Arabul „csomó” vagy „kötelék” – Az iszlám szunnita ágában a hittan főbb pontjainak tömör összefoglalója, ezért „hitvallás” jelentéssel is használják, amely kötelékként szolgál Allah és hívei között. Az aqd jelentése kötés vagy csomó, átvitt értelemben szerződés, ami az embert köti.
A hittan hat pontja a következő: (1) az egyistenhit [tauhíd], amely szerint nincs más Isten, csak Allah, (2) Allahnak küldöttei [raszúl] és prófétái [nabí] vannak, akiket a népekhez küld, (3) Allah a küldötteinek lapokat [szuhuf] vagy könyveket [kutub] küldött le kinyilatkoztatásul, (4) Allah szolgái az angyalok [maláika], (5) Allah az ítélet napján [jaum ad-dín] vagy feltámadás napján [jaum al-qijáma] számon kéri az emberek minden tettét, (6) az elrendelés vagy sorshit [qadar], amely szerint Allah előre tudja, sőt előre eldönti az emberek földi sorsát, haláluk pillanatát és örök sorsukat. (A hatodik pont a koráni szövegekben még nem szerepelt, csak az iszlám első nagy hittani belviszálya – isteni szuverenitás vs. emberi szabad akarat – után került be a hittani pontok közé; síiták nem vallják.)
A szunnita ágnak az első négy-öt évszázad hittani vitái után három jelentős „helyes” iskolája maradt. Ma az egyik legelterjedtebb az asarí, alapítója Abú al-Haszan al-Asarí (megh. 936); ez az irányzat főleg a málikí és sáfií területen népszerű. A másik a máturidí, alapítója Abú Manszúr al-Máturidí (megh. 945); ez a hittani irányzat főleg hanafí területen népszerű. A harmadik az ún atharí („hagyományos”) hittan, amelynek tkp. nincs alapítója, mai hívei szerint ez volt az első nemzedékek eredeti teológiája. Neves képviselője volt azonban Ibn Hanbal és Ibn Tajmíjja, így a hanbalí vallásjogi iskolában és a mai konzervatív lelkiségi irányzatokban (pl. szalafí, vahhábí) ma is népszerű.
Vö. saháda, Amentu, arkán ad-dín, uszúl ad-dín