A szunnita iszlám egyik 19. sz-i konzervatív reformmozgalma [asz-szalafíjja], annak híve vagy olyan lelkiségű, sajátságú.. A mozgalom neve az arab asz-szalaf asz-szálihín = az erényes/kegyes elődök/ősök kifejezésből ered. A mozgalom az iszlám reformjának lehetőségét abban látja, hogy vissza kell térni az első három nemzedék iszlámjához, konkrétan Mohamed és „társai” [szahaba], az őket „követők [tábiún], és a „követők követői” [tábí at-tábiín] hitéhez és gyakorlatához. A mérvadó személyek – és így a tőlük származó, mérvadó hadíszok – konkrét listáját az alapján állították össze, hogy az illető dokumentálhatóan találkozott legalább eggyel a „társak” vagy a „követők” közül, illetve helyesen vezetett muszlimként élt – és halt meg (és nem lett közben síita, kháridzsita stb.). Az első három nemzedék ideálja mögött Mohamed egy kijelentése áll: „Közösségem legjobbjai az én nemzedékem, akik őket követik, és akik azokat követik.” (Szahíh al-Bukhárí)
A mozgalom alapvető meggyőződése, hogy mérvadó csak a Korán és a szunna lehet, konkrétan: amiben az első három nemzedék egyetértett [idzsmá], szemben a későbbi vallásjogi és hittani irányzatokkal.
Ami a vallásjogot [fiqh] illeti, a szalafík többsége elutasítja a négy nagy vallásjogi iskola [madzhab] „utánzását” [taqlíd], támogatja az idzstihád alkalmazását, és hajlik a Korán és a hadíszok „nyilvánvaló” [záhir], azaz általában szó szerinti értelmezésére. Sokan teljesen elvetik a madzhabok tekintélyét, és csak kevesen maradnak azok keretein belül.
Ami a hittant [aqída] illeti, a szalafík az eredetinek tekintett – és a 13-14. sz-i Ibn Tajmíjja által képviselt – atharí („hagyományos”) irányzatot követik, elutasítva a spekulatív hittudományból [‘ilm al-kalám] született asarí és máturidí hittant (amelybe különben minden más szunnita tartozik). A szalafík szerint ui. a Korán és a szunna világos és önmagát magyarázza (záhirí álláspont), a mégis nehezen vagy eltérően értelmezhető dolgokat hittel el kell fogadni (vö. Q 3:7), a racionalista és a metaforikus értelmezés pedig elutasítandó.
A szalafík elutasítják a síitizmust és a szúfizmust is, a szúfí szentek [valí] kultuszát, a hozzájuk való imádkozást, és a népi vallásosság dzsinnekkel kapcsolatos praktikáit pedig „társításnak” [sirk] tekintik.
A szalafí mozgalom nem egységes, lokális változatai közé tartozik pl. a szaúdi „vahhabizmus” (ld. vahhábí), az észak-indiai „Ahl-i Hadísz” mozgalom (minden Korán és hadíszok utánit elvetnek), az egyiptomi „Anszár asz-Szunna al-Muhammadíja” szervezet, illetve a „Salafist Call” szervezet és az An-Núr párt. A mozgalom hatása és értékelése országonként eltérő, pl. Tunéziában ultra-konzervatívnak számít, Törökországra még gyenge a hatása, az Euro-iszlám területén pedig gyorsan terjed. A mozgalom szunnita megítélése – a vallásjogi és hittani iskolákkal való szembenállás, az iszlamista mozgalmakkal való ideológiai átfedések, az időnkénti kölcsönös takfírozás, illetve a a szaúdi kormány bizonyos döntései miatt – általánosan negatívnak mondható.
MEGJEGYZÉS: A mozgalom nyugati kutatói szerint a szalafík többsége konzervatív és békés életet él („puritánok”), csak kisebb részük politizál („aktivisták”), és csak ez utóbbiak közül kerülnek ki a fegyveres dzsihád hívei (ún. „iszlamisták”), tehát a „szalafizmus” és az „iszlamizmus” között van ugyan jelentős ideológiai átfedés, de nem azonosíthatók.