Arabul „közlés, beszámoló, hír” – Mohamed idejére visszavezethető kortárs beszámolók, közlések, amelyeket Mohamed rokonai és közvetlen munkatársai éltek át, és adtak tovább. A Korán szövegkörnyezet nélküli szakaszainak értelmezését vannak hivatva segíteni azáltal, hogy következtetni engednek egy-egy szakasz „leküldésének” okaira (helyzet, jelenlévők, beszélgetés tárgya stb.).
A 8-10. sz-ban erre szakosodott hittudósok ún. hadísz-gyűjteményeket alkottak. Kidolgozták a beszámolók értékelési módszerét: kiterjedt életrajzi kutatások alapján nemzedékekre visszamenően igyekeztek visszakövetni egy-egy közlés továbbadóinak a láncolatát [isznád]. Személyes megbízhatóságuk és a közlés változatai alapján kidolgozták a hadíszok hitelességi kategóriáit: hiteles [szahíh], jó [haszan], gyenge [daíf], elutasítandó [makrúh], és kortárs „sztorik” százezreit vetették el.
A szunniták ma hat gyűjteményt fogadnak el. A két „hiteles” a Szahíh al-Bukhári (kb. 7200 hadísz, ismétlések nélkül kb. 2300) és a Szahíh Muszlim (9200 hadísz, ismétlések nélkül kb. 2200). A „hagyományok” gyűjteményei a Szunan Abu Dáúd, a Szunan at-Tirmidzí, a Szunan an-Naszáí (vagy asz-Szughra) és a Szunan Ibn Mádzsa (ehelyett a málikí vallásjogi iskolában a Muwatta Imám Málik).
A síita ág saját gyűjteménye az Al-Kutub al-Arba’a négy kötete, szerzői 10-11. sz-i perzsa hittudósok. A Kitáb al-Káfí szerzője al-Kulajní (kb. 16000 hadísz). A Man lá Jahduruhu al-Faqíh szerzője ibn Babavajh (kb. 9000 hadísz). Sajk Tuszí műve a Tahdzib al-Ahkam (kb. 13000+ hadísz) és ennek tömörített kiadása, az Al-Isztibszár (5000+ hadísz). Az ibádí ág saját gyűjteménye a Tartíb al-Musznad, amit a 12. sz-ban véglegesített Abú Jákub (al-Vadzsralání), és csak 1005 hadíszt tartalmaz. Az ún. koránista mozgalom viszont csak a Koránt tekinti Allah szavának, és elutasít minden hadíszt.
A különféle vallásjogi iskolák eltérő szerepet engednek a hadíszoknak a jogi döntéshozatalban.
Vö. hadísz qudszí, hadísz saríf