Az izraelita vallás fontos hitéleti eleme a szombatnapi „nyugalom” [sabbát], amelyen megemlékeznek egyrészt arról, hogy Isten megteremtette a világot, majd „megpihent” [sábat] (1Móz 1-2), másrészt arról, hogy kiszabadította Izraelt az egyiptomi rabságból (5Móz 5:12-15). Az izraelita naptárban a szombat a teremtés hetének, így a hétnek az utolsó, hetedik napja, a mi vasárnapunk pedig a hét első napja. Az izraelita sabbát (jiddis: „sábesz”) nem csupán heti ünnep, hanem egész intézményrendszer volt.
# A reformáció radikális irányzatai között voltak olyanok, amelyek a szombat-tartást örök intézménynek tartották és keresztényként is meg akarták tartani a szombatot: ld. szombatos unitáriusok, baptisták és végül adventisták.
# Az Utolsó Napi Szentek (mormonok) a vasárnapot – mint istentiszteleti és pihenőnapot – „sabbat”-nak nevezik, mert számukra az Úr napja, a vasárnap, átvette a szombat helyét.