haníf

Arabul „(el)hajló” – Az iszlám egyik önértelmezése. A kifejezés a „hajolni” vagy „elhajolni” jelentésű igéből származik, és a Koránban olyasvalakit jelent, aki a pogány, zsidó, keresztény stb. vallási neveltetését megtagadva arra „hajlik”, hogy az eredeti, belé teremtett, természetes vallási érzéknek [fitra] engedelmeskedjen, amire a legjobb példa a politeista örökségét megtagadó Ábrahám (Q 26:69-89 21:51-72 6:74 stb.). Ábrahám a „leküldött” könyv, azaz írott kinyilatkoztatás nélkül is teremtő istenére ráébredő, „természetes monoteista”, azaz haníf. Mivel  Ábrahám hite egy a zsidóság és a kereszténység (eltévelyedései) előtti és tiszta egyistenhit (Q 2:140 3:65-68), az iszlám is „Ábrahám vallása” [millat Ibrahím] (Q 2:135 3:95 stb.).

Vö. fitra, ábrahámi vallások

MEGJEGYZÉS: A Koránban szereplő bibliai alakok történetei a bibliaitól jelentősen eltérnek. Ábrahám sem magától, hanem éppen az isteni megszólíttatás révén a Teremtő híve (ld. 1Móz 12. fejezet). A 7. sz-i szír keresztények számára pedig a haníf vagy hanpé kifejezés az ortodoxiától „elhajlók”-ra, az eretnekekre vonatkozott.