Arabul „társítás” – Az iszlám hittan alapja az egyistenhit [tauhíd], ezért az Allah mellé „társítás” [sirk vagy isrák] megbocsáthatatlan bűn (Q 4:36,48), és „társító” [musrik] nem üdvözülhet. A társítást többnyire sokistenhitként vagy bálványimádásként definiálják, de ennél többről van szó.
A társításnak három szintje van. „Nagy társítás” [as-sirk al-akbár] egynél több istenben hinni (Q 16:51 40:65 stb.), más istenhez fohászkodni (Q 13:14), Allahnak gyermeket tulajdonítani (Q 112:1-3) és Jézust a Fiának tartani (Q 4:171 9:30 19:35), illetve Allahéval azonos tekintélyt tulajdonítani olyan embernek (rabbi, szerzetes), aki parancsot, tilalmat vagy engedélyt fogalmaz meg másoknak, és így „úrrá” [rabb] válik (ld. Q 9:30-31 és kommentárjai). „Kis társítás” [as-sirk al-azgár] az evilági dicséret, hírnév vagy nyereség érdekében végzett imádság vagy vallásos cselekedet, illetve „rejtett társítás” [as-sirk al-khafijj] az elégedetlenség azzal szemben, amit Allah ad az életben, vagy az olyan kijelentés, hogy valami X-en vagy Y-on múlt (ui. minden csak Allah parancsára és engedélyével történhet).
MEGJEGYZÉS: A Koránban olvasható szövegek Jézus fiúságáról és Isten hármasságáról (trinitás) csak részben tükrözik a keresztény teológiát, kortárs felekezetek és eretnekségek tanaira egyaránt reagálnak, de muszlim szempontból a keresztények „társítók”.