodie, Fawn: No Man Knows My History (1945; Vintage Books, 1995)
• Bowman, Robert M. Jr.: Jesus’ Resurrection and Joseph’s Visions – Examining the Foundations of Christianity and Mormonism (DeWard, 2020)
• Holden, Robert: Mormon Handbook (2nd ed) (Charta Works LLC, 2024)
• Marquardt, Michael H. & Walters, Wesley P.: Inventing Mormonism (Smith Research Associates, 1994)
• Tanner, Jerald & Sandra: The Changing World of Mormonism (Utah Lighthouse Ministry, 1979; 2009)
• Walters, Wesley: New Light on Mormon Origins, In: Bulletin of the Evangelical Theological Society 10 (Fall 1967) pp 227-244
• Mormonism Research Ministry (MRM) – www.mrm.org

Tanulmányunk Jehova Tanúi vallásának történeti hátterét, az Őrtorony Társulat legfontosabb tanításait és ezek kritikáját, a hitéleti-életviteli sajátosságainak pozitívumait és negatívumait mutatja be dióhéjban. Az itt csak érintett témákról külön tanulmányaink is készülnek, ld. Isten neve, Új Világ fordítás, Kell hinned a Háromságban? Kereszt vagy kínoszlop? stb.

1. Háttéradatok

Jehova Tanúi gyökerei a 19. sz. első feléig, a millerita mozgalomig nyúlnak vissza. William Miller és társai 1843-ra, majd 1844-re jósolták Jézus visszajövetelét, és „a nagy csalódás” után a mozgalom szétesett és több adventista irányzat jött létre. Az egyik – újabb dátumokat kiszámoló – Second Adventist csoport tagja lett Charles T. Russell (1852-1916), majd a Nemzetközi Bibliakutatók (International Bible Students) mozgalmának vezetője és a „Sioni Őrtorony, Krisztus Jelenlétének Hírnöke” (Zion’s Watch Tower & Herald of Christ’s Presence) folyóirat alapítója. A későbbi „teokratikus szervezet” teológiai alapjait Russell fektette le (a Háromság, a lélek és a pokol tagadása, a hű és értelmes rabszolga). A 2. elnök, Joseph F. Rutherford (1869-1942) idején, 1931-ben felvették a „Jehova Tanúi” (Jehovah’s Witnesses) nevet (Ézs 43:10), 1935-ben pedig bevezették a hívők két – földi és égi reménységű – osztályának a tanát. Még Russell alapította az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulatot (Watchtower Bible and Tract Society), amely a szervezet „bibliai irodalmát” sok nyelven és óriási példányszámban terjeszti (ld. „Az Őrtorony”, „Ébredjetek!”).

Jehova Tanúi központja 2016 óta Warwick (New York), hivatalos weboldala jw.org. 2025-ban a tagsága 241 országban meghaladta a 9.2 millió főt. Magyarországon 278 gyülekezetben kb. 21.000 tag van. A tagság régóta stagnál: évente megkeresztelnek kb. 1000 embert, de kb. ugyanennyi ki is lép.

2. Sajátos tanok és kritikájuk

2.1. Új világ fordítás

A „Szentírás – Új világ fordítás” (ÚVF) eredetileg angolul lett kiadva New World Translation of Holy Scriptures címen (1950/1984/2013), az első teljes magyar kiadás 2003-ban, majd 2017-ben jelent meg. Az ÚVF pontos és megbízható fordítás, fő sajátossága, hogy 237 helyen helyreállította Isten személynevének („Jehova”) újszövetségi használatát. 2026-ra 327 nyelven, több mint 256 millió példányban nyomtatták ki, és díjmentesen eljuttatják bárkinek.

• Az Őrtorony Társulat (ŐT) azért ad ki saját bibliát, mert nem talált olyat, amely híven tükrözné a saját tanait. Az ÚVF nyelvezete modern, de a sajátos Őrtorony-szókincsen túl teológiailag manipulált bibliaferdítés, amit még a hasonló teológiát valló felekezetek sem használnak, okkal.
• Ahol a bibliai szöveg ellentmond a Társulat nézeteinek, ott a nyelvtani és a szótári adatokat figyel­men kívül hagyja, érdeke szerint szó szerint vagy körülírva fordít, jelzés nélkül kivesz vagy betold szavakat szinte minden olyan szövegben, amelyek pl. Jézus Isten és a Lélek személy voltáról, a hívők közös reménységéről és a halál utáni tudatos létformáról szólnak.
• A jóhiszemű olvasó nem képes megítélni, mikor olvassa Isten szavát és mikor a Társulatét. A Társulat az 1950 óta egységesen negatív nemzetközi szakmai kritikára sosem tudott érdemben felelni, hiszen nincs szakmai hitelessége. A kiadványaiban olvasható valós adatokat a keresztény bibliai és teológiai szakirodalomból ollózzák össze.

2.2. Jehova

Istennek van személyneve (JHVH), amit a zsidók csak babonás félelemből nem ejtettek ki, így helyette Adonáj-t (az Úr) olvastak. Mivel írásuk a magánhangzókat nem rögzítette, a JHVH kiejtése feledésbe merült. A középkorban az adonáj szó magánhangzóival egé­szí­tet­ték ki, így keletkezett a „Jehovah” változat. Nem a Név pontos kiejtése, hanem a használata fontos, mert az részesül megmentésben, aki „Jehova nevét hívja segítségül” (Róm 10:13). Az Újszövetség eredeti görög szövege is tartalmazta Isten nevének héber betűit (JHVH), de ókori keresztények kiirtották a szövegből, a küriosz (az Úr) vagy theosz (Isten) szóval pótolták. Így lett Jézus összetéveszthető Jeho­vával, és ezért alakult ki a háromságtan.

• A zsidók a Nevet nem babonából, hanem a tapasztalataik miatt tisztelték, és nem akarták fölöslegesen kiejteni. A JHVH nem hétköznapi értelemben személynév, hanem a létigéből képzett leíró név, jelentése „Örökkévaló” vagy „Éltető”. A „Jehovah” középkori olvasati hibából keletkezett teológiai műszó, héber füllel ugyanolyan képtelenül hangzik, mint nekünk az iSTeN és az UrAm szavakból az „USTAN”. Yahveh/Jahve alakban minden egyház használja és tiszteli, de tekintettel vannak az apostoli gyakorlatra.
• A görög Újszövetség fennmaradt kézirataiban egyetlen héber betű sincs, nemhogy a JHVH. Nincs történelmi nyoma a Név kicserélésének sem: csak a Társulat állít be bizonyítatlan feltételezéseket tényként, azaz rágalmaz.
• A „Jehova” a „Keresztény Görög Iratok”-ban 237-szer szerepel, de csak 82 olyan Ósz-i szöveg idézete, amelyben van JHVH, az összes többi önkényes változtatás. A bibliai kéziratok tanúsága szerint az Újszövetség Úrnak és Istennek nevezi az Atyát és a Fiút is. A Társulat cseréli ki az Isten és Úr szavakat Jehovára ott, ahol ezzel szétválaszthatja Isten és Jézus lényét, máshol nem (vö. 1Kor 12:3). Ez nem „helyreállítás”, hanem hamisítás.

2.3. Isten

Csak az Atya Isten, a neve Jehova. A Fiú tkp. Mihály arkangyal. A „szent szellem” nem személy, csak Isten „tevékeny ereje” (1Móz 1:1 ÚVF) vagy „ihletett kijelentés” (1Tim 4:1 ÚVF), vagy Isten „megszemélyesítése”, nem külön személy. A Háromság bibliahamisí­tás révén, pogány vallások hatására és pogány római uralkodók zsinati döntései (325 Nicaea) révén alakult ki. Nincs benne a Bibliában sem a „Háromság” szó, sem a róla szóló tanítás, amely eleve értelmetlen, pedig Isten nem a zűrzavar Istene (1Kor 14:33).

• A háromságtannak két lényegi és bibliai eleme van: a Messiásban Isten lett emberré, és a Szentlélek személy. Ha később nem lépnek fel olyan tanítók, akik ezeket tagadják, nem lett volna szükség a kidolgozott háromságtanra. A Nicaeai zsinaton 317 püspök vett részt, a zsinat végére Áriusznak 17-ből csak 2 támogatója maradt, hiszen ő lépett fel új tanítással, nem az egyház (ld. az „Apostoli és egyházatyák Jézusról” tanulmányt).
• A háromságtan nem megmagyarázni akarja Isten lényét, hanem a bibliai adatokat összegzi. Csak egy Isten van, ugyanakkor a Bibliában három személy van, aki olyan, amilyen csak Isten lehet, és aki olyasmit tesz, amit csak Isten tehet. Egyetlen Isten van, aki három személyben létezik, mint Atya, Fiú és Szentlélek (Mt 28:19, ld. a „Háromságtan” tanulmányt).
• A tan értelmes, de egy értelem feletti valóságról szól, amire a terem­tett világban nincs példa. Teremtmény a Teremtő lényét, örökkévalóságát, mindenütt jelenvalóságát nem tudja elképzelni (ApCsel 17:29).
• Nincs benne a Bibliában a „Jehova”, a „teokratikus szervezet” kifejezés, ahogy a „biblia” (könyvek) szó sem. Egy tanítás akkor is lehet téves, ha csak bibliai szavakkal van megfogalmazva.
• 1Kor 14:33 nem Isten lényét illető állításról szól (hogy meg kellene felelnie emberi tapasztalatunknak), hanem a gyülekezeti rend szükségességéről – ti. ő a békesség

2.4. Mihály arkangyal

Isten Fia, a Fiú nem más, mint Mihály arkangyal, Isten első teremtménye (Kol 1:15, Jel 3:14) akin keresztül „minden mást teremtett” (Kol 1:16 ÚVF), az „erős isten” (Ézs 9:5), de nem a mindenható Isten. A Fiút lehet istennek nevezni, mert „isten volt a Szó” (Jn 1:1 ÚVF), de csak kis i-vel, a nagy I-s Isten maga Jehova.

• A Bibliában Mihály arkangyal (főangyal) is csak angyal [angelosz = hírnök], azaz „szolgáló lélek”, de a Fiú nem az(Zsid 1:5, 2:5). Mihály csak a vezérek vagy hercegek [szarím] egyike (Dán 10:13), Jézus azonban az egyetlenhatalmasság (1Tim 6:13-16 vö. Jel 17:14). Ézs 9:5 az „erős Isten” [él gibbór] is JHVH címe (Ézs 10:21, Neh 9:32, Jer 32:18, 5Móz 10:17).
• A bibliai héber és görög nyelvben nem létezett kisbetű-nagybetű, a görög kisbetűs írás csak az i.sz 8. sz-ban alakult ki, így a Jn 1:1 olvasata: „ISTEN VOLT AZ IGE.” Kol 1:15-16 a „más” szó nincs ott az eredetiben, a Társulat azért szúrja be négyszer is, hogy a Tanú ne gondolja: minden általa és érte lett teremtve, előbb volt mindennél, és minden benne áll fenn.

Krisztus nem kereszten halt meg, hanem „kínoszlopon”, nem támadt fel testben, hanem Jehova támasztotta fel (emlékezetből újrateremtette), majd megjelent a tanítvá­nya­i­nak (materializálta magát). Mihály az égbemenetele óta is­mét arkangyal, ezért „a történelmi Jézussal nincs dolgunk” (C. T. Russell).

• A római kivégzési módról ld. a „Kereszt vagy kínoszlop?” tanulmányt.
• Jézus a saját teste felépítéséről, a feltámadásáról beszélt (Jn 2:19-22), hiszen hatalmában állt az életét letenni és felvenni (Jn 10:17-18).
• Mivel a Fiú az Istenség egyik személye, ami a Fiúval történt, Istennel történt, de nem az Atyával vagy a Lélekkel. Amikor a Fiú emberré lett, Isten lett emberré (Jn 1:14, Fil 2:7), amikor a Fiú vérét ontották, Isten a tulajdon vérén váltotta meg egyházát (Zsid 9:12, ApCsel 20:28) stb.
• Jézusban az Első és Utolsó, egyetlen Isten (Ézs 44:6, Jel 1:8, 22:13) halt meg és támadt fel (Jel 1:17-18, 2:8). Ezért előtte hajol meg minden térd (Ézs 45:23 vö. Fil 2:10), ezért nincs más „név”, azaz más, aki megmentene (Ézs 43:11 vö. ApCsel 4:12), mint Jézus, a Krisztus.

2.5. Megváltás

Krisztus „önmagát megfelelő váltságul adta min­den­kiért” (1Tim 2:6 ÚVF), értsd: amit Ádám a bukáskor elvesztett (a tökéletes örök életet a földi paradicsomban), azt szerezte vissza Krisztus, mint tökéletes „utolsó Ádám” (1Kor 15:45). Az „részesül meg­men­tés­ben”, aki Krisztus váltságában „hitet gyakorol”, illetve a szervezet lojális és aktív tagja marad. Mindenki csak „egyelőre” van megmentve.

• 1Tim 2:6 az eredetiben nincs „meg­fe­lelő”, az ÚVF beszúrásának célja, hogy a Tanú azt gondolja: a paradicsomival azonos értékű. Jézus az édeni állapot visszaszerzésénél többet ad a benne hívőnek (Róm 5:15-16).
• Aki hisz, azt Isten igaznak nyilvánítja (Róm 3:22-26), gyermekévé fogadja (Jn 1:12-13, Gal 3:26, 4:6, Róm 8:15-16), Istentől született (1Jn 5:1 vö. Jn 3:1-8), meg­kapta a Lelket (Jn 7:37-39, 1Kor 12:13-14), általa el lett pecsételve, fel lett kenve (Ef 1:13, 2Kor 1:21-22), Isten benne lakik (Jn 14:17, Ef 3:17, 2Jn 9). Mindez Isten munkája (Fil 1:6), ezért aki ben­ne bízik, nem vész el (Jn 3:16,10:28-30, 1Pt 1:3-9, Júd 24).
• A Tanúk jól tudják, hogy a bűneik bocsánatát Jézus Krisztus engesztelő áldozata révén kapják, de Jehovának köszönik meg, hogy „rendezte a bűn problémáját”, nem Jézusnak, hiszen csak arkangyalnak vélik. Ha felfogják, kihalt meg és támadt fel értük, Krisztus Lelke által ők is újjászülethetnek.

2.6. Teokratikus szervezet

Jehova Tanúi vallásszervezete „Isten látható szervezete”, „Jehova kollektív prófétája” és „gondolatközlő csatornája”. A szervezet működését felügyelő, a bizottságokat koordináló tizenegy fős (2026) vezetőtestület a Jézus által jövendölt „hű és értelmes rabszolga osztály” (Mt 24:45-47), amelynek tagjai a 144.000 fős „égi reménységű” (Jel 7:4-8) „kicsiny nyájból” kerülnek ki (Lk 12:32), bár újabban a „más juhok” közül is kerülnek a testületbe. A szervezet tagságának ugyanis 1935 óta két „osztálya” van.

A Jel 7-ben és 14-ben szereplő 144.000 fő az 1. század óta folyamatosan elhívott, égi elhívású vagy mennyei reménységű „felkentek”, csak ők Isten újjászületett gyermekei, igazak és szentek, ők Krisztus Teste, menyasszonya és társuralkodói. Csak ők tartoznak az új szövetségbe, Jézus csak az ő közbenjárójuk. Az évente csak egyszer tartott (úrvacsorai) „emlékünnepen” csak ők vehetik magukhoz az „emlékjegyeket”. A felkentek száma az 1. század óta folyamatosan telik be, a számuk ma tízezer körüli, állandóan ingadozik, mert Jehovának pótolnia kell a hitehagyottakat. Nélkülük nem lehet helyesen érteni a Bibliát, mindenki rá van utalva az általuk „kellő időben megadott eledelre”: a Társulat kiadványaira. A 9.2 millió többi Tanú a „más juhok” (Jn 10:16) „nagy sokasága” (Jel 7:9-10), Isten „barátai”, akiknek földi reménységük vagy elhívásuk van: az armageddoni csata után az örök földi paradicsomot élvezhetik.

• Az Újszövetség szerint a hívőknek egy, közös reménységük van (Ef 4:3-6), az apos­to­lok és a hívők hite azonos értékű (2Pt 1:1). Krisztusban, azaz a „Felkent”-ben mindenki „felkent”. Az Újszövetséget tehát „felkentek” írták „felkenteknek” (2Kor 1:21-22, 1Jn 2:20-21.26-27).
• Az elmúlt kétezer évben az Újszövetség minden hívő olvasója újjászületett, mert a Társulat „bibliai irodalma” nélkül értelmezte a szöveget. Bibliai szempontból nem léteznek olyan emberek, mint a 9.2 millió „nem felkent” Tanú, aki Jézusban hisz, mégsem születik újjá (ui. más Jézusban hisz). A „felkent” Tanúk viszont, bár „úgy érzik” az Újszövetséget olvasva, hogy az róluk és nekik szól, nem születhettek újjá (mert más Jézusban hisznek).
• Mt 24:45-51 nem prófécia egy 1919 utáni amerikai testületről, hanem egy a 24-25. fejezet példázatai közül, amelyek minden hívőt vigyázásra intenek, sáfárkodásra buzdítanak.
• Jel 7 és 14 a 144.000 nem az elmúlt 2000 év folyamatosan elhívott összes felkentje, ui. a szövegkörnyezet szerint egy időben, egységes csoportként élik meg a kataklizmákat. A Jel 7. „nagy sokasága” is a jövőben jön ki „a nagy nyomorúságból”, ők sem lehetnek Tanúk (7:13-14).
• Lk 12:32 a 12 apostol kicsinysége nem a létszá­mukra, hanem a helyzetükre utal („Ne félj…!” Lk 12:22.25.29). Az „ország” itt nem helyre (mennyek országa) utal, hanem szív­beli állapotra (Róm 14:17-18, Lk 12:31).
• Jn 10:16 Jézusnak már az 1. sz-ban vannak más juhai, ti. a nem zsidó népek, és nem egy 1935-ös amerikai kongresszus után lesznek (Mt 10:5-6, 15:24 vö. Mt 28:19, Ef 2:14). A szent élethez és az üdvösséghez elég az Írás (2Tim 3:13-17), ami a Lélek segítségével értelmezhető (ApCsel 17:11, 1Kor 10:15, 1Jn 2:27).

2.7. Királyság

I.e. 607-től, Jeruzsálem elfoglalásától i.sz. 1914-ig tartott a „pogányok ideje” (Dán 9:22-27 ~ Lk 21:24), és 1914-ben elkezdődött Krisztus „láthatatlan jelenléte”, azaz királyi uralma (nem jött vissza láthatóan). Az a nemzedék (Mt 24:34), amely megérte „az 1914-es eseményeket” (világháborúk, katasztrófák) megéri az új világot.* E világ istene a Sátán, kezében vannak a világ államai, amelyek az armageddoni csatában mind megsemmisülnek. Jehova Tanúinak is voltak téves várakozásaik, akárcsak az apostoloknak (Lk 19:11, ApCsel 1:6) * Ez a tan 1995-ben megváltozott, mert az idős Tanúk kezdtek kihalni.

• A szervezet vagy letagadja, hogy jövendölt volna, vagy csupán „téves várakozásnak” minősíti, pedig az apostolok csak kérdeztek, a nemleges választ megkapták, és mindenki számára tanulságul leírták. Az Őrtorony azonban prófétai tekintéllyel nyíltan hirdetett újra meg újra világvége dátumokat, mindenkitől engedelmességet és csatlakozást várt el (ld. 1874, 1914, 1915, 1918, 1919, 1925, 1975, „még a 20. században” és „nemsokára”). Egyetlen hamis prófécia is elég ahhoz, hogy valaki bibliai szempontból hamis próféta legyen (5Móz 18:21-22).
• Jézus visszatérése eleve nem kiszámítható (Lk 17:20, Mt 24:44). Ha csak ki kellett volna számolni, Jézusnak sikerült volna, de az időpontot az Atya a saját hatalmába helyezte, azaz ő dönti el (ApCsel 1:7).
• Az i.e. 607-es dátumot a történettudo­mány cáfolja (i.e. 587). Jézus első „jelenléte” látható volt, a második is az lesz (Mt 24:15.27.30, ApCsel 1:9-10, Jel 1:7). A katasztrófák a vég előjelei, nem egy elnyúló vég utójelei (Mt 24:3,14), türelemre is csak az Úr visszatéréséig van szük­ség (Jak 5:7).
• Nem 1914, hanem az 1. század óta igaz, hogy „az utolsó napokban” élünk (ApCsel 2:16-17, Jak 5:3, 2Tim 3:1, 2Pt 3:3, 1Jn 2:18), Krisztus uralma is „bár még nem látható” (Zsid 2:8), attól még az övé (Mt 28:18), és azóta is láthatatlanul velünk van (Mt 18:20).

2.8. Halálalvás

A lélek halandó (Ez 18:4), az ember testi halálakor öntudatlan állapotba, „halálalvásba merül” (Préd 9:5, 10), „egyszer s mindenkorra meghal” (Zsid 9:27 ÚVF). A Tanúkat és azokat, akiknek nem volt lehetőségük megismer­ni az igazságot, Jehova emlékezetből örök földi paradicsomra támasztja föl. Nincs túlvilági „pokol” vagy „alvilág”, ahol a bűnösök szenvednének, a héber seól szó jelentése „sírgödör”. A Biblia feltámadást hirdet, a lélek halhatatlanságának eszméje pogány platóni filozófia, spiritiszta elképzelés. Jézus példázata Lázárról és a gazdagról (Lk 16:19-31) csak példázat, nem a túlvilág leírása. Valójában a jó lator­nak is ezt mondta: „Bizony mondom neked ma: velem leszel a paradicsomban” (Lk 23:43 ÚVF).

• Az „elaludni” szó szépítő kifejezésként azt jelenti: elhunyni, meghalni (1Thessz 4:13-17). A hívő „örök” és „elmúlha­tatlan” életet kap (Jn 3:16, 2Tim 1:10, Lk 20:36 vö. Kol 3:3). Ez 18:4 „amely lélek” héberes kifejezés jelentése „aki”. Préd 9:5 a halott nem tud a földi dolgokról, de nem öntudatlan. Zsid 9:27 az ember „egyszer[hapax] hal meg”, az ÚVF betoldása („…s mindenkorra”) nincs ott az ere­detiben.
• Valóban csak Isten természeténél fogva halhatatlan (1Tim 6:15-16), ő az élők Istene, számára mindenki él (Mt 22:32). Jézus maga az élet és a feltámadás, ezért aki benne bízik, nem hal meg örökre, ha meghal is, él (Jn 11:25-26, 14:19, vö. Róm 1:4, 6:5, ApCsel 4:2, 1Pt 1:3 stb.).
• Az ember nem csak pszichoszomatikus lény, van teste [szarx] és lelke [pszükhé vagy pneuma], ha teste meghal, lelke tovább él, ld. a megölt Jézust (1Pt 3:18) a Noé idejében meghaltakat (1Pt 3:19-20, 4:6), Mózest és az élve felemelt Illést (Lk 9:30-31), a vértanúkat (Jel 6:9-11, 7:9-17).
• Pál reménysége sem az öntudatlan alvás volt: „Krisztussal lenni sokkal jobb” (Fil 1:23), ezért akart „kiköltözni a testből, haza az Úrhoz” (2Kor 5:8). Az ember testben él, de több a testénél: ha a halandó „földi sátort” leteszi, felveszi az örök „mennyei házat” (2Kor 5:1-6, 2Pt 1:13-14). Az Ige is közöttünk lakott „verte fel sátrát”, amikor „testté lett” (Jn 1:14).
• Lk 16:19-31 Lázár és a gazdag története valóban pél­dázat, nem túlvilági helyszíni riport, nem is minden nem hívő sorsáról szól. Jézus azonban sohasem illusztrált téves dolgokkal, pénzsóvár hallgatóit pedig komolyan figyelmeztette: itt a földön kell embernek lenni, odaát csak számonkérés lesz, és az embertelenekre igazságos büntetés vár (Vö. Jel
• Lk 23:43 bár a bibliai görögben még nem voltak mondatjelek, minden bevezető szövegnél értelemszerűen a „Bizony mondom neked / nektek” után van a vessző vagy kettőspont – az ÚVF-ban is 74 szövegből 73-szor (csak itt nem). Jézus részéről fölösleges lett volna hang­sú­lyozni, hogy aznap mondja, amit mond, és nem máskor.

3. Pozitívumok

Jehova Tanúi vallásszervezetének keresztény hátterére utal az Isten egyetlen voltába, a Bibliába és a Krisztus engesztelő áldozatába vetett hit. A tagok istenkereső és hívő emberek, akiknek az átlaghoz képest becsületes élete a Biblia pozitív erkölcsi hatását bizonyítja. Újabban a fiatalok főiskolára és egyetemre is jelentkezhetnek, ha akarnak, bár aki ezt teszi, az még mindig „nem példamutató”.

A szervezet az idegen vér átömlesztésének az elfogadását a bibliai állati vér evésének tilalmára (1Móz 9:3-4, ApCsel 15:19-21) hivatkozva tiltja, de a saját vér műtét közbeni ki- és visszavezetését már engedi, és anyagilag is támogatja az ún. „vértelen” sebészeti módszerek fejlesztését. A tagok 1980 óta elfogadhatják a szervátültetést, 1996 óta alternatív katonai szolgálatot is vállalhatnak, és nem kell börtönbe kerülniük a fegyveres szolgálat elutasításáért.

4. Negatívumok

Jehova Tanúi vallásszervezete nem tartozik a keresztény egyházak, felekezetek közé, mert a szervezet tanítása – a fenti néhány ponton túl – a történelmi és biblikus kereszténység minden lényeges és közös tanítását tagadja.

A WBTS nem csupán könyvkiadó, hanem a világ legnagyobb non-profit nyomdaipari vállalata: egyetlen szervezet sem publikál rendszeresen egyszerre ennyi nyelven, ilyen mennyiségben. Működésében a kiadóvállalati funkciók és az egyházi hierarchia keveredik (országos „fiókhivatalok”, zóna-, kerületi és körzeti kongresszusok, főhivatali szolgák, Királyság-termek és vének), az egyes Tanúkra pedig a publisher,  azaz könyv- vagy lapkiadó szót használják, hiszen elsősorban a hű és értelmes rabszolga osztály idejében kiadott lelki eledelének (Az Őrtorony, Ébredjetek stb.) terjesztői.

A vezetőtestület a tagok életének minden területét ellenőrzi, de az évtizedeken át névtelenül publikáló Tanítói Bizottság soha semmiért sem vállalt személyes felelősséget. Sem a hamis próféciákért, sem a tanítások változásaiért („új világosságok”, Péld 4:18), sem azokért a Tanúkért, akiknek nagyon sokba, akár az életébe került az, hogy éppen két „világosság” között kellett a szervezetnek engedelmeskedniük. Ezt példázza a mindig bibliai szövegekre hivatkozó, de hol tiltó, hol megengedő tanítások sora: az oltás elutasítása 1931-től 1952-ig, a szervátültetés elutasítása 1967-től 1980-ig, a vérátömlesztésért járó kiközösítés 1961-től napjainkig, a dohányzásért járó kiközösítés 1973-tól, a teljes és az alternatív katonai szolgálat vállalásáért való kiközösítés egészen 1996-ig. Ezekért az életekért, sorsokért soha senki sem vállalt személyes felelősséget.

A mai tagok a szervezet múltját nem ismerik: nemigen tudnak Russell piramis-misztikájáról, Rutherford tanáról, miszerint Jehova a Plejádok csillagképben lakik, vagy a 90-es évek szervezeti és teológiai változá­sai­nak hátteréről. A tagok azonban a szervezet jelenét is csak a szervezet szűrőjén keresztül ismerik, nemigen értesülnek a szervezet tisztességét alapvetően megkérdőjelező dolgokról (a bibliahamisítás, a szakirodalom manipulatív idé­zése, a vértilalom halálos áldozatai, a gyermekmolesztálási perek (ld. Silent Lambs) stb.

A Társulat által kiadott folyóiratok és könyvecskék folyamatos és kötelező feldolgozása elvonja a tagokat magának a Bibliának az olvasásától és belső összefüggéseinek megismerésétől. Arra fel vannak készítve, hogy bizonyos bibliai mondatokat „bizonyítékként” idézzenek, de számukra kerülendő a szervezettől független gondolkodás, bibliaértelmezés.

Sok tagnak alacsony a képzettsége, mert évtizedeken át helytelenítették a továbbtanulást, és sokan élnek félállásból a másfél évszázada tartó paranoiás végvárás (Armageddon), a „teokratikus” programok és a prédikáló szolgálat elsődleges fontossága miatt (ui. felelősek mások véréért, Ez 33:6).

A Tanúk társadalmi elszigetelődését fokozza, hogy „pogány” ünnepnek számít a karácsony és a húsvét, a névnap és születésnap, és pogány szimbólumként tekintenek a keresztre. Mivel a Jehovának nem engedelmeskedő államok és állampolgáraik úgyis mind meg fognak semmisülni, „bálványimádás” a himnuszéneklés, a zászló előtti tisztelgés, a párttagság, az érvényes szavazat leadása, közszolgálati hivatal betöltése és a fegyveres honvédelmi szolgálat.

A saját elhatározásból elkülönülőkkel és a kiközösítettekkel szembeni teljes „közösségmegvonás” (nem szabad nekik köszönni, családtagokkal vallási témákat kerülni kell) rendszerint mély lelki sérüléseket okoz, és ez – a Társulat saját statisztikái alapján – világszerte, évente több tízezer embert érint.

A Tanúk természetesen jó dolgokat is tanulnak, sokuk életére pozitív hatást gyakorol a tagság, de nem tudják, mi mindenről maradnak le az Újszövetség szerint, hogy ami a szervezetben jó, az máshol is megvan, és hogy a szervezet olyasmiért követel tőlük hálát és engedelmességet, amit valójában Istennek és Szavának köszönhetnek. Akik mégis utánajárnak a problémáknak, azok közül pedig sokan vesztik el teljesen a hitüket, mert olyan mértékű csalódást élnek át, és mert számukra a szervezet és Isten olyan mélyen összefonódik. Akik azonban – bármely más Bibliából – felismerik, kicsoda Jézus valójában, újratanulhatják a keresztény hitet és hitéletet.

Felhasznált szakirodalom

• Jehova Tanúi – Isten Királyságának hirdetői (WBTS, 1997)
• Szervezetten Jehova akaratának cselekvésére (WBTS, 2005, 2015)
• Jelentés Jehova Tanúi világszerte folyó tevékenységéről – 2025 (WBTS, 2025)
• ’Alaposan tanúskodj’ Isten királyságáról! (WBTS, 2009)
• Érveljünk az Írásokból! (WBTS, 1989)
• Tanulmányozd a Szentírást éleslátással! I-II. (WBTS, 2015)
• A Szentírás új világ fordítása (WBTS, 2003)
• Szentírás – Új világ fordítás (WBTS, 2017)
• Mit tudhatunk meg a Bibliából (WBTS, 2018)
• A legnagyobb ember, aki valaha élt (WBTS, 1996)
• Közeledj Jehovához! (WBTS 2002, 2014)
• Internet: jw.org

A mormon vallás Biblián kívüli, új szentírásai közé tartozik a „Mormon könyve” (MK), a „Tan és a szövet­ségek” (T&Sz), illetve a „Nagyértékű gyöngy” (NGy). A Nagyértékű gyöngy a Bevezetés (iii-v) szerint…

…olyan válogatott anyagok gyűjteménye, melyek több jelentős szempontból érintik az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza hitét és tanát. Ezeket Joseph Smith írta, és az Egyház korabeli újságjaiban jelentek meg. (…) …az Első Elnökség és az 1880. október 10-én Salt Lake City-ben megtartott általános konferencia határozata alapján az egyház egyik alapműve lett.

Az 1880-ban kanonizált, több revízión is átesett NGY tartalma a következő: részletek Smith ihletett bibliafordításából („Válogatások Mózes könyvéből”, „Joseph Smith: Máté”), „Joseph Smith története”, „A Hittételek” és egy különleges fordítás: „Ábrahám könyve” (ÁK).

Ábrahám könyve Fordítás egyiptomi papiruszokról, amelyek 1935-ben kerültek Joseph Smith kezébe, és Ábrahám, a pátriárka írásait tartalmazzák. A fordítás sorozatként jelent meg a Times and Seasons-ban, 1842. március elsejétől kezdődően az Illinois állambeli Nauvoo-ban. (History of the Church, 4:519-534).

ÁK bevezetőjében ezt olvashatjuk:

ÁBRAHÁM KÖNYVE – PAPIRUSZTEKERCSEKRŐL FORDÍTOTTA JOSEPH SMITH
Olyan ősi feljegyzések fordítása, amelyek Egyiptom katakombáiból kerültek a kezünkbe. Ábrahám írásai, amelyeket Ábrahám könyvének neveznek, és amelyeket saját kezével írt papirusztekercsekre, míg Egyiptomban volt. (History of the Church, 2:235, 326, 348-351)

Nyilván minden szöveget meg kell vizsgálni, amelyről valaki azt állítja, hogy ősi szentírás. A Biblia szövegének fennmaradását illetően a két évszázados szövegkritikai kutatás pozitív eredménnyel zárult. A MK esetében azonban nincs tárgyi bizonyíték, mert az aranylemezeket Moróni angyal magával vitte, Smith ihletett bibliafordítása (JSF) pedig nem még régebbi kéziratokra, hanem személyes kinyilatkoztatásra hivatkozik. Az ÁK eredetijének tartott papiruszokat azonban bárki megtekintheti, és az ÁK szövegében még három „képmásolat” (faximile) is látható, amelyek képi elemeit maga Joseph Smith, a Próféta magyarázta végig. Minden bibliaolvasó érdeklődésére számot tarthat egy olyan írás, amelyet maga Ábrahám írt, hiszen ez lenne (1) a legrégebbi bibliai kézirat, sőt, (2) az egyetlen ókori szerzői kézirat (autográf). Tanulmányunk tehát annak jár utána, hogy mi az irat vallási jelentősége, mit tudhatunk a papiruszok koráról és tartalmáról, illetve a mormonok hogyan kezelik a papiruszok körül felmerülő kérdéseket, problémákat.

1.  A szöveg jelentősége

ÁK a mormon tanítás számára nagy jelentőségű kinyilatkoztatásokat tartalmaz, egy a bibliaitól tejesen eltérő politeista teológiát, teremtés- és üdvtörténetet:

• az eget és a földet az Istenek rendezték össze és formálták meg a meglevő anyagból [3:24, 4:1]
• az embert az Istenek formálták a saját képmásukra és hasonlatosságukra (az Istenek is hím- és nőneműek, gyermekeik vannak) [4:26-27]
• az ember szelleme már létezik az „előlétben” (preegzisztencia), mielőtt az Istenek belehelyezik a testébe, hogy a halandó létben megszülessen [5:7]
• a földi élet célja annak megvizsgálása, hogy a szellemek a földi élet során követik-e a parancsolatokat [3:25-27]
• az Istenek egy része Lucifer vezetésével fellázadt az Atya azon döntése ellen, hogy Jézus vezesse a munkát, és hogy a szellemek a szabad akarat birtokában végezzék el a földi élet iskoláját [3:27-28] stb.

Az ÁK sok Biblián kívüli információt tartalmaz Ábrahám egyiptomi kalandjairól: Ábrahám káldeus főpap; Jehova (aki a mormon vallásban a Fiú) megmutatja neki a szellemeket, sőt elárulja, hogy ő is egy a világ teremtése előtt már létező, kiválasztott szellemi lény; az egyiptomi fáraó papja a káldeusok földjén épült oltáron akarja feláldozni, de egy angyal kiszabadítja; az Úr még Urban neki adja az Urim és Tummim-ot, hogy általuk távoli csillagokat figyelhessen meg stb.

1.1. Az állítás

Az eleve meglehetősen műveletlen Smith nem tudott héberül, görögül vagy egyiptomiul, de egész pályafutása ősi szövegek fordításáról szól (MK, JSF, ÁK), amelyet „Isten adománya és ereje által”, prófétai ihlet vagy az urim és tummim„látókövek” segítségével végzett el. Ha az ÁK papiruszok fordítása helyes, az Smith személyes hitelességét és kiadványai jelentőségét bizonyítja. Ráadásul elvileg a mindenkori mormon egyházfő is rendelkezik ezzel a képességgel, hiszen címe szerint „látnok, kinyilatkoztató, fordító és próféta” (T&Sz 107:92).

1.2. A kérdés

„Ábrahám könyve” azonban a modern egyiptológiában olyan közismert sztori, amelynek magyar vonatkozása is van. Értékes szaklektori segítségéért köszönet illeti a néhai dr. Kákosy László egyiptológus professzort (ELTE BTK, 1932-2003), aki azt a sírt tárta fel, amelyből Smith-hez kerültek az ún. Chandler-papiruszok (ld. Dzsehutimesz sírja Thébában, 106. oldal, Pytheas Kft. 1989). Személyes közlése szerint a mormonok meghívták Amerikába, ő pedig ÁK-t is elolvasta, és a papiruszokról is nyíltan elmondta a szakmai véleményét, de az egyházi vezetők részéről érdemi reakció nem történt. Amint megjegyezte: „Érdekes, hogy miken alapul tíz millió ember hite, nem?” Azóta már 17.5 millióról van szó.

2.  A papiruszok eredete

A 19. századi európaiak és amerikaiak ókori kultúrák, különösen Egyiptom iránti romantikus érdeklődését az új régészeti felfedezések és a korábban ismeretlen nyelvek megfejtése inspirálta. Ami az egyiptomit illeti, a napóleoni hadsereg egyik mérnök tisztje a Nílus-delta egyik településén (Rasid ~ Rosetta) 1799-ben talált egy többnyelvű gránit sztélét, amin hieroglifikus és démotikus egyiptomi, illetve görög felirat állt (V. Ptolemaiosz rendeletei, i.e. 196). A sztélé 1801-ben a britek kezébe került, 1803-ban pedig megjelent a görög rész fordítása. Az egyiptomi írást Jean-Francois Champollion (1790-1832) 1822-ben fejtette meg, de az egyiptológia az európai egyetemeken is lassan terjedt. Amerikában Smith idején még nem létezett, és csak az 1890-es években jutott akadémiai szintre.

A magyar Kákosy professzor azonban 1983 óta ugyanott ásatott, ahonnan Smith papiruszai származtak. A Dzsehutimesz nevű hivatalnok sírját 1820 körül tárta fel Antonio Lebolo olasz kalandor és műkincskereskedő, aki a leletek egy részét Torino-ba szállíttatta, hogy eladassa, de 1830-ban meghalt. A leletek Michael H. Chandler amerikai régiségkereskedő tulajdonába kerültek, aki a szarkofágokból, múmiákból és papiruszokból bemutatókat rendezett, és árulta is őket.

Chandler 1835-ben Kirtland-ben azért kereste fel Smith-t, mert hallotta, hogy le tud fordítani ismeretlen nyelvű szövegeket (a MK 1830-ban jelent meg). Nem kellett csalódnia: Smith azonnal azonosította a papiruszok tartalmát („Ezek Ábrahám és József tekercsei”) és a hívei által összeadott 2.400 dollárért (ma kb. 88.000 dollár, 28 millió Ft) meg is vette azokat, négy múmiával együtt.

Smith a fordítást nem egyszerre végezte el, hanem 1835 őszén (ÁK 1:1–2:18), közben egy egyiptomi ábécén és nyelvtanon is dolgozva, majd 1842 tavaszán (ÁK 2:19–5:21), végül három részletben le is közölte a Times and Seasonsmormon folyóiratban. A papiruszok Smith anyjánál maradtak, annak halála után pedig Smith első feleségéhez, Emma Hale-hez kerültek. Emma az ÁK-t nem tartotta szentírásnak, így a papiruszokat eladta bizonyos Abel Combs-nak. Tőle a  papiruszok egy része magánkézbe, többsége viszont egy Saint Louis-i, majd egy Chicago-i múzeumba került, de az 1871-es nagy tűzvész során mind eltűnt. Csak 1966-ban fedezte fel őket a New York-i Metropolitan múzeumban az University of Utah koptológusa, dr. Aziz Suryal Atiya, az egyház pedig 1967-ben kapta vissza őket. A papiruszok és az ÁK mormon szentírás kapcsolata azóta is vita tárgya.

3. A papiruszok tartalma

A nem mormon egyiptológusok egységes szakvéleményét az ÁK forrásaként megadott ókori szövegekről az alábbi pontokban lehetne összefoglalni.

1. A papirusz-töredékek nem hamisítványok, hanem ismert forrásból származó, jól datálható, tartalmilag azonosítható régészeti leletek.
2. Közismert egyiptomi temetkezési szövegeket tartalmaznak: az egyik a „Halottak Könyve”, amely az elhunyt lelkének ad utasításokat túlvilági utazásához; a másik ennek kései, egyszerűsített változata, az ún. „Lélegzés könyve”, amely csak az i.e. 4. század után jelent meg, az i.e. 6. sz. utáni démotikus írással írták, és i.sz. kezdete körül készült.
3. A számozott papirusztöredékek három mű kisebb-nagyobb részei: az I. X. és XI. számú töredék az ún. „Lélegzés Könyve” részletei, amely egy Hór nevű, thébai Ámon-pap számára, Oszorver pap és Tikhebit asszony fiának készült; a IIA és IIIB az ún. „Halottak Könyve” részletei, amely egy Ámon-Ré Neferirnub nevű hölgynek készült; a II. IV. V. VI. VII. VIII és IX. számú papirusz is az ún. „Halottak Könyve” egyik példányából való, amely egy Ta-Serit-Min nevű hölgynek készült.
4. A papíruszok sérültek, hiányosak, az ÁK-ban közölt 1. Képmásolat modernkori rajzos kiegészítéseket tartalmaz, amelyek eltérnek az ismert vallási szöveg tipikus ábrázolásaitól.
5. A 2. Képmásolat nem papiruszról származik, hanem kerek kőlap, a szarkofágban a múmia feje alá tett mágikus fejalátét [ún. hüpokefál] lenyomata, tipikus sírvédő átokszövegekkel. Ez is sérült, az ÁK-ben közölt képmásolat az egyik papiruszról átmásolt képi elemeket

Összegezve, a papiruszokon és a fejalátéten látható egyiptomi szövegek, illetve a mormon szentírás angol szövege, a képek és Smith magyarázatai között nincs tartalmi megfelelés. Az Ábrahám vagy József korára való datálás (i.e. 20-19. sz.) éppúgy kizárható, mint az, hogy hétköznapi értelemben vett fordítás történt.

4. A képmásolatok magyarázata

4.1. Az 1. sz. képmásolat

Smith magyarázatai # Egyiptológus szemmel

1. ábra: Az Úr angyala. # A testet elhagyó, emberarcú madárként ábrázolt emberi lélek, az ún. bá.
2. ábra: Ábrahám egy oltárra kötözve. # Hagyományos, oroszlánt ábrázoló mumifikáló ágy.
3. ábra: Elkenah bálványimádó papja megpróbálja áldozatként felajánlani Ábrahámot. # A sakálfejű Anúbisz isten Oziriszt készül bebalzsamozni.
4. ábra: A bálványimádó papok áldozatára szolgáló oltár, amely Elkenah, Libnah, Mahma-krah, Koras és Fáraó istenei előtt áll. 5. ábra: Elkenah bálványistene. 6. Libnah bálványistene. 7. ábra: Mahmakrah bálványistene. 8. ábra: Koras bálványistene. # Az ágy alatt kanopusz kőedények vannak, amelyekbe a kivett belső szerveket tették. A fejük Hórusz négy fiát mintázza. Az emberfejű Amszet, a majomfejű Hapi, a sakálfejű Duamutef, a sólyomfejű Kebehszenuf.
9. ábra: Fáraó bálványistene. # Ez Szobek krokodil isten.
10. ábra: Ábrahám Egyiptomban. # Bor és olajtartó edények, stilizált papirusznád.
11. ábra: Az ég oszlopait akarja jelképezni, az egyiptomiak elgondolása szerint. # A folyópart mentén álló épületsor.
12. ábra: Raukíjang, ami távlatot jelent, vagyis a fejünk feletti égboltot; ebben az esetben, e témával kapcsolatban az egyiptomiak szándéka szerint Saumau-t jelent, magasan lévőt, vagyis az egeket, ami a héber Saumahjím szónak felel meg. # A folyó, amiben Szobek úszik. „Raukíjang” szó egy sémi nyelvben sem látezik, és a „Saumau” sem egyiptomi szó. A „Saumahjím” talán az 1Móz 1:1 szövegének félrehallása: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” B’résít bara Elohím ét ha-sámajim v’ét ha-árec.

Az alábbi két kép közül a baloldali annak a sérült papírusznak a rajza, amelyet Smith az ÁK illusztrálására felhasznált és a maga módján „kiegészített” (History of the Church, 4:519, 543), a jobboldali pedig a fennmaradt példányok alapján készült szakmai rekonstrukció.

A „Halottak könyve” 125. fejezetének képe az Ozirisz-mítoszra utal. Eszerint Széth megöli Oziriszt, akinek a felesége, Ízisz a – holtan is nemzőképes – Oziriszre madárként rászáll, hogy megtermékenyüljön, fiuk Hórusz lesz, akinek négy fia születik. Széth feldarabolja Ozirisz holttestét, de Ízisz összeragasztja és feléleszti. Ozirisz az alvilág ura lesz, de az igaz halottak lelke is „Ozirisszá” válik. Ezekből a pogány temetkezési szövegekből és illusztrációikból sok példány maradt fenn különböző dinasztiák korából. Kisebb eltérésekkel mind ugyanarról szólnak, és képeik mind ugyanazokat a jeleneteket ábrázolják.

4.2. A 2. sz. képmásolat

Smith szerint ez is „Képmásolat Ábrahám könyvéből”, de a kép eredetije nem is papiruszon található, hanem egy kisebb, lapos kődarabon. Ez a múmiák feje alá tett, mágikus hatásúnak hitt fejalátét (ún. hüpokefál), de ilyesmit csak az i.e. 4. századtól kezdve használtak, másfél évezreddel Ábrahám kora után.

Smith magyarázatai # Egyiptológus szemmel

1. ábra: Kolob, jelentése első teremtmény, legközelebb a celesztiálishoz, vagyis Isten lakhelyéhez. Első a kormányzásban, utolsó az idő mértékét illetően. A mérés a celesztiális idő szerint van, mely celesztiális idő könyökönként egy napot jelent. Egy nap a Kolobon ezer évnek felel meg e föld időszámítása szerint, amelyet az egyiptomiak Jah-oh-éh néven neveznek.
2. ábra: Kolobhoz legközelebb áll, és az egyipto-miak Oliblis néven nevezik; ez a legnagyobb uralkodó alkotás a celesztiális után, vagyis azon hely után, ahol Isten lakik; a hatalom kulcsát tartja más bolygók felett. Így hozta ezt az Úr Ábrahám tudomására, midőn az áldozatot muta-tott be egy oltáron, amelyet az Úrnak épített.
3. ábra: A trónján ülő Istent ábrázolja hatalom-mal és tekintéllyel övezve, az örök fény koroná-jával fején; ezen vannak feltüntetve a szent papság nagy kulcsszavai is, amint azt Ádámmal az Édenkertben közölték, valamint Séttel, Noéval, Melkisédekkel, Ábrahámmal, és mindazokkal, akiknek a papságot kinyilatkoztatták.
4. ábra: A Raukíjang héber szónak felel meg, és tágas teret jelent, vagy égboltozatot, valamint egy számjegyet, ami egyiptomi nyelven ezret jelent, és az Oliblis időszámításának felel meg, amely forgásban és időszámításában Kolobbal egyezik.

# A figuráknak és „bolygóknak” Smith által adott nevei teljesen ismeretlenek, ugyanakkor a figurák igazi jelentése ismert. A mormon teológia „bolygóistenei” és „papsági kulcsai” helyett egyiptomi isteneket (pl. Ízisz, Thot) és kiolvasható egyiptomi hieroglifákat találunk, ld. alább a 8-11. ábra magyarázatait!

5. ábra: Egyiptomi neve En-sin-go-on-dos, ez is egy uralkodó, és az egyiptomiak azt mondják, hogy ez a nap, és Kolobtól kapja fényét a Kae-e-van-ras közvetítése által, amely a nagy kulcs, vagy más szóval az uralkodó hatalom, amely tizenöt más állócsillagot ural, mint a Floeesze vagy a hold, a föld, és a nap évenkénti körül-fordulással. Ez a bolygó a Kli-fos-is-es vagy Ha-ko-kau-bím közvetítésével nyeri hatalmát, ezek a csillagok, amelyeket a 22. és 23. ábrák mutatnak be, és fényüket a Kolob forgásától kapják.
6. ábra: A föld négy részét ábrázolja.
7. ábra: A trónon ülő Istent ábrázolja, amint az égen át a papság nagy kulcsszavait, valamint Ábrahámnak a Szentlélek jelét galamb alakjában kinyilatkoztatja.
8. ábra: Írott dolgokat tartalmaz, amelyek a világgal nem közölhetők, hanem Isten szent Templomában találhatók.
9. ábra: jelenleg nem közölhető
10. ábra: szintén nem
11. ábra: szintén nem. Ha a világ ezeket a számokat kitalálja, úgy legyen. Ámen.
12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., és 20. ábrák az Úr saját idejében lesznek megadva. A fenti fordítást olyan mértékben közöltük, amennyire az jelenleg közölhető.

# A többi is a mormon kozmológiáról (4-7. ábra) és Smith szerint titkosított tanításokról szól (8-20. ábra), és ugyanúgy nincs közük a hüpokefál szövegéhez és képeihez.
Ha a 11., 10., 9. és 8. szöveget alulról felfelé olvassuk, akkor értelmes, Oziriszhoz szóló szöveget kapunk:
16. ábra: „és ez a lélek és birtokosa se legyen megszentségtelenítve az alvilágban…”
17. ábra: „sose legyen ez a sír megszentségtelenítve…”,
8. ábra: „add, hogy Ozirisz Sesonk lelke élhessen!”
9. ábra: „az alvilágnak (a föld alatt) és nagy vizeinek…”
10. ábra: „Ó, hatalmas isten, ura a mennynek és a földnek…”
11. ábra: „Ó, alvók istene a teremtés ideje óta…”

4.3. A 3. sz. képmásolat

Smith magyarázatai # Egyiptológus szemmel

1. ábra: Ábrahám a Fáraó trónján ül, a király előzékenysége folytán, koronával a fején, amely a papságot jelképezi, emblémájaként a nagy elnökségnek a mennyben, az igazság és az ítélkezés jogarával a kezében. # A „Halottak könyve” 125. fejezetének jelenete. A trónon Ozirisz, az alvilág ura ül.
2. ábra: Fáraó király, akinek nevét írásjelek mutatják a feje felett. # Ozirisz trónja mögött Ízisz áll. Felirat: „A nagy Ízisz, az isten anyja”
3. ábra: Ábrahámot jelenti Egyiptomban, amint azt az 1. képmásolat 10. ábrája is mutatja. # Italáldozati állvány.
4. ábra: Az egyiptomi király, a Fáraó hercege, amint az oda van írva a kéz fölé. # Maat, az igazság istennője vezeti a halott lelkét Ozirisz elé. Felirat: „Maat, nyugat úrnője.”
5. ábra: Sulem, a király fő pohárnokainak egyike, amint a keze feletti írásjelek jelképezik. # Az elhunyt lelke, amint Ozirisz trónja elé vezetik. Felirat: „Ozirisz Hór, aki örökre igaz.”
6. ábra: Olimlah, a herceghez tartozó rabszolgája. Ábrahám a csillagászat tantételeit illetően érvel a király udvarában. # A halott lelkét hátulról támogató Anubisz (a kép sérült, Smith sakálfej helyett emberit rajzolt), aki a varázsigékkel idáig segítette Hór lelkét.

4.4. Az egyiptomi „Halottak könyve”

A papiruszok és az ÁK kapcsolatáról szóló vita áttekintése előtt látnunk kell, mi is a papiruszok valódi szövegének története és jelentősége (vö. Kákosy 2003, Kemp 2007). A „Halottak könyve” (HK) elnevezés az első európai fordítótól, Karl Richard Lepsius-tól ered, aki egy Ptolemaiosz-kori példány szövegét publikálta 1842-ben Das Todtenbuch der Ägypter címmel. A szövegek első angol fordítását Samuel Birch végezte el, és a British Museum publikálta 1867-ben.

Egyiptomi címe Peret em heru („előjövés/felkelés nappal”, kb. „Kilépés a fénybe”, „Nappali előjövetel”). Temetkezési irat, amelynek varázsszövegei [rú = száj] a halott lelkét segítik a túlvilági tájakon tájékozódni, testi-lelki elemeit, létformáit összetartani, kezelni a veszélyeket, démonokat és szörnyeket, illetve eljutni Ozirisz ítélőszéke elé (a szív mérlegelése Maat tollával) stb.

Tartalmi elődjei az Óbirodalom piramisfalra vésett szövegei, a Középbirodalom szarkofágra festett varázsszövegei voltak. A halott mellé tett, papirusz tekercsre írt változat azonban csak az Újbirodalom kezdetétől (i.e. 1550) dokumentálható. Ábrahám az i.e. 20-19. sz-ban élt, a temetkezési szöveg az ő kora után keletkezett.

A szöveget papok írták, de írnokok másolták, és bárki megvehette őket, aki ki tudta fizetni, az olvasni nem tudókat pedig illusztrációk segítették. Mivel fontos volt, hogy minél több emberhez eljusson, az i.e. első évezredben tömegtermék lett. Spirituális irat volt, de nem volt ezoterikus, kódolt, zippelt jelentése.

Jelenleg 192 különböző varázsszöveg ismert, és egy kézirat sem tartalmazza mindet. A szükségesnek ítélt varázsszövegek vagy fejezetek mennyisége, az illusztrációk minősége ugyanis az egyéni igényeket követte, így a fennmaradt tekercsek átlagos hossza 5-15 méter (van 37 méteres is), ennek megfelelően igen eltérő tartalommal. A túlvilághit központi elemei, az Ozirisz mítosz, az isteneket azonosító ábrázolások vagy a szív mérlegelésének jelenete állandó elem maradt.

A szövegek a hieroglifák („szent vésetek”) kézírásos, kurzív változatában íródtak, az i.e. 7. századtól (ún. Szaiszi kor) hieratikus, később démotikus írással. Az i.e. 4. sz-ra elkezdődött a szöveg „kanonizálása”, tömegtermékké válása, és kialakult a HK leegyszerűsített, 1-2 méteres változata, a „Lélegzés könyve” [Saat en szinszin], amely a halott testi-lelki részeinek túlvilági, mágikus reanimációjára fókuszál. Az 1966-ban előkerült papiruszok (I. X. XI.) az Ábrahám kora után másfél évezreddel keletkezett mű i.sz. kezdete körüli másolatai (ld. 1. Képmásolat).

Az ÁK tehát elvileg „Ábrahám írásai, amelyeket Ábrahám könyvének neveznek, és amelyeket saját kezével írt papirusztekercsekre, míg Egyiptomban volt.” A fentiek alapján azonban kizárható, hogy a papiruszokat szó szerint maga Ábrahám írta „a saját kezével”, a papirusz szövegének tartalma az ÁK szövege, egyik nyelvről a másikra való fordítás történt.

Mormon hitvédők szerint a „saját kezével” csak szerzőséget jelent, a papiruszok csak az autográf másolatainak a másolatai, de az általuk hivatkozott szövegekben a „kezével” [b’jad] kifejezés jelentése mindig „által”: Isten szólt X próféta által (Mal 1:1, Hagg 1:1, Zak 7:7), a „saját kezemmel” [té emé kheiri] kifejezés azonban mindig hitelesítő szerzői aláírás (ld. 2Thessz 3:17, Gal 6:11, Kol 4:18, 1Kor 6:21).

5. A kritika és a mormon reakció

Nem csoda, hogy az ÁK megjelenése óta vita tárgya, és hogy a mormon hitvédők mindent elkövetnek, hogy Smith, az írásai és az egyház hitelességébe vetett hitet fenn lehessen tartani. Az alábbi eszmetörténeti áttekintés forrásai az egyház weboldaláról az „Témák és kérdések” szekció cikke („Ábrahám könyvének az eredete”), az Encyclopedia of Mormonism (1992) online szövege (EoM 5528 Book of Abraham), mormon hitvédők művei (Roberts, Nibley, Gee, Givens-Hauglid stb.) és kritikai művek (Larson, Tanner, Vogel, Holden).

5.1. Tartalmi problémák

MK-hez hasonlóan ÁK is tele van anakronizmusokkal és rejtélyekkel. Egyrészt Ábrahám idejében és környezetében még nem létező vagy attól idegen dolgokkal, másrészt teljesen ismeretlen dolgokkal és bizonyíthatóan téves kijelentésekkel.

Az alcím szerint a papiruszok „Egyiptom katakombáiból” kerültek elő, pedig a „katakomba” görög eredetű szó [kata = lent, tümbosz = sír, azaz „lenti sírbolt”], és azért használjuk a szó latinizált, többes számú változatát [catacumbae], mert az ókorban kiterjedt földalatti temetkezési járatok kizárólag Itáliában léteztek.

Sok más idegen szót is használ: görög eredetűt, mint a „káldeus” [1:1], „Egyiptus” [1:13], „hieroglifa” [1:14] és „evangélium” [2:11], latin eredetűt, mint a „pogány” [1:5 stb.], még középkori héber műszót is, mint a „Jehova” [1:16, 2:8].

Vallástörténészek számára teljesen ismeretlen istenek és bálványok sorát említi („Elkenah”, „Libnah”, „Mahmakrah” stb.). Nyelvészek számára ismeretlen szavaknak tulajdonít kétes jelentést, például hogy a „rahlínos” káldeus nyelven „hieroglifákat jelent” [1:14], a lábjegyzet szerint héber „gnolaumok” jelentése pedig „örökkévalók” [3:18]). Az arámi és héber nyelv ismeretében az ilyen szavak inkább kitalációnak tűnnek (vö. „ziff”, „kurélom”, „kumom” a MK-ben).

Ugyanakkor ismert szavaknak tulajdonít téves jelentést, például „a fáraó királyi vér általi királyt jelent” [1:20] – pedig nincs szó királyi származásról, egyiptomi nyelven a per-á [görögösen pharaó] jelentése „Nagy Ház”, ami eredetileg a királyi palotára utalt, majd annak lakójára. Ugyancsak tárgyi tévedés az egyiptomiak kánaáni (azaz palesztinai) eredete is, hogy a fáraó „kánaánita” lett volna, és hogy „ebből a törzsből (a kánaánitából) származik az összes egyiptomi” [1:21-22]. Ráadásul az ÁK szerint „Egyiptom földjét először egy nő fedezte fel, aki Khám leánya volt és Egyiptus leánya, amely káldeusul Egyiptomot jelent, ami tiltottat jelent.” [1:23]. Téveszme, hogy Egyiptomot Kánaán területéről népesítették be. Az „Egyiptom” szó is a görög Aigüptosz-ból ered, etimológiája bizonytalan, de íme két elmélet: az „Égei tenger alatti” [Aigaiu hüptiosz] kifejezésből származik, vagy Ptah isten Memphisz-i templomának [Hut-ka-Ptah] nevéből. Egyiptom ókori egyiptomi neve Kemet, a „Fekete Föld” volt (utalás a termékeny Nílus-völgyre), héberül Micrajim, arámiul Micrá – és egyik szó jelentése sem „tiltott”.

Annak sincs vallástörténeti vagy régészeti nyoma, hogy az egyiptomiak vagy a fáraók az isteneknek valaha is embereket, szüzeket, gyermekeket áldoztak volna [1:5-11]. Az Óbirodalom idején, századokkal Ábrahám előtt fordult csak elő, hogy egy-egy fáraó mellé szolgákat temettek, akik a jelek szerint önként kísérték urukat a túlvilágra. Ennek fényében Ábrahám feláldozási kísérletének drámai jelenete (ÁK 1. fejezet, 1. Képmásolat) történetileg is több mint kétséges.

Mormon hitvédők vagy a papiruszon levő szöveg évezredes hagyományozása, másolása közbeni hibákra hivatkoznak (pedig az egyiptomi szövegnek semmi köze ÁK-hez), vagy Smith és a kortárs amerikai célközönség 19. sz-i szókincsére, vagy Smith alkalmi fordítási hibájára (pedig a fő probléma nem a szóválasztás, hanem a nyelvészeti és történelmi téveszmék). Kritikusok szerint ezek mind Smith szerzői hibái és kitalációi, akárcsak a MK esetében.

5.2. Ábrahám könyvének teológiai jelentősége

Ami az ÁK jelentőségét illeti, mormonok (Givens-Hauglid 2019) is elismerik, hogy a hitüket dogmatikai szempontból nem érné pótolhatatlan veszteség, ha valamiért le kellene mondaniuk a főleg evangelizációra használt MK-ről vagy a főleg egyházszervezeti és -történeti jelentőségű T&Sz-ről, ÁK-t azonban nem nélkülözhetik. Egyfelől ugyanis, az Utah-i mormon egyház megkülönböztető jelentőségű tanai – Isten, a világ, a teremtés, az ember és az üdvösség természetéről – az ÁK-ben olvashatók. Másfelől, mivel Smith első felesége (Emma Hale) elutasította az ÁK szövegét, Brigham Young elnökségét és az egész Utah-i egyházat, az 1860-ban Missouri-ban újjászervezett és 1998-ig Smith leszármazottjai által vezetett mormon felekezet (Reorganized Church / RLDS, 2001 óta Community of Christ) szentírásai között a NGy és ÁK nem szerepel, így az ÁK-re épülő tanok és rítusok sem része a hitéletüknek.

5.3. Egyiptomi számok, ábécé és nyelvtan

Az Utah-i egyházban az ÁK szövege sokáig azért nem okozott problémát, mert a papiruszok 1847-ben eltűntek, és százhúsz éven át, 1967-ig nem kellett újra értelmezni Smith prófétai kijelentéseit, miszerint a papiruszokat Ábrahám írta a saját kezével, Smith a papiruszokat fordította le Isten ajándéka és hatalma által (mint MK-t), és az ÁK történelmi feljegyzés (mint MK).

Nem kellett foglalkozni Smith többi kéziratával sem, amelyek az ÁK fordítása közben keletkeztek. Az Egyptian Counting pár oldalon az egyiptomi számokat, az Egyptian Alphabet pedig az ábécét igyekezett – nincs rá jobb szó – kitalálni.

A fordítás 1835 júliusa és novembere között zajló folyamatát a Grammar and Alphabet of the Egyptian Laguage bekötött példánya összegezte. Ez nem veszett el, de ennek a publikálása sem szolgálta volna az egyház érdekeit.

A Smith írnokai által készített példányokat 1846-ban Nauvoo-ból kimentették, majd Salt Lake City tűzbiztos történeti archívumában őrizték. Létezésükről kevesen tudtak, évtizedeken át csak kiváltságos egyházi vezetők és tudósok láthatták őket. 1938-ban azonban a Brigham Young University professzora, Sidney B. Sparry engedélyt kapott néhány oldal fotójának a leközlésére. Bár volt, aki még büszkélkedett is azzal, hogy Smith írta az első egyiptomi nyelvtant Amerikában, az egyházvezetés okkal volt óvatos volt a publikálást illetően. Amint Sparry 1960-ban egy ÁK-konferencián fogalmazott: „Ha most tennénk, az kicsit elhamarkodott lenne, amíg nem tudunk vele valóban jó munkát végezni”.

Ezzel az egyházon belül nem mindenki értett egyet, mert 1965 végén valaki mégis „kiszivárogtatta” a kézirat mikrofilmes változatát a Utah Lighthouse Ministry szolgálatnak, így 120 év után először az ex-mormon Gerald és Sandra Tanner hozta nyilvánosságra a teljes szöveget, ami azonnal vitát váltott ki.

Ráadásul ugyanebben az évben, 1966-ban került elő a New York-i Metropolitan művészeti múzeum tárlóiból az ÁK elveszettnek hitt papiruszai közül tizenegy hosszabb-rövidebb részlet. A Hór papirusz (JSP I) illusztrációja azonosítható volt az ÁK-ban leközölt 1. Képmásolattal, a JSP XI írásjelei pedig a Grammar and Alphabet lapjain láthatók, Smith angol fordításával (ÁK) együtt. Az újonnan felfedezett papiruszok révén egyértelmű lett: a Grammar and Alphabet az ÁK fordítási folyamatának dokumentációja.

Korábban a kívülállók kritikáját figyelmen kívül lehetett hagyni, de az újra nyilvánosság elő került szövegekkel és nem mormon szakmai véleményekkel már muszáj volt foglalkozni. Ez az intellektuális küzdelem azonban – amint látni fogjuk – az évtizedek alatt túl sok és sokféle elmélethez vezetett, amelyek mind azt célozták, hogy hitelesnek lehessen tartani az ÁK szövegét, mint ősi szentírást, Smith-t mint fordító prófétát, és a mormon vallást, mint Krisztus újraalapított egyházát – mindaz ellenére, amit az ókortudomány és az egyiptológia állít. A mormon érvek felsorolása helyett tanulságos a változásukat végigkövetni.

5.4. Mormon reakciók a kezdetektől 1966-ig

Az Illinois-i Warsaw Signal című lap, amelynek kiadója (Thomas C. Sharp) már 1844-ben mormon-ellenes kritikát közölt le, amikor Smith szétverette a poligám üzelmeit kritizáló, egyetlen számot kiadó Nauvoo Expositor nyomdáját, 1845-ben pedig ugyancsak vitriolos stílusban kritizálta Smith „fordítói” tevékenységét.

ÁK először a NGy 1851-es angliai kiadásában jelent meg szentírásként. Egy példány eljutott Théodule Devéria francia egyiptológushoz, aki a faximiléket tipikus temetkezési irat részeiként azonosította, 1860-ban pedig részletes elemzést publikált arról, hogy az ÁK nem lehet a papirusz fordítása. A francia misszióelnök, Louis Bertrand azzal érvelt, hogy „a tudomány nem megbízható”, és „az idő igazolni fogja” Smith-t. Brigham Young titkára, George Reynolds pedig azzal, hogy az egyiptomi szövegeknek „két jelentése” van: egy a tömegeknek, egy „a szent tudás beavatottjainak”, az egyiptológia pedig „még gyermekcipőben jár”.

• Az idő azonban a tudománynak dolgozott, és az 1890-es évekre már az amerikai egyiptológia is akadémiai szintre
• A „halottaskönyv” pedig, mint segédkönyv a túlvilági utazáshoz nem volt kódolt nyelvezetű, ezoterikus irat (ld. fentebb 4.4.).

1912-ben Franklin S. Spaulding, Utah-i episzkopális (anglikán) püspök összesen nyolc amerikai, angol és német egyiptológust kért fel Smith magyarázatainak az értékelésére. A 31 oldalas füzetben („Joseph Smith Jr. As a Translator”) olvasható véleményük egységesen negatív volt, Spaulding pedig hangot adott reményének, hogy a mormonok közül az „őszinte igazságkeresők” levonják a következtetést, és az ÁK tekintélyének „lerombolása” a mormon egyház „végét” is jelenti.

Spaulding kiadványát a New York Times is leközölte, így az Improvement Era mormon folyóirat 1913-ban tucatnyi cikkben volt kénytelen reagálni, az egyházelnöktől (Joseph Fielding Smith) neves újságírókon (Sjödahl, Wells) át a kor mormon hitvédőjéig (Roberts), bár egyikük sem értett az egyiptológiához.

Janne M. Sjödahl (1853-1939), a Deseret News szerkesztője szerint ÁK „a Szentlélek közvetlen működése” révén született, így eleve „nem kifogásolható”, ugyanakkor „Isten Lelkének erején kívül a kutatás szokásos csatornáin keresztül is adatott”, így ha van benne hiba, az „a csatornáé, amelyen átfolyt az ihlet” – azaz Smith-é (vö. MK előoldal: „…ha vannak benne hibák, azok emberek tévedései”).

• Ha Sjödall szerint az ÁK szövege kinyilatkoztatás, és ezért eleve nem vitatható, akkor arra alapozva érvel, amit előbb bizonyítani kellene.
• Kérdés, hogy a nem vitatható szövegben lehet-e hiba (ami természetéből adódóan nem csak vitatható, hanem bizonyítható), ihletett fordítója hibázhat-e, és honnan tudhatjuk, mikor és miben hibázott, ha nem az ismert történelmi vagy nyelvészeti tényekkel összevetve?
• Kérdés az is, hogy másolási vagy kutatási hibák hogyan eredményezhettek – értelmetlen betű- vagy szóhalmaz helyett – egy egészen más, minden részletében felismerhető és ismert vallási szöveget?

Brigham H. Roberts (1857-1933) hitvédő először is arra igyekezett rámutatni, hogy az egyiptológusok fordításai sem egyeznek teljes mértékben (pedig ami egyezett, az bőven elég volt az értékeléshez). Másodszor, ÁK-re alkalmazta a kor liberális teológiájának megközelítését: az objektivitást, történetiséget, fordítást érintő kérdések „kisebb fontosságú ügyek, csak körvonalai a valóságoknak, és nem maguk a valóságok”. Marad tehát a hit abban, hogyan adatott ÁK Smith révén a világnak: „bevallottan nem tudomány, hanem kinyilatkoztatás révén, saját lelke által, amelyet az Isten Lelkével való kapcsolat gyújtott lángra”.

• Roberts relativizáló taktikája egyfelől figyelmen kívül hagyja Smith állítását (fordítás), másfelől annak érdekében, hogy a szöveg forrása körüli kételyek ellenére legalább a szöveg eszmei fontosságát állíthassa, figyelmen kívül hagyja a szöveg tartalmai igényét, ti. hogy történelem.
• Különben is, ha csak az eszme fontos, de az eszme hordozója (a szöveg és eredete) nem az, mert a valóság és leírása, jel és jelentés viszonya az isteni ihlet révén bárhogyan felülírható, akkor bármilyen szövegnek bármilyen jelentést adhat bárki, aki azt állítja magáról, hogy ihletett.

John H. Evans (1872-1947), Smith neves életrajzírója is abban reménykedett, hogy „az idő igazolni fogja Smith-t”, és mivel ő egészítette ki a sérült papiruszok és a kőlap hiányzó részeit, legfeljebb az derül ki róla, hogy „rossz másoló volt, de nem rossz fordító”.

• A kérdés azonban nem az egyiptomi írásjelek átmásolásának pontossága, hanem az angol fordítás pontossága, hogy egyáltalán fordítás történt-e.
• Kérdés továbbá, hogy Smith miről másolt, amikor sérült rész kiegészítése egyetlen fennmaradt papiruszon sem szerepel (ld. 1. Képmásolat), vagy miért pont azokat a részleteket másolta át egyes papiruszokról a sérült hüpokefál lenyomatának üres részleteire, amelyeket, és miért?

Evans szerint a „filozófiai és gyakorlati célokat tekintve” nem számít, hol és hogyan jutottak hozzá a szövegekhez, az igazi szempont az, hogy igazak-e és mentesek-e az ellentmondástól, illetve jó hatást gyakorolnak-e az olvasóira.

• Az érv, hogy csak a szöveg eszmei értéke számít, és állítólagos forrása érdektelen, egyrészt ellentmond Smith egész prófétai pályafutásának, amely ősi történetek ihletett fordításáról szól, másrészt, ezek a szövegek a Bibliaigazát akarják felülírni, a Biblia tanításának mondanak ellent, a bibliai etikát pedig csak megismétlik, ha van jó hatásuk, az bibliai eredetű.

Összegezve az eddigieket, a mormon hitvédelem Smith egyik állítását sem tudta bizonyítani. Kezdetben egyszerre épített az egyiptológia korai hiányosságaira és a tudomány várható fejlődésére (az idő majd igazolja). Később csak állítani tudta, hogy mivel az ÁK szövege ihletett, kritikán felül áll, ugyanakkor nem zárható ki Smith másolói vagy kutatói hibájának a lehetősége. Rákényszerült a „fordítás” szó átértelmezésére is: eszerint egy értelmes, lefordítható és közismert szöveg teljesen más értelemmel is bírhat, mert vagy maga a szöveg hordoz ezoterikus jelentést, vagy a fordítója bír karizmatikusképességgel. Végül, a szöveg eszmei értékére hivatkozva bagatelizálta a származás kérdését, egyúttal azonban Smith identitását is, miszerint ő ősi, történelmi feljegyzések ihletett fordítója.

5.5. Mormon reakciók 1966-tól napjainkig

1966-ban – 120 év után – nyilvánosságra kerültek az ÁK fordítását dokumentáló kéziratok (Grammar and Alphabet), és előkerült a Smith által vásárolt papiruszok egy része, az egyiptológia viszont időközben akadémiai tudományággá vált, és egységes szakmai konszenzus alakult ki a papiruszok mibenlétét illetően.

A nem mormon egyiptológusok a papiruszok szövege és Smith szentírása között sosem láttak tartalmi kapcsolatot, de megjelentek mormon „egyiptológusok” és valódi egyiptológusok, akik láttak valamilyen kapcsolatot. A BYU mormon egyetem ókori kultúrákkal foglalkozó professzorai közül először Hugh Nibley-nek volt – Brian Hauglid szavaival – „némi képzettsége” egyiptológiából, és a mormon egyházban máig a Roberts utáni nemzedék tudós hitvédőjeként tisztelik. (Kákosy professzor ismerte Nibley-t, ő sem tartotta egyiptológusnak.)

Hugh W. Nibley (1910-2005) stratégiája először a papiruszok tartalmára épült. A szakmai konszenzus ellenére azt állította, hogy az 1. Képmásolat „minden, csak nem tipikus balzsamozó jelenet”, és számára furcsa képi részletekre mutatott rá.

• Ezeket a részleteket azonban nem tudta bizonyítékként felhasználni, csak azért mutatott rájuk, hogy elbizonytalanítson abban, ami bizonyos: a kép összes többi eleme megfelel a szokásos ábrázolásnak – Smith önkényes kiegészítéseitől eltekintve.

Másodszor, megpróbálta relativizálni az ÁK illusztrációinak történetiségét. Szerinte „Smith nem állította konkrétan”, hogy a képmásolat „Ábrahám életének tulajdonképpeni illusztrációja”; ezek csupán „szimbolikus diagrammok, amelyek nem annyira egyszeri történelmi eseteket, hanem rituális eseményeket írnak le”.

• Smith azonban a képeket a történtek ábrázolásának tartotta, számára az áldozati rítus ábrázolása nem csak műfaji eszköz volt, hanem a sztori része, hiszen az ÁK szövege is utal az 1. Képmásolatra:

ÁK 1:12 És lőn, hogy a papok erőszakot alkalmaztak, hogy engem is megölhessenek, ahogyan azokkal a szüzekkel tették az oltáron, és hogy megismerhessétek ezt az oltárt, utalok az e feljegyzés kezdetén található ábrázolásra. 13 Ágy formájúakat készítettek, amilyen a káldeusok között volt, és Elkenah, Libnah és Mahmakrah, Koras istenei, valamint egy olyan isten előtt állt, ami a Fáraóhoz, Egyiptom királyához hasonlított. 14 Hogy fogalmatok lehessen ezekről az istenekről, kinézetüket az elöl látható ábrákkal mutattam meg, amely ábrázolásmódot a káldeusok rahlínosnak neveznek, ami hieroglifákat jelent.

Nibley a képek relativizálása érdekében Smith magyarázataira is hivatkozott, konkrétan az 1. Képmásolat 11-12. számú jegyzetére:

Az ég oszlopait akarja jelképezni [designed to represent] az egyiptomiak elgondolása szerint [as understood by the Egyptians] … az egyiptomiak szándéka szerint Saumaut jelent [Egyptians meant it to signify…].

Nibley értelmezésében az illusztrációk „nem magát Ábrahámot” ábrázolják, ő csak „felhasználta, adaptálta” – az „Egyházi és evangéliumi kérdések” cikkének megfogalmazásában „újrahasznosította” – a „tipikus, kortárs” egyiptomi halottaskönyvi illusztrációkat a saját elbeszélése illusztrálásához.

• Ha azonban a 11. és 12. jegyzet nem csak egy-egy képi elemre vonatkozik, hanem az ÁK képmásolatainak általános értelmezési kulcsa, akkor Nibley Smith magyarázatából vezeti le, hogy Smith tévedett, ha azt hitte: a képek a sztorit illusztrálják, és a sztorival magyarázhatók.

Ezután Nibley a Grammar and Alphabet alapján, amelyben egy-egy jel vagy szó fordításaként bekezdésnyi angol szövegek állnak, felvetette a super-cryptogram elméletet. Eszerint az egyes írásjelek valójában komplex és sűrített gondolati konténerek, amelyeket papi felhatalmazás, illetve kinyilatkoztatás révén lehet csak dekódolni – ez pedig az ókor óta egyedül Smith-nek adatott meg.

1968-ban hasonló elmélettel állt elő két BYU végzős. Richley H. Crapo és John A. Tvedtnes szerint a hieratikus írásjeleket és -csoportokat Ábrahám amolyan „emlékeztető eszközként” (mnemonic device) használta. Nibley először hihetőnek tartotta az ötletet, hogy a hieratikus szöveg tömör „súgószövegként” (prompter’s sheet) a sztori – általa feltételezett – recitációját, felolvasását segítette.

• Minden olyan elmélet, amely a papiruszok „rejtett értelmére” alapoz, elfelejti, hogy Ábrahám nem kódolhatott bele titkos jelentést olyan írásrendszerekbe (hieratikus, démotikus) és olyan műbe („Lélegzés könyve”), amely másfél évezreddel az ő kora után

Bár a kódolt-zippelt szövegről szóló elmélet gyorsan elterjedt a BYU tudósai között, Nibley rájött, hogy az igazi probléma Smith és a Grammar and Alphabet, illetve az ÁK ábrái és a papiruszok kapcsolata. Ezért – félretéve a hagyományos egyházi álláspontot, miszerint az Grammar and Alphabet Smith műve –, először is megpróbáltaszétválasztani a prófétát és művét.

Először is, mivel a kis könyv egyiptomi ábécének vagy nyelvtannak valóban nem nevezhető, átnevezte „Kirtland Egyptian Papers”-nek (KEP), mert Smith 1835-ös Kirtland-i tartózkodása alatt készültek. Másodszor, mivel Smith rossz író volt, és írnokokat kellett alkalmaznia, a KEP „tisztán spekulatív és felfedező jellegű” [purely speculative and exploratory] szövegét Smith írnokainak tulajdonította, őket téve felelőssé. Nibley tehát azt állította, hogy (1) a műben található egyiptomi jeleket az írnokok utólag rajzolták az ÁK kész angol szövege mellé, de (2) biztosan nem fordítássalpróbálkoztak, hiszen ezt teljesen kizárja az egyes jelek és a bekezdésnyi angol szövegek közötti „abszurd aránytalanság”, (3) Smith-nek tudnia kellett az írnokok tevékenységéről, hiszen az kéziratokon Smith saját kézírása oldalakon át felismerhető, de a munka bizonyára okkal lett félbehagyva: „Az egész szigorúan bizalmas természetű volt, ezek a spekulációk és próbálkozások sosem jutottak ki a zárt akadémiai körökből.”

• Nibley kénytelen volt elfogadni a kritika álláspontját: a Grammar and Alphabet-nek nincs nyelvészeti értéke, az ÁK nem lehet a jelek fordítása.
• A Scribes Did It theory azonban „tisztán spekulatív”: úgy hárította a felelősséget a jószándékú, de nem ihletett írnokokra, hogy ignorálta 140 év egyházi hagyományát, Smith és írnokai, Oliver Cowdery, Willard Richards, William Phelps, Warren Parrish és mások feljegyzéseit.

Bár Nibley hipotézisét sokan átvették, mormon részről is több kritika érte, mert ellentmond az egyháztörténeti feljegyzéseknek. Nibley ezért – ma már klasszikus könyvének első, 1975-ös kiadásában (The Message of the Joseph Smith Papyri – An Egyptian Endowment) – másképpen próbálta meg felbontani Smith, a Grammar and Alphabet és a papiruszok kapcsolatát, ezúttal egy Smith-nek tulajdonított kijelentésből kiindulva, amit állítólag a megvett papiruszokról tett:

„Ábrahám és József feljegyzései, amelyeket a múmiákkal együtt találtak, gyönyörűen írt papiruszokon, fekete és kisebb részt vöröstintával vagy festékkel, tökéletesen megőrizve.” (History of the Church, Vol 2. p. 348)

Nibley azzal érvelt, hogy az 1966-ban megtalált papirusz-töredékek írása nem is gyönyörű, nincs rajtuk vörös betű, nincsenek tökéletes állapotban, tehát ezek nem lehetnek Smith tekercsei, amelyeket az ÁK fordításához felhasznált. Amíg a szép, hosszú, fekete-vörös betűs tekercsek nincsenek meg, nincs jelentősége az egyiptológusok véleményének a töredékekről vagy a Grammar and Alphabet-ről.

• A Missing Scroll theory eleve figyelmen kívül hagyja JSP XI és a Grammar and Alphabet, illetve JSP I és az 1. Képmásolat bizonyított kapcsolatát.
• Az idézet pedig nem Smith-től származik, amint a History of the Church egy lábjegyzetében a mormon történész és hitvédő, Brigham H. Roberts megjegyzi. Valójában Oliver Cowdery egy leveléből való, ami viszont – az első tagmondat kivételével – a Chandler egyik kiállítási poszterét idézi, és a kollekció egészére vonatkozok, nem konkrétan Smith két tekercsére.

Új megoldással az újzélandi Ian Barber állt elő (What Mormonis Isn’t, 1984), aki szerint azért hagyható figyelmen kívül az egyiptológia, mert bár a képmásolatok esetében joggal mutat rá „az egyiptomi kontextusra”, (1) Smith eleve nem hitte, hogy Ábrahám eredeti írását tartja a kezében, hanem (2) későbbi reprodukciót, amelyen már (3) biztosan történtek változtatások, és (4) a szöveg az Ábrahám koránál későbbi egyiptomi „kontextusban” lett rögzítve. Barber szerint a papiruszoknak Smith számára csupán a „kinyilatkoztatást segítő” [revelatory aids] funkciójuk volt, hogy amolyan katalizátorként „intellektuálisan és spirituálisan felkészítsék a közvetlen kinyilatkoztatásra”.

• A Catalyst theory szerint tehát nem is fordítás történt – akármit is hitt vagy írt Smith –, hanem külön kinyilatkoztatás. Isten pedig a maga szent igazságait egy olyan vallási szövegen keresztül sugalmazta volna Smith-nek, amely tele van varázslatokkal és olyan istenekhez szóló imákkal, akiket Isten az egyiptomi kivonuláskor porig alázott (2Móz 7–12. fejezet).
• Kérdés, hogy vajon Isten Smith-t is megtévesztette, ezért hitte, hogy ÁK-t látja és fordítja? Vajon próféta lehet-e egyszerre Istentől ihletett és megtévesztett, vagy ha Smith tudta, mi történik, ihletett és megtévesztő?

A fenti elméletek közül több is bekerült a standard jelentőségű Encyclopedia of Mormonism 1992-es kiadásának mormon egyiptológusok által írt szócikkeibe.

• A Translation and Publication… szócikkben Donl H. Peterson igyekszik elvenni a Grammar jelentőségét: „Bár ő és munkatársai elkezdtek egy ’Egyiptomi ábécé és nyelvtan’-t, miközben a papiruszokat tanulmányozták, a mű célja homályos [obscure]. Nem fejezte be, magyarázta vagy publikálta Joseph Smith, vagy bármelyik utódja.” Az ÁK fordítását illetően így összegez: „Amikor a Mormon könyve aranylemezeinek ’reformált egyiptomi’ szövegét fordította (1827-1829), a Próféta kijelentette, hogy ezt ’Isten ajándéka és ereje által’ tette. Ugyanígy, alapvetően inkább az isteni ihlet volt az, ami Ábrahám könyvének angol szövegét létrehozta, mint az ő nyelvi ismeretei. Az ő pontos módszere ismeretlen marad.”
• A Contents… szócikkben Stephen E. Thompson az ÁK-t az ókori ószövetségi apokrifekkel állítja párhuzamba, amelyek Biblián kívüli és az ÁK-hez hasonló sztorikkal szolgálnak (Jubileumok, Ábraham apokalipszise stb.).
• A Faximiles… szócikkben Michael D. Rhodes először ismerteti a papiruszok valódi tartalmát, elismeri az ÁK referenciáját (1:12) az 1. Képmásolatra, ami a „Lélegzetek könyvéből” való, de azzal védi Smith kompetenciáját, hogy (1) „sosem írta le teljesen a magát a folyamatot, amit ősi szövegek fordításakor használt”, (2) Wilford Woodruff elnök és mások szerint a fordítás „az urim és tummimal” történt, (3) végül relativizálja a „fordítás” szó jelentését (kinyilatkoztatás). A 2. Képmásolat (a hüpokefál) esetében szerinte „(Smith) magyarázatai, általánosságban véve elfogadhatók [reasonable] a modern egyiptológiai ismeretek fényében.” A 3. Képmásolaton, ahol a trón mögött nem a fáraó áll, hanem „Háthór (vagy Ízisz)”, azt állítja: egyes papiruszok a fáraót Háthór istennőként ábrázolják. Szerinte „mindegyik képmásolat magyarázata összhangban van az egyiptomi vallásos gyakorlat jelenlegi értelmezésével”.

Ami napjainkat illeti, a sok és ellentmondó teória közül Nibley tanítványai közül a Missing Scroll elméletet John L. Gee és Kerry Muhlenstein képviselik. Ian Barber Catalyst elméletét Robin Scott Jensen és Terryl Givens vitték tovább. Brian Hauglid azonban – mire befejezte utolsó könyvét (Givens-Hauglid 2019) –, feladta korábbi kutatási eredményeit, egyetért a hatodik generációs (ex)mormon Dan Vogel következtetéseivel, és nem kíván többet hitvédelemmel foglalkozni.

Minderről a mai, átlagos, magyar mormon igen keveset tud, és ha egyáltalán találkozik az ÁK-t illető kritikával, megelégszik az egyházi weboldalon az „Témák és kérdések” szakcikkével: „Ábrahám könyvének eredete”, amely csak a már ismert érveket ismétli. A cikkből egyfelől kiderül, hogy

• miben értenek egyet mormon és nem mormon egyiptológusok: az ÁK szövege nem a fennmaradt papiruszok szövegének a fordítása, ez utóbbiak valójában ismert egyiptomi temetkezési szövegek kéziratai, amelyek Ábrahám koránál sokkal később készültek
• mit nem tud az egyház: hogyan történt a fordítás folyamata, mi a kapcsolat a papiruszok és az angol szöveg között, mi a kapcsolat a képmásolatok és magyarázatuk között
• mi az, amit csak hisz az egyház: sugalmazott szentírás, kinyilatkoztatás; Isten ajándéka és hatalma által adatott, mint MK; kiegészíti Ábrahámmal kapcsolatos bibliai ismereteinket; a mormon tan számára fontos.

Másfelől a cikk több, ellentétes mormon hitvédelmi álláspontot is említ, de kijelenti, hogy az egyház nem foglal állást az elméleteket illetően, kétszer is hangsúlyozza, hogy a kérdés tudományos vitával nem eldönthető, és kétszer is javasolja az imádságot a bizonyosságszerzés érdekében.

Összefoglalás

Az Amerikai Próféta egész pályafutása arról szólt, hogy ősi amerikai zsidó (MK) és egyiptomi (ÁK) szövegek Istentől ihletett fordítója, sőt, a bibliai szöveg ihletett újrafordítója (JSF). A Mormon könyvéhez hasonlóan Ábrahám könyve esetében is láthattuk a mormon hívők, hitvédők kognitív disszonanciáját, az értelmi és érzelmi zavart, amit az ember akkor él át, ha egymásnak ellentmondó dolgokat kell összeegyeztetnie. Az ellentét Smith állításai és az amerikanisztika vagy egyiptológia tényei, a hinni valók és a tudhatók között azonban feloldható. Smith egyszerűen azok közé tartozik, akik képesek a képzeletüket valóságként kezelni, a saját gondolataikat Isten gondolataiként mások elé tárni, és az igazság darabjait egy kegyes hazugságba beépíteni. Ezzel nála sokkal különb, de neki bizalmat szavazó és megtéveszthető hívők millióit vezette egy olyan vallási világba, amely hasonlít a bibliaihoz, de annak sok ponton ellentmond. Onnan is van visszaút, de ehhez a valósággal való bátor szembenézésre, őszinteségre van szükség:

„Győzzetek meg minket tanbeli tévedéseinkről, ha van ilyen, értelemmel, logikus érvekkel vagy Isten szavával, és mi örökre hálásak leszünk az információért.” Orson Pratt, mormon apostol (The Seer, Vol 1. p. 15.)

Felhasznált szakirodalom

Mormon szakirodalom

• A Mormon Könyve – A Tan és a szövetségek – A Nagyértékű gyöngy (Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, Intellectual Reserve Inc. 2005)
• Mormon könyve – Tanok és szövetségek – Igazgyöngy (Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, 1991/1995)
• Az evangélium tantételei (Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, Intellectual Reserve Inc. 2009)
• Andrus, Hyrum L.: Doctrinal Commentary on the Pearl of Great Price (Deseret Book Co. 1969; 2002)
• Gee, John L.: A Guide to the Joseph Smith Papyri (FARMS Brigham Young University, 2000)
• Gee, John L.: An Introduction to the Book of Abraham (RSC Brigham Young University, 2017)
• Givens, Terryl – Hauglid, Brian M.: The Pearl of Greatest Price – Mormonism’s Most Controversial Scripture (Oxford University Press, 2019)
• Hauglid, Brian M.: A Textual History of the Book of Abraham – Manuscripts and Editions (MIP Brigham Young University, 2010)
• MacKay, Michael H. – Ashurst-McGee, Mark – Hauglid, Brian M.: Producing Ancient Scripture – Joseph Smith’s Translation Projects in the Development of Mormon Christianity (The University of Utah Press, 2020)
• Nibley, Hugh W.: A New Look at the Pearl of Great Price, In: Improvement Era, February 1968 (pp. 14-21)
• Nibley, Hugh W. – Gee, John L. – Rhodes, Michael D.: The Message of the Joseph Smith Papyri – An Egyptian Endowment, 2nd ed (Deseret Book Co, 2005)
• Peterson, Donl H.: The Story of the Book of Abraham – Mummies, Manuscripts and Mormonism (Deseret Book, 1995)
• Peterson, Donl H.: The Pearl of Great Price – A History and Commentary (Deseret Book Co. 1987)
• Jensen, Robin S. – Hauglid, Brian M.: The Joseph Smith Papers – Revelations and Translations, Vol 4. Book of Abraham and Related Manuscripts (The Church Historian’s Press – Deseret Book Co. 2018)
• Encyclopedia of Mormonism – lib.byu.edu/collections/encyclopedia-of-mormonism/
• JSP Joseph Smith Papers – www.josephsmithpapers.org

Ismertető és kritikai szakirodalom

• Kákosy László: Dzsehutimesz sírja Thébában (Pytheas Kft., Budapest, 1989)
• Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Osiris, 2003)
• Kemp, Barry: Az egyiptomi Halottak Könyve (Corvina, 2007)
• Holden, Robert: Mormon Handbook, 2nd ed. (ChartaWorks LLC, 2010; 2024)
• Larson, Charles M.: …By His Own Hand Upon Papyrus – A New Look at the Joseph Smith Papyri (Institute For Religious Research, 1992; 2005)
• Tanner, Gerald & Sandra: The Changing World of Mormonism (Utah Lighthouse Ministries, 2009)
• Vogel, Dan: Book of Abraham Apologetics – A Review and Critique (Signature Books, 2021)
• MRM Mormonism Research Ministry – mrm.org

Tanulmányunk az Utolsó Napi Szentek vagy más néven mormonok vallásának történeti hátterét, legfontosabb tanításait és ezek kritikáját, hitéleti-életviteli sajátosságainak pozitívumait és negatívumait mutatja be dióhéjban. Az itt csak érintett témákról külön tanulmányaink is készülnek, ld. Mormon könyve, Ábrahám könyve, Joseph Smith Első Látomása stb.

1. Háttéradatok

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza (The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints) a 19. sz. eleji Amerikában alakult ki. Kettős igényt elégített ki. Egyrészt az „amerikai mítosz” szükségletét, hiszen ez a nemzetek, a nemzeti gyökérkeresés kora volt. Másrészt a felekezeti megosztottsággal szemben az ősegyház visszaállításának vágyát, ugyanis ez az ún. visszaállítási mozgalom (Restoration Movement) időszaka is volt. A mormon vallás bibliai elemek, állítólagos ősi amerikai és egyiptomi, illetve modernkori kinyilatkoztatások, egy politeista teológia és kettős papi hierarchia, szabadkőműves eredetű titkos templomi rítusok, illetve puritán erkölcsiség sajátos ötvözete.

Az egyházat 1830-ban alapított Joseph Smith Jr. (1805-1844). A hivatalos történet szerint két látomása volt. 1820-ban, amikor tinédzserként – egy helyi vallási ébredés és a felekezetek rivalizálása miatt – az igaz egyházat kereste, Első Látomásában megjelent neki az Atya és a Fiú, kijelentve, hogy egyikhez se csatlakozzon, mert mind tévednek, minden hitvallásuk utálatos, mind romlottak. 1823-ban egy Moróni nevű angyal is megjelent neki, és elmondta neki, hogy a közelben vannak elásva az Amerikában egy évezreden át virágzó ősi zsidó kultúra történeti és prófétai feljegyzései. Smith 1827-ben kiáshatta a „reformált egyiptomi” írással vésett „aranylemezeket”, amelyeket „Isten ajándéka és hatalma” segítségével lefordított angolra. 1830-ban az új szentírást kiadta („Mormon könyve”), és újra megalapította „Jézus Krisztus Egyházát”.

A mormonoknak a korai években több államon át kellett költözniük vagy menekülniük, helyenként polgárháborús helyzet alakult ki. Smitht különböző okokból többször megvádolták, letartóztatták, 1844-ben pedig egy börtönben meglincselték. A 2. egyházelnök, Brigham Young vezetésével a mai Utah területén sikerült államot alapítaniuk (Deseret).

Központjuk Salt Lake City, elterjedtségük világszerte 17.5 millió fő, az egyház jelenlegi (18.) elnök prófétája Dallin H. Oaks. Magyarországon 20 gyülekezetben kb. 5200 fős tagság, első templomuk Óbudán épül. Magyarul is megjelenő magazinjuk a Liahóna, hivatalos weboldaluk: jezuskrisztusegyhaza.org

2. Sajátos tanok és kritikájuk

2.1. Az amerikai próféta

Joseph Smith Jr. volt az utolsó napok visszaállított Egyházának első Elnöke, Látnoka és Kinyilatkoztatója. Félművelt farmercsaládban nőtt fel, és ez is bizonyítja, hogy az általa kiadott művek nem lehetnek a saját írásai, hanem Istentől ihletettek. Smith önmagáról azt vallotta, hogy „Többre lehetek büszke, mint bárki más. Ádám napjai óta én vagyok az egyetlen ember, aki képes volt összetartani egy egész egyházat. Az egésznek a nagy többsége mellettem áll. Ezt sem Pál, sem János, sem Péter, sem Jézus nem tette meg. Azzal büszkélkedem, hogy senki sem végzett el akkora munkát, mint én. Jézus követői elfutottak mellőle, de az Utolsó Napok Szentjei még sosem futottak el mellőlem.” Prófétaként előre megjósolta üldöztetését, és mártírként halt meg.

• Smith kétségkívül karizmatikus egyéniség volt, de a kortárs források nem igazolják a mai idealizált képet. Már gyerekkorában is erős volt a fantáziája, egy „látókő” segítségével elveszett, elrejtett dolgokat keresett – esetenként pénzért, ami miatt polgári peres eljárás indult ellene, és a metodisták sem fogadták be a kincskeresés miatt. Az általa „lefordított” és kiadott szentírások igenis híven tükrözik a fantáziáját, történelmi és bibliai műveletlenségét, illetve a kor népszerű fiktív történelmi sztorijait az elveszett zsidó törzsekről, akik az indiánok ősei voltak.
• Smith történetében alapvető fontosságú az Első Látomás, de 1820-ban bizonyíthatóan nem történt vallási ébredés (csak 1824-ben). Saját beszámolói, illetve családtagjai, munkatársai, elnök utódjai beszámolói mind eltérnek (Jézus? angyal? angyalok? végső hivatalos: Atya és Fiú).
• Egyházalapítása után, karrierje csúcsán Nauvoo város polgármestere, bankigazgatója, milíciaparancsnoka és amerikai elnökjelölt volt. Amikor bankja csődbe jutott, hitelezői kárpótlása nélkül elmenekült. Isteni kinyilatkoztatásra hivatkozva vezette be a többnejűséget, így törvényes feleségén (Emma Hale) kívül titkos egyházi esküvőkön még több tucat felesége lett, köztük tinilányok (14 éves volt a legfiatalabb), testvérek és férjes asszonyok. A nőügyei miatt kritikus ellenzéki lap nyomdáját szétverette – ezért tartóztatták le utoljára. Nem volt mártír: a fogdába becsempészett pisztollyal több támadót megsebesített, mielőtt lelőtték.

2.2. Folyamatos kinyilatkoztatás

Szentírásnak számít a Biblia, „amennyiben a fordítása helyes” (Hittételek 8). Smith szerint a Biblia szövege megromlott, saját fordítása ([JSF] viszont – kinyilatkoztatás révén – a hibákat javítja és a kivett részeket pótolja. Isten Amerikában is adott és ma is ad kinyilatkoztatást: ilyen az ókori amerikai eredetű „Mormon könyve” [MK], a modernkori egyházi kinyilatkoztatások, ld. „A Tan és a szövetségek” [T&Sz], illetve a „Nagyértékű gyöngy” [NGy] iratgyűjtemény. Ráadásul kinyilatkoztatásnak számít a mindenkori Elnök és a 12 apostol tanítása is. Isten nem engedné, hogy egyháza vezetői tévtant tanítsanak. A mormon szentírások elutasítóján viszont Isten ítélete van.

• A JSF bibliahamisítás, Smith önkényes változtatásait egy régi kézirat sem támogatja. Az 1Móz 50 végére még egy – az ókori József szájába adott – hosszú jóslatot is betoldott önmagáról. A Biblia szövege fennmaradt, illetve elegendő az üdvösséghez és a szent élethez (Zsid 1:1-2, ApCsel 11:14, Róm 1:16, 15:4, 1Kor 1:18,21, 2:2-5, 2Kor 4:3, 2Tim 3:14-17).
• A mormonok bibliai kifejezéseket használnak, de szinte minden szó alatt mást értenek, mint a keresztények. A mormon szentírások pedig olyan alap teológiai témákban is ellentmondanak a Bibliának és egymásnak, hogy hány Isten létezik, hogyan lett teremtve a világ stb.

2.3. Mormon könyve – zsidók és Jézus Amerikában

A MK ókori amerikai kinyilatkoztatás, amely a közel-keletivel (Biblia) egyenértékű, és tartalmazza „az örökkévaló evangélium teljességét” (ld. alább). Lényegében az amerikai kontinensre az – Atlanti vagy a Csendes – óceánon áthajózó zsidók története i.e. 621-től i.sz. 421-ig. Egy részük igaz volt (ún. nefiták), más részük bűnös (ún. lámániták). Isten a lámánitákat a bűneik miatt megátkozta, így sötétbőrűvé lettek. Jézus Krisztus feltámadása után Amerikában is megjelent, és ott is megalapította egyházát, de a gonosz lámániták kiirtották a nefitákat – így ők lettek az indiánok ősei. A MK-ben leírt történetek főleg a közép- és dél-amerikai kultúrák területén helyezhetők el. Történetüket az utolsó nefita próféták (Mormon és Moróni) fejezték be, illetve rejtették el a Smith lakhelyéhez közeli Cumorah dombon egy kőládában. Moróni pedig 1823-ban mint angyal jelent meg Smith-nek (Második Látomás), és elmondta neki, hogy hol rejtette el „reformált egyiptomi” írással vésett aranylemezeket.

Smith a lemezek tartalmát „Isten adománya és ereje által” fordította le, korai munkatársai, családtagjai szerint a lemezekhez mellékelt, mellvértre erősített urim és tummim segítségével, illetve gyerekkori látókövével. MK hitelességét az bizonyítja, hogy aki őszintén megkérdezi Istent, mindez igaz-e, annak a Szentlélek által kinyilatkoztatást ad (pl. meleg érzést a szívébe).

Smith az aranylemezeket a fordítás közben nem mutathatta meg senkinek, de a kiadás előtt három tanúnak Moróni angyal, nyolc tanúnak pedig Smith mutatta meg (családtagok, korai munkatársak). Smith a lemezeket visszaadta Moróni angyalnak, aki – mormon források szerint – vagy magával vitte azokat a túlvilágra, vagy a Cumorah domb barlangjába vitette őket és sok más lemezzel együtt azóta is ott vannak elrejtve.

Smith szerint a MK „a világon a leginkább hibátlan könyv a földön, és vallásunk záróköve, és aki annak előírásai szerint él, közelebb kerül Istenhez, mint bármely más könyv által” (MK Bevezetés). Azért tartalmaz sok bibliai szöveget, mert az Amerikába hajózó zsidók magukkal vitték az addig (i.e. 621) megírt Ószövetséget, az Újszövetségi szövegeket pedig maga Jézus mondta el nekik.

• A MK valóban rengeteg bibliai szöveget vett át az angol King James Version-ből – annak régies stílusával és hibáival együtt – , ezért hat bibliás szövegként, és gyakorolhat pozitív hatást olvasóira.
• A MK zsidó eredetű és egy évezrenden át virágzó amerikai kultúrájának létezését illetően az a probléma, hogy – a Bibliával ellentétben – a MK népeit, városait Amerika térképén nem lehet elhelyezni. A régészek semmilyen nyomát nem találták a MK városainak, épületeinek, acél fegyverekkel vívott csatáinak és az elesettek százezreinek.
• A MK adataival ellentétben a kontinensen Columbus előtt nem volt búza, árpa, ló, szamár, juh, marha, disznó, elefánt, vas és acél, pénzérme, zsinagóga, lepra és moly. Írásuk csak a majáknak volt, de kőkori szintű kultúrájuk még a kereket sem ismerte.
• A genetika szerint az indiánok DNS-ében nincs zsidó vérnek, hiszen Észak-Kelet Ázsiából származnak, a Bering-szoroson át települtek be a kontinensre, több hullámban. Az indián nyelvcsaládoknak sincs közük a héberhez, ahogy héber vagy egyiptomi írásjeleknek sincs nyomuk.
• Az amerikanisztika szerint a perui, azték vagy maja kultúrák történelme és vallásossága semmilyen szempontból sem egyeztethető össze a MK világával – inkább a 19. sz-i vidéki Amerika világával és indiánokkal kapcsolatos spekulációival.

2.4. Ábrahám könyve – Ábrahám Egyiptomban

A NGY-be tartozó, és a mormon teológia számára nélkülözhetetlen „Ábra­hám könyve” (ÁK) eredetijének tartott egyiptomi papiruszokat Smith egy Chandler nevű műkincskereskedőtől vette. Azt állította, hogy ezek „Ábrahám írásai, amelyeket Ábrahám könyvének neveznek, és amelyeket saját kezével írt papirusz tekercsekre, míg Egyiptomban volt”. Ezeket is „Isten ajándéka és hatalma” által fordította le, és a papiruszokból átmásolt három képmásolatot részletes magyarázatokkal is ellátta.

• Az ÁK eredetijének tekintett papiruszok a modern egyiptológia szerint valójában az egyiptomi „Halottak könyve” mágikus temetkezési irat kései változatának („Lélegzés könyve”) szövegét tartalmazzák. Champollion 1822-ben fejtette meg az egyiptomi írást, nyelvtana és szótára 1836-ban és 1841-ben lett publikálva, de az egyiptológia Amerikában csak az 1890-es évekre fejlődött akadémiai szintre. Smith fordítás közben írt műve (Grammar and Alphabet of the Egyptian Language) is a fantázia terméke.
• Smith fordításai és kinyilatkoztatásai hite­lességét nem egy imateszt és érzések vagy a közös bizonygatás dönti el (Jer 17:9), hanem a tények. A MK-t és az ÁK-t semmi sem igazolja, viszont amit tudunk, az cáfolja.

2.5. A visszaállított egyház

Jézus Jeruzsálemben alapított egyháza a megjövendölt „aposztázia” (hitehagyás, 2Thessz 2:3) miatt már az apostoli kor után eltévelyedett, elvesztette a papi felhatalmazását, majd felekezetekre bomlott és megszűnt igazi egyháznak lenni. Jézus a feltámadása után megjelent Ame­rikában, ott is megalapította egyházát, de 421-ben az amerikai nefita egyház is elpusztult. Az egyház visszaállítása a földön 1830-ban történt meg Joseph Smith révén. A mormon egyház „az Úrnak a földön még egyszer, újra megalapított királysága, amely a Messiás második eljövetelét készíti elő”, és „az egyetlen igaz, élő egyház az egész föld színén”. A nefita iratokra (MK) épülő mormon egyház régebbi a keresztény felekezeteknél. Bár a mormon közösséget ezek a felekezetek kezdettől fogva jogtalanul üldözték, a mormonok nem kritizálnak más egyházakat.

Isten kijelentette Smith-nek, hogy az Új Jeruzsálem Missouri államban fog felépülni. Mivel a hitetlenné vált Izráel helyét a mormon egyház vette át, származástól függetlenül minden új tagot besorolnak egy zsidó törzsbe.

• „Joseph Smith története” (JST) szerint a neki megjelent Atya és Fiú számára a kortársa baptista, metodista, presbiteriánus egyházak „mind tévednek” és „minden hitvallásuk utálatos”. Az akkori és a mai felekezetek és hitvallásaik azonban azonosak, így a mormon egyház puszta léte is eleve ítélet lenne minden keresztény egyház fölött, ha igaz lenne.
• Az egyetemes keresztény egyház azonban minden probléma ellenére sem szűnhetett meg 18 évszázadra, mert Krisztus szerint a pokol erői sem vehetnek rajta diadalmat (Mt 16:18, Júd 24-25 vö. Ef 5:25-32). Tehát kérdés, hogy ki hazudott: Jézus vagy Smith?
• Az Újszövetség is a folyamatos hitvédelem szükségességéről ír (Júd 3), nem az 1. század utáni széthullásról. 2Thessz 2:3 eredeti szövege sem „hitehagyás”-t említ, hanem „elszakadás”-t, részletezés nélkül, hozzátéve, hogy akkor megjelenik az Antikrisztus is, beül Isten templomába, isteníti magát stb. Mindebből még semmi sem történt meg.

2.6. Az Istenek

A mai alaptanítás szerint az Istenség három személy: az Atya (Elohim), a Fiú (Jehova), akiknek „csont-hús testük” van, és a Szentlélek, aki „lélekszemély”. A mélyebb tanítások (ÁK) szerint azonban sok isten van, akiknek tökéletes lelkük és testük, illetve nemük van, és szaporodnak. Egykor az Atya is ember volt, de istenné magasztosult fel, tehát nem volt mindig isten. Az emberek tkp. embrionális állapotban levő istenek. Az utolsó ítélet után, ha minden feltételnek megfelelnek, maguk is istenné és istennővé válnak, saját világuk lesz. Smith szerint, „Ami most az ember, az volt egykor Isten. Ami most Isten, azzá válhat az ember.” A Biblia is tanítja a sok isten létezését (1Kor 8:5) és emberek istenné felmagasztosulását (Zsolt 82; Jn 10:34, 2Pt 1:4).

• A Biblia szerint az egyetlen Isten JHVH Elohím, az Örök / Éltető Isten (5Móz 6:4, Ézs 40:3 vö. Jn 1:23). A héber elohím jelentése csak akkor „istenek”, ha utána az ige is többes számban áll (pl. pogány istenek), de ha egyes számban áll, akkor „Isten”.
• Isten szellemi lény (Zsolt 139, Jn 4:24, ApCsel 17:28-29), bibliai „testrészei” csak hasonlatok. Csak egy Isten van (Ézs 43:10, 45:5,20-21, 44:6, 1Tim 2:5, 1Kor 8:6, Jak 2:19 stb.). Isten mindig Isten volt (Ézs 40:28, Jn 5:26, Zsid 13:8, 9:14, 1Tim 1:17, 6:16), és nem változik (Mal 3:6, Jak 1:17). Isten nem ember (Hós 11:9, 4Móz 23:19), az ember megistenülése pedig sátáni tan (1Móz 3:5, 2Thessz 2:4).
• Zsolt 82 Isten az „istenek” tanácsában áll, akikre rábízta a népeket (5Móz 32:8-9 „akik annyian vannak, mint Izráel fiai az istenfiak”– ui. a qumráni szövegekben bné elohím, a görög Septuagintában angeloi), és akik bár „istenek…, a Felséges fiai”, hűtlenné váltak, igazságtalanul bántak az emberekkel, ezért úgy halnak meg, mint az emberek. Jn 10:33-36 Jézust azzal vádolták, hogy „istenné teszi” magát, de a Zsolt 82-re utalt: ha „istennek nevezte azokat, akikhez Isten szava szólt” (ti. a zsoltárban), ő miért ne állíthatná magáról joggal, hogy Isten Fia? 1Kor 8:5-6 Bár léteznek „úgynevezett istenek” a pogány vallásokban, „nekünk mégis egyetlen Istenünk van”. (2Pt 1:4 ld. alább.)

2.7. Mennyei Atya és Anya gyermekei

A Mennyei Atya mellett létezik a Mennyei Anya is, akinek a neve ismeretlen, és akihez nem szabad imádkozni. Sok milliárd lélekgyermekük született, akik már a földi, halandó élet előtt is léteznek (ún. „előlét” vagy preegzisztencia, Jer 1:5, Jn 1:2,14, 8:58, 17:5). Azért, hogy fejlődhessenek és engedelmességüket bizonyíthassák, meg kell tapasztalniuk az emberi, földi élet örömeit és fájdalmait. Az Atya terve szerint ezt szabad akaratból kell végig csinálniuk. Sátán (Lucifer) szerint azonban így egyesek elveszhetnek, és azt akarta, hogy mindenki üdvözüljön, de szabad akarat nélkül. Jézus az Atya tervét követte, hogy az emberek szabadon döntsenek, ezért az Atya őt bízta meg a megváltással, Lucifer azonban fellázadt, és sok lélek követte őt.

Jézus az Atya irányítása alatt Mihály arkangyallal és kiválasztott lelkekkel együtt alkotta meg ezt a bolygót a már meglévő rendezetlen ősanyaghalmazból. Ádám (Mihály arkangyal) és Éva bukása szükségszerű rossz volt, az isteni terv része: buktak, de jó irányba, mert csak így válhattak halandó emberré és biológiai szaporodásra képessé, hogy a lélekgyermekek megszülethessenek a földön, és elindulhassanak az örök fejlődés, a felmagasztosulás útján.

• A mormon vallásban szó szerint mindenki „Isten gyermeke”, értsd: isten, angyal, démon és ember, Jézus és Sátán egy család tagjai. Biológiai neme azonban csak teremtett lényeknek és a pogány isteneknek van.
• Az ember sem előlétből, hanem a földből való (1Móz 2:7, Jn 3:13, 33, 8:23, 1Kor 15:47). Jer 1:5 Nem mindenki előlétéről, hanem személy szerint Jeremiás szolgálatáról szól. Jn 1:2 stb. Csak Jézusról szól, nem mindenkiről (vö. Kol 1:15-19).
• Isten világot a semmiből teremtette (Róm 4:17), teljesen egyedül (Ézs 44:24, Ézs 45:12 stb.) a kimondott szavával(1Móz 1:3, Jn 1:1-3). Ádám és Éva nem „bukott” sehova, hanem bizalmatlan és engedetlen lett. Lázadásuk nem áldást, hanem átkot hozott rájuk és utódaikra (Róm 6:23, 5:14, 1Kor 15:21-22). Azóta Isten gyermekévé válni kell: a Jézusba vetett hit által az ember a Lélek által újjá születhet, Isten örökbe fogadja (Jn 1:12-13, 1Jn 5:1, Róm 8:15, Gal 3:26).

2.8. Tökéletesség, örök fejlődés és felmagasztosulás

Isten tökéletes, és azt parancsolta gyermekeinek, hogy ők is legyenek tökéletesek (Mt 5:48), hogy teljesen szentté váljanak (1Pt 1:15-16), felmagasztosuljanak istenné (2Pt 1:4). Isten nem parancsolta volna meg a tökéletességet, ha erre az ember nem lenne képes. A hívőnek mindenre méltóvá kell válni, teljesíteni kell az Istennel kötött kétoldalú szövetség feltételeit: Krisztus megtette a magáét, tehát a hívőnek is meg kell tennie a magáét.

A megtérés folyamata, és a megszentelődés feltétele: hit, bűnbánat, keresztség, a Szentlélek ajándékának elnyerése, becsületesség, hithűség, rendszeres bizonyságtétel, tizedfizetés, a Bölcsesség Szavának a megtartása és a templomi munka. Az ember nem bűnös eredendően, csak ha és amikor vétkezik. A bűnök bocsánatának hét lépése van: beismerés, megbánás, bűnvallás, jóvátétel, másoknak való megbocsátás, parancsok betartása, és hogy ugyanazt a bűnt nem szabad újra elkövetni. A kegyelem csak akkor lép életbe, ha a hívő már mindent megtett, ami tőle telt a parancsok betartásáért. Az így megkapott kegyelem által jogosulttá válik a halandó és az örök élet áldásaira.

• Mt 5:48 Nem azt mondja, hogy váljatok valamikor tökéletessé, hanem hogy (itt és most) legyetek azok, mert Isten az; nem teljes hibátlanságot követel (perfekcionizmust), hanem az ellenségszeretet tökéletességét (ld. 5:43-48). 1Pt 1:16 Ez sem azt mondja, hogy váljatok olyan szentté, mint én, hanem hogy (itt és most) legyetek azok, mert Isten az. Csak Isten szent (Jel 15:4), és senki sem olyan szent, mint Isten (2Sám 2:2, 6:20), de a hívőnek Krisztusszent és igaz volta adatik, amit hálából egyre jobban megélhet (Róm 3:24-26, 4:3-5, 1Kor 1:30 vö. Zsid 10:14).
• 2Pt 1:4 Nem azt tanítja, hogy emberek majd a végső ítélet után istenné válnak, hanem hogy a hívők Jézus isteni hatalma [dünamisz], dicsősége [doxa] és ereje kiválósága [areté] által már itt a földön „isteni természet részesévé” [theiasz koinónoi füszeósz] válnak: megmenekülve a bűnös szenvedélyek okozta romlottságtól, ami a világban van. Az ember tehát részesedik abban, amilyen Isten eleve és természeténél fogva, de már itt a földi életében.
• Az ember nem akkor bűnös, ha vétkezik, hanem azért vétkezik, mert eleve bűnre hajlamos (Lk 5:8, Kol 2:13, Ef 2:1-3, Róm 3:23, 5:10-21, 8:3). Mindenki sokat vétkezik (Jak 2:10, 3:2), és mindenki sokszor elköveti ugyanazt a vétket, mégis bocsánatot kap (Lk 17:3-4).
• A hívő élete mindvégig ki nem érdemelhető, meg nem szolgálható kegyelem; ez nem olcsó, nem drága, hanem megfizethetetlen: ezért ingyen ajándék (Ef 2:1-10, Tit 3:5). A szent élet és a szolgálat a hálás viszontszeretet gyümölcse (1Pt 1:5-9, Ef 5:1), nem az áldás elérésének eszköze, hiszen az áldásokat a hívő ajándékba kapja (Ef 1:3-14).

2.9. A helyreállított papság

Isten az utolsó napokra helyreállította az egyház papságának a felhatalmazását, ti. hogy „Isten helyett és nevében cselekedjen” (Mt 16:19). Isten helyett cselekedni csak a megfelelő időben és helyen, módon és rendben lehetséges, ezek a papság „kulcsai”, amelyeket teljesen csak az egyház Elnöke birtokol.

Kétféle, feladatban és jogokban eltérő papság van, amelynek csak férfi tagjai lehetnek, és akik meghatározott számú csoportokat („kvórumokat”) alkotnak. A fiúk az „ároni papságot” 12 évesen, a „melkizédeki papságot” 18 évesen kaphatják meg („elderek”). Az ároni papság tagjai a diakónusok, tanítók, papok és püspökök, ők végezhetik a fizikai szolgálatokat, úrvacsoraosztást, evangelizálást. A melkizédeki papság tagjai az elderek, főpapok, pátriárkák, hetvenesek és apostolok. Ők végzik a felmagasztosuláshoz szükséges szertartásokat, mint a templomi munka, a Szentlélek adományozása kézrátétellel, áldás, egyházvezetés és a különleges tanúságtétel a világ előtt. A tizenkét apostolok közül kerülnek ki az Elnökség tagjai, az Elnök próféta és két tanácsadója.

Az ároni papságot Keresztelő János ruházta át Jézusra, a melkizédekit pedig Jézus az apostolaira. Smithre és közeli munkatársaira a nekik megjelenő Keresztelő János ruházta át az ároni papságot, a szintén megjelenő Péter, Jakab és János apostol pedig a melkizédekit. A papságba történő felszentelés kézrátétellel folytatódik a mai napig, ez az ún. papsági vonal.

• A Bibliában az ároni papságba csak zsidók, léviták, Lévi vér szerinti leszármazottai tartozhattak, tehát átruházhatatlan volt (2Móz 29:9, 4Móz 3:10, 2Krón 31:19). A MK szereplői nem voltak léviták, így nem lehettek papok, és nem lehetett templomuk sem. Jézus Júda törzsébe született, ezért ő sem lehetett lévita (Zsid 7:13-14).
• Jézus egyetlen áldozata miatt az ároni papság elvesztette a funkcióját, a papság az Újszövetségben megváltozott(Zsid 7:12, 27). A papi szolgálat egy törzs hivatásos férfitagjainak a kiváltsága helyett egyetemessé vált (1Pt 2:9, Jel 1:4-6), nők számára is (ApCsel 2:16-18), hiszen lelki áldozattá vált (1Pt 2:5, Zsid 13:15, Róm 12:1, 15:16, Fil 4:18).
• A Melkizédek „rendje szerinti papság” is kizárólag, átruházhatatlanul Jézusé (Zsid 7:24), mert csak ő halhatatlan(Zsid 7:2-3,15-16,24).

2.10. A Szent Templomok

A mormon vallásban kétféle közösségi épület létezik. Világszerte a gyülekezeti házakban (kápolnákban) folyik az oktató munka és a közösség gyakorlása, illetve az úrvacsora (kenyérrel és vízzel). Bizonyos szertartásokat azonban csak a Szent Templomokban lehet elvégezni, ezekből világszerte 382 van, de sok áll építés vagy átépítés alatt, így jelenleg kb. 200 működik. Hazánkban 20 kisebb-nagyobb gyülekezeti ház működik, de az első Templom Budapesten, Óbudán épül (eddig a németországi Freiburgba jártak).

Csak a Szent Templomokban lehet elvégezni bizonyos szertartásokat, és letenni bizonyos fogadalmakat, ame­lyek szükségesek a felmagasztosuláshoz, illetve itt lehet a földi előtti és utáni létről tanulni. A legfontosabb szertartások az ún. „felruházás” vagy „endóvment”, az örökre szóló házasságkötés, a gyermekek összekötése szüleikkel, illetve a halottakért végzett helyettesítő szertartások, amelyeket tömegesen végeznek.

Templomba – a nyilvános megnyitó után – csak az arra méltó, püspöki ajánlással és belépő kártyával rendelkező egyháztag léphet be. A szertartások szentnek számítanak, és gyakorlatilag titkosak, mivel a tagok esküvel kötelezik magukat arra, hogy kívülállóknak – és a 18 év alatti vagy inaktív mormonoknak – sem beszélnek róluk.

• Smith a titkos templomi szertartások végzéséről röviddel azután „kapott kinyilatkoztatást”, hogy 1838-ban egy szabadkőműves páholy tagja lett. Sok rítust átvett, de szinte mindent átértelmezett. Smith halála óta az elvileg szent és megváltoztathatatlan mormon szertartásokon sok és jelentős változtatás történt.
• A mormon „templomi munkának” nincs köze a bibliai idők, a korai egyház vagy a mai keresztény felekezetek szertartásaihoz. Izraelnek csak egy Szentélye lehetett, papsága csak egy törzs férfitagjai. Minden zsidó a bűnei és méltatlansága teljes tudatában járult oda, hiszen a Szentély funkciója éppen az engesztelő és tisztító áldozatok bemutatása és a hálaadás volt.
• A Szentély – Jézus Krisztus egyszer s mindenkorra érvényes engesztelő áldozata révén – elvesztette funkcióját, i.sz. 70-ben le is rombolták. Istent lélekben és igazságban kell imádni (Jn 4:24). Nem egy épület, hanem a keresztények közössége lett Isten temploma (1Kor 3:16-17, 6:19, 2Kor 6:16, Ef 2:19-22 vö. Jel 21:22).

2.11. A halottakért végzett munka

Az egyház a szellemvilágban is jelen van, ott is munkálkodik: a mormonok a halottak megváltói. A halottak szelleme a túlvilágon vagy a paradicsomba, vagy a szellemek börtönébe kerül, amelyeknek több szintje is van. A szellemeket tetteik szerint osztályozzák, de ha megtanulják az evangéliumi szabályokat, és azok szerint élnek, akkor magasabb szintre emelkedhetnek. Ha helyettük egy földi Templomban valaki elvégzi a helyettesítő szertartásokat (1Kor 15:29), akkor átjuthatnak a paradicsomba (1Pt 3:18-20, 4:6). Ha bűneiket nem bánják meg, Krisztuséhoz hasonló szenvedéssel kell majd megszenvedniük bűneikért, a feltámadás után pedig a dicsőség legalacsonyabb (telesztiális) szintjére jutnak.

Minden mormon igyekszik felkutatni az őseit, hogy a helyettesítő szertartások révén a halottaknak – rokonnak és idegennek egyaránt – lehetőséget adjon a felmagasztosulásra. A családfakutatásban az egyház nemzetközi genealógiai osztályának adatgyűjtése segíti őket. A Templomokban az élő és a halott családtagokat külön szertartásokkal kötik össze. Smith szerint „Őseink nem lehetnek nélkülünk tökéletesek, ahogy mi sem lehetnénk nélkülük azok.” A naplóírás is a családok minél teljesebb összekötését szolgálja, mert a mai Szentek naplói ugyan­olyanok, mint a prófétáké: az utódok később tőlük tanulhatnak.

• A Biblia szerint a sorsunk itt a földön dől el (Zsid 9:27, Lk 16:19-31, Róm 2:14-16), a lélek végső sorsa pedig örök élet vagy örök halál, menny vagy gyehenna (Dán 12:2, Jel 20-21. fej.). Aki nem ismerhette Mózes törvényét vagy Krisztus evangéliumát, annak Isten elnézi a tudatlanságát (Csel 14:16, 17:30), és a saját lelkiismerete alapján ítéltetik meg (Róm 2:14-16). Aki dönthetett az evangélium (1Kor 15:1-11) mellett, annak hite vagy hitetlensége számít (Jn 3:18,36). Ha nem hisz, Mózes és Krisztus szavai ítélik el (5Móz 18:19, Jn 5:45-47, 12:48).
• 1Kor 15:29 A szöveg nehezen értelmezhető, talán a hitre jutott, de keresztség előtt elhunyt hívőkre utal; a halottak helyett végzendő rítusok szükségességének vagy lehetőségének nincs nyoma a Bibliában és az egyház történelmében. 1Pt 3:18-20, 4:6 Krisztus nem minden halottnak prédikált, hanem csak a Noé idejében élt emberek lelkeinek, akik még Mózes törvénye és Krisztus evangéliuma előtt éltek. Ráadásul csak Krisztusról van szó, nem prédikál minden elhunyt hívő a túlvilágon más lelkeknek.

2.12. A feltámadás és az utolsó ítélet

A feltámadás a lélek és a fizikai test végleges újra egyesülése tökéletes és halhatatlan formában. Mindenki fel fog támadni, de két feltámadás van: az első az igazaké, a második a bűnbánatot nem tartó bűnösöké. A feltámadást követi az utolsó ítélet, ahol mindenki azt kapja, amit megérdemel. Az ítélet a Fiúnak adatott (Jn 5:22), de másokat is segítségül hív ehhez: pl. a zsidók 12 törzse felett az újszö­vetségi apostolok, a lámániták és nefiták fölött az amerikai apo­stolok, a mormonok felett pedig az ő életükben szolgáló Elnökség és a Tizenkét Apostol fog ítélni.

• A Biblia szerint feltámadás nem a lélek [pszükhé vagy pneuma] és a fizikai test [szarx] „újraegyesülése”, az általában szintén „test”-nek fordított görög szó [szóma] egész lényünk, a létformánk teljes átváltozására, megdicsőülésére utal (Mk 12:24-25, Fil 3:20-21, 1Kor 15:35-56, 1Jn 3:2).
• Jn 5:22 Az Atya az ítéletet egészen a Fiúnak adta át (Csel 17:31, 2Kor 5:10, 2Tim 4:1), Ő fogja megítélni mindenkinek az életét (1Móz 18:25, Jób 21:22, Róm 2:6, Jel 20:11-12). Hívő más hívő fölött, szolga más szolgák fölött nem ítélhet (Mt 7:1-2, Róm 14:4.10.12-13).

2.13. A dicsőség szintjei

Az igazak a dicsőség három mennyei foko­zatának (2Kor 12:2, 1kor 15:40-42) valamelyikére kerülnek. A legfelsőbb, „celesztiális” dicsőségben mindenki a családjával együtt az Atya és a Fiú állandó jelenlétében élhet, de ezen belül is három fokozat van: a felmagasztosuláshoz, azaz istenné váláshoz négy szertartás (köztük a celesztiális házasság) és 18 törvény betartása szükséges.

A második, „terresztriális” dicsőségbe azok a tisztességes emberek kerülnek, akik az evangéliumot mások miatt a földön nem, csak a szellemvilágban fogadták el, vagy még a földön, de hitetlenné váltak; ők nem lehetnek együtt a családjukkal, de Krisztus meglátogatja őket.

A harmadik, „telesztiális” dicsőségbe azok kerülnek, akik a földön és a szellemvilágban sem fogadták el a mormon evangéliumot, és bűnös életet éltek: ők van­nak a legtöbben, és őket csak a Szentlélek fogja meglátogatni.

A negyedik a „külső sötétség” (Mt 8:12) azok számára, akik megismerték az igazságot, de hagyták, hogy Sátán uralja őket (hitehagyott mormonok); örök sötétségben fognak szenvedni Sátánnal és angyalaival együtt, végleg megrekedve a fejlődésben [damnation = dam = gát].

• 2Kor 12:2 Nem a feltámadás utáni dicsőségszintekről szól. Pál élménye az ő életében történt, csak azt nem tudta, hogyan (2-3. vers), ezért – a kor rabbinikus elképzeléseinek megfelelően – számolt be róla: az első ég a madaraké, a második az angyaloké, a harmadik ég vagy paradicsom pedig Isten jelenléte. 1Kor 15:40-42 Nem mennyei szintekről beszél, hanem emberek földi és mennyei testéről, azaz létformájáról (görög szóma).
• Mt 8:12 Jézus – az mennyek országa vagy Isten országa kifejezéssel – mindig Isten földi királyságáról beszélt, nem túlvilági helyről. Illusztrációja szerint ott majd hívő nem zsidók (10-11. vers) és valóban hívő zsidók együtt örvendeznek, az elbizakodott, de valójában nem hívő kortárs zsidók (12. vers) azonban kivettetnek.

2.14. Örökkévaló házasság

A mormonok a Templomban nem csak a földi életre, hanem az örökkévalóságra kötnek ún. celesztiális házasságot. Ha gyermekeik is vannak akkor a celesztiális dicsőség legfelső szintjén felmagasztosulva istenként és istennőként új világokat fognak alkotni, benépesíteni és uralni. A nemző erő ui. szent teremtő erő. A poligámiát (többnejűséget) Smith és Young az Istentől kapott kinyilatkoztatásra hivatkozva vezette be, de az amerikai közvélemény nyomására 1890 óta nem gyakorolják, sőt, kiközösítés jár érte. Az eljövendő Millen­niumban (Krisztus ezeréves Királyságában) azonban újra be fogják vezetni, hogy Isten minden lélekgyermeke emberré lehessen. A többnejűséget ma csak a „fundamentalista” mormon felekezetek (FLDS) gyakorolják (kb. 30-40 000 fő).

• Jézus szerint a feltámadás után nem lesz házasélet (Mk 12:24- 25). A Biblia különbséget tesz az isteni teremtés és a biológiai szaporodás között. Isten ugyanis a szavával hozott létre új dolgokat a semmiből.
• A többnejűség bibliai példái – a mózesi törvény előtti időkben (Lámek, Ábrahám, Jákób) és egyes királyok idején (Dávid, Salamon, Roboám) – nem követendő példaként lett feljegyezve (vö. 1Kir 11:1-4). Az ún. sógorházasság intézménye (5Móz 25:5-10) is csak ritka szükséghelyzetre vonatkozott, a törzs telekhatárok védelmében. Isten terve mindig is egy férfi és egy nő házasságáról szólt, hogy ők ketten legyenek egy testté (1Móz 2:24 vö. Ef 5:25).

3. Pozitívumok

A mormon vallás keresztény hátterére utal a Biblia szentírásként való elismerése, a bibliai szókincs és Krisztus személyének központi szerepe. A tagság életvitele sok szempontból példaadó, hiszen a mormon erkölcstan sokat merít a bibliai és a puritán etikából. Nagy hangsúlyt helyeznek az egyéni felelősségre, a tehetség fejlesztésére és a becsületességre.

A „Bölcsesség Szava” (tilos a kávé, fekete tea, dohányzás, alkohol, kábítószer) – bár a Bibliában egyszerűen „bölcs szavakat” jelent – előmozdítja a sportos és egészséges életvitelt, így a mormonok tíz évvel tovább élnek az amerikai átlagnál. Az egyház családcentrikusságáról és gyermekszeretetéről tanúskodik a mormonok példás családi élete: a házasságkötés az örökkévalóságra, a hétfői családi est közös tanulással, játékkal, imával, énekléssel.

Az egyház a genealógiai családfakutatást ingyenes szolgáltatásként nem egyháztagoknak is felajánlja, illetve a fejlettebb országok anyakönyvi adatbázisát saját költségén elkészítette. A tagok számára biztosított szociális háló (segédegyletek) példás összefogásról tanúskodik: nincs mormon munkanélküli, és az Örökös Oktatási Alap (PEF) a fiatal egyháztagok teljes iskoláztatását fizeti, az óvodától az egyetemig. A tagok az egyházon kívül is sok karitatív munkát is végeznek, az ún. böjti felajánlással (két étkezés árának felajánlása) sokan rendszeresen segítik a rászorulókat. A fiatal misszionáriusok odaadása megkérdőjelezhetetlen, sokan kiskoruktól spórolnak a missziós költségekre. Világhírű az egyház kórusa is (Mormon Tabernacle Choir).

4. Negatívumok

A mormon vallás a biblikus kereszténység szinte minden fontos tanítását tagadja vagy félreérti. Sokáig tudatosan különbséget tettek önmaguk és a keresztény felekezetek között („We are Mormons, not Christians”), az elmúlt évtizedekben azonban keresztény felekezetek egyikeként lép fel („We are Christians, but we are different”). Ugyanakkor továbbra is Jézus Krisztus egyetlen igaz Egyházának tekintik magukat. Ez az érdek-ökumené bizonyára segíti az egyház társadalmi elfogadtatását, de erkölcsileg kifogásolható.

A mormonok bibliai szókincse is a keresztény benyomást erősíti, pedig szinte minden szó alatt mást értenek, mint a Biblia, ezzel pedig – akaratlanul is – megtévesztik az érdeklődőket és a keresztényeket. Az érdemi beszél­getéshez tudni kell „mormonul”.

Szembetűnő a perfekcionizmus. Mivel a tökéletesség bibliai parancsát abszolút értelemben értik (félre), a bűn fogalmát szükségképen felvizezik (rossz szokás, gyengeség stb.). Mivel mindent ki kell érdemelniük, igyekeznek mindenre méltóvá válni, mert a kegyelem valódi, bibliai jelentését nem ismerik. Sok tag hasonlott már meg egyháza elvárásai (tökéletessé, érdemessé válás) és saját képességei (bűnre hajló természete) feszültségében.

A misszionáriusok létszáma meghaladja az összes protestáns misszionárius számát (kb. 70-80 ezer fő), ami sok keresztényben veti fel a kérdést, hogy mit lehet tőlük tanulni? A válaszhoz tudni kell, hogy a mormon szubkultúrában a misszió elvileg nem kötelező, de gyakorlatban nagyon is elvárt. Több mint felük azonban hazatérve teljesen inaktívvá válik, aminek oka van. Eleve 18 év körüli fiatalok, akik már nem gyerekek, de még nem is felnőttek, lelkesek és naivak, ismereteik általában igen felületesek. Pár hetes, hónapos felkészítés után két éven át folyamatosan végzik bizonyságtevést, vadidegen emberekkel igyekeznek feltűnően kedvesen viselkedni. Közben rengeteg szabályt kell betartaniuk, társukkal nem csupán együtt laknak, hanem (a wc és a fürdő kivételével) állandóan egymás látóterén belül kell tartózkodniuk. A személyes tér hiánya és a családtól való elszakadás miatt sokan égtek ki (a heti egy online chatelés új lehetőség). A missziót ráadásul ők maguk fizetik, és havi kb. 500 dollárból kell megélniük (2 év 12.000 dollárba kerül). Mindez egyesekre jellemfejlesztő hatást gyakorol, másokat azonban tönkretesz (ld. YouTube).

A mormon családideál, a sok gyermek vonzó imázsa mögött az a tanítás áll, amely szerint a túlvilági előlétben várakozó lélekgyermekek a földön élő testvéreik nemi egyesülése révén minél többen és minél előbb a földi létbe szeretnének születni. A családszeretet és a gyermekáldás megbecsülése a keresztény egyházban természetesen szintén megvan, de enélkül a – bibliai szempontból – bizarr háttértanítás nélkül.

A mormon egyháznak ezoterikus jellegű struktúrája van. Ami a térítési módszerüket illeti, a jéghegy alapelvnek megfelelően az egyházhoz való csatlakozásra felszólított érdeklődő nem kap teljes képet a mormon hitvilágról. Ami a felszínen van, az a MK alapján biblikusnak, kereszténynek hat, és részben az is. Az érdeklődők általában csak a MK-t kaphatják meg, és bár ma már a többi szentírás (T&Sz, NGy) is elérhető online, a valóban sajátos mormon tanokkal csak megkeresztelkedésük után, már egyháztagként, illetve a Templomban ismerkedhetnek meg, a szertartások közben. Ez a többszintűség csak évek alatt derül ki.

Az egyszerű tagok az egyház történelmének csak a hősies oldalát ismerik (a pionírutazás, az üldöztetések, Smith mártírhalála, Salt Lake City felépítése stb.). Smith történetének belső ellentmondásairól, látomásainak eltérő verzióiról, poligámiájának részleteiről, a MK és a T&Sz jelentős változásairól, a MK és az ÁK állításainak tudományos cáfolatairól az átlag mormon vagy nem tud, vagy ezek jelentőségét nem ismeri fel, vagy eleve mormonellenességet feltételez, és eleve elutasít minden külső információt. Azt hiszi, hogy egy érzés, illetve mindaz a jó dolog, amit az egyházban kapott, magát Smith-t is igazolja. Akik pedig igyekeznek mindenek utánajárni, azok közül sajnos sokan élnek át teljes hitvesztést, mert olyan mértékű csalódást élnek át, és mert hitükben olyan mélyen összefonódik Smith és utódai műve magával Istennel. Akik azonban inkább visszatérnek az Újszövetséghez, újratanulhatják a keresztény hitet és hitéletet.

Felhasznált szakirodalom

• A Mormon Könyve – A Tan és a szövetségek – A Nagyértékű gyöngy (Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, Intellectual Reserve Inc. 2005)
• Az evangélium tantételei (Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, Intellectual Reserve Inc. 2009)
• Joseph Smith Próféta bizonyságtétele (Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, 2000)
• Joseph Smith’s’New Translation of the Bible (Herald Publishing House, 1970)
• Örökségünk – Az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Egyházának rövid története (Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, 1996)
• Kritikai szakirodalom: mrm.org / mormonhandbook.com / letterformywife.com

Az angolszász területen élő zsidó-keresztény és messiási zsidó közösségek mindig az elterjedt bibliafordításokat használták, de újabban saját „messiási” fordításokat is kiadnak, amelyek valamelyik zsidó kultúrát, illetve valamelyik messiási teológia sajátságait tükrözik. Az alábbiakban öt elterjedt messiási bibliát és egy „zsidóbarát” kiadványt mutatunk be dióhéjban.

1. Messiási fordítások

Az ún. messiási fordítások kiadásának nem annyira teológiai, hanem inkább lelkiségi és evangelizációs okai vannak, ami megmagyarázza sajátosságaikat:

• alapvetően igyekeznek a Biblia eredeti, zsidó jellegét visszaadni, hogy a vallásos zsidó számára minden „ismerős” legyen, a vallástalan hátterű zsidó és nem-zsidó hívő számára pedig minden „eredetiként” hasson
• az Ószövetségben az iratok sorrendje általában az izraelita Tanach-ot követi (nem a keresztény Bibliák sorrendjét, de ugyanazok a könyvek vannak benne, mint a protestáns kánonban)
• közlik az izraeliták számára megszokott heti Tóra-szakaszok rendjét (az egyházi év perikópa rendje helyett)
• az Ó- és az Újszövetségben a bibliai héber tulajdonnevek és köznevek (személyek, városok, rituális tárgyak, fontos teológiai fogalmak stb.) fonetikus angol átírásban szerepelnek
• kiadói választástól függ, hogy melyik szót (nem) látják fontosnak héberül visszaadni vagy visszahéberesíteni (pl. „Elohim created the earth and ..”; „Grace and shalom to you…”).

Mivel az Ószövetség nyelve – az arámi részletektől eltekintve – héber, a rabbinikus zsidó liturgia héber nyelvű és a mai zsidóság is újra beszél héberül, a messiási kiadók számára természetesnek tűnik, hogy az Újszövetség „eredeti zsidó háttere” kizárólag vagy elsősorban héber, ezért igyekeznek a neveket és válogatott kifejezéseket „visszahéberesíteni”. Két megjegyzés:

• Jézus korában már csak Júdeában és Jeruzsálemben beszélték a korai rabbinikus hébert. A térség 1. sz-i nyelvi kultúráját az arámi és a görög határozta meg, a görög Újszövetség is arámi neveket és mondatokat őriz.
• A messiási fordításokban is sok a héber szó és név, mint a szentneves és hébergyökeres bibliákban, de más okból, és a messiási fordítások Isten Nevét (JHVH) sohasem próbálják meg „a helyes kiejtés” szerint visszaadni.

Tanulmányunk egy sorozat része, ld. „Jézus neve”, „Isten neve” „Messiási mozgalom” és „Szent Név, Héber Gyökerek”

Complete Jewish Bible (CNT/CJB)

David H. Stern, amerikai, de Izraelben élő messiási zsidó vezető műve: Jewish New Testament (JNT, 1989), JNT Commentary (1992), Complete Jewish Bible (CJB, 1998), Complete Jewish Study Bible (2016)

• Ószövetség: a Jewish Publication Society (1985) stilisztikai átdolgozása; Újszövetség: Stern saját, új fordítása
• Iratok sorrendje: a Tanakh izraelita; a New Testament mai egyházi, de a zsidó szerzők neve héber (pl. Yochanan, Kefa)
• Isten (God) neve Adonai, az Ósz-i idézetekben is, küriosz helyett is mindig
• Jézus (Krisztus) Yeshua (the Messiah), megszólítása és címe Lord (1Kor 12:3) vagy Adonai (Fil 2:11)
• Szent Lélek Ruach HaKodesh, de a Lélek Spirit, Isten Lelke Spirit of God
• Héberesítés: következetes, sok tulajdon- és köznév, de viszonylag kevés teológiai kifejezés; a JNT gazdagon van lábjegyzetelve a kiejtést segítő hangsúlyjelekkel, a megszokott fordításokkal, rövid magyarázatokkal [pl. Y’hu.dah — Judah; hen (pl. co.ha.nim) — priest; b’ra.khah — blessing; tal.mi.dim — disciples stb.]
• Függelék: héber/angol, angol/héber szójegyzék, kiejtési útmutató.

Tree of Life Version (TLV, 2011)

Több mint 30 közismert messiási zsidó és más keresztény teológus műve

• Iratok sorrendje: a Tanakh izraelita, a New Covenant mai egyházi
• Isten (God) neve ADONAI, az Ósz-i idézetekben is
• Jézus (Krisztus) Yeshua (the Messiah), megszólítva Master, címként Lord
• (Szent) Lélek Ruach (ha-Kodesh), Isten Lelke Ruach Elohim
• Héberesítés: minimális, az istennevek, a legismertebb nevek (pl. Miriam, Jacob) és válogatott teológiai kifejezések (pl. B’nei Israel, Shabbat, shalom, kedoshim)
• Függelék: a heti Tóra-szakaszok listája, héber/angol imádságok, áldások

Messianic Jewish Literal Translation (MJLT, 2018)

Kevin Geoffrey műve

• Young’s Literal Translation (1898) enyhén modernizált változata; csak New Covenant Scriptures
• Iratok sorrendje célcsoport és kronológia szerint: (1) főleg zsidóknak írt (Mt, Jak, 1-2Tim, 1Pt, Héb), (2) zsidóknak és a népek közül valóknak is írt (Mk, Lk, ApCsel; Róm … Tit; 2Pt, Júd; Jn, 1-3Jn, Jel) iratok
• Isten (God) neve יהוה Adonai az Ósz-i idézetekben, a küriosz theosz Adonai Elohiym
• Jézus (Krisztus) Yeshua (the Messiah) – megszólítása és címe Master (1Kor 12:3) vagy Adonai (Fil 2:11)
• (Szent) Lélek Ruach (HaKodesh), Isten Lelke Ruach ’Elohiym
• Héberesítés: következetes, minden tulajdonnév és fontos köznév mindig héber írásjelekkel és latinbetűs átírással egyszerre jelenik meg, még a többesszámú alakok is héberül (pl. Ko’haniym, ruchot, goyim, shabatot);
• Függelék: héber betűs/latin átírásos/angol szójegyzék.

New Jerusalem Version (NJV, 2019)

Nem nevesített szerkesztői bizottság műve

• American Standard Version (1901) modernizált változata
• Iratok sorrendje: a Tanakh izraelita, a New Testament mai egyházi
• Isten (God) neve יהוה az Ósz-i idézetekben is
• Jézus (Krisztus) Yeshua (the Messiah), megszólítása Master, feltámadása utáni címe Lord
• (Szent) Lélek Ruach (HaKodesh), Isten Lelke Ruach Elohim
• Héberesítés: korlátozott, az olvashatóság érdekében csak istennevek (pl. El Elyon, El Shaddai), ünnepek (pl. Pesach, Shavuot), viszonylag kevés teológiai kifejezés (pl. sheol, kohen, emunah); néha következetlen („Peter, Jacob and Yochanan”; „Shalom, mercy and chesed to you”)
• Függelék: héber/angol szójegyzék, Tóra-heti szakaszok, évközi ünnepek listája, áldások héberül/angolul, a biblia kezelése.

The Orthodox Jewish Bible (OJB, 2002)

Philip E. Goble, amerikai, haszid környezetben élő messiási zsidó műve; a kiadó (Artists for Israel International) jiddisnyelvű Tórát és Újszövetséget is kiad

• Teljesen egyedi fordítás vagy inkább kulturális adaptáció
• Iratok sorrendje: a Tanakh izraelita, a Brit Chadasha mai egyházi; iratok címe héber vagy héberesített
• Isten (G-d / Elohim) neve HaShem, Atyánk Avinu, az Ósz-i idézetekben HaShem / Adonoi
• Jézus (Krisztus) Yehoshua (Moshiach), megszólítása Rebbe, (állandó) címe Rebbe Melech HaMosiach, Urunk Adoneinu, Isten Igéje Dvar HaShem
• (Szent) Lélek Ruach (Hakodesh)
• Héberesítés: következetes, de nem csupán bibliai héber, hanem a haszid kultúra askenázi kiejtés szerinti (pl. Bereshis, shabbos, omein) és jiddis kifejezéseivel telíti az angol szöveget, így az összhatás igazi „jesivás” keveréknyelv, ami – a sok zárójeles megjegyzés, fordítás alapján – a szerző szerint is sokszor magyarázatra szorul
• Függelék: tematikus index, messiási próféciák, messiási naptár, imádságok, áldásmondások.

2. Zsidóbarát bibliakiadás

Mivel zsidó szemmel a legtöbb egyházi bibliafordítás nem adja vissza eléggé a zsidó kulturális hátteret, egyes keresztény szerzők és kiadók a felismert igényeknek megfelelően „zsidóbarát” fordításokat is megjelentettek.

One New Man Bible (ONMB, 2011)

• William J. Morford műve, aki egy híres amerikai rabbihoz, a modern héber nyelv atyjának, Eliézer ben-Jehudának az unokájához járt konzultálni. A fordítás helyenként vitatható, de nem tartalmaz eretnekségeket.
• Az Újszövetségi rész „The Power New Testament” címmel jelent meg (Shalom Ministries, 2003), a teljes biblia „One New Man Bible – Revealing Jewish Roots and Power” címmel (True Potential Publishing Inc. 2011).
• A ONMB címe a Kol 2:15-re utal, amely szerint zsidók és nem zsidók „egy új emberré” lesznek a messiás révén.
• A „Héber Írások” (nem „Ószövetség”) könyvei az izraelita Tanakh sorrendjét követik; heti Tóra-olvasásai rendet is tartalmaz; a szöveg a YLT átdolgozása, sok értelmező kiegészítéssel; a JHVH mindenhol „LORD”
• Az Újszövetség Morford saját, formahű fordítása, amelyben bizonyos szavakat kerül (pl. church helyett Ekklesia, law helyett Torah); Jézus Krisztus mindenhol „Jesus Messiah”
• Morford a megszokott bibliás kifejezésekhez képest „a héber erőteljes kifejezésmódját” kívánja átültetni angolra, vastag betűvel kiemelve a hangsúlyokat, felszólításokat, tiltásokat (Bár eredetileg erre utal az első kiadás címében a „Power”, hívószóként különösen karizmatikus körökben tette népszerűvé a kiadványt.)
• Rengeteg jegyzet és hosszú szójegyzék segíti a zsidó kulturális háttér megértését.

Az angol nyelvű messiási zsidó és zsidóbarát bibliakiadások többsége digitális kiadásban is beszerezhető, illetve online is olvasható, ld. a kiadók weboldalain.

Az angolszász Sacred Name – azaz „Szent Név” – és Hebrew vagy Hebraic Roots – azaz „Héber Gyökerek” mozgalommal, illetve az általuk kiadott bibliákkal és tanaikkal hazánkban egészen a közelmúltig nem kellett foglalkozni. A szentneves irányzatok közül Jehova Tanúi és az Új világ fordítás régóta közismert, de más szentneves és hébergyökeres csoportok is megjelentek, mint az Erev Shabbat és a Yahuah Útja, illetve olyan szentneves Újszövetségek, mint a B terv (Aposztróf Kiadó, 2024) és a Könyvről Könyvre Biblia (Új Remény Alapítvány, 2021-).

Jehova Tanúival és bibliájukkal már sokan találkoztak, a többi csoporttal csak kevesen, főleg online. Az Új világ fordítás csak a Tanúk saját terjesztésében kapható, a B terv bármely könyvesboltban, a Könyvről Könyvre Biblia viszont még keresztény könyvesboltokban is. Angolul pedig minden elérhető online.

A jelenség történelmi-lelkiségi gyökereinek, nyelvészeti-teológiai tévedéseinek azért szükséges utána járni, mert

• bár a keresztény hit zsidó vallási, kulturális és nyelvészeti gyökerei iránti érdeklődés jogos és hasznos, ez a mozgalom a keresőt félrevezeti
• a mozgalom bibliáiban nem szakember számára nehezen megítélhető módon a valós adatok tévedésekkel és szándékos hamisítással keverednek
• maga a mozgalom nehezen áttekinthetően sokszínű, és a hasonlóságok miatt a messiási zsidó mozgalommal könnyen összetéveszthető
• tévedéseik fölösleges hitéleti terheket, identitásbeli zavart és a gyülekezetekben szakadást tudnak okozni – a cél tehát a megelőzés.

Tanulmányunk egy sorozat része: „Isten neve”; „Jézus neve”; „Messiási mozgalom”; „Messiási bibliák”; „Szentneves bibliák”; „Az Új világ fordítás”

1. A mozgalom eszmevilága

A 19. századi amerikai millerita mozgalomból kinőtt „Szent Név” és „Héber Gyökerek” mozgalom egyazon teológiai-lelkiségi irányzat két ága vagy fázisa.

Dióhéjban, a mozgalom kulcsfogalmai a Név, a Tóra és Izráel. A mozgalom célja „helyreállítani” (1) az isteni Név (JHVH) fonetikus használatát, illetve (2) a Tóra „örök” és „mindenkire” érvényes parancsainak megtartását (értsd: a szombat mellett az évközi ünnepeket és a kóser étkezést), illetve „visszaadni” (3) a nem zsidó származású Jézus-hívők „izraelita” identitását. Szerintük erre azért van szükség, mert a kereszténység elgörögösödve „elpogányosodott”, ami látható történelmi zsidó- és törvényellenességében, pogány hitében (háromságtan), ünnepeiben (karácsony, húsvét) és bibliáiban (JHVH pótlása „Úr”-ral stb.).

Mint minden restaurációs mozgalom, ez is szélsőségre reagál, a maga ugyancsak szélsőséges módján. Tagsága más egyházakból, főleg karizmatikus és evangelikál gyülekezetekből tér át, és nyilván azért vonzó, mert valós igényeket is kielégít. A mozgalom az alábbi valós teológiai és lelkiségi problémákra reagál:

• az egyik a keresztény felekezetekben elterjedt helyettesítő teológia, amely szerint Isten elvetette a zsidóságot és az egyházzal pótolta; ez egyrészt a zsidókkal szembeni történelmi bűnökhöz vezetett, másrészt az egyházi kultúrában az Ószövetségtől, a zsidó vallás fogalmi és eszmei világától való eltávolodáshoz, félreértésekhez és általános ismerethiányhoz
• a mai amerikai szabadegyházi kultúra árnyoldala, amely a protestáns szlogenek, hitéleti klisék, az olcsó kegyelem és a lájtos tanítványság elleni reakcióként kitermelt egy réteget, amely nem csak beilleszkedni és ellenni akar, hanem spirituálisan éhes, mélyebb tudásra, komolyabb hitéletre vágyik, kíváncsi és a gyökereit keresi – ez a mozgalom pedig sok zsidó kulturális és nyelvészeti adatra, bibliai szövegre és összefüggésre hivatkozik, amelyek érdekesek, izgalmasak és igaznak tűnnek.

A mozgalom az utóbbi két évtizedben az egész világon terjedni kezdett, mert a teológiai ok mindenhol adott, a lelkiségi ok is mindenhol megjelent, az internet révén pedig szó szerint bárhova eljut – mint bármi más.

1.1. Sajátos tanok

Ami a Nevet illeti, Isten neve az Ószövetségben négy héber betű [ יהוה ], azaz JHVH. Mivel a pontos kiejtés különböző okokból feledésbe merült, az Ószövetség fordításaiban rendszerint a „Lord” vagy „Úr” szóval utalnak rá, kis kapitális betűformával megkülönböztetve az „Úr” [Adónáj] szó előfordulásaitól. A kiejtést illetően a 19. század óta (Gesenius) létezik szakmai konszenzus tudományos használatra („Yahweh” / „Jahve”), de senki sem állíthatja, hogy „ez Isten neve”.

A 19. század végén azonban egyes millerita hátterű tanítók az istennév bibliai „helyreállítását” tűzték ki célul, először csak az Ó-, majd az Újszövetségben is, méghozzá a szerintük helyes fonetikus formában (Jehovah, Yahweh, Yahuah stb.). Ehhez járult Jézus nevének „helyreállítása” (Yeshua, Yahshua, Yahusha stb.), végül az igény egy sor más vagy szinte minden bibliai név és kifejezés héber eredetijének kiejtés szerinti megjelenítésére a bibliai szövegben.

Ami a Tórát illeti, a millerita hátterű, de nem szombatos irányzat megmaradt a Név „helyreállításánál” (Jehova Tanúi), a szombatos irányzat fókuszában azonban a Név használata és a szombat mellett különös hangsúlyt kapott az évközi ünnepek és a kóser étkezés „helyreállítása” is.

A mozgalom 20. századi, hébergyökeres fázisában ezért szivárogtak be a Jézus-hívő nem zsidók „izraelita” identitása körüli spekulációk: ezek szerint az elveszett tíz zsidó törzs nem csupán az angolszász népek, hanem minden nép között ott vannak, és most a mozgalom révén visszatérnek zsidó gyökereikhez. Ez számukra azt igazolta, hogy a törvényt miért kell örökre, mindenkinek megtartani, azaz miért kell nem zsidó származásúaknak kvázi zsidóként élni.

• A többség „a törvény megtartása” alatt gyakorlatilag a szombat, az évközi ünnepek és az étkezési szabályok követését érti, illetve válogatott zsidó kulturális elemek átvételét, és nem többet. Egy kisebbség szerint azonban az izraelita identitásból logikusan következik az egész törvénynek való engedelmesség, a körülmetélkedéstől a vétekáldozati szertartásokig.
• A többség a Név és a Tóra hitéleti szerepének, illetve a Jézusban hívő nem zsidók izraelita identitásának helyreállításában engedelmességi kérdést lát, de egy jelentős kisebbség ezek elfogadását üdvösségi kérdésnek. Mindkét irányzat meggyőződése azonban, aki nem használja a Nevet, és nem követi a Tórát úgy, ahogyan ők, az engedetlen és bűnben él.

Az egész mozgalom vallja, hogy a kereszténység pogány istenképet, istenneveket és ünnepeket vett át. Ezért a mozgalomban kevesen vallják Isten háromságát, Jézus istenségét és a Lélek személy voltát, a többség mindezt tagadva ariánus, modalista, binitárius vagy unitárius jellegű teológiát vall.

Ez az eszmevilág jelenik meg a szentneves-hébergyökeres bibliák meghatározó sajátságaiban is, amelyek mögött a következő logika áll:

Állítás: Az istennév (יהוה JHVH), illetve más fontos név és kifejezés esetében

• a hagyományos, címmel való pótlás („az Úr”, „the Lord”), illetve a célnyelvi átírások és fordítások helyett
• szükséges az eredeti héber nevek, szavak „helyreállítása” az Ó- és az Újszövetségben is – héber írásjelekkel vagy kiejtés szerint
• illetve újra fel kell fedezni a héber betűk piktografikus jelentésrétegét

Indoklás: Ez azért szükséges, mert a görög Újszövetség…

• szövege az első századokban pogány hatásra meg lett változtatva: Isten héber betűkkel írt Neve eredetileg benne volt, de görög címekre lett cserélve (küriosz = Lord / Úr; theosz = God / Isten), vagy
• eleve csak fordítás – nem ihletett, mint az eredeti héber vagy arámi szöveg, illetve szókészlete részben pogány eredetű (pl. Iészusz = Zeusz), akárcsak az angol és magyar fordításoké (pl. „Isten” tkp. Istár).

Cél: A helyreállított Biblia révén végre…

• Istent a gyermekei az igazi nevén szólíthatják, és így közelebb kerülhetnek Istenhez, vagy
• Istenhez (JHVH) fognak imádkozni, és nem a Fiához (aki nem Isten), vagy éppen ellenkezőleg: így kiderül, hogy a Fiú „maga” JHVH
• helyreállhat az eredeti, héber vagy arám gyökerű – nem görög lelkiségű és pogány, hanem felekezetiségtől mentes – kereszténység.

Kiadótól függ, hogy melyik nevet, kifejezést tartja fontosnak visszahéberesíteni, hogy miért pont azokat, és hogy mi a szavak helyes kiejtése:

• egyes kiadók csak Isten és Fia nevét közlik „a helyes” kiejtés szerint, ezért az Úr / ÚR helyett Jehovah, Yahweh, Yahuah stb. áll, Jézus helyett pedig Yeshua, Yahshua, Yahusha stb.; más kiadók az olvasóra bízzák a kiejtést, és az egész Bibliában héber vagy paleo-héber betűk állnak a JHVH és Jézus helyett.
• más kiadók szinte minden személy- és köznevet, illetve számukra jelentős teológiai kifejezést vissza akarnak héberesíteni, héber szavakkal tűzdelve tele az angol vagy magyar fordítást, pl. theosz (God/Isten) helyett mindenhol „Elohim” áll, pneuma (Spirit/Lélek) helyett „Ruach”, eiréné (peace/béke) helyett „shalom”, hadész (underworld/alvilág) helyett „Sheol” stb. – az Ó- és az Újszövetségben egyaránt.

A fentiekből következően az is eltérő, hogy a keresztény bibliafordításokról mennyire negatív a véleményük:

• csak „hiba” a zsidók „babonás” névkimondási tilalmát követni, vagy
• Isten szavának „meghamisítása” Isten személynevét címmel pótolni, vagy
• a görög Újszövetség sok kifejezése [theosz, Iészusz, pneuma, hádész ] és a nemzeti nyelvű fordítások sok kifejezése (God / Isten, Jesus / Jézus, Spirit / Lélek, hell / pokol stb.) „valójában” mind „pogány” eredetű és tartalmú, a használatuk akaratlanul is „pogány kultuszhoz vezet”, ezért „az üdvösség érdekében” vissza kell térni a sémi kifejezésekhez.

A mozgalomhoz tartozók létszáma nehezen felbecsülhető. A nem-szombatos szentneves csoportok közül saját statisztikát csak Jehova Tanúi vezetnek, több mint nyolcmillió fővel ez a legnagyobb szervezet. A többi, többnyire szombatos hátterű, számtalan szentneves és hébergyökeres csoport, gyülekezet, misszió és szolgálat taglétszáma több tízezres, internetes holdudvara pedig százezrekben mérhető.

Összefoglalva, nem csupán marginális, dilettáns bibliafordításokkal van dolgunk, hanem egy többgenerációs restaurációs mozgalommal, amelynek irányzatai az eredeti Biblia és az eredeti kereszténység helyreállítóinak tekintik magukat. A mozgalomról még mindig kevés teológiai reflexió (IAMCS 2014, Dunning 2014, Solberg 2022, Gómez 2023), illetve bibliafordítói tanulmány (Unseth 2011) született, de az eddigi elemzések tanulságai egyértelműek.

1.2. Saját bibliák

A mozgalom megosztottsága és viszonylag kis lélekszáma ellenére igen jelentős az online jelenlétük és a kiadói tevékenységük. Manapság szinte mindegyik csoport és szerző saját Bibliát ad ki. Teheti, mert egyes régi, formahű angol fordítások (KJV, EMR, YLT, ASV) szövegén már nincs copyright, és a digitális szerkesztés révén a nevek, kifejezések gyorsan átírhatók, kicserélhetők, az eredmény pedig a világhálón ingyen, olcsó puhakötésben vagy éppen méregdrága bőrkötésben is publikálható. Úgy tűnik tehát, hogy pusztán a technikai lehetőségek révén ma már nincs szükség teológiai képzettségre, közösségi felhatalmazásra, számon kérhetőségre, és bárki kiadhat bibliát, felhasználva mások szellemi termékét. A szakmai kritikát pedig a kiadók vagy személyes sértésként élik meg, vagy egyszerűen lepereg róluk. Az 1950-es évek óta nyomják ezeket a „bibliákat”, az internet pedig csak segíti a terjedésüket…

1.3. Saját héber

Isten és Fia nevének „eredeti” és „helyes” kiejtése szinte mindegyik csoportban és bibliában más. Bármelyiket vesszük kézbe, kiderül, hogy JHVH „valójában” Jehovah, Yahowah, Yahweh, Yahuah, Yahvah, YaHuWah, Yahuweh, Yah Veh, Yahh, Yaohu, Yhuh, Yah’hawah vagy Ahayah. Jézus „valójában” Yahshua, Yahusha, YaHuShua, Yahwahshua, Yhwhhoshua vagy Yashayah.

Ez már önmagában is bárki másnak azt bizonyítaná, hogy valami alapból nem stimmel, de ők mind abban látják a problémát, hogy a többi szerző nem tud elég jól héberül, és mindegyiknek igaza van. Többségük az általuk ismert egyházakból kiábrándult, teológiailag képzetlen, a hébert műkedvelő szinten (sem) ismerő autodidakta laikus, aki életfeladatának érzi a bibliai nevek és szavak helyes kiejtésének rekonstrukcióját. Nyelvészeti kijelentéseikkel és érveikkel azonban minden gond nélkül átlépnek kiejtési, átírási és nyelvtani szabályokon, illetve nyelvtörténeti és szótári adatokon. Mintha nem léteznének zsidók, a héber nem lett volna a 3. századig, és nem lenne ma is beszélt nyelv, mintha nem léteznének akadémiai tanszékek, szótárak és kézikönyvek, nemzetközi ókortudomány, izraelita és keresztény bibliatudomány.

1.4. Saját igazság

A bibliai és nyelvészeti tudást a teológiai és akadémiai képzésben meg lehetne szerezni, de a mozgalom – korunkban tipikus módon – összeesküvés-elméletre épül, ami erős öntudatot ad, és az érdemi vitát igen nehézzé teszi.

Egyfelől, a tanítások gyakran ilyen szlogenekbe vannak csomagolva: „Amit az egyház nem akarja, hogy tudj!”, frissen meggyőzött hívei pedig így kiáltanak fel: „Ezt eddig miért nem mondta el senki?!” Nyilván nem azért, mert tévedés, hanem mert „pogány” vagy „ördögi” hatásra elnyomott, de most „újra felfedezett”, végre „leleplezett” igazság.

Másfelől, blogjaik, podcastjeik alapján tipikusnak mondható, hogy a rendszeres „római”, „babiloni”, „hellenizált” és „törvény nélküli” cinkével ellátott – azaz nem szombatos, nem kóser koszton élő, a mózesi törvény iránt „nyíltan engedetlen” – egyházakról, papokról, teológusokról minden rosszat el tudnak képzelni, a bibliahamisítástól a pogány vallási elemek és ünnepek átvételéig. Ami pedig megkérdőjelezné az ítéletük jogosságát, netán cáfolná, azt zsigerből elutasítják. Identitással vitatkozni különösen nehéz.

1.5. Kisajátított zsidóság

Talán ezen a ponton a legvilágosabb a különbség a messiási zsidó mozgalom, illetve a szentneves és hébergyökeres mozgalom között, amely önmagát, tanait és bibliáit oly gyakran „messiásinak” állítja be. Ezek az új mozgalmak ugyanis sajátos helyettesítő teológiákat vallanak: vagy a kereszténység helyettesíti Izráelt, vagy Izráel a kereszténységet.

A klasszikus helyettesítő teológia szerint ugyanis, mivel a zsidók elvetették Jézust, Isten is elvetette a zsidóságot, és a népek egyházával pótolta, ahogyan az új szövetség felülírta a régit. Ezt vették át például Jehova Tanúi, önmagukra vonatkoztatva az Ézs 43:10-et. A szombatos hátterű irányzat viszont éppen a mózesi törvény megtartásának vágyától jut el odáig, hogy önmagát Izráelnek lássa, sajátos tanaik (One Law, Two House stb.) ezt próbálják igazolni.

A helyettesítő teológiától függetlenül, az izraelita közösségek, az ökumené és az aliansz egyházai, illetve a messiási zsidó szövetségek egyetértenek abban, hogy az ábrahámi szövetség, illetve a sínai szövetség jeleként a mózesi törvény csak a zsidóknak adatott. A szinte kizárólag nem-zsidó származásúakból álló szentneves-hébergyökeres mozgalom tagjai azonban „az igazi” vagy „a lelki”, sőt, „genetikai” Izráelnek, kvázi zsidónak tekintik magukat. Eleve úgy vélik, hogy zsidónak lenni kiváltság, a héber szent, isteni nyelv, a bibliai, illetve zsidó kultúra a többi felett áll, és a többség meggyőződése, hogy nem zsidók zsidóvá válhatnak, sőt: ezt az identitást lopta el tőlük a népek egyháza („the gentile church”).

A mozgalmon belül ezért kutatnak sokan zsidó ősök után, változtatnak nevet, igyekeznek „zsidóként” kinézni, öltözködni és étkezni, szavajárásuk, prédikációik és imádságaik pedig tele vannak héber szavakkal (ún. „Hebrish”). Míg azonban a messiási zsidó közösségek közvetíteni próbálnak a rabbinikus judaizmus és a kereszténység között, ez az új mozgalom szemben áll a rabbinikus zsidósággal és a kereszténységgel egyaránt, valahol a kettő között, egy spirituális senkiföldjén.

2. A mozgalom térképe

A jelenség azért olyan sokszínű, mert több mozgalom érintkezésével alakult ki. A zsidó-keresztény és messiási zsidó, illetve a szentneves és hébergyökeres mozgalom között léteznek eszmei átfedések. Ezért élnek hasonló hitéletet (többé-kevésbé tartva a mózesi törvényt), és ezért adnak ki hasonló bibliákat (tele héber nevekkel, szavakkal). A különbségek azonban ettől még alapvető.

A háttérben tehát ott találjuk a 19. sz-ban felerősödő zsidó keresztény (Hebrew Christian), és a 2. világháború után, a hippi mozgalom idején megújuló messiási zsidó (Messianic Jews) mozgalmat, illetve a holokauszt óta tartó intenzív egyházi érdeklődést és teológiai kutatást a kereszténység zsidó alapjai, a misszió és a vallásközi kapcsolatok iránt (ld. „Messiási mozgalom”).

A közvetlen gyökér azonban a 19. sz-i, eleve hamis próféciaként induló, végváró millerita mozgalom, amely 1844 után további szombatos és nem szombatos adventista irányzatokra bomlott.

• A nem-szombatos adventista irányzatok közül 1874 után nőtt ki a russellista mozgalom, abból pedig 1931-ben Jehova Tanúi szervezete, akik 1950 óta saját Jehovás szentneves bibliájukat terjesztik.
• A szombatos adventista irányzatok közé tartozott a Church of God, Seventh Day (COG7D, 1863), amelyből az 1930-as években két alirányzat vált ki, amelyek a törvényből a szombatnál többet akartak tartani: a brit-izraelizmust is valló armstrongista Worldwide Church of God (1934), illetve a Sacred Name Movement első tanítói és csoportjaik (1938), akik 1950 óta a Jahvés, Jahuahos szentneves bibliákat kiadják.
• Az 1990-es évektől kezdett terjedni a Hebrew Roots Movement; volt WCOG tagok indították el, de ma már sok néven sokféle szentneves, független pronomiánus és messiási csoportot és szolgálatot ötvöz.

A mozgalom olyan nyelvészeti elméleteket is integrált, amelyek

• a görög szöveg és az angol fordítások pogány szókincsét állítják (Meyer, Koster), vagy
• a göröggel szemben a héber vagy az arámi elsődlegességét vallják (Lamsa, Meyer, Roth, Bauscher), vagy
• a héber írás hieroglifikus eredetére hivatkozva tulajdonítanak a bibliai betűknek és szavaknak rejtett, „piktografikus” jelentésréteget (Seekins, Benner, Horvath).

A mozgalom bibliáit külön tanulmányban ismertetjük, ld. „Szentneves bibliák”.

3. Millerita háttér

A „Sacred Name Movement”, azaz „szent név” mozgalom a 19. századi amerikai millerita mozgalomban gyökerezik. A mozgalom a Krisztus visszatéréséről szóló, hamisnak bizonyuló próféciák (1843-44) után kisebb-nagyobb és hosszabb-rövidebb életű, tovább szakadó  szektás csoportok sora jött létre.

3.1. A nem-szombatos irányzat (IBSA, WBTS)

A posztmillerita káosz egyik nem szombatos, háromságtagadó, végváró, és új dátumokat hirdető irányzata volt a Second Adventist csoport, amelyhez a presbiteriánus hátterű Charles Taze Russell (1852-1916) csatlakozott. Russell a követői számára hozta létre – hazánkban egykor Komoly Bibliakutatók néven működő – hálózatát (International Bible Students Association), amelynek kiadója az 1881-ben létrehozott Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat lett (Watchtower Bible and Tract Society).

Russell halála után Joseph Franklin Rutherford (1869-1942) vette át a Társulat vezetését, és autokrata módon átszervezte. 1931-ben a szervezet nevét is megváltoztatta: a régimódi russellistáktól való elhatárolódásként az Ézs 43:10-re hivatkozva felvették a „Jehova Tanúi” (Jehovah’s Witnesses) nevet. Rutherford kezdte el hangsúlyozni a „Jehovah” név használatának szükségességét, de őt nem a zsidó gyökerekhez való visszatérés motiválta, hanem az antitrinitárius adventista háttér: Isten („Jehova”) és Fia („Mihály arkangyal”) szétválasztása.

A Társulat sokáig használt fel más bibliákat a saját tanai igazolására (Young’s Literal Translation, 1898; American Standard Bible, 1901; Rotherham’s Emphasized Bible, 1902), de ez nyilván nem volt elég, mert szükségesnek látták saját biblia kiadását. Ez a harmadik elnök (Nathan Homer Knorr) idejében valósult meg, Frederick William Franz (1893-1992), a későbbi negyedik elnök szerkesztésében. 1950-ben kiadták az „Új világ fordítás” újszövetségi részét (New World Translation of Christian Greek Scriptures), 1961-ben pedig a teljes bibliát (NWT of Holy Scriptures).

Magyarul 2000-ben jelent meg a NWT újszövetségi részének fordítása, a „Keresztény Görög Iratok új világ fordítása” (KGI), 2003-ban pedig a „Héber-arámi Iratok” és a „Keresztény Görög Iratok” teljes, javított szövege: „A Szentírás új világ fordítá­sa” (ÚVF, 2003). Végül, a 2013-as angol revízió magyar fordítása 2017-ben jelent meg: „Szentírás – Új világ fordítás” (ÚVF, 2017) címmel.

Bár „csak” 8,5 millió Tanú van, a NWT-t több mint 210 nyelven, 240 millió példányban jelentették meg, azaz rengeteg kívülállóhoz is eljut. Bár csak a töredékük lesz Tanú, aki beleolvas, annak mindenképpen hat az istenképére.

A NWT/ÚVF elvi célja Isten nevének „helyreállítása”, így a JHVH helyett az egész Ószövetségben („Héber Iratok”) mindenhol a „Jehova” szó áll, sőt, az Újszövetségi részben („Keresztény Görög Iratok”) is 237-szer. Mivel a 237 esetnek csak kb. a harmada olyan ószövetségi idézet, amelyben szerepel a Név, és a többi esetben csak az „Úr” [adónáj] vagy az „Isten” [elóhím, él, elóah] szó áll a héberben, vagy nem is idézet, hanem Jézus vagy apostolai saját szavai, egyértelmű a Jehovára cserélés funkciója: hogy az olvasó nehogy „összetévessze” Istent és Fiát. A kiadó minden más fontos témát illetően is úgy alakította a bibliai szöveget, hogy az megfeleljen Az Őrtorony tanainak. Ennek érdekében szavakat told be és hagy ki, szótári adatokat és nyelvtani szabályokat hagy figyelmen kívül, és a korábbi kiadásokkal ellentétben már nem is indokolja meg a döntéseit a Függelékben.

Jehova Tanúi bibliáját külön tanulmányban ismertetjük, ld. „Új világ fordítás”

3.2. A szombatos irányzat (COG7, WCOG, AOY)

A háromságtant tagadó és szombatos – de a hetednapi adventista prófétanő, Ellen Gould White tanait elutasító – csoportok közé tartozott a Churches of God Seventh Day (COG7), amelyet a „biblikus unitárius” Gilbert Cranmer alapított (1863). Az egyik presbiter, Clarence Orvill Dodd (1899-1955) volt az első, aki számára rendkívül fontos lett Isten és Fia „eredeti” héber nevének használata, illetve a szombaton kívül a bibliai évközi ünnepek megtartása és az étkezési szabályok követése is. Nézeteit 1937-től publikálta a The Faith folyóiratban, amely révén őt tekintik a mozgalom atyjának.

Dodd gyülekezete önmagát a helyreállított egyháznak tekintette, és bár az 1920-as évekig sokféle tanítást és lelkiségi hatást megtűrtek, egy ponton túl nem tolerálták, hogy Dodd a szombaton túl más előírásokat is meg akar tartani, ezért megváltak tőle, ahogy Herbert W. Armstrong-tól (1892-1986) is, aki hasonlóan állt a törvényhez (szombat, ünnepek, kásrut, tized), de az ún. brit-izraelizmust is hirdette (az elveszett zsidó törzsek az angolszász népek), és aki 1934-ben saját egyházat alapított (Worldwide Church of God, WCOG).

A szentneves mozgalom második jelentős alakja a szicíliai Angelo Benedetto Traina volt (1889-1971). Katolikusból tért át, és egy ideig a pünkösdi Aimee Semple-McPherson teamjében dolgozott, de vonzották a millerita és szombatos tanok. A „szent név” eszméjével a Gospel Kingdom Assembly-ben (Irvington, NJ) találkozott, amely elutasította a páli leveleket, viszont izsóp-oldatos vízben keresztelt (hiv. Zsolt 51:9). Trainát egy helyi tag, a cseh August Sheffick oltotta be a – szerinte – pogány eredetű és blaszfém jelentésű „Krisztus” szó iránti gyűlölettel, illetve az eredeti héber nevek, szavak használatának fontosságával. Traina a héber személynevek és köznevek után kutatva az American Standard Version (ASV) Ószövetségében fedezte fel a „Jehovah” nevet. Később a „Yahveh” változatot kezdte használni, a Jézus név helyett pedig a „Yahoshuah” változatot. Traina az 1938-as első szentneves konferencián (Warrior, AL) a görög Iészusz és khrisztosz szavak ellenzőjeként „antikrisztusnak” nevezte magát.

Sheffick-nek sikerült Traina egyik követőjét, John Bigelow Briggs-t is meggyőznie az ügy fontosságáról. Briggs használta először a „Yahshua” („Yah + Hoshea”) változatot, és állítása szerint „Yahshua szent nevében” sikeresen imádkozott egy beteg kislányért. Briggs 1936-ban kezdett prédikálni a nevek (Yahveh, Yahshua) használatának fontosságáról, 1939-ben pedig Ditroit-ban létrejött az Assembly of YHVH. Bár ők is háromságtagadók voltak, háromszoros alámerítést gyakoroltak: Yahveh (az Atya), Yahshua (a Fiú) és Kadesh (a szent angyalok [sic]) nevében.

Traina és Dodd adta ki az első „szentneves” Újszövetséget 1950-ben (The Sacred Name New Testament), Traina pedig 1963-ban a teljes Bibliát (Holy Name Bible). Ez a King James Version szövege, de – mivel az angol God és Lord, a héber adón, adónáj és a görög Iészusz, khrisztosz, theosz szót is pogány istennévnek vélték – az Újszövetségben God [theosz] helyett Elohim, Eloah, El vagy Yahweh áll, LORD / Lord [küriosz] helyett Yahweh, Jesus helyett Yahshua, Jesus Christhelyett Yahshua the Messiah.

A mozgalom második nemzedékének meghatározó alakja Jakob O. Meyer volt (1934-2010). Holland anabaptista hátterét az 1950-es években hagyta ott, több szentneves csoportban is megfordult, átvette a Yahweh és Yahshua nevet, saját folyóiratot (Sacred Name Herald), majd rádióprogramot indított. Végül 1965-ben létrehozta a máig legnagyobb szentneves közösséget (Assemblies of Yahweh). Meyer – George Lamsa követőjeként – vehemensen propagálta a héber és az arámi elsődlegességét és ihletettségét a görög Újszövetséggel szemben, ami számára „csak fordítás” volt, „fordítás pedig nem lehet ihletett”. (Meyer ugyan elhatárolta magát a szentneves mozgalomtól, de ettől még oda tartozott.)

A mozgalom az olyan szövegeket, mint a Róm 10:13 („aki segítségül hívja az ÚR nevét, üdvözül) és ApCsel 4:12 („nem is adatott más név az ég alatt, amely által üdvözülnénk”) úgy értelmezi, hogy nem elegendő magát Istent segítségül hívni (a „név” szó ui. a héberben a „személy” szót pótolja), hanem a konkrét nevét kell tudni, és annak pontos kiejtését is (Jehova Tanúi ez utóbbit nem követelik meg). Mivel ez az igény a témát üdvösségkérdéssé teszi, a mozgalmon belül is feszültséget teremt, éppen a sokféle „helyes” kiejtés miatt. A mozgalom így csak lassan terjedt, és saját bibliáikat szinte csak a tagok használják.

4. Héber gyökerek

A Hebrew Roots Movement (HRM), azaz „héber gyökerek” mozgalom kezdetei a 70-es, 80-as évekre tehetők, de a 90-es években kezdett terjedni, és ma már nem csak szentneves és armstrongista, hanem számtalan független „pronomiánus” és „messiási” tanítás keveredik benne, fókuszában pedig a nem zsidók „izráelita” identitása áll, ami szükségessé teszi a törvény részleges vagy teljes megtartását.

4.1. Háttér

A mozgalom gyökerei is visszavezetnek a millerita hátterű és szombatos Church of God (7th Day) közösségig, ahonnan Dodd és Armstrong, a Worldwide Church of God (WCOG) alapítója is el lett küldve. Armstrong is a törvény (szelektív) megtartását követelte (szombat, ünnepek, kóser étkezés, tized stb.), de brit-izraelizmusa és végvárása miatt Dodd és Traina szakított vele.

A WCOG-ból váltak ki a hébergyökeres mozgalom úttörői: William Dankenbring (Triumph Prophetic Ministries), illetve Dean és Susan Wheelock (Hebrew Roots^TM). Hasonló lelkiséget képviselt Joseph Good (Hatikva Ministries) és Brad Scott (Wildbranch Ministries), illetve a következő nemzedék, amely többnyire WCOG, szentneves, független pronomiánus és messiási közösségi háttérből jön: Angus és Batya Wootten (Alliance of Redeemed Israel), Dean Cozzens (Open Church Ministries), Caleb Hegg (Growing in Messiah), Tim Hegg (Torah Resource), Edward Chumney (Hebraic Heritage Ministries), David Wilber (119 Ministries), Sheila Crawford (Shofar Ministries), Jim Staley (Passion for Truth), Zach Bauer (New2Torah), Monte Judah (Lion & Lamb Ministries), Lex Meyer (Unlearn the Lies), Scott McKenzie (The Pronomian), Michael Rood (A Rood Awakening International), Doug Hamp (The Way Congregation) stb.

4.2. Eszmevilág

A mozgalom megörökölte a szentneves bibliák és nyelvészeti spekulációk világát, de sajátos tanokat is hirdet. A hébergyökeres mozgalomhoz tartozók ugyanis, bár szinte kizárólag nem zsidó származásúak, úgy akarják követni a zsidó messiást, hogy zsidóként akarnak élni. Ebből fakad a két fő meggyőződés:

• a pronomiánus (pro-Torah, Torah Observant) álláspont, amely szerint a törvény „örök” és „minden népre” vonatkozik (ld. One Law theology),
• az elveszett zsidó törzsekkel, azaz „Izráellel” azonosulás, azaz izráelita / efraimita identitás (ld. British Israelism, Two House, Commonwealth of Israel theology).

Ezekből fakad az elhatárolódás a rabbinikus zsidóságtól és posztbiblikus hagyományaitól, illetve a trinitárius messiási zsidó szövetségektől és keresztény felekezetektől („We are not Jews, nor Christians, we are Israelites!”).

Az alábbiakban az angolszász mozgalom saját kulcsfogalmai alapján foglaljuk össze az alapvető meggyőződéseket. A mozgalom „pronomiánus” (lat. pro = -ért, gör. nomosz = törvény) teológiája az alábbi kifejezéseken, szövegeken és logikán alapul:

• „Eternal Sign” – amiképpen a szombat „örök jel” (2Móz 31:16), sok más is „örök rendelkezés” (2Krón 2:3 stb.); ami „örök”, az nem múlik el, és nem változhat meg; ezt bizonyítja, hogy Jézus és az apostolok is törvénytisztelő zsidóként éltek, és mai hívőknek is így kellene élni: minden baj oka az, hogy nem így élnek, nem engedelmeskednek a Tórának
• „One Law theology” – a zsidó állam területén egy törvény volt érvényben, és az egész törvény éppúgy kötelező volt az ott élő jövevényekre, mint a zsidókra (2Móz 12:48-49, 4Móz 15:13-16, 5Móz 29:9 stb.)
• „Renewed Covenant” – az Újszövetség az Ószövetség folytatása, és az Ó- vet fényt az Új-ra (nem fordítva); az „új” szövetség tkp. megújított mózesi szövetség, ami a mózesi törvény megtartására tesz képessé (Jer 31:31-33)
• vallják, hogy az üdvösség kegyelemből és hit által van (Ef 2:8-9), de a „valódi” hit tettekben nyilvánul meg (Jak 2:17), azaz megtartja a törvényt.

A mozgalom „izráelita” vagy „efraimita” identitása és ebből fakadóan a törvény megtartásának igénye az alábbi kifejezéseken, szövegeken és logikán alapul:

• „Ephraimite Nations” – Jákób áldásaként Efraimtól szó szerint „sok nép” származik (1Móz 48:19), nem csupán a zsidóság.
• „Two House” – Sokan eleve azért vonzódnak a Tórához, mert ők a leszármazottai az északi, izráeli királyságból elhurcolt és „elveszett” tíz zsidó törzsnek, amelyek „felszívódtak a népek között” (Hós 8:8 KJV swallowed up among the nations), de most visszatérnek gyökereikhez, izráelita identitásukhoz (nem csak a britek vagy csak az európaiak, hanem mindenféle nép közül).
• „Commonwealth of Israel” – Ráadásul, bár a déli és az északi királyság lakói is megszegték az Istennel kötött szövetséget (Jer 3:1-10, 11:1-14; bálványimádás = vallási „házasságtörés”), Isten Izráeltől „elvált” és válólevelet is adott neki (ld. asszír fogság és szétszóródás), Júdától is „elvált”, de válólevél nélkül, feltételesen visszafogadva (ld. babiloni fogság és visszatérés) (Jer 3:6-11, Hós 1:2.6-7, Ézs 50:1-2). Júda és Izráel fiait Isten úgy gyűjti össze ismét (Hós 2:1-3), hogy a messiás (mint Izráel férje) meghal, így Izráel ismét házasságot köthet Istennel (vö. 5Móz 24:1-4; az eredeti férjhez elvált – és más férfié lett – nő nem térhet vissza). Az izráelita identitásukhoz visszatérők „Izráel házának elveszett juhai” (Mt 10:16, 15:24) vagy „más juhok” újra az „egy nyáj” részei (Jn 10:16), és mivel mind „be lett oltva Izráel olajfájába” (Róm 11:17.24), és már nem „Izráel társadalmi közösségétől” távol (politeia ~ „commonwealth” Ef 2:12), hanem annak részeként él, nyilván meg kell tartania a törvényt.
• „No Gentiles in New Covenant” – az új szövetség „Júda és Izráel házával” köttetett, a szövegben nincs szó a népekről, tehát a Jézusban hívők se nem zsidók („Júda háza”), se nem keresztények („népek”), hanem ők az izraeliták („Izráel háza”), ezért meg kell tartaniuk a törvényt.
• „Two Sticks” – a messiás és a megújult szövetség révén újra egyesül a két királyság: „Júda és Efraim botja” (Ez 37:15-28), vagy „Izráel két háza” (Ézs 8:14), azaz Efraim (a népek) és Manassé (a zsidóság).

A törvénytartás büszke felvállalása ellenére a mozgalom valójában (1) válogat a mózesi törvényből (sabbát, móédím, kásrut), és (2) az izráeli(s)ta identitás áldásait az ábrahámi szövetség jele, körülmetélkedés nélkül akarják élvezni.

4.3. Bibliakiadások

A sokszínű mozgalom közösségeiben, szolgálataiban sokféle bibliát használnak:

• fundamentalista protestáns (ASV, NASB/Legacy Standard Bible), zsidóbarát (OneNewMan Bible) és messiási (pl. Tree of Life Version) bibliákat, bár ezek trinitárius kiadók és fordítók művei
• mérsékelt szentneves bibliákat, amelyekben יהוה vagy YHVH áll, a „helyes” angol kiejtés nélkül (pl. The Scriptures, Literal English Version)
• az „arámi elsődlegességére” építő kommentált (Roth: Aramaic-English NT, Esposito: Hebraic Roots Bible) fordításokat, illetve sorközi – vagy inkább szóközi héber gyorsszótárazott – kiadványokat (pl. Bauscher: Original Aramaic-English Peshitta NT).

5. Kritika

5.1. Átírt görög?

Különösen Jehova Tanúi vallási szervezetének kiadóvállalata, az Őrtorony Társulat állítja, hogy a ma ismert görög Újszövetség azért megbízhatatlan, mert a szövege az első századokban át lett írva. A szöveghamisításról szóló elmélet, vagy inkább vádirat a következő pontokból áll:

• a Keresztény Görög Iratok ihletett írói a Héber Iratok idézésekor átvitték a tetragrammatont a görög szövegbe;
• a konkrét idézeteken kívül legalább 155 más esetben is eredetileg a tetragrammaton állt a szövegben;
• Máté először héberül írta meg az evangéliumát; héber evangéliumába átvette a tetragrammatont, amikor a Héber Iratokból idézett;
• a Talmud eretneknek minősített zsidó-keresztény iratokról szól; a Talmud szerint a zsidók ilyen keresztény iratokat is megsemmisítettek;
• a 2-3. századi pogány származású keresztények gyűlölték az isteni nevet; és 237 esetben küriosz-ra és theosz-ra cserélték ki a tetragrammatont;
• a Keresztény Görög Iratok eredeti szövege így nem maradt fenn sértetlenül; a keresztények ezért tévesztik össze Jézust Jehovával.

Mivel egyik állítás sem bizonyítható, a Társulat „indoklása” csupán feltevések és vádak, azaz rágalmak egymásra épülő halmaza.

5.2. Pogány görög?

A szentneves bibliák egyik típusa nem csupán Isten és Fia nevére koncentrál, nem is csupán az Ószövetség vagy a zsidó-misszió miatt igyekszik a héber gyökereket rekonstruálni, hanem azért, mert az Újszövetség görög szövegében és az angol fordításban is pogány eredetű és tartalmú szavakat vél azonosítani. Esetükben a visszahéberesítés mögött „purista” motiváció áll: a szent szöveg megtisztítása a pogány hatásoktól.

Az irányzat fő ideológusa a dél-afrikai Institute for Scripture Research (ISR) alapítója, Chris J. Koster volt (?-1995). Az általa szerkesztett „The Scriptures” más szentneves „fordítások” alapja is lett, például a HalleluYah Scriptures szinte egy az egyben átvette a szövegét. Koster könyve – „Come Out of Her My People” – ISR, 1986) – szentneves és hébergyökeres körökben régóta alapműnek számít, elméletét kritika nélkül átveszik, igazságként ismétlik, újra meg újra kiadják.

Koster elmélete részben átvett, részben eredeti elemekből épül fel:

• Jézus és a kortárs zsidók arámiul beszéltek, Máté pedig „eleve héberül” írta evangéliumát. A görög Újszövetség tehát „eleve csak fordítás”.
• Szinte minden fontos görög kifejezés azonban – a theosz-tól a küriosz-on és a hádész-on át a khrisztosz-ig – „valójában” pogány eredetű és tartalmú. A görög Újszövetség tehát „eleve nem lehet ihletett”.
• Az angol fordításokban megszokott bibliai kifejezések (God, Christ, Lord, hell, church, justice, holy stb.) a közismert keresztény szimbólumokhoz (kereszt, hal, horgony) és ünnepekhez (karácsony, húsvét) hasonlóan mind „eleve pogány eredetűek és tartalmúak”.
• A pogány istenneveket kimondani sem szabadna, nemhogy Istennel összekapcsolni (2Móz 23:13, Józs 23:6-7, Zsolt 16:4). A görög Újszövetség és az abból készített angol fordítások „beszennyezik” Isten szavát.
• Szükséges a görögösített neveket és görög kifejezéseket „az eredeti héber” formájukra vagy megfelelőjükre cserélni az egész – angol vagy más nemzeti nyelvű – Újszövetségben, pl. theosz / God = Elohim; küriosz / Lord = Adonai / יהוה; Iészusz / Jesus = Yeshua; hádész / Hell = Sheol

Először is, bár Jézus és a kortárs palesztinai zsidók valóban főleg arámul beszéltek, Jézus és tanítványai is minden bizonnyal tudtak görögül, és okkal írták az Újszövetséget is görögül. Az Újszövetségből eleve csak Jézus egy-egy mondata, beszédei és beszélgetései lehetnek arámiból készült fordítások. Az evangéliumok összes elbeszélő része, az ApCsel, az összes levél és a Jelenések is eleve görögül íródott, méghozzá vegyesen zsidó és nem zsidó származású hívőknek. Zsidó íróik mégsem féltek attól, hogy írásaiknak és egyes kifejezéseknek a kortárs nem zsidó hívők és keresők „pogány” jelentést fognak tulajdonítani.

Másodszor, Máté „héberül” írt evangéliumáról Papiasz apostoli atya írt 130 körül. A fennmaradt töredékben így fogalmazott: en hebraidi dialektó ta logia szünetakszato = „a zsidó kifejezésmód szerint állította össze a beszédeket” (Ókori keresztény írók 1. kötet: Apostoli atyák, 228. oldal).

• Papiasz nem a glóssza (nyelv) szót használja, hanem a dialektosz-t (beszélgetés, vitatkozás; beszédmód, nyelvjárás, idegen kifejezés, nyelv).
• Görögül a hebraiosz = „zsidó”; hebraisz = „zsidó nyelv” (ApCsel 21:40, 22:2, 26:14); hebraiszti = „zsidó nyelven”, de ez a kifejezés minden előfordulása arámi (!) névre, szóra utal (Jn 5:2, 19:13.17.20, 20:16, Jel 9:11, 16:16).
• té hebraidi dialektó = „zsidó nyelvjárásban / nyelven”, vsz. arámiul, ui. mindig jelen van nem zsidó hallgatóság (ApCsel 21:40, 22:2, 26:14).

Máté evangéliumában gyakoriak a tipikus sémi szófordulatok és az arámi szavak, mondatok, a „zsidó nyelvi kifejezésmód” (idióma) pedig a zsidó vallási kultúrát nem ismerő görög olvasó számára valóban idegenül hathatott. Ha létezett is volna egy héber szövegű Mt, valószínűleg igény hiányában nem maradt fenn.

Harmadszor, ami a bibliai görög és az angol kifejezések „pogány eredetét” illeti, a Koster által hosszasan felsorolt „bizonyítékok” vallástörténeti szempontból csupán ellenőrizhető tárgyi tévedések, ellenőrizhetetlen magánvélemények és nem kényszerítő erejű érvek halmaza. Például, csak mert a theosz (isten) szóval az 1. században vagy a korábbi századokban pogány istenekre is utaltak, ez nem jelenti azt, hogy a Biblia istenére nem szabad vele utalni. Az Ószövetség és annak ógörög fordítása (Septuaginta) is rendszeresen használja az elóhím és a theoi szót más istenekre – egyszerűen különbség van köznév és tulajdonnév között.

Negyedszer, a bibliai hivatkozás, hogy a pogány istenneveket kimondani sem szabadna (2Móz 23:13, Józs 23:6-7, Zsolt 16:4), nem csak a szövegkörnyezetet hagyja figyelmen kívül, hanem a teljes Bibliát. Abban ugyanis egyrészt rengeteghamis isten neve olvasható, másrészt semmi sem utal benne arra, hogy e nevek helyett mást kellene mondani, vagy fújozni, netán sípolni. Aki az ilyen fokú nyelvi purizmust a saját nyelvére és a hétköznapokra is alkalmazni akarja, az egyáltalán nem tudna kommunikálni a „tisztátalan” szavaktól való félelemtől. Ez a pogány hatásoktól való paranoiás félelem – Izzy Abraham találó kifejezésével élve – egyszerűen „paganoia”.

5.3. Héber gyökerek?

Ma a zsidók ismét a héber Bibliát olvassák fel, héberül imádkoznak, és Izraelben a héber modernizált változata [ivrit] az anyanyelvük, így a mai zsidók számára készült Újszövetségekben is héber nevek, szavak olvashatók. A messiási zsidó közösségek és a szentneves-hébergyökeres mozgalom számára az Újszövetség „eredeti, zsidó jellege” automatikusan héber nyelvi közeget jelent. A héber Ószövetség folytatása is ideálisan egy visszahéberesített Újszövetség, a teljes Biblia pedig egységesen héber nevekkel és szavakkal teli Biblia. Bár mindez nyilvánvalónak tűnik, nem feltétlenül jogos.

Az egyház 1. századi „zsidó gyökerei” ugyanis nem héber, hanem alapvetően arámi és görög nyelvi gyökerek:

• Jézus beszélgetései és beszédei eleve arámiul hangzottak el (bár egyes részek akár görögül is, ld. „Miatyánk”), de
• Jézus arámi vagy görög anyanyelvű zsidó tanítványai
• az új, nemzetközi, zsidókból és nem zsidókból álló közösség számára
• ezeket is görögre fordították,
• és bár egyes arámi szavakat, mondatokat megőriztek,
• az Újszövetség összes többi részét eleve görögül fogalmazták.

Az egész közel-keleti tranzit-térség lakosságához hasonlóan a Jézus-korabeli Iudaea provincia zsidósága is többnyelvűvolt. Jeruzsálemnek is többnyelvű állandó lakossága volt, az ünnepekre hazalátogató, nem arámi vagy héber anyanyelvű zsidó rokonok és prozeliták pedig tovább színesítették az összképet.

A hébert csak a déli Júdeában, Jeruzsálemben beszélték, de már ez sem a bibliai héber volt, hanem az egyszerűbb, korai rabbinikus héber, amit 200 körül már senki sem beszélt. Mindenhol máshol az arámi volt a zsidók anyanyelve, így Jézusé és galileai tanítványaié is (csak az áruló Júdás volt Jézus földije, júdeai).

A diaszpórában élő zsidók mind a helyi nyelveket beszélték. A hagyományőrzők körében a héber a formális imádság nyelvévé vált, ezért is keltettek pünkösdkor nagy feltűnést a galileai Jézus-hívők, akik a liturgikus héber vagy köznyelvi arámi helyett minden más nyelven magasztalták Istent (ApCsel 2:7-11).

A Római Birodalom katonai és adminisztratív hatalmának, jelenlétének szimbolikus jele volt a latin használata. A Szentély udvarán latin és görög nyelvű tábla tiltotta a belépést a nem zsidók számára, és Jézus feje fölé is háromnyelvű vádiratot szögeztek (Jn 19:20), a helyi „zsidó nyelven” [hebraiszti], azaz héberül vagy arámiul, a birodalmi „római nyelven” [rómaiszti], azaz latinul, illetve a „hellének” nyelvén [helléniszti], azaz görögül, hogy mindenki értse.

A kor és a térség közvetítő, illetve kulturális nyelve ugyanis a rómaiak és minden nép számára a görög volt. Görögül érteni és beszélni mindenkinek muszáj volt valamennyit, ha írni nem is.

• Galileában József és Jézus biztosan nem élt meg csupán a názáreti falusi megrendelésekből. A közeli samáriai főváros, majd nagyváros, Szeffórisz viszont görög kultúrájú volt, ezért tudniuk kellett görögül kommunikálni.
• Az apostolok neve általában héber (Jaakóv, Jochánán, Jehúda, Simón, Léví) vagy arámi volt (Kéfa, Simón bar Jóna, Tómá, Mattai, Bar Tolmai), de két görög is előfordul (Andreasz, Filipposz). A külföldön élő, csak görögül beszélő zsidók ez utóbbiakhoz fordultak segítségért, eleve a nevük vagy a nyelvtudásuk miatt (Jn 12:20-23).
• Amikor Jézus a mennybe való hazatérését említette, a tömeg úgy értette félre, hogy „a görögök közé” megy tanítani (Jn 7:35), tehát feltételezték róla, hogy tud görögül.
• Pilátus is tolmács nélkül vallatta Jézust. Nem valószínű, hogy a helytartó leereszkedett volna az arámi használatához, vagy hogy Jézustól latinul követelt volna választ. Sokkal valószínűbb, hogy görögül beszéltek.

5.4. Eredeti arámi?

Egyes szentneves-hébergyökeres kiadók azt állítják, hogy angol fordításuk „az eredeti arámi Újszövetségből” készült. Elöljáróban ki kell jelenteni, hogy ilyesmi nem létezik, valójában későbbi szír fordítások angol fordításairól van szó.

Az arámi és a héber két külön, de rokon észak-nyugati sémi nyelv. Arám területe és az arámi nyelv kb. 4000 éves múltra tekint vissza, legkorábbi írásos emlékei az i.e. 10-8. századból maradtak ránk. Az arámi a térség állandó közvetítő nyelve volt, az i.e. 7-4. század között pedig hivatalos birodalmi nyelv is.

A zsidók ősatyák „nomád arámiak” voltak (5Móz 26:5), ezért nem is Kánaánból, hanem az Arám területén maradt rokonságból házasodtak (1Móz 24:3-4, 28:1-5). A babiloni fogság után a zsidóságban annyira elterjedt az arámi nyelv használata, hogy amikor a héber Bibliát (amelyben kb. 260 arámi vers, kb. 600 arámi szó van) héberül felolvasták, arámira kellett fordítani, hogy értsék (Neh 8:8).

• A fogság után kialakult zsinagóga rendszerben az istentiszteleten a felolvasó mögött állt a fordító [meturgemán], aki a Tórát mondatonként, a többi szöveget három mondatonként fordította. Ez felkészülést igényelt, és a szó szerinti vagy értelmező fordításokat Jézus korában kezdték leírni.
• A Targumím („fordítások”) idővel annyira népszerűek lettek, hogy a héber eredeti érdekében szükségesnek látták korlátozni a használatukat. Számunkra viszont nagyszerű értelmezés-történeti forrásul szolgálnak.

Jézus korára tehát a térség zsidó köznyelve – Júdea kivételével – az arámi volt, a közösségi és egyéni istentisztelet nyelve a héber és az arámi.

• A görög Újszövetség – túl az arámi személy- és helységneveken – Jézus több arámi mondatát és kifejezését is megőrizte (Mk 5:41, 7:34, 14:36, Mt 5:22, 6:24, Lk 16:13, Jn 20:16, 1Kor 16:22).
• Jézus még a kereszten sem héberül imádkozott a Zsolt 22:1 szavaival, hanem anyanyelvén, arámiul kiáltott fel [héber: Élí, Élí, lamá azaftání; arámi fordítása: Eláhí, Eláhí, lemá sebaqtání; ennek görögös átírása: Elói, Elói, lema szabakhthani].

Az arámit a kereszténység születése utáni századokban is használta a rabbinikus zsidóság (ld. Midrás, Talmud), és még a jóval későbbi, középkori kabbalista misztika is „ősi” (mű)arámi irattal igyekezett előállni (Zóhár).

Az időszámításunk utáni századokban a kései arám egyik keleti, Edessza környéki dialektusából kialakult a saját ábécével rendelkező szír nyelv.

• Ahogy annak idején az „arámi” nyelv is Arám területéről kapta a nevét, úgy a „szír” nyelv is Szíriáról, így görögül a szüriszti – azaz „szír nyelven” – valójában azt jelenti: „arámi nyelven”.
• Ennek ellenére látni kell, hogy az Ószövetség birodalmi arámija, a Jézus-korabeli galileai arámi, a 3-5. századi egyházi szír és a modern, Szíriában és Irakban beszélt neo-arámi dialektusok a nyelv történetének külön fázisai, amelyek nem azonosíthatók.

A térség ortodox és keleti egyházainak szentírásában és liturgikus szövegeiben, sajátos, szír ábécékkel őrződött meg a „klasszikus szír”, a szír egyházi nyelv. A középkorban kialakult „neo-arámi” nyelveket (ún. szúrit, turojo) ma is milliók beszélik, elszigetelt szíriai falvakban pedig fennmaradtak régies dialektusok (pl. Malúlában). Bár sémi nyelvek lévén, a hangzásbeli hasonlóság nyilvánvaló (héber sálóm, arámi slám, szír slama / slomo), egyik ma beszélt szír dialektusra sem mondhatjuk, hogy „ez volt Jézus nyelve”, az 1. századi galileai arámi rekonstrukciójához pedig túl kevés a forrás.

Bár az 1. századi egyházi kultúra nyelvészeti szempontból nem rekonstruálható, nincs is rá szükség, mert fennmaradt a görög Újszövetség, amire építeni lehet, ha maximálisan figyelembe vesszük a héber Bibliát és a kortárs arámi bibliafordítói és zsinagógai gyakorlatot, mint eszmei hátteret és értelmezési keretet.

5.5. Elsődleges arámi?

Ami az „Aramaic Primacy Theory”, azaz a göröggel szemben az „eredeti arámi Újszövetség” elsődlegességét valló elméletet és ezen alapuló kiadványokat illeti, ez is a galileai arámi és a szír nyelv azonosításán áll és bukik, hiszen a valóságban nem tudnak felmutatni 1. századi, eredeti arámi Újszövetséget, csak sokkal későbbi szír szövegeket.

Megjegyzendő, hogy a keleti kereszténység szír ágának történelmi okokból több önmegnevezése és ragadványneve is van, amelyekben keveredik az etnikai, nyelvi és felekezeti identitás. Ezért szírnek, asszírnak, káldnak és helyenként neo-aráminak is nevezik önmagukat és nyelvüket, de ez nem jelent az 1. századi arámival való nyelvi azonosságot vagy egy 1. századra visszavezethető arámi szöveghagyomány folytonosságát.

A keleti, szír nyelvű egyházak Bibliája az ún. Pesitta („egyszerű”; a keleti szír Mappaqtá Pesíttá vagy nyugati szír Mafaqto Fsitto jelentése „egyszerű változat”). Ószövetségi része valamikor a 2. században készült a héberből, valószínűleg izraelita fordítók munkája nyomán. Az Újszövetség a görögből készült, de szövege és kánonja annak igen korai állapotát tükrözi. Több részlet, amelyről csak a 19-20. századi szövegkritikai kutatás révén derült ki, hogy későbbi betoldás a görögben, a szír fordításban eleve nem is szerepelt (Mk 16:9-20, Lk 22:17-18, Jn 7:53–8:11, ApCsel 8:37, 15:34, 28:29, 1Jn 5:7).

A latin és a görög egyházrésztől való 5. századi elszakadás, illetve a 7. századi iszlám hódítás utáni elszigeteltség miatt a szír kánon is az első három évszázad helyi bizonytalanságait tükrözi, illetve sajátos utat járt be.

• Tatianosz a 2. század közepén Mt, Mk, Lk és Jn görög szövegét szírre fordítva szőtte össze híres evangélium-harmóniáját, amelynek szír (!) címe Evangelion daMchalte, azaz „Kevert Evangélium”, görögül Diatesszarón, azaz „Négyből”. Műve szír nyelven csak idézetek szintjén, elsősorban Szent Efrém 4. századi kommentárjában maradt fenn.
• Korai népszerűsége ellenére a 4-5. században végül mind a négy evangéliumot lefordították görögből szírre [Evangelion daMparse, azaz „Elválasztott evangélium”], így a Pesitta fennmaradt kézirataiban már eleve ezek olvashatók.
• A Pesitta Újszövetségébe 22 irat tartozott: a Mt, Mk, Jn és Lk, az Apcsel és annak folytatásaként a Jak, 1Pt, 1Jn, végül Pál levelei, köztük a Zsid. A Szír Ortodox Egyház és a Kelet Egyháza (más néven Asszír vagy Káld Egyház) liturgiája csak ezekből idéz, és a Kelet Egyháza a mai napig csak 22 iratot ismer el kánoninak. Az ún. „nyugati öt” irat (2Pt, 2Jn, 3Jn, Júd, Jel) csak 616-ban, Harqeli Tamás görögből készült fordítása után került bele a Szír Ortodox kánonba.

A Pesittát a nyugati egyház csak a 16. században ismerte meg, a szír pap, Mardini Muse („Moses Mardinus”) révén. Mivel az Oszmán Birodalomban a nyomtatást vallási okból tiltották, Muse Európába jött át a szír Újszövetséget kinyomtatni. Ez végül 1555-ben – I. Ferdinánd császár anyagi támogatásával – sikerült is, majd Rómában maradt szír nyelvet és kultúrát tanítani (Collegio dei Neofiti).

Az egész Pesitta első angol fordításai (1849 John Wesley Etheridge; 1851 James Murdock) után 1905-ben jelent meg a United Bible Societies első kritikai kiadása. A legújabb tudományos, kritikai kiadás, amely végre az eredeti szír kánont és fejezetbeosztást tükrözi, 2020-ban jelent meg George A. Kiraz szerkesztésében, a Gorgias Press kiadónál, „Syriac-English New Testament” címmel.

Mindezek alapján az Aramaic Primacy elmélet teljes egészében elvethető, a mozgalomban terjesztett „Aramaic-English” és „Original Aramaic” Újszövetség-kiadások eleve nem lehetnek azok, aminek eladják őket, legjobb esetben a ma ismert szír szöveg régi vagy közelmúltbeli angol fordításainak a koppintásai.

• Az elmélet első jelentős ideológusa az iraki származású, önmagát „asszír” kereszténynek hirdető, valójában eretnek nézeteket is valló dr. George Lamsa, az Aramaic Bible Center (ABC) alapítója volt. Az Újszövetséget valójában a szír Biblia alapján igyekezett „helyreállítani”, először a kifejezések szintjén, majd saját kiadású fordítással is előállt, azt állítva, hogy „az eredeti arámiból” készült (The Holy Bible from Ancient Eastern Manuscripts, 1933, reprint: Harper & Row, 1984).
• Lamsa írásmagyarázati-nyelvészeti kijelentéseit és fordítását az egységes és éles szakmai kritika ellenére még ma is nyomják, mert laikusok még mindig mérvadónak tekintik. Az „Aramaic” használata mögött azonban valójában a már említett szír nemzeti-felekezeti identitásra kell gondolni, nem a Jézus által beszélt arámira.

Az Aramaic Primacy elméletre épülő bibliakiadásokat külön tanulmányban ismertetjük, ld. „Szentneves bibliák”

Összefoglalva, a héber és az arámi elsődlegességét vallók a görög szöveg mögé akarnak nézni, egy még régebbi réteget akarnak feltárni, és erre az alapra felépíteni a szerintük eredeti épületet. Nem veszik észre, hogy ezt a nyelvi és kulturális alapot Jézus közvetlen tanítványai – velük ellentétben – tökéletesen ismerték, és hogy erre az alapra építettek is: a görög Újszövetséget.

5.6. Piktografikus értelem?

A szentneves-hébergyökeres mozgalom legújabb nyelvészeti „felfedezése” a Biblia „mélyebb” értelmezéséhez a „Hebrew Word Pictures” (Seekins 1994), „Ancient Hebrew” (Benner 2005) vagy „az Atya nyelve” (Horvath 2013).

Az i.e. 15. sz-i proto-sínai vagy ókánaáni írásról van szó, és a szerzőket a héber betűk „mögött” álló, egyiptomi hieroglifákra visszavezethető képek érdeklik, illetve az ezeknek tulajdonítható „jelentés”. Számukra a héber „tulajdonképpen három nyelv”: a szótári jelentés alatt numerikus és piktografikus jelentésréteget is látnak.

A „piktografikus” jelentésre hazai példát hozva, Alan Horvath (2013) nyomán a Könyvről Könyvre Biblia 1. kötetének végén a „Magyarázatok” az „Arám, héber képes betűk értéke, jele, jelentése” szekcióban közli a proto-sínai írásjeleket, héber nevüket (pl. Jod, Hé, Vav), számértéküket (10, 5, 6) és „jelentésüket”:

• [ y ] Jod = Kar és kéz – Munka (amit vki végez), cselekvés (amit vki tesz), imád, dob
• [ h ] Hé = Férfi felemelt kezekkel – Tisztelet, megilletődés. Nézd! Íme!, lehelet, lélegzet vagy sóhaj (mint csodálkozásnál, megilletődésnél), kinyilatkoztatás, a Ruahnak az 5. dimenziója („Az Atya Szellem, és keresi azokat, akik Szellemben imádják” Jn. 4:23), gyakran használják határozott névelőként és birtokos jelzőként.
• [ w ] Vav = Sátorszeg – Egy szög vagy kampó, hozzáadni vmit vagy biztonságossá tenni vmit, férfi száma (fizikálisan), gyakrabban használják, mint bármely más betűt, mint egy összekötőt, ami és-t vagy összekapcsolt-at jelent.

Ezek alapján a „Jahve” [jod-hé-vav-hé] istennév jelentése „Íme a kéz, íme a szög” lenne, amennyiben (1) valamiért nem a héber olvasási irányt követjük (ui. kéz-íme-szög-íme), és (2) valamiért pont ezeket a jelentéseket választjuk ki a többi közül (lehetne pl. munka-tisztelet-biztonság-tisztelet vagy imád-lélegzet-imád-kapcsolat stb.). Hasonló módon jut el Horvath és a KKB a „Jesua” jelentéséhez: „Aki teremt, Aki megsemmisít, Aki megvéd és aki ismer téged és vágyik arra, hogy megtapasztald ŐT!” Stb.

A képekhez szubjektív módon társított fogalmakból leszűrt spekulatív mondatok értékeléséhez elég egy kis nyelvtörténet.

Ami a numerikus jelentést illeti, az ókori héber (görög, latin) ábécék betűinek azért volt számértékük, mert kezdetben nem voltak külön számjegyeik. Nyugati kultúránk is a számokat csak a középkorban, arab közvetítéssel vette át Indiából.

• A betűk számértéke a héberben: alef = 1, a bét = 2, gimel =3, dálet = 4; a görögben alfa = 1, béta = 2, gamma = 3, delta = 4 stb.
• A Bibliában bizonyos számoknak (pl. 1, 3, 4, 6, 7, 10, 12, 40) kulturális képzettársítások révén szimbolikusjelentőségük van, pl. a 7 a nyugalom, elégedettség, teljesség száma vö. sabbát.
• Az i.e. 6. sz-i püthagoreusok találmánya volt a betűknek adott számérték, amit a zsidók csak az e. 1. sz-ban (!) vettek át a görögöktől [geometria / grammateia ~ arámi gimatrijjá = „gemátria”]. A Biblia értelmezéséhez pedig először az i.sz. 2. sz-i (!) „Harminckét módszer barajtája” című hermeneutikai műben szerepel, mint a 29. módszer.
• A kommentátorok a gemátriát vagy elutasították, vagy csak óvatosan használták, pl. ha egy szakaszon, történeten belül egy szó számértéke megegyezett egy másik szóéval, ebben összefüggést láttak, és további érvként használták a szöveg alapján kialakított értelmezéshez, de sosem vált önálló, irányadó értelmezési módszerré vagy értelmezési réteggé.
• A rabbinikus judaizmus – föld, szentély, papság és áldozatok híján – a századok során a Biblia szó szerinti értelmezésétől egyre távolodva a szöveg spekulatív értelmezésére is rákényszerült, de még a középkori kabbalisták misztikája is számmisztika volt, nem „képmisztika”.

Ami a piktografikus jelentést illeti, bár az egyiptomi gyökerekre való hivatkozás jogos, az erre épített elmélet figyelmen kívül hagyja az írás- és nyelvtörténetet.

• Az egyiptomi írás kezdetben valóban képírás volt, de már a hieroglifikus („szent véset”) írás is fogalom-, szótag- és hangírás keveréke
• Az ebből leegyszerűsített, nádtollal papiruszra írható hieratikus („papi”) változat pedig 24 mássalhangzót, azaz hangokat jelölő betűírás
• Ebből jött létre az ún. proto-sínai [ a b g d …] vagy ókánaáni ábécé (15-11. sz.), amelyre a piktografikus jelentés hívei hivatkoznak.
• Az ókánaánit követő főniciai ábécé (11-6. sz.) változata volt az ún. paleo-héber [ a b g d …] írás, ami aztán a görög [ A B G D ] és latin ábécé alapja is lett. Mivel a zsidók az egyiptomi, majd a főniciai számokat használták, ekkoriban – és a héber kánon lezárulásáig – a hangokat jelölő betűknek képi jelentésük már régóta nem, számértékük pedig még sokáig nem
• A zsidóság körében a paleo-hébert az i.e. 6. század körül váltotta fel az arámi írás (i.e. 8-4. sz), amelyből végül lassan a ma is ismert héber kvadrát-írás kialakult.

Tehát képekből lettek a betűk, amik sokáig csak hangokat jelöltek, és végül, időszámításunk kezdete körül számokat is, de sohasem képeket. A betűk alakja idővel többször is módosult, mert az írás iránya megváltozott, maguk a jelek elfordultak, egyre elvontabbak, egyszerűbbek lettek, és már csak a betűk héber neve őrzi, hogy az eredeti kép mit ábrázolhatott. [MEGJ. a PDF verzióban láthatók a speciális betűk!]

• Például az „a” betű héber neve alef, ami eredetileg ökörfejet [a] ábrázolt, de a héberben [ℵ] lett, a görögben pedig [A].
• Ugyanígy, a „b” hangot jelölő betű héber neve bét, ami eredetileg házat [b] ábrázolt, de a héberben [ℶ] lett, a görögben pedig [B] stb.

Az évezredekkel ezelőtti képírásos háttérből tehát nem következik, hogy létezne a héber betűknek és szavaknak valamiféle eredeti „piktoriális” jelentése vagy értelmezési rétege, amit fel kellene vagy lehetne fedezni.

• Az egyes betűk mögött álló rajz valóban valami konkrét dolgot ábrázol, de hogy ennek milyen jelentősége és hány jelentése lehetséges egy adott kifejezésen, mondaton és gondolatmeneten belül, az teljesen szubjektív.
• A szerzők még abban sem egységesek, hogy egyes betűk konkrétan mit ábrázolnak, nemhogy ki mire asszociál róluk, és szerinte ez milyen irányba befolyásolja egy héber kifejezés, név vagy akár mondat értelmezését.
• Nincs történelmi nyoma annak, hogy a zsidók valaha is visszafordították volna az írástörténetet, és a hangokat jelölő betűkbe a képek „mögöttes” jelentése alapján „mélyebb” értelmet láttak volna bele. Ilyesmit még a középkori kabbalista misztika sem keresett a szövegben.

A héber betűk és szavak képi jelentését hirdető „Proto Hebrew”, „Ancient Hebrew” és „Otiyot” szerzők, illetve a HalleluYah Scriptures párhuzamos English / Hebrew / Paleo-Hebrew / Proto-Hebrew kiadásainak, illetve a betűk képéhez fűzött fogalmi társításoknak és jelentéseknek annyi közük van Isten szavához, mint a csillagoknak az állatövi jegyekhez: szabad asszociációs játék.

5.7. Örök törvény?

A szentneves és különösen a hébergyökeres mozgalom Tóra-értelmezésére épül saját „Pronomian” vagy „pro-Torah” és „Torah Observant” identitásuk, illetve a keresztény egyházak címkézése az „Antinomian”, „anti-Torah” vagy „lawless” szavakkal, mintha azok Tóra-ellenesek vagy törvény-nélküliek lennének.

Ha az apostolok a hébergyökeres logikát követték volna, minden Jézusban hitre jutó nem zsidó származásút körülmetéltek és teljes törvénytartásra köteleztek volna – amint ezt a júdeai farizeus hátterű testvérek követelték (ApCsel 15:1.5). Az apostoli tanács azonban – a Szent Lélek vezetésével – ennek pontosan az ellenkezőjét tette (ApCsel 15:5 vö. 10-11,19-21,28-29), és Pál apostol is azzal fenyegette a törvény által megigazulni és körülmetélkedni akaró nem zsidókat, hogy ha körülmetélkednek, akkor az egész törvényt meg kell tartaniuk, és a messiástól elszakadnak, a kegyelemből kiesnek (Gal 5:1-4).

A törvény és a próféták beteljesedése

A Mt 5:17-20 szerint Jézus valóban nem azért jött, hogy „érvénytelenítse” [katalüó = felold, feloszlat, megszüntet, befejez] „a törvényt és a prófétákat” – tehát az Írásokat, nem csupán a törvényeket (ld. ApCsel 13:15, Róm 3:21) –, hanem hogy azokat „beteljesítse” [pléroó = teletölt, teljessé tesz, kiegészít]. Mit jelent az Írások Jézus általi „beteljesítése”?

• A folytatás szerint az ég és a föld „elmúlik” [parerkhomai = itt: elmúlik (időben)], de a törvényből egyetlen írásjel sem „múlik el” [parerkhomai = itt: érvényét veszíti], „amíg minden meg nem lesz” [heósz an panta genétai], tehát amíg (!) Isten írásba adott ígéretei, jövendölései be nem teljesednek Jézus által.
• Ezért, aki a legkisebb parancsot [entolé] is eltörli, és anélkül tanít – Jézus jelen időben beszél és az Írott Tant a Szóbeli Tannal esetenként felülíró kortárs írástudókra, farizeusokra utal –, az a legkisebb lesz Isten országában, aki viszont megtartja cselekszi és tanítja is [poiészé kai didaxé], az nagy lesz. Ha azonban be akarnak lépni Isten országába, akkor a tanítványainak olyan igaz életet kell élniük, amely felülmúlja az írástudókét és a farizeusokét.

Jézus tehát egyrészt a héber Írásokra utal, amelyek ígéreteit beteljesíteni jött, és amelyek addig nem is veszítik érvényüket, amíg be nem teljesíti őket, vagy általa teljes értelmet nem nyernek. Másrészt a kortárs zsidó vallásosság felülmúlásáról beszélt, ami azonban szerinte nem lehetséges a megváltás, az új szövetség és a lelki újjászületés – éppen az általa beteljesítendő ígéretek nélkül. Beteljesedésük után sok törvény érvényét is vesztette (ld. alább), de Jézus szavai „nem múlnak el”, azaz nem veszítik érvényüket [parerkhomai] (Mt 24:35).

A beteljesedés és a változások

Az ígéretek beteljesedése és az új, nemzetközi gyülekezet megszületése többféle változást hozott:

• a zsidósággal, mint néppel kötött ábrahámi szövetség jele (körülmetélés) természetesen megmaradt (Jn 7:22, ApCsel 7:8, 16:1-3, Róm 3:1-2, 9:3-5), de a jelentősége az üdvösség szempontjából megszűnt (ld. Róm 2:25-29, 3:29-30, 4:9-12, Gal 2:1-9, 5:1-12, 6:12-15, Ef 2:11-18, Fil 2:2-11, Kol 2:11.13, 3:11), ezért zsidónak a körülmetélést utólag eltüntetni, nem zsidónak utólag elvégezni tilos (Gal 2:3, 5:2-4, 1Kor 7:17-20)
• a teokratikus állam igazgatási törvényei, a lévita papság és az áldozati kultusz érvényét vesztette (Zsid 7–10. fejezetek), ráadásul a Szentélyt lerombolták, majd a zsidókat is száműzték Júdea provinciából (ezzel még a legtöbb hébergyökeres tanító is egyetért)
• az erkölcsi alapelvek és parancsok egy része érvényben maradt, ezeket az Újszövetség idézi és megismétli; a messiás és apostolai új parancsai (pl. Mt 28:19-20, Jn 13:34, 14:15.21, 15:4.10, 1Jn 2:7-11, 3:21-24, 2Pt 3:2, Róm 13:1, 14:1-6, 1Kor 7:17-24, 11:23-26, 14:37-38 stb.) a korábbi etikai parancsokat is összefoglalják (Mt 22:36-40, Róm 13:9-10, Gal 5:14) vagy felülmúlják (Mt 5:43-48, Jn 15:12, Ef 5:25, Róm 12:21, 1Jn 4:7-12 stb.).

Örök rendelkezés?

Eleve kérdés, hogy ha pusztán az „örök” [ólám] szó kizárná a változást, akkor a mozgalom miért nem akar minden parancsot megtartani, amihez az „örök” jelző kapcsolódik? Miért pont a szombat, és az engesztelő nap miért nem? Ha viszont csak egy „örök” rendelkezés is megszűnt, akkor nem lehet az ólám abszolút örök értelmezésére hivatkozni – a héber nyelv és a bibliai tanítás szerint sem.

Az „örök” szó számunkra kezdet és/vagy vég nélkülit jelent, de a bibliai kifejezésmódtól idegen a mai filozófiai-tudományos terminológia a maga egyezményesen definiált és abszolút jelentésű szavaival. A jobb híján sokszor „örök”-nek fordított héber szó [ólám] jelentése sem abszolút értelmű, hanem a térben vagy időben nem beláthatóra utal. A szó szövegkörnyezettől függő, konkrét jelentései azonban bibliafordításainkban hol megjelennek, hol nem:

• az emberi emlékezet óta létező, „régi” vagy „ősi” vagy pedig a jövőben is várható, „mindig is” (pl. a teremtett világ jelenségei, ld. zsoltárok)
• egy emberi életen belül „végleg” (pl. 1Sám 1:22), „soha többé” (pl. 2Móz 14:13) vagy „egy életen át” (pl. 2Móz 21:6, 1Sám 20:23, 27:12)
• emberöltők során át, azaz nemzedékről nemzedékre (pl. 1Móz 17:9, 2Móz 3:15, 12:17.42, 20:31, 40:15 stb.) de nem abszolút örökre (ld. papság, szertartások, ünnepek)
• abszolút értelemben „örök”, amikor Istenre vonatkozik (Zsolt 90:2 stb.)

A mózesi törvény a kivonulás után, a Sínai hegyen adatott, tehát volt kezdete (Mt 19:8, Gal 3:17, Róm 5:13), és több „örök” rendelkezés érvényessége véget is ért. Például a messiás engesztelő áldozata révén

• a lévita papság megszűnt (2Móz 29:9, 40:15 vö. Zsid 7:14-18 vö. 1Pt 2:4-10), és érvényét vesztette az összes rájuk vonatkozó vagy általuk végzett rendelkezés és szertartás (Zsid 7:12), mint pl. az engesztelő nap (3Móz 16:34 vö. Zsid 10:10.18),
• ugyanakkor érvénybe lépett az új szövetség (Jer 31:31-34 vö. Mt 26:28, Mk 14:24, Lk 20:22 vö. Zsid 9:15, 2Kor 3:6), és minden, ami vele együtt jár.

5.8. Egy törvény minden népnek?

Egyes hébergyökeres tanítók elsősorban arra hivatkoznak, hogy Izráelben mindenkire egy törvény, értsd: az egész törvény vonatkozott (One Law theology).

Isten kiválasztotta Ábrahámot, és gyermeket adott neki, saját népet hozott létre, hogy az ő „szent népe”, azaz a saját népe, a föld minden más népétől elkülönített, választott népe legyen (2Móz 19:6, 3Móz 20:26, 5Móz 7:6, 14:2, 26:19, 28:9, Zsolt 114:1-2, 1Sám 12:22 stb. vö. 1Kor 1:2, 1Pt 2:9).

Az ábrahámi szövetség után évszázadokkal jött az Egyiptomból való kivonulás, a Sínai-hegyen pedig a mózesi törvény. A kivonuláskor valóban „sok keverék nép” is együtt ment a zsidókkal (2Móz 12:38), de Isten még a tizedik csapás és peszách előtt azt parancsolta, hogy a bárány húsából csak azok ehetnek, akik született izráeliták és azok a nem zsidó származású jövevények és rabszolgák, akik körülmetélkednek (2Móz 12:43-48), azaz be akarnak lépni az Ábrahámmal és utódaival kötött szövetségbe. Tehát nem a származás vagy a státusz számított, a szövetség és annak jele.

A Sínai-hegynél, amikor Isten átadta Mózesnek a törvényt, csak született vagy betért izráeliták lehettek jelen. Az egész törvény csak a zsidóságnak adatott, ezért Isten az egész törvény megtartását nem követelte meg sem más népektől (Zsolt 147:20), sem a zsidó állam területén élő külföldiektől – bár van néhány szöveg, amelyre a hébergyökeres tanítók hivatkoznak, de alaptalanul.

• 3Móz 24:22 „Ugyanaz a törvény Egy rendelet [mispat echád] vonatkozzon nálatok mind a jövevényre, mind a született izráelire”, de (1) nem az egész Tóráról van szó (a „one law” fordítás pontatlan), hanem egy mindenkire érvényes rendeletről [mispát = döntés, ítélet; rendelet, intézkedés, törvény; igazságszolgáltatás], amely (2) olyan köztörvényes bűnökre vonatkozóan, mint az istenkáromlás, emberölés, megnyomorítás vagy más állatának leölése (ld. 3Móz 24:10-23)
• 4Móz 15:16 „Ugyanaz a törvény és rendszabály Egy utasítás és egy rendelet [tórat achat u-mispát echád] vonatkozzék rátok és a köztetek tartózkodó jövevényre is”, de (1) bár itt a tóráh szó is szerepel, alapvetően instrukciót jelent, és nem mindig – itt sem – a Tórára (1-5Móz, 1Móz–Mal) vonatkozik, (2) a szövegkörnyezet a különféle áldozatok elkészítésének módja (ld. 15:1-21), ami a zsidók között letelepedett jövevény [gér] teljesen elégetett hálaáldozatára is vonatkozik (15:14).

Maga a tény, hogy a jövevényekre egyes rendelkezések külön kitértek, bizonyítja, hogy külföldinek számítottak, akikre nem vonatkozott a Tóra minden előírása, ennek pedig előnye és hátránya is volt. Például a jövevények megehették azt is, amit a zsidók nem (5Móz 14:21), de a jövevények tartozását nem kellett hétévente elengedni, mint a zsidó testvérekét (5Móz 15:1-3), és a jövevényektől lehetett kamatot szedni, a zsidó testvérektől nem (5Móz 23:20-21).

A törvény a zsidók között sem volt „mindenkinek ugyanaz”: bizonyos parancsok kizárólag férfiakra, nőkre, szegényekre, katonákra vagy papokra vonatkoztak, illetve csak a vándorlás idején vagy a zsidó állam korában voltak érvényben.

A Tóra a zsidó állam nemzeti alkotmánya volt, akkor is, ha a sok parancs között, amelyek (1) egy igen sajátos vallási, kulturális és éghajlati környezetre reagáltak, és (2) egyedi helyzetekre vonatkoztak vagy az egész zsidó kultúrát hoztak létre, sok örökérvényű tanítás és erkölcsi alapelv is ki lett mondva, amelyeket az Újszövetség is megismétel vagy elmélyít, nem is beszélve a zsidók egyedülálló istenélményeinek tanulságairól, amelyek szintén minden Jézus-hívőnek szólnak, sőt, róluk is (Róm 15:4, 4:23-25, Zsid 11:39-40, 2Kor 3:3, 4:13 stb.).

5.9. Megújított vagy új szövetség?

Az új szövetség (Jer 31:31-34) a hébergyökeres értelmezésben „megújított” mózesi szövetség (Renewed Covenant), de ezt nem támasztja alá sem a Jer 31 héber szövege, sem görög fordításai és az apostoli tanítás. A héber chádás és a görög kainosz jelentése is „új”. Az új szövetség eleve „nem olyan szövetség”, mint a kivonulás utáni sínai-mózesi szövetség, hanem más jellegű. Van folytonosság, de minőségi változás is:

• Isten népe a bűnök végleges eltörlése és a parancsok belsővé válása révén az általános istenismeret és engedelmes hitélet egészen új szintjére léphet (vö. Zsid 10:16-17),
• a messiás vére által szabad belépést kap a mennyei szentélybe a kárpiton át az általa „megújított / újonnan megnyitott [enekainiszen], újkeletű [proszfatosz] és élő” úton (Zsid 10:19-20).

A 2Kor 3. fejezet szerint Mózes és a Sínai-hegyi szövetség szemben áll Jézussal és az új szövetséggel: betű és Lélek, halál szolgálata és megigazulás szolgálata, múló dicsőség és azt felülmúló, növekvő, maradandó dicsőség, eltakart ragyogás és fedetlen arccal szemlélés, egyemberes szolgálat és mindenki átformálódása (2Kor 3:4-18).

A Zsid 7–8. fejezet szerint a régi szövetség eleve nem volt hibátlan (8:7), senkit sem tudott tökéletessé tenni (7:11.19). Az új megjelenése a korábbit „elavulttá teszi” [palaioó], így az „elavulva és megöregedve” közel kerül az „eltűnéshez” [afaniszmosz] (8:13), mert az új szövetség „különb” [kreittón] (Zsid 7:22, 8:6).

Az Ef 2. fejezet szerint a választott nép (körülmetéltek) és a (körülmetéletlen) népek nem csupán elkülönültek és távol voltak egymástól (2:11-13), hanem ellenségesek is voltak egymás iránt. Krisztus úgy teremtett békességet, úgy tette „eggyé a kettőt”, hogy „testében” „a kereszten” (2:15-16, azaz engesztelő áldozata révén) „lebontotta a falat” közöttük, konkrétan „érvénytelenítve” [argosz = tétlen, haszontalan; katargeó = erejét elveszi, feloldoz alóla, érvénytelenít, semmivé tesz] „a tételes parancsokból álló törvényt” [tén nomon tón entolón en dogmaszin] (2:15). Az új szövetség ára tehát a messiás élete volt.

A Gal 3–4. fejezet szerint a törvény alatt felnőtt Pál apostol számára olyan a régi szövetség és a törvény – a megigazulás szempontjából –, mint egy ókori „nevelő” [paidagógosz; paisz = gyerek, agó = visz, vezet], aki a gyereket iskolába vitte, fegyelmezte, és a szülőnek beszámolt a fejlődéséről; a törvény őrizte, amíg a messiásba vetett hit útja le nem lepleződött (3:23-24 vö. Róm 3–4. fejezet), és akiben hitre jutva az ember már nincs a nevelő uralma alatt (3:25-26), mert szolgából örökös, gyerekből fiú lett (4:1-7).

5.10. Sabbát, móédím, kásrut

A szentneves-hébergyökeres „trió” egyrészt önkényes válogatás a Tóra „örök” parancsai és a konkrét előírásai közül, másrészt az Újszövetség ezekről is szól: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért (kásrut), ünnep (móéd), újhold (chódes) vagy a szombatok (sabbát) miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.” (Kol 2:16-17).

Sabbát – szombat és/vagy vasárnap?

A sabbát mint heti ünnep nem csak a teremtésre (2Móz 20:8-11), hanem az egyiptomi szabadulásra is emlékeztetett (5Móz 5:12-15). Az Újszövetség azonban a Tízparancsolatot, mint egészet nem ismétli meg, de a tízből kilencet idéz, vagy legalább utal rájuk – csak a szombat megtartását nem parancsolja sehol, sem a szombattal kapcsolatos parancsokat, a szombat-éveket stb.

A vasárnap nem „írta felül” a szombatot, a teremtést vagy fogságból szabadulás ünnepét. Az apostoli időkben a zsidó Jézus-hívők szabadon követhették a sabbát előírásait, de Jézus-hívőként a hét első napján külön istentiszteletre jöttek össze más zsidókkal és nem zsidókkal. Nem „a vasárnapot” ünnepelték, hanem a feltámadást, az új kezdetet: azt, ami történt, és aznap, amikor történt. Ezért jött össze a nemzetközi egyház kezdettől fogva „a hét első napján”, azaz vasárnap:

• a görög szöveg a héber kifejezésmódot követi: h. sabbát = szombat, sabbátót = szombatok; a t.sz. elvont fogalmat képezhet = „a hét…”, de az e.sz. alak is utalhat „a hét”-re (pl. Lk 18:12, 1Kor 16:2); mivel a sabbát a referenciapont, a héber a hét többi napját sorszámokkal jelöli, pl. „első nap” [jóm risón] = vasárnap stb.
• általában a görögben is t.sz. áll pl. Mt 28:1 opsze szabbatón té epifószkuszé = „(szombatok ~) a hét után hajnalban”; Jn 20:19 té hémera té mia szabbatón = „(szombatok ~) a hét utáni első napon”; ApCsel 20:7 en té mia tón szabbatón = „a (szombatok ~) a hét első (napján)”; 1Kor 16:2 kata mian szabbatu = „a szombat [e.sz.] utáni első (nap) szerint”, azaz „minden szombat utáni első (napon)” – azaz minden vasárnap
• a sabbát szimbolikus, végidőbeli jelentősége – Isten népének teljes nyugalma és békessége – még várat magára (Zsid 4:9).

Móédim – az évközi ünnepek

Ami a bibliai évközi ünnepeket [móédím] illeti, Isten ezek is csak a zsidóságnak adta, és az Újszövetség ezeket sem ismétli meg vagy írja elő, több okból sem.

• A tavaszi és őszi ünnepek a térség vetési-aratási munkálataihoz kapcsolódtak, és érvényben maradtak, amíg és amikor zsidók ott éltek és dolgoztak, ahogy a mai Izraelben is állami ünnepek. A sokféle éghajlati viszony, termelési ritmus és megélhetési forma között élő nem zsidó Jézus-hívők számára elvesztették eredeti jelentőségüket.
• A három zarándokünnepet (peszách, sávuót, szukkót) eleve Jeruzsálemben kellett ünnepelni, amit a világszerte élő keresztény közösség eleve nem tudott volna megtartani (ahogy a hébergyökeres közösségek sem).
• Az ünnepekhez áldozatok is kapcsolódtak, amelyek – a messiás egyszer s mindenkorra felajánlott engesztelő áldozata után – érvényüket vesztették, csak előre mutató, prófétai jelentőségük maradt meg.

Az ünnepek a messiás előképéül szolgáltak, Jézusban teljesedtek be, nyertek teljes értelmet. Isten testté lett Szava közöttünk lakozott sátorozott (Jn 1:14 vö. szukkót, a sátoros ünnep), szolgálata elején bejelentette a jóbél évét („jubileumi” 50. szombatév, Lk 4:18-21), a sabbát Uraként lépett fel (Mk 2:27-28), peszách előestéjén páska-bárányként ajánlotta fel magát (Jn 1:29, 1Kor 5:7, 1Pt 1:19) chag ha-moci (kovásztalan kenyér; 1Kor 11:23-24) napján a sírban volt, jóm-habikkurím (első kéve) ünnepén feltámadt, főpapként a mennyei szentélyben fejezte be az engesztelést (jóm ha-kippurím, Zsid 9. fejezet), sávuót (hetek, pünkösd) ünnepén pedig elküldte Lelkét (ApCsel 2. fejezet). (A posztbiblikus ünnepekkel itt nem foglalkozunk, mert a hébergyökeres mozgalom sem.)

Kásrut – az étkezési szabályok  

Ami az étkezési szabályokat [kásrut] illeti, az Újszövetség nem írja felül a törvényt, de nem is írja elő mindenki számára, több okból sem.

A Mk 7:19 szerint „Jézus tisztának nyilvánított minden ételt”, és bár ebből első pillantásra úgy tűnhet, hogy felülírta az evésre „alkalmas” [kásér, jiddisül kóser] és tisztátalan étel közötti különbséget (3Móz 11. fejezet), nem ez történt.

• Jézustól nem azt kérdezték, hogy mit (nem) lehet megenni, hanem hogy a tanítványai miért nem mosnak kezet evés előtt? (Mk 7:1-5)
• Jézusnak sem a kézmosással és a rituális tisztasággal volt problémája, hanem a képmutató vallásossággal: morális tisztátalanságukkal, amely miatt az isteni parancsot emberi hagyományokra cserélik (Mk 7:6-13).
• Jézus szerint tehát nem attól válik valaki tisztátalanná, ami a mosdatlan kezéről a gyomrába kerül, hanem attól, ami a tisztátalan szívéből kijön, azaz gondolataiból fakadó bűnöktől (Mk 7:14-23).
• Itt nem a kóser és a nem kóser ételekről van szó, hanem a rituális és morális tisztaság közötti különbségről, és az utóbbi fontosságáról.

A kásrut – zsidók számára – az apostoli időkben egyéni választás kérdése lett, az új multikulturális közösségben ugyanis fontosabb volt tekintettel lenni egymásra (ld. Róm 14).

• Péter tisztátalan ételekkel teli látomásakor azzal tiltakozott Jézus evésre felszólító parancsa ellen, hogy sosem evett tisztátalan ételt (ApCsel 10:10-14). A látomás persze nem a kóser ételekről szólt, hanem a népek közül származó Jézus-hívők, tehát emberek tisztaságáról (ld. Kornéliusz).
• Péter később együtt is evett nem zsidókkal, de Jakab küldötteitől félve elkülönült tőlük, amiért Pál megfedte: ha zsidó [iudaiosz] létére népek módjára [ethnikósz] és nem zsidó módra [úkhi iudaikósz] él (a nem-zsidó környezetben), akkor hogyan vehet rá népeket arra, hogy zsidó módra éljenek [iudaizein]? Akár csak együtt evett külföldiekkel, akár az ételüket is elfogadta, Péter nem „az evangélium valósága” szerint járt el, mert azt hitte: a nem zsidókkal való asztalközösség veszélyezteti a zsidók közötti szolgálatát (Gal 2:11-14). Szabad emberként viselkedett, de amikor megjelentek a vallásukat szigorúan követők, nekik akart megfelelni. Viselkedését más zsidók is átvették, feltehetően megszakítva a nem zsidókkal való asztalközösséget, ezért kellett mindenki előtt megfeddeni.
• Ami a zsidó és nem zsidó származású Jézus-hívők együttélését és közös étkezését illeti, az apostoli tanács döntése szerint (ApCsel 15. fejezet) a nem zsidóknak is tilos bármilyen nem kivéreztetett hús (bálványnak áldozott vagy megfulladt állat húsa), de csak ennyi lett megtiltva, a vér élethordozó és áldozati funkciója miatt (3Móz 17:11-12).
• Pál szerint (Róm 14. fejezet) konkrétan a húsevés és annak kerülése, illetve általában az, hogy kinek mi ehető, egyéni lelkiismereti döntés kérdése. Fontos azonban odafigyelni a másik lelkiismeretére (Jn 13:35 vö. Róm 14:19-21), illetve nem szabad hagyni, hogy bárki elítélje a másikat „étel és ital” miatt (Kol 2:16-17,20-23).

Az egyház sokféle éghajlati és kulturális környezetben terjedt el, az étkezéssel kapcsolatos előírások minimális szinten tartása szükségszerű volt.

5.11. A népek izráelitái?

A „brit-izraelizmus” és a hébergyökeres mozgalom „izráelita” vagy „efraimita” identitás-igényét az izraelita zsidóság, a messiási zsidó szövetségek és a keresztény egyházak okkal utasítják el. Ez is egyfajta helyettesítő teológia, csak itt nem az egyház veszi át Izráel helyét, hanem Izráel az egyházét. Régen egy zsidónak el kellett veszítenie a nemzeti identitását, ha Jézusban hitre jutott, most pedig nem zsidóknak kellene ugyanezért feladni a nemzeti identitásukat.

Ami az efraimita nemzetek (Ephraimite Nations) elméletét illeti, ez egyrészt szó szerint értelmezi Jákób áldását, amit József elsőszülött fia, Manassé helyett Efraimra mondott: „[Manassé] is nagy néppé lesz … de kisebbik testvére nagyobb lesz nála, és utódaiból sok-sok nép [meló-haggójím = népek teljessége] támad majd.” (1Móz 48:19), másrészt a gójim szót automatikusan a pogány népekre (gentiles) való utalásnak veszi.

• A gój (nép) kifejezés nem feltétlenül vonatkozik a nem zsidó népekre. Maga a zsidóság is Isten saját, külön népe, azaz „szent nép” [gój qadós] (2Móz 19:6, 5Móz 7:6, 14:2, 28:9, Dán 12:7).
• A többes számú gójím alak valóban sokszor a nem zsidó népekre vonatkozik, de az ősatyáknak adott áldásokban szereplő népek „sokasága” [hamón gójím 1Móz 17:4], „közössége” [qahal amím 1Móz 48:4] és „teljessége” [meló haggójím 1Móz 48:19] kifejezés ugyanarról: rengeteg utódról szól – nem a föld különféle népeiről, sem a köztük szétszóródó és identitásukat évezredekre elvesztő izráelitákról.
• Ábrahámtól valóban több sémi nép származott (arabok, móábiak, ammóniak, edómiak, midjániak stb.), de etnikailag ők sem tartoztak a héberek [ivrím] közé.
• Az Ábrahám hitét követő Jézus-hívő zsidók és nem zsidók viszont mégis Ábrahám gyermekei közé számítanak (ld. Róm 3–4. Gal 3. fejezet).

Ami az elveszett tíz zsidó törzs (Lost Ten Tribes) sorsát illeti, Salamon után a monarchia kettévált a déli Júda és az északi Izráel királyságára, az asszírok a 8. sz-ban Izráel és Samária területéről deportálták a lakosságot. Így a Júda, a Benjámin és Júda déli területén élő Simeón, illetve a saját terület nélküli Lévi törzs kivételével az északi nyolc zsidó törzs jelentős része elveszett (2Kir 17:1-23, 5Móz 29:27), de a Biblia szerint nem mind, és nem maradék nélkül (2Krón 30:1-20 vö. Lk 2:36, Róm 11:1).

A 16. század óta protestánsok között újra meg újra megjelenő elmélet szerint az elveszett törzsek leszármazottai az európai árja népek, vagy csak az angolszász népek (brit-izraelizmus, ld. WCOG). A hébergyökeres mozgalom változata szerint az elveszett izráeli törzsek mindenféle népbe beolvadtak. Még mindig léteznek britek és ausztrálok, akik szerint Dávid trónján II. Erzsébet után III. Károly ül, és míg az észak-amerikai „Christian Identity” csoportok szerint az európai fehérek, a „Black Hebrews” közösségek szerint az afro-amerikaiak az „igazi” izraeliták.

• A genetika egyik verziót sem igazolja, de ennek, úgy tűnik, nincs jelentősége. Az amerikai hébergyökeres tanítók természetesnek veszik, hogy európai származású amerikaiak „lappangó izráeliták” lehetnek, és abba sem gondolnak bele, hogy nem csak nekik, hanem az afrikai, ázsiai és dél-amerikai Jézus-hívőknek is sémi géneket kellene hordozniuk.
• Az egész hébergyökeres teológia ezen a modern tudomány által nem igazolható, csak cáfolható téveszmén alapul, de a Bibliára is csak úgy tudnak hivatkozni, hogy bibliai kifejezéseket újradefiniálnak.

Az Izráel háza (House of Israel) kifejezésben automatikusan az északi törzsekre való utalást látnak, pedig, bár e törzsek Izráel területén éltek, az „Izráel háza” kifejezés a Bibliában nem csak rájuk, hanem a tizenkét törzsre, az egész zsidóságra (is) vonatkozik. Ezt látjuk a királyságok előtti korban (2Móz 1:21, 16:31, 40:38, 3Móz 17:3.8.10, Józs 21:45, Ruth 4:11, 2Sám 1:12, 16:4 vö. 1Kir 12:21 stb.), de néha még utána is (Zsolt 98:3, 115:12, 135:19, Ézs 46:3).

Az Újszövetség is általában a zsidókat érti az „Izráel háza” kifejezésen, nem az északi törzseket, ráadásul a tizenkét törzsről jelen időben beszél:

• Jézus úgy küldte ki a Tizenkettőt, hogy a „Pogányokhoz Népekhez vezető útra ne térjetek le, samaritánusok városába ne menjetek be, inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz” – azaz csak zsidók lakta településekbe mehettek, és nem a népek között szétszóródott izráelitákat kellett felkutatniuk (Mt 10:5-6).
• Amikor egy kánaáni asszony kért tőle segítséget, először így utasította vissza: „Nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz” – azaz a zsidókhoz (Mt 15:24). A Jó Pásztor szerint „más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók … és lesz egy nyáj, egy pásztor” (Jn 10:16). Más juhai 1. sz-i jelen időben „vannak”, és nem a 20-21. sz-ban „lesznek” – nyilván itt is a nem zsidó népekre gondolt (vö. Ef 2:11-22).
• Tanítványainak ezt ígérte: „rátok hagyom a királyságot, ahogyan az én Atyám rám hagyta azt; hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és királyi székekbe ülve ítéljétek Izráel tizenkét törzsét.” (Lk 22:29-30). Jakab is a levele elején „üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek”, akiket „testvéreim”-ként szólít meg (Jak 1:1-2). Pál apostol is Agrippa király előtt azzal védekezett, hogy a júdeaiak a feltámadás reménysége miatt vádolják, amit „…atyáinknak ígért Isten. Ennek a teljesülését reméli tizenkét törzsünk is, éjjel-nappal állhatatosan szolgálva Istennek.” (ApCsel 26:6-7)
• Ami az északi törzseket illeti, Mária és József Jeruzsálemben találkoztak idős prófétanővel, Annával, aki Ásertörzséből származott (Lk 2:36). Pál apostol pedig „Izráel népéből, Benjámin törzséből” származott, és mivel Benjámin déli törzs volt, az „Izráel népe” Pálnak is általában zsidót jelenthetett, nem északi törzsi származást (Róm 11:1, Fil 3:5, 2Kor 11:22).
• Pünkösdkor pedig, amikor sávuót ünnepére az összes környező országból hazalátogattak a zsidók, Péter apostol a hallgatóságát így szólította meg: „Zsidó férfiak!” (andresz Iudaioi ApCsel 2:14), „Izráelita férfiak! (andresz iszraelitai 2:22), és igehirdetését így fejezte be: „tudja meg tehát Izráel egész háza…” (pasz oikosz Iszraél 2:36), számára tehát a júdeai vagy zsidó, az izraelita és Izráel egész háza egyet jelentett, és bár a hallgatóság nagy része külföldön élt, tudatában voltak zsidó és izráelita mivoltuknak.
• Az Újszövetség sok áldást kapcsol a messiás halálához, de hogy „az elvált Izráel visszaházasodását” tette lehetővé, arról egy szót sem szól.

A „zsidó” (Jew) szóban sok hébergyökeres tanító automatikusan a déli királyság nevét (House of Judah) látja. A szó valóban Júda törzsének és törzsi területének nevére vezethető vissza, és a két királyság korában elsősorban „júdeait” jelentett (pl. 2Kir 16:6). A júdeai [jehúdí] azonban a héber [ivrí = zsidó] szinonimája is volt (pl. Jer 34:9), a fogság után pedig júdeait és általában zsidót is jelentett (pl. Eszt 3:6.10, Ezsd 4:12, 5:1.5, Dán 3:8.10). Az Újszövetségben is a iudaioi hol a júdeaiakra utal (pl. Jn), hol általában a zsidókra (pl. Róm).

A „tizenkét törzset” a helyettesítő teológia klasszikus katolikus, protestáns, mormon és millerita változatai mind nem zsidókat tekintenek „igazi” zsidónak, mintha etnikai zsidók nem léteznének, vagy „csak etnikai” zsidók lennének, mintha esetükben a származás és a népnév szétválasztható lenne.

• Az Újszövetség azonban mindenhol zsidók és népek sokszínű egységéről beszél, zsidók és a népek együttélését igyekszik rendezni (ApCsel 15:1-31), a zsidók a népeket örökös társként emlegeti, akik a zsidókkal együtt részesülnek az ígéretekben (EF 3:6 stb.).
• A hite miatt tehát az ember etnikuma nem vész el, nem alakul át, nem is megváltoztatható. A zsidó néppel kötött ábrahámi szövetség jele ugyanis a körülmetélés, amit zsidónak utólag eltüntetni, más nemzetiségűnek utólag elvégezni egyaránt tilos (1Kor 7:17-19). Aki mégis körülmetélteti magát, az „köteles az egész törvényt megtartani” és annak Krisztus „semmit sem használ” (Gal 5:2-3).

Végül, ha igaz lenne a népek között asszimilálódott, de a messiásban újra látens identitásukra találó izraeliták története, akkor nem feltétlenül az evangélium mindennél jobb híre és a Lélek megszentelő munkája miatt tértek meg, hanem mert erre kvázi genetikai alapon elő voltak készítve, akár predesztinálva.

Azt gondolhatnánk, ez csak még messzebb vezetne a Bibliától, mint az egész eddigi sztori – és sajnos pontosan ez történik, amikor az Újszövetséget az általuk újradefiniált szavakkal kezdik el értelmezni. Ezen a szemüvegen keresztül nézve válik Pál „népek közötti” apostolsága (Gal 2:2-9, Róm 9:23-24) az északi királyság asszimilálódott zsidó törzsei közötti evangelizációvá, a zsidók és a népek közötti elválasztó fal lerombolása (Ef 2:13-14) az északi és déli királyság állítólag még az 1. században is ellenségeskedő törzsei közötti megbékéléssé. Stb.

A valóságban a két királyság és a törzsek viszonya a fogság után elvesztette korábbi jelentőségét. Valós ellentét a Nép és a népek között maradt, a sorra megjelenő hódító birodalmak elnyomása és a kulturális különbségek miatt. Isten azonban minden népet vissza akar hívni a saját családjába, ezért parancsolta Jézus, hogy „Tegyetek tanítvánnyá minden népet!” (Mt 28:19, ApCsel 1:8), ezért élnek az egyházban zsidók és nem zsidók együtt (1Kor 7:18, Róm 4:1-12, 9:1-5, Gal 3:23-29, Ef 2:11-22, 3:1-11, Jel 7:1-10, 11:9, 13:7, 14:6).

Összefoglalás

Nincs ismert bibliai vagy egyháztörténeti adat olyasmiről, hogy zsidó származású keresztények más anyanyelvű keresztényeknek Isten vagy Jézus nevének héber vagy arám változatát tanították volna helyesen kimondani.

• Ha Jézus és apostolai a nem zsidó származású hívektől nem követelték meg, még csak nem is ajánlották a héber istennevek helyes kiejtését, akkor aki ma ezt szükségesnek, sőt, életbevágóan fontosnak tartja, az téved, ha ehhez valamiért mégis ragaszkodik, akkor tévelyeg, és ha ezt másoknak is tanítja, akkor tévelyít.

Jézus követőinek Jézust és közvetlen tanítványait kell utánozniuk (1Kor 4:16, 11:1). Nem szabad szóharcokba keveredniük (1Tim 6:3-5, 2Tim 2:14), senkit sem szabad megbotránkoztatniuk (1Kor 10:32-33, 2Kor 6:3), mert mindenki szolgájává, így például zsidónak zsidóvá kell lenniük (Róm 15:8, 1Kor 9:20-22), hiszen az evangéliumot is először nekik kell hallaniuk (1Kor 9:20-22).

• A szentneves mozgalom azonban dilettáns nyelvészkedéssel szóharcokat folytat, tagadja az írott apostoli hagyomány fennmaradását vagy ihletettségét, nem tiszteli és nem követi sem Jézus, sem az apostolok bibliaidézési gyakorlatát, kiadványaival az egyházban szakadást okoz, a zsidókat pedig Jézustól idegeníti el.

A Héber Gyökerek mozgalom elvileg közelebb akarja hozni a keresztényeket a saját zsidó gyökereikhez, a zsidókkal pedig meg akarja ismertetni a messiás örömhírét, illetve megoldást akar kínálni Izráel és az egyház viszonyának történelmi és teológiai problémájára. A gyakorlatban egyik cél sem teljesül.

• A helyettesítő teológia fordított – „izráelita identitásos” – változata a nem zsidó származású hívőkkel azt hiteti el, hogy nem zsidónak lenni spirituálisan alacsonyabb rendű dolog, zsidónak lenne pedig spirituálisan magasabb rendű. Mintha a messiás nem a bűneiktől váltotta volna meg a népeket, hanem attól, hogy nem zsidók. Mintha nem zsidónak lenni Isten számára elfogadhatatlan lenne, és jobban szeretné a zsidókat.
• A „pronomiánus” álláspont hamis képet fest a keresztényekről, mintha törvény-nélküliek lennének, ugyanakkor a törvényből önkényesen válogatott parancsokból csinál engedelmességi vagy üdvösségi kérdést. Ezért valójában az egyházban megosztó, zsidók számára botrányos jelenség, amelytől minden ökumenikus és alianszos keresztény felekezet, illetve messiási zsidó szövetség okkal és joggal határolta el magát.

Felhasznált szakirodalom

• Abraham, Izzy: The Scriptures (Holy Language Institute, é.n.) [holylanguage.com]
• Bivin, David: The Fallacy of Sacred Name Bibles, In: Jerusalem Perspective Issue 35 (1991), Updated: Nov 17, 2022 [www.jerusalemperspective.com]
• Dobos Károly Dániel: Sém fiai – A sémi nyelvek és a sémi írásrendszerek története (Pázmány Egyetem, Szent István Társulat, 2013)
• Dunning, Craig A.: Hebrew Roots Movement (Watchman Fellowship, 2014)
• Goldberg, Louis: How Jewish is Christianity? Two Views on the Messianic Movement (Zondervan, 2003)
• Gómez, Rubén: The Hebrew Roots Movement – A Critical Analysis of its Origins, Teachings and Biblical Interpretations (King’s Divinity Press, 2023)
• Gómez, Rubén (ed): Jews and Gentiles in Scripture, Theology and History – A Compendium for the 21th Century (magánkiadás, 2025)
• IAMCS: One Law, Two Sticks – A Critical Look at the Hebrew Roots Movement (International Alliance of Messianic Congregations andSynagogues, Steering Committee 1.15.2014) [iamcs.org]
• Jólesz Károly: Zsidó hitéleti kislexikon (Akadémiai Kiadó, 1993)
• Juedes, John P.: George M. Lamsa – Christian Scholar or Cultic Torchbearer? In: Christian Research Journal Vol 12. Nr. 2 Fall 1989; Updated: Jul 27, 2023 [equip.org]
• Levine, Amy-Jill & Brettler, Marc Zwi: The Jewish Annotated New Testament, 2nd ed. (Oxford University Press, 2017)
• Leong Tien Fock: How to Misread the Bible in the Name of Paleo-Hebrew (2018) [krisispraxis.com]
• Raj Tamás: A héber betűk misztikája (Makkabi, 2006)
• Solberg, Robert L.: Torahism – Are Christians required to keep the Torah of Moses? (Williamson College Press, 2022)
• Warren, Lee & Warren, Penny: Sacred Name Movement in America, In: Plim Report, 1998, Vol. 7 No. 3 [onemessianicgentile.com]
• Unseth, Peter: Sacred Name Bible Translations in English—A Fast Growing Phenomenon, In: Bible Translation, July 2011, Vol. 62, No. 3: 185-194 [translation.bible]

A hazánkban nyilvántartásba vett egyházak és vallási egyesületek aktuális listája. Mivel vallási szerveződések folyamatosan keletkeznek és megszűnnek, vagy még nincs róluk információnk, a listát folyamatosan javítjuk. A vallási entitások irányzatokba sorolva és ábécé sorrendben is szerepelnek: összesen 270 vallási entitás, 237 besorolt, 33 besorolatlan. Csak a számunkra tanbeli és szervezeti szempontból önállónak tekinthető vallási entitásokat szerepeltetjük, a felekezetközi, egyházon belüli lelkiségi, helyi és nemzetiségi, illetve az inkább karitatív, mint vallási jellegű egyesületeket nem.

Források

• kormany.hu [egyházak: 2025-05-21, egyesületek: 2025-7-17]
• nav.gov.hu [technikai számmal rendelkezők: 2025-07-29]
• mavallka.hu (Szegedi Egyetem – Vallástudományi Tanszék)

Irányzatok szerinti lista

Katolikus, ortodox és keleti [11]

• Budai Szerb Ortodox Egyházmegye §
• Budapesti Görög Alapítású Magyar Orthodox Vallási Közösség
• Magyar Katolikus Egyház §
• Mo-i Bolgár Ortodox Egyház §
• Mo-i Kopt Ortodox Egyház §
• Mo-i Ortodox Exarchátus – Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus §
• Mo-i Román Ortodox Egyházmegye §
• Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarchátus) §
• Örmény Apostoli Ortodox Egyház Vallási Egyesület
• Örmény Apostoli Vallási Közösség Egyesület
• Szír Ortodox Vallási Egyesület

Ókatolikus [3]

• Független Ókatolikusok Vallási Egyesülete
• Mo-i Ókatolikus Egyház (Scrantoni Unió)
• Krisztus Keresztje Keresztény Egyház (Utrechti Unió, Guild of the Holy Apostles)

Protestáns [5]

• Erdélyi Gyülekezet §
• Közép- és Kelet-Európai Református Presbiteriánus Egyház (Westminster Biblical World Missions)
• Mo-i Evangélikus Egyház §
• Mo-i Református Egyház §
• Szent Margit Anglikán / Episzkopális Egyház § (Church of England)

Evangéliumi, evangelikál [33]

• A Biblia Szól Egyesület (The Bible Speaks Church)
• Az Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország § (Salvation Army)
• Barnabás Közösség (Barnabas Ministries)
• Bread of Life International Christian Church
• Budapesti Kegyelem Metodista Gyülekezet
• CCC Magyarországi Vallási Közösség Egyesület / Timóteus Társaság (Campus Crusade for Christ)
• Danube International Church
• Evangelikál Csoport Egyesület (felekezetközi)
• Evangéliumi Barátság Egyház § (Evangelical Friends)
• Élő Ige Gyülekezete Egyesület
• Golgota Keresztény Gyülekezet § (Calvary Chapel)
• Grace Home Vallási Egyesület
• International Baptist Church of Budapest
• International Church Budapest
• Isten Egyháza (Church of God)
• Keresztény Közösség Egyház (Community Church)
• Krisztus Egyháza (Church of Christ)
• Magyar Evangéliumi Egyház
• Magyar Evangéliumi Gyülekezetek Egyháza
• Mo-i Baptista Egyház § (Baptist Church)
• Mo-i Evangéliumi Testvérközösség # (MET)
• Mo-i Keresztyén Testvér Gyülekezetek § (Christliche Brüdergemeine)
• Mo-i Metodista Egyház § (United Methodist Church)
• Mo-i Szabad Ökumenikus Közösség
• Mustármag Kápolna Nemzetközi Egyesület (Mustard Seed Chapel)
• Názáreti Egyház (Church of the Nazarene)
• Nyújtsd Ki Kezed Krisztusért Szeretet Gyülekezet (Reach Out For Christ)
• Ökumenikus Keresztény Egyház Vallási Egyesület
• Paulus Evangéliumi Közösség
• Reform Egyház
• Reformált Baptista Gyülekezet (Reformed Baptist Church)
• Szabad Evangéliumi Gyülekezet (Evangelical Free Church)
• Üdvösség Hirdetői Egyház Vallási Egyesület

Pünkösdi, karizmatikus [43]

• Agapé Gyülekezetek Közössége §
• Apostoli Pünkösdi Gyülekezet Egyesület
• Aratás Gyülekezet Keresztény Egyesület
• Boldog Isten Gyülekezete (Church of God of Prophecy)
• Budapesti Autonóm Gyülekezet Keresztény Egyesület §
• Dávid Sátora Gyülekezet Egyház
• Diadalmas Keresztény Gyülekezet (Victorious Christian Church)
• Dicsőség Háza Gyülekezet
• Ekklesia Gyülekezet (MPE)
• Elizabeth Sanders Keresztény Misszió Élet Gyülekezete Egyesület
• Élő Kövek Gyülekezet / Igazság Oszlopa Teljes Evangéliumi Keresztény Egyház
• Fáklya Gyülekezetek Egyesület
• Grace House Egyesület / Isten Fiainak Gyülekezete / Keresztény Tanítványok Közössége Vallási Egyesület (Jim Sanders)
• Gyógyulás Hangja Keresztény Misszió (Magyari László)
• Hillsong Connect Vallási Egyesület
• Hit Gyülekezete
• Késői Eső Gyülekezet
• Krisztus Felkent Gyülekezete
• Krisztus Központú Egyház – Szívbunker Keresztény Misszió és Gyülekezet
• Krisztus Minden Nemzetért (Christ for All Nations)
• Krisztus Szeretete Egyház / Keresztény Tanítványok Közössége
• Magyar Apostoli Egyház §
• Magyar Pünkösdi Egyház § (MPE) (Assemblies of God)
• Mezőkövesdi Teljes Evangéliumi Keresztény Gyülekezet Egyesület
• Mo-i Reménység Egyház
• Nagyobb Kegyelem Gyülekezet
• Nemzetközi Pünkösdi Egyház Magyarországon (International Pentecostal Church)
• Négyszegletkő Apostoli Hit Nemzetközi Egyház Vallási Egyesület (Forsquare Gospel Church)
• Omega Hálózat Egyesület
• Otthon Gyülekezet
• Sáron Gyülekezet
• Sátai Alfa Gyülekezet / Borsodi Alfa Vallási Egyesület
• Sekina Gyülekezet
• Shalom Bibliai Gyülekezetek Egyháza §
• Sion Szava Teljes Evangéliumi Gyülekezet
• Szabadkeresztény Egyház §
• Szeretet Hídja Teljes Evangéliumi Keresztény Közösség
• Szeretet-Közösség Teljes Evangéliumi Egyház
• Szövétnek Keresztény Gyülekezet Egyesület
• Szövetség Teljes Evangéliumi Egyesület
• Teljes Evangéliumi Keresztyén Közösség Mahanaim Gyülekezet
• Univerzális Egyház / Universal Church of the Kingdom of God (IURD)
• ÚjSzövetség Gyülekezet

Protestáns hátterű, de nem ökumenikus* [23]
*Teológiai, hitéleti sajátságaik miatt nem tagjai az ökumenikus és aliansz közösségnek

• A Család – Független Misszionáriusok Egyesülete (The Family International)
• Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (The Church of Jesus Christ of the Latter-day Saints)
• Christadelphian Bibliamisszió (Christadelphian Bible Mission)
• Élő Isten Gyülekezete
• Feléledési Közösség Bibliai Egyesület (Revival Fellowship)
• Filadelfia Keresztény Gyülekezet Egyesület
• Hetednap Adventista Reformmozgalom
• Hetednapi Adventista „Reform Mozgalom” Nemzetközi Misszióegyesület
• Hetednapi Adventista Egyház § (Seventh-day Adventist Church)
• Igaz Jézus Egyház (True Jesus Church)
• Keresztény Advent Közösség
• „Keresztények” (Christen)
• Keresztény Testvéri Közösség (Smiths Venner, Den Kristelige Menighet)
• Krisztus Egyháza (Iglesia ni Cristo)
• Krisztus Mo-i Egyháza (International Churches of Christ)
• Krisztusban Hívő Nazarénusok Gyülekezete (Fröhlichianer, Gemeinden Evangelisch Taufgesinnter)
• Magyar Resztoránus Egyesület (Community of Christ, RLDS)
• Magyar Unitárius Egyház Mo-i Egyházkerülete § (MUE)
• Menedékvár Közösség (Christian Churches of God)
• Mimézis Műhely (Andre Rabe, René Girard)
• Mo-i Jehova Tanúi Egyháza (Jehovah’s Witnesses)
• Mo-i Új Apostoli Egyház (Neuapostolische Kirche)
• Nemzetközi Egyesült Pünkösdi Egyház (United Pentecostal Church International)

Keresztény hátterű új vallási mozgalom [5]

• Egyesítő Közösség Egyesület (Tong Il Kyo / Unification Church)
• Grál Mozgalom (Gralsbotschaft)
• Isten Egyháza (World Mission Society Church of God / Elohim Academy)
• Jézus Egyház (Shincheonji Church of Jesus)
• Mindenható Isten Egyháza (Eastern Lightning)

Izraelita [5]

• Bét Orim Reform Zsidó Hitközség Egyház §
• EMIH Magyar Zsidó Szövetség (Statusquo Ante) §
• Mo-i Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség § (MAOIH)
• Mo-i Zsidó Hitközségek Szövetsége § (MAZSIHISZ)
• Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség §

Messiási zsidó [3]

• Beth Yeshua Messiási Gyülekezet (Beth Yeshua Messianic Congregations)
• Keren Jesuah Messiási Közösség (Ariel Ministries)
• Immanuel Közösség

Szent Név, Héber Gyökerek [2]

• Erev Shabbat
• Yahuah Útja Egyesület

Iszlám és iszlám hátterű [4]

• Mo-i Bahá’í Közösség §
• Mo-i Bosnyákok Iszlám Egyháza
• Mo-i Muszlimok Egyháza §
• Magyar Iszlám Közösség §

Hindu, dzsáin, neo-szikh [15]

• Ánanda Márga Magyarország
• Bharata Hindu Közösség – Kultúrtér – India Klub
• Bikram Jóga Központ (Hot Yoga – Bikram Choudhuri)
• Brahma Kumaris Magyarország (Raja Yoga)
• Karma Vallási Közösség Egyesülete [dzsáin]
• Mo-i Hindu Siva Shakti Sadhana Kendra Közösségének Egyháza
• Mo-i Krisna-tudatú Hívők Közössége §
• Om Vishwa Guru Deep Hindu Mandir – Mahaprabhuji a Világmindenség Guruja Hindu Vallási Közösség és Szellemi Iskola Egyházi Egyesület
• Osho Közösség (Bhagwan / Sree Rajneesh)
• Sahaja Yoga / Kundalini Yoga (Shri Mataji Nirmala Devi)
• Sant Mat – A Mesterek Ösvénye (Surat Shabd Yoga) [neo-szikh]
• Sri Chinmoy – Belső Iskola
• Sri Sathya Sai Baba Hívők Vallási Egyesülete
• Transzcendentális Meditáció (Maharishi Mahesh Yogi)
• Vaidika Pratisthana Sangha, Védikus Dharma Hindu Közösség

Buddhista, bön [39]

• A Kék Szalag Útja Független Buddhista Rend Egyháza (Paczér József)
• A Nyugati Tanítványok Nemes Tantrikus Köre (ld. ATKBE)
• A Tan Kapuja Buddhista Egyház § (tagközösségei: ld. ATKBE)
• A Tan Kapuja Zen Közösség (ld. ATKBE)
• A Tan Szigete Közösség Dhammadípa Szangha (ld. ATKBE)
• Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség §
• Buddhista Vipasszaná Társaság (ld. ATKBE)
• Csend Útja Meditációs Közösség (Beth Upton – Sanditthika Community)
• Dzsai Bhím Közösség
• Eredeti Fény Zen Közösség § (Won Kwang Sa)
• Gyémánt Út Buddhista Közösség § (láma Ole Nydahl)
• E. Jigthub Rinpoche Mahayana Buddhista Centrum Egyház Egyesület
• Jade Buddhista Egyházközség
• Jundgrun Ten Gye Dü De Mo-i Bönpo Közösség (ld. ATKBE)
• Kontakt Buddista Vipassana Közösség
• Kwan Um Zen Magyarország
• Ligmincha Magyarország – Bön Buddhista Egyesület
• Mennyei Trón Öt Elem Rend (ld. ATKBE)
• Mo-i Drikung Kagyü Buddhista Egyház
• Mo-i Drukpa Kagyü Buddhista Közösség §
• Mo-i Dzogcsen Közösség Egyesület
• Mo-i Karma Kagyüpa Buddhista Közösség § (Láma Csöpel)
• Mo-i Kínai Chanbuddhista Egyház §
• Mo-i Kínai Huayan Buddhista Egyház
• Mo-i Nagy Keleti Arany Nap Buddhista Közösség Vallási Egyesület
• Mo-i Xuyun Buddhista Chan Központi Vallási Egyesület
• Mokusho Zen Ház (ld. ATKBE)
• Nyitott Tudat Buddhista Közösség
• Rabten Tashi Ling – Tibeti Kultúrközpont
• Rime Buddhista Centrum Vallási Egyesület
• Szakja Tasi Csöling
• Sakya Kalsang Ling (Sakya Szerencsés Földje) Buddhista Vallásgyakorlók Egyesülete
• Samadhi Központ
• Szelíd Mosoly Közösség (Thich Nhat Hanh)
• TeKi KaGyü (ld. ATKBE)
• Tiszta Föld Dharma Közösség
• Tiszta Föld Gyülekezete Vallási Egyesület
• Vipassana Magyarország (Goenka)
• Yulin Vihára Mediáció Központ – Buddhista Vallási Tevékenységet Végző Szervezet

Kínai vallás [3]

• Európai Taoizmus Vallási Egyesület
• Falun Dafa / Falun Gong (Li Hongzhi)
• Magyar Taoista Egyház §

Neo-pogány és antik [7]

• Ankh – Az Örök Élet Egyháza
• Berkano Wicca Tradíció
• Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyháza (KWHE)
• Erdei Rezervátum Természetvallási Közösség
• Magyar Ásatrú Gyülekezési Pont
• Magyar Északi Tradíció Spirituális Közösség
• Sodalitas Mythraica Hitvalló Egyház

Ősmagyar [6]

• Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyesület
• Ezoterikus Tanok Egyháza – Az Öregisten Egyháza (Bodor Ernő)
• Ősfény Közösség Vallási Egyesület (Bács Zoltán)
• Ősmagyar Egyház (Hajdú Nimród)
• Ősmagyar Táltos Egyház (Kovács Magyar András)
• Yotengrit Egyház (Máté Imre)

Neo-gnosztikus [8]

• A Keresztény Közösség Egyház, Mozgalom a vallási megújulásért (Die Christengemeinschaft)
• AMORC (Antiquus Mysticuus Ordo Rosae Crucis)
• Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája (Lectorium Rosicrucianum)
• Magyar Antropozófiai Társaság (Anthroposophische Gesellschaft)
• Magyar Teozófiai Társulat (Theosophical Society)
• Metafizikai Hagyomány Centruma (Baranyi Tibor Imre)
• Napfényes Élet Alapítvány (Váradi Tibor)
• Pantholokatholikus Tradicionális Egyház (László András)

Pop-ezoterika, parapszichológia [6]

• Ezüstszem Spirituális Központ Egyesület
• Fény Evangéliuma Egyesület (Száraz György)
• Issihia Misztikus Központ – Mantra Szabadegyetem (Földes László)
• Isten-Tan Egyesület (Kisfaludy György) [korábban: Univerzum Egyháza, Hunok Anyaszentegyháza]
• Kirko Ezoterikus Vallási Egyesület és Szabadegyetem (Kovács József)
• Kozmosz Univerzális Szeretet Egyház (Harasztosi László)

Médiumok, spiritizmus [3]

• A Fény Lovagjai és Testvérisége Egyesület (Horváth Zoltán)
• Szellemi Búvárok Egyesülete
• Univerzális Élet Egyesület (Universelles Leben – Gabriele Wittek)

Pszicho spiritualitás [2]

• Magyar Agykontroll Szervezet
• Mo-i Szcientológia Egyház

Harcművész spiritualitás [4]

• Atemi Budo Academy Megvilágosodás Útjának Közössége
• Taiki ŐsFény Forrás Egyház (Scyta Pap Miklós)
• Szent Hagyományok Őrzőinek Közössége (Orosz Mihály Zoltán) korábban: A Nap Szíve Lovagrend, Lángoló Szív Női Rend, A Szív Szeme Kontemplatív Rend, A Sophia Perennis Egyháza
• Út és Erény Közössége Egyesület

Spirituális energia-gyógyászat [6]

• Jikiden Reiki Intézet
• Keresztény Esszénus Egyház (Christlich Essenische Kirche) – Krisztus Esszénus Templomának Rendje (OTCE) – Mária Magyar Rendháza Atlantiszi Egyház Vallási Egyesület [korábban: Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyház, C.E.K. / R.A.I.]
• Lokapála Vallási Egyesület (Petrezselyem József)
• Pránanadí Egyesület
• Reiki Fénye Vallási és Spirituális Egyház
• Usui Szellemi Iskola Közösség / Usui Dento Ryu (Usui Spiritual Lernejo)
  

Spirituális keresők [1]

• Spirituális Fejlődésért Egyesület – Szelenit Spirituális Központ

Adat hiányában egyelőre besorolatlan [33]

• A Hit Szava Egyesület
• A Műhely Keresztyén Közösség
• Abzu Spirituális Egyháza
• Alfaérzés Vallási Egyesület
• Androginia Az Emberi Teljesség Egyháza Egyesület §
• ANTARES Egyesület
• Antióchia Görög Keleti Karizmatikus Egyház Vallási Egyesület
• Antoanista Vallási Egyesület
• Az Örök Végtelen Egyháza
• Az Út Gyermekei Vallási Egyesület
• Csend Hangja Vallási Egyesület
• De La Salle Szent János Egyesület
• Egy Szeretet Gyermekei Vallási Egyesület
• Élő Krisztus Gyülekezete Magyarországi Misszió Vallási Egyesület Fény és Szeretet keresztény egyház vallási egyesülete
• Élő Vizek Folyói Keresztény Vallási Egyesület
• Forward In Faith Ministries Hungary
• Gondviselés Közösség Egyesület
• Hegyestű Vallási Egyesület
• Hiszünk és Cselekszünk Kisegyház
• Igazság Háza Gyülekezet
• Irgalmasság Cselekedetei Európai Egyesület
• Lélek Egyház
• Lelki Ház Vallási Egyesület
• Kék Gyémántok Vallási Egyesület
• Krisztus Benned Él Gyülekezet
• Krisztus Megváltó Egyesület
• Kútfő Gyülekezet Egyesület
• Magyar Atlasz Társaság Egyesület
• Merlin Kör Vallási Egyesület
• Mo-i Cselekvő Gondolat Közössége
• Mo-i Újszövetség Egyesület
• NIWA Egyház Vallási Egyesület

Ábécé szerinti lista

A vallási entitások saját neve és teljes neve, pl. Református Egyház ld. „Mo-i…”

A, Á

• A Biblia Szól Egyesület (The Bible Speaks Church)
• A Család – Független Misszionáriusok Egyesülete (The Family International)
• A Fény Lovagjai és Testvérisége Egyesület (Horváth Zoltán)
• A Hit Szava Egyesület
• A Keresztény Közösség Egyház, Mozgalom a vallási megújulásért (Die Christengemeinschaft)
• A Kék Szalag Útja Független Buddhista Rend Egyháza (Paczér József)
• A Műhely Keresztyén Közösség
• A Nyugati Tanítványok Nemes Tantrikus Köre (ld. ATKBE)
• A Tan Kapuja Buddhista Egyház § (tagközösségei: ld. ATKBE)
• A Tan Kapuja Zen Közösség (ld. ATKBE)
• A Tan Szigete Közösség Dhammadípa Szangha (ld. ATKBE)
• Abzu Spirituális Egyháza
• Agapé Gyülekezetek Közössége §
• Alfaérzés Vallási Egyesület
• AMORC (Antiquus Mysticuus Ordo Rosae Crucis)
• Androginia Az Emberi Teljesség Egyháza Egyesület §
• Ankh – Az Örök Élet Egyháza
• ANTARES Egyesület
• Antióchia Görög Keleti Karizmatikus Egyház Vallási Egyesület
• Antoanista Vallási Egyesület
• Apostoli Pünkösdi Gyülekezet Egyesület
• Aratás Gyülekezet Keresztény Egyesület
• Atemi Budo Academy Megvilágosodás Útjának Közössége
• Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája (Lectorium Rosicrucianum)
• Az Örök Végtelen Egyháza
• Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (The Church of Jesus Christ of the Latter-day Saints)
• Az Út Gyermekei Vallási Egyesület
• Az Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország § (Salvation Army)
• Ánanda Márga Magyarország
• Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyesület

B

• Barnabás Közösség (Barnabas Ministries)
• Berkano Wicca Tradíció
• Beth Yeshua Messiási Gyülekezet (Beth Yeshua Messianic Congregations)
• Bét Orim Reform Zsidó Hitközség Egyház §
• Bharata Hindu Közösség – Kultúrtér – India Klub
• Bikram Jóga Központ (Hot Yoga – Bikram Choudhuri)
• Boldog Isten Gyülekezete (Church of God of Prophecy)
• Brahma Kumaris Magyarország (Raja Yoga)
• Bread of Life International Christian Church
• Budai Szerb Ortodox Egyházmegye §
• Budapesti Autonóm Gyülekezet Keresztény Egyesület §
• Budapesti Görög Alapítású Magyar Orthodox Vallási Közösség
• Budapesti Kegyelem Metodista Gyülekezet
• Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség §
• Buddhista Vipasszaná Társaság (ld. ATKBE)

C

• CCC Magyarországi Vallási Közösség Egyesület / Timóteus Társaság (Campus Crusade for Christ)
• Christadelphian Bibliamisszió (Christadelphian Bible Mission)

CS

• Csend Hangja Vallási Egyesület
• Csend Útja Meditációs Közösség (Beth Upton – Sanditthika Community)

D

• Danube International Church
• Dávid Sátora Gyülekezet Egyház
• De La Salle Szent János Egyesület
• Diadalmas Keresztény Gyülekezet (Victorious Christian Church)
• Dicsőség Háza Gyülekezet
• Dzsai Bhím Közösség

E, É

• Egyesítő Közösség Egyesület (Tong Il Kyo / Unification Church)
• Egy Szeretet Gyermekei Vallási Egyesület
• Ekklesia Gyülekezet (MPE)
• Elizabeth Sanders Keresztény Misszió Élet Gyülekezete Egyesület
• EMIH Magyar Zsidó Szövetség (Statusquo Ante) §
• Erdei Rezervátum Természetvallási Közösség
• Erdélyi Gyülekezet §
• Evangelikál Csoport Egyesület (felekezetközi)
• Evangéliumi Barátság Egyház § (Evangelical Friends)
• Eredeti Fény Zen Közösség § (Won Kwang Sa)
• Erev Shabbat
• Európai Taoizmus Vallási Egyesület
• Ezoterikus Tanok Egyháza – Az Öregisten Egyháza (Bodor Ernő)
• Ezüstszem Spirituális Központ Egyesület
• Élő Krisztus Gyülekezete Magyarországi Misszió Vallási Egyesület Fény és Szeretet keresztény egyház vallási egyesülete
• Élő Ige Gyülekezete Egyesület
• Élő Isten Gyülekezete
• Élő Kövek Gyülekezet / Igazság Oszlopa Teljes Evangéliumi Keresztény Egyház
• Élő Vizek Folyói Keresztény Vallási Egyesület

F

• Falun Dafa / Falun Gong (Li Hongzhi)
• Feléledési Közösség Bibliai Egyesület (Revival Fellowship)
• Fény Evangéliuma Egyesület (Száraz György)
• Filadelfia Keresztény Gyülekezet Egyesület
• Forward In Faith Ministries Hungary
• Független Ókatolikusok Vallási Egyesülete

G

• Golgota Keresztény Gyülekezet § (Calvary Chapel)
• Gondviselés Közösség Egyesület
• Grace Home Vallási Egyesület
• Grace House Egyesület / Isten Fiainak Gyülekezete / Keresztény Tanítványok Közössége Vallási Egyesület (Jim Sanders)
• Grál Mozgalom (Gralsbotschaft)

Gy

• Gyémánt Út Buddhista Közösség § (láma Ole Nydahl)
• Gyógyulás Hangja Keresztény Misszió (Magyari László)

H

• H. E. Jigthub Rinpoche Mahayana Buddhista Centrum Egyház Egyesület
• Hegyestű Vallási Egyesület
• Hetednap Adventista Reformmozgalom
• Hetednapi Adventista „Reform Mozgalom” Nemzetközi Misszióegyesület
• Hetednapi Adventista Egyház § (Seventh-day Adventist Church)
• Hillsong Connect Vallási Egyesület
• Hiszünk és Cselekszünk Kisegyház

I, Í

• Igaz Jézus Egyház (True Jesus Church)
• Igazság Háza Gyülekezet
• Immanuel Közösség
• International Church Budapest
• International Baptist Church of Budapest
• Irgalmasság Cselekedetei Európai Egyesület
• Issihia Misztikus Központ – Mantra Szabadegyetem (Földes László)
• Isten Egyháza (Church of God)
• Isten Egyháza (World Mission Society Church of God / Elohim Academy)
• Isten-Tan Egyesület (Kisfaludy György) [korábban: Univerzum Egyháza, Hunok Anyaszentegyháza]

J

• Jade Buddhista Egyházközség
• Jikiden Reiki Intézet
• Jundgrun Ten Gye Dü De Mo-i Bönpo Közösség (ld. ATKBE)

K

• Karma Vallási Közösség Egyesülete
• Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyháza (KWHE)
• Keren Jesuah Messiási Közösség (Ariel Ministries)
• Keresztény Advent Közösség
• „Keresztények” (Christen)
• Keresztény Esszénus Egyház (Christlich Essenische Kirche) – Krisztus Esszénus Templomának Rendje (OTCE) – Mária Magyar Rendháza Atlantiszi Egyház Vallási Egyesület [korábban: Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyház, C.E.K. / R.A.I.]
• Keresztény Közösség Egyház (Community Church)
• Keresztény Testvéri Közösség (Smiths Venner, Den Kristelige Menighet)
• Kék Gyémántok Vallási Egyesület
• Késői Eső Gyülekezet
• Kirko Ezoterikus Vallási Egyesület és Szabadegyetem (Kovács József)
• Kontakt Buddista Vipassana Közösség
• Kozmosz Univerzális Szeretet Egyház (Harasztosi László)
• Közép- és Kelet-Európai Református Presbiteriánus Egyház (Westminster Biblical World Missions)
• Krisztus Benned Él Gyülekezet
• Krisztus Egyháza (Churches of Christ)
• Krisztus Egyháza (Iglesia ni Cristo)
• Krisztus Felkent Gyülekezete
• Krisztus Keresztje Keresztény Egyház (2013 előtt: Boldog Teréz Anya Egyház) (Utrechti Unió – Guild of the Holy Apostles)
• Krisztus Központú Egyház – Szívbunker Keresztény Misszió és Gyülekezet
• Krisztus Mo-i Egyháza (International Churches of Christ)
• Krisztus Minden Nemzetért (Christ for All Nations)
• Krisztus Szeretete Egyház / Keresztény Tanítványok Közössége
• Krisztusban Hívő Nazarénusok Gyülekezete (Fröhlichianer, Gemeinden Evangelisch Taufgesinnter)
• Kútfő Gyülekezet Egyesület
• Kwan Um Zen Magyarország

L

• Lelki Ház Vallási Egyesület
• Lélek Egyház
• Ligmincha Magyarország – Bön Buddhista Egyesület
• Lokapála Vallási Egyesület (Petrezselyem József)

M

• Magyar Agykontroll Szervezet
• Magyar Antropozófiai Társaság (Anthroposophische Gesellschaft)
• Magyar Apostoli Egyház §
• Magyar Atlasz Társaság Egyesület
• Magyar Ásatrú Gyülekezési Pont
• Magyar Evangéliumi Egyház
• Magyar Evangéliumi Gyülekezetek Egyháza
• Magyar Északi Tradíció Spirituális Közösség
• Magyar Iszlám Közösség §
• Magyar Katolikus Egyház § (MKE)
• Magyar Pünkösdi Egyház § (MPE) (Assemblies of God)
• Magyar Resztoránus Egyesület (Community of Christ, RLDS)
• Magyar Taoista Egyház §
• Magyar Teozófiai Társulat (Theosophical Society)
• Magyar Unitárius Egyház Mo-i Egyházkerülete § (MUE)
• Menedékvár Közösség (Christian Churches of God)
• Mennyei Trón Öt Elem Rend (ld. ATKBE)
• Merlin Kör Vallási Egyesület
• Metafizikai Hagyomány Centruma (Baranyi Tibor Imre)
• Mezőkövesdi Teljes Evangéliumi Keresztény Gyülekezet Egyesület
• Mindenható Isten Egyháza (Eastern Lightning)
• Mimézis Műhely (Andre Rabe, René Girard)
• Mo-i Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség § (MAOIH)
• Mo-i Bahá’í Közösség §
• Mo-i Baptista Egyház § (Baptist Church)
• Mo-i Bolgár Ortodox Egyház §
• Mo-i Bosnyákok Iszlám Egyháza
• Mo-i Cselekvő Gondolat Közössége
• Mo-i Drikung Kagyü Buddhista Egyház
• Mo-i Drukpa Kagyü Buddhista Közösség §
• Mo-i Dzogcsen Közösség Egyesület
• Mo-i Evangélikus Egyház § (MEE)
• Mo-i Evangéliumi Testvérközösség # (MET)
• Mo-i Hindu Siva Shakti Sadhana Kendra Közösségének Egyháza
• Mo-i Jehova Tanúi Egyháza (Jehovah’s Witnesses)
• Mo-i Keresztyén Testvér Gyülekezetek § (Christliche Brüdergemeine)
• Mo-i Kínai Chanbuddhista Egyház §
• Mo-i Kínai Huayan Buddhista Egyház
• Mo-i Kopt Ortodox Egyház §
• Mo-i Krisna-tudatú Hívők Közössége §
• Mo-i Metodista Egyház § (United Methodist Church)
• Mo-i Muszlimok Egyháza §
• Mo-i Nagy Keleti Arany Nap Buddhista Közösség Vallási Egyesület
• Mo-i Ortodox Exarchátus – Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus §
• Mo-i Ókatolikus Egyház (Scrantoni Unió)
• Mo-i Református Egyház § (MRE)
• Mo-i Reménység Egyház
• Mo-i Román Ortodox Egyházmegye §
• Mo-i Szabad Ökumenikus Közösség
• Mo-i Szcientológia Egyház
• Mo-i Új Apostoli Egyház (Neuapostolische Kirche)
• Mo-i Újszövetség Egyesület
• Mo-i Xuyun Buddhista Chan Központi Vallási Egyesület
• Mo-i Zsidó Hitközségek Szövetsége § (MAZSIHISZ)
• Mokusho Zen Ház (ld. ATKBE)
• Mustármag Kápolna Nemzetközi Egyesület (Mustard Seed Chapel)

N

• Nagyobb Kegyelem Gyülekezet
• Napfényes Élet Alapítvány (Váradi Tibor)
• Názáreti Egyház (Church of the Nazarene)
• Nemzetközi Egyesült Pünkösdi Egyház (United Pentecostal Church International)
• Nemzetközi Pünkösdi Egyház Magyarországon (International Pentecostal Church)
• Négyszegletkő Apostoli Hit Nemzetközi Egyház Vallási Egyesület (Forsquare Gospel Church)
• NIWA Egyház Vallási Egyesület

NY

• Nyitott Tudat Buddhista Közösség
• Nyújtsd Ki Kezed Krisztusért Szeretet Gyülekezet (Reach Out For Christ)

O, Ó

• Om Vishwa Guru Deep Hindu Mandir – Mahaprabhuji a Világmindenség Guruja Hindu Vallási Közösség és Szellemi Iskola Egyházi Egyesület
• Omega Hálózat Egyesület
• Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarchátus) §
• Osho Közösség (Bhagwan / Sree Rajneesh)
• Otthon Gyülekezet

Ö, Ő

• Ökumenikus Keresztény Egyház Vallási Egyesület
• Örmény Apostoli Vallási Közösség Egyesület
• Örmény Apostoli Ortodox Egyház Vallási Egyesület
• Ősfény Közösség Vallási Egyesület (Bács Zoltán)
• Ősmagyar Egyház (Hajdú Nimród)
• Ősmagyar Táltos Egyház (Kovács Magyar András)

P

• Pantholokatholikus Tradicionális Egyház (László András)
• Paulus Evangéliumi Közösség
• Pránanadí Egyesület

R

• Rabten Tashi Ling – Tibeti Kultúrközpont
• Reform Egyház
• Reformált Baptista Gyülekezet (Reformed Baptist Church)
• Reiki Fénye Vallási és Spirituális Egyház
• Rime Buddhista Centrum Vallási Egyesület

S

• Sahaja Yoga / Kundalini Yoga (Shri Mataji Nirmala Devi)
• Sakya Kalsang Ling (Sakya Szerencsés Földje) Buddhista Vallásgyakorlók Egyesülete
• Samadhi Központ
• Sant Mat – A Mesterek Ösvénye (Surat Shabd Yoga) [neo-szikh]
• Sáron Gyülekezet
• Sátai Alfa Gyülekezet / Borsodi Alfa Vallási Egyesület
• Sekina Gyülekezet
• Shalom Bibliai Gyülekezetek Egyháza §
• Sion Szava Teljes Evangéliumi Gyülekezet
• Sodalitas Mythraica Hitvalló Egyház
• Spirituális Fejlődésért Egyesület – Szelenit Spirituális Központ
• Sri Chinmoy – Belső Iskola
• Sri Sathya Sai Baba Hívők Vallási Egyesülete

Sz

• Szabad Evangéliumi Gyülekezet (Evangelical Free Church)
• Szabadkeresztény Egyház §
• Szakja Tasi Csöling
• Szelíd Mosoly Közösség (Thich Nhat Hanh)
• Szellemi Búvárok Egyesülete
• Szent Hagyományok Őrzőinek Közössége (Orosz Mihály Zoltán) korábban: A Nap Szíve Lovagrend, Lángoló Szív Női Rend, A Szív Szeme Kontemplatív Rend, A Sophia Perennis Egyháza
• Szent Margit Anglikán / Episzkopális Egyház § (Church of England)
• Szeretet-Közösség Teljes Evangéliumi Egyház
• Szeretet Hídja Teljes Evangéliumi Keresztény Közösség
• Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség §
• Szír Ortodox Vallási Egyesület
• Szövétnek Keresztény Gyülekezet Egyesület
• Szövetség Teljes Evangéliumi Egyesület

T

• Taiki ŐsFény Forrás Egyház (Scyta Pap Miklós)
• Teljes Evangéliumi Keresztyén Közösség Mahanaim Gyülekezet
• TeKi KaGyü (ld. ATKBE)
• Tiszta Föld Dharma Közösség
• Tiszta Föld Gyülekezete Vallási Egyesület
• Transzcendentális Meditáció (Maharishi Mahesh Yogi)

U, Ú

• Univerzális Egyház / Universal Church of the Kingdom of God (IURD)
• Univerzális Élet Egyesület (Universelles Leben – Gabriele Wittek)
• Usui Szellemi Iskola Közösség / Usui Dento Ryu (Usui Spiritual Lernejo)
• ÚjSzövetség Gyülekezet
• Út és Erény Közössége Egyesület

Ü, Ű

• Üdvösség Hirdetői Egyház Vallási Egyesület

V

• Vaidika Pratisthana Sangha, Védikus Dharma Hindu Közösség
• Vipassana Magyarország (Goenka)

Y

• Yahuah Útja Egyesület
• Yotengrit Egyház (Máté Imre)
• Yulin Vihára Mediáció Központ – Buddhista Vallási Tevékenységet Végző Szervezet

Z, Zs

Amint az közismert, a zsinagóga és az egyház, a judaizmus és a kereszténység viszonyát sok évszázados teológiai előítéletek és társadalmi bűnök terhelik. Maga az Újszövetség ritkán jutott szóhoz, egyes kifejezéseit és mondatait – megfelelően félreértve – a tudatlanok és a rosszindulatúak, de tudós papok és teológusok is felhasználták téveszmék és gyilkos indulatok igazolására.

A legújabb kor óta mégis meglepően sok zsidó jutott Jézus-hitre és talált lelki otthonra a keresztény felekezetekben. A 20. század eleje óta pedig olyan zsidók által létrehozott közösségek és szövetségek is alakulnak, amelyek a bibliai, illetve rabbinikus hátterű vallási kultúrájukat és szokásaikat

• a vallásos hátterük miatt tudatosan tovább akarják ápolni, vagy nem vallásos hátterük ellenére fel akarják maguknak fedezni,
• nem csupán egyéni, hanem közösségi istentiszteleti formákban is meg akarják élni, zsidók számára ismerős, vonzó vallási környezetet teremtve
• bizonyos teológiai-lelkiségi kérdésekben – mint amilyen Izrael és az egyház viszonya, a törvény érvényessége, a szombat, az évközi ünnepek, a kóser étkezés – a hagyományos katolikus és protestáns nézetektől eltérő álláspontot képviselnek, illetve saját messiási bibliákat is kiadnak.

Ma már világszerte kb. 300.000 fős lelkiségi mozgalomról van szó, amely – a bibliai zsidó gyökerek hangsúlyozása, sokféle szimbolikus megjelenése révén és más okokból is – sok nem zsidó származásút is bevonzott közösségeibe.

Hazánkban 1990 után jelentek meg a nemzetközi zsidó-missziós szervezetek (Jews for Jesus, Christian Witness to Israel, Ariel Ministries, Toward Jerusalem Council II. stb.), illetve messiási zsidó gyülekezetek is alakultak. Néhányuk idővel megszűnt (Sófár, Menóra), a többi viszonylag kis létszámú és többé-kevésbé aktív, mint például a budapesti Dániel Csoport, a Keren Jesuah Messiási Közösség és a Jom Tov baráti találkozó (havura), a pécsi Immánuel Közösség, illetve a miskolci Beth Yeshua Messiási Gyülekezet.

A legújabb kori messiási mozgalomban több koncepcióváltás is történt, ezért ma már igen sokszínű, nem kevés belső vitával küzd, és egyházi értékelése is vegyes. A témával két okból szükséges foglalkozni.

• Az egyik, hogy mozgalmat illetően a hazai teológiai reflexió minimális, pedig a témakör egyrészt többrétű teológiaikihívást jelent, másrészt az amerikai és izraeli tapasztalatokból, adatokból sok tanulságot lehet levonni – azaz nem kell ugyanazokat a hibákat elkövetni.
• A másik, hogy újabban hazánkban is megjelent a Sacred Name és Hebrew Roots mozgalom, amely a hazai ismerethiányos állapotok miatt könnyen félrevezeti a kereszténység zsidó gyökerei iránt érdeklődő hívőket. Bár saját közösségeit, tanait és bibliáit szintén messiásinak nevezi, és megjelenésében is hasonlít a messiási zsidó mozgalomra, azzal valójában nem azonosítható – azaz szükséges a különbségek tisztázására.

Tanulmányunk egy sorozat része: Isten Neve; Jézus neve; Szent Név, Héber Gyökerek, Messiási bibliák

1. Miről beszélünk?

1.1. Héber, júdeai, zsidó, izraelita

Elöljáróban szükséges tisztázni, hogy mit értünk bizonyos fogalmak alatt, kezdve azon, hogy mi a különbség „zsidó” és „héber” között. A mai magyarban ugyanis a „zsidó” a népnév, a „héber” pedig a nyelv. A héber Írásokban (Tanakh), annak ógörög fordításában (Septuaginta, LXX) és az Újszövetségben mást találunk.

A Bibliában a „héber” szó [ivrí, t.sz. ivrím; görögös átírással hebraiosz, t.sz. hebraioi] csak a népre, tehát a zsidókra utalt.

• Az Ószövetségben a „héberül” [ivrít] kifejezés nem szerepel, először a Misnában jelenik meg. A „héberül” kifejezés görög fordítása [hebraiszti] először egy ószövetségi deuterokanonikus szövegben, Sirák fia könyvének előszavában (LXX, Sir 0:20) szerepel.
• Az Újszövetségben a „héber (nyelv)” hebraisz. Főleg helységnevek fordításakor olvassuk, hogy „héberül…” [hebraiszti] (Jn 5:2, 19:13.17.20, Jel 9:11, 16:16). Ami a beszédet illeti, a hebraiszti jelentése nem feltétlenül „héberül”, mert utalhat arámira (Jn 20:16 rabbóní), ahogy a té hebraidi dialektó jelentése is vagy „héber nyelven” (ApCsel 21:40, 22:2, 26:14), vagy „a zsidók nyelvén” (héberül vagy arámiul) vagy kifejezésmódján [dialektosz = kifejezésmód; glóssza = nyelv].

Júda törzsi területére, azaz Júdára és a „júdai” emberekre utalt a jehudí szó [a görög Septuagintában és Újszövetségben: Iudaiosz], a nyelvükre, a héberre pedig a jehudít („júdaiul”).

• A 2Kir 18:26 szerint az asszír hódítók Jeruzsálem kapui előtt a nép füle hallatára „júdaiul” [jehudít, görögül iudaiszti], azaz héberül fenyegetőztek, a zsidó fél viszont a térség közvetítő és diplomáciai nyelvén, „arámiul” [arámít, görögül szüriszti] szeretett volna tárgyalni, amit a jeruzsálemiek ekkoriban még nem értettek.
• Az Ézs 19:18-ban az egyiptomiak a héberek vagy júdaiak nyelvére viszont „kánaán nyelve”-ként [szefat kenaan] utaltak.

Júda területe a római korban Iudaea provincia lett, lakossága a júdaiak [görögül iudaioi], az egész térség zsidó lakossága pedig a „héberek” voltak [ivrím / hebraioi]. A „Zsidóknak” írt levél címe Prosz hebraiusz, és a korai gyülekezetben is a „hellenizált”, azaz külföldön élő zsidók [hellénisztai] és a „héberek” [hebraioi], azaz izráeli születésű zsidók kerültek konfliktusba (ApCsel 6:1). Pál apostol így írja le a származását: Izrael népéből [ek genusz Iszraél], konkrétan Benjámin törzséből, héber a héberektől [hebraiosz ex hebraión], azaz „zsidó szülőktől származó zsidó”, a törvény(követés) szempontjából, azaz lelkiségét tekintve „farizeus” (Fil 3:5), illetve héber és izraelita (2Kor 11:22). Csak az egyik védőbeszédében nevezi magát iudaiosz-nak, júdeainak, de rögtön tisztázza: nem Júdeában született, csak Jeruzsálemben nőtt fel, ott tanult (ApCsel 21:39, 22:3).

Az Újszövetség hagyományos fordításaiban a iudaiosz általában „zsidó”-ként szerepel, így sok szöveg könnyen felhasználható az Újszövetség antijudaista vagy antiszemita értelmezéséhez. A iudaiosz azonban alapvetően „júdeai”-t jelent, és a júdeai, jeruzsálemi zsidóság elitista, a vidékieket lenéző mentalitása miatt a legtöbbször „(túlbuzgóan vallásos) zsidó”-t jelent.

• A hagyományos fordításokból úgy tűnhet, Jézus és apostolai „a zsidóktól” féltek, de ők is eleve zsidók [ivrím / hebraioi] voltak. Tehát Jézus és az áruló Júdás kivételével galileai származású apostolok nem „a zsidóktól” féltek, hanem a júdeaiaktól (Jn 5:15-16.18 7:1.11.15, 9:22, 19:38 20:19, ApCsel 2:14), akárcsak a későbbi júdeai Jézus-hívők (1Thessz 2:14-15).
• A iudaiosz az olyan szövegkörnyezetben, ahol a jó vagy rossz értelemben buzgón vallásos zsidók, illetve a zsidók és a más vallású népek ellentéte a téma, nem általában a zsidókra utal, inkább a túlbuzgón vallásos, főleg júdeai zsidókra (ApCsel és Róm végig; 1Kor 12:13, 2Kor 11:24, Gal 1:13-14 [iudaiszmosz] 2:11-15 [iudaizein] 3:28, Kol 3:11, Tit 1:14, Jel 2:9 3:9).

Az európai nyelvekben a jehudí („júdeai”, majd „zsidó”) torzult kiejtési változatai elsősorban a nép neveként honosodott meg (Jew, Juif, Jude stb.), az ivrít („héber”) viszont elsősorban a nyelv neve lett (pl. Hebrew, hébreu, Hebräisch), bár vannak jelentésbeli átfedések (Hebrew Christian = zsidó keresztény, calendrier hébreu = zsidó naptár stb.).

A mai Izraelben a modern „héber” nyelv az ivrit [עִבְרִית‎], a jehudit szó viszont a diaszpórában beszélt régi nyelvjárásokat jelöli (német jiddis, spanyol ladino). A jehudi a „zsidó” népnév lett, a jahadut pedig a „zsidóság” vagy a „judaizmus”. (A szó kettős jelentése figyelmeztet az etnikum és a vallás összefüggésére, illetve az antijudaizmus és az antiszemitizmus közelségére.)

Végül, az „Izráel” [יִשְׂרָאֵל – Jiszráél] szó eredetileg az Istennel és emberekkel is megbirkózó Jákób ősatya kapott neve volt (1Móz 32:29). A nevet Izráel fiai, gyermekei, háza, nemzetsége, királysága stb. formában a zsidó nép egészére és országukra is használták (ld. Tanakh; i.e. 13. sz-i egyiptomi Merneptah-sztélé).

1948 óta a zsidók saját országának neve is „Izrael Állam” [Medínat Jiszráél], állampolgárai pedig az „izraeliek”.

• Az Ószövetségben ritka „izráeli” kifejezés [jiszráéli / iszraélitész] az ország lakóira vonatkozott (pl. 3Móz 24:1-11, 2Sám 17:25) – ahogy ma is az „izraeli” állampolgárokra.
• Az Újszövetségben az „izráeli” [iszraelitész] egyszerre jelöl nemzeti és vallási identitást (ld. Jn 1:47, Róm 9:4 11:1, 1Kor 10:18; ApCsel 2:22 3:12 5:35 13:16 21:28), ezért általában „izraelita”-ként fordítják. A mai magyarban azonban már csak vallási hovatartozást jelöl: izraelita vallás = judaizmus, izraelita = zsidó vallású, judaista.

A fentiek alapján érthető, hogy a messiási, illetve a szentneves-hébergyökeres mozgalom a keresztény hit 1. századi zsidógyökereit keresve azt – a Héber Bibliából és a mai izraelita hitgyakorlatból kiindulva – automatikusan a héber nyelvi kultúrával azonosítja, ezért bibliafordításait héber nevekkel és szavakkal telíti, akárcsak a „zsidóbarát” egyházi bibliafordítások – bár Jézus korának zsidó kultúrája alapvetően arámi és görög nyelvi kultúra volt (ld. Értékelés).

1.2. Messiás, messiási, keresztény, názáreti

Ami a többi, ugyancsak közismert magyar szót illeti, a „messiás” kifejezés héber eredetű, a „krisztus” kifejezés pedig a héber szó görög fordításából származik, amit latin közvetítéssel vettünk át.

A héber másach ige alapjelentése „ken, simít”, illetve „(olajjal) felken” kultikus tárgyat vagy a kultuszt végző személyt (1Móz 31:13, 3Móz 8:10-12), új királyt (1Sám 15:1), papot (3Móz 7:35-36) vagy prófétát (1Kir 19:16).

• A héber másíach [מָשִׁיחַ] vagy arámi mesíchá [מְשִיחָא] főnevek
• görögös átírása messziasz [Μεσσίας] (csak Jn 1:41, 4:25),
• görög fordítása pedig khrisztosz [Χριστός] volt már az i.e. 3. sz-i Septuagintában is [vö. khrió = ken, bedörzsöl, beolajoz; khriszma = kenőcs, kenet, olaj, vakolat; khrisztosz = bekent, bevont, „felkent”]
• a görög szó latinos átírása Christus, latin fordítása pedig

A kifejezés jelentése tehát „felkent”, konkrétan olajjal megkent, átvitt értelemben „felhatalmazott” vagy „beiktatott”. A haj (és szakáll) illatos olajjal való megkenése a beiktató rítus része, az elkülönítés és felhatalmazás jele volt, a „Felkent” (messiás / krisztus) szó tehát azt jelenti: (Istentől) „Felhatalmazott”.

Felkent azonban nem csak zsidó uralkodó lehetett, hanem külföldi király is, akit Isten „felkent”, azaz felhatalmazott a saját céljai érdekében, így például a perzsa II. Kürosz [Kúrus] is Isten „felkentje” lett, amikor hazaengedte a zsidókat (ld. 2Krón 36:22-23 vö. Ézs 45:1).

A „felkent” fogalma azonban az általános használaton túlmenően bizonyos prófétai jövendölések, ígéretek és váradalmak miatt lett közismert: a zsidó vallás, különösen a fogság utáni korszak sajátos „messianizmusa” révén.

„Jézus Krisztus” tehát héberül Jésúa ha-másíach, arámiul Jésúa mesíchá, görögül Iészusz khrisztosz vagy khrisztosz Iészusz. (A Jésúa a modern ivritben Jesua, mert a bibliai hébertől eltérően már csak rövid magánhangzókat ejtenek.)

Jézusban a tanítványai a messiási ígéretek beteljesedését látták, mások előtt is az ő messiás, azaz krisztus volta mellett tettek tanúságot. Görög nyelvi kultúrájú környezetük ezért egy idő után rájuk ragasztotta a khrisztianosz nevet (ApCsel 11:26 vö. 26:28), ami azt jelenti: „krisztusi”, azaz „Krisztus híve” (ahogy a héródianosz „heródesi”, azaz „Heródes híve” stb.).

A ragadványnevet a tanítványok magukra vették, mert hitük lényegét fejezte ki. Péter apostol szerint „Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért… Ha valaki mint keresztény szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel.” (1Pt 4:14.16 vö. 1Kor 9:5)

A „messiási” (Messianic) és a „krisztusi” vagy „keresztény” (Christian) jelentése ugyanaz, a 19. századi Hebrew Christian és a 20. századi Messianic Jew mozgalom tehát lényegében zsidó (származású) keresztények vagy keresztény (vallású) zsidók mozgalma.

Izraelben ma a zsidó Jézus-hívők önmegjelölése általában mesichi [משיחי] azaz „messiási”. Nem-keresztény környezetük azonban így nevezi őket: nocri(m) [נוצרים] azaz „názáreti(ek)”, és a kereszténység neve is nacrut [נצרות], azaz „a názáreti (vallása)”. Ez utóbbi megjelölés magyarázatra szorul.

• Jézust azért hitték názáreti illetőségűnek, mert bár Júda törzsi területén, Betlehemben született (Mt 2:1-6), szülei a galileai Názáretben telepedtek le (Mt 2:19-23), így ott nőtt fel (Lk 4:16). A „názáreti” jelző – a falu jelentéktelensége miatt – megvető tartalmú volt (Jn 1:45-46 Mt 2:23).
• A „názáreti Jézus” [Jésúa ha-nocrí – Iészusz ho nazóraiosz] néven volt közismert (Mt 26:71, Mk 10:47, Lk 24:19, Jn 1:15 18:5.7 19:19, ApCsel 6:14). Egyszer így nevezték démonok (Mk 1:24) és angyalok is (Mk 16:6).
• Tanítványai a feltámadása után is így hivatkoztak rá (ApCsel 2:22 3:6 4:10 10:38), és ő maga is ezen a néven mutatkozott be a keresztényeket üldöző Saulnak (ApCsel 22:8), akit később, Pál apostolként „a názáreti irányzatelöljárója” [prótosztatész tész tón Nazóraión haireszeósz] néven vádoltak meg a zsidók közötti lázítással (ApCsel 24:5).

A szentneves és hébergyökeres mozgalom tanítóinak állításával szemben a „messiási” és a „keresztény” ugyanazt jelenti, a görög khrisztosz szó nem „pogány kifejezés”, hanem már az Ószövetség i.e. 3. századi, hithű zsidók által készített fordításában (Septuaginta) is kb. 40-szer fordul elő, mint a másíach fordítása.

A „messiási” (Messianic) és a „keresztény” (Christian) szó szembeállítása nem biblikus, akkor sem, ha történelmi okokból a keresztény szó (1) sok zsidó számára – érthető módon – „zsidóelleneset” jelent, (2) sok keresztény számára pedig – elfogadhatatlan módon – „nem zsidót” jelent.

Ha zsidó és nem zsidó származású Jézus-hívők egymással szembeni identitást akarnak kreálni a messiási vagy a keresztény szóból, az pártoskodás [haireszisz] (Gal 5:20). Egy dolog ugyanis az etnikai, illetve lelkiségi alapú önmeghatározás („I am Messianic”), más dolog az elhatárolódás a többi Jézus-hívőtől („I am Messianic, not a Christian”) a történelemre hivatkozva. A történelem ugyanis éppen arra tanít, hogy hova vezet a kollektív címkézés.

2. Zsidó identitás – történelmi változatok egy témára

A judaizmus és a kereszténység viszonyát a zsidó identitás körüli vita határozta meg, hogy tudniillik ki zsidó, ki tartozik Izraelhez, hogyan viszonyul egymáshoz etnikai és vallási identitás, illetve mi kulturális vagy teológiai kérdés.

2.1. Ószövetségi kor

Az egész problémakör abból az egyszerű tényből fakad, hogy a zsidóság olyan nép, amelyet Isten hozott létre (Avrám ága kihalt volna), méghozzá vallási célból (szövetség, istenismeret, áldás a többi nép számára).

Bár a nép és vallása, a zsidóság és a judaizmus elvileg és fogalmilag [jahadut] is elválaszthatatlan, a Bibliából tudjuk, hogy a gyakorlatban szétválasztható: akkor sem volt minden zsidó hívő. Származás és a hovatartozás önmagában sosem volt elég az üdvösséghez. Egy dolog valamibe beleszületni (szövetség, parancsok, áldások), más dolog azt vállalni és megélni (hit, engedelmesség, küzdelem). Ezért mindig léteztek csak etnikai, vagy etnikai és kulturális szempontból zsidók, illetve etnikai, kulturális és vallási szempontból is zsidók (Róm 2:17-29, 9:6-7).

A továbbiakban azt fogjuk vizsgálni, hogyan vált ez az egész még bonyolultabbá, amikor Jézus és tanítványai szerint elérkezett az ideje annak, hogy a zsidóság valóban minden nép számára áldás lehessen.

A judaizmus fő tanbeli elemei Isten [JHVH), a nép [am], a föld [erec] és a törvény [tórá] a sajátos szövetség [berit] keretein belül. Isten ugyanis – a vallások történetében példátlan módon – szövetséget, méghozzá egyoldalú és örök szövetséget kötött Ábrahámmal és leszármazottjaival. A népet azért különítette el magának, tette a tulajdonává (5Móz 14:2, Ézs 43:20-21), és áldotta meg, hogy áldássá legyen minden más nép számára (1Móz 12:1-3 17:2.7 vö. Jn 4:22, Róm 11:11-15).

A zsidóság tehát a „szent” (más, különleges) Isten „szent” (saját, elkülönített) népe (2Móz 19:6 vö. 1Pt 2:9). A történelem során a zsidók és minden más nép istenképe, világnézete és erkölcse közötti különbség révén kialakult a „nép” [am – laosz] és a „népek” [gójím – ethné (sehol sem „pogányok”)] közötti kölcsönös különbségtétel. Természetesen az „elválasztó fal” (Ef 2:14) mindkét oldalán voltak, akik a különbség tényét és az elkülönülés gyakorlatát jól vagy rosszul viselték: felelősségként vagy gőgösen, illetve tisztelettel vagy megvetéssel.

Jézus korára egyfelől a zsidók egyistenhite és sajátos rituális szokásai (körülmetélés, tisztasági és étkezési szabályok), másfelől a politeista vallási környezet szokásai (pl. bálványnak áldozott hús a húsboltban) táplálták a feszültséget. Zsidók be sem mehettek nem zsidókhoz, mert körülmetéletlenek, azaz a szövetségen kívül állók voltak (Jn 18:28-29.33.38 ApCsel 10:28), nem is ülhettek le velük egy asztalhoz, csak semleges helyen, ha mindenki vitte a saját ételét, italát (ApCsel 11:3 vö. 1Kor 10:16-17).

2.2. Újszövetségi kor

A zsidók és a nem zsidók közötti elválasztó fal tehát nem csupán teológiai és etikai volt, hanem a „tiszta” és „tisztátalan” közötti különbségtétel alapján rituális jellegű, egyúttal kommunális jellegű, hiszen az egyén vagy a rituális közösség része, vagy nem a része, akkor viszont kívülálló.

A nemzetközi küldetés (Mt 28:19-20 ApCsel 1:8) a kor vallásetnikai keretei miatt nem jelentette automatikusan egy multikulturális közösség létrejöttét, még Jézus tanítványainak sem. Nem csoda, hogy az első belső feszültség az asztal körül támadt: a júdeai és a hellenizált zsidók között kellett rendet tenni (ApCsel 6:1-4 vö. 1Kor 10:14-32 11:3.17-34). Miután azonban az egyház Jeruzsálemből szétszóródott Júdeába, Samáriába és Galileába (ApCsel 8:1 9:31), Péter révén Cézáreában nem zsidók jutottak Jézusban hitre (10-11. fejezet). A júdeai testvérek számon is kértek Péteren, hogy bement hozzájuk, és velük evett (10:15.28.34 vö. 11:1-3), de ő felment Jeruzsálembe, beszámolt Isten akaratáról (Ne mond tisztátalannak! Ne tégy különbséget! 11:9.12) és munkálkodásáról (ők is megkapták a Szent Lelket, 11:15-7), aminek végül mindenki örült (11:18). A római százados és házanépe azonban csak a kezdet volt.

Az üldözés miatt szétszóródott zsidó Jézus-hívők északon Antiókhiáig és tovább Ciprus szigetéig is eljutottak. Először ők is csak más zsidók között evangelizáltak, de néhány görög területen élő (cirénei, ciprusi) zsidó is hitre jutott, akik Antiókhiában a görögök között hirdették az Úr Jézust: nagy sikerrel (11:19-21). Ennek híre eljutott Jeruzsálembe is, ahonnan kiküldték a ciprusi születésű Barnabást. Ő az ott folyó szolgálatot bátorította, Sault is maga mellé vette, és nagy sokaságot tanítottak. Antiókhia, a birodalmi nagyváros zsidó és nem zsidó tanítványait nevezték először „keresztényeknek” (11:22-26).

Az éhínség idején anyagilag segítették a júdeai hívőket (11:27-29), és míg Jeruzsálemben Heródes kivégeztette Jakabot, és bebörtönöztette Pétert (12. fej.), Barnabás és Saul elindultak első missziós útjukra a görög szigeteken (13. fej.). A zsinagógákban egyszerre evangelizáltak az izraeliták és a görög „istenfélők” között (13:16.26.43). Mivel az igehirdetés tömegeket mozgatott meg, a helyi zsidók irigységből ellenálltak az evangelizációnak. Barnabás és Saul ekkor mondták ki, hogy bár először nekik, a zsidóknak kellett hallaniuk a jó hírt, ha nekik nem kell, akkor a világ népei felé fordulnak (13:43-47).

Az üldözések ellenére a körút sikeres volt, de Antiókhiában megjelent néhány farizeus hátterű júdeai (15:1.5), aki azt állította, hogy a nem zsidóknak az üdvösséghez nem elég Jézusban hinni: előbb zsidóvá kell válniuk, úgy, hogy (1) körülmetélkednek, és (2) megtartják a mózesi törvényt. Szerintük a vallási identitás-váltás feltétele az etnikai identitás-váltás (zsidóvá válás) volt.

Pál és Barnabás sokat vitázott velük, majd felmentek Jeruzsálembe, hogy az apostoli tanács hozzon döntést (15:2-4) afelől, hogy a zsidók hogyan élhetnek együtt, tisztelhetik Istent együtt, és üdvözülhetnek együtt a betérő nem zsidókkal.

A farizeusi hátterű júdeaiak feltételeit a jeruzsálemi, apostoli tanács egyszer s mindenkorra elutasította (ApCsel 15. fej.). Az Újszövetség egésze alapján indokaikat az alábbi fő pontokban lehetne összefoglalni:

• A Messiás minden népért hozott áldozata nem csupán egyének üdvösségét szolgálta, hanem az emberiség népei, a zsidók és a nem zsidók közötti békességet is. Lebontotta az ellenségeskedés „elválasztó falát”, „a kettőt eggyé tette”, híveit „egy új emberré teremtette önmagában” (Ef 2:14-15).
• Maga Isten „leplezte le” Péter (ApCsel 10:9:16.28-29.34-36.47) és Pál előtt (Gal 2:2, Ef 3:1-7) „a Messiás titkát”, hogy a népek a zsidók „örököstársai” (Ef 3:1-7).
• Az üdvösség szempontjából többé „nincs különbségtétel” zsidó és nem zsidó, férfi és nő, szabad és rabszolga között (Róm 10:12, Gal 3:28).
• Izráel olyan „szelíd olajfa”, amelynek természetes ágai (a zsidók) mellé „vad olajfa ágak” (nem zsidók) lettek „beoltva” (Róm 11:17-24) a zsidó Messiásba vetett hitük révén.
• A Krisztusban létrejött „egy új ember” (Ef 2:15) és a közös „mennyei polgárjog” (Fil 3:20) azonban nem teszi a keresztényeket nemzetiség nélkülivé vagy nemzetiség felettivé. A nem zsidók a zsidókkal együtt örökölhetik az Izráelnek adott áldásokat, együtt telepedhetnek az ősatyák asztalához (Mt 8:10-12), és együtt örvendezhetnek a mennyben (Jel 7:9).

A Jézusban megjelent üdvösség tehát valóban mindenkié, aki követi Ábrahám hitét, attól függetlenül, hogy beleszületett az ábrahámi szövetségbe vagy sem, azaz körül van-e metélve vagy sem (Róm 4:9-25, 10:9-13). A Messiásban mind egyek, mind Ábrahám utódai és örökösök (Gal 3:28-29).

A zsidók és a népek közötti szövetségi különbség ugyanakkor megmaradt, és ennek a jelentőségét az apostoloknak is fel kellett ismerni, ami (1) a zsidók és a nem zsidók közötti missziót, illetve (2) a zsidók és a nem zsidók együttélését illeti.

• Ami a zsidókat illeti, a körülmetélés a néppel kötött ábrahámi szövetség jele volt, amelybe minden zsidó eleve beleszületik. Az izraelitáké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek (az új szövetség is!) és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, az ősatyák, akiktől a Messiás vér szerint származik (Róm 9:4-5). Amikor Jézusban hitre jutnak, egyéni megmenekülésük mindehhez képest „plusz” elem.
• Ami a zsidók által „körülmetéletlennek nevezett” népeket illeti, ők Izráel „társadalmi életétől” [politeia] „elidegenedve” [apéllotriómenoi], a szövetségi ígéretek szempontjából „idegenek” [xenoi], a zsidóságnak adatott „reménység nélkül” (különleges bánásmód és jövőkép nélkül) és „Isten nélkül” (az egyedülálló istenkép és istenélmények nélkül) élnek (Ef 2:12-13). Amikor Jézusban hitre jutnak, egyéni megmenekülésükhöz képest „plusz” elem, hogy a zsidók örököstársaivá válnak, áldásaikban részesülnek, bár nem mindenben (pl. nemzeti identitás, megígért föld).
• Péter a körülmetélt zsidók közötti evangelizáció vezetője maradt, Pál viszont a népek apostola lett (Róm 11:13-14 vö. ApCsel 28:28), és ebben teljes egyetértés alakult ki közöttük (Gal 2:1-10).

Az 1. századi Izráel többszínű közösségén belül tehát megjelentek a Jézusban messiást látó zsidók, akikhez egyre több nem zsidó származású is csatlakozott. Az új, nemzetközi közösségnek pedig az együttélés érdekében új halachára(életmód-szabályozásra) volt szüksége. Ehhez az apostolok Jézustól előre meg is kapták a felhatalmazást (Mt 18:18 „kötés” vagy „oldás” = tiltás vagy engedélyezés vö. ApCsel 15:24-25).

Az apostoli tanács – a néhány farizeus hátterű júdeaival ellentétben – a népek közül való Jézus-hívőket nem akarta „zavarba hozni” vagy „felzaklatni” (ApCsel 15:19), sem „a szükségesnél jobban terhelni” (15:11.28).

• A körülmetélkedés szóba sem került, hiszen az az ábrahámi szövetség jele volt, amit Isten csak a zsidókkal kötött, és csak a zsidó származásúak számára maradt kötelező (1Móz 17:8-14 vö. ApCsel 16:1-3).
• A mózesi törvény betartása sem került szóba, mert az a sínai szövetség jele volt, amit Isten ugyanúgy csak a zsidókkal kötött (2Móz 12:43-49 vö. 2Móz 19:3-6, 3Móz 20:25-26, Neh 9:1-3, 10:29-31 stb.).

Ezen a ponton ki kell emelni a tényt, hogy Jézus és apostolai a törvényt és a szokásokat tartó zsidóként éltek. Ha a zsidó tanítványok számára nem maradt volna kötelező a törvény, akkor mindenki számára természetes lett volna, hogy a nem zsidók számára sem az. A messiáshívő zsidók számára – az új szövetség, a messiás áldozata és új parancsai, illetve a jeruzsálemi Szentély lerombolása miatt – csak a törvény teokratikus és kultikus része vesztette érvényét (Zsid 7–10; Róm 3–8; 2Kor 3:3-17, Gal 2:16 3:24-25, Ef 2:15, Kol 2:16-17 stb.).

Az apostoli tanács a zsidó és nem zsidó hívők együttélése, a közösség új tagjai számára és érdekében hozott döntést. Jakab javaslata (ApCsel 5:20) és a végleges apostoli körlevél (15:29) tartalma azonos, csak a megfogalmazás tér el (21:25). A népek közül valók tehát „tartózkodjanak” bizonyos „szennyező dolgoktól” [tón aliszgématón], amelyek tisztátalanná tesznek, konkrétan az étkezés és a nemi élet területén:

• a „bálványnak áldozott hústól” [eidolothütón], amit a boltokban lehetett kapni (1Kor 8:1,7-11), de nem volt teljesen kivéreztetve, azaz konkrétan „a vértől” [tu haimatosz], aminek az élet hordozójaként áldozati funkciója volt (3Móz 17:10-12), illetve „a fulladttól” [tu pniktu], azaz vízbe fulladt vagy megfojtott állat húsától is, mert az sem volt rendesen kivéreztetve,
• a szakrális vagy profán „prostitúciótól” [tész porneiasz], amely az egyén teste által Krisztus Testét is beszennyezné (vö. 1Kor 5:9.11 6:9.13-20).

2.3. Ókori egyház

A még túlnyomórészt zsidókból álló messiási közösség az 1. zsidó háború idején (i.sz. 70) figyelmeztető próféciát kapva Jeruzsálemből Pellába települt át, így elkerülte a mészárlást. A 2. zsidó háború idején (i.sz. 132-135) pedig, amikor Bar Kochbát messiásnak nyilvánították, kiléptek a zsidó seregből. Ezzel a zsidóság szemében a Jézusban hívő zsidók egyszer s mindenkorra árulókká váltak, az egyház és a kereszténység pedig idővel az ellenséggé.

A világmissziós parancsból fakadóan (Mt 28:19-20 ApCsel 1:8) előre látható volt, és természetes folyamatnak tekinthető, hogy a századok során rohamosan nőtt a nem zsidó egyháztagok száma, és rohamosan csökkent a zsidóké. Egyházi források szerint (Jusztinosz, Órigenész, Euszébiosz, Epifaniosz,) Palesztinában egészen a 4-5. századig léteztek még zsidó etnikumú „nazoreus” [nazóraioi / nocrím] közösségek, amelyek megtartották hagyományos zsidó életmódjukat és – az eretnek „ebionita” csoportokkal szemben – apostoli Jézus-hitüket is.

Az ókori egyház kultúrája gyorsan görög, latin és szír nyelvű lett. A „nyugati” (görög és latin) egyházrészben azonban beindult egy már Pál idejében is érzékelt nem természetes folyamat (Róm 11:18) – a zsidóktól és a zsidó gyökerektől való távolodás. Ennek negatív hatásai idővel egyre súlyosabbak lettek.

A főleg görögül beszélő, görög Újszövetséget olvasó és görögül imádkozó egyház a Héber Biblia helyett is inkább annak görög fordítását (Szeptuaginta) használta, a zsidó írásmagyarázati hagyományt pedig hellenista értelmezési elvek egészítették ki, váltották fel (pl. Alexandriában az allegorizálás). Mivel egyre kevesebb zsidó származású Jézus-hívő volt, a teológusok közül is egyre kevesebb lett a héberül tudó. Olyan eretnekségek pusztítottak, amelyeket alapszintű héber nyelvi ismerettel is meg lehetett volna előzni (pl. az arianizmus).

A legfőbb probléma azonban a teológiai antijudaizmus kialakulása volt, ami a társadalmi támogatást kapva időnként és helyenként antiszemitizmusba csapott át. Mivel a „judaizmus” és a „zsidóság” a héberben egy szó [jahadút], az apostoli kor után kialakuló, új – Szentély, papság, áldozat és föld – nélküli, ún. rabbinikus judaizmust illető teológiai kritika mindkét fél szemében könnyen tűnt a zsidóság elleni kritikának. A zsidókhoz való jézusi és apostoli hozzáállást figyelmen kívül hagyó ellenségességre azonban nincs mentség.

A 2. század közepén Jusztinosz apologéta és vértanú fogalmazta meg először, hogy a zsidók helyett az egyház lett a választott nép, a lelki Izrael, és a szent föld örököse (Párbeszéd a zsidó Trüfónnal). A részben jogos, részben bibliaellenes antijudaizmus azonban idővel áthangolódott zsidóellenességgé.

A 4. század elején az elvirai zsinat (305) tiltotta először zsidók és keresztények házasságát, illetve közös étkezését, az első (nikaiai) egyetemes zsinaton (325) a császár külön kérte, hogy húsvét időpontjának egyeztetésekor kerüljék a zsidók dátumát, pedig a közel-keleti egyházak ahhoz tartották magukat (Niszán 14), a clermonti zsinat (355) tiltotta először a zsidóknak közhivatal vállalását, még mielőtt a kereszténység hivatalos államvallássá vált volna (381), végül Aranyszájú Szent János antiókhiai püspök külön prédikációsorozatban emelt szót az „istengyilkos” zsidók ellen (387). A 4. századra kialakuló szemlélet a további évszázadok zsidó-keresztény viszonyára is rányomta bélyegét.

2.4. Középkor és reformáció

Egyre ritkábbak lettek a zsidóságban és a judaizmusban a kereszténység gyökereit tisztelő, illetve a zsidók fizikaivédelmére felszólító hangok (Szent Ágoston, Clairvaux-i Szent Bernát, Aquino-i Szent Tamás). A „helyettesítés-teológa” nem csupán elterjedt, hanem a mai napig sok felekezet tanítása. Ha a papság és a teológusok jelentős része ellenségesen viszonyult a zsidókhoz, akkor nem csoda, hogy a névlegesen keresztény vagy tudatlan keresztény tömegekben is negatív, előítéletes kép alakult ki róluk. Társadalmi krízis esetén ezért a zsidók – mint könnyen azonosítható kisebbség – újra meg újra elvakult vádaskodások, összeesküvés-elméletek, atrocitások és pogromok célpontjai lettek.

A késő középkori egyház a zsidók számára tovább nehezítette a Jézusban való hitre jutást azzal a bibliaellenes gyakorlattal is, hogy a Jézusban hívő zsidóknak előbb nem zsidóvá kell válniuk. Meg kellett tagadniuk zsidó kultúrájukat és étkezési szokásaikat, különben nem hitték el nekik, hogy valóban megtértek. Akik pedig valóban élő Jézus-hitre jutottak, azokat a kényszerből áttérő zsidókkal szembeni bizalmatlanság miatt kezelték gyanakvással.

A reformáció sem hozta meg a zsidóság számára azt, amit remélt, hiába tűnt úgy, hogy az ellenségük (Róma) ellensége (Luther) a barátjuk. A reformáció a helyettesítő teológiát tovább mélyítette, Luthernek az áttérni nem kívánó zsidók elleni heves antijudaista megnyilvánulásaira pedig a hitleri érában a „Deutsche Christen” és a nürnbergi per háborús bűnösei is hivatkozhattak.

A „keresztény” Európában a századok során országról országra, újra meg újra megtörtént a zsidó közösségekkel, hogy választás elé állították őket: áttérnek, menekülnek, vagy meghalnak. Ha ráadásul egy keresztény tért be a zsidóságba, akkor az esetet az egész zsidó közösség megszenvedte. Nem csoda, hogy ilyen nyomás hatására a zsidók felhagytak a térítéssel, és a mai napig igyekeznek lebeszélni a betérni akarót. Ugyanakkor számukra a Jézusban hitre jutó zsidó már nem zsidó. Aki vallást változtat, az szerintük elveszti az etnikai identitását is, ami a messiási zsidók számára nonszensz, de fájdalmas (vö. Róm 9:1-5).

2.5. Újkor, legújabb kor

A zsidó identitást illető lehetséges téveszmék sorát a 19. századi millerita mozgalom után elterjedt hetednapi adventizmus és a 20. századi szentneves, majd hébergyökeres mozgalom zárta le. E felekezetekben ugyanis már nem zsidók tanítanak arra más nem zsidókat, hogy tartsák be a szerintük „örökre” és „minden népnek” szóló mózesi törvény egy-egy elemét (sabbat, kasrut), vagy a mózesi törvény és a rabbinikus judaizmus rituális és kulturális elemeit, azaz éljenek szinte zsidóként.

Összefoglalva, eleve hibás a történelmen végigvonuló kérdés, hogy ki asszimilálja a másikat: zsidók a nem zsidókat, vagy nem zsidók a zsidókat, azaz hogyan válhat nem zsidó zsidóvá, illetve zsidó nem zsidóvá. Az Újszövetség szerint az üdvösség szempontjából mindegy, ki milyen származású, és mindenki marad az, ami (Gal 3:28, 1Kor 7:18). Krisztusban a Nép és a népek „egy új emberré” lettek, de ettől a nemzeti identitásuk nem szűnt meg: egységük sokszínű (Ef 2:15 vö. Jel 7:9).

3. A mozgalom története

Ezen a félreértésekkel, előítéletekkel, gyűlölködéssel és vérontással teli tragikus történelmi örökségen kellett tudatosan túllépni ahhoz, hogy végül a 19. századi Európában – Angliától Oroszországig – negyedmillió zsidó Jézusban hitre jusson.

3.1. Judenkehille

Előrelépés csak a 18. század első felében történt a német pietista mozgalom révén. A Nikolaus Ludwig von Zinzendorf gróf által vezetett testvérgyülekezetek (Brüdergemeine) az 1730-as évektől adtak helyet olyan zsidó közösségeknek („Judenkehille” a qáhál/qehillá = gyülekezet, közösség szóból), amelyekben a zsidók megélhették nemzeti és kulturális identitásukat (körülmetélés, szombat, ünnepek, szokások), a vasárnapi istentiszteleten pedig bevezették az Izraelért mondott közbenjáró imát. Zinzendorf az 1750-es években stratégiát akart váltani, úgy látta, hogy Jézus-hívő zsidóknak az izraelita közösség részeként, de önállóan kellene működniük. Ez nem működött, de az 1770-es években teljesen autonóm Judenkehillék alakultak Németországban, Svájcban és Angliában.

3.2. Hebrew Christians

A 19. század eleji Angliában evangéliumi anglikánok („Clapham Sect”) és áttért zsidók révén (Joseph Frey, Christian W.H. Pauli) vett új lendületet a zsidó-misszió (London Society for Promoting Christianity Among the Jews, 1809).

A mozgalom fő célja volt hirdetni Jézust, mint Messiást, elsősorban a zsidóknak, tanítani az egyházat a saját zsidó gyökereiről, illetve támogatni a zsidó állam létrejöttét a szent földön és a „zsidó keresztény” (Hebrew / Jewish Christian) mozgalmat. Londonban 1813-ben létre is jött az első, csak zsidókból álló keresztény gyülekezet („B’nei Abraham”). A London Jews Society a Szentföldre is küldött misszionárusokat, a zsidó Michael Solomon Alexander lett az első jeruzsálemi anglikán püspök (1841), a dán Hans Nicolajsen sikeres zsidók közötti evangelizációja révén pedig felépülhetett az első közel-keleti protestáns templom az óvárosban (Christ Church, 1849).

A fellendülő mozgalom 1866-ban szerveződött nemzeti szövetséggé (Hebrew Christian Alliance of Great Britain; ma: British Messianic Jewish Alliance). 1885-ben New Yorkban is felépült az első Hebrew Christian Church, 1915-ben megalakult a Hebrew Christian Alliance of America, a nemzetközi terjedés révén 1925-ben pedig az International Hebrew Christian Alliance (ma: International Messianic Jewish Alliance). Ennek célja volt a Krisztus melletti egyesült tanúságtétel a zsidóság és az egész világ felé, a zsidó nép szellemiségének bemutatása a keresztény világnak, illetve a keresztény evangélium szellemének bemutatása a zsidóknak.

A többnyire szekuláris hátterű zsidók főleg anglikán és protestáns gyülekezetek tagjai lettek, azok egyházi kultúrát gond nélkül átvették. A Hebrew Christian zsidó-missziós programban tehát a zsidó hívők nemzeti és kulturális identitása még nem játszott szerepet. A „nemzetek korában” a cionista mozgalom számukra is alapvetően politikai mozgalomnak tűnt.

3.3. Jewish Messianic Movement

A 19. század végén azonban megjelent egy új irányzat, amely alapjaiban kívánta revideálni a zsidóság és az egyház viszonyának teológiáját. A korszak számos áttért rabbija közül az orosz Jozef Rabinovitz 1884-ben létrehozta a kisinyovi „Bney Brit Chadashah” messiási zsinagógát, amely a maga korában sikeresnek és modell-értékűnek is bizonyult, és önálló izraelita irányzatként állami elismerést is kapott.

A dél-afrikai Philip Cohen 1910-ben elindította a The Messianic Jew – Organ of the Jewish Messianic Movement című lapot (1910), amelyben ő is a zsidó nemzeti identitás és a zsidó föld visszaszerzését, a szövetségi kötelességet (körülmetélés) és a törvény – újszövetségi keretek közötti – megtartását (szombat, ünnepek, kóser étkezés) propagálta.

A Hebrew Christian mozgalom vezetői vitába szálltak a tévesnek és veszélyesnek ítélt eszmével, és 1917-ben a Hebrew Christian Alliance Quarterly elhatárolta magát „az úgynevezett messiási judaizmustól”. Az IHCA kötelékében Amerika-szerte az 1960-as évekig alakultak gyülekezetek, főleg presbiteriánus támogatással, amelyek istentiszteletein zsidó liturgiai elemek is megjelentek.

3.4. Messianic Jews

Az 1960-as és 70-es években azonban, a hippi korszakot lezáró „Jesus People” ébredés alatt rengeteg zsidó tért meg, különösen 1967 után. A hatnapos háború végén Jeruzsálem végre ismét a zsidóságé lett, a sok ezernyi fiatal, zsidó származású Jézus-hívő pedig a történelmi eseményekben bibliai próféciák beteljesedését látta (Lk 21:24). Egyfelől lelkes cionisták lettek, másfelől Jézus-hitük mellett zsidó mivoltukat is újfajta módon akarták megélni. Többségük szekuláris családból származott, de igyekezett felfedezni vallása kulturális gyökereit, a kevés ortodox és konzervatív zsidó hátterű pedig igyekezett példát mutatni a hagyományos zsidó életforma és a Jézusba vetett hit megélésére.

A 19. századi zsidó keresztény (Hebrew / Jewish Christian) mozgalom tagjainak többsége még az anglikán és protestáns egyházakon belül talált lelki otthonra. A 20. századi mozgalom többsége azonban hamar a „messiási zsidó” (Messianic Jew) identitást tette magáévá. Nem csupán a bibliai és posztbiblikus zsidó kultúrát fedezték fel újra maguknak, hanem a két évezredes, fájdalmas múlttal próbáltak szakítani. Ennek azonban meg kellett találni azt a formáját, amely

• egyfelől, a nem zsidó többségű keresztény felekezetekkel szembeni öntudatos állásfoglalás nem sérti a Jézusban hívők egységét,
• másfelől, a zsidó kultúra, illetve a rabbinikus judaizmus mai formái iránti pozitív viszonyulás nem sérti az evangélium teológiai határait.

Ez a kettős feladat, amint látni fogjuk, nem volt könnyű. A mozgalom vezetőinek jelentős része a „szellemi autonómia” érdekében és a „szellemi asszimilációt” elkerülendő, önálló, a más keresztény felekezetek mellett működő mozgalomban és gyülekezetekben gondolkodott. A „keresztény” szót azonban – annak negatív asszociációi miatt (antiszemitizmus, asszimiláció) – a Hebrew Christian Alliance of America nevéből ki akarták venni. Nem kevés vita után 1975-ben az amerikai szövetség neve hivatalosan is Messianic Jewish Alliance of America (MJAA) lett, elviekben és gyakorlatban is szakítva az 1917-es nyilatkozatban foglaltakkal. A mozgalom terjedése révén 1979-ben megalakult a Union of Messianic Jewish Congregations (UMJC), 1982-ben pedig az International Alliance of Messianic Congregations and Synagoges (IAMCS). A JMAA, UMJC és IAMCS lett az amerikai mozgalom három mainstream szövetsége, többszáz amerikai és tengeren túli gyülekezettel.

A messiási zsidó szövetségek jelentős kiadói tevékenységet végeznek (Messianic Jewish Publishers; Mishkan, Kesher Journal), jesivákat (bibliaiskola) és teológiai intézményeket működtetnek (pl. Messianic Jewish Theological Institute, The King’s University, St. Petersburg Seminary, Caspari Center), szimpóziumokat tartanak (The Borough Park Papers), és saját bibliafordítást is megjelentetnek (pl. Complete Jewish Bible, Tree of Life Version, Messianic Jewish Literary Translation).

A mozgalom új nemzedékének tanítói az évtizedek alatt sajátos „messiási” teológiai spektrumot építettek fel, saját evangelikál, karizmatikus, kálvinista vagy diszpenzacionalista teológiai hátterüknek megfelelően (Kjaer-Hansen 2008). A meghatározó amerikai, izraeli és európai tanítók közül különösen az alábbiakat kell megemlíteni: David Stern, Daniel Juster, Peter Hocken, Baruch Maoz, Arnold Fruchtenbaum, Michael Brown, Gershon Nerel, Joseph Shulam, Eitan Bar, Michael Schiffmann, Ariel Berkowitz, David Freedman, Arieh Powlinson és Kai Kjaer-Hansen.

Az amerikai és az izraeli messiási zsidók helyzete mindig más volt, így egyes teológiai, hitéleti és politikai kérdésekben jelentős nézeteltérések és gyakorlati különbségek tapasztalhatók. Izraelben a problémák érdemi átbeszélésére, a feszültségek oldására, az egység kimunkálására sajnos még nincs elég motiváció.

3.5. Messianic Judaism

A Jézusban hívő zsidók legújabb kori mozgalmának utolsó irányzata az 1970-ben megjelenő, de csak lassan terjedő, sokszínű „messiási judaizmus” (Messianic Judaism). Első megjelenése formai szempontból a legtöbb messiási zsidó gyülekezetre hatott, szélsőséges teoretikus megjelenése (Hashivenu mozgalom) azonban teológiai kisebbségben maradt. Mégis, napjainkban a messiási mozgalomban a fogalmat a Messianic Jew szinonimájaként használják: vagy a hasonlóságok miatt, vagy az összemosás szándékával, vagy az egész mozgalom leírására – vitatható módon (Maoz 2003, Telchin 2004).

Az irányzat korai vezetője Martin Chernoff és Joe Finkelstein volt. Az irányzat neve is Chernoff látomására vezethető vissza: lelki szemei előtt megjelent az égen egy „MESSIANIC JUDAISM” feliratú hirdető tábla, amely alatt fiatal zsidók tömege áramlott a mennyei fény felé. 1971-ben Chernoff lett a Hebrew Christian Alliance elnöke, támogatta a névváltoztatást és a rabbinikus judaizmus felé való formai és tartalmi elmozdulást. Bár 1975-ben elhunyt, a fiai vezették tovább a szövetséget. Joe és Debby Finkelstein pedig – konzervatív és ortodox zsidó hátterüknek megfelelően – a tradicionális zsidó életformát élve hatottak sokakra.

Az 1970-es években Martin Chernoff, Manny Brotman és mások formai újítások sorát vezették be, amelyek a mozgalomban vegyes fogadtatásra találtak:

• a messiási gyülekezet (congregation) messiási „zsinagóga” (synagogue) lett, több lelkész „rabbinak” kezdte magát hívatni (bár egyikük sem végzett rabbiképzőt)
• az épületről és a beltérből eltűnt a kereszt, helyette menóra (hétágú gyertya), illetve a mogen Dovid (csillag alakú pajzs) jelent meg
• a szombati pihenőnap és vasárnapi istentisztelet helyett szombati (péntek esti vagy szombat délelőtti) istentiszteletet tartottak
• elkezdték megtartani a bibliai és posztbiblikus ünnepeket
• bevezették a heti tóraszakaszok tanulmányozását, a bibliai neveket héberül mondták ki (Moshe, Yeshua, Yerushalaim stb.)
• átvették a rabbinikus liturgia imádságait (bár több esetben visszakoztak a bibliai tekintély vagy lelki erő hiányára hivatkozva), illetve izraeli néptánc elemeket is bevezettek (ún. „dávidi dicsőítés”)
• az új szövetség (new covenant) „megújított” szövetség (renewed covenant) lett, és a zsidók nem meg- vagy visszatértek (converted), hanem „kiteljesedtek” vagy „teljességre jutottak” (completed) Jézusban
• istentiszteletre felvették a kipát (fejfedő), a tálitot (imasál), a tefilint (imaszíj), a „rabbik” a kitlit (egyszerű szabású, fehér lenvászon ünnepi és temetési ruha)
• kötelezővé tették a bibliai, illetve rabbinikus étkezési előírásokat (kasrut).

A formai elemeket idővel nagyon sok messiási zsidó gyülekezet adoptálta, de a helyi vezetők felekezeti-lelkiségi hátterétől függően eltérő mértékben. Az Izraelben élő messiási zsidók viszont sohasem használják magukra a „rabbi” és a „zsinagóga” kifejezést – nyilván okkal.

Az irányzat igazi, a formai újításon is túllépő teoretikusa a UMJC néhány rabbija lett, akik Mark S. Kinzer és Stuart Dauermann vezetésével először 1997-ben, Los Angeles-ben jöttek össze. Ők fogalmazták meg a Hashivenu Core Values pontjait, és indították be a Hashivenu Forumot (1999-2017).

Tanításuk abból a – minden messiási zsidó által ismert – fájdalomból fakadt, hogy hitük miatt honfitársaik nem tartják őket zsidónak, pedig Jézusban hinni „a lehető legzsidóbb dolog”. Ezért ők – más zsidókkal ellentétben – úgy érezték, hogy zsidó mivoltukat „bizonyítani kell”. Arra a meggyőződésre jutottak, hogy

• a rabbinikus judaizmus hagyományos negatív képén túl kell lépni, a régi és mai rabbik hitéleti és erkölcsi bölcsességét, a Szóbeli Tant „újra fel kell fedezni”, a népet megtartó ereje miatt „ihletettnek” lehet tartani,
• sőt: a judaizmus mai irányzatai „a mi zsidó irányzataink”, amelyeket legitim vallási formáknak kell tekinteni; egy Jézusban hívő zsidó igazi lelki otthona a zsidóság.

Megjegyzendő, hogy a zsidó keresztények és a messiási zsidók

• a kereszténység részének tekintették magukat, nemzetközi felekezeteken belül vagy önálló felekezetként megélve sajátságaikat
• a bibliai judaizmus elemeit igyekeznek megélni, a rabbinikus hagyomány egyes elemeit pedig csak a bibliai szűrőn át adoptálták
• a zsidósággal azonosulni etnikailag és kulturálisan tudtak, vallási szempontból csak részben.

A Hashivenu mozgalom messiási judaizmusának azonban az lett a célja, hogy

• a zsidóság el- és befogadja őket, hogy az (amerikai) ortodox, konzervatív és reform irányzatok mellett a judaizmusnak létezzen egy negyedik irányzata is: a messiási judaizmus [jahadut mesichit]
• hitük szerint Isten nem akarta, hogy a judaizmusból egy másik vallás, egy úgynevezett „kereszténység” jöjjön létre, hiszen Jézus és tanítványai is mind izraelita zsidók voltak, nem váltak más vallásúvá.

A Hashivenu tanítói vezették be egyház és zsinagóga viszonyát illetően az ún. „posztmisszionárius” szemléletet (Kinzer 2005). Eszerint az egyház valójában Izráel „eszkatológikus kiterjedése”, a messiási judaizmus pedig nem a két vallás között áll, nem is az egyházat képviseli a zsidóság felé, hanem a zsidóságot képviseli az egyház felé.

Az Izraellel, a zsidósággal és a judaizmussal való radikális azonosulás gesztusa és egymás elfogadásának igénye azonban teljesen egyoldalú maradt. Valójában mindegyik izraelita irányzat elutasítja Jézus messiás voltát, és a Jézusban hívőket más vallásúnak: kereszténynek tartja (vö. Izraelita reakciók).

Nem csoda, hogy a Hashivenu víziója az UMJC-n belül is vihart kavart, nem csupán a Jews for Jesus (2003), a Lausanne Consultation on Jewish Evangelism (2007) és a MJAA kritikáját vonta magára. A messiási mozgalom többségi véleménye szerint a Hashivenu felfogása nem kompatibilis az apostoli hittel, ugyanakkor a „Messianic Judaism” kifejezést napjainkra a UMJC és a MJAA is átvette, illetve a „Messianic Jew” kifejezéssel felváltva használja.

A fentiek alapján talán világos, hogy miért olyan nehéz eligazodni a sokszínű és változóban levő messiási mozgalomban. Ha „messiási”-nak nevezett közösséggel vagy tanítóval találkozunk a világhálón, külföldön vagy hazánkban, az eszmei és formai átfedések miatt nem könnyű megállapítani, melyik és milyen irányzattal van dolgunk, illetve mindenre és mindennek az ellenkezőjére is találunk példát. Ezért érdemes tudni, mi tartozik a főáramlatba, és mi nem.

3.6. Izraelita reakciók

Ami az izraelita hitközségek reakcióját illeti, Észak-Amerikában először a régi egyházi elvet fordították vissza: aki kereszténnyé lesz, többé nem lehet zsidó, hiszen számukra a kereszténység nem csupán személyes hitbeli meggyőződés, hanem egy másik vallás, egy idegen és történelmileg ellenséges vallási kultúra.

Mivel a zsidó vallás jellegzetesen nem csupán egyénben, hanem közösségben gondolkodik, aki a zsidó közösségen kívülkerül, az minden zsidó szervezeti tagságát, kiváltságát és közösségi intézményhez való hozzáférését (iskola, kórház, temető) elveszíti, illetve a baráti és nem ritkán rokoni kapcsolatait is.

Bár a vallásukat gyakorló zsidók az amerikai zsidóságnak talán 10%-a, ez a hozzáállás a szekuláris zsidóságra is többé-kevésbé hatott. Egy emberöltőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az amerikai zsidók harmada kijelentse: zsidó is hihet Jézusban (Jews in America, Pew 2020). Nyilván nem Jézus, mint messiás lett számukra elfogadhatóbb, hanem a rendkívül szekularizált zsidóság egy része igyekszik a „woke” kultúrában élve tolerálni mindenféle (agnosztikus, buddhista, ezoterikus, humanista) zsidót – így újabban még a Jézus-hívőket is.

Izrael az 1950-es visszatérési törvény (Law of Return) 1970-es kiegészítésében megtagadta a letelepedési jogot és az állampolgárságot attól, aki ugyan zsidónak született, mégis önként más vallásra tért át. Egy 1989-es legfelsőbb bírósági döntés szerint a „messiási zsidók” más vallásúak (keresztények), tehát nem is számítanak zsidónak. Egy ateista zsidó vagy buddhista zsidó is zsidó marad, de a keresztény zsidó már nem számít zsidónak.

Problémát a milliónyi orosz alijázó (1990-1994) és az amerikai áttelepülni vágyók jelentettek, akiknek egy része nyíltan felvállalta messiási hitét. 2008-ban a legfelsőbb bíróság végül úgy döntött, hogy akinek csak apai ágon vannak zsidó felmenői, az messiási hite ellenére is letelepedhet. A mai halachikus álláspont szerint ugyanis nem az apai, hanem az anyai ág számít, tehát az illető „eleve nem is zsidó”, így ha akarja, megkaphatja az izraeli állampolgárságot.

3.7. Statisztikák

A messiási mozgalom megfelelő értékeléséhez szükségesek az amerikai (Pew Research Center) és izraeli felmérések (Central Bureau of Statistics) publikus adatai, illetve a messiási zsidók létszámát illető felmérések (Kjaer-Hansen 1999, Posner 2012, Caspari Center 2022) és szakirodalmi adatok (Telchin 2004, Bar 2024). Megjegyzendő, hogy Izraellel szemben az USA-ban a vallási hovatartozást illetően sajnos nem készül minden államra kiterjedő népszámlálási statisztika, így esetenként igen eltérő adatokat kell átlagolni („kb.”).

Az USA-ban élő zsidók lélekszáma kb. 7.5 millió. A zsidó identitás alapja 73%-uk számára etnikai alapú, csak 27%-uk számára vallási alapú, és kb. 10% gyakorolja is a vallását. Amerikában hagyományosan sok a vegyes házasság (33%), ezért, ha az is zsidó, akinek legalább egy nagyszülője az (ez az elvi minimum az alijához), akkor az amerikai zsidó etnikum lélekszáma kb. 15 milliós.

A mai izraelita vallásban nincsenek „felekezetek”, inkább számít az egyes vallási szubkultúrákból [minhag = „szokás”] való származás, illetve a mózesi törvény alkalmazását illető modern halachikus [halacha= „járás”, azaz életmód], illetve misztikus („kabbalista”) irányzatok.

Önközlés alapján az amerikai zsidók kb. 75%-ának ismert a származása: a többség „askenázi” (közép- és kelet-európai), 3% „szefárdi” (hispániai és észak-afrikai) és 1% „mizráchi” (közel-keleti), bár az elmúlt két évszázadban sajátos, reform-többségű amerikai zsidó vallási kultúra jött létre. Az askenázik többsége a három 18-19. századi eredetű halachikus irányzat valamelyikéhez tartozik: kb. 50%-uk „reform” (progresszív, liberális), kb. 30%-uk „konzervatív”, kb. 20%-uk „ortodox” (modern vagy ultra, ún. haredi, haszid).

A Jézusban hívő zsidók valódi száma nem ismeretes, a kis léptékű felmérések és egy-egy államra vonatkozó adatok kivetítései igen ellentmondásosak. Pl. a PRC szerint amerikai zsidók kb. 12%-a vallja magát más vallásúnak, köztük 5 % vallja magát kereszténynek (ami kb. 375.000 fő lene). Az állami népszámlálási adatokból vett wikipédiás összegzés szerint viszont 1.7 millió lenne a keresztény zsidók száma – ami igen valószínűtlen.

A messiási mozgalom három nagy szövetségébe (MJAA, UMJC, IAMCS) kb. 500 gyülekezetben kb. 200.000 fő tartozik, illetve világszerte további kb. 100.000 fő. A valóban zsidó származású tagok azonban a gyülekezeteknek csupán 10-40%-át teszik ki: a többség mindenhol nem zsidó származású, ami kérdéseket vet fel.

Izraelben a 9.8 milliós lakosság 73.5 %-a zsidó, illetve izraelita (7.2 millió). A tipikus amerikai lelkiség kategóriák (reform, konzervatív, ortodox) helyett itt elsősorban a vallásosság szintjeit különböztetik meg: 33.1 % „szekuláris”, nem vallásos [ún. hiloni], 24.3 % „tradicionalista”: nem szigorúan vallásos [maszorti], 8.8 % „ortodox”: erősen vallásos [dati], kb. 7.3 % ultraortodox [haredi].

Izraelben évtizedek óta ezrével telepednek le orosz, arab, szír, örmény és etióp keresztények. Népszámlálási adatok szerint (CBS 2023) a lakosság 1.9 %-a keresztény. A kb. 185.000 keresztényből kb. 140.000 arab nemzetiségű (76%). A vallásgyakorlás szabad, tíz keresztény felekezet államilag is elfogadott: örmény apostoli és örmény katolikus, maronita, melkita, szír ortodox és szír katolikus, káld katolikus, görög ortodox, római katolikus és episzkopális (anglikán).

A statisztikák szerint (Kjaer-Hansen 1999, Posner 2012, Caspari Center 2022) kb. 280 messiási zsidó gyülekezet működik Izraelben, a teljes taglétszám kb. 15.000 fő körül stagnál, és kb. 4000-re tehető a volt tagok száma. A jelenlegi tagságnak csak kb. 55 %-a zsidó (azt is beszámítva, akinek egy zsidó nagyszülője van), a többi orosz, ukrán, etióp menekült, illetve ott élő amerikai és európai. A tagság kb. 42%-a beszél ivritül, a többiek oroszul, angolul, spanyolul, amharául.

A lelkészeknek csak kb. 18%-a izraeli születésű, amerikai kollégáik többségéhez hasonlóan általában ők is valamelyik amerikai fundamentalista vagy konzervatív evangelikál teológián diplomáztak. Tanításuk ennek megfelelően általában diszpenzacionalista karizmatikus vagy kálvinista baptista. Más irányzatok képviselőivel és a tradicionális arab, szír egyházakkal nem ápolnak jó viszonyt.

A messiási zsidó közösségek államilag nem elismertek, velük szemben általános a társadalmi közöny vagy ellenszenv, az ultraortodoxok (haredim) részéről pedig az ellenségeskedés. A messiási zsidók viszont az ultraortodoxokkal ellentétben kezdettől fogva fegyveresen is harcolnak hazájukért az IDF soraiban.

A történeti ismertető végére érve felmerül a kérdés, hogy a mozgalom egyes irányzatai vagy a mozgalom egésze (1) mennyire elfogadható teológiai és gyakorlati szempontból, illetve (2) milyen kihívást jelent a teológia és az egyház számára? Mit tanítanak a messiási zsidó irányzatok?

4. Tanítás

Ami a messiáshívő zsidó szervezetek tanbeli sajátságait illeti, a mozgalom legutóbbi két, teológiailag is meghatározó nemzedéke az amerikai evangelikál és a karizmatikus mozgalmak hatására jutott hitre. A messiási közösségek amerikai, izraeli és világszervezetei, szövetségei trinitárius, bibliacentrikus teológiát vallanak. Diaszpórában élve is támogatják az aliját (a hazatérést Izraelbe) és az arab keresztényekkel való megbékélést. Az általános meggyőződések mellett azonban egy-egy témában a vélemények spektruma alakult ki.

4.1. Izráel

Általános meggyőződés, hogy a nyugati kereszténység eltávolodott zsidó gyökereitől, ami – a zsidókkal való kegyetlen vagy közönyös bánásmódtól a bibliai kifejezések és szakaszok félreértéséig – több szinten is megjelent. Ezzel a legtöbb keresztény egyház egyetért, amit bizonyít a bocsánatkérés, a vallásközi kapcsolatok megújulása és a kiterjedt teológiai kutatás.

Ami a választott nép sorsát illeti, az ún. helyettesítés-teológia, amely szerint Isten a népét elvetette, és az egyházzal pótolta, egyrészt rengeteg szenvedést okozott a zsidóságnak, másrészt nem biblikus, számos keresztény felekezet szerint sem.

• A zsidóságnak nem csak múltja van Istennel, hanem jelene és jövője is (Róm 9:1-5). Pál hasonlata szerint a választott nép olajfájából sok ág le lett ugyan törve, de a nem-zsidók ágai is ebbe a fába lettek beoltva (Róm 11. fej.). Izráel gyökérzete és törzse hordozza a nem zsidókból és zsidókból álló egyház ágait.
• Ami az etnikai és vallási hovatartozás kapcsolatát illeti, különbség van Ábrahám „magja” [szperma], azaz vér szerinti leszármazottjai, illetve az ősatyát hitben és tettben is követő „gyermekei” [tekna] között (Jn 8:37-39, Gal 3:6-7,9,14), akik viszont a messiás révén vegyesen zsidó és nem-zsidó származásúak (Róm 4:9-25, 9:6-8, Gal 3:26-29, Ef 2:11-22).
• Ami a hovatartozás és az üdvözülés kapcsolatát illeti, senki, így a zsidók sem üdvözülnek pusztán származásuk miatt (ApCsel 10:34, Róm 2:17-29). A vallásos és nem vallásos zsidók közötti evangelizáció is a messiás parancsa (Mt 15:24, 28:18-20, ApCsel 1:8), a zsidók ugyanis az evangélium elsődleges címzettjei (Róm 1:16, 2:9-10).
• Isten az új szövetséget is Izráel és Júda házával, azaz a zsidósággal kötötte (Jer 31:31-34), és rögtön utána hozzátette: előbb bomlik fel a teremtett világ rendje, minthogy népét a bűnei miatt elvesse (31:35-37).

4.2. Törvény

Ami a mózesi törvény parancsainak megtartását illeti, általános vélemény, hogy bár a Tóra szót az ókori zsidók a nomosz= „törvény” szóval fordították görögre (ld. LXX, Újszövetség), a Tóra jelentése alapvetően „útmutatás” (instruction). Az Újszövetségben a nomosz szövegkörnyezettől függően hol a Tóra egészére utal, hol a mózesi parancsokra (7:1.4-12), hol törvényszerűségre (Róm 7:21-23, 8:2).

A Tóra követése nem kényszer, hanem áldás, és a zsidósággal kötött új szövetség [berit ha-chadasa] éppen az útmutatásnak való engedelmességre tesz képessé (Jer 31:31-34, Lk 22:20, 1Kor 11:25, Zsid 9:1–10:18). Mivel a törvény szent, igaz és jó (Róm 7:14), a Jézusban hívő zsidók természetesen továbbra is követték a törvényt, akárcsak Pál (ApCsel 21:20-24).

Pál, aki „mindenkinek mindenné” lett, csak hogy Krisztusnak zsidót és nem zsidót megnyerjen, azt vallotta magáról (1Kor 9:20-21), hogy a törvény alattiaknak törvény alattivá lett, de „magam nem vagyok törvény alatt” [mé ón autosz hüpo nomon]; a törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lett, de „nem vagyok Isten törvénye nélküli” [mé ón anomosz theu], „hanem Krisztus törvénye szerinti” [all’ ennomosz Khrisztu] (az ennomosz jelentése „törvényes” vagy „törvény szerinti” ld. Apcsel 19:29).

Bár a „törvény alatt” [hüpo nomon] Pálnál negatív kifejezés, a hagyományos keresztény értelmezés ellenére több okból sem utalhat általában a mózesi törvényt követő életre vagy általában a judaizmusra. Először is, maga Pál láthatóan törvénytisztelő, szokásokat követő zsidóként élt. Másodszor, a „törvény alattiak” „törvény általi megigazulásra” való törekvése magának a Tórának mond ellent, mindig is az Isten iránti bizalom és hűség számított (Hab 2:4 vö. Róm 1:17, Gal 3:11). Pál eszerint nem „a törvény” ellen harcolt, hanem a kortárs farizeusi tendencia és annak az egyházba való beszüremkedése ellen.

Összefoglalva, a mainstream messiási szervezetek konszenzusa szerint a mózesi törvénynek az új szövetség alatt is érvényes, de az Újszövetségben konkrétan nem szereplő útmutatásait követni se nem tilos, se nem kötelező, mert nem üdvösségkérdés (vö. „Szent név, héber gyökerek”).

4.3. Életmód

A többség szerint a csak a zsidóknak adatott „identitás markerek” közé tartozik az ábrahámi szövetség jeleként a körülmetélés, a sínai szövetség jeleként a Tóra – érvényben maradó – parancsai, így a sabbát, az évközi ünnepek és a kasrut. A gyakorlat azért eltérő, mert eltérően gondolkodnak arról, hogy a rabbinikus hagyományokat mennyire kell vagy szabad figyelembe venni.

• A többség szemlélete szerint a nem zsidó származású csatlakozókra – akik beházasodtak, a közelben laknak, vagy csak kedvelik a vallási kultúrát, a dicsőítési stílust – az ApCsel 15 rendelkezései érvényesek, mert ezek a zsidókkal való együttélést segítendő lettek kimondva – többet nem is szabad tőlük követelni (vö. Mk 7:18-23, Róm 14. fej.).
• A zsidó marad zsidó, a népek közül való marad nem zsidó, ahogy a társadalmi státusz és nemi identitás is megmarad, csak az üdvösség szempontjából nincs különbség (Róm 10:12, Gal 3:28).

Vannak, akik a zsidók közötti evangelizálást érzik elsődleges feladatuknak, mások viszont, ha nem is szükségtelennek, de – zsidók számára – túlságosan nagy kihívásnak találják a zsidók közötti missziót. Tény mindenesetre, hogy a legtöbb zsidó tkp. a nem zsidó származású keresztény barátai révén jut hitre Jézusban, és idegenkedik a rabbinikus zsidóság vallásosságától.

5. Értékelés

Ami a messiási zsidó és messiási judaista mozgalom missziós céljait, módszereit illeti, az amerikai és izraeli statisztikák és tapasztalatok kérdéseket vetnek fel.

A mai zsidóság ugyanis tipikusan nem gyakorolja vallását. Az USA-ban 93%, Izraelben 45% a szekuláris zsidók aránya. A rabbinikus judaizmus napjainkban is élő vallási formái számukra idegenek.

• Tévedésnek tűnik, hogy „a zsidók” nyitottabbak lesznek az evangéliumra, ha egy keresztény gyülekezetben formailag „otthonosnak” remélt zsidó vallási környezetet teremtenek számukra. Az ugyanis a nem vallásoszsidónak idegen, a vallásos zsidónak pedig felháborító vagy karikatúra.

A legtöbb zsidó eleve nem egy másik zsidón keresztül találja meg a messiást, hanem számára hitelesen vallásos nem zsidóbarátai révén.

• Tévedésnek tűnik, hogy zsidónak valóban „csak zsidó” adhatja át hitelesen az evangéliumot, az általános tapasztalat pont az ellenkezője.
• Zsidó származású evangélisták ugyanakkor nem zsidók között valóban sikeresen szolgálnak, mert a zsidó messiásról egy zsidó hitelesen tud beszélni (ld. Jews for Jesus).

Észak-Amerikában – és hazánkban is – a zsidó származású keresztények sokaságának csupán kis százaléka tartozik messiási jellegű, zsidó kultúrájú gyülekezethez. A többség – ha járt is egy ideig messiási közösségbe – a hagyományos nagy- és kisegyházakban talál lelki otthonra.

• Ennek több oka van: a szekuláris háttér, az asszimiláltság, a rabbinikus hagyományoktól való idegenkedés, illetve a messiási zsidók között szerzett negatív személyes tapasztalatok (egyoldalú egyházkritika, politikai állásfoglalások, a héber nyelv használata, nem zsidók lenézése).

A „messiási judaizmus” hívei által által kezdeményezett és elterjedt formai változtatások – apostoli tanítás plusz mai rabbinikus kultúra – nem tekinthető „a zsidó gyökerekhez való visszatérésnek”, valójában újítás.

• A Jézus-hit – az újkori ortodox vagy konzervatív – zsidó vallási kultúrába ágyazva a legújabb kor elszigetelt jelensége. Kielégíthet jogos lelki igényeket, csak tudni kell, hog ez nem az 1. század rekonstruciója.
• Az 1. század biblikus, arámi és görög vallási kultúrája elmúlt. Nem lehet, és nem is kell rekonstruálni.

A Hashivenu mozgalom által propagált „messiási judaizmus” nem csupán formai, hanem teológiai kompromisszumokra is kényszerült.

• Egyes messiási zsidók kritikája szerint az új irányzat sok közösségét és megnyilvánulását inkább jellemzi a „zsidósság” (Jewishness), mint a „jézusiság” (Jesusness). Nem kérdés, hogy a judaizmus mai formáinak vannak pozitív értékei, de a rabbinikus judaizmus teológiai legitimizálása a kölcsönös elfogadás reményében túllép az apostoli tanításon.
• Az izraeliták szemében a messiási judaizmus „hibrid” vallás: se nem judaizmus, se nem kereszténység. Számukra a „mi, zsidók” fellépés megtévesztő, az zsinagógaihoz hasonlító forma inkább felháborító, és új motivációt adott az „anti-misszionárius” szervezeteknek. Az Izraelbe exportált amerikai messiási judaizmus a folyamatos és jelentős anyagi támogatás ellenére sem tudott meggyökerezni.

A messiási közösségek ugyancsak vitatott jelensége a nem zsidó származású tagok nagy aránya (40-90%), hogy mindenhol több a nem zsidó, mint a zsidó.

• Jelenlétüknek sok szubjektív oka van: a közelben laknak; beházasodtak; kiábrándultak más felekezetekből; kedvelik a kortárs messiási dicsőítést, a zenei stílustól a néptánc elemekig; „eredetinek” érzik a héber szavak és nevek használatát; úgy érzik, ebben a nyelvi és kulturális közegben „közelebb” kerülnek a Biblia világához és Istenhez is.
• A mozgalom sajátos gyülekezeti kultúrája nem miattuk jött létre, hanem a zsidók érdekében. Ugyanakkor egyes igények legitimek, és a különböző egyházakban az Ószövetség mélyebb ismerete, a bibliai hebraizmusok mai magyarra fordítása, az évközi ünnepek teológiai jelentőségének legalább prédikáció szintű kibontása stb. igen építő lehetne.

Egyfelől, még mindig vannak keresztény teológusok, akik a helyettesítés-teológiát vallva vitatják az etnikai, kulturális és lelkiségi alapon létrejött zsidó-keresztény gyülekezetek létjogosultságát (bár az afro-amerikai gyülekezetek igényét és létezését elfogadják). Másfelől, még mindig vannak messiási tanítók, akik a szellemi asszimilációtól való félelem miatt az izolációt választják, és az úgynevezett kereszténység létjogosultságát vitatják.

A messiási közösségek jövőjéért azonban mindkét oldal felelős. Az egyház számára ma különösen szükséges a kereszténység zsidó hátterének újra felfedezése, egyház és zsinagóga viszonyának újragondolása. Valóban léteznek és talán maradnak is teológiai különbségek, de ezeknél kevesebb miatt is létrejöttek már felekezetek. Ráadásul a mainstream messiási közösségek a többi felekezettel lelki és szolgálati közösségben vannak, és sok nem zsidó származású is lelki otthonra lelt bennük. Annyi évszázad után talán mindkét oldalon győz az alázat, a megértés vágya és a közös jövő távlata. Az Jesuáról szólna.

Felhasznált és ajánlott szakirodalom

• Cohn-Sherbok, Dan: Voices of Messianic Judaism – Confronting Critical issues Facing a Maturing Movement (Lederer Books, 2001)
• D’Costa, Gavin: Az egyház és a zsidóság – Katolikus tanfejlődés a II. Vatikáni Zsinat után (Vigilia, 2021)
• Fischer, John (ed.): The Enduring Paradox – Explanatory Essays on Messianic Judaism (Messianic Jewish Publishers, 2000)
• Fruchtenbaum, Arnold G.: Izráel maradéka – A messiási zsidó közösség tanítása, történelme és filiozófiája (Evangéliumi Kiadó, 2014)
• Fruchtenbaum, Arnold G.: Israelology – The Missing Link in Systematic Theology (Ariel Ministries, 1996)
• Grüll Tibor: A gyökér és az ágak – Tanulmányok az ókori zsidóság és a kereszténység történetéből (Savaria University Press, 2005)
• Hvalvik, Reidar (szerk.): A zsidó nép, az evangélium és az ígéretek (Norvég Egyházi Szolgálat Izraelért, 2004)
• Juster, Daniel – Hocken, Peter: A messiási zsidó mozgalom (TJCII / Segítség az Élethez Alapítvány, 2004)
• Kaiser, Walter C. Jr.: Jewish Christianity – Why Believing Jews and Gentiles Parted Ways in the Early Church (Lampion Press, 2023)
• Kinzer, Mark S.: Postmissionary Messianic Judaism – Redefining Christian Engagement with the Jewish People (Brazos Press, 2005)
• Kjaer-Hansen, Kai & Skjoett, Bodil F.: Facts & Myths About the Messianic Congregations in Israel (United Christian Council in Israel – Caspari Center for Biblical and Jewish Studies, 1999)
• Kjaer-Hansen, Kai (ed): Mapping Messianic Jewish Theology, In: Mishkan Issue 57 (2008)
• Nagy V. Rita: Teológia és antiszemitizmus – Krisztus megfeszítésétől a 21. századig (Jószöveg Műhely Kiadó, 2011)
• Nirenberg, David: Antijudaizmus – a nyugati hagyomány (Kalligram, 2016)
• Posner, Sarah: Kosher Jesus – Messianic Jews in the Holy Land, In: The Atlantic (November 29, 2012)
• Rosen, Moishe: Jesua – Jézus zsidó neve (Zsidók Jézusért Alapítvány, 2016)
• Rudolph, David & Willits, Joel (eds): Introduction to Messianic Judaism – Its Ecclesiastical Context and Biblical Foundations (Zondervan, 2013)
• Snyder, Avi: A zsidóknak nincs szükségük Jézusra … és más tévhitek (Zsidók Jézusért Alapítvány, 2022)
• Stern, David Herold: Restoring the Jewishness of the Gospel – A Message for Christians (Lederer Books, 2009)
• Stern, David: The Jewish New Testament Commentary (Lederer Books, 1992)
• Tatai István: Az egyház és Izrael (Harmat – Kálvin – KMTI, 2010)
• Telchin, Stan: Some Messianic Jews Say Messianic Judaism is Not Christianity – A Loving Call to Unity (Chosen Books, 2004)
• Tóth Gergely, Wintermantel Balázs: A korai Egyház és elszakadása zsidó gyökereitől (magánkiadás, 2018)

Függelék

További források a témakör további kutatásához. A zsidó identitás megélésének összetevői és szintjei a mozgalom három nagy irányzatában:

• Hebrew Christian, zsidó keresztény irányzat: a bibliai zsidó gyökerek felfedezése + a zsidó kultúra egyéni megélése a keresztény felekezeteken belül
• Messianic Jew, messiási zsidó irányzat: a bibliai zsidó gyökerek felfedezése + a zsidó nemzeti identitás őrzése + a zsidó kultúra közösségi megélése önálló felekezetekben (amerikai messiási mainstream: MJAA, UMJC, IAMCS)
• Messianic Judaism, messiási judaizmus: a bibliai zsidó gyökerek felfedezése + a zsidó nemzeti identitás őrzése + a zsidó kultúra közösségi megélése + a rabbinikus vallási kultúra elemeinek elfogadása és átvétele (amerikai Hashivenu mozgalom)

A nagy brit, amerikai és nemzetközi messiási szövetségek a keresztény felekezetekkel tanbeli, lelki és szolgálati közösségben vannak:

• British Messianic Jewish Alliance (HCAGB 1866 / BMJA) [www.bmja.net]
• Messianic Jewish Alliance of America (HCAA 1915 / MJAA 1975) [www.mjaa.org]
• International Messianic Jewish Alliance (1925 IHCA / IMJA) [www.imja.org]
• Union of Messianic Jewish Congregations (UMJC 1979) [www.umjc.org]
• International Alliance of Messianic Congregations and Synagogues (IAMCS 1986) [www.iamcs.org]
• Messianic Jewish Alliance of Israel (MJAI 1993) [www.mjai.co.il]

A fenti szervezetek messiási kiadókat és teológiai szemináriumokat, illetve teológiai szimpóziumot (The Borough Park Symposium) is létrehoztak:

• Messianic Jewish Publishers [www.messianicjewish.net]
• Messianic Jewish Theological Institute [www.mjti.org]
• The King’s University [www.tku.edu/academics/messianic-jewish-studies/]
• Petersburg Seminary [www.sptseminary.edu]